Albi, most már tuti, és ovi, ami nem tuti?

Jani elment ma délután, és aláírta a szerződést az albérlet tulajdonosával, ami azt jelenti, hogy megvan az albi. Elméletileg még így is járhatunk pórul, még akkor is, amikor már ott lakunk, de azért talán nem kell ennyire sötéten látni a világot.

Akkor milyen is új, leendő otthonunk. Szép nagy családi ház Szendehely olyan részén, ahol mostanság is épülnek új házak, viszonylag új parcellázású terület. Alá van pincézve a ház, van egy földszint és egy emelet. A földszinten van egy kamra, mellette egy kisebb fürdőszoba egy zuhanytálcával. Rendes a tulaj (aki amúgy építési vállalkozó, minő érdekes fordulat egy építkezés előtt család számára), vállalta, hogy szerel fel vagy paravánt, vagy függönyt a tálca köré, mert nincsen semmi. Nem biztos, hogy nagy dolog, de úgy is hagyhatta volna, hogy csináljuk meg magunk, ha akarjuk. Az ember az előszobából egy nagy étkezőbe ér (ahol elfér majd a már a felépült házunkba tervezett, és megrendelt étkezőasztal). Az egyik oldalán van a konyha, két, párhuzamos munkafelülettel. A konyhabútor két oldalt ugyan különböző, mert a régi tulajok egy válás során megosztották a konyhabútort, de ez nekem mindegy, jó állapotban van minden. A tulaj pluszba megcsinálja nekünk, hogy a mosogatógép is beköthető legyen. (tja, az úrinő már élni sem tud nélküle!) Az étkező másik oldalán egy hatalmas nappali van, ahonnan egy keskeny terasz visz le az udvarba. A nappali előnye, hogy a jelenlegi nappali bútorunkat is be lehet talán illeszteni, ami nagy szó, mert ide méretre készült, és fogalmunk nem volt arról, mit kezdünk a szekrénysorral költözés után. Ráadásul a lányok játékainak is lesz hely, bőséges játszótérrel, ami szintén nagy előny. Amúgy az egész ház teljesen felújított, szépen ki van festve, padlófűtéses. Az emeleten van 3 szoba, kettőből erkély nyílik szép kilátással a Naszály hegyre. Nem hiszem, hogy sok alkalom lesz, hogy nyugiban ott ücsörgünk, és gyönyörködünk benne, de nem rossz, ha az ember szépet lát, mikor a redőnyt felhúzza. Van fent egy nagyobb fürdőszoba fürdőkáddal, szépen csempézve, és még egy kisebb szoba, aminek nagyon megörültem, mert be lehet egy csomó dobozt ideiglenesen hajigálni oda, és szép lassan ki lehet őket onnan üríteni. A mindennapi életünket a dobozhalom nem fogja zavarni, a szülésig nem hiszem, hogy sokat ki tudunk pakolni. Egy szobában elfér a két „nagy” haramianő, a másikban mi a picivel. Egy marad dolgozónak, vendégszobának. Szóval, tiszta luxus a jelenlegi körülményeinkhez képest. A tulaj csinál még nekünk valamiféle ajtót a földszinten, hogy a gyermekek ne mászkáljanak fel állandóan az emeletre.
Az udvar is rendezett, a tulaj az öntözőrendszert is megcsinálja még, hogy azzal se legyen gond. Jövő héttől bármikor költözhetünk. Konkrét tervünk nincs, az tuti, hogy én a két csajszi mellett nem tudok napközben sok mindent csinálni, Janinak rohangálni kell sokat a hét elején, plusz még ultrahangra is el kell menni. Csütörtökön és pénteken szabin lesz, úgyhogy a költözés nagy részét ebben a négy napban fogjuk megcsinálni. Jó lenne kiüríteni a lakást hét végére.

A másik dolog, hogy felhívtam a diósjenői óvodát, hogy mennyit változtat a helyzetünkön, hogy nem rendelkezünk helyi címmel egy ideig. Elvileg nem gond, volt már bejáró gyerekük. Aztán kérdeztem, hogy nagy gond lesz-e, ha időnként csak 3-4 napot jár Kinga oviba. Az itteni ovinkban ez nem volt gond, egy-egy napot szülő igazolhatott, hiszen nincs Kinga 5 éves, nem a kötelező egy óvodai évében jár. (Megjegyzem, talán még örültek is az óvónők, ha kevesebb gyerekre kellett vigyázni) Azért kérdeztem meg, mert nem biztos, hogy minden nap át tudunk vele járni. 12 perc ugyan az ovi a háztól, de autóval és a 2-es úton. Ha nekem nem lesz még autóm, akkor tudjuk vinni, ha Jani otthon dolgozik. Busz van ugyan, de ha mindhárom gyerekkel nehezen fogok egy ideig átbuszozni. Erre már azt mondta a Kinga óvónője, aki a vezető helyettes is egyben, most derült ki, hogy megbeszéli vezetővel, és telefonáljunk jövő héten. Mikor letettem a telefont, már nem tudtam, hogy akkor most mégis van valami probléma vagy mi. Ki ne találják nekem, hogy Kinga nem járhat oviba, mert szívrohamot kapok. De remélem, csak én parázom túl a dolgot. Gyorsan lenyugtattam magam, hogy ha mégis ez lenne a helyzet, akkor is megoldjuk valahogy, hogy járhasson kicsit közösségbe. Mert nemcsak az a lényeg, hogy nekem mennyire lesz könnyű otthon 3 pici gyerekkel, hanem miatta is. Pár napja rendszeresen kérdezgeti, hogy ki jár már oviba, és látszik rajta, hogy hiányzik neki a társaság.

Ma itt voltak nálunk Bencéék, Kinga (volt) ovis társa, legjobb barátja, a két éves húgával és anyukájukkal. Nagyon örült Kinga, nagyon jól eljátszottak, hiába, egy 3,5 éves életében már fontosak a kortársak. A minap ki is jelentette, hogy menni akar oviba, mert Csilla állandóan elrontja a játékát. És ez az esetek 90%-ban így is van. Meglátjuk, hogy alakul az oviügy. Az albi is elrendeződött.

Albi

Délután tettünk egy kis kiruccanást, és megnéztünk 3 potenciális albérletet. Először Vácon kezdtünk, majd Szendehelyre mentünk át, végül Vácon fejeztük be a körutat.

Az egyikre rábólintottunk, nagyon tetszik, és érdekes volt látni, hogy a lányok önkéntelenül is elkezdtek ott rohangálni, visongani, jól érezték magukat, míg a másik két helyen csak néztek körbe, egyből az ajtó felé mentek volna.

Holnap megy Jani aláírni a szerződést. Ha nem baj, addig nem árulom el, hogy melyik, milyen és egyebek, most már csak babonából sem. Akkor talán már biztos lesz a dolog, és lehet róla beszélni.

Zita

Késő este kimondtuk végre az áment születendő gyermekünk nevét illetően: Zitának fogják hívni. Nem volt semmi harc, vitatkozás. Csak megkérdeztem Janit, hogy akkor lehet-e a Zita, mert kismillióan kérdezik meg naponta, és mindig azt válaszolom, hogy nagy valószínűséggel Zita, de azért még… Nos, nem gondolkodunk tovább, mert ez elég régen eldőlt amúgy is.

A Zita névről ezt írja a Magyar utónévkönyv:
„A magyarba a német nyelvből került, ott a Felicitász becézője, és c-vel ejtik. Az olasz Zita név is c-vel ejtendő, és a hajadon jelentésű zita, citta szóból származik. Ritka. Névnap: ápr. 27.”

Legalább ez is egy újabb biztos pont az életünkben. ::::)))

Kiegészültünk, de feje tetején a világ

Jani rendben megérkezett szombat délután. Ugyan egy órát késett a gép, de így is el tudtunk indulni Debrecenbe, ahogy megjött. Az osztálytalálkozóm elejét lekéstem ugyan, nem tudtam a többiekkel elmenni a gimibe, de a vacsira lazán odaértem. Nagyon örülök, hogy sikerült elmenni, hogy ott lehettem. Nem voltunk sokan, de nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy jót beszélgettünk, nevettünk sokat, és végre ismét megehettem nyugodtan egy vacsorát.
Másnap átmentünk Hajdúszoboszlóra strandolni, ahová mamáék is megérkeztek még előző nap nyaralás céljából. Kicsit fárasztóra sikeredett a nap, mert Kinga sokat nyűgösködött, sokára találta meg, hogy mi tetszik neki. Janinak az időeltolódás okozott nehézséget, el is kellett küldeni egyszer aludni kicsit, mert ramaty állapotban volt. Csilla viszont nagyon élvezte a fürdést, az egyik medencében nem is hagyta, hogy fogjam, állig érő vízben menetelt, a mellettünk szóló zenére rugózott, táncolt. Mindenki nagyon fáradt volt, mire hazaindultunk. Azt hiszem, ezzel a strandolással idén le is zártuk a strandszezont, ami minket illet.
Hétfőn délután jöttünk haza Debrecenből, és az igazi izgalmak ezután kezdődtek.
Jani felhívta a leendő albink tulajdonosát, hogy érdeklődjön, mégis milyen ütemben kezdhetünk kiköltözni. Hidegzuhanyként ért a hír, hogy előtte héten pénteken eladták a lakást!!!!!!!!!!!!!! ÉS erről még csak nem is szóltak!!!!!! Júniusban fixáltuk le, hogy megyünk. Augusztus közepén mondták, hogy minden OK, mehetünk. Csak azt felejtették el közölni még júniusban, hogy azért ők tovább hirdetik a lakást eladásra. Azt hittük, hogy a kezdeti dilemma, hogy eladják vagy kiadják a lakást, eldőlt az albérlet irányába. Nem tudom, mikor akartak szólni, hogy nincs lakás, ahová mehetünk. Nekünk innen szept. 15-ig kellene kiköltözni. Nem hallottam, hogy Jani mit mondott a nőnek, mert bevonult a kisszobába, hogy nyugodtan telefonálhasson, de saját bevallása szerint nagyon csúnyát. Meg is kérdezte a nőtől, hogy arra nem gondoltak, hogy velünk mi lesz (legalább szólhattak volna)? Válasz: Ja, háááát, ők arra nem gondoltak.
Jó, Először nevettünk, ilyen nincs. Aztán én felhúztam magam, és szerencséjük, hogy személyesen nem kell találkoznunk, mert hivatalos teendő nincs velük, nem tudom, én is mit mondtam volna nekik. Utána a sírógörcs kerülgetett. Mert eddig sem tűnt jó bulinak a terhesség 35. hét elejére tervezett költözés, de hogy nincs hova, hát ez még rosszabb. Végül nagy levegőt vettünk, tenni ellene nem tudunk semmit, inkább próbálunk a tettek mezejére lépni. Csütörtök délután 3 lakást illetve házat nézünk meg, kettőt Vácon, egyet Szendehelyen. Muszáj gyorsan cselekedni. Valamelyik csak jó lesz, bár kicsit még sírok, hogy nem Diósjenőn vannak, távol mind a leendő ovinktól. Így még macerásabb lesz bejárni, de ezt is megoldjuk majd valahogy. Szóval, ez van.
Közben Kinga kezd eszmélni, hogy költözünk. Ma este sokat pityergett, hogy ő inkább ebbe az oviba akar járni, nem akar költözni. Nem lehetett megvigasztalni. Nem lesz egyszerű menet vele: új település, lakás, ovi, újabb kistestvér. Ájjáj. Ebben a nagy bizonytalanságban már csak annak örülök, hogy nem váltottam szülész orvost és kórházat. Legalább ott tudom, mire számíthatok.

Csak hogy valami jó is történjen

Végre tudok írni kicsit kellemesebb dolgokról is. Nemcsak hisztikről, veszekedésről, szétesettségről, depiről és hasonlókról, hanem hogy tegnap délelőtt két leánykám milyen szépen eljátszott egymással, és én, ha nem is ellazultan és kényelmesen, de két adag kaját meg tudtam csinálni, így ma nem kellett főzni. Együtt babáztak, Csilla főleg figyelte Kingát, ahogy etetéshez rendezi be a babát, közben nagy adag pattogatott kukoricát burkoltak be. (Csillának „kukodi” a kukorica, a krokodil meg talán „kokodi”) Volt néha egy-egy felvisítás, de én is kisimultabb idegekkel tudtam a problémát kezelni. Délután ugyan nem jött össze a 2. napja elhalasztott Bence-köszöntés, mert 7 órakor írt az anyukája sms-t, hogy mindjárt hazaérnek, én akkor meg már nem mentem bele egy gyerekbuliba. Így is majdnem negyed 10 lett, mire Kinga elaludt, pedig siettem mindennel, de egyedül akkor is lassabb az esti procedúra. A kellemes nap estéje kellemetlenül végződött: már mentünk volna aludni, mikor Csilla az ölemben, a fürdőszobában levett a polcról egy karkötőmet, aminek közepén állt egy kis parfümös üvegcse. Leesett a földre, nem tört el, de végigpattogott a kövön, és az a pár milliliter parfüm szétcsapódott mindenhová a fürdőben. Na, ez kicsit eldurrantotta az agyam, mert nyertem egy jó kis takarítást estére. De legalább most kellemes illatban úszik a fürdőszoba.
Ma délelőtt aztán megesett a Bence-köszöntő buli, elmentünk hozzájuk, Kingáék játszottak, bár leányom gyakran megsértődött dolgokon. Szerintem hamarabb ébredt reggel a kelleténél, ezért némileg antiszoci volt. Meg is ebédeltünk náluk, minden gyerek jól evett a maga elvárható kapacitásához képest, ami a társaságnak tudható be. Alvásra hazajöttünk, de ez csak Csillát érintette, Kinga nem volt hajlandó. Jót társasoztunk kettesben, majd ismét a jó öreg játszótér felé vettük az irányt. Tegnap este tudatosult bennem, hogy akármennyire is macerásnak tartom a játszóterezést, jobb, ha megpróbálom még élvezni, mert ezeket az útvonalakat még kb. két hétig járjuk, aztán jön a csendes falusi élet. Ott teljesen máshogy fognak telni napjaink. Bevallom, kicsit összeszorult a gyomrom, hogy nem leszünk-e túlságosan elzárva, de aztán rájöttem, hogy évek óta vágyom a csendes életre, Kingának az oviból úgyis lesznek barátai, és hogy ha jobban belegondolok, itt, a játszótéren sem tudtam olyan borzasztóan elmélyült kapcsolatokat kialakítani, hiszen ahány gyermekem, annyi felé fut. Így mindent lehet, csak trécselni nem. Három gyerek mellett meg lesz dolgom elég, elmegy a nap a teendőkkel. Ha pedig meglesz a vezetési rutin, én is jobban ki tudok mozdulni, illetve, ha felépült egyszer a házunk, akkor ígéretet kaptam egy saját autóra. Már ha nem az adósok börtönében tengetjük addigra életünket. Haha. Na, szóval, csak semmi pánik, más élet lesz, ami új lesz valamennyire, de megszokjuk, és kihasználjuk minden előnyét.

És akkor aztán jött a délután fénypontja: beszéltem Janival, már készülődött a repülőtérre, magyar idő szerint este 8-kor szállt fel San Franciscoból. Kb. mostanság landol Chicagoban, onnan Frankfurt, majd Budapest. Holnap délután lesz, mire ez megvalósul, de azt hiszem, ezt már fél lábbal is kibírjuk. Én pedig megpróbálom addigra útrakészre varázsolni a csapatot, hogy Debrecen felé vegyük az irányt, amint Jani hazaér, és talán még a 10 éves érettségi találkozóm végére odaérek. (mert mikor lenne, ha nem éppen most?) Ehhez kell, hogy ne késsen Jani gépe, de most is fő az optimizmus, aztán meglátjuk. Ámen.

Hisztik, gyerekbánatok

Soha nem látott hisztit vágott le Csilla este. Amúgy is nehéz napja volt, mert alig volt hajlandó enni valamit, tehát ez is közrejátszhatott. A játsziról jöttünk haza, ma kicsit később, már fél 8-kor. Gyanítom, hogy meglehetősen éhes lehetett ekkorra, de ez még azért nem volt elég indok a produkcióra. Bement a sötét lakásba, és keservesen kezdte hívni az apját. Ilyenkor gyakorlat szerint már otthon van, ezért a tudatos keresés. Persze Apa sehol. Csilla elkezdett nagy könnycseppekkel sírni. Odajött hozzám, kivette a szandálját a kezemből, földhöz vágta. Mikor bementem a nagyszobába átöltözni, kitépte a kezemből a pólót, nem engedte felvenni, elcipelte magával, hogy nehogy otthoni ruhát húzzak, hanem maradjon a „kimenős” ruha. Kiment az előszobába, próbálta a szandiját visszahúzni. Ez nem sikerült, ezért csak úgy zokniban odament az ajtóhoz, és a kulcsot babrálta a zárban. Közben persze borzasztóan sírt. Kérdeztem tőle, hogy „Mész apához?”, és csak bólogatott, és dühösen levetette magát a földre. Kezdtem nagyon megsajnálni, hiába magyaráztam, hogy jön apa nemsoká, ezt nehezen érti meg egy 20 hónapos gyerek. Próbáltam magamhoz ölelni, de csak elhúzódott, és sírt tovább. Már én is a sírás határán voltam, mert nekem is nehéz, amikor a legnehezebb napszakban, este nincs otthon Jani, meg amúgy is hiányzik, de én természetesen próbálom fegyelmezetten elviselni a dolgot. Végül sebbel-lobbal kentem nekik egy-egy palacsintát, azt nagy nehezen elkezdte enni Csilla, és szép lassan megnyugodott, felszáradtak a könnycseppek. Hű, de rossz volt! Azért apás is a lelkem, az kiderült.
Reggel is kereste Janit a szokásos durcával, mikor nem találta az ágyában, és ráadásul, míg Kinga fel nem ébredt, (ma majdnem negyed 10 volt már!), tiszta antiszoci volt. Nem evett, állt a kisszoba ajtóban, hívta Kingát, stb. De bezzeg mikor elsőszülöttem felkelt: simogatás, örömteli „kingázás”, kurjongatás ezerrel. Kinga meg azt sem tudta még, hol van, csak húzódott el Csillától nagy kómásan. Jó volt látni a nagy szeretetet. :)

Ma délután úgy volt, hogy megyünk Bencéhez, Kinga kis barátjához, felköszönteni névnapja alkalmából. Az utolsó pillanatban lemondták, mert jött az egyik nagymama hozzájuk. Na, akkor meg Kingát nem lehetett felmosni a bánattól. Hiába próbáltam meggyőzni, hogy a játszin biztos találkozik valakivel, akivel jól tud játszani, nem érdekelte. Aztán persze rövidesen összefutottunk Dzsamival, akivel olykor tényleg nagyon jól eljátszanak, de ő éppen egy másik kislánnyal, Emmával játszott. Kinga nézte őket, és mondta, hogy ő Dzsamival szeretne játszani. Kérte, hogy én kérdezzem meg, hogy játszhat-e velük. Én visszahárítottam a feladatot rá, és mikor Emma nem volt ott, Kinga „lecsapott” Dzsamira. Utána együtt játszottak. Számomra továbbra is furcsa érzés, hogy Kinga ilyenkor már elfelejt engem, és teljesen jól elvan a vele egykorúakkal. Egyszer-kétszer kellett szólni, hogy valami butaságot ne csináljanak, és kész. Sajnos, Csillát nehéz volt lekötni, a végén a pocakomon kényelmesen elüldögélve szemlélte az eseményeket. Még jó, hogy egyre nagyobb, van hova ültetni a gyerekeimet. :-S

Jól elvagyunk

Egyelőre egész jól viseljük a Jani-apa nélkül eltöltött időt. Már 5 napon túlvagyunk, és nem mondom, hogy kisimultak az idegeim, de azért megy a dolog. Csilla ugyan minden reggel sírós hangon hívja az apját, mikor meglátja az üres ágyát, meg földhöz vágja durcásan a kezében lévő játékot, aminek én nagyon „örülök”, mert felébresztheti Kingát, és én is kómás vagyok. Neki még nehezen tudom megmagyarázni, hogy mikor jön haza. Kingával rajzoltunk kis holdakat és csillagokat, amikből minden reggel lehúzunk egyet, jelezve, hogy eggyel kevesebbet kell aludni apa érkezéséig. Ugyan minden napszakban húzna le egyet, én sem bánnám, ha ilyen gyorsan menne, de ki kell várni a dolgokat. Hasznos oldala a helyzetnek, hogy Kingával tanuljuk a földrészek közti különbséget: mikor mi felkelünk, Apa éppen fekszik le, mert a Nap „átjött” hozzánk, és délután fordítva. Akkor már félig Apánál van, nálunk már nem nagyon, Apához „költözik” Nap, és reggel lesz.

Vasárnap voltam elég mélyponton, átaludtam volna a napot, sokat sírtam, alig bírtam a teendőket megcsinálni. Nemtom, mi a szösz volt, szét tudtam volna robbanni. Minden olyan monoton volt, Kinga megint nem aludt délután, estére totál nyűgös lett. Annyi jó volt, hogy a játszin találkozott a kis barátjával, Bencével, jól kijátszotta magát.

Hétfőn délelőtt már túltettem magam ezen a depiféle marhaságon, kellemesen telt a játszóterezés. Elkísért minket a fölöttünk lakó Juditka is. Csilla talán megint hamarabb barátkozott, mint Kinga, de a végére Kinga is belejött. Csillának csak „néni” maradt Juditka. Este is összetalálkoztunk a ház előtt, Kingával elültettek egy növényt, amire Kinga nagyon büszke. Ma is többször megcsodálta, nagyon tetszett neki a kertészkedés. Ez az, amit én nem tudok vele megcsinálni, mert szinte sosem tudom Csillát másra bízni, Csilla meg még nem elég nagy ilyesmihez. Úgyhogy hiába bennem is a sok ötlet, benne is a nyitottság, csak kevés valósul meg. Mikor Csilla délután alszik, akkor meg rám is rám tör az álommanó, valószínűleg a 3. harmad hatása ez is, mert ez jó ideig nem volt. Csak persze Kingától nem tudok aludni, hanem csak kínlódunk egy adagot.

Hétfőn este Szilvi barátnőm is beugrott, és meglepő módon, Csilla a vége felé szívesen elüldögélt az ölében. Csilla a „Kaví” nevet ragasztotta Szilvire, amin csak nevetni tudtunk. A „kaví” elvileg kávé nála, talán azért, mert Szilvi megivott egy kávét… De egyértelmű volt hamar, hogy Szilvire gondol, úgyhogy ez van. Szilvi kaví lett.

Ma délelőtt megjártam velük az Interspart gyalog, fellépős babakocsival. Gyors tempóban is majdnem fél óra, csak oda, így talán több is lett, pedig jól haladtunk. Nem mondom, hogy nem lógott a nyelvem. Meg is fogadtam, hogy amint nem lesz pocakom, és vidékre költözünk, volán mögé ülök, mert ez nem megy. Most is ott áll parlagon az autónk, simán meg lehetett volna vele csinálni a bevásárlást, sőt, egyéb programot is lehetne szervezni, nem lenne olyan bezártság érzésem. Délután Kinga nem aludt most sem, de nyugisan eljátszott, és én sem voltam álmos, kicsit összekaptam a konyhát. Balázs öcsém jött este újfent, hozott nekünk dobozokat a költözéshez. Ez nagyon rendi volt tőle, még az is lehet, hogy összeszedem magam, és holnap este bedobozolok egy adag ruhát. Csilla teljes extázisban rohangált le-fel, mikor Bali megérkezett. Közös megegyezéssel Balázs el is ment fektetés előtt, mert félő volt, hogy Csilla nem lesz hajlandó aludni menni. Így végül is gond nélkül elaludt. Most viszont pihizni kellenne, mert lehet, hogy holnap is nagy gyalogtúrára kell menni a lurkókkal, jó kis ügyintézéssel egybekötve, továbbra is szükség lesz erőre, lelkesedésre.

Apróságok

Apa nélkül nem nagyon tudunk sehova sem menni, egyrészt, mert ő a sofőrbácsi mindig, másrészt nekem már strapás két sajtkukaccal plusz pocakkal egy ilyen manőver. Így kitaláltuk, hogy Balász öcsém jól meglátogat minket. Mióta Pesten dolgozik, nagyon nem is tudott jönni, és ennek már 5 hónapja. Szóval, itt volt egész délután, együtt ebédeltünk. A lányok láthatóan nagyon örültek neki, és megint Csillán kellett meglepődjek, mert azt hittem, hogy meg lesz szeppenve, de nem. Kis ideig figyelte Balázst, aztán emlékezett, hogy nemrég találkoztak Debrecenben, és onnantól állandóan ment a „Badiiii!” azaz Bali! Még majdnem el sem aludt ebéd után, sírt folyton Bali és Kinga után, mert ők kinn maradtak a nappaliban. Balázs kénytelen volt egy kis puffon leülni a kisszobában még elalszik a hölgy. Este is sírt, mikor látta Balit elmenni, pedig elég sokat velünk volt, még a játszira is elkísért minket. Így jobban telt a nap, tudtam kivel beszélni a lányokon kívül is, meg pont egy hónap késéssel Balázs megkapta szülinapi ajándékét is.

Ma vált számomra egyértelművé, hogy Csilla sokkal határozottabban akar önállósodni, mint Kinga anno. Egy-két példa:

Ő is próbál egyedül bemászni a kádba fürdéskor. Látja Kingától, és visít, ha hozzáérek segíteni. A probléma az, hogy neki rövidebb még a lába, nem tudja segítség nélkül megcsinálni, úgyhogy a frász kerülget a próbálkozás alatt, ugrásra készen, ha dőlne-borulna, vagy muszáj legalább egy kezét megfognom, de ilyenkor tiltakozik, esetleg hisztirohamot kap.

Ma reggel a szokásos Nutellás kalácsot nem fogadta el tőlem, sírva hajtogatta, hogy „Kika, Kika”, azaz Csilla, talán, és mikor egyedül nekiállhatott enni, csend lett. Meg hatalmas nutella-maszat mindenhol, de nem volt mit tenni. A 3,5 éves Kinga továbbra is szereti, ha tartom neki a kalácsot, mert különben olyan csokis lesz a keze… No comment, csak annyi, hogy úrinő a lelkem.

Egyedül próbál öltözni. Nadrágot már vett fel egyedül, kis bodyt is, csak éppen az eleje volt hátul. Mikor megpróbáltam korrigálni, nos, enyhén kaptam a fejemre, decibelben nyomatékosítva az akaratát.

Amikor megsértődik, hátat fordít, karját összefonja, szájával jellegzetesen csücsörít, nagy dac a szemekben, fejét felszegi, és így járkál előttem. Komoly a bánat, az tuti, de én csak mosolygok, mert szerintem borzasztóan aranyos. Ha elkezdem utánozni, elkezd ő is nevetni, és jó esetben eltereltem a figyelmét.

Csilla egész sokszor beszél két szavas mondatokban. Tömörített mindig a mondanivaló, de lehet tudni, mit akar. Pl. „Ákko apajé” Apa autója, esetleg jön apa autója. „Baba bíz” Baba fürdik, Csilla fürdik (saját magát legtöbbször babának szólítja) Ilyen és ehhez hasonló „mondataink” vannak. Lát nagyon sok összefüggést, az arcára van írva, hogy úgy mondaná a dolgokat, csak még nincsenek meg a feltételek. De, ami késik, nem múlik.

Kinga ma nagyon aranyosan eljátszott egy hasonló korú kislánnyal a játszin. Csak messziről kellett figyelnem. A kislány anyukája haza is szaladt videókameráért, olyan édesek voltak. Mikor Kinga észrevette, hogy videózzák, egyből felvette a széles műmosolyt, azt hitte fényképezik, és tartotta akár percekig is. Vicces volt.

Most pedig le kellenne feküdni, mert kétszer is bekeményedett a hasam, pedig már alszanak két órája a lányok, és, hááát, még nem kéne szülni, jó lesz vigyázni. Főleg nem most, hogy Jani nincs itthon. Egy-két keményedés még nem a világ, Kingával is volt, de nem árt komoly jelzésként felfogni.

Az utóbbi egy-két nap

Augusztus 20-ra ünnepélyesen levonultunk mamáékhoz Romhányba. Még utoljára eleget tettünk itteni társasházi kötelezettségünknek, és ünneplőbe öltöztettük a házat: kiraktuk a lobogót az erkélyen. (Mi vállaltuk ideiglenes megoldásként, hogy ünnepekkor kibiggyesztjük a zászlót. Elköltözésünkkel most lehet majd rendes megoldás után nézni, mert elég gagyi, ahogy az erkélyre van drótozva a zászló, bár messziről nem látszik az egyszerű megoldás):

20-án délután volt Romhányban Irigy Hónaljmirigy koncert, ami nagyon tetszett, szeretem őket, csak rövidek voltak, de hát, gondolom, mentek máshová is. Színpadon a „mirigyek” egy része:

Volt egy pár körhinta és efféle, amiket én annyira nem szeretek, de lányaim hirtelen nagyon odalettek érte. Külön meglepő volt, hogy Csilla mennyire fel akart ülni, és végül nagyon élvezte, egyszer sem kellett levenni menet közben. Kedvence a traktor volt:

Kinga meg Zorkával ült fel több mindenre is, nagyon várta előtte, hogy együtt játszanak. Érződik, hogy kellenne már az ovis társaság, de Zorkát is nagyon szereti, ezért volt a nagy rajongás:

Csilla jó gyerek volt, csak úgy tuszkolta az apjába a sört:

21-én reggel hazavettük az irányt. Útközben bementünk a diósjenői oviba, jelezni, hogy akkor tényleg jönnénk, minden adott. Meglepődve hallottam, hogy többször kerestek nyáron, hogy rákérdezzenek, hogy mi van velünk, de én egy hívást sem kaptam tőlük, pedig, elvileg, jó számot írtak fel. Na, mindegy, a helyünk megvan, a vezetőnő biztatott, hogy ahogy kiköltöztünk, kezdhetjük is az ismerkedést. Valószínű ez könnyed formájú lesz, én nem ragaszkodom hozzá, hogy a baba születéséig beszokjon Kinga egész napra. Azt hiszem, ez gyors is lenne. Új falu, új emberek, új ovi, stb. szóval sok lehet egyszerre. Ismerkedünk, aztán a szülés körül valószínű úgyis kimarad egy kis idő, utána pedig folytathatjuk immáron 3 gyerekkel az oviba-szokást (hogy hogy a manóba oldom meg, nem tudom, mert viszonylag messze van az ovi a lakástól, de majd kitaláljuk)
Eztán Pest felé vettük az irányt, vásároltunk, többek között Kinga eggyel nagyobb autós ülést kapott, mert a meglévőből már kilógott fenn a feje, én meg a biztonságot fontosnak tartom, így léptünk egyet felfelé. Ez már az ülésmagasító háttámlával kategória, elvileg sokáig fogja használni. Kinga egyből beleszeretett, egy kék, virágos mintás Maxi-Cosi ülés, aminek örülök, mert a színe sem kényes. Most az a nagy baja, hogy nem ülhet az ülésében, mert pont most nem autózunk egy hétig Jani elutazása miatt. Mivel én régen vezettem, ezt az autót még soha, nem hiszem, hogy most egyedül kéne elindulni a nagyvilágba. Mondtam Kingának, hogy mindent összetörnék, de ő kijelentette, hogy törjünk össze mindent, ő feltétlenül utazni akar az új ülésben. Én nem osztom a nézetét.
És akkor még legfrissebb hír, hogy Jani magyar idő szerint este megérkezett San Francisco-ba, ahonnan egy hétvége erejéig elkirándulnak a Yosemite nemzeti parkba, majd hétfőn vissza SF-ba, itt tartják az éves céges világtalálkozót. Hááát, nem olyan rossz neki, bár ő ímmel-ámmal lelkesedett, mert sok itthon a dolog, engem sem szívesen hagyott itthon jelen állapotomban, meg „szegénykém” júniusban is járt Kaliforniában. Nehéz az élet. ;-) Bevallom, én sem lelkesedek, hogy elment, már a mai nap úgy éreztem, hogy a gyereket benn agyonnyomom, annyit hajlongtam, plusz Csilla is majdnem „kitalálta”, hogy nem alszik délután, a sírás kerülgetett. Végül rendesen lenyomtam, mert nagyon álmos volt, és sírás közepette álomba simogattam. Ezt, remélem, nem vezeti be éppen most, mert annak nem lesz jó vége.

Költözés

A telekvásárlásról már írtam korábban. Eljött annak is az ideje, hogy eladjuk a pesti lakásunkat, hiszen csak ebből tudunk majd önerőt szerezni egy építkezés elkezdéséhez. Kb. egy hónapja hirdettük a lakást, és múlt héten, kedden nagy gyorsasággal lecsapott rá egy vevő, egy fiatal nő, 9 hónapos babával. Hétfőn írtuk alá az előszerződést, és Jani azóta már mindenféle papírmunka miatt el is kezdett futkosni. Most a szocpol levétele intéződik, ezt követi majd számos egyéb. Ettől függetlenül mi szeptember közepén költözünk Diósjenőre, ahol már júniusban találtunk egy albérletet, és a tulajdonos megerősített minket szintén múlt héten, hogy augusztus végén, szeptember elején ők el tudnak költözni.

Így aztán felgyorsultak az események. Lehet dobozolni, pakolni ezerrel. A dolgot nehezíti, hogy Jani most pénteken 8 napra San Francisco-ba utazik, ami jelenleg nem éppen ideális, de nem lehet mit tenni, most van a nagy céges találkozó, ahová a világ minden részéről érkeznek a kollégák. Én szívom a fogam, mert 32 hetes terhesen amúgy is buli egyedül maradni, költözés előtt meg pláne. Az biztos, hogy a bébi épségét nem kockáztatjuk, amennyit haladok a pakolással, annyi lesz, a többit majd együtt.

Érthető tehát, hogy nincs lehetőség nagy nyugalommal, békességben, babaszoba csinosítgatással várni legkisebb lányunkat. Sőt, meglehetősen nagy rumliba érkezik. Kicsit szerencsétlen a költözés abból a szempontból, hogy pont akkor megyünk messze a kórházamtól, amikor már sűrűbben kell bejárni, meg jó lenne, ha biztonsági okok miatt közel lenne. Viszont később meg még annyira sem tudnánk költözni, mert akkor már vagy totál finisben leszek a terhességgel, vagy már szülünk vagy újszülött babánk plusz még két nagyobb gyermekünk van, ááá, szóval, nem egyszerű. Na, nem baj, csinálni kell, kicsit pörgünk az elkövetkezendő hetekben, de talán jó is lesz nekem, mert nem lesz időm a legkisebbik miatt aggódni, vigyázni meg úgyis fogok magamra.

Hármaskáról röviden

Tegnap végre eljutottunk ultrahangra. A saját orvosom a 17. héten látott utoljára, azóta volt egy 4D UH a 23. héten, de aztán semmi. Még a 24. héten megcsinált terheléses vércukormérés eredményét is most vettem át, és már a 31. hétben járunk. Hála istennek ez utóbbi vérvételi eredményem teljesen rendben van.
Mint ahogy minden egyéb is. A méhszáj zárt, és azt hiszem, nem is keményedik még a hasam. Talán egy-két játéktenger elpakolása után érzem, hogy ezt most kihagytam volna, de hát mindennel Janit sem lehet megvárni (bár érzésem szerint ennek is eljön majd az ideje, és nekem fegyelmezetten bele kell nyugodni, hogy egy kis ideig nem lehetek olyan aktív mint szeretném vagy szükséges lenne)
A babával is minden rendben. Kb. 1600 gramm már a súlya, ami szerintem, ha tényleg igaz, bár becsült súly, akkor elég jó. A magzatvíz átlagos, aminek szintén örülök, ez sem utal rendellenességre. A feje mérete is megfelelő, úgy emlékszem 28 cm már a kerülete. „Fejjel lefele” helyezkedik el, szakszerűen fejvégű fekvésű. Egyedül a heget nem nézte a doki, azt csak erősen remélni tudom, hogy megfelelő vastagságú. Ja, és ő is maradt a lányverziónál, kb. ezerszázalék, így mondta konkrétan. Én is kb. 67 kg vagyok, nem híztam sokat. 62 voltam a fogantatás környékén, ami nem volt túl ideális, de fogytam az elején kettőt, így jutottam el a 67-hez. Nincs is idő és lehetőség hízni, állandó edzésben tartanak a lányok. :)
Beszélgettünk a várható műtéti időpontról. Egyelőre az október 6-át tűztük ki, de ez természetesen változhat, sőt, szerintem fog is. Abban azért bízom, hogy előbb nem indul be a szülés. Csillánál már örültem volna, ha a 37. hét után nekilódul, mert akkor lett volna esély a természetes szülésre, és koraszülött se lett volna, most viszont nem tudom, nem okoz-e komplikációt egy korábbi szülésmegindulás. Meg amúgy is: eleve hamarabb kiveszik, mint amennyi időt „illik” benn eltölteni, legalább a 38 hetet bírja ki.
3 hét múlva, a 34. héten megyünk legközelebb, utána már valószínűleg kezdődik a 36. héttől a ctg-re járós időszak. Ha így nézem, nincs is már sok hátra… Nem mintha az eddigi idő olyan lassan telt volna, de mostanság néha akaratlanul ledöbbenek, hogy hupsztiri, nekem nemsoká 3, azaz három gyerekem lesz, és még fel sem fogtam! A körülmények sem könnyítik az áhítatos babavárást, és itt most nem a már meglévő két haramianőre gondolok, akik szolgáltatnak elég tennivalót és programot. De erről a következő bejegyzésben.

Nyaralós képek

A nyaralás képei ITT megtekinthetők, a beszámoló is íródik már, csak mindig késő lesz, és nem tudom befejezni.

Romhányi lovasfogathajtó-verseny

Vasárnap elugrottunk Romhányba egy pár órára. Ott derült ki, hogy a falu határában aznap lovasfogathajtó-verseny van. Peches módon csak a végére, az eredméyhirdetésre értünk ki, de azért láttuk a fogatokat, meg a kivonulásukat. Kár, hogy lemaradtunk, de most így sikerült.


Sikerült aranyos kalapokat venni a lányoknak, még Csilla is elviselte magán, sőt, nem hagyta levenni sem. Jani a két saját lányával, és unokatestvérének kislányával, Zorkával:

Köszönet a képekért Hanninak és Zsofinak, Jani unokatestvéreinek, az én gépem itthon maradt.

Megjöttünk

Megjöttünk, és lesz is beszámoló, meg képek, csak valahogy rendezni kéne itthon sorainkat. A táskákból még mindig van pakolatlan, főzni mindig kell szinte, játszóterezni, mert most már nincs más program, ráadásul még ma reggel jönnek ingatlanosok és érdeklődők lakást nézni, tehát jó, ha nyomban minden csillivillre van puceválva. :-P

Úgyhogy jövök nemsoká. ::))

Szünet

Mármint most kisebb szünet következik a blogírásban, mert ha nyaralásnak nem is mondanám, vagy legalábbis nem konkrétan annak készül, de egy hétre elutazunk. Holnap Békéscsabára megyünk, régen látott barátokat pici gyermeikkel meglatogatni, majd hétfőn, május eleje óta először, Debrecenbe apáékhoz, aztán 10-én jövünk haza. B.csabán sátras alvás lesz, tavaly működött a dolog a Balatonnál, remélem most is fog. Csak ha lehet, még több cuccot kell vinni. ::)) Kinga már lelkes, különösen a beígért hajdúszoboszlói strandolós kiruccanás miatt (Debrecenből, természetesen).

Megyek is, hogy legalább összehajtogassam azt a tonnányi tiszta ruhát, amit a héten mosómacit megszégyenítve sikerült kimosnom.

Aztán majd jön a beszámoló, ha hazajöttünk.

Egy nyifinyafi nap

Ez Kinga mai alkotása. Egyedül rajzolta a gépen, Paint-tel:


ÉS egy vidám kép a lányokról, egy amúgy katasztrofális napon:

Éjjel Csilla leesett az ágyáról, reggel hülyéskedtek a játék babakocsival, Csilla nekiborult egy kicsi támlás puffnak. Onnantól kezdve alig akart elengedni. Egész délelőtt és ebédre 3 túró rudit evett, de az utolsónál úgy tűnt, hogy fáj a szája vagy a foga, valószínű az esés miatt. Most kontroll alatt a csaj, mert aggódás megy ezerrel, hogy a felső metszőfogaknak nem lett-e baja. Délelőtt nem voltunk sehol. Fél 12-kor már aludt, de ¾ 1-kor fel is ébredt, és folytatódott az anyanyúzás. Eltörte a porszívós orrszívó szívófejét, este egy üvegpoharat, mást se csináltam, csak üvegromeltakarítottam. Délután Kinga is kezdte megszenvedni a bezártságot, így az én idegeim is szenvedtek, rendesen. Szerencsére Jani este fél hat körül hazaért, így megejtettünk egy vásárlást, így elkerültem a játszóterezés monotonitását. Késő este sikerült egy cikket elolvasnom a legfrissebb Kismamában, császár után a természetes szülés esélyeiről. 3 hónapot várhattak volna megjelentetésével, mert sikerült kicsit még jobban beparáznom. Az ok, hogy most már nemigen szülhetek természetesen, illetve a doki megmondta, hogy 38. héten műt, de most tudtam meg, hogy többedik császár után a hegszétválás esélye mennyivel nő, meg hogy valamivel bonyolultabb már a műtét is. Na, ez királyság, tényleg örülök most már, ha szépen kibírjuk a 38. hétig, és a műtét is rendben lezajlik. Még 10 hét… elvileg ez gyorsan elmegy már.

Romhányi hosszú hétvége

Csütörtökön délután ismét Romhány felé vettük az irányt, egyrészt, mert másnap reggel jöttek a telekre talajvizsgálatot csinálni, másrészt fűtésszerelés lesz ott augusztus elején, ki tudja, hogy tudunk majd akkortájt menni.
Íme, ahogy a szakemberek húzzák ki a hosszú, fúró végű botot a földből, amire rárakódott a mindenféle földrétegből egy adag:

Érdekes volt, egyelőre úgy tűnik, lehet építkezni a területre, el fogja bírni a talaj, de részletes elemzés csak később lesz. Annyi volt csak a bibi, hogy Csilla nem akarta békén hagyni Janit, állandóan ment volna vele sétálni, Jani meg maradt volna figyelni az eseményeket. Otthon kellett volna maradnunk, de ahhoz meg nekem nem volt kedvem. Kingával sem volt sima az ügy, mert ő meg jó ideig cipőt nem akart húzni, így ott botladozott a hatalmas sárban flip-flop papucsban, ami után cipelni kellett. Jó volt. Milyen jó. ha az embernek növekvő pocakja van, egész gyereksereget lehet rajta utaztatni. :-S Végül eljöttünk, az egész mintavételezést úgysem tudtuk volna kivárni.
Bementünk Vácra boltba, sétáltunk a Duna-parton, ahol már készítették elő a hétvégi Világi Vigalom dolgait. Csilla új szóval bővítette szókincsét: „kata” azaz kacsa, merthogy azokat is láttunk a vízben. Kingának tetszett a komp, meg kellett ígérnünk, hogy elmegyünk majd kompozni. Csak délután keveredtünk haza. A péntek éjjel katasztrófa volt, talán Csillával nem is volt még ilyen nehéz éjszakám. Negyed 11-kor felsírt egyszer, elaludt nehezen, Jani bejött a szobába aludni, megint felsírt. Nehezen visszaaludt. Kiosontam zuhanyozni, már a fürdőszobánál jártam, mikor megint keservesen felsírt, hangosan engem hívott, Jani nem volt elég. Jó, vissza a szobába. Ki sem tudtam már jönni. Pár percenként felsírt, visszaaludt. Annyira sírt, hogy komolyan aggódni kezdtem, hogy baj van. Aztán néha a szájánál kotort a kezével, fogproblémát gyanítottam. Persze a Dentinoxot éppen nemrég vettem ki a táskámból, úgyhogy maradt a Nurofen, Janit fél 1 körül kértem meg, hogy rakjon az innivalójába. Talán ez hatott, mert utána már nem sírt sokat, de nagyon sűrűn hirtelen felült, és csak nézett körül. Rendesen kínzásszámba ment már, mert mindig éppen elaludtam, mikor felült, és mivel egyszer a szekrény oldalát jól lefejelte, a többinél már, ahogy éreztem, hogy mozdul, ugrottam. Ezt 3-ig csináltuk, másnap reggel persze ¾ 9-kor is javában húzta a lóbőrt, csak véletlen zajra ébredt fel. Mint a rongy, úgy éreztem magam, de a délelőtt folyamán aztán egyszer zuhanyozni is el tudtam menni. Ja, és megvolt a „bűnös” fog, úgy tűnik, egy felső hegyes kis szemfog azon az éjjelen döntött úgy, hogy áttöri az ínyt, ennek tudható be a jó móka.
Szombat délelőtt vásároltunk, majd bementünk ismét Vácra, hátha látunk valami érdekeset a vigalomból. Messzire nem jutottunk, Kinga elkezdett hisztizni, nyűgös, álmos volt, végül Jani cipelte vissza mindkét leányzót az autóhoz. Épp csak picit sétáltunk a Duna-parton. Este szalonnát sütöttünk, de mörfi dolgozott, szép nagy szélvihar jött a sütés közepén, mindent el kellett rámolni. Végül eső nem esett, jól megjártuk.
Vasárnap végre kompoztunk, átmentünk Leányfaluba ismét strandolni. Jól érezték magukat a csajok, csak viszonylag hamar el kellett jönni, hogy még mamáékhoz is visszamenjünk összepakolni a cuccokat, és visszajöjjünk Pestre.
Kinga a kompnál Tahitótfalunál, szemben Vác:

Csilla útközben kialudta magát, nagyon aranyosan eljátszott utána a kis játékházban. (Kinga még az autóban aludt, nem zavarta senki az elmélyült játékban) Profin főzött, sütött, közben a kezében egy másik nagy kedvenc, egy piros autó. Talán már írtam, hogy nagy autó és műszaki rajongó kettes számú gyermekem:

A negyedik névnap

Ma ünnepli elsőszülöttem a névnapját, immáron negyedik alkalommal. Nagyon boldog névnapot, drága Kingám!
A vadiúj pénztárgéppel, a névnapi ajándékkal:

Csilla újabb szokásai

Újabban állandóan felhúzogatja Kinga bugyijait. Itt éppen a nadrágjára, és nagyon tetszett neki.

Másik új szokás, hogy válogat a ruhák közt. Ugyanez a rózsaszín nadrág nagy kedvenc. Múltkor rá akartam adni egy másikat, mert erre rácsepegett a leves. Tisztába tettem, húztam volna föl a másik nadrágot, erre ő kijelentette, hogy Nem!, és odahozta az említett rózsaszín nadrágot majd megpróbálta felhúzni a lábára. Úgy meglepődtem, hogy engedtem, hogy a kicsit pecsétes nacit vegyük fel. Azóta már volt egy-két hasonló eset, hogy nem tetszett neki a nadrág, amit ráadtam, és igen határozott tiltakozó sírásba kezdett, és ráncigálta le magáról a nadrágot. Hát, ez klassz, már ő is kezdi a válogatást. :)

Szintén új dolog, hogy énekeltet engem. Most éppen a Bújj bújj zöldágot kell 96-szor elénekelni egymás után. Ha vége, annyit mond, hogy Mé!, azaz még, és lehet kezdeni elölről. Ha nemet mondok, meglehetősen visítós stílusban tovább követeli. Ha bepróbálkozok más, korábbi kedvenc dallal, akkor rázza a fejét közben, megy a hangos Nem, nem!, esély nincs variálni. Ő persze nagyon élvezi, tapsikol, rázza a fejét, táncikál. Én meg küzdök az ásításokkal, és éneklek, amíg tényleg meg nem unom.

Egész „történeteket mesél”. Pl.: Kinga odaad neki egy kis autót. Odajön hozzám boldog mosollyal, és közli: Kinga. Ákko. Azaz, Kinga odaadta neki az autót. Vagy: ma este kinn álltunk kicsit az erkélyen. A parkolóban egy autó belement egy hatalmas tócsába. Én mondtam neki, mi történik. Mikor az autó leállt, megismételte: Ákko. Bíz. Azaz, az autó belement a vízbe. Világos, nem? :)

Válogat, hogy ki mit csináljon meg neki. Tegnap fürdésnél Kinga engem akart, hogy vegyem ki a kádból (ezt különösen díjazom növekvő pocakkal, de nincs mit tenni, vigyázva teljesíteni kell a feladatot). Persze közben benne voltam a Csilla öltöztetésében is, éppen pelust kellett volna ráadni. Átadtam a pelenkát Janinak, hogy folytassa. Erre Csilla sírni kezdett, határozottan kivette Jani kezéből a pelenkát, és kijelentette: Nem! Anya! Ez van, megoldás, osztódással szaporodni pillanatokon belül, és minden OK. Van már, hogy Kingával akar valamit megcsináltatni. Ha Kinga éppen hajlandó, akkor jön, és megcsinálja, mondjuk újraindít egy dalt az interneten, de ha nem, megcsinálom én. PErsze ilyenkor Csilla tiltakozik, de Kingát nem akarom, hogy ugráltassa állandóan.

Kinga mondta ma

Délután mentünk sétálni. Kinga lement lépcsőn, mi Csillával lifttel, mivel vittem babakocsit is. Az egyik felettünk lakó ment le a pici fiával előttünk, lent összetalálkozott Kingával, aki már a lépcsőn ülve várt minket. Fentről hallottam a beszélgetést:
B: Hú, nagyon szép a karkötőd! (Most vettem neki újat szombaton, nagyon tetszik neki, stílusosan a felső karjára húzta, mert ott nem csúszik le, és ott is volt egész nap, csak fürdéshez vette le. Ezért nem akart hosszú ujjú pólót húzni, noha hűvös volt, hanem ujjatlant, mert akkor nem látszana a karkötő… a szerk.)
Kinga: Most vette nekem anya, amíg mi anyósoméknál voltunk! :-D

Hát, hallotta egy párszor, hogy a gyerekek anyósékhoz mennek, az biztos.

Pár nap történései

Múlt hét csütörtökön Kinga elmehetett volna ovis barátjával és szüleivel a vasúttörténeti parkba. Egész addig lelkes volt, míg csuktam volna be az autó ajtaját, akkor keservesen elsírta magát. Azt mondta, fáj az ujja, de tudtam, hogy ez nem igaz, mindenesetre nem akart elmenni. Kiszálltunk, Bence nagyon szomorú volt, de erőltetni nem lehetett. A lakásban elmondta, hogy szerette volna, ha én is megyek, noha reggel megbeszéltük, hogy én nem férek be az autóba. Ott az autóban tudatosult benne, hogy anya nem lesz, ő elmegy egy idegen autóval, ismeri ugyan már elég jól a szülőket is, de annyira azért nem. Én nagyon sajnáltam, mert lett volna egy délelőttje, amit értelmesen eltölt, én, autó napközbeni hiánya miatt nem tudok ilyen programokat szervezni. Viszont teljesen átéreztem és megértettem az ő kis lelkivilágának történéseit. Majd erre is megérünk egyszer.
Pénteken aztán felpakoltuk a fél lakást (szerintem lassan egyszerűbb lenne kerekeket szerelni alá, annyi cucc összejön ilyen pici gyerekekkel), és elmentünk Romhányba. Hogy aztán szombat délelőtt otthagyjuk mindkét csemetét mamáékkal egy szűk két napos (effektíve bő egy) „nyaralásra”. Én már nagyon vágytam rá, mert az utóbbi hetekben, hónapokban szinte sosem voltam egyedül, kezdett az itthonlét, az állandó testvérháború, a meleg miatti bezártság nyűggé válni, jó lett volna néha pár órára kiszabadulni a verkliből. Most ez megvalósult, és így több mint 19 hónap után most töltöttünk el Janival ennyi időt kettesben. Kinga mosolyogva integetett, ő már tökéletesen felfogta, hogy másnap jövünk vissza, Csillát viszont kicsit erőszakkal kellett tőlem elvenni, keservesen sírt, azt hittem, én is elsírom magam. Egyrészt szívtelen anyának éreztem magam, másrészről borzasztóan vágytam egy kis gyerekmentes időre. Ráadásul icipicit szokni kell Csillának is, hogy mással van, mert rohan az idő, most még szűk 3 hónap, de hamar elmegy ez is, és szülünk. :) Ne akkor legyen az első alkalom, hogy másra bízzuk a kisasszonyt. Hamar kiderült viszont, hogy megnyugodott, mert vissza kellett menni a telefonomért pár perccel később, beosontam a házba, és már csend volt, Csillával hátul játszottak.
Mi szombat este vendégségben voltunk egy baráti házaspárnál, és hosszú idő óta nem beszélgettem ennyit és ilyen nyugodtan. Olyan jó volt. Nyugodtan megettem a vacsorám, senki nem szakított félbe, nem etettem közben senkit. Vasárnap reggel nem kellett ugrani az ágyból, kemény ¾ óráig ébredeztem. Jani megfőzte a kávémat, kaptam pirítóst reggelire, nyugiban megittam az erkélyen. Utána kicsit takarítottam, de hamar elment a délelőtt, koradélután indultunk is vissza értük. Éppen aludtak, mikor odaértünk, és mikor felébredtek, öröm volt nézni azt az örömöt az arcukon, főleg Csilláén. A folyosó két végén álltunk Janival, és hol ide nézett, hol oda, örömében dobálta a cumiját, és végül nem az apjához ment először, mint ahogy számítottam rá, hanem hozzám. Apa a sztár ilyenkor, de most nem. Utána már nem tudtunk szabadulni, ha kicsit eltűntünk a szeme elöl, keserves sírásba kezdett. A legjobb az volt, ha mindketten jelen voltunk. Kinga persze rákérdezett, hogy vettünk-e neki pénztárgépet. Merthogy azzal búcsúztunk tőle, hogy mennünk kell neki is megvenni az ajándékot. Csütörtökön lesz a névnapja, előre megkapta, úgysem tudtuk volna dugdosni, főleg ezek után nem. Miután megtudta, hogy megvan a hőn áhított dolog, állandóan kérdezte, hogy mikor indulunk haza, és amint lehetett, beült az autóba, várva az indulást, noha én még javában pakoltam. Egyikük sem aludt út közben, és Csilla is csak már bent Pesten kezdett fészkelődni és nyűglődni, hogy „Kije!”, azaz kiszállni. De egy kis énekléssel és kukucsjátékkal kibírta. Itthon nagy volt az öröm a pénztárgép láttán, bár Csillát egyáltalán nem akarta közel engedni Kinga. Csilla is kapott pici, piros, fém traktort, egy kis fém Thomas mozdonyt plusz mindketten kaptak egy kis fém Smart autót, lévén Csilla nagy járműrajongó. Remegett az izgalomtól, mikor meglátta őket, mondogatta, hogy „Tattó, tattó!” (traktor), „akkó” autó vagy „voá” (vonat-újabb szó). Itthon végre normálisan evett kisebbik leányom, szombaton majdhogynem éhségsztrájkot tartott, csak chips és csoki csúszott. Szombaton még keresett is engem, néha elsírta magát, vasárnap már nem. Vasárnap Kinga kérdezgetett már, hogy mikor megyünk.
Nagyon hálásak vagyunk anyósoméknak, hogy elvállalták az aprónépet, most kisimultabbak az idegeim. (talán egy-két napig ki is tart a két kis haramianő mellett).

Csilla és pici húga kérdése

Csillának még nem nagyon mondogattam, hogy testvére fog születni. Valahogy úgy éreztem, hogy ráérünk ezzel a dologgal. Kingának már hamarabb mondogattam annak idején, most meg úgy találtam, Csilla pici még ehhez a témához. (Pedig Kinga nagyjából ilyen idős volt Csilla-pocakosság idején, valahogy nagyobbnak tűnt; Csilla most olyan kicsi, persze Kingához képest) Ha közeledik a szülés ideje, majd bevezetjük őt is dologba.
Aztán pár napja nagyon ugrált Csilla leányzó a pocakom körül, mire mondtam, hogy nem kéne, mert benne van egy pici baba. Figyeltem a reakciót, de csak nézett másodszülöttem. Tegnapelőtt egyszer hirtelen elkezdte felhúzni a pocakomon a pólómat, és mondja, hogy ci-cíí, azaz, cici. Mondtam neki, hogy az nem az, az a pocakom. Erre rábök a pocakomra, és ennyit közöl: Baba! Nézek rá meglepetten, figyelem, mennyire komoly a dolog, végül előkaptam a 4D UH-s fotót a piciről, és megmutattam neki, hogy az a baba van benn a hasamban. Ha már belekezdtünk, csináljuk. Talán még egyszer rámutatott a hasamra, és mondta, hogy baba, de ebben nem vagyok biztos. Mindenesetre egy ideig nézte a képet, szerintem nem nagyon hatotta meg a dolog, és ment dolgára. :)

A képen: kiccsaládom ma spontán elterült a padlón. Kezdte Csilla, mellé heveredett Jani, Kingát meg gyorsan megkértem, hogy ő is feküdjön oda, hogy teljes legyen a kép.

Döbbenten

Még nem mentem el aludni. Talán így nem is tudom mikor tudtam volna meg a hírt, hogy meghalt Kolonics György. Nincs sok közöm hozzá, de mindig megráz, ha ilyen fiatalon, hirtelen meghal valaki. Pláne, ha az egy elismert, sikeres ember.
ÉS főleg attól ráz ki a hideg, hogy mindez délelőtt történt, mikor mi az erzsébeti Duna-partra lesétáltunk, a csepeli átjáróhoz. Az volt a legnagyobb problémám, hogy Csilla hamarabb elaludt, mint kellett volna. Pedig akkortájt, nem messze tőlünk talán éppen az életéért küzdöttek a mentősök, a Duna-parton. Persze nem tudhattam. De utólag, azt hiszem, pitiáner volt az én problémám. :(

Hullámvölgyben

Kicsit döcögősen telik a hét eddig. A hétvégén nem sokat pihentem, tegnap egész nap ömlött az eső, még ha lenne Csillának esőkabátja (a Kingáé mind nagy rá) és Kingának gumicsizmája (kinőtte a meglévőt, nem sikerült pótolni eddig), mint ahogy nincs, se igen mentünk volna ki, mert a szél is borzalmas volt. Így itthon téptük egymás idegeit. Hétfőn legalább kollektíve aludtunk délután, ellenben kedden…
Gondoltam, tegnap kimegyünk kicsit, mert nem bírjuk a bezártságot a kemény 44 nm-en. Nem is esett annyira, még Kingával is csak 20 percet vitatkoztam, hogy nem nyári ruhában, hanem melegebb felszerelésben kellene kimenni. Elsétáltunk a Duna-partra, ahol is Kinga szólt, hogy Csilla alszik! Elaludt a le sem dönthető sportkocsiban, ilyet délelőtt ezer éve nem csinált, így egyértelmű lett, hogy fantasztikus délutánunk lesz. Aludt is fél órát, otthon ébredt fel fél 12-kor, aztán estig semmi. Így Kinga sem aludt, késő délután már fel bírtam volna robbanni a feszültségtől. Egy percre nem ülhettem le, ment a visítás, rohangálás, egymás gyepálása, ráadásul egy ingatlanirodás hölgyet vártunk fél hatra, így próbáltam elfogadható kinézetűre varázsolni a lakást. Legalább a játékok nagyját próbáltam eltüntetni, de jellemző volt, hogy míg én a kisszoba gardróbjában visszapakoltam a polcra a kirámolt, használaton kívüli kiscipőket, addig Csilla kicipelt a nagyszobába egy zsák pici labdát (szám szerint 100 van benne), és Kinga segítségével kiborították a nagyszobában. Egyszóval, küzdöttem, hajlongtam, és alig volt eredménye. Máskor annyira nem zavarna a dolog, mert előbb-utóbb elpakoljuk, csak most időre kellett neki meglenni. Most meg már a pocak sem könnyíti meg a dolgot, de hát azt meg én akartam, szavam nem lehet.
Hét végére szervezzük, hogy a lányok szombat-vasárnap maradnának Romhányban, mi pedig visszajönnénk kicsit szusszanni. Nagyon kellene már. Még most, éjszaka sincs nyugalom, váltva ébrednek fel, múlt éjszaka is fel kellett mászni Kinga mellé az emeletes ágyra, mert megijedt a dörgéstől. Kicsit aludtam ott, aztán le, mert Csilla megébredt, és nem akadt a kezébe a cumi. Most se nappal, se éjszaka nem lehet lazítani, és mivel már nagyon régóta megy ez így, kezd az erőm fogyni. Csak Csilla is egyre erősebben köhög Kinga és Jani után, félő, hogy az egész hétvége nem jön össze. Kinga már szinte meggyógyult, Janinak egy hét antibiotikum után is úgy zeng a köhögése, hogy remegnek az ablakok.
No, panaszáradat berekeszt, megyek aludni, hátha megúszom hegymászás nélkül, és hátha holnap kicsit derűsebb napunk lesz!

Videók

Csilla a Csipp-csipp csóka dalt hallgatja a netről:
http://www.youtube.com/watch?v=Id4M0f8YCus

A lányok az Ovizsúr című cd-re ropják. Kinga orrpiszkálásért elnézést, igyekeztem addig kivenni a videóból a lányt, meg nevelni sem akartam felvétel alatt. :) A végefelé a lehajlós-kézpörgetős mutatvány egy gyerek fitnesz DVD-ről valo (Kata fitnesz a világ körül), amit Kinga elég jól utánoz már, a Csilláé meg olyan amilyen. Szerintem nagyon cuki, de hát én elfogult vagyok:
http://www.youtube.com/watch?v=-bGniHHQQJ4

Túlélős hétvége Jani nélkül

Jani péntek reggel Prágába utazott néhány baráttal. Bevallom, nem voltam túl jókedvű a dologtól, mivel mostanában én is vágyom erre-arra, de hát le lett szavazva a családi utazás a többiek által, meg így egy autóba befértek, szóval maradtunk. A pénteket túléltük valahogy, bár én nekem néha gyötrelem mindig, újra és újra ugyanarra a játszira kimenni, napjában kétszer. A többi pedig messze, itthon meg szétszedik egymást a csajok. No, meg az én idegeimet is.

Szombaton délelőtt is hatalmas lelkesedéssel vonultam ki a játszira velük, ahol találkoztunk egy házban lakó kedves anyukával és két éves kisfiával, Mátéval. Náluk is elutazott apuka a hétvégére. Megbeszéltük, hogy jaj, ez így nem annyira tuti, de aztán Boginak jött az ötlet, hogy ha beférne az ő kis autójába a 3 gyerekülés, mehetnénk ide-oda. Ki is próbáltuk, befért, de mert volna nem beférni. Ezek után mindenki elvonult ebédelni és pihenni. Még Kinga is elaludt nagy nehezen, bár már azt hittem, nem fog. Állandóan felemelte a fejét, hogy mikor kelünk már fel. Hála istennek aludt, így kezelhetőbb volt délután. Elmentünk együtt a Tropicariumba. Kinga és Csilla nemrég jártak ott, mikor én koncertre mentem, de ez nem zavarta Kingát, nagyon lelkes volt. Alig várta már, hogy odaérjünk a cápákhoz. Az volt az igazi szenzáció. Nekem is akkortájt kezdődött a nehezített menet, mikor Csilla is belelkesült, lemászott az ölemből, és ide-oda futkosni kezdett. Neki is nagyon tetszettek a halak. Csak én főttem le, mire kikeveredtünk, de azért örültem, hogy tetszett nekik. Utána még a Camponában nézelődtünk, nagy örömömre van ott is egy céundá, ahol tudtunk Kingának új napszemüveget venni. Ugyanis a délután folyamán valamelyik gyermek ráült az említett tárgyra kanapén, és volt nagy sírás. Persze csak úgy lehetett megnyugtatni, hogy megígértem, megpróbálunk egy másik ugyanolyat keresni. Találtunk is, ugyan ez nem rózsaszín, hanem ezüst, nem Hamupipőke, hanem Csipkerózsika van rajta, de amúgy ugyanaz a típus. Volt öröm, főleg, mikor megállapítottuk, hogy megy a szemüveg Bogi autójának színéhez! Ez aztán a valami.
Aztán a vidámság otthon végetért, Kinga nagyot esett a teremgarázsban, teljes erőből a két térdére esett, kicsit az arcát is beverte. Üvöltve (mármint Kinga) vittem fel egy babakocsiban, amiért Csilla üvöltött, hogy nem ő ült bele. Kb. ¾ órát sírt Kinga, már komolyan aggódni kezdtem, hogy nem fáradtság és hiszti, hanem komolyan megsérült a térde. Fürdés után lenyugodott, aztán 9-kor nagy nehezen sikerült bekeveredni velük aludni. Kinga 10-kor felébredt, mert tüzijátékoztak, akkor fél órát nagyszenvedett az ágyában, hogy neki fáj. Mikor megelégeltem, erélysebben megkértem, hogy próbálon meg aludni, mire kiküldött a szobából, én meg befejezetem a zuhanyzást, mivel habosan ugrottam ki 10-kor kádból, és már nagyon elegem volt mindenből. Végigsírta az egészet, Csilla is felébredt, ő is rázendített, de aludt, mire a pár perces procedúra után bementem. Kinga továbbra is nyűglődött, ezért kivittem a szobából. Kint végre kinyögte, hogy nagyon fáj a füle! Azt hittem, rosszul leszek, én végig azt hittem, a horzsolás fáj a térdén, amitől aludhatott volna, ha a hátára fekszik. Gondoltam, soha jobbkor, itt a nagy egyedüllétben a nagy Pesten. Megágyaztam kint magunknak, csöppentettünk orrba, melegítettük a fülét, de nagyon álmos volt, elaludt. Én is lefeküdtem, szinte éhesen, mert enni még nem nagyon jutottam el. Csak Kinga maradék vajas kiflijét ettem meg. Fél egykor Csilla ébredt, ott ledőltem mellette a kanapéra, fél kettőkor visszavánszorogtam Kingához, de hála istennek nyugodtan telt az éjszaka. Csilla 6-kor fújt ébresztőt, és kész csoda, hogy Kingát hagyta fél hétig aludni, pedig ott feküdt mellette a kanapén.
Kinga nem fájlalta a fülét, ezért úgy döntöttünk Bogival telefonon, hogy megpróbáljuk az aznap délelőttre tervezett strandolást. A csepeli strandra mentünk, még nem jártam ott előtte, de nekem teljesen megfelelt. Legnagyobb örömömre összefutottunk egy nagyon kedves barátnőmmel, Angival és anyukájával, Jutkával, aki kis ideig pótmami-féleségként járt hozzánk április-májusban, míg munkába nem állt jelenlegi munkahelyén. Ha szerveztük volna sem sikerül jobban. Nekem így nem várt segítségem is lett Angi személyében, ami, valljuk be, a medencében nagyon jól jött. És ha nem is sokat, de tudtunk két szót váltani fél év nemtalálkozás után. Ráadásul, míg én Csillát hazamenetelkor öltöztettem, addig Kinga nagyon jól elvolt Angival a medencében, lelkesen mesélte este a hazatérő apának, hogy mi mindent csinált addig Angival a nagymedencében, hogy így „úszott” meg amúgy. Neki kevés volt ez a délelőtt, de most ennyit sikerült összehozni. Csilla is nagyon élvezte, a gyerekmedence alacsony vizében, a beülős úszógumijában jó sokáig elaraszolgatott, de csak hátrafelé. A hátam így is megpörkölődött kicsit, mert csak a gyerekek bekenésére koncentráltam, de hála istennek nem fáj, nem ég, nem veszélyes, bár gyakorlatot nem kéne csinálni belőle. Csilla már az autóban elaludt, de nem ébredt fel, mikor kivettem a kocsiból, át lehetett tenni az ágyába. Kinga viszont nem aludt, várta, hogy megsüljön a beígért palacsinta. A délután rémes volt, Kingával nem lehetett bírni, a nemalvás miatt is kezelhetetlen volt, így megint a játszin kötöttünk ki. Már megfürödtek, mire Jani hazaért, én totál fásult fáradt voltam. Elaludtak, végre ehettem a jól megérdemelt dinnyémből. De hogy az élet szép legyen, Csilla kezdett el köhögni, öklendezni, mikor kihoztam a szobából, hányt egy jó adagot. Mire lenyugodott, visszaaltattam, megint késő lett. Most a blogot is későn írom, de muszáj volt leírnom. Ez van. ÉS akkor a képek.

Kinga pancsi közben:

A csajok hazainduláskor. Kinga az új napszemüvegben, és akit érdekel, a világoskék szatyros, hátizsákos illető a háttérben én vagyok, egy pocakos fotónak félig-meddig elmegy. Mert sokan kértek már pocakos fotót rólam:

A lányok a medencében, Kinga tök jól eltologatta egy ideig Csillát:

És ugyan a fürdőruhás képeim nem most fognak a magazinok címlapjára kerülni, sőt, a frizimmel sem kapok nagydíjat, de végre készült a pocakról is fotó. És ha a csepeli strand vendégei kibírták látványomat, akkor talán a kedves blogolvasó is kibírja kivételesen. Ígérem, jövő nyáron tuti bikinis, kockahasas fotókkal jelentkezem! (hehe, azt azért megnézem majd 9 hónapos baba plusz még két lány mellett, de aszongyák, hogy elöl megy a lepényhal, a remény hal meg utoljára :) ) Szóval, a 25 hetes pocakom:

A fuvarozásért és a lehetőségért köszönet Boginak, így sokkal könnyebb lett a hétvége, a fotókért pedig Anginak és Jutkának!

Kiegészítés Csillához

Eszembe jutott még egy-két dolog Csillával kapcsolatban:
-Szavak-ügyben:
betejje=betenni, táska (gondolom, a táskába betenni valamit összefüggésből)
káppi=felkapcsolni, kapucnis pulóver, kupak
ánno vagy ánnoá= olló sőt néha a villa is (ez utóbbi egy kupacban a késsel és kanállal a kaji megnevezés alatt futott)
Kata=egyelőre minden kisbaba Kata. Az utóbbi napokban „lekatáztunk” már Zsigmondot, Mátét is a játszin. Ha valahol sír egy baba, felkapja a fejét, és mondja, hogy kata.
mimma=bimm-bamm (egy kedvenc dalocska az internetről, és pikk-pakk megtanulta a szót. Itt az inspiráló dal: http://www.annaespeti.hu/ismert_gyerekdalok/toronyora.htm
Nagyon tetszik neki, rázza a fejét, és többször elhangzik a még felszólítás, hogy énekeljük vagy hallgassuk újra, ha vége van. Íme, így hallgatta egyszer ezt a dalt Csillu:
http://www.youtube.com/watch?v=z9fAtCUHQKQ
Volt ettől aktívabb fejhimbilimbi is már, de azért ezen is látszik, hogy nagyon tetszik neki.

Ja, és nagy savanyú ubi rajongó, képes négy-öt ubit is betermelni egyszerre.

Csilla 19 hónapos...

...volt egy hete egész pontosan, de azóta most sikerült csak az ezzel kapcsolatos gondolatokat lejegyezni.
Igazából ebben a hónapban főleg a szókincse bővült a leányzónak. Főleg Romhányban az egy hét alatt. Ott még én is meglepődtem, milyen hirtelen kimondta, hogy „aci”=Laci, ita=Rita, bíz=víz, ahol a z inkább az angol zöngés hangnak felel meg, ha ez mond valakinek valamit. De bíz a vizes kanna is, hiszen vizet kell beletölteni. További szavak, a la Csilla:
koá=takaró (???), de tuti az
toá= tolni vagy torna vagy tv (a minap Kinga felhangosította a tv-t, hogy én nem vettem észre, éppen állt a dvd lejátszó, vagy valami hasonló. Ezután beraktam Kingának a torna dvd-jét, és, hát az első effektek max hangerőn jöttek. Csilla szó szerint leült a földre ijedtében, én infarktust kaptam, mire lehalkítottam a tv-t, addig a dobhártyánk beszakadt, gyönyörű volt. Csilla nagyon megijedt akkor, utána többször mászott az ölembe, és ijedten nézte a tv-t, mondogatta, hogy toá. Azt hittem, a tornától fél azóta is. Utána, ha csak halkan mese ment, akkor is eljátszotta ugyanezt. Aztán kezdett gyanús lenni a dolog, mert a minap felmászott a kanapéra, hátradőlt egy párnán, ahogy Kinga tv-nézős pózát fel szokta venni, és mondta nekem, hogy toá. Gondoltam, ez nem igaz, hogy tényleg tornát akar nézni, ezért megkérdeztem, hogy a tv-t kapcsoljam-e be. Ragyogó arccal sűrűn bólogatott. Úgyhogy úgy néz ki, a toá a tv elsősorban, és nem a torna.
néni=néni
inni=inni és dinnye
tjjje=Tigris, Micimackó barátja (Micimackót is megnevezi, csak sajátos, lejegyezhetetlen hangsorral)
báci=bácsi
Kinga=Kinga (a romhányi hét végére tisztult le a nagy gingangangigo-zás Gingára, majd egy-két nap múlva kimondta tisztán, hogy Kinga)
mé=még (ezt nagyon édesen mondja, ha tetszik neki valami, és szeretné, ha megismételnénk, pl. dögönyözés, mondóka, dal, stb.)
aj=haj, ha hajszál van a cumiján. Ilyenkor kiköpi, prüszköl, és savanyú arccal közli, hogy aj. És mindig van rajta pici haj-vagy szőrszál

A szókincsfejlődés mellett a kommunikáció is fejlődik, egyre pontosabban megcsinálja, amit kérek tőle. Pl. menjen arrébb a kis babakocsijával, mert én szeretnék előbb beszállni a naggyal, utána jönnek ők a kicsi kocsikkal. Végre nem kezdi el dühösen püfölni a földhöz a kocsit, ha mégis előre szeretnék furakodni, mert különben nem férünk be a liftbe. Ő maga is egyre jobban megérteti magát, főleg a hangerő emelésével adja tudtunkra, ha valamit szeretne. Ellentmondást nem tűrően tudja sivítani, hogy Appppááá, ha éppen édesapja egy pillanatot is késlekedni merészelne az odafigyeléssel.

Szereti a cipőinket felhúzni, főleg a Kingáét. A minap felhúzta Kinga egy ujjközös papucsát, mikor indultunk vásárolni. Már amennyire zokniban meg tudta ezt tenni. Mondtam neki, hogy vegyük fel az ő szandiját, ebben amúgy sem tud menni. Előtte még nem látott határozott arckifejezéssel és valamiféle orrfelhúzással csak annyit közölt Mem (nem), és el is fordult tőlem, hogy a kilincset ráncigálva tudtomra adja, téma lezárva, ő már döntött. Aztán két perc múlva sikerült műsor nélkül ráadni az ő szandálját.

Ruhában is válogat néha kezdő szinten. Volt már, hogy megtalálta egy nadrágját, és leült, hogy márpedig azt most húzzuk fel. Egy délután a szandálját akartam ráadni, de ő elkezdett visítani, és egy csillivilli cipőjét nyomta a lábához, hogy neki az kell. Ugyan a játszira nem volt annyira való, de hagytam, hogy akkor abban menjen.

Imádja, ha dögönyözzük, csikizzük, ha Jani a hátán rohangál vele.

Fürdés közben sokáig el tud szöszmötölni ide-oda öntögetéssel, szeret nekem játékból inni adni. Tölt egy kis játék pohárba vizet, ha megittam játékból, mondja nekem, hogy „anya, mé” azaz anya még kér inni.

Szeret kavicsokat gyűjteni, így sokszor az előszobánk tele van a parkolóból felhordott kavicsokkal.

Úgy tűnik, nem kell nekünk fiúgyermek ahhoz, hogy legyen „műszakis” gyermek, Csilla ugyanis nagyon szereti az autókat, vonatokat („voá”), repcsiket („bó”), helikoptereket, motorokat. Sokszor teljesen lekövülten nézi ezeket a járműveket. Tervezzük, hogy beszerzünk neki ilyen fajta játékokat is, mert a játszin is sokat játszik markolókkal, játék betonkeverővel.

Újra lelkes pusziadogatós: ma össze-vissza puszilt engem és Kingát is, és nagyon tetszett neki. Én meg meg bírom zabálni, ahogy cuppog az arcomon.

Ha mondom neki, hogy megyünk aludni este, egyből elkezd mosolyogva integetni, szól, hogy apa, ha Jani nem figyel, de Kingának is szólt már, hogy figyeljen már oda, köszönni akar neki. Újabban kicsit műsorozik elalvás előtt, gyakran kimászik az ágyból, és elindul ki a szobából. Vagy kimegyünk még kicsit, vagy már nem engedem ki, ilyenkor megy a méltatlankodás, de viszonylag hamar elalszik, főleg, ha nagyon fáradt.

Az ominózus papucsos eset, mikor Kinga papucsát húzta fel. Utána még Kinga napszemüvege is felkerült, úgy az igazán csajszis, nemde?

Kingával ugyanakkor:

Nagyon nyomja a sódert a telefonba. Ez nem véletlen szemlehúnyás fényképezés közben, ennyire "magyarázott" egy használaton kívüli mobilba, ami már "hivatalosan" Kinga telcsije.

A legkisebb Turi-lány

Azt hiszem, adós vagyok még legkisebb gyermekem fényképével. Sajnos, a dvd-t nem olvassa valamiért a laptop, amire a vizsgálatot magát felvették, a tv-ben meg tudjuk nézni a felvételt, de máshogy nem. Így onnan nem tudok fényképet prezentálni. A papírképet szkenneltem be, amit kaptunk a vizsgálat végén. Így lehet, hogy nem olyan nagy élmény maga a kép, csak esetleg a tudat, hogy ott a legkisebb csemete. A képen a 23. terhességi hét elején járunk kb. Ami ma már betöltött 25. Jaj, nagyon rohan az idő…, ami persze nem baj, hiszen nagy öröm lesz végre látni a kis hölgyet. :)

Július 9: négy éve és most

Kedves olvasóim, nagysikerű akkor és most sorozatunk folytatódik, ha már így benne vagyunk. Mert mit tegyünk, ha négy éve ilyen sűrű lett ez a két nap. Igaz, hogy most már 11-e van, csúszok a bejegyzéssel, de hát ez pont amiatt van, mert nem négy éve, hanem most vagyunk, 2 gyerekkel többel, mint akkor.
Na, szóval, négy éve, július 9-én döntöttünk úgy Janival, hogy hivatalosan is összekötjük az életünket. Illetve hamarabb eldöntöttük, csak ezen a napon valósult meg. Mert egy szép májusi reggelen kiderült nagy döbbenetemre, hogy nem is ketten, hanem már hárman vagyunk. Ha nem előtte történt volna 3 héttel a hivatalos lánykérés, még azt hittem volna, hogy ezek után Jani csak ezért akart volna elvenni, mert én vagyok a gyerekének az anyja. Kívülálló meg kapásból érdekházasságnak gondolta volna. Pedig dehogy. Ettől függetlenül kicsit megváltoztak addigi, jövőre vonatkozó terveink. Lemondtunk a szeptemberre tervezett, 3 hetes andalúziai túránkról, hogy minden pénzünket lakásvásárlásba fektessük, hiszen gyerekkel nem lehet sokáig albérletben lakni, legalábbis így biztonságosabb. Mint azt már írtam, a kiszemelt lakás adásvételi szerződését egy nappal az esküvő előtt alá is írtuk. Aztán azt is elvetettük, hogy nagy esküvő lesz, mert akkor nem lesz pénz a lakásra. De esküvő a kedvezményes hitelek miatt kellett (de nem érdekházasság, áh, nem! ) Így július 2-án besétáltunk a XV. kerületi anyakönyvi hivatalba, jelentettük, hogy akkor mi esküdnénk, de gyorsan ám. Kérdezték, július 9. jó lesz-e. Egy hét múlva, pénteken? Persze, hogyne, reméljük, legalább a szülők el tudják addig intézni, hogy ott legyenek. Sietve beszereztem magamnak egy fehér kosztümöt, amibe az éppen már picit megnőtt pocakom is elfért még. Szabadságot is kaptam a munkahelyen, ami nem volt előnytelen. A szülők is elintézték, hogy ott legyenek. A nagy nap délelőttjén fodrásznál jártam, hogy legalább a hajam kicsit rendezettebb és ünnepibb legyen, ha már a sminkem az általam készített egyszerűbb volt, bár irtózatos meleg volt aznap, ami smink rajtam volt, bőven elég is volt. Sikerült fejleégetés nélkül megúszni a fodrászatot. Ugyanis szárító búrában száradt a hajam, ami időnként elkezdett felmelegedni. A fodrász csaj mondta, hogy ilyenkor egy gombot kell megnyomni, és jön a hűvösebb levegő. Én meg is nyomtam, amikor kezdett húzós lenni a helyzet odabenn, de csak egyre melegebb lett. Én nemtom, mikor került elő a lány, mert elment valamit csinálni, míg én száradtam, de akkor végre kiderült, hogy hosszan kell nyomni, eleinte kicsit melegebb lesz, utána hűl le. Ja, kérem! De most nem kell rajtam röhögni, nem voltam e téren rutinos, még fodrászat oké, de búrás frizikészítés nem sok volt az életemben. Azóta sem.
Elegáns módon busszal mentem ki az esküvőre, hogy a családtagok beférjenek Jani mellé az autóba. Hála istennek nem olvadtam annyira szét, és nem is késtem el. A legszűkebb családtagok mellett egy-két barát és kolléga el tudott jönni a szertartásra, amolyan tömegfélének. Meg talán igazán kíváncsiak is voltak. Én meg nagyon örültem. Szerintem így is kábé húszan, ha voltunk. A szertartás, az anyakönyvezető férfi beszéde azonban nagyon szép volt, ugyanakkor nem is csöpögős. A szertartás végén gyerekpezsgővel koccintottunk, mert Jani vezetett, sőt, az ő tanúja, András is. (egyébként a hirtelen szervezés miatt őket kértük fel tanácsadónak, és ők javasolták a XV. kerületet, és a közelben lévő éttermet, mert nekik is ott volt az esküvőjük, és jók voltak a tapasztalatok. Időnk nem volt filozofálni, ezért elfogadtuk, amit nem bántunk meg) Szegény anyakönyvvezető arcán látszott némi meglepettség, ahogy belekortyolt a gyerekpezsgőbe, nem tudott róla előtte, hogy nem igazi lesz. A szertartás után rövid fényképezés a közeli templom kertjében, majd irány az étterem. Ide közös megegyezéssel már csak a szűk család és a tanúk jöttek. Az étel finom volt, és mivel előtte nem sokkal valamiféle „a hónap dolgozója” címet nyertem el a munkahelyen, ennek eredményeképpen kaptam egy utalványt 10000 Ft értékben, még az ebéd költségen is spóroltunk. Tja, kérem, aki dolgozik keményen!
A történethez tartozik, hogy másodjára üdülési csekket kaptam, amit utána augusztusban be is tudtunk váltani. Keszthelyen voltunk a Hotel Helikonban szűk 3 nap erejéig, egy amúgy is akciós programcsomag kihasználásának keretén belül, aminek árából tudtunk faragni az üdülési csekkel. Ezt nevezhetnénk kvázi nászútnak, mert hosszabb úton azóta sem voltunk, sőt, mióta 5 éve ismerjük egymást Janival, igazából nyaralni sem voltunk kettesben, leszámítva ezt a „maratoni” keszthelyi utat. A munkahelyi jutalmat harmadjára is elnyertem mielőtt szülési szabadságra mentem (akkor ez abszolút rekord volt), az is üdülési csekk volt, de azt 2-3 héttel Kinga születése előtt vehettem kézhez, az el is évült, nem tudtuk felhasználni, sajnos.
Így esett a nagy nap, aminek következő év szeptemberében következett a folytatása egy templomi esküvő és lagzi formájában. Templomit nem terveztünk eredetileg, de mivel a polgári után nem tudtunk lagzit tartani, így oldottuk meg, de nem bántam meg. Azt a napot hivatalosan nem ünnepeljük, mert végül is ez a júliusi nap volt az igazán hivatalos, én azóta erősítem a Turi klánt és nem a Mátét. Névügyileg elsősorban, hiszen a származásom marad a régi.
Azóta is várjuk, mikor tudunk elmenni nászútra. Már az esküvő is elég rendkívüli és elhúzódó módon történt, fel sem tűnik, ha évekkel később megyünk nászútra. Most épüljön fel a házunk először, és a legkisebb csemete is legyen akkora, hogy nyugodtan hagyhatjuk majd másra őket több napra is. Én ezt olyan 3 év múlva már megvalósíthatónak is látom. :) Addig meg babázás ezerrel. :)

Egy kép a második "fordulóról", mivel az első "fordulós" képeket nem találom hirtelen:

Július 8: négy éve és most

2004. július. 8.: reggel azt hiszem, korán mentem dolgozni, 6-ra, amit nagyon szerettem, mert sosem zavart a korán kelés, és legalább hamar végeztem. Meg aztán sok mindent még el lehetett intézni délután és este. Aznap konkrétan a jelenlegi lakásunk adásvételi szerződését mentünk aláírni. Nagy nap volt ez nekünk, első lakás, tele reményekkel, hogy talán még abban az évben beköltözhetünk (következő év novemberében sikerült is…) Felvettünk egy halom pénzt a bankból, amit vinni kellett magunkkal, aztán huss, ki a lakóparkba, ahol megtörtént az aláírás. Szépen nyugodtan megnéztünk mindent, elolvastuk, aláírtuk, ellenőriztük. Utána nagy volt az öröm, hogy na, ez is megvagyon, és békével hazamentünk. ÉS még nagyobb örömmel és izgalommal készültünk a másnapi eseményre, na, de ne szaladjunk előre.

2008. július 8.: reggel félórás elalvás után turbóban készítettem két kis csaj reggelijét, miközben az egyik már kint randalírozott, apát boldogította fogmosás közben. Utána gyorsnak nem mondható reggeli, némi hisztivel tarkítva, hogy miért van kakaós rész is a kalácsban, és hogy fúj, az nem finom, miközben a kalács kétharmadát már megettük. Elsőszülöttem produkált természetesen ismét. Öltöztetés, rohangálás fel s alá, hogy minden innivaló és játék baba meglegyen, ami nélkülözhetetlen az utazáshoz. Jani már lement az autóhoz a hölgyekkel, miközben én rohantam a fürdőbe átöltözni. Egy hirtelen dacos elhatározásból még csak azért is szántam pár másodpercet arra, hogy egy fülbevalót megkeressek. Bedobtam a táskámba, és tűz le az autóhoz. Csak pár perc késéssel indultunk. Egész jó. Az út normálisan telt, Kingával már nagyon jól el lehet beszélgetni a látott dolgokról, Csilla meg aludt egy fél órát. Fél 10-re értünk a nógrád megyei Rétságra, ott írtuk alá a végleges telekszerződést. A múltkor Csilla bömbölt egy csomót, aztán szeppenten nézelődött. Na, most nem. Össze-vissza rohangált a szobában, ettől Kinga is felbátorodott, kezdték a műsort. Kimentünk a folyosóra, hogy legalább Jani tudjon figyelni a dolgokra. Csilla eközben hangos erőlködéssel telerakta a pelust, de úgy, hogy mikor később tisztába tettem az autóban, legalább 10 törlőkendő kellett, hogy tiszta legyen a popsi. (máskor 3-mal már megoldom a dolgot…) Egyszer én is beszaladtam, aláírtam a szerződést, de jellemző, hogy talán a napokban valamikor el is jutok oda, hogy elolvassam. Még a végén Kinga pisilési szándékot jelzett, így az ügyvédnő asszisztense jöhetett nyitni nekünk a mosdót. Teljesen leizzadva, kimerülve távoztunk, főleg én. A hazaúton senki nem aludt, otthon ebéd után is bojkottálta Kinga mindenki alvását. Egyszer felkiáltott, hogy márpedig ő nem tud Csillától elaludni, noha szerintem Csilla már majdnem aludt, én is elbóbiskoltam a csendben. Addig-addig ismételte a produkciót, hogy Csilla tényleg felébredt. A délután folyamán nem is tudtam elaltatni, pedig nagyon álmos volt. Kinga is kezdett durván hisztis lenni, hol az egyik ordított, hol a másik, a végén én is kezdtem csatlakozni. Már erőm se volt, hogy valami komolyabbal lekössem őket, amúgy is nehéz a korkülönbség miatt. Olyan depiszerű hangulat jött rám, hogy még! Gondoltam, eszek kis étcsokit, az szokott segíteni, most még az sem ízlett. Ki nem mertem menni velük, annyira fáradtak voltak. 6-kor elkezdtük az esti dolgokat, Jani fél héttől csatlakozott. Csilla negyed 8-kor, Kinga 8 előtt kicsivel ájult be.

Azóta legalább két órát töltöttem benn a kisszobában, hol az egyik, hol a másik ébredt fel, és lehetett ott ücsörögni, míg visszaalszanak. Nem tudom, mi van velük, talán front, alán Kinga is túl kimerült volt, talán Csilla foga jön. Talán mind.

Mindkét nap jelentős az életünkben, két fontos szerződés aláírása, de mégis oltári különbség van a két nap között. Ez persze alapvetően nem baj, csak nekem jutott mindez eszembe. Nem is csinálnék vissza semmit, bár ez a délután annyira nem hiányzott az életemből.

Ezért tettünk mindent a mai nap. Most már a miénk, csak az utolsó pénzrészletet kell utalni:

Kinga 3.5 éves

Hát, ez is eljött, mégpedig milyen gyorsan. Kingának próbáltam magyarázni, hogy most vagyunk félúton a két szülinapja között, de nem nagyon vágta a témát. Sütöttünk egy egyszerű brownies nevű csokitortát ez alkalomból, bár az Anna és Peti honlapon kiválasztott magának kép alapján egy igen bonyolultnak látszó tortakölteményt, de hiába magyaráztam, hogy azért most akkora torta nem jár, kicsit meg volt sértődve. Kellett nekem belemenni a témába! Na, de a végén egyezséget kötöttünk: a névnapjára csinálunk valami szép tortát.
Kinga 3 és fél évesen is ugyanolyan határozott emberke, mint eddig volt, talán még jobban. Kompromisszumot nehéz vele kötni, ha valamit ő a fejébe vett, nehéz lebeszélni. Így napjában ezer konfliktushelyzetet kell megoldani vele, kezdve onnan, hogy mit vegyünk fel, mit mikor csináljunk, stb. Néha engem is rendesen kioszt, hogy valamit csináljak meg, de azonnal ám!, amit én nem szeretek túlságosan, így gyakran egy-egy nap maga a küzdés. Azért is nehéz most vele, mert nehezen tudom igazán lekötni így az oviszünetben, nem mert őt nem lehet, hanem egyszerűen nincs mindig rá idő. Ha csak vele foglalkozunk, akkor nagyon szeret rajzolni, gyurmázni, festeni, könyveket nézegetni, számítógéppel játszani, szerepjátékokat játszani, sőt, társasozni is lehet vele. A memóriajátékkal már jól lehet vele játszani, meg van egy másik, szín és forma párosító társasunk, azt is szereti. Csak hát, jussunk el oda, hogy nyugodtan leülünk játszani. Ha kortársakkal kerül össze, főleg, ha ismeri őket, teljesen jól elvan velük, már csak figyelni kell, hogy merre jár, mit csinál, de alapvetően már nem kell szülői jelenlét a játékhoz. itthon is el tud játszani magának, szépen babázik pl., boltosat játszik, csak Csilla sokszor „belerondít” az elmélyült játékába, azzal, hogy elveszi a Kinga által gondosan kikészített játékokat. Ilyenkor Kinga nagyon mérges, vicsorít, leszidja a húgát (szégyelld magad!). Kinga nem érti meg, hogy Csilla nem rossz szándékkal vette el, Csillának meg nem lehet még elmagyarázni, hogy Kinga éppen komolyan játszik, és bizonyos dolgokat nem szabad. illetve én magyarázom neki, csak nem sok foganatja van. Nagyon szeret Kinga ovisat, doktor néniset játszani, olykor Csillát is próbálja bevonni, inkább kevesebb mint több sikerrel. A számítógéppel is ügyesen bánik, elindít bizonyos internetes oldalakat, mint a Thomas és a Sam tűzoltó oldalai, vagy Anna és Peti vagy éppen a Minimax. Tudja, milyen betűket kell a címsávba beírni, a legördülő listán kiválasztja, amelyik neki kell, és már lehet is játszani. A gépen is a kirakós, memória vagy a különbségkeresős játékok a kedvencei. Profin tudja, hogy ha néhány kockát nem lát a kirakóból, akkor az ablakot meg kell nagyítani, mert csak alul vannak, és így láthatóvá válik. Örülök, hogy ügyesen és hasznosan használja a gépet, de annak is örülök, hogy nem sok időt tölt el előtte, egy idő után megunja, nem tud tovább egy helyben ülni.
Nagyon mozgékony, fürge, irtó gyorsan fut, most már teljesen egyedül is hintázik, el is tudja magát indítani. Muszáj neki mozgásteret adni, ugyanakkor nem vakmerő. Ha nem érzi magát biztonságban, akkor segítséget kér. Éppen ma le akart gurulni egy kis domboldalról a játszi mellett, de megijedt, és nekem kellett fogni, ahogy gurult. Ezt már megszoktam, ugyanúgy mint minden mással, időt kell neki hagyni, és egy idő után egyedül is csinálni fogja. Ha erőltetem, heves ellenállásba torkollik az egész, és egy-egy dolog végét jelentheti. Az ovira is időt kellett neki hagyni, és most már úgy tűnik, néha vágyik is vissza, mert kérdezi, hogy mikor mehet már. És mikor mondom, hogy legfeljebb augusztusban, majdnem elsírja magát. Igényli már a kortársakat, és ugyan barátja nem túl sok van, örül, ha egy-egy ismerős gyerekkel együtt játszhat.
Csillával teljesen pozitív a viszonya, összességében. Noha most már állandósultak a visítások, összetűzések, rugdosások, sőt verekedés, harapás is előfordult már (ez utóbbi Csilla műve volt, a pici babából lassan harcias amazon lesz, de hát muszáj küzdeni egy másik amazon társaságában), de alapjában véve jó testvérek. Most a nyári szünet miatt sokat vannak együtt, könnyebben megy Csilla Kinga idegeire, hiszen ha belegondolok, nem könnyű egy 3.5 évesenek feldolgozni, hogy a mellette lévő gyerek nem működik együtt, csak néhány dolgot tudnak együtt csinálni, mint pl. együtt rohangálás, babakocsi tologatás, de ez utóbbit sem csinálja olyan szinten Csilla, mint Kinga. Kingának is fárasztó, hogy mindig megzavarják, hogy nagyon sokszor kell Csillához alkalmazkodni, ilyenkor kiakad a leányzó, és kijelenti, hogy nem szereti Csillát, meg hogy soha többé nem lesz a barátja, és ehhez hasonlók. Sokszor talán figyelemfelkeltés gyanánt piszkálja, macerálja Csillát, és hiába nyüszít a kisebbik, nem hallja a kérést, hogy hagyja abba dolgot. Ugyanakkor rengeteget pátyolgatja is, anyáskodik felette, tanítja a maga módján, ilyenkor büszke, hogy ő majd mindenre megtanítja Csillát. Szól nekem, ha Csilla valami nem helyeset csinál, ő is magyarázza neki, ha valami veszélyes és nem szabad. Ha valaki pedig megnézi Csillát az utcán, játszani próbál vele, akkor rendesen támadásnak veszi, és nyomban szorosan átöleli húgát, hogy az ő testvére, és hagyják őt békén. Azt a kemény, szigorú tekintetet kellene még látni hozzá ilyenkor, én a „támadó” helyében már futnék! (Jellemző a viszonyukra, hogy Csilla első szava majdnem minden ébredés után, hogy Kinga, ha meglátja, örömmel nyújtja felé a karját. Pedig van olyan nap, hogy csak sírás és veszekedés megy szinte.)
Legkisebb húga érkezését már most várja Kinga, sokszor puszit nyom a hasamra, kérdezi, mikor bújik ki. A minap vérvételen voltam, és megkérdezte, hogy most veszik-e ki a kisbabát. Elhatározta, hogy majd a kisbabát betesszük a hordozóba, Csilla játékokkal szórakoztatja, ő meg főzni fog, nekem nem kell csinálni semmit. Őt már nagyon jól bele lehet vonni a babavárás dolgaiba, ha nem is minden részletbe, de pl. valószínű döntési lehetőséget kap majd név ügyben is, persze a neki megfelelő szinten. Mindenesetre érdekes látni, mennyire érdeklik ezek a dolgok.
Szeret amúgy a konyhában serénykedni, hozzávalókat kimérni, összeönteni, tésztát nyújtani, ételt keverni, ma éles késsel engedtem paradicsomot vágni. Persze én alig haladtam a lecsóval, de nagyon örült, hogy igaziból elvághatta az ételt. Szeret másban is segíteni: a kis játék felmosójával igaziból is felmos velem, ruhát hajtogatunk, tereget, beönti a mosószert a mosógépbe stb., de mindent csak addig, amíg igazán érdekli. Csak az a kár, hogy sokszor nem jutunk el oda, hogy kivárjam, míg ő segít nekem, mert borzasztóan kell sietni, hogy még sétálni is eljussunk, mert ha az kimarad, akkor nem fárad el.
Szépen eszik egyedül, és főleg végre rendesen! Ez az ovinak a hatása. Nyitott lett az új ételekkel szemben, talán a gyümölcsökkel áll még mindig hadilábon, mostanság egyedül a dinnyét eszi meg. Amúgy megkóstol majdnem mindent, legfeljebb kijelenti, hogy az neki nem tetszik. Régóta nem evett krumplit, répát, most azokat is eszi. Őt már könnyű etetni, ha más nem egy-egy szendvics, pizza is nagy siker, és nem aggódom, hogy éhes marad. Csilla most a nagy ’ínyenc”, a változatosság kedvéért van kivel küzdeni. A jó evőkéje ellenére is vékony alkat, kb. 13,5 kiló, de mozog is rendesen. Magassága kb. 100 cm, de ezt nem mértem jó ideje.
Szeret biciklizni, motorozni, most újabban egy háromkerekű rollerért nyaggat. Van egy sanda gyanúnk, hogy meg is vesszük neki, tekintve, hogy nem volt olyan drága, és közeleg a névnapja. Meg azért is, mert nagy valószínűséggel szeretné is, annyiszor kérte már. Szeret tornázni, van direkt egy gyerek fitnesz DVD-nk, nagyon ügyesen utánozza a gyakorlatokat, legfeljebb nem négyet lép ide-oda, csak max. toporog, ez még nehezebb művelet. Érdekli egyre jobban az úszástanulás, csak egyelőre nem tudjuk megszervezni a dolgot.

A szobatisztasággal már egy éve szinte semmi gond nincs, és úgy tűnik, lassan az ágytisztaságra is megérik. Az utóbbi időben nem pisilt be éjszaka. Nehéz ügy este rávenni, hogy pisiljen lefekvés előtt, ha ő eldönti, hogy nem akar, akkor nincs mit tenni. erőltetni megint kár, ellenállás a vége. Így emiatt pisilt be sokszor éjszaka, hiányzott az együttműködés. Az most sincs túl sok, viszont erősödött a hólyagja, így lehet, hogy nem pisil be. Legutóbb két hete, Romhányban pisilt be, azóta azt hiszem, nem volt baleset.
Összességében nagyon szuper kis csaj ő, csak le kell kötni a figyelmét, energiáit. Ha ez nem sikerül, jön az értelmetlen tombolás. Dúl még mindig a dackorszak, emiatt is nehéz vele zöld ágra vergődni sokszor, gyakran torkollik kiabálásba egy-egy vita, főleg, ha már nagyon kivágja a biztosítékot, meg nagyon fáradt vagyok, főleg a nap végén. Nekem nem sok lehetőségem van kipihenni a gyermekek okozta monotonitást, pedig Kingához pont ez kéne. Emiatt is kezelem nehezebben a konfliktushelyzeteket. Ez viszont az én problémám, majd megoldjuk ezt is. Ettől függetlenül még mindig én vagyok az, aki a legapróbb szemrezdüléséből tudja, milyen hangon kell szólni hozzá. Ha valaki ezt elrontja, jaj, neki, jön a támadás, duzzogás, puffogás. Kinga már nagyon jól elvan Janival, mamával és más családtagokkal is, tudja, hogy mindig visszamegyek hozzá, de azért, ha rossz passzban van, ő is teljesen anyás. Ezt az óvónők is észrevették, erről beszélt az évzárón is az óvó nénink, hogy Kingában nagy az anyai kötődés, de azt mondta, ez a fajta kötődés nagyon ritka és értékes. És én örülök is neki, hiszen nagyon gyorsan eljön az idő, amikor leráz majd, és én ott állok, és visszasírom ezeket az időket.
Kinga tavaly, 2,5 évesen:

És most: