Tegnap, mikor közzétettem a felújított oviról készült album linkjét, még nem tudtam, hogy ilyen hamar személyesen is láthatom az ovit a csajokkal együtt. Ma úgy alakult, hogy miután Jani befejezte a szállítmányozást egyik épületből a másikba, hazajött értünk, és mi megnézhettük az új épületet. Még sok minden ideiglenes, még lesznek jövő héten kisebb munkálatok, de a csoportszobákat lehet készíteni a gyerekek fogadására, ezzel párhuzamosan befejeződnek az egyéb munkálatok, bekerül, felkerül minden, ami még esetleg hiányzik.
A bejárati rész fölött a megújult tetőszerkezet:
Az egyik tetőtéri mosdó, ezt fogja a két lányom használni (a bal oldali középső kis vécét gyorsan ki is próbáltuk Zitával, működik :-) ), a csoportszobájuk közvetlen egymás mellett, csak az öltözőjük nem, de ez nem baj. Ami hiányzik itt, azok a vécék közti elválasztó panelek, de ezek is bekerülnek jövő héten:
Nagy örömmel eljátszották, hogy kezet mosnak:
Zita így örül, itt lesz az ő öltözője:
A Zita öltözője, egyelőre másik csoport szekrényeivel, voltak kombinálások, melyik hol lesz jobb, ez került ide, de ezeket át kell címkézni. Sebaj. A lányok élvezik:
Zituék szobája, enyhén kupisan még, de átjött minden!:
Az emeleti étellift, ide érkezik a földszintről az étel:
Csilla-csoportszoba-részlet:
Csilla-csoportszoba-részlet, L-alakú a szoba, nem lehetett mindent tökéletesre csinálni,de fényévekkel szebb és nagyobb minden, mint korábban:
Csilla-csoportszoba, bal oldal:
A harmadik csoportszoba az emeleten, a kis-középsősöké:
A földszinti aula a lépcsőről nézve, régen itt volt Csilla csoportszobája (is):
Kinga régi öltözője a földszinten, felújítva, régi "lakóval" előtte, mellesleg pont Zita szekrénye van a háttérben, ez az amit említettem, hogy nem minden szekrény volt alkalmas mindenhova (földszint-emelet, öltöző nagysága stb., sok szempontot kellett figyelembe venni):
A földszinten a folyosó, ez régen végig folyosós volt még két szobával bal oldalt, most aula lett helyette:
Az aula-a talicskák helyén volt Csilla szobája régen:
A lépcső felfelé:
A földszinti konyha, a lenti étellifttel:
A bejárati rész:
Olyan "extra" dolgok is megvalósultak a tetőtérben mint pl. vezetői szoba vagy testületi szoba az óvónők értekezleteinek és más ügyintézésre.
Nagyon jó volt belülről is látni, Zita sírt, mikor hazaindultunk. :) De legalább már tudok neki mit mondani, hogy 3-án hová megyünk vissza oviba. Addig még lehet, hogy az ünnepélyes megnyitó után is bemegyünk, lesz afféle nyílt nap, hogy a falu lakói is megnézhessék az új épületet. Ilyen kisebb faluban ez nagyon nagy dolog, esemény és eredmény, ez kétségtelen, természetes, hogy azok is kíváncsiak, akiknek nincs ovis gyermeke.
A nyitásig próbálunk türelemmel várni, a két ovissal itthon. amúgy is kicsit mindegyik beteg, lesz mit kiheverni a nagy nyitányig. :-)






Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése