-->

2011. július 24., vasárnap

Kinga-névnapozás, de nem összcsaládi

Tavaly elhatároztam, hogy a Kinga nyári névnapjából megpróbálok csinálni egy nagy, összcsaládi névnapot, ahol a Jani és az én családom találkozhatnak, ráadásul ez jó alkalom az én családomnak, hogy legalább egyszer az évben meglátogassanak minket.

Nos, idén, sajnos nem sikerült a debreceni ágnak részt venni egyéb program miatt, ami miatt rendesen szomorú voltam, de nincs mit tenni. Jó ideig nem is gondoltam nagyobb névnapot tartani Kingának, végül rájöttem, hogy mégis szükség van rá.

Attól, hogy a debreceniek nem tudnak részt venni, az itteni rokonokkal is jó találkozni (mostanában leginkább ilyen ünnepekkor szoktunk találkozni, amiből május-júniusban volt bőven), nem lenne jó ezt az alkalmat kihagyni. Továbbá az is fontos volt, hogy Kinga idén nem kapott nagy családi szülinapi bulit, mert pont azon a hétvégén költöztünk, amikor ünnepeltük volna "normál" esetben, a költözés utáni hetekben pedig a házunk volt teljesen alkalmatlan vendégfogadásra. Így egyértelmű volt, hogy a névnapot nem lehet elsinkófálni. No, és persze Kinga számon tartotta azt a tényt is, hogy április végén közös Zita-Csilla napi bulit tartottunk, akkor nehogy már neki ne legyen! És, igen, igaza volt!

Végül annyira megint hátrányba került Kinga, hogy Jani nem tudott részt venni az összejövetelen, míg a Csilláék névnapján ott volt. Csütörtök reggel elutazott dolgozni, aznap bent aludt Pesten, mert péntek korán reggel már Balatonfüreden kellett lennie céges rendezvényen, ami vasárnapig tartott. Próbált volna szombaton jönni, de hamar kiderült, hogy szükség van rá, a kollégája nem tudja egyedül ellátni a feladatot, így beletörődtem, hogy Jani sem a bulin nem lesz, sem a felkészülésben nem tud segíteni. A rokonoknak meg egyöntetűen a szombat volt jobb, így ebben maradtunk.

Így történt, hogy a három lánnyal a hátam mögött szépen felkészültem a nagy vendégségre. Nem volt egyszerű, nehezen tűrték a sok előkészületet, hiába próbáltam őket bevonni, hiába próbáltam mindent a lehető egyszerűbbre venni, azért kellett idő sok mindenhez. anyósomék felajánlották, hogy vigyem át a két Nagyot, de valahogy ez elmaradt, mivel mi nem tudtuk átszállítani őket(autó hiányában ez nehézkes). Többször felmerült bennem, amikor ment a nagyszenvedés a készülődés közben, hogy érdemes-e tőlük elvenni ennyi időt a buli miatt, de utólag visszanézve bőven megérte!!

Ráadásul azt is megértem, hogy Kinga magától olykor beállt segíteni. Volt, hogy kértem, hogy pakolja ki a mosogatógépet, és megtette, de pl. péntek délután csak azt vettem észre a konyhából, hogy nagyon jön-megy a pince felé: kiderült, hogy lement, kivette a mosógépből a tiszta ruhákat, felhozta őket (nem volt olyan nehéz szerencsére, de ebben segítettem volna), leszedte a szárazakat a szárítótóról, kiteregetett, összehajtotta a szárazakat és betette őket a helyükre! Borzasztóan örültem, még az sem zavar, hogy azóta átpakolgatok ruhadarabokat, amiket nem jó helyre rakott, ez teljesen lényegtelen. Ezt látva nagyokat mosolyogtam a gondolaton, hogy pár év múlva milyen klassz dolgom is lesz nekem, ha mindhárman ilyen kis tündérkék lesznek! Adja ég! :-) /Csilla ma reggel például összeveszett velem azon, hogy szerette volna, ha ők hárman, lányok egyedül csinálnak nekem valami finomat a konyhában, én pedig az ágyban fekszem, és behozzák nekem. Olvadtam a gyönyörűségtől, de mondtam neki, hogy először tanuljuk meg együtt, mit hogyan kell csinálni, aztán nemsokára menni fog egyedül is. Ez nem nagyon tetszett neki, ragaszkodott az elképzeléséhez, de végül nem tudom, hogyan lett vége az eszmecserének, mindenesetre édesek voltak-tényleg jó dolgom lesz, ha így haladunk. Illetve csak jobb, mivel már most is klassz dolgom van, egyáltalán, hogy léteznek :-)/

És, akkor néhány szó az ünnepről, képekkel is alátámasztva a történetet (családi fotókat nem tettem be, nem volt időm engedélyt kérni a publikálásra, így maradnak a "semlegesek").

Ez a kép még pénteken készült, miután feltettük az ajándékba kapott HM-s falimatricákat az ágya melletti falra:
Ez a torta, belül csokis-vaníliás az ünnepelt kérésére. Természetesen a krémek abszolút nem olyanok lettek most, ahogy szerettem volna, ezért is kapott tejszínhab borítást az egész, hogy kicsit ápoljon és eltakarjon. :)
Az is tény, hogy a három grácia ott állt mellettem, mikor díszítettem, nem maradhatott el ekkor sem a civakodás, így tényleg örültem, hogy egyáltalán felkerült rá valami díszítés. Amúgy is névnapi torta, szülinapra szoktam inkább bonyolultabbat alkotni. már amikor, de ez sem törvényszerű.

Az ünnepelt a tortával (ő elégedett volt, ez a lényeg!):
Ezek itt pedig a Móni-féle miniburgerek, amelyek receptjét kicsivel a buli előtt találtam meg, és ugyan extra kitérőt kellett tenni az elkészítése miatt, muszáj volt megcsinálni, annyira megtetszett!
És, mennyire megérte! Nagyon népszerű volt, Janinak kettő darabocska maradt csak meg kóstolónak, de persze nem kell őt sajnálni. Egyrészt csinálni fogok még, az biztos (bár, ha ennyi mindent kell egyszerre megcsinálni, nem biztos, hogy vállalom, mert azért az eltart valameddig, míg felszúrkálja az ember a hozzávalókat, viszont a kis zsemlécskék sütésében tényleg tudtak segíteni a lányok, örömmel szúrkáltak a kis nyújtótáblákon), másrészt így jár az, aki merészeli kihagyni legidősebb lánya névnapját (végül nem teljesen hagyta ki, de ezt majd lejjebb).

A menü egy része-végül lett bőven eledel, anyósom is besegített kicsit salátával, sütivel, nem haltunk éhen (bár én kiválóan tartottam magam a fogyókúrás elhatározásokhoz, óvatosan ettem, büszke voltam magamra, de ezt majd később és máshol):
Volt eszem-iszom (kötelező program! :-D), beszélgetés, Kinga és Zorka pedig szerintem hatalmasat játszottak: bevonultak Kinga szobájába, és szinte ki sem jöttek. Nagyon csajos volt az egész, aranyosak voltak. Zorka sírt is este, hogy nem akar menni, de végül sikerült meggyőzni, hogy a másnapi nyaralásra neki is menni kellene a családdal, így lenyugodott.
Nekem volt néha hiányérzetem, éreztem Jani hiányát rendesen, amikor az ő vendglátói feladatait is én láttam el, mint pl. italok kínálása, logisztikája. Csak remélni tudom, hogy mindenkinek megvolt mindene, nem szenvedett senki semmiben hiányt. :)

És végezetül a virágok, mert szépek és szeretem!
A napraforgók, amiket én kaptam Katitól és Tibitől:
Mi olyan szerencsések vagyunk, hogy két Kati-Tibi baráti házaspárt ismerünk. Július elején Petrovszkiéktól egy leandert kaptam ajándékba, ami az egyik nagy kedvencem, nagyon beletaláltak, most pedig Szabóéktól ezt a néhány szál napraforgót, amit szintén imádok! Már ahogy megláttam a kezükben, felragyogtam. :)

Ezt a rózsacsokrot az ünnepelt kapta:
Ezt pedig szintén, Zorkáéktól:

Este, mikor a vendégsereg lassan búcsúzkodni kezdett, telefonált Jani, hogy 5 perccel előtte elindult haza Füredről. Hej, de megörültem, váratlan meglepetés volt, csak vasárnapra vártuk. 5 másodperc múlva lehervadt a mosoly az arcomról, mikor elmondta, hogy a céges focimeccsek egyikén lesérült, ahová csak váratlanul kellett beugraniuk, mert egy csapat visszamondta. Rosszul lépett, reccsent a bal lábfeje, alig tud ráállni, inkább elindul hazafelé, mielőtt másnapra nagyobb baj lesz, és haza sem tud vezetni.

Haza is ért rendben, és végül ma volt orvosnál. Nem tört el a lába, szalagok sem szakadtak, csak megnyúltak, de a biztos gyógyulás érdekében egy hétre fekvőgipszet kapott. Egy barátunk hozta haza őt és az autót, külön hála érte Katinak! Elvileg szigorúan feküdni kell vele, még fel sem ülhetne, de kicsit szabályszegő módon wc-re és mosakodni kijár, illetve holnap is el kell jussunk a házi orvoshoz is. Emellett naponta egy szurit kell adjon magának a hasába trombózis ellen...Hétfőn leveszik a gipszet, és kap egy bokarögzítőt. A héten így nem tud mozdulni sem, én próbálok minden olyan feladatot átvenni, amit ő szokott, már amit lehet. És nagyon reménykedünk, hogy a jövő hétre tervezett nyaralásra kicsit rendbe jön, de az biztos, hogy ugrálni nem fog. Emiatt el vagyok kicsit keseredve, mert 3 éve voltunk utoljára nyaralni, nem repesek az örömtől, hogy pont most lett harcképtelen. De majd csak megoldjuk valahogy, nem is egyedül megyünk nyaralni, együtt szerintem könnyebben átvészeljük az adódó nehézségeket.
És ennek köszönhetően talán a vezetési rutinom is jó nagyot fog nőni, ha én vezetek el a Balcsiig...az mindegy, hogy eddig Vácra sem vezettem be, de itt az ideje "felnőni". :-))

Nos, így ért véget a Kinga névnapja, nem éppen happy end-del, de ez csak nekünk volt fontos. Maga a buli jól sikerült, örülök, hogy végül elvállaltam és megcsináltam az egészet. Kinga nagyon örült, és ez talán a legfontosabb! :-))

3 megjegyzés:

Enci írta...

Utolagosan is nagyon boldog Kinga napot kivanunk!
Csuda helyesek a kis konhyatundereid!

Puszika,
Enci s cs.

Linda írta...

Szia Vera!

Kicsit pirul a fejem, hogy itt kívánok Kingának boldog névnapot. De mentségemre legyen, hogy a múlt héten nyaraltunk, így a naptár közelébe sem kerültem. Isten éltesse a Nagylányt. És persze köszönjük mi is a köszöntést.
Janinak jobbulást. A hambik nagyon guszták. Lili szülinapján biztosan kipróbálom. :)
Hihetetlen, hogy Kinga más Hsm-es dolgokat néz, rajong. Még nem rég két éves volt, amikor először mentünk hozzátok. :)

Pusza: Linda

kikocs írta...

Isten éltesse Kingát! :) És szuper, hogy Csilla már ilyen nagylány, hogy ekkorát tudott segíteni! Elképesztő!
És gyógyuljon az a láb, sajnálom, hogy pont a szabadságra esett a baleset :( De talán így is jobb, hogy otthon van egy plusz hetet Apa, nem? És mesélhetitek az apa lába annapetit is :D

Daisypath Christmas tickers