Reggel elmentünk a doktornőhöz: no, most már hörghurutot állapított meg. Most azt az antibiotikumot kapja, amit múlt héten Csilla. Csillánál végre most álltunk le az antigyógyival, meg a Normaflore-ral (olyan hasmenése volt az antibiotikumtól, hogy nem bírtam, az üvegből ugyan nem fogyott el az adag, mint kellett volna, én leálltam vele, 5 napig szedtük) Aztán Kingát is érte kis baleset este, mikor ő már kiszállt a kádból. Egyszer csak ijedten kiáltott fel, és hát, bizony, ott volt a padlón a baleset, szegény megijedt, gondolom, nem tudta tartani. Szóval, klassz minden, csak abban reménykedem, hogy éjszaka nem történik semmi hasonló. A bepisilés is már nyűgös program éjjel, erről ne is beszéljünk. (most az emeletes ágyra fel kell mászni, ami nagy buli tiszta kómásan).
Csilla meg nagy huligán lett, meg kell állapítsam. Ezzel a mindenhova felmászok témával ki tud készíteni. Kis híján felmászik az emeletes ágy létráján, ha jót akarok magamnak, zárni kell a kisszoba ajtaját, bár Kinga jön-megy mindig kinyílik valahogy. Fürdés közben feláll a hölgy a kád ülő szerű részére, és onnan szónokol, vigyorog, mutogat, magyaráz. Ez mind édes, csak nagy az esély a lecsúszásra. Amikor meg odakapok, mert megcsúszik, azt jó poénnak érzékeli, és kacag nagyokat. Ugyanez a helyzet az etetőszékkel. Kiül a tálca szélére, és mikor szaladok, mert billen hátrafele, nagyot kacag, és még rá is tesz. De muszáj szaladnom, mert sokszor néz úgy ki, hogy hátraesik. Az, hogy Kinga megmutatta neki, hogy kell kis széket odavinni a laptop elé, és felmászni a nagy székre, már teljesen „normális”. Felmászik, néha borul minden, ha fenn van pedig kapaszkodik a polcba, amin a nyomtató van, a lapterelő tálcát le tudja nyitni, abba is csimpaszkodik. Már a nagy székünkre is felmászik, onnan a konyhapultra. Vagy feláll a kis bébitaxijára, és belekapaszkodik az etetőszék tálcájába. A kis kocsi meg gurul alatta ide-oda. Szóval, nem lett könnyebb az élet vele mostanság, van olyan nap, hogy mást sem csinálok, mint szaladok, elkapom, megvárom, míg kimászkálja magát, stb. Ma este is éjszaka fél 12-kor teregettem egy adag ruhát az erkélyen, mert csak koraeste sikerült mosást berakni, az esti feladatok miatt meg csak akkor kiteregetni. A szemközti házban valaki kiment az erkélyre rágyújtani, biztos nem nézett hülyének, na, de mindegy, lesz ez még rosszabb is. De legalább egyszer tuti végig kell még csinálni ezt az egészet. De én nem akartam, panasznak helye nincs. :)
Reggel a rendelőben a védőnővel is összefutottunk. Ha már így esett, megnézett. A vérnyomásom 142/nemtommennyi, szóval, magas, pedig mindig normális szokott lenni. Meg is kérdezte, mivel húztam fel magam. Hajajj, ha ő azt tudná! Egy, hogy orvoshoz kell jönni, mindig feszült vagyok. Plusz reggel az öltözésnél Kinga nagy hisztit csapott a zokni körül, hisztérikusan kirántotta a hatalmas ruhás fiókjukat, hogy másik zoknit keressen, az meg kirepült. De úgy, hogy egy görgő elgörbült, bár lehet használni. Oltári szerencse, hogy nem a kis lábára esett. Tajtékoztam, mert már rég az orvosnál szerettem volna lenni, és még mindig az 5. zokniváltásnál voltunk, mert valami sosem tetszett. Brrrr. Szerencse, hogy Jani ma itthonról „dolgozott” (nagyjából elment a nap orvosra-boltra-exszomszéd antennáinak visszavitelére), és autóval mentünk. 9-re értünk oda, 8-10-ig van rendelés, 11 előtt jutottunk be. Pedig jó idő van, elvileg már nincs annyi beteg. Csak van kötőhártya gyulladás járvány, amit Csilla is újra elkapott. (tehát antibiotikum nincs, van szemcsepp plusz még orrszívás és orrcsepp, yessss!)
Holnap Jani két napra Sopronba vonul munkaügyileg, megyek, megkeresem a kötős nadrágomat, hogy legyen holnap mit felkötni. De jól. Kinga nem megy a héten oviba, úgyhogy egymást boldogítjuk. (lemaradunk az első ovis anyák napjáról, pedig kíváncsi lettem volna, milyen egy ilyen dolog, nem mintha nagy szavalást vártam volna Kingától. Nem baj, majd készülünk Bori mama és dédi köszöntésére :) )
Csilla meg nagy huligán lett, meg kell állapítsam. Ezzel a mindenhova felmászok témával ki tud készíteni. Kis híján felmászik az emeletes ágy létráján, ha jót akarok magamnak, zárni kell a kisszoba ajtaját, bár Kinga jön-megy mindig kinyílik valahogy. Fürdés közben feláll a hölgy a kád ülő szerű részére, és onnan szónokol, vigyorog, mutogat, magyaráz. Ez mind édes, csak nagy az esély a lecsúszásra. Amikor meg odakapok, mert megcsúszik, azt jó poénnak érzékeli, és kacag nagyokat. Ugyanez a helyzet az etetőszékkel. Kiül a tálca szélére, és mikor szaladok, mert billen hátrafele, nagyot kacag, és még rá is tesz. De muszáj szaladnom, mert sokszor néz úgy ki, hogy hátraesik. Az, hogy Kinga megmutatta neki, hogy kell kis széket odavinni a laptop elé, és felmászni a nagy székre, már teljesen „normális”. Felmászik, néha borul minden, ha fenn van pedig kapaszkodik a polcba, amin a nyomtató van, a lapterelő tálcát le tudja nyitni, abba is csimpaszkodik. Már a nagy székünkre is felmászik, onnan a konyhapultra. Vagy feláll a kis bébitaxijára, és belekapaszkodik az etetőszék tálcájába. A kis kocsi meg gurul alatta ide-oda. Szóval, nem lett könnyebb az élet vele mostanság, van olyan nap, hogy mást sem csinálok, mint szaladok, elkapom, megvárom, míg kimászkálja magát, stb. Ma este is éjszaka fél 12-kor teregettem egy adag ruhát az erkélyen, mert csak koraeste sikerült mosást berakni, az esti feladatok miatt meg csak akkor kiteregetni. A szemközti házban valaki kiment az erkélyre rágyújtani, biztos nem nézett hülyének, na, de mindegy, lesz ez még rosszabb is. De legalább egyszer tuti végig kell még csinálni ezt az egészet. De én nem akartam, panasznak helye nincs. :)
Reggel a rendelőben a védőnővel is összefutottunk. Ha már így esett, megnézett. A vérnyomásom 142/nemtommennyi, szóval, magas, pedig mindig normális szokott lenni. Meg is kérdezte, mivel húztam fel magam. Hajajj, ha ő azt tudná! Egy, hogy orvoshoz kell jönni, mindig feszült vagyok. Plusz reggel az öltözésnél Kinga nagy hisztit csapott a zokni körül, hisztérikusan kirántotta a hatalmas ruhás fiókjukat, hogy másik zoknit keressen, az meg kirepült. De úgy, hogy egy görgő elgörbült, bár lehet használni. Oltári szerencse, hogy nem a kis lábára esett. Tajtékoztam, mert már rég az orvosnál szerettem volna lenni, és még mindig az 5. zokniváltásnál voltunk, mert valami sosem tetszett. Brrrr. Szerencse, hogy Jani ma itthonról „dolgozott” (nagyjából elment a nap orvosra-boltra-exszomszéd antennáinak visszavitelére), és autóval mentünk. 9-re értünk oda, 8-10-ig van rendelés, 11 előtt jutottunk be. Pedig jó idő van, elvileg már nincs annyi beteg. Csak van kötőhártya gyulladás járvány, amit Csilla is újra elkapott. (tehát antibiotikum nincs, van szemcsepp plusz még orrszívás és orrcsepp, yessss!)
Holnap Jani két napra Sopronba vonul munkaügyileg, megyek, megkeresem a kötős nadrágomat, hogy legyen holnap mit felkötni. De jól. Kinga nem megy a héten oviba, úgyhogy egymást boldogítjuk. (lemaradunk az első ovis anyák napjáról, pedig kíváncsi lettem volna, milyen egy ilyen dolog, nem mintha nagy szavalást vártam volna Kingától. Nem baj, majd készülünk Bori mama és dédi köszöntésére :) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése