Ennek is eljött a pillanata

Mikor megírok egy hasonló bejegyzést, mint az előző, utólag mindig megijedek: hiszen ez a negatív, enyhén depresszív ember nem is én vagyok! Minek kellett az egészet leírni? Legszívesebben törölném, de ezúttal nem teszem, mert sajnos mostanában sok a gubanc az életemben, sok mindennel nehezen küzdök meg, amikről sokkal hitelesebb lett volna már a maga idejében beszámolni, de ez elmaradt. akkor legalább az az egy rövidebb bejegyzés tanúskodjon kicsit jelenlegi "gubancos" életemről.

A helyzet azonban nem olyan súlyos, ezt örömmel szoktam nyugtázni, hiszen minduntalan észreveszek apróságokat, amiknek nagyon tudok örülni. Azt hiszem, ez mutatja, hogy még nincs itt a vég. :-))

Nos, jöjjön néhány apróság, ami nekem fontos, hogy egy kicsit ellensúlyozzam is az előző bejegyzés világvége hangulatát.

Örülök például annak, hogy eljött a pillanat, amikor látom, hogy Csilla egyik napról a másikra lemerül a medence vizében. Tegnap nagy levegőt vett, és teljesen magától bedugta a fejét, egyelőre a kád vizébe. Ma délelőtt pedig, mire kettőt fordultam, Kingával kézenfogva együtt merültek a "habokba". Pedig múlt héten még visított, ha kis víz csapódott az arcába. :) Apróság, de számomra fontos. Hiszen könnyebbé teheti Csilla jövőbeni úszástanulását, amit már bőszen tervezgetek.

Eljött az a pillanat is, amikor Zita leányzó "jóvoltából" a ruhaszárítón a sorrend bugyi-bugyi-bugyi-bugyi-gatya, amiből következik, hogy ő is egyre stabilabban szobatiszta, kb. egy hónapja. Volt szaladgálás, baleset, persze, de ő is szépen átszokik lassan a nagylányos üzemmódra. A kakival még vannak fennakadások, de erősen hiszem, hogy megoldjuk. Szobatisztaság-ügyi sikereink pedig reményt adnak arra, hogy szeptemberben, de legkésőbb a 3. szülinapján megkezdheti az ovit, ami az én jövőm szempontjából is sorsdöntő.

Eljött az a pillanat, amikor Kinga, ha kedve támad, megcsinál egy nagy kancsó limonádét. Egyszer megmutattam neki, most már egyedül is megy. No, és olykor egy-egy szendvicset is megken magának, ami szintén hatalmas segítség! Több év után, amikor szinte minden gyermekem teljesen szülői segítségre volt utalva, amely évek alatt a szülői készenlét, jelenlét hatalmas mértékben megvolt, ez nagy szó és könnyebbség. És én ennek nagyon örülök!

Végül, de nem utolsó sorban eljött annak a napja is (a mai konkrétan), hogy végre körben az egész telken van kerítésünk! Április vége felé kezdtük építeni, illetve Jani rokoni-baráti segítséggel. Lassan haladt, nagyon lassan, de türelmesnek kellett lenni. Pedig egy olyan időszakon vagyunk túl, amikor sokat voltam egyedül a lányokkal éjszakára is, ez itt, faluszélen, erdőszélen nem megnyugtató, pláne, hogy kerítés sem volt. Akkor lett sürgető a kerítés befejezése, amikor múlt héten észrevettük, hogy a kerítésalap betonozásához használt falécek (selejt lambéria, amiből hatalmas mennyiség maradt vissza az építkezés során, sajnos) eltűntek az udvarról. Abszolút semmi értéke nem volt, mi is csak feldaraboltuk volna tüzeléshez (no, jó, pont emiatt pici értéke csak lett volna, de ez nem veszélyes), de akkor is bosszantó, hogy végülis ellopták. Nekem pedig nyugtalanító érzés volt, hogy talán akkor surrantak be, mikor itthon voltam egy éjszaka, egyedül a lányokkal. Bláh!

Feltételezem, hogy hasonló akciót ezután is meg tud ejteni az, aki akar, de mától jóval nehezebb lett a dolga. Egyedül a kapu hiányzik, de remélehetőleg pár napon belül az is elkészül. :)

És akkor mutatom is a kerítéses telket (erősen tereprendezésre szorul az udvar, no, ezt lehet ezentúl intézni):

Ilyen és hasonló apró előrelépések és örömök szokták bennem tartani a lelket. Még szerencse, hogy ezek legalább vannak... :-)