Csak hogy valami jó is történjen

Végre tudok írni kicsit kellemesebb dolgokról is. Nemcsak hisztikről, veszekedésről, szétesettségről, depiről és hasonlókról, hanem hogy tegnap délelőtt két leánykám milyen szépen eljátszott egymással, és én, ha nem is ellazultan és kényelmesen, de két adag kaját meg tudtam csinálni, így ma nem kellett főzni. Együtt babáztak, Csilla főleg figyelte Kingát, ahogy etetéshez rendezi be a babát, közben nagy adag pattogatott kukoricát burkoltak be. (Csillának „kukodi” a kukorica, a krokodil meg talán „kokodi”) Volt néha egy-egy felvisítás, de én is kisimultabb idegekkel tudtam a problémát kezelni. Délután ugyan nem jött össze a 2. napja elhalasztott Bence-köszöntés, mert 7 órakor írt az anyukája sms-t, hogy mindjárt hazaérnek, én akkor meg már nem mentem bele egy gyerekbuliba. Így is majdnem negyed 10 lett, mire Kinga elaludt, pedig siettem mindennel, de egyedül akkor is lassabb az esti procedúra. A kellemes nap estéje kellemetlenül végződött: már mentünk volna aludni, mikor Csilla az ölemben, a fürdőszobában levett a polcról egy karkötőmet, aminek közepén állt egy kis parfümös üvegcse. Leesett a földre, nem tört el, de végigpattogott a kövön, és az a pár milliliter parfüm szétcsapódott mindenhová a fürdőben. Na, ez kicsit eldurrantotta az agyam, mert nyertem egy jó kis takarítást estére. De legalább most kellemes illatban úszik a fürdőszoba.
Ma délelőtt aztán megesett a Bence-köszöntő buli, elmentünk hozzájuk, Kingáék játszottak, bár leányom gyakran megsértődött dolgokon. Szerintem hamarabb ébredt reggel a kelleténél, ezért némileg antiszoci volt. Meg is ebédeltünk náluk, minden gyerek jól evett a maga elvárható kapacitásához képest, ami a társaságnak tudható be. Alvásra hazajöttünk, de ez csak Csillát érintette, Kinga nem volt hajlandó. Jót társasoztunk kettesben, majd ismét a jó öreg játszótér felé vettük az irányt. Tegnap este tudatosult bennem, hogy akármennyire is macerásnak tartom a játszóterezést, jobb, ha megpróbálom még élvezni, mert ezeket az útvonalakat még kb. két hétig járjuk, aztán jön a csendes falusi élet. Ott teljesen máshogy fognak telni napjaink. Bevallom, kicsit összeszorult a gyomrom, hogy nem leszünk-e túlságosan elzárva, de aztán rájöttem, hogy évek óta vágyom a csendes életre, Kingának az oviból úgyis lesznek barátai, és hogy ha jobban belegondolok, itt, a játszótéren sem tudtam olyan borzasztóan elmélyült kapcsolatokat kialakítani, hiszen ahány gyermekem, annyi felé fut. Így mindent lehet, csak trécselni nem. Három gyerek mellett meg lesz dolgom elég, elmegy a nap a teendőkkel. Ha pedig meglesz a vezetési rutin, én is jobban ki tudok mozdulni, illetve, ha felépült egyszer a házunk, akkor ígéretet kaptam egy saját autóra. Már ha nem az adósok börtönében tengetjük addigra életünket. Haha. Na, szóval, csak semmi pánik, más élet lesz, ami új lesz valamennyire, de megszokjuk, és kihasználjuk minden előnyét.

És akkor aztán jött a délután fénypontja: beszéltem Janival, már készülődött a repülőtérre, magyar idő szerint este 8-kor szállt fel San Franciscoból. Kb. mostanság landol Chicagoban, onnan Frankfurt, majd Budapest. Holnap délután lesz, mire ez megvalósul, de azt hiszem, ezt már fél lábbal is kibírjuk. Én pedig megpróbálom addigra útrakészre varázsolni a csapatot, hogy Debrecen felé vegyük az irányt, amint Jani hazaér, és talán még a 10 éves érettségi találkozóm végére odaérek. (mert mikor lenne, ha nem éppen most?) Ehhez kell, hogy ne késsen Jani gépe, de most is fő az optimizmus, aztán meglátjuk. Ámen.

Hisztik, gyerekbánatok

Soha nem látott hisztit vágott le Csilla este. Amúgy is nehéz napja volt, mert alig volt hajlandó enni valamit, tehát ez is közrejátszhatott. A játsziról jöttünk haza, ma kicsit később, már fél 8-kor. Gyanítom, hogy meglehetősen éhes lehetett ekkorra, de ez még azért nem volt elég indok a produkcióra. Bement a sötét lakásba, és keservesen kezdte hívni az apját. Ilyenkor gyakorlat szerint már otthon van, ezért a tudatos keresés. Persze Apa sehol. Csilla elkezdett nagy könnycseppekkel sírni. Odajött hozzám, kivette a szandálját a kezemből, földhöz vágta. Mikor bementem a nagyszobába átöltözni, kitépte a kezemből a pólót, nem engedte felvenni, elcipelte magával, hogy nehogy otthoni ruhát húzzak, hanem maradjon a „kimenős” ruha. Kiment az előszobába, próbálta a szandiját visszahúzni. Ez nem sikerült, ezért csak úgy zokniban odament az ajtóhoz, és a kulcsot babrálta a zárban. Közben persze borzasztóan sírt. Kérdeztem tőle, hogy „Mész apához?”, és csak bólogatott, és dühösen levetette magát a földre. Kezdtem nagyon megsajnálni, hiába magyaráztam, hogy jön apa nemsoká, ezt nehezen érti meg egy 20 hónapos gyerek. Próbáltam magamhoz ölelni, de csak elhúzódott, és sírt tovább. Már én is a sírás határán voltam, mert nekem is nehéz, amikor a legnehezebb napszakban, este nincs otthon Jani, meg amúgy is hiányzik, de én természetesen próbálom fegyelmezetten elviselni a dolgot. Végül sebbel-lobbal kentem nekik egy-egy palacsintát, azt nagy nehezen elkezdte enni Csilla, és szép lassan megnyugodott, felszáradtak a könnycseppek. Hű, de rossz volt! Azért apás is a lelkem, az kiderült.
Reggel is kereste Janit a szokásos durcával, mikor nem találta az ágyában, és ráadásul, míg Kinga fel nem ébredt, (ma majdnem negyed 10 volt már!), tiszta antiszoci volt. Nem evett, állt a kisszoba ajtóban, hívta Kingát, stb. De bezzeg mikor elsőszülöttem felkelt: simogatás, örömteli „kingázás”, kurjongatás ezerrel. Kinga meg azt sem tudta még, hol van, csak húzódott el Csillától nagy kómásan. Jó volt látni a nagy szeretetet. :)

Ma délután úgy volt, hogy megyünk Bencéhez, Kinga kis barátjához, felköszönteni névnapja alkalmából. Az utolsó pillanatban lemondták, mert jött az egyik nagymama hozzájuk. Na, akkor meg Kingát nem lehetett felmosni a bánattól. Hiába próbáltam meggyőzni, hogy a játszin biztos találkozik valakivel, akivel jól tud játszani, nem érdekelte. Aztán persze rövidesen összefutottunk Dzsamival, akivel olykor tényleg nagyon jól eljátszanak, de ő éppen egy másik kislánnyal, Emmával játszott. Kinga nézte őket, és mondta, hogy ő Dzsamival szeretne játszani. Kérte, hogy én kérdezzem meg, hogy játszhat-e velük. Én visszahárítottam a feladatot rá, és mikor Emma nem volt ott, Kinga „lecsapott” Dzsamira. Utána együtt játszottak. Számomra továbbra is furcsa érzés, hogy Kinga ilyenkor már elfelejt engem, és teljesen jól elvan a vele egykorúakkal. Egyszer-kétszer kellett szólni, hogy valami butaságot ne csináljanak, és kész. Sajnos, Csillát nehéz volt lekötni, a végén a pocakomon kényelmesen elüldögélve szemlélte az eseményeket. Még jó, hogy egyre nagyobb, van hova ültetni a gyerekeimet. :-S

Jól elvagyunk

Egyelőre egész jól viseljük a Jani-apa nélkül eltöltött időt. Már 5 napon túlvagyunk, és nem mondom, hogy kisimultak az idegeim, de azért megy a dolog. Csilla ugyan minden reggel sírós hangon hívja az apját, mikor meglátja az üres ágyát, meg földhöz vágja durcásan a kezében lévő játékot, aminek én nagyon „örülök”, mert felébresztheti Kingát, és én is kómás vagyok. Neki még nehezen tudom megmagyarázni, hogy mikor jön haza. Kingával rajzoltunk kis holdakat és csillagokat, amikből minden reggel lehúzunk egyet, jelezve, hogy eggyel kevesebbet kell aludni apa érkezéséig. Ugyan minden napszakban húzna le egyet, én sem bánnám, ha ilyen gyorsan menne, de ki kell várni a dolgokat. Hasznos oldala a helyzetnek, hogy Kingával tanuljuk a földrészek közti különbséget: mikor mi felkelünk, Apa éppen fekszik le, mert a Nap „átjött” hozzánk, és délután fordítva. Akkor már félig Apánál van, nálunk már nem nagyon, Apához „költözik” Nap, és reggel lesz.

Vasárnap voltam elég mélyponton, átaludtam volna a napot, sokat sírtam, alig bírtam a teendőket megcsinálni. Nemtom, mi a szösz volt, szét tudtam volna robbanni. Minden olyan monoton volt, Kinga megint nem aludt délután, estére totál nyűgös lett. Annyi jó volt, hogy a játszin találkozott a kis barátjával, Bencével, jól kijátszotta magát.

Hétfőn délelőtt már túltettem magam ezen a depiféle marhaságon, kellemesen telt a játszóterezés. Elkísért minket a fölöttünk lakó Juditka is. Csilla talán megint hamarabb barátkozott, mint Kinga, de a végére Kinga is belejött. Csillának csak „néni” maradt Juditka. Este is összetalálkoztunk a ház előtt, Kingával elültettek egy növényt, amire Kinga nagyon büszke. Ma is többször megcsodálta, nagyon tetszett neki a kertészkedés. Ez az, amit én nem tudok vele megcsinálni, mert szinte sosem tudom Csillát másra bízni, Csilla meg még nem elég nagy ilyesmihez. Úgyhogy hiába bennem is a sok ötlet, benne is a nyitottság, csak kevés valósul meg. Mikor Csilla délután alszik, akkor meg rám is rám tör az álommanó, valószínűleg a 3. harmad hatása ez is, mert ez jó ideig nem volt. Csak persze Kingától nem tudok aludni, hanem csak kínlódunk egy adagot.

Hétfőn este Szilvi barátnőm is beugrott, és meglepő módon, Csilla a vége felé szívesen elüldögélt az ölében. Csilla a „Kaví” nevet ragasztotta Szilvire, amin csak nevetni tudtunk. A „kaví” elvileg kávé nála, talán azért, mert Szilvi megivott egy kávét… De egyértelmű volt hamar, hogy Szilvire gondol, úgyhogy ez van. Szilvi kaví lett.

Ma délelőtt megjártam velük az Interspart gyalog, fellépős babakocsival. Gyors tempóban is majdnem fél óra, csak oda, így talán több is lett, pedig jól haladtunk. Nem mondom, hogy nem lógott a nyelvem. Meg is fogadtam, hogy amint nem lesz pocakom, és vidékre költözünk, volán mögé ülök, mert ez nem megy. Most is ott áll parlagon az autónk, simán meg lehetett volna vele csinálni a bevásárlást, sőt, egyéb programot is lehetne szervezni, nem lenne olyan bezártság érzésem. Délután Kinga nem aludt most sem, de nyugisan eljátszott, és én sem voltam álmos, kicsit összekaptam a konyhát. Balázs öcsém jött este újfent, hozott nekünk dobozokat a költözéshez. Ez nagyon rendi volt tőle, még az is lehet, hogy összeszedem magam, és holnap este bedobozolok egy adag ruhát. Csilla teljes extázisban rohangált le-fel, mikor Bali megérkezett. Közös megegyezéssel Balázs el is ment fektetés előtt, mert félő volt, hogy Csilla nem lesz hajlandó aludni menni. Így végül is gond nélkül elaludt. Most viszont pihizni kellenne, mert lehet, hogy holnap is nagy gyalogtúrára kell menni a lurkókkal, jó kis ügyintézéssel egybekötve, továbbra is szükség lesz erőre, lelkesedésre.

Apróságok

Apa nélkül nem nagyon tudunk sehova sem menni, egyrészt, mert ő a sofőrbácsi mindig, másrészt nekem már strapás két sajtkukaccal plusz pocakkal egy ilyen manőver. Így kitaláltuk, hogy Balász öcsém jól meglátogat minket. Mióta Pesten dolgozik, nagyon nem is tudott jönni, és ennek már 5 hónapja. Szóval, itt volt egész délután, együtt ebédeltünk. A lányok láthatóan nagyon örültek neki, és megint Csillán kellett meglepődjek, mert azt hittem, hogy meg lesz szeppenve, de nem. Kis ideig figyelte Balázst, aztán emlékezett, hogy nemrég találkoztak Debrecenben, és onnantól állandóan ment a „Badiiii!” azaz Bali! Még majdnem el sem aludt ebéd után, sírt folyton Bali és Kinga után, mert ők kinn maradtak a nappaliban. Balázs kénytelen volt egy kis puffon leülni a kisszobában még elalszik a hölgy. Este is sírt, mikor látta Balit elmenni, pedig elég sokat velünk volt, még a játszira is elkísért minket. Így jobban telt a nap, tudtam kivel beszélni a lányokon kívül is, meg pont egy hónap késéssel Balázs megkapta szülinapi ajándékét is.

Ma vált számomra egyértelművé, hogy Csilla sokkal határozottabban akar önállósodni, mint Kinga anno. Egy-két példa:

Ő is próbál egyedül bemászni a kádba fürdéskor. Látja Kingától, és visít, ha hozzáérek segíteni. A probléma az, hogy neki rövidebb még a lába, nem tudja segítség nélkül megcsinálni, úgyhogy a frász kerülget a próbálkozás alatt, ugrásra készen, ha dőlne-borulna, vagy muszáj legalább egy kezét megfognom, de ilyenkor tiltakozik, esetleg hisztirohamot kap.

Ma reggel a szokásos Nutellás kalácsot nem fogadta el tőlem, sírva hajtogatta, hogy „Kika, Kika”, azaz Csilla, talán, és mikor egyedül nekiállhatott enni, csend lett. Meg hatalmas nutella-maszat mindenhol, de nem volt mit tenni. A 3,5 éves Kinga továbbra is szereti, ha tartom neki a kalácsot, mert különben olyan csokis lesz a keze… No comment, csak annyi, hogy úrinő a lelkem.

Egyedül próbál öltözni. Nadrágot már vett fel egyedül, kis bodyt is, csak éppen az eleje volt hátul. Mikor megpróbáltam korrigálni, nos, enyhén kaptam a fejemre, decibelben nyomatékosítva az akaratát.

Amikor megsértődik, hátat fordít, karját összefonja, szájával jellegzetesen csücsörít, nagy dac a szemekben, fejét felszegi, és így járkál előttem. Komoly a bánat, az tuti, de én csak mosolygok, mert szerintem borzasztóan aranyos. Ha elkezdem utánozni, elkezd ő is nevetni, és jó esetben eltereltem a figyelmét.

Csilla egész sokszor beszél két szavas mondatokban. Tömörített mindig a mondanivaló, de lehet tudni, mit akar. Pl. „Ákko apajé” Apa autója, esetleg jön apa autója. „Baba bíz” Baba fürdik, Csilla fürdik (saját magát legtöbbször babának szólítja) Ilyen és ehhez hasonló „mondataink” vannak. Lát nagyon sok összefüggést, az arcára van írva, hogy úgy mondaná a dolgokat, csak még nincsenek meg a feltételek. De, ami késik, nem múlik.

Kinga ma nagyon aranyosan eljátszott egy hasonló korú kislánnyal a játszin. Csak messziről kellett figyelnem. A kislány anyukája haza is szaladt videókameráért, olyan édesek voltak. Mikor Kinga észrevette, hogy videózzák, egyből felvette a széles műmosolyt, azt hitte fényképezik, és tartotta akár percekig is. Vicces volt.

Most pedig le kellenne feküdni, mert kétszer is bekeményedett a hasam, pedig már alszanak két órája a lányok, és, hááát, még nem kéne szülni, jó lesz vigyázni. Főleg nem most, hogy Jani nincs itthon. Egy-két keményedés még nem a világ, Kingával is volt, de nem árt komoly jelzésként felfogni.

Az utóbbi egy-két nap

Augusztus 20-ra ünnepélyesen levonultunk mamáékhoz Romhányba. Még utoljára eleget tettünk itteni társasházi kötelezettségünknek, és ünneplőbe öltöztettük a házat: kiraktuk a lobogót az erkélyen. (Mi vállaltuk ideiglenes megoldásként, hogy ünnepekkor kibiggyesztjük a zászlót. Elköltözésünkkel most lehet majd rendes megoldás után nézni, mert elég gagyi, ahogy az erkélyre van drótozva a zászló, bár messziről nem látszik az egyszerű megoldás):

20-án délután volt Romhányban Irigy Hónaljmirigy koncert, ami nagyon tetszett, szeretem őket, csak rövidek voltak, de hát, gondolom, mentek máshová is. Színpadon a „mirigyek” egy része:

Volt egy pár körhinta és efféle, amiket én annyira nem szeretek, de lányaim hirtelen nagyon odalettek érte. Külön meglepő volt, hogy Csilla mennyire fel akart ülni, és végül nagyon élvezte, egyszer sem kellett levenni menet közben. Kedvence a traktor volt:

Kinga meg Zorkával ült fel több mindenre is, nagyon várta előtte, hogy együtt játszanak. Érződik, hogy kellenne már az ovis társaság, de Zorkát is nagyon szereti, ezért volt a nagy rajongás:

Csilla jó gyerek volt, csak úgy tuszkolta az apjába a sört:

21-én reggel hazavettük az irányt. Útközben bementünk a diósjenői oviba, jelezni, hogy akkor tényleg jönnénk, minden adott. Meglepődve hallottam, hogy többször kerestek nyáron, hogy rákérdezzenek, hogy mi van velünk, de én egy hívást sem kaptam tőlük, pedig, elvileg, jó számot írtak fel. Na, mindegy, a helyünk megvan, a vezetőnő biztatott, hogy ahogy kiköltöztünk, kezdhetjük is az ismerkedést. Valószínű ez könnyed formájú lesz, én nem ragaszkodom hozzá, hogy a baba születéséig beszokjon Kinga egész napra. Azt hiszem, ez gyors is lenne. Új falu, új emberek, új ovi, stb. szóval sok lehet egyszerre. Ismerkedünk, aztán a szülés körül valószínű úgyis kimarad egy kis idő, utána pedig folytathatjuk immáron 3 gyerekkel az oviba-szokást (hogy hogy a manóba oldom meg, nem tudom, mert viszonylag messze van az ovi a lakástól, de majd kitaláljuk)
Eztán Pest felé vettük az irányt, vásároltunk, többek között Kinga eggyel nagyobb autós ülést kapott, mert a meglévőből már kilógott fenn a feje, én meg a biztonságot fontosnak tartom, így léptünk egyet felfelé. Ez már az ülésmagasító háttámlával kategória, elvileg sokáig fogja használni. Kinga egyből beleszeretett, egy kék, virágos mintás Maxi-Cosi ülés, aminek örülök, mert a színe sem kényes. Most az a nagy baja, hogy nem ülhet az ülésében, mert pont most nem autózunk egy hétig Jani elutazása miatt. Mivel én régen vezettem, ezt az autót még soha, nem hiszem, hogy most egyedül kéne elindulni a nagyvilágba. Mondtam Kingának, hogy mindent összetörnék, de ő kijelentette, hogy törjünk össze mindent, ő feltétlenül utazni akar az új ülésben. Én nem osztom a nézetét.
És akkor még legfrissebb hír, hogy Jani magyar idő szerint este megérkezett San Francisco-ba, ahonnan egy hétvége erejéig elkirándulnak a Yosemite nemzeti parkba, majd hétfőn vissza SF-ba, itt tartják az éves céges világtalálkozót. Hááát, nem olyan rossz neki, bár ő ímmel-ámmal lelkesedett, mert sok itthon a dolog, engem sem szívesen hagyott itthon jelen állapotomban, meg „szegénykém” júniusban is járt Kaliforniában. Nehéz az élet. ;-) Bevallom, én sem lelkesedek, hogy elment, már a mai nap úgy éreztem, hogy a gyereket benn agyonnyomom, annyit hajlongtam, plusz Csilla is majdnem „kitalálta”, hogy nem alszik délután, a sírás kerülgetett. Végül rendesen lenyomtam, mert nagyon álmos volt, és sírás közepette álomba simogattam. Ezt, remélem, nem vezeti be éppen most, mert annak nem lesz jó vége.

Költözés

A telekvásárlásról már írtam korábban. Eljött annak is az ideje, hogy eladjuk a pesti lakásunkat, hiszen csak ebből tudunk majd önerőt szerezni egy építkezés elkezdéséhez. Kb. egy hónapja hirdettük a lakást, és múlt héten, kedden nagy gyorsasággal lecsapott rá egy vevő, egy fiatal nő, 9 hónapos babával. Hétfőn írtuk alá az előszerződést, és Jani azóta már mindenféle papírmunka miatt el is kezdett futkosni. Most a szocpol levétele intéződik, ezt követi majd számos egyéb. Ettől függetlenül mi szeptember közepén költözünk Diósjenőre, ahol már júniusban találtunk egy albérletet, és a tulajdonos megerősített minket szintén múlt héten, hogy augusztus végén, szeptember elején ők el tudnak költözni.

Így aztán felgyorsultak az események. Lehet dobozolni, pakolni ezerrel. A dolgot nehezíti, hogy Jani most pénteken 8 napra San Francisco-ba utazik, ami jelenleg nem éppen ideális, de nem lehet mit tenni, most van a nagy céges találkozó, ahová a világ minden részéről érkeznek a kollégák. Én szívom a fogam, mert 32 hetes terhesen amúgy is buli egyedül maradni, költözés előtt meg pláne. Az biztos, hogy a bébi épségét nem kockáztatjuk, amennyit haladok a pakolással, annyi lesz, a többit majd együtt.

Érthető tehát, hogy nincs lehetőség nagy nyugalommal, békességben, babaszoba csinosítgatással várni legkisebb lányunkat. Sőt, meglehetősen nagy rumliba érkezik. Kicsit szerencsétlen a költözés abból a szempontból, hogy pont akkor megyünk messze a kórházamtól, amikor már sűrűbben kell bejárni, meg jó lenne, ha biztonsági okok miatt közel lenne. Viszont később meg még annyira sem tudnánk költözni, mert akkor már vagy totál finisben leszek a terhességgel, vagy már szülünk vagy újszülött babánk plusz még két nagyobb gyermekünk van, ááá, szóval, nem egyszerű. Na, nem baj, csinálni kell, kicsit pörgünk az elkövetkezendő hetekben, de talán jó is lesz nekem, mert nem lesz időm a legkisebbik miatt aggódni, vigyázni meg úgyis fogok magamra.

Hármaskáról röviden

Tegnap végre eljutottunk ultrahangra. A saját orvosom a 17. héten látott utoljára, azóta volt egy 4D UH a 23. héten, de aztán semmi. Még a 24. héten megcsinált terheléses vércukormérés eredményét is most vettem át, és már a 31. hétben járunk. Hála istennek ez utóbbi vérvételi eredményem teljesen rendben van.
Mint ahogy minden egyéb is. A méhszáj zárt, és azt hiszem, nem is keményedik még a hasam. Talán egy-két játéktenger elpakolása után érzem, hogy ezt most kihagytam volna, de hát mindennel Janit sem lehet megvárni (bár érzésem szerint ennek is eljön majd az ideje, és nekem fegyelmezetten bele kell nyugodni, hogy egy kis ideig nem lehetek olyan aktív mint szeretném vagy szükséges lenne)
A babával is minden rendben. Kb. 1600 gramm már a súlya, ami szerintem, ha tényleg igaz, bár becsült súly, akkor elég jó. A magzatvíz átlagos, aminek szintén örülök, ez sem utal rendellenességre. A feje mérete is megfelelő, úgy emlékszem 28 cm már a kerülete. „Fejjel lefele” helyezkedik el, szakszerűen fejvégű fekvésű. Egyedül a heget nem nézte a doki, azt csak erősen remélni tudom, hogy megfelelő vastagságú. Ja, és ő is maradt a lányverziónál, kb. ezerszázalék, így mondta konkrétan. Én is kb. 67 kg vagyok, nem híztam sokat. 62 voltam a fogantatás környékén, ami nem volt túl ideális, de fogytam az elején kettőt, így jutottam el a 67-hez. Nincs is idő és lehetőség hízni, állandó edzésben tartanak a lányok. :)
Beszélgettünk a várható műtéti időpontról. Egyelőre az október 6-át tűztük ki, de ez természetesen változhat, sőt, szerintem fog is. Abban azért bízom, hogy előbb nem indul be a szülés. Csillánál már örültem volna, ha a 37. hét után nekilódul, mert akkor lett volna esély a természetes szülésre, és koraszülött se lett volna, most viszont nem tudom, nem okoz-e komplikációt egy korábbi szülésmegindulás. Meg amúgy is: eleve hamarabb kiveszik, mint amennyi időt „illik” benn eltölteni, legalább a 38 hetet bírja ki.
3 hét múlva, a 34. héten megyünk legközelebb, utána már valószínűleg kezdődik a 36. héttől a ctg-re járós időszak. Ha így nézem, nincs is már sok hátra… Nem mintha az eddigi idő olyan lassan telt volna, de mostanság néha akaratlanul ledöbbenek, hogy hupsztiri, nekem nemsoká 3, azaz három gyerekem lesz, és még fel sem fogtam! A körülmények sem könnyítik az áhítatos babavárást, és itt most nem a már meglévő két haramianőre gondolok, akik szolgáltatnak elég tennivalót és programot. De erről a következő bejegyzésben.

Nyaralós képek

A nyaralás képei ITT megtekinthetők, a beszámoló is íródik már, csak mindig késő lesz, és nem tudom befejezni.

Romhányi lovasfogathajtó-verseny

Vasárnap elugrottunk Romhányba egy pár órára. Ott derült ki, hogy a falu határában aznap lovasfogathajtó-verseny van. Peches módon csak a végére, az eredméyhirdetésre értünk ki, de azért láttuk a fogatokat, meg a kivonulásukat. Kár, hogy lemaradtunk, de most így sikerült.


Sikerült aranyos kalapokat venni a lányoknak, még Csilla is elviselte magán, sőt, nem hagyta levenni sem. Jani a két saját lányával, és unokatestvérének kislányával, Zorkával:

Köszönet a képekért Hanninak és Zsofinak, Jani unokatestvéreinek, az én gépem itthon maradt.

Megjöttünk

Megjöttünk, és lesz is beszámoló, meg képek, csak valahogy rendezni kéne itthon sorainkat. A táskákból még mindig van pakolatlan, főzni mindig kell szinte, játszóterezni, mert most már nincs más program, ráadásul még ma reggel jönnek ingatlanosok és érdeklődők lakást nézni, tehát jó, ha nyomban minden csillivillre van puceválva. :-P

Úgyhogy jövök nemsoká. ::))

Szünet

Mármint most kisebb szünet következik a blogírásban, mert ha nyaralásnak nem is mondanám, vagy legalábbis nem konkrétan annak készül, de egy hétre elutazunk. Holnap Békéscsabára megyünk, régen látott barátokat pici gyermeikkel meglatogatni, majd hétfőn, május eleje óta először, Debrecenbe apáékhoz, aztán 10-én jövünk haza. B.csabán sátras alvás lesz, tavaly működött a dolog a Balatonnál, remélem most is fog. Csak ha lehet, még több cuccot kell vinni. ::)) Kinga már lelkes, különösen a beígért hajdúszoboszlói strandolós kiruccanás miatt (Debrecenből, természetesen).

Megyek is, hogy legalább összehajtogassam azt a tonnányi tiszta ruhát, amit a héten mosómacit megszégyenítve sikerült kimosnom.

Aztán majd jön a beszámoló, ha hazajöttünk.

Egy nyifinyafi nap

Ez Kinga mai alkotása. Egyedül rajzolta a gépen, Paint-tel:


ÉS egy vidám kép a lányokról, egy amúgy katasztrofális napon:

Éjjel Csilla leesett az ágyáról, reggel hülyéskedtek a játék babakocsival, Csilla nekiborult egy kicsi támlás puffnak. Onnantól kezdve alig akart elengedni. Egész délelőtt és ebédre 3 túró rudit evett, de az utolsónál úgy tűnt, hogy fáj a szája vagy a foga, valószínű az esés miatt. Most kontroll alatt a csaj, mert aggódás megy ezerrel, hogy a felső metszőfogaknak nem lett-e baja. Délelőtt nem voltunk sehol. Fél 12-kor már aludt, de ¾ 1-kor fel is ébredt, és folytatódott az anyanyúzás. Eltörte a porszívós orrszívó szívófejét, este egy üvegpoharat, mást se csináltam, csak üvegromeltakarítottam. Délután Kinga is kezdte megszenvedni a bezártságot, így az én idegeim is szenvedtek, rendesen. Szerencsére Jani este fél hat körül hazaért, így megejtettünk egy vásárlást, így elkerültem a játszóterezés monotonitását. Késő este sikerült egy cikket elolvasnom a legfrissebb Kismamában, császár után a természetes szülés esélyeiről. 3 hónapot várhattak volna megjelentetésével, mert sikerült kicsit még jobban beparáznom. Az ok, hogy most már nemigen szülhetek természetesen, illetve a doki megmondta, hogy 38. héten műt, de most tudtam meg, hogy többedik császár után a hegszétválás esélye mennyivel nő, meg hogy valamivel bonyolultabb már a műtét is. Na, ez királyság, tényleg örülök most már, ha szépen kibírjuk a 38. hétig, és a műtét is rendben lezajlik. Még 10 hét… elvileg ez gyorsan elmegy már.

Romhányi hosszú hétvége

Csütörtökön délután ismét Romhány felé vettük az irányt, egyrészt, mert másnap reggel jöttek a telekre talajvizsgálatot csinálni, másrészt fűtésszerelés lesz ott augusztus elején, ki tudja, hogy tudunk majd akkortájt menni.
Íme, ahogy a szakemberek húzzák ki a hosszú, fúró végű botot a földből, amire rárakódott a mindenféle földrétegből egy adag:

Érdekes volt, egyelőre úgy tűnik, lehet építkezni a területre, el fogja bírni a talaj, de részletes elemzés csak később lesz. Annyi volt csak a bibi, hogy Csilla nem akarta békén hagyni Janit, állandóan ment volna vele sétálni, Jani meg maradt volna figyelni az eseményeket. Otthon kellett volna maradnunk, de ahhoz meg nekem nem volt kedvem. Kingával sem volt sima az ügy, mert ő meg jó ideig cipőt nem akart húzni, így ott botladozott a hatalmas sárban flip-flop papucsban, ami után cipelni kellett. Jó volt. Milyen jó. ha az embernek növekvő pocakja van, egész gyereksereget lehet rajta utaztatni. :-S Végül eljöttünk, az egész mintavételezést úgysem tudtuk volna kivárni.
Bementünk Vácra boltba, sétáltunk a Duna-parton, ahol már készítették elő a hétvégi Világi Vigalom dolgait. Csilla új szóval bővítette szókincsét: „kata” azaz kacsa, merthogy azokat is láttunk a vízben. Kingának tetszett a komp, meg kellett ígérnünk, hogy elmegyünk majd kompozni. Csak délután keveredtünk haza. A péntek éjjel katasztrófa volt, talán Csillával nem is volt még ilyen nehéz éjszakám. Negyed 11-kor felsírt egyszer, elaludt nehezen, Jani bejött a szobába aludni, megint felsírt. Nehezen visszaaludt. Kiosontam zuhanyozni, már a fürdőszobánál jártam, mikor megint keservesen felsírt, hangosan engem hívott, Jani nem volt elég. Jó, vissza a szobába. Ki sem tudtam már jönni. Pár percenként felsírt, visszaaludt. Annyira sírt, hogy komolyan aggódni kezdtem, hogy baj van. Aztán néha a szájánál kotort a kezével, fogproblémát gyanítottam. Persze a Dentinoxot éppen nemrég vettem ki a táskámból, úgyhogy maradt a Nurofen, Janit fél 1 körül kértem meg, hogy rakjon az innivalójába. Talán ez hatott, mert utána már nem sírt sokat, de nagyon sűrűn hirtelen felült, és csak nézett körül. Rendesen kínzásszámba ment már, mert mindig éppen elaludtam, mikor felült, és mivel egyszer a szekrény oldalát jól lefejelte, a többinél már, ahogy éreztem, hogy mozdul, ugrottam. Ezt 3-ig csináltuk, másnap reggel persze ¾ 9-kor is javában húzta a lóbőrt, csak véletlen zajra ébredt fel. Mint a rongy, úgy éreztem magam, de a délelőtt folyamán aztán egyszer zuhanyozni is el tudtam menni. Ja, és megvolt a „bűnös” fog, úgy tűnik, egy felső hegyes kis szemfog azon az éjjelen döntött úgy, hogy áttöri az ínyt, ennek tudható be a jó móka.
Szombat délelőtt vásároltunk, majd bementünk ismét Vácra, hátha látunk valami érdekeset a vigalomból. Messzire nem jutottunk, Kinga elkezdett hisztizni, nyűgös, álmos volt, végül Jani cipelte vissza mindkét leányzót az autóhoz. Épp csak picit sétáltunk a Duna-parton. Este szalonnát sütöttünk, de mörfi dolgozott, szép nagy szélvihar jött a sütés közepén, mindent el kellett rámolni. Végül eső nem esett, jól megjártuk.
Vasárnap végre kompoztunk, átmentünk Leányfaluba ismét strandolni. Jól érezték magukat a csajok, csak viszonylag hamar el kellett jönni, hogy még mamáékhoz is visszamenjünk összepakolni a cuccokat, és visszajöjjünk Pestre.
Kinga a kompnál Tahitótfalunál, szemben Vác:

Csilla útközben kialudta magát, nagyon aranyosan eljátszott utána a kis játékházban. (Kinga még az autóban aludt, nem zavarta senki az elmélyült játékban) Profin főzött, sütött, közben a kezében egy másik nagy kedvenc, egy piros autó. Talán már írtam, hogy nagy autó és műszaki rajongó kettes számú gyermekem:

A negyedik névnap

Ma ünnepli elsőszülöttem a névnapját, immáron negyedik alkalommal. Nagyon boldog névnapot, drága Kingám!
A vadiúj pénztárgéppel, a névnapi ajándékkal:

Csilla újabb szokásai

Újabban állandóan felhúzogatja Kinga bugyijait. Itt éppen a nadrágjára, és nagyon tetszett neki.

Másik új szokás, hogy válogat a ruhák közt. Ugyanez a rózsaszín nadrág nagy kedvenc. Múltkor rá akartam adni egy másikat, mert erre rácsepegett a leves. Tisztába tettem, húztam volna föl a másik nadrágot, erre ő kijelentette, hogy Nem!, és odahozta az említett rózsaszín nadrágot majd megpróbálta felhúzni a lábára. Úgy meglepődtem, hogy engedtem, hogy a kicsit pecsétes nacit vegyük fel. Azóta már volt egy-két hasonló eset, hogy nem tetszett neki a nadrág, amit ráadtam, és igen határozott tiltakozó sírásba kezdett, és ráncigálta le magáról a nadrágot. Hát, ez klassz, már ő is kezdi a válogatást. :)

Szintén új dolog, hogy énekeltet engem. Most éppen a Bújj bújj zöldágot kell 96-szor elénekelni egymás után. Ha vége, annyit mond, hogy Mé!, azaz még, és lehet kezdeni elölről. Ha nemet mondok, meglehetősen visítós stílusban tovább követeli. Ha bepróbálkozok más, korábbi kedvenc dallal, akkor rázza a fejét közben, megy a hangos Nem, nem!, esély nincs variálni. Ő persze nagyon élvezi, tapsikol, rázza a fejét, táncikál. Én meg küzdök az ásításokkal, és éneklek, amíg tényleg meg nem unom.

Egész „történeteket mesél”. Pl.: Kinga odaad neki egy kis autót. Odajön hozzám boldog mosollyal, és közli: Kinga. Ákko. Azaz, Kinga odaadta neki az autót. Vagy: ma este kinn álltunk kicsit az erkélyen. A parkolóban egy autó belement egy hatalmas tócsába. Én mondtam neki, mi történik. Mikor az autó leállt, megismételte: Ákko. Bíz. Azaz, az autó belement a vízbe. Világos, nem? :)

Válogat, hogy ki mit csináljon meg neki. Tegnap fürdésnél Kinga engem akart, hogy vegyem ki a kádból (ezt különösen díjazom növekvő pocakkal, de nincs mit tenni, vigyázva teljesíteni kell a feladatot). Persze közben benne voltam a Csilla öltöztetésében is, éppen pelust kellett volna ráadni. Átadtam a pelenkát Janinak, hogy folytassa. Erre Csilla sírni kezdett, határozottan kivette Jani kezéből a pelenkát, és kijelentette: Nem! Anya! Ez van, megoldás, osztódással szaporodni pillanatokon belül, és minden OK. Van már, hogy Kingával akar valamit megcsináltatni. Ha Kinga éppen hajlandó, akkor jön, és megcsinálja, mondjuk újraindít egy dalt az interneten, de ha nem, megcsinálom én. PErsze ilyenkor Csilla tiltakozik, de Kingát nem akarom, hogy ugráltassa állandóan.

Kinga mondta ma

Délután mentünk sétálni. Kinga lement lépcsőn, mi Csillával lifttel, mivel vittem babakocsit is. Az egyik felettünk lakó ment le a pici fiával előttünk, lent összetalálkozott Kingával, aki már a lépcsőn ülve várt minket. Fentről hallottam a beszélgetést:
B: Hú, nagyon szép a karkötőd! (Most vettem neki újat szombaton, nagyon tetszik neki, stílusosan a felső karjára húzta, mert ott nem csúszik le, és ott is volt egész nap, csak fürdéshez vette le. Ezért nem akart hosszú ujjú pólót húzni, noha hűvös volt, hanem ujjatlant, mert akkor nem látszana a karkötő… a szerk.)
Kinga: Most vette nekem anya, amíg mi anyósoméknál voltunk! :-D

Hát, hallotta egy párszor, hogy a gyerekek anyósékhoz mennek, az biztos.

Pár nap történései

Múlt hét csütörtökön Kinga elmehetett volna ovis barátjával és szüleivel a vasúttörténeti parkba. Egész addig lelkes volt, míg csuktam volna be az autó ajtaját, akkor keservesen elsírta magát. Azt mondta, fáj az ujja, de tudtam, hogy ez nem igaz, mindenesetre nem akart elmenni. Kiszálltunk, Bence nagyon szomorú volt, de erőltetni nem lehetett. A lakásban elmondta, hogy szerette volna, ha én is megyek, noha reggel megbeszéltük, hogy én nem férek be az autóba. Ott az autóban tudatosult benne, hogy anya nem lesz, ő elmegy egy idegen autóval, ismeri ugyan már elég jól a szülőket is, de annyira azért nem. Én nagyon sajnáltam, mert lett volna egy délelőttje, amit értelmesen eltölt, én, autó napközbeni hiánya miatt nem tudok ilyen programokat szervezni. Viszont teljesen átéreztem és megértettem az ő kis lelkivilágának történéseit. Majd erre is megérünk egyszer.
Pénteken aztán felpakoltuk a fél lakást (szerintem lassan egyszerűbb lenne kerekeket szerelni alá, annyi cucc összejön ilyen pici gyerekekkel), és elmentünk Romhányba. Hogy aztán szombat délelőtt otthagyjuk mindkét csemetét mamáékkal egy szűk két napos (effektíve bő egy) „nyaralásra”. Én már nagyon vágytam rá, mert az utóbbi hetekben, hónapokban szinte sosem voltam egyedül, kezdett az itthonlét, az állandó testvérháború, a meleg miatti bezártság nyűggé válni, jó lett volna néha pár órára kiszabadulni a verkliből. Most ez megvalósult, és így több mint 19 hónap után most töltöttünk el Janival ennyi időt kettesben. Kinga mosolyogva integetett, ő már tökéletesen felfogta, hogy másnap jövünk vissza, Csillát viszont kicsit erőszakkal kellett tőlem elvenni, keservesen sírt, azt hittem, én is elsírom magam. Egyrészt szívtelen anyának éreztem magam, másrészről borzasztóan vágytam egy kis gyerekmentes időre. Ráadásul icipicit szokni kell Csillának is, hogy mással van, mert rohan az idő, most még szűk 3 hónap, de hamar elmegy ez is, és szülünk. :) Ne akkor legyen az első alkalom, hogy másra bízzuk a kisasszonyt. Hamar kiderült viszont, hogy megnyugodott, mert vissza kellett menni a telefonomért pár perccel később, beosontam a házba, és már csend volt, Csillával hátul játszottak.
Mi szombat este vendégségben voltunk egy baráti házaspárnál, és hosszú idő óta nem beszélgettem ennyit és ilyen nyugodtan. Olyan jó volt. Nyugodtan megettem a vacsorám, senki nem szakított félbe, nem etettem közben senkit. Vasárnap reggel nem kellett ugrani az ágyból, kemény ¾ óráig ébredeztem. Jani megfőzte a kávémat, kaptam pirítóst reggelire, nyugiban megittam az erkélyen. Utána kicsit takarítottam, de hamar elment a délelőtt, koradélután indultunk is vissza értük. Éppen aludtak, mikor odaértünk, és mikor felébredtek, öröm volt nézni azt az örömöt az arcukon, főleg Csilláén. A folyosó két végén álltunk Janival, és hol ide nézett, hol oda, örömében dobálta a cumiját, és végül nem az apjához ment először, mint ahogy számítottam rá, hanem hozzám. Apa a sztár ilyenkor, de most nem. Utána már nem tudtunk szabadulni, ha kicsit eltűntünk a szeme elöl, keserves sírásba kezdett. A legjobb az volt, ha mindketten jelen voltunk. Kinga persze rákérdezett, hogy vettünk-e neki pénztárgépet. Merthogy azzal búcsúztunk tőle, hogy mennünk kell neki is megvenni az ajándékot. Csütörtökön lesz a névnapja, előre megkapta, úgysem tudtuk volna dugdosni, főleg ezek után nem. Miután megtudta, hogy megvan a hőn áhított dolog, állandóan kérdezte, hogy mikor indulunk haza, és amint lehetett, beült az autóba, várva az indulást, noha én még javában pakoltam. Egyikük sem aludt út közben, és Csilla is csak már bent Pesten kezdett fészkelődni és nyűglődni, hogy „Kije!”, azaz kiszállni. De egy kis énekléssel és kukucsjátékkal kibírta. Itthon nagy volt az öröm a pénztárgép láttán, bár Csillát egyáltalán nem akarta közel engedni Kinga. Csilla is kapott pici, piros, fém traktort, egy kis fém Thomas mozdonyt plusz mindketten kaptak egy kis fém Smart autót, lévén Csilla nagy járműrajongó. Remegett az izgalomtól, mikor meglátta őket, mondogatta, hogy „Tattó, tattó!” (traktor), „akkó” autó vagy „voá” (vonat-újabb szó). Itthon végre normálisan evett kisebbik leányom, szombaton majdhogynem éhségsztrájkot tartott, csak chips és csoki csúszott. Szombaton még keresett is engem, néha elsírta magát, vasárnap már nem. Vasárnap Kinga kérdezgetett már, hogy mikor megyünk.
Nagyon hálásak vagyunk anyósoméknak, hogy elvállalták az aprónépet, most kisimultabbak az idegeim. (talán egy-két napig ki is tart a két kis haramianő mellett).

Csilla és pici húga kérdése

Csillának még nem nagyon mondogattam, hogy testvére fog születni. Valahogy úgy éreztem, hogy ráérünk ezzel a dologgal. Kingának már hamarabb mondogattam annak idején, most meg úgy találtam, Csilla pici még ehhez a témához. (Pedig Kinga nagyjából ilyen idős volt Csilla-pocakosság idején, valahogy nagyobbnak tűnt; Csilla most olyan kicsi, persze Kingához képest) Ha közeledik a szülés ideje, majd bevezetjük őt is dologba.
Aztán pár napja nagyon ugrált Csilla leányzó a pocakom körül, mire mondtam, hogy nem kéne, mert benne van egy pici baba. Figyeltem a reakciót, de csak nézett másodszülöttem. Tegnapelőtt egyszer hirtelen elkezdte felhúzni a pocakomon a pólómat, és mondja, hogy ci-cíí, azaz, cici. Mondtam neki, hogy az nem az, az a pocakom. Erre rábök a pocakomra, és ennyit közöl: Baba! Nézek rá meglepetten, figyelem, mennyire komoly a dolog, végül előkaptam a 4D UH-s fotót a piciről, és megmutattam neki, hogy az a baba van benn a hasamban. Ha már belekezdtünk, csináljuk. Talán még egyszer rámutatott a hasamra, és mondta, hogy baba, de ebben nem vagyok biztos. Mindenesetre egy ideig nézte a képet, szerintem nem nagyon hatotta meg a dolog, és ment dolgára. :)

A képen: kiccsaládom ma spontán elterült a padlón. Kezdte Csilla, mellé heveredett Jani, Kingát meg gyorsan megkértem, hogy ő is feküdjön oda, hogy teljes legyen a kép.

Döbbenten

Még nem mentem el aludni. Talán így nem is tudom mikor tudtam volna meg a hírt, hogy meghalt Kolonics György. Nincs sok közöm hozzá, de mindig megráz, ha ilyen fiatalon, hirtelen meghal valaki. Pláne, ha az egy elismert, sikeres ember.
ÉS főleg attól ráz ki a hideg, hogy mindez délelőtt történt, mikor mi az erzsébeti Duna-partra lesétáltunk, a csepeli átjáróhoz. Az volt a legnagyobb problémám, hogy Csilla hamarabb elaludt, mint kellett volna. Pedig akkortájt, nem messze tőlünk talán éppen az életéért küzdöttek a mentősök, a Duna-parton. Persze nem tudhattam. De utólag, azt hiszem, pitiáner volt az én problémám. :(

Hullámvölgyben

Kicsit döcögősen telik a hét eddig. A hétvégén nem sokat pihentem, tegnap egész nap ömlött az eső, még ha lenne Csillának esőkabátja (a Kingáé mind nagy rá) és Kingának gumicsizmája (kinőtte a meglévőt, nem sikerült pótolni eddig), mint ahogy nincs, se igen mentünk volna ki, mert a szél is borzalmas volt. Így itthon téptük egymás idegeit. Hétfőn legalább kollektíve aludtunk délután, ellenben kedden…
Gondoltam, tegnap kimegyünk kicsit, mert nem bírjuk a bezártságot a kemény 44 nm-en. Nem is esett annyira, még Kingával is csak 20 percet vitatkoztam, hogy nem nyári ruhában, hanem melegebb felszerelésben kellene kimenni. Elsétáltunk a Duna-partra, ahol is Kinga szólt, hogy Csilla alszik! Elaludt a le sem dönthető sportkocsiban, ilyet délelőtt ezer éve nem csinált, így egyértelmű lett, hogy fantasztikus délutánunk lesz. Aludt is fél órát, otthon ébredt fel fél 12-kor, aztán estig semmi. Így Kinga sem aludt, késő délután már fel bírtam volna robbanni a feszültségtől. Egy percre nem ülhettem le, ment a visítás, rohangálás, egymás gyepálása, ráadásul egy ingatlanirodás hölgyet vártunk fél hatra, így próbáltam elfogadható kinézetűre varázsolni a lakást. Legalább a játékok nagyját próbáltam eltüntetni, de jellemző volt, hogy míg én a kisszoba gardróbjában visszapakoltam a polcra a kirámolt, használaton kívüli kiscipőket, addig Csilla kicipelt a nagyszobába egy zsák pici labdát (szám szerint 100 van benne), és Kinga segítségével kiborították a nagyszobában. Egyszóval, küzdöttem, hajlongtam, és alig volt eredménye. Máskor annyira nem zavarna a dolog, mert előbb-utóbb elpakoljuk, csak most időre kellett neki meglenni. Most meg már a pocak sem könnyíti meg a dolgot, de hát azt meg én akartam, szavam nem lehet.
Hét végére szervezzük, hogy a lányok szombat-vasárnap maradnának Romhányban, mi pedig visszajönnénk kicsit szusszanni. Nagyon kellene már. Még most, éjszaka sincs nyugalom, váltva ébrednek fel, múlt éjszaka is fel kellett mászni Kinga mellé az emeletes ágyra, mert megijedt a dörgéstől. Kicsit aludtam ott, aztán le, mert Csilla megébredt, és nem akadt a kezébe a cumi. Most se nappal, se éjszaka nem lehet lazítani, és mivel már nagyon régóta megy ez így, kezd az erőm fogyni. Csak Csilla is egyre erősebben köhög Kinga és Jani után, félő, hogy az egész hétvége nem jön össze. Kinga már szinte meggyógyult, Janinak egy hét antibiotikum után is úgy zeng a köhögése, hogy remegnek az ablakok.
No, panaszáradat berekeszt, megyek aludni, hátha megúszom hegymászás nélkül, és hátha holnap kicsit derűsebb napunk lesz!