Egyedül itthon

Nagy esemény történt ma: Jani elvitte mindkét lányt Romhányba délelőtt, és vasárnap délután hozza vissza őket! Azaz: kaptam szűk két nap pihenőt!
Az előzmény az volt, hogy péntek este Csilla felébredt, és nem aludt vissza, hanem kómásan elindult a szobából kifelé, majd elkezdett ordítani, kis híján felébresztve Kingát. Jani kicsit leszúrósan kérdezte, miért nem vittem be az innivalóját, de én ritkán itatom. Vagy elalszik a cumi visszaadása után vagy az ölemben megnyugszik. Erre én, persze indokolatlanul, elvesztettem a türelmem, lepasszoltam Csillát Janinak, kissé távolabbról odahajítva neki a cumisüveget, és messzebbről dobva neki a cumit, ami, hát izé, de fejbetalálta Janit (ha fejbe akartam volna dobni se sikerült volna, nagyon sajnálom, persze maradandó károsodást nem okoztam, de neki se akartam dobni) Elmentem zuhanyozni dúlva-fúlva. Nagyon ciki, de ezt teszi, ha az ember szünet nélkül csak a gyerekekkel foglalkozik. Akaratlanul is lemerülnek egyszer az elemek, és nincs tovább. A fürdésem végére Jani simán visszaaltatta Csillát. Ekkor említette, hogy mi lenne, ha másnap elmenne a csajokkal Romhányba. Végül azonban nem beszéltünk róla tovább. Reggel aztán újra említette, én nem mertem rákérdezni, hátha csak viccelt előző este. Pedig beültette a bogarat a fülembe, és titkon nagyon örültem volna, ha komolyan gondolja. Komolyan gondolta. Kérdeztem, hogy hogyan jutott ez most eszébe. Erre ő vigyorogva válaszolt, hogy fejbe kellett verjék egy cumival ehhez a lépéshez. látszott, hogy nincs harag érte, de megérezte, hogy Anyánál itt a vég. Így összepakoltam a lányoknak a dolgaikat, és elmentek.
Bevallom, borzasztóan jól esett egyedül. Hirtelen azt sem tudtam, mit is csináljak először. Végül betettem az egyik kedvenc cd-met, amit hónapok óta nem hallottam, nyugodtan megebédeltem, és elkezdtem rendet rakni a lakásban. Ruhát szelektáltam, kicsit alaposabban felporszívóztam, felmostam, teregettem. A legjobb az volt, hogy nem kellett rohanni, még a házimunka is felüdülés volt most. Estefelé beszéltem Janival: elvolt Csilla, de azért sűrűn hívta anyát, és délután is nehezebben aludt el. Kicsit lelkiismeretfurdalásom támadt, de gyorsan megnyugtattam magam, hogy ez másfél év után nagyon kellett, ráadásul Csilla sem olyan pici már, nem szopizik, és egy rakás ember veszi körül, aki imádja. Program meg van nekik bőven, sok ideje nincs búslakodni. Koradélután meg jönnek is vissza.
Úgyhogy most csend honol a lakásban, és én is elmegyek aludni, és remélem, hogy nem fogok nagyon hajnalban magamtól felkelni…

Mozgolódunk-avagy félidei értékelés

Saját számításaim szerint betöltöttem a 19. hetet (a doki ugyan múltkor bezavart, így lehet, hogy picit előrébb tartunk, de ezt persze legtöbbször nehéz pontosan megmondani), így elmondhatom, hogy eltelt a terhesség első fele. Legalábbis számomra, akit, ugye, 38. héten műtenek. Közhely, de hihetetlen, milyen gyorsan elteltek a hetek, de két kis hercegnőm nem nagyon hagyott időt gondolkodni, így könnyen elszaladnak a napok.
A kezdeti nehéz időszak, úgy tűnik, végleg véget ért. Bár egy-két öklendezés még most előfordul, alapvetően jól vagyok. A rosszullevős időszak ugyanúgy elhúzódott, mint Csillával, a 17. héten sem voltam mindig túl jól. Most viszont itt a 2. harmad kellemesebb időszaka: a poci elkezdett ugyan nőni, de még nem korlátoz sok mindenben, így pl. ma jó nagyot takarítottam, ügyelve persze, hogy ne emeljek, és nem is rohantam (ebben más is segítségemre szorult, de ezt a következő bejegyzésben, mert igazán történelmi)
Ami eddig aggasztott, hogy ritkán vagy nem is éreztem a babát. A 14. héten éreztem először, amikor még elég picike volt, nem is vártam, hogy többször ismétlődik. 17-18. hét óta figyelem jobban, és hiába tudom, hogy még mindig pici, gyakran majdnem pánikba estem, hogy miért nem mozgolódik. Sokszor már tényleg a legrosszabbra gondoltam. Gyermekem végül úgy döntött, hogy megkímél az érzelmi stressztől, és 2-3 napja legalább amikor leülök pihenni (leginkább csak este leghamarabb), igyekszik apró bökésekkel jelezni, hogy megvan, él és virul. Két napja késő éjjel feküdtem le, volt vagy 2 óra, és akkor történt először, hogy úgy igazán érezni lehetett, hogy minden végtagjával nyújtózik odabenn, több helyről is jöttek az apró csikizős nyomások. Nagy örömmel figyeltem, amikor is Kinga felsírt picit, és szólt, hogy bepisilt… Napok óta nem volt „baleset” éjjel, de most, mikor végre a legapróbb csemetémre is figyelhetnék egy picit, hát, most igen. És még hogy! Ágyat éjjel eddig nem kellett áthúzni, megoldottuk átmeneti megoldásokkal, most teljes ágyneműcsere következett, ráadásul az egész család fenn vigadott. Utána már nem mozgolódott a picur, így a varázs elmúlt. De kárpótlásul azóta napközben is megejt néhány mozdulatot, az ovis évzárón pl. beszélgetés közben éreztem, hogy tevékenykedik. Megnyugtatnak ezek a pici jelek. Nagyon nem kell neki parádézni odabenn, mert akkor meg amiatt aggódok majd, nehogy a köldökzsinór tegyen benne kárt… Már néha én is lefáradok a felesleges aggódástól.
Mondtam már, hogy jó babát várni, de azt hiszem, megkönnyebbülök, ha ez a baba is kinn lesz egyszer épen-egészségesen? És ha így rohan az idő, akkor a második fele is hamar elmegy, és itt is lesz a kismanó köztünk.

Véget ért az ovi

Legalábbis nekünk, egy nyár erejéig. Működik még az ovi tovább június végéig, csak egyre kevesebb gyerekkel, emiatt csoportösszevonások lesznek, azt meg nem akarom, hogy Kinga új helyen legyen, így mi itt most abbahagyjuk. Az egyetlen óvónőnk is (a másik babavárás miatt februárban táppénzre ment) délután lesz most már (több hónap délelőttözés után, 6-ra járt minden nap február óta, azt hiszem megérdemli), az meg nekünk mindig neccesebb volt, ha reggel fogadott minket idegen óvó néni, mint a délutáni helyettesítés. Sajnos, majdnem minden délután a többi csoport óvó nénije volt beosztva hozzánk helyettesíteni, számunkra legrosszabbkor, hiszen pont a beszoktatós hetek idején kezdődött az egész. Emiatt én végig azt éreztem, hogy Kinga nagyon rosszul érzi magát az oviban, reggelente pityergés, sírás volt elváláskor, úgyhogy nekem sem volt könnyű. Még utolsó nap is sírva váltunk el. Pedig Erzsi néni többször is mondta, hogy csak addig volt mindig így, amíg el nem mentem, utána remekül elvolt. Én mégis állandóan nyugtalan voltam, hogy rosszat tettem a gyermekemmel, hogy oviba adtam, de végül tegnap teljesen megnyugodtam. Erről is mindjárt bővebben.
Megvolt az évzáróval egybekötött ballagás tegnap délután. Idén először mind a négy csoport együttesen búcsúztatta a ballagókat, minden csoport külön, rövid műsorral. Erzsi nénivel megegyeztünk, hogy amint Kinga elkeseredik, és nem akarja csinálni a többiekkel, kiveszi, és odaadja nekem, és nem csinálunk semmi problémát belőle. Azzal kezdődött, hogy délután, mikor visszaértünk az oviba, Kinga nem akart bemenni a többiekhez, pedig már kapták a gyerekek a textilrózsát a kezükre, ingükre, a műsorhoz. Nekem csak pityergett, aztán jött Erzsi néni, szelíden annyit mondott, hogy gyere, felvesszük a virágot, és Kinga szó nélkül ment, csak a játék mobilját szerette volna magával vinni. Az mehetett. Utólag kiderült, hogy a műsorhoz is vinni akarta, de szépen meg lehetett győzni, hogy a teremben megvárja, és ő el is fogadta. Ez nekem azért nagy szám, mert velem tuti hisztit vágott volna ki a kisasszony.
Kint az udvaron vártam a műsor kezdését. Borzasztó ideges voltam, hogyan fog Kinga reagálni a tömegre. Ők voltak a másodikak a sorban. Erzsi néni jött az élen, Kinga kezét fogta. Figyeltem a lányt, semmi. Elkezdték, körbe-körbe mentek, énekeltek, stb. Kinga ugyan nem énekelt, mert elég hosszú dalokat adtak elő, amit a középső-és nagycsoportos társai már tudtak, de neki még hosszú volt. Ettől függetlenül végigcsinálta, tapsolt, forgott, minden ment remekül, főleg Erzsi néni párjaként. Hát, én úgy örültem, hogy végre valami sikerélmény is van az ovival kapcsolatban, hogy na! Nem mintha baj lett volna, ha nem csinálja végig, de úgy gondolom, ez is apró lépés volt, hogy egyre jobban megszokja az ovit. A műsor közben, Erzsi néni mellett:

A műsorok után minden csoport külön ünnepelt, tortát ettek, ittak.

Kinga, mivel nem aludt délután, csak ült szótlanul az asztal mellett, bambult ide-oda, de nem zavarta, mikor eltűntem a teremből, minekután Jani is befutott kettes számú lánykámmal. Aki még aludt, mikor Kingával elindultam otthonról, így számára kicsit új helyzet volt, hogy se én, se Kinga nincs otthon ébredéskor. De nem volt semmi probléma.
Mikor már hazafele mentünk, vettük észre, hogy Kinga telefonja az oviban maradt. Természetesen azért vissza kellett menni. Így esett, hogy a tömeg már elment, és véletlenül tudtam váltani pár szót Erzsi nénivel. Végre megtudtam, hogy Kinga igazából tüneményes kiscsoportos volt, a reggeli nehézségek tényleg percekig tartottak csak, utána mindig jól beilleszkedett a csoportba. Barátja is lett, akiről talán már írtam is, Bence személyében, de egyre több más gyerekkel is játszott, ha Bence nem volt. A foglalkozásokat mindig végigcsinálta, a tornákat is a maga módján, noha az óvónő nem csodálkozott volna, ha Kinga teljesen megrémül a nagyobb csoporttársai vadabb ugrándozása miatt. Az évzárós műsorra is mindig szépen készült, sosem hagyta abba. Erzsi néni szerint, aki nem tegnap kezdte a pályát, ez a féle ragaszkodás a szülők és család felé, ami Kingánál is van, nagyon ritka, és nagyon kell értékelni. Biztosított, hogy ez teljesen természetes, és hogy Kingából nagyon szuper ovis lesz, nagycsoportosnak már „szárnyalni fog”. Mondta, hogy Csilláról rengeteget mesélt, és egyértelmű volt, hogy nagyon szereti a húgát. Komolyan mondom, teljesen meghatódtam. Nem fényezte Kingát, hogy milyen értelmes, okos, egyáltalán nem tűnik ki semmiben, egyszerűen boldog voltam, hogy egy normális gyerek. Hogy amit én néha kudarcnak éltem meg, az tulajdonképpen működik, és nincsen semmi baj. Igazából, ha hamarabb sikerül beszélgetni Erzsi nénivel, akkor hamarabb megnyugszom, de pont mivel lényegében egyedül volt a csoportra hónapokig, nem nagyon maradt idő nyugodt elbeszélgetésre. Egy szó mint száz, nem ártottam a gyereknek, hogy nem tartottam itthon, sőt, igenis pozitív irányban változott az elmúlt öt hónap során.
Ezért nagy köszönet jár Erzsi néninek, aki a nehezített körülmények ellenére is hallatlan nagy türelemmel foglalkozott Kingával is, a többi gyerek mellett persze. Ha ő nem ilyen, akkor talán Kinga sem fogadja el ennyire az óvodát.

Reggeli ébredezős képek

Nem tudatos hobbi, de eddig készült néhány reggeli, ébredező fotó családom aprajáról és egy nagyjáról. Még nem sok, de ha úgy hozza a sors, akkor bővítem a sorozatot. Képek: ITT

Már Csillát se lehet fotózni??

Ma reggel Kinga fényképezett, konkrétan Csillát. Mikor Csilla meglátta, hogy Kinga őt fotózza, eszméletlen idétlen vigyor-grimasz keverékbe kezdett, valahogy így:

Ezt jó pár másodpercig tartotta.
A kép Kinga műve. Rémes, hogy néha milyen gyorsan elnézi a hülyeséget Csilla Kingától, mert hogy, ugye, Kinga idétlen szokása egy ideje, hogy grimaszol fotózás közben.

Dani szülinapi zsúrja

A mai nap igazi eseménye az volt, hogy szülinapi zsúron vettünk részt a lakóparki játszóházban. Kinga egy itt, a lakóparkban megismert kis barátjának volt a 4. szülinapja, és noha télen elköltöztek innen, azért visszajöttek ide szülinapozni, nekünk nem kis örömünkre. Csilla, akit még lehetett igazán csinibe öltöztetni:

Kinga, aki teljesen felszabadultan játszott, teljesen más volt mint tavaly. Most egyből elment egyedül játszani, rohangált a kis ünnepelttel, Danival, ugrálóvárazott, leült egyedül főzőcskézni, babázni, szinte csak figyelni kellett, enni, inni adni neki, nagyon nagy megkönnyebbülés volt. Úgy játszott Danival, mintha minden nap találkoznának, jól megvoltak. Állítólag sűrűn kapott a lányom tőlr kézcsókokat :), erről lemaradtam, de a zsúr végén volt egy ölelkezés, és cuppanós puszi is. :) Hm.

Csilla is el-elvolt kis ideig egyedül, de mivel ő még pici, jobban kellett ügyelni, nehogy lépcsőn leessen, a nagyok elgázolják. Meg anyásabb is volt a szokásosnál, így sok időt töltött az ölemben. Viszont itt sem engedte, hogy segítsek az ivásban, és lám csodát, habos rózsaszín ruhája mindössze icipici narancslécseppet kapott, a többi hibátlanul eltűnt a kis pocakban. :) Kinga a játék házban (itt is értelmes fejet vág, mint szinte mindig :( ):

A kis szülinapos a Gordon alakú tortájával:


Kinga a tortára váró gyerekek között:


És Csilla a játékházban. Itt is teljesen egyedül mászott már be, csúszott egyedül:

A zsúr végén még kint csúszdáztak, rohangáltak a lurkók a játszóház előtt. Ekkor jött egy kisebb konfliktus, mikor is Kinga és egy kisfiú, Sebők, összekaptak, hogy kinek a barátja Dani. Két oldalról ölelték, és visítottak, hogy De nem, az én barátom Dani! Sebők a végén még el is sírta magát. Végül Dani mindenkinek a barátja maradt. :) Kinga nem nagyon akart hazajönni, de csak véget ért a buli. Nagyon jól éreztük magunkat, bár az igazi az lesz, ha Csilla is még nő egy picit, de már jobb volt mint tavaly, amikor Kinga is rajtam lógott, Csilla pláne, ráadásul a végén a fáradtságtól ordítani is kezdett. (de csak türelem, jövőre egy hét hónapos baba fog ismét a karomon lógni, és örülhetek, ha Csilla már nem annyira, hehe ::)) )

Persze itthon Kinga nem aludt délután, úgyhogy estére jól kiütötte magát. Így legalább rekordidő alatt, 3 perc 26 másodperc alatt le is zajlott az altatás. ;-)

Ilyen emberek is vannak

Nem ez a napunk legfontosabb történése, de megint csak hirtelen felindulásból írom le a látottakat.
Kinn állunk az erkélyen mind a négyen. Rálátunk az autónkra, direkt vettünk kültéri parkolót, hogy biztosítva legyen a parkolóhelyünk, mivel egyre több lakás épül a környéken. Sajnos, kicsit pechesek vagyunk, mert egy rövid kavicssáv van a parkolóhely mögött, így sokáig, ha nem állt a helyén az autónk vagy beálltak a helyünkre vagy legalább mögé, hogy mi nem tudtunk odaállni. Aztán jó pénzért leraktunk egy parkolásgátlót, ha nincs ott az autó, akkor is lehessen látni, hogy oda érkezhet autó. (ettől függetlenül is szoktak mögé állni, no comment). Na, de most ugye ott állt az autónk. Pont látjuk, hogy jön egy autó, és precízen beáll az autónk mögé! Nézzük, marad-e, marad. Azt hittük, a házunkba jön a két csaj, akik benne ültek, gondoltuk, leszólunk nekik, hogy mégis, hogy gondolták, hogy így kiáll majd az ott parkoló autó. Erre végül nem került sor, mert ahogy a vezető csaj bezárta az ajtót, észrevette a lezárt parkolásgátlót az autó mögött. És hirtelen leesett neki, hogy ez az autó itt ki is állhat. De apám, az, hogy az autó ott állt, és eleve nem is kéne két centire mögé parkolni, az még nem jutott el az elején hozzá! Csak a parkolásgátlóról jutott eszébe. Még jó, hogy felszereltük… Ekkor hála istennek odébbállt a csaj, és ami a röhej, nem is a mi házunkba jött, hanem egy távolabbiba. Ráadásul terveztük, hogy elmegyünk otthonról. Mi van, ha éppen nem látjuk őket, ki tudja, mikor jön vissza. Se előre, se hátra meg nem tudtunk volna mozdulni. Arról nem is beszélve, mi van, ha hirtelen sürgős dolog miatt kell elmennünk. Hol keressük az illetőt? Nem kéne ilyeneken nagyon felhúzni magunkat, de akkor is elég bosszantó. És sűrűn előfordul hasonló eset, sajnos. Ez van.

Hírek a legkisebb gyermekünkről

Ma voltunk ultrahangon. Jó órát kellett a dokira várni, de kivételesen egész jókedvű volt, úgyhogy elpárolgott a bosszússágom. Pláne, hogy a babával minden rendben van. Megvan mindene, megfelelő nagyságú. Súlya kb. 230 gramm. Egyedül a neméről nem derült ki semmi. Azt mondta a doki, hogy még fiatal, nem akar engem hitegetni, aztán meg kiderül, hogy mégsem. Pedig tudom, hogy fiatalabb terhességnél is mondták már meg a baba nemét. Bár, szerintem főleg a fiú derül ki hamar.
Meg kell jegyeznem, hogy engem mostanában nem érdekel a neme. Mármint nagyon kíváncsi vagyok rá, de egyiknek sem örülnék jobban a másiknál. Mindenki azt hiszi, hogy most epedve várjuk, hogy fiú legyen. Pedig nem. Nagyon jó lányos anyának lenni, de ha fiam is lenne, annak is nagyon örülnék, már csak a változatosság miatt is. :) Igazából a környezetemben kérdezi mindenki azt elsőre, hogy fiú lesz-e vagy lány. Ebből a szempontból jó lenne tudni már, mert könnyebb lenne válaszolni, de erre is megkapjuk a választ, csak türelem, addig meg izgi marad a dolog.
A mozgását kb. a 14. hétben éreztem először. Egy kis nyomás volt, aztán azóta semmi. Csillát 15 hetesen éreztem meg először, aztán a 18. hétig nagyjából semmi. (Kingával „kezdő” voltam nagyon, volt vagy húsz hetes, félidős, mire egyértelműen megéreztem a jelenlétét) Ennek ellenére, hogy már megvan az élmény, a napokban borzasztóan elkezdtem aggódni, hogy él-e még ez a gyerek. Pedig tudtam, hogy felesleges aggódni, hiszen még pici, nem lehet még sűrűn érezni. Alig vártam, hogy menjünk Uh-ra. Tegnapelőtt aztán szerencsém volt: míg Kinga elalvására vártam, feküdtem az ágyamon, és a pici jelzett. Nagyon gyengén, de rövidesen megismétlődött, többször is. Egyértelműen ő volt, a szikla lezuhant a szívemről. Akkor az első gondolatom az volt, hogy már csak arról kéne meggyőződni, hogy egészséges is. Az utolsó volt a sorban a pici örömködés, hogy talán a neme is kiderül. Úgyhogy én most maximálisan elégedett vagyok.

Ja, és az AFP eredménye is jó lett, újabb szikla zuhant le az említett szívemről, mert ennél gyakran jönnek hamisan rossz értékek, aztán lehet aggódni, hogy tényleg beteg-e a baba, vagy csak már későn vagy korán vették le a vért, és azért a rossz érték.

Ja, és a vérvétel helye gyógyul, már csak fele akkora a folt, helyenként lila, de már narancsos, sárgás, pirosas bejátszások is vannak. Gyönyörű. Remélem, a következő vérvételre rendbejön…

A 22. hétig javasolta a doki a 4D UH-t, megpróbáljuk megcsináltatni, és akkor hátha még kép is lesz a csemetéről (már ha túl vagyunk azon, hogy egészséges, mert most nekem az a legfontosabb). A baba méretei alapján jelenleg 18 hetes terhes vagyok, én úgy tudtam, hogy 17, de legalábbis 17 és 18 között, de nem baj, Kingával is mindig változott, hogy éppen milyen idős terhes vagyok. Csak majd tudni kell pontosan, hogy mikor műtsön. De ezt majd az orvos tudni fogja kellő időben. Most október 10-e körülre tette a császár idejét. (Na, ez is eddig október 5. volt). Fog ez még változni, ennyire előre úgysem lehet kiszámolni. De ha így csúszik az időpont hátrafele, még a végén egy napon lesz a szülinapunk a minimanóval. Jani már dörzsölte is a kezét, hogy egy tortával megússzuk… Nna, szép. ::))

Most érezzük magunkat biztonságban

Éppen zajlik még a „dráma” alattunk, a földszinten, úgyhogy most erről kicsit.
Kingát is végre sikerült letenni aludni, negyed 10-kor jöttem ki a kisszobából. Kb. fél óra múlva halljuk, hogy valaki nagyon püföl valamit. Elkezdtem szentségelni, jó hogy. Kimentem az erkélyre, hátha hallom, honnan jön a hang. Na, mondom, alattunk az elsőn nem záródik a spaletta, azt próbálja helyrehozni az illető. Gondoltam, megvárom Janit, míg fürdik, aztán helyrerakjuk. Pedig nem lakik itt a tulaj alattunk, üresen áll a lakás, csak néha járnak ide, csodálkoztam is, hogy miért nem várhat a spaletta szerelése. Felmerült bennem az is, hogy csak nem a földszinti lakáson buherálnak valamit... Jani kijött hamarabb, mert hangos volt a püfölés. Éppen indult volna lefelé, mikor hallom a nyitott erkélyajtón keresztül, hogy itt a rendőrség. Na, a szívem megállt, ki az erkélyre, egy csávót éppen leteper két rendőr, verik bilincsbe. Állítólag részeg volt, először annyi derült ki, hogy bánatos, és ott akart lefeküdni…Aztán a hapsit bevitték, a két megtaláló rendőr maradt, végül előjött a hölgy a szemközti házból, aki jelentette, mert látta, hogy valami nem stimmel. Nem egyszerűen részeg volt, rendesen be akart törni, pajszerral feszegette a becsukott spalettát, a csavarokat már leszerelte. A tulaj nem lakik itt, állítólag az egyetemista testvére van itt, de ő is hazamegy hétvégenként. Szóval, elhagyottabb a lakás, de ettől függetlenül nem túl bíztató más ilyen földszinten lakónak sem. Új építésű lakópark, a földszinti lakásokhoz bárki hozzáférhet, evidens, hogy ők mindig csukják a spalettát. Viszont a rendőrök azt mondták, igazából az sem véd, hisz most is lenn voltak már a csavarok. Mi a másodikon lakunk, ettől függetlenül nem túl kellemes élmény. Főleg, hogy Jani már majdnem lement, és ha ő éri tetten, ki tudja, hogy reagál a fickó. Úgyhogy megy itten kérem most a nyomozás a szomszédok segítségével. Szép kis este, csend és nyugalom, lenn helyszínelő rendőrökkel… De hála az égnek, hogy nem lett nagyobb baj, és hogy volt egy rendes ember, aki felemelte a telefont. Mert a rendőr azt mondta, hogy az is ritka, hogy a többi lakó szól ilyen esetben… Ilyen világban élünk. Nagyon rossz.

Csilla 17 hónaposan

Ez a beszámoló elmaradt 6-a körül, úgyhogy most pótolom. Sok változáson ment át Csilla az utóbbi egy-két hónapban. A legfontosabb, hogy véget ért az idilli időszak Csillával is, amiről egy-két hónapja még írtam. Ő is elérte a hiszti-korszak első fázisát. Nincs még földrevetem-magam jelenség, de ha valami nem úgy alakul, ahogy neki tetszik, jaj a dobhártyáinknak! Nem engedi, hogy segítsünk neki, ha mégis megpróbáljuk, szinte toporzékol. A minap az óvodai csúszdára úgy mászott fel, ráadásul létrán lehet felmászni, hogy visított, ha csak kicsit ott tartottam a kezem a hátánál. Fél méterre megálltam mögötte, azt megengedte. Egyszer kis híján leesett, de elkaptam, persze azt hittem, ott szülök meg. Utána nem engedte, hogy fogjam a kezét csúszásnál. Eleinte kicsit hátralendült, ahogy elindult, pár alkalom után viszont most már egyedül csúszik le, tartja ügyesen a hátát. Sőt, felfedezte a hason csúszást is. Talán írnom sem kell, a csúszda a fő kedvenc a játszin jelenleg. Elkezdődött az agresszívabb viselkedés ideje is. A játszin múlt hét óta spontán dobálja a homokot kavicsot. Irtóra örülök. Itthon Kingát kezdte el gyepálni. Ha Kinga elvesz valamit, vagy rákiabál Csillára, Csilla visít, odamegy kedvenc nővéréhez, és határozottan üti a fejét, karját, mikor hol éri. Kinga meg rendszeresen kiveszi a Csilla kezéből a játékokat, kiabál vele, ha Csilla vesz el tőle valamit, úgyhogy visítástól lett hangos kicsinyke lakásunk. Már volt olyan délután, hogy szinte csak a csetepaté ment. Tudtam én ezt már régóta, hogy ami akkor volt, az még királyság, és a neheze ezután jön. Már csak azért sem könnyű, mert Kinga dackorszakban van, legtöbbször már csak azért sem teljesíti a kérésem, hogy engedjen a húga javára, hiszen ő az okosabb és nagyobb. Csillával meg nem lehet megértetni, hogy nem lehet elvenni mindig Kingától a játékot, ha éppen ő mélyült el valamiben. Szóval, sakk-matt. A ricsajt olykor az én ordibálásom is tarkítja, ha végleg elszakad a cérna, mint tegnap, amikor is olyan mélyponton voltam, hogy egész nap legszívesebben egy sötét szobában sírtam volna. Mindenféle oka volt neki, ez most hosszú, ma már nem volt olyan rossz a hangulatom, mindenesetre leánykáim jól időzítettek idegörlő viselkedésükkel.
Csilla étvágya valamivel jobb már. Nem eszik meg akármit, de eszik húst, krumplit, néhány tejterméket. Mostanában nagyon rácuppant a túró rudira, azt is hangosan követeli a hűtőnél, úgyhogy Janival megbeszéltük, ezentúl nem lesz itthon ilyesmi.
Beszédben is van némi fejlődés. Új szó már jó ideje a „tütü” vagy lazábban ejtve „tötö”, ami cumit jelent. A „tijájé” talán azt jelenti, hogy Csilláé, de lehet, hogy Kingáé. Még nem volt egyértelmű, de én az elsőre jobban fogadnék.
Inta, intapa, pajinta=hinta (a hinta-palinta dalt már valamennyire énekli is, főleg csak annyit, hogy inta-pajinta, de a dallam felismerhető)
kupa=kupak
kájjá=kanál (a villa is ez)
ákkó=autó (a vonat, mozdony is autó)
inni=inni
ámm=enni, hámm
kaki=kaki
kákki=a csücsülés valamilyen ragozott formája lehet, olykor azt hiszem, hogy bekakilt
Erről jut eszembe, hogy sokszor már előre szól gondterhelt arccal, mikor érkezik a nagydolog a pelusba, de legkésőbb utána mutogat a pelusra, és ha kérdezem, hogy cseréljük-e le a pelust, volt, hogy önként lefeküdt az ágyra. Bár erről már lehet, hogy írtam. A pelenkázás, öltöztetés továbbra is horror, forog, elszalad, és persze közben vigyorog, kacag, nagyon élvezi a rosszalkodást. Főleg, ha látja a bosszús arcomat. Rászokott arra, hogy indulás előtt közvetlenül még telerakja a frissen ráadott pelenkát, és ezt szinte mindig eljátsza. Így hiába minden erőfeszítésem, hogy időben elkészüljünk, romba dől cipőhúzáskor. :)
Az apja továbbra is a fő kedvenc. Most hétvégén először maradt ott mamáékkal két délelőttöt. Hála istennek nem volt semmi sírás, és amikor hazaértünk nem hozzám jött, hanem az apjához. Jani alig tudott az autóból kipakolni, amint eltűnt a házban kis időre, Csilla kétségbeesetten keresni kezdte. Este viszont, mikor álmos, akkor csak anya a jó. Ha másból nem, ebből észrevesszük, ha álmos. Ilyenkor hozzám bújik, és a legújabb rendszer szerint az ölemben pilled el, majd az ágyba átteszem, és alszik tovább. No, ilyenkor még idilli a helyzet Csillával, amúgy kezdjük a harcolós mindennapokat. :-P

A szopi vége

Nos, sikerült „kihúzni” a 17 hónapot, de ezzel véget is ért a Csilla-szopi időszaka. A hosszú hétvégén Romhányban voltunk, és ott már mellettem fekve aludt el, ha éjszaka meg is ébredt, akkor a hasamra fektettem (még megtehetem :) ), és nem is igényelte a szopit. Hazaérve ugyanúgy aludt el, egyszóval szépen elhagytuk a szopizást. Most már tényleg lehet készülni a következő megmérettetésre.

Vérvétel

Tegnap reggel elmentem a 16 hetes AFP vérvételre. Nos, megint sikerült egy jól sikerült vérvételen részt vennem. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy a terhesség befejeztével nem fogom visszasírni ezeket a szép napokat.

Amúgy történt velünk mindenféle kellemes is a hosszú hétvége alatt, ezekről is szeretnék majd írni, ez most csak egy kis megszakítás, hogy így is lehet dolgokat csinálni. :(

Amúgy nem vagyok halálomon, csak randa ez a cucc. De lassan kezdem megszokni. :)

A szopi utolsó napjai?

Már januárban akartam írni még a másik blogban arról, hogy lehet, hogy a Csilla-szopi napjai meg vannak számlálva. No, még jó, hogy nem írtam, mert most indokoltabb. Hetek óta nagyon keveset szopik már, az elalvásokkor is sokszor inkább én „erőltettem”, lehet, hogy anélkül is elaludt volna. De mivel nem utasította el, és nekem is jó volt egy kis összebújás, hát maradt. Ma viszont kipróbáltam, és elaludt délután anélkül is. Este Jani pont lefekvés előtt érkezett haza Sopronból, így nem is szopiztunk, amit nem is hiányolt, sőt, mikor Jani kiment a kisszobából, nyomban utána indult, és csak Jani jelenlétében csendesett el. Így életében a mai nap volt az első, hogy egy korty anyatejet sem szopizott. Ez még nem a vég, de ha az is, akkor is minden magától, normálisan zajlott, eljön ennek is az ideje. Így is majdnem 17 hónapos már Csilla, nem panaszkodhatom. És amúgy is „gyúrni” kell a következő másfél évre. :)

A betegség újabb fázisai

Mikor írtam, hogy jól felköthető gatyát kell, hogy keressek, akkor nem is sejtettem, hogy tényleg szükség lesz rá. Jani tegnap reggel korán elutazott, hozzánk jött Jutka, segítségével a spalettáink végre szép tiszták. Kicsit voltunk sétálni a szép időben, aztán ebéd, bár Kinga alig evett valamit. Aztán egy jókora Kinga-hiszti után elaludtak mindketten. Ja, és most Csilla is nagyon „rossz” volt, az istennek nem akart az ágyában maradni, kirohangált, ezzel nehezítve Kinga elalvását is. Végül fél órával Kinga után ő is elaludt, így a másfél órás altatási procedúra fél 3-kor véget ért, Végre én is ebédelhettem. Valószínű, hogy az éhség miatt is tűrtem az egészet rosszabbul. Késődélután aztán elkezdett Kinga hányni. Szerintem még a reggel kakaója is kijött belőle. Egy idő után kért Actimelt. Nem lehetett lebeszélni róla, kapott egy fél üvegcsével. Nem történt semmi. Fürdés után megint egy felet, plusz pici gyümilevet. Na, lehet, hogy ez a pocaknak nem tetszett, megint üresre hányta magát. Még lefekvés előtt kért kis gyümölcslevet, ez már bennmaradt. Ezzel ment aludni, és nem is történt éjjel semmi. Csak én aludtam el velük, de úgy, hogy éjjel fél 3-kor ébredtem. Annyi erőm volt, hogy lekapcsoljam kinn a lámpákat, aztán dőltem vissza aludni. Se Csilla, se Kinga nem ébredt fel éjjel, sőt, Kinga 2-3. éjjel nem pisilt be. Reggel Kinga megint csak Actimelt óhajtott, kis adagokban majdnem 3 üveggel megivott. Utána délutánig csak inni volt hajlandó. Bágyadt, erőtlen volt. Konzultáltam a doktornővel, és arra jutottunk, hogy mivel tegnap délután még nem kapott antibiotikumot a hányas előtt, valószínű, hogy az orrváladék ment a gyomrára, és azt ürítette a szervezete. Ez könnyen előfordulhat, mert hiába tudja ügyesen fújni az orrát, nem hajlandó teljesen kifújni soha, mindig marad benn. Ma már csak két kis hányás volt, két öklendezés után, amúgy semmi, az orrfújás is elmúlt szinte teljesen. Délután kis csokit evett, semmi étvágy. De legalább a gyógyszerek benne maradtak, aztán majd visszajön az étvágy, az is lehet, hogy csak akkor, ha gyógyszereket már nem szedjük. A bágyadtság mellett azért tudott bosszantani: nem akart felöltözni, egész nap egy pólóban és bugyiban jött-ment, meztelenül aludt, mert neki minden bugyi „szúrt”, stb. Teljesen kiakadtam. Ha valamit nem engedtem meg neki, akkor elvonult ordítva a kisszobába, magára csapva az ajtót. Eközben Csilla a felmászós időszakával tette próbára a türelmem: csak felfele mászott egész nap, állandóan rohanni kellett vigyázni rá. Remélem, hamar elmúlik a varázsa ennek a mászós dolognak. Amúgy minden gyakorlattal ügyesebb, ha az egyik alkalommal a lábát nem jól tette, a következő próbánál már tudja. Szóval, megéri az időt rászánni, csak közben sok mindent mást is csinálni kellene.

Délelőtt beszéltem a diósjenői óvodával, mert nagy az esélye, hogy Kinga ott kezdi ősszel az ovit. A beiratkozási időpontot szerettem volna tudni, április 21-22-én volt. De nagyon rendes volt a nő, elmondtam neki, hogy mi a mi helyzetünk, és megnyugtatott, hogy bármikor bemehetünk, és akkor felveszik Kingát. Anyósom is mondta korábban, hogy nem kell aggódjak az ovi miatt, vidéken sokszor lazábban megy minden, de bennem volt a tavalyról ismert stressz: az itteni oviban szigorúan csak beiratkozáskor lehetett menni, nem volt biztos, hogy felvesznek-e, mennyire „diszkriminálnak” a kistesó miatt, stb. Bár az ovit nem ismerem még, remélem, hogy szimpatikus lesz, mert akkor minden olyan egyszerű lenne: jó is az ovi, fel is vesznek gond nélkül, ráadásul a helyi oviba, és nem kell más faluba átjárni. Az ugyanis fontos szempont nekem, mert leghamarabb csak az építkezés után tudunk nekem autót venni, (talán) addig meg valahogy meg kell oldani három csemetével az oviba járást.

Az esti fürdés után fáradtan:

Kinga beteg, Csilla felfelé hódít, és védőnővel is találkoztam

Reggel elmentünk a doktornőhöz: no, most már hörghurutot állapított meg. Most azt az antibiotikumot kapja, amit múlt héten Csilla. Csillánál végre most álltunk le az antigyógyival, meg a Normaflore-ral (olyan hasmenése volt az antibiotikumtól, hogy nem bírtam, az üvegből ugyan nem fogyott el az adag, mint kellett volna, én leálltam vele, 5 napig szedtük) Aztán Kingát is érte kis baleset este, mikor ő már kiszállt a kádból. Egyszer csak ijedten kiáltott fel, és hát, bizony, ott volt a padlón a baleset, szegény megijedt, gondolom, nem tudta tartani. Szóval, klassz minden, csak abban reménykedem, hogy éjszaka nem történik semmi hasonló. A bepisilés is már nyűgös program éjjel, erről ne is beszéljünk. (most az emeletes ágyra fel kell mászni, ami nagy buli tiszta kómásan).

Csilla meg nagy huligán lett, meg kell állapítsam. Ezzel a mindenhova felmászok témával ki tud készíteni. Kis híján felmászik az emeletes ágy létráján, ha jót akarok magamnak, zárni kell a kisszoba ajtaját, bár Kinga jön-megy mindig kinyílik valahogy. Fürdés közben feláll a hölgy a kád ülő szerű részére, és onnan szónokol, vigyorog, mutogat, magyaráz. Ez mind édes, csak nagy az esély a lecsúszásra. Amikor meg odakapok, mert megcsúszik, azt jó poénnak érzékeli, és kacag nagyokat. Ugyanez a helyzet az etetőszékkel. Kiül a tálca szélére, és mikor szaladok, mert billen hátrafele, nagyot kacag, és még rá is tesz. De muszáj szaladnom, mert sokszor néz úgy ki, hogy hátraesik. Az, hogy Kinga megmutatta neki, hogy kell kis széket odavinni a laptop elé, és felmászni a nagy székre, már teljesen „normális”. Felmászik, néha borul minden, ha fenn van pedig kapaszkodik a polcba, amin a nyomtató van, a lapterelő tálcát le tudja nyitni, abba is csimpaszkodik. Már a nagy székünkre is felmászik, onnan a konyhapultra. Vagy feláll a kis bébitaxijára, és belekapaszkodik az etetőszék tálcájába. A kis kocsi meg gurul alatta ide-oda. Szóval, nem lett könnyebb az élet vele mostanság, van olyan nap, hogy mást sem csinálok, mint szaladok, elkapom, megvárom, míg kimászkálja magát, stb. Ma este is éjszaka fél 12-kor teregettem egy adag ruhát az erkélyen, mert csak koraeste sikerült mosást berakni, az esti feladatok miatt meg csak akkor kiteregetni. A szemközti házban valaki kiment az erkélyre rágyújtani, biztos nem nézett hülyének, na, de mindegy, lesz ez még rosszabb is. De legalább egyszer tuti végig kell még csinálni ezt az egészet. De én nem akartam, panasznak helye nincs. :)

Reggel a rendelőben a védőnővel is összefutottunk. Ha már így esett, megnézett. A vérnyomásom 142/nemtommennyi, szóval, magas, pedig mindig normális szokott lenni. Meg is kérdezte, mivel húztam fel magam. Hajajj, ha ő azt tudná! Egy, hogy orvoshoz kell jönni, mindig feszült vagyok. Plusz reggel az öltözésnél Kinga nagy hisztit csapott a zokni körül, hisztérikusan kirántotta a hatalmas ruhás fiókjukat, hogy másik zoknit keressen, az meg kirepült. De úgy, hogy egy görgő elgörbült, bár lehet használni. Oltári szerencse, hogy nem a kis lábára esett. Tajtékoztam, mert már rég az orvosnál szerettem volna lenni, és még mindig az 5. zokniváltásnál voltunk, mert valami sosem tetszett. Brrrr. Szerencse, hogy Jani ma itthonról „dolgozott” (nagyjából elment a nap orvosra-boltra-exszomszéd antennáinak visszavitelére), és autóval mentünk. 9-re értünk oda, 8-10-ig van rendelés, 11 előtt jutottunk be. Pedig jó idő van, elvileg már nincs annyi beteg. Csak van kötőhártya gyulladás járvány, amit Csilla is újra elkapott. (tehát antibiotikum nincs, van szemcsepp plusz még orrszívás és orrcsepp, yessss!)
Holnap Jani két napra Sopronba vonul munkaügyileg, megyek, megkeresem a kötős nadrágomat, hogy legyen holnap mit felkötni. De jól. Kinga nem megy a héten oviba, úgyhogy egymást boldogítjuk. (lemaradunk az első ovis anyák napjáról, pedig kíváncsi lettem volna, milyen egy ilyen dolog, nem mintha nagy szavalást vártam volna Kingától. Nem baj, majd készülünk Bori mama és dédi köszöntésére :) )

A kirándulás további történései

Kinga már unta a telekszemlét, állandóan az étterembe akart menni. Mi azonban kicsit be akartunk sétálni velük a Börzsönybe, ezért azt mondtuk neki, hogy még nincs ebéd az étteremben, sétálunk egy kicsit. Jani bezárta az autót, ekkor vett észre egy siklót az árokban, ami épp' elkapott egy békát. A lábánál fogva tartotta, a béka élt, de mozdulatlanul tűrte sorsát. Nem vártuk meg, hogy mi lett a történet vége, a sikló is érezhette, hogy a közelben vagyunk, csak lassan húzta a békucit biztonságosabb helyre. Kinga mondta, hogy menjünk, nehogy a sikló odajöjjön hozzánk, tartott a jószágtól, hiába győzködtem, hogy mi nem érdekeljük a siklót. El is indultunk sétálni. Csilla ment mint a golyó, alig engedte Janinak, hogy néha megfogja a kezét, ha nagyon hupszlis volt az út. Kinga viszont folyton siránkozott, hogy forduljunk vissza, ő nem tud menni, ő éhes. Így végül, kis gyaloglás után az ebéd mellett döntöttünk.

Ugyanott ettünk, ahol múltkor, azzal a különbséggel, hogy Kinga most alig evett valamit. Először bosszankodtam, mert direkt miatta rendeltünk egy plusz kaját, végül rájöttem, hogy nem érezheti nagyon az ízeket a náthája miatt. Itthon se nagyon eszik, olyan ételeket sem, amiket mostanság tuti megevett. Ezúttal felfedeztük, hogy az étterem másik oldalán egy zárt kerthelyiség is van, hintával gyerekeknek, így váltva Janival meg tudtuk enni az ebédet. Csilla, amint szünetet tart a hintázásban a lépcsőn:

Az étteremből kilépve az utca, amely felmegy a telkünk felé:

Ebéd után ismét elmentünk a múltkori helyre biciklizni, de furcsa módon Kinga hamar megunta. Beült az ülésébe miközben anyósomékat vártuk, akik egy villámlátogatásra átugrottak. Kinga két perccel az érekezésük előtt elaludt. Csilla aktív volt, megkapta a névnapi ajándékát mamáéktól, egy szép hajas babát, amit nagy szeretettel ölelt át. Még visszamentünk a telket megmutatni mamáéknak. Csilla megint keményen ment keresztül minden kis dimben-dombon, Kinga az autóban horpasztott. 4 körül hazaindultunk. Itthon kiderült, hogy Kingának 38,3-as láza van, azért volt bágyadt. Azért az erkélyen rendezett esti pikniknél jelen volt, és a kis asztaluknál linzert rágcsáltak hugival:

Egy jó kis kirándulós vasárnap

Vasárnap muszáj volt valahova kimozdulni, így elhatároztuk, hogy megnézzük a "birtokunkat" napfényes időben is. Most teljesen más volt, minden élénk zöldben, bár a Börzsönyön látszott, hogy még nincs teljes pompájában. Kiérve a telekre hatalmas jókedv kapott el, csend volt, madárcsicsergés, napfény. És noha még messze, hogy ezen a telken a mi álmaink háza álljon, sőt, még a telek sem egészen a miénk, mégis nagy optimizmus lett úrrá rajtam, hogy jöjjön bármi nehézség, megcsináljuk, amit szeretnénk. Fotóztam újra, most megpróbálom bemutatni a telket, amennyire így lehet. Pont a telekkel szemben parkoltunk le, az út baloldalán egy árok széle látható, ha azon átmegyünk, ott kezdődik a telek ezen utcai része (mert megy majd másik út a másik oldalon). Ezt a fotót amúgy Kinga csinálta:

Átléptem az árkon, és készült egy fotó a bal alsó sarkából a teleknek. Jani és Kinga a bal felső sarkában állnak. Tőlük balra út fog húzódni, hogy a felettünk lévő telek is megközelíthető legyen.
Ezután felmentem oda, ahol az előbb Janiék álltak, és katt egy fotó lefelé. Jani mst ott van, ahol az előbb én álltam. Balra tőlem a telek:
Innen átsétáltam a dzsindzsásba, a jobb felső sarokba, ez a teleksarok ugyanis most igencsak gazos helyen van.
Majd lementem (lebukdácsoltam inkább-kell némi tereprendezés majd :) ) a jobb alsó sarokba, és innen a bal alsó pont, ahonnan indultam. Szóval, körbejártam a területet. Itt már Csilla is felébredt, lelkesen vették a föld-és kőzetmintát :)
A nap további történése a következő bejegyzésben.

Eddig minden OK

Jani kedvéért is a következő sorok, aki most jó messze van tőlünk, és hátha kivételt tesz, és bekukkant a blogba. :-D
Az előző, rázós éjszaka hála istennek nem ismétlődött meg. Sőt, ha nem szöszmötölök el a bloggal, akkor még jó nagyot is tudtam volna aludni. De nem panaszkodom: Csilla talán egyszer sírt fel, de gyorsan visszaaludt, Kinga is egyszer ébredt fel, és nem pisilt be egész éjjel, pedig nem voltunk kinn! Fél 8-kor ébredtek, először Kinga, majd pár perc múlva Csilla. Bementem Csilluhoz, ültünk benn picit kettesben az ágyon, ekkor megjelent Kinga az ajtóban. Csilla egyből leugrott az ölemből, odafutott hozzá, nyújtotta feléje a kezét, és rohant vele ki a nappaliba a kanapéra. Nagyokat nevetett rá, nagyon örült nővérkének. Úgyhogy a reggel klasszul indult.

Reggeli után Csilla telerakta a pelust. Az antibiotikum miatt kicsit hasmenős jellege van a dolognak. Állt ott a nappali kanapéja mellett, néz rám gondterhelten, mondja, hogy kaka. Aztán a pelushoz mutatott. Mondtam, lecseréljük a pelust, hozom a popsitörlőt. Ő ezalatt felfeküdt az ágyra, és nyugodtan várta a műveletet.
Ki nem tudunk ma menni, mert esik az eső. Csillának csokis habos tortát csináltunk a névnapjára utólag, bár egész nap készült ez a viszonylag egyszerű édesség. Csilla ebéd után nem akart elaludni, jót kellett vele birkózni, végül kettőkor, jóval később, mint szokott, aludt el. Most is alszik még. Kinga nem alszik, és vele nehezen is bírok, mindig valami zajosat akar csinálni. Éppen azzal megy az idegeimre, hogy mossunk fel megint, meg mikor mosunk fel…Be is fejezem, valahogy le kell kötni a hölgy a figyelmét.

Újabb képek

Újabb képek a webalbumban:
http://picasaweb.google.com/turi.veronika/2008PrilisiVegyes

Újabb betegségek, új matrac, plusz apa-elutazás

Ha azt mondom, hogy elegem van már a betegségekből, akkor azt most őszintén úgy is gondolom. Bár azért talán mi még elég jól megúsztuk a telet, voltak, akiknek rosszabb volt. Nekem akkor is elegem van a rengeteg gyógyszeradagolásból, orrszívásból, köhögés miatti nem alvásból.
Múlt héten vendégségben voltunk Kinga ovis barátjánál, és ott láttam igazán, hogy a vendéglátó gyerekek nem igazán gyógyultak meg a betegségből. Azért reménykedtem, hogy nem lesz semmi baj. Aztán másnap Csillának kezdett ömleni az orrából a cucc, kicsi köhögés, délutánra, az ovis Föld napja alkalmából rendezett családi délutánra már lázzal vittem, bár a gyorsan beadott Nurofen hatott. Kinga másnap kezdett köhögni, vasárnapra már sokszor, szárazat, ingerelte a torkát. Hétfőig kibírtuk, míg a dokink rendelt. Kingának nem olyan nagy a baja, bár oviba nem megy a héten, de Csilla antibiotikumot kapott, neki ronda a torka. Hát, sirály. Rengeteget kell szívni az orrát, kegyetlenül utálja, így én is, nem beszélve a fizikai strapáról, ami egy ilyen akcióval jár. De csináljuk rendületlen, és talán péntek óta mára már csökkent kicsit a váladék mennyisége, és Csilla köhögése is szakadozik, Kingáé kevésbé.
Az éjszakák valamit javultak, ellenben Janival megcsináltuk magunknak a programot, hogy megvettük Csillának a nagy matracot, így mindkét gyermek új ágyba költözött. Tegnap aludt először Kinga az emeletes ágy emeletén, Csilla pedig alul. No, ezt az estét és éjszakát nem fogom visszatapsolni. Eleve, későn aludt el Kinga, mert élvezte az új helyét odafenn. Csilla altatása is elhúzódott, mert egy jó ideig Kingát figyelte, mit csinál odafenn, mikor meg elnyomta volna az álom, felült és nézte az új helyét. Bár sokat hancúroztak ott Kingával, ez most más helyzet volt. Én is elkezdtem áldani a fejemet, hogy mindkét gyereket egyszerre szoktatom új helyre, de Csilla már annyiszor felébredt arra, hogy beakadt a rácsok közé (mert hát keresztben kell aludni, ugye), hogy megsürgettem az ágyváltást. Ráadásul Kinga bepisil még éjszaka, és nem nagy buli éjjel támolyogva emeletet mászni átöltöztetni a csemetét. Pedig most is ez volt. Kinga nagy nehezen elaludt végre, persze én is, fél 12-kor jöttem ki tőlük. Utána 3-ig elmolyoltam a gép mellett. 5-kor hallom, hogy anya, segíts. Felnézek, Csilla ott állt mellettem, én meg nem értettem, hogy akkor miért Kinga szólt. Hát, Kinga is akkor szólt, úgy. Király, bepisilt. Kinga, mióta az emeletes ágy alsó részén aludt, talán kétszer jött ki az ágyából magától, mindig megvárta, hogy bemenjünk, ha felébredt. Nos, Csilla az első éjszaka pikk-pakk kimászott, és útra kelt. Csillát apához kivezettem, felkecmeregtem 2 óra alvás után, halálos frissességgel Kingához, lerendeztem, aztán ki Csilláért, és újra altatás. De valahogy egyik sem akart visszaaludni, Csilla is még vagy kétszer kimászott, Kinga is le akart jönni. Jó keményen visszaszerveztem őket az ágyba, megfogadva, ha ez így megy majd, mindenki megy vissza a régi helyére, én ezt nem csinálom. Végül 8-ig aludtunk, Csilla fél kilencig pihente ki az éjszakai bulit, én is úgy pattantam ki, hogy te jó, isten, 8-ra jön a pótmamink, Jutka, aztán meg sem hallom a kapucsengőt. (Végül így se, mert rosszul volt rátéve a hallgató, szegény fél órát várt, mígnem telefonált, hogy nincs-e valami baj, otthon vagyunk-e).

Aztán kezdődött az újabb gyógyszeradagolós nap, annyi különbséggel, hogy délután Jani hamarabb jött, és elmentünk venni Csillának névnapi ajándékot a Régióba. És persze Kingának is. A sok dolog közül nem akartam nagy dolgot választani Csillának, nem is jutottam dűlőre, végül Csilla döntött. Választott magának egy babát. Hú, én nem akartam már több babát, de látni kellett volna a gyermeket az egyik fajta baba előtt. Ez kisebb méretű, puha testű csecsemőbaba volt, többféle ruhában. Csilla kivett egyet. Magához ölelte, és elindult. Aztán vissza, ledobta az elsőt, és kivett egy másikat. Ezt jó ideig eljátszotta, mi csak mosolyogva néztük, ahogy nem tud mit kezdeni a bőség zavarával. Más fajta babával nem nagyon csinálta ezt, ezért megenyhültem. Mikor eggyel elindult, határozottan elvezettük, és kifizettük. Egyelőre nagyon szereti, mindegy, hogy van már itthon néhány baba, az egész picitől a nagyobbig.
Kinga meg kapott egy kicsi felmosó szettet. ÉS miután Csilla elaludt az autóban, és Jani lenn maradt vele, mi fel tudtunk Kingával mosni. Lelkesen segített, igaz, nem sikerült rávenni, hogy meghatározott irányba haladjunk, így állandóan vízbe léptem, de sebaj. Minden gond nélkül felmostam a lakást, nem hátráltatta a munkát, és gyorsan is végeztünk.
Ma már nem volt semmilyen névnapi megemlékezés, mert este Jani Berlinbe repült, és csak péntek este jön haza. Kicsit rosszkor jött, hogy most betegek a gyerekek, de még csütörtökön jön Jutka segíteni (akiről szeretnék majd kicsit írni), úgyhogy az nagy megkönnyebbülés.