Mindenféle vegyes

Kingával egyre jobban megy az ovi. Ez nekem nagy szó. Állandóan kérdezi, hogy ha még egyet alszik, megy-e oviba, és hetekig, ha mondtam, hogy igen, kijelentette, hogy sírni fog. Ez így is történt. Könnyen járunk reggelente már oviba (köszönhető, hogy most négy hetet szinte folyamatosan jártunk), de amint belépett a szobába, térdre vágódott, és elkezdett sírni. Az óvó néni vitte be ölben. Utána elég hamar megnyugodott mindig, főleg, hogy van neki most egy jó barátja, Bence, akivel jókat tud játszani. Múlt héten egyszer csak kijelentette, a szokásos kérdés után, hogy megy-e oviba, hogy ő nem sír. Úgy is lett. Most már nem sír, de azért az óvó nénit megvárjuk, és kézen fogva bemegy. A minap láttam, hogy kézen fogva ment vele vagy másfél métert, aztán Kinga már szaladt is, hogy a szokásos kosárba berakja a „hazai” párducát, és el is tűnt a csoportszoba hátsó részén játszani. A héten spontán vendégeskedtünk Bencééknél, és csak ámultam, hogy ketten milyen jól eljátszanak: építettek, dínósat játszottak. Néha kellett persze kicsit békíteni, de semmi komoly. Mikor Csilla is megszokta az új helyet, ő is elszöszmötölt egy ideig a játékok között, így, hogy hogy nem, én is tudtam Bence anyukájával beszélgetni. Na, nem az totál nyugis gyere-üljünk-be-a-cukiba-egy-kávéra-és-beszélgessünk dolog, de már valami. Bence haza sem akart minket engedni: kijelentette, hogy csak én meg Csilla menjünk haza, Kinga teljesítette az ő kívánságát (ezt ő mondta), hogy ott alszik náluk. Azóta Kinga is mondja állandóan, hogy menjünk hozzájuk, meg hogy Bencéék is jöjjenek hozzánk. Na, arra azért kíváncsi vagyok, mennyire engedi Kinga, hogy Bence játsszon az ő játékaival. De hátha.
A vendégség után két nappal közösen voltunk játszótéren. Ott is klasszul eljátszottak, sőt, Kinga nagyon aranyos volt Bence 21 hónapos húgával, Hannával is. Csinált neki formát a homokozóban, bár Hanna éppen nem nagyon figyelt. Csilla viszont gyönyörűen szétrombolta. Kinga kedvesen megszólalt: Semmi baj, hogy Csilla szétrombolta, csinálok neked másikat. Hanna persze akkor sem figyelt, de Kinga lelkes volt.

Kingával küzdünk az éjszakai szobatisztasággal. Hiába próbálunk neki este nem inni adni, valamennyit akkor is iszik. Ez még nem lenne baj, de mivel frankón dackorszak van, azért sem hajlandó alvás előtt elmenni pisilni. Ha nagyon kell neki, akkor igen, de ez a ritka. Így van, hogy egy órával elalvás után már bepisil, de sokszor fel sem ébred rá, csak én veszem észre. Ez a másik probléma: nagyon mélyen alszik, nem lehet ébreszteni, hogy pisiljen. Amikor valami más miatt felébred, akkor sem hajlandó pisilni, akarata ellenére meg nem lehet bilire tenni. Így, ha szerencsém van, nem pisil be egész éjszaka, ha kevésbé van szerencsém, egyedül a reggeli ébredés után nem kapcsol időben, és ágyban éri a „baleset”. Ha még kevésbé van szerencsém, akkor valamikor egyszer az éjszaka közepén kell őt lerendezni, ha pedig totál peches vagyok, akkor nem sokkal lefekvés előtt és még éjszaka is balesetezünk. Ez, hála istennek, ritka. Minden nap cserélgetni kell az ágyneműt, most már egyre több tartalékkal rendelkezünk, mert volt már, hogy a normál ruhamosások késtek, mert állandóan ágyneműt mostam. Ez nem nagyon buli, kezdek elfáradni. Ezért már ott tartanék, hogy ugyan az az elv, hogy ha egyszer elhagytuk a pelust, ne adjuk vissza, de én mégis visszaadnám, mert ez hosszú távon fárasztó. A doktornő is azt mondta, hogy ebben a korban még előfordul, hogy a gyerek annyira mélyen alszik, ellazult, hogy a húgyhólyag izmai nem tartják benn a vizeletet, és egyszerűen elereszt. A dilemmát Kinga oldja meg, aki már nem hajlandó pelust venni. Marad az állandó ugrálás és „pisitlenítés”.

Harmadik csemeténkről semmi hír egyelőre. Betöltöttem a 12. hetet, most kellett volna menni az ekkor szokásos nyakiredő mérésre. A dokival eredetileg a 11. hetet beszéltük meg, de akkor Jani Romhányban lábadozott, ezen a héten meg végig valamilyen kongresszuson volt az orvos. Hétfőn vagy kedden össze kell hozni a dokirandit, mert kicsúszunk az időből, és ez rossz eredményt adhat, aztán még mindenki bepánikol, hogy beteg a gyerek. Ráadásul Jani Bécsbe megy csütörtökön, pénteken se igen ér rá, meg a dokit sem tudom, mennyire fog ráérni a hét második felében. A héten egy délután nagyot sprinteltem Kinga után, mert elmotorozott. Teljesen szépen szokott mellettem is motorozni már, de most egy kisfiú nagyon rájuk jött a hoppáré, és elinaltak. Zsolti-anyuka elviharzott utánuk, de az ő kisfia se nagyon hallgatott rá. Én nekem még Csillát rá kellett bízni egy másik anyukára, de Csilla persze sírt, mikor eltéptem. Szóval, kis fáziskéséssel próbáltam 200 méteren világrekordot dönteni, mire az egyik garázslejáró előtt egy felsőszomszéd állította meg a szökevény lányomat, a két éves Zsoltit meg utolérte anyukája. Kinga haját távolról leordítottam, visszaparancsoltam, nagy nehezen visszafordult. Én nagyjából hasonló sprintet levágtam vissza Csillához, aki addigra nem sírt, csak a már korábban említett szúrós tekintettel nézte a rá vigyázó anyukát és kislányát. Miután Kinga visszaért, én még sokáig erősen zihálva, adtam nekik kis rágcsálnivalót, addig is egy helyben voltak. Szorongva vettem észre, hogy a hasam alja kicsit szúr. Hála istennek nem volt vészes, gyorsan elmúlt, de nagyon nem volt vicces. Lehet, hogy inkább a császár helye szúrt, bár az sem túl tuti. Kingának mesélek a pici babáról, amint meglesz az ultrahang, és lesz videó a piciről. Megpróbálok rá ésszel is hatni, hogy ha ezt így folytatja, nem lesz ott benn kisbaba. Van már esély, hogy valamennyire el is jut hozzá. Abban meg csak reménykedem, hogy Csilla nem lesz olyan vadmotoros, mint Kinga volt két éve Csilla-pocak idején. Hú, lassan kezdek ráébredni, hogy mire is vállalkoztam. De persze egyáltalán nem bánom. Sőt. Alapvetően jóval kevesebb szorongás van bennem, hogy mi lesz velünk a bébi megszületése után, mint volt Csilla-pocak idején. Biztos a rutin miatt. Viszont annál nagyobb szorongás van bennem, hogy mi lesz még addig. Jóval, jóval több para mint az előző két terhességnél. Biztos a rutin miatt. Na, nem baj, ha ez a baba tényleg kibírja a strapát, akkor ő lesz a legedzettebb.
És még egy: hétfőn nagy nap lehet az életünkben, ha minden jól alakul. Csak akkor írok róla, ha biztos minden, bár jók az esélyek, hogy nem lesz semmi fennakadás. Úgyhogy lehet figyelni a híreket. Már elnézést a szenzációkeltésért, csak tényleg nem akarok semmit elkiabálni.