A költözés

Mikor ezeket a sorokat elkezdem lejegyezni, még nincs gyors internetünk. Az eseményeket azonban célszerű megőrizni az utókornak, ezért döntöttem úgy, hogy utólag töltöm fel ezeket a bejegyzéseket.

Kezdjük az elején, a költözéssel. 12-én, pénteken délután elvittük a lányokat anyósomékhoz, hogy este és másnap teljes gázzal tudjunk pakolni. Hazafelé jövet még vadásztunk egy kicsit Disney hercegnős tapétacsíkra, amit Kingának ígértünk meg, hogy felteszünk majd az új szobájuk falára. Na, azt nem találtunk, de hercegnős és Micimackós falra ragasztható matricákat igen, az is telitalálat lett. Muszáj volt kicsit ilyen életbevágóan fontos apróságokkal is elszórakozni, mert Kinga már beleélte magát, és, hát, reméltük, hogy segít valamennyire megszokni új kis birodalmukat.

Otthon majdnem éjjel 2-ig pakoltunk, Jani szerelte le a polcokat, amiket tudott, aztán 3-kor sikerült is lefeküdni. 6-kor keltünk szombaton, és folytattuk tovább. A költöztető autó 9-re jött volna, de jelezték, hogy késni fognak fél órát. Ez nekünk kivételesen jól jött, nyertünk még időt. Időközben befutott az öcsém és apukám, majd végül 10 körül a teherautó. Úgy számoltuk, hogy másfél óra biztos kell, hogy lepakoljunk mindent. Ebből lett 3 óra. Egy óra is elmúlt, mire elindultunk Szendehely felé.
Én ezen a napon voltam utoljára kis lakásunkban. Érzelmes búcsút vettem nagy hirtelen, és noha nem akarok most nagyon érzelegni itt, de azért kicsit összeszorult a szívem, hiszen első lakásunk volt, és bár nekünk kicsi lett, szerettem ott lakni, főleg a lakóparkot szerettem. Ezentúl teljesen más jellegű életünk lesz, és ezt bizony meg kell szokni, fel kell dolgozni. Új életünk azonban még szebb és jobb lesz, úgyhogy nincs semmi megbánás vagy hasonló.
A költöztető srácok nagyon korrektek voltak, szépen, rendezetten dolgoztak. Semmi nem ment tönkre, minden épen megérkezett új otthonunkba. Időközben Romhányból átjöttek anyósomék is a lányokkal. Onnantól kezdve vagy rajtam vagy Janin lógtak, volt, hogy Jani Csillával a karján hordta be a zsákokat. Őket persze nem érdekelte, hogy most sokat és gyorsan kell dolgozni, egy napig nem láttak minket, mi lettünk újból a sztárok. Illetve Balázs öcsém és Papa (apukáám) is értek el sikereket e téren, :) így azért sikerült megoldani a gyerekfelügyeletet is.
Estére átmentünk még Romhányba aludni, mert nem maradt már idő, hogy annyira előszedjük a dolgokat, hogy gyerekkel ott aludjunk.

Vasárnap Jani visszament Pestre, mert jó adag cucc ott maradt, apukámékkal karöltve még jó nagyot pakoltak. Külön hála nekik a kitartásért, segítségért, hiszen nem egy felemelő munka.

A tágas nappali és étkező megtelt dobozokkal és zsákokkal, rossz volt nézni. Vagy inkább belegondolni, hogy hova fog kerülni az a sok minden. Tudtam, hogy a csajok mellett nem sokra fogok haladni, és ez így is történt. Vasárnap este azért sikerült már ott aludni. Az első éjszaka egész jól telt. Kinga nagy örömmel feküdt le az új szobában, különösen, hogy a már említett matricákból került fel a falra. (érdekes volt, hogy lenn mindenki gőzerővel pakolt befelé, én meg a lányokkal matricákat kezdtem ragasztani a falukra. De mivel nagy sikere volt, azt hiszem, megérte. Én meg úgyse nagyon tudtam cipekedni, sőt, egyáltalán nem, legalább hasznosan telt az idő) Éjjel fel-fel sírtak, de vissza is aludtak. Mi végre ismét normális matracon aludtunk, hiszen kb. 3 és fél éve nem tudjuk használni a jó kis matracunkat, mert a kis lakásban nem fért el, nem volt külön szülői háló, és addig Romhányban várt ránk. Most is csak a földön van, de nekem már ez is szuper.
Így esett a nagy költözés, és azóta megkezdtük a mindennapokat új helyünkön.

Elkoltoztunk

Mivel lassu az internet most, mobiltelefonon keresztul, igy csak annyit irok most, hogy sikeresen átköltöztunk uj helyunkre. Van meg par dolog a regi lakasban, de azokat Jani mar gyorsan elhozza. Nem gyenge hetvege volt, foleg Janinak, apukamnak es ocsemnek, akik oroszlánrészt vállaltak a pakolásban, sot, csomagolasban is, de minden jol ment. Most teszteljuk, hogy megy az elso ejszaka az uj hazban. :)
Emellett a kicsinek nem nevezheto nappali es etkezo dugig van dobozokkal, zsakokkal, és egyelore fogalmam nincs, mikor pakoljuk ki oket. A lurkoktol nem nagyon lehet, Jani holnap megy dolgozni, be is kell mennie Pestre, ugyhogy nem tudom. Mindegy, valahogy majd megoldodik. Mi valoszinu elsetalunk az itteni oviba, és megprobalunk Kingának egy helyet intézni, amennyiben tetszik az ovi, és fel is vennék.
Ha lesz gyorsabb netunk, jelentkezem.

Ovis nehézségek

Az albérlet problémájának megoldásával gondjaink nem értek véget. Ma délelőtt felhívtam a diósjenői óvodát, hogy akkor mire jutottak velünk kapcsolatban. Mármint, hogy nem lesz helyi címünk, és hogy nem biztos, hogy minden nap be tudunk járni.
A vezető helyettes azt mondta, hogy vagy 5 napot járunk vagy semmit, ugyanis, ha kevesebb napot jár Kinga, akkor nem jó a kihasználtságuk, és nem kapnak pénzt a gyerek után. (nem értek hozzá, de nem azután kapják, hány gyerek jár oda?) Erre én mondtam, hogy nem hivatalosan gondoltam kevesebbet járni, hanem csakha úgy alakul a helyzet, hogy nem tudunk bemenni, mennyire probléma a hiányzás. A mostani ovinkban ugyanis 3 napot igazolhat a szülő, tehát egy kis náthát, köhögést lehet itthon kezelgetni, ha úgy látom jónak, ha lázas lesz a gyerek, és elhúzódik a betegség, akkor persze orvosi igazolás kell. Sőt, addig, míg nem tanköteles a gyerek, tehát nincs öt éves, ha szólok, hogy elutaznánk egy hétre, minden gond nélkül meg lehet tenni. Lemondom előre az ebédet, a következő hónapban kevesebbet fizetek, ha már amúgy befizettem azokra a napokra az ebédet. Szóval, teljesen korrekt a rendszer. Itt azt mondták, hogy nem lehet az ebédet lemondani, mert azt is ellenőrzik, és ha látják, hogy nem ebédelt a gyerek aznap, akkor igazolni kell, hogy hol volt. Tehát minden egyes nap hiányzásról orvosi igazolás kell. Megoldás lehet, ha nekünk jó, hogy az ebédet nem mondjuk le, hanem veszni hagyjuk, ha mégsem megyünk egy-egy nap. Tehát a pénzt is bukjuk, és még a kaját is kiöntik.
Nekem zúgott a fejem, semmi logikát nem láttam a dologban. Azt megértem, hogy vannak bizonyos szabályok, de egyelőre nagyfokú rugalmatlanságnak vélem az egészet. Kétlem, hogy minden nap jönne valaki, és ellenőrizné, hány gyerek ebédelt benn, és ha nem, megvan-e az orvosi igazolás. Gondoltam, hogy oké, valahogy eljuttatjuk a gyermeket minden nap az oviba, de tényleg, mi van akkor, ha kicsit csak pihentetni akarom, mert úgy érzem, elfáradt az oviban, maradjon egy napot otthon. Vagy van kicsi náthája, kúrálom otthon egy-két napig, ne kapja el a többi gyerek, ha nem muszáj, megengedhetem magamnak, hiszen otthon leszek a másik két lurkóval. Az itteni oviban ennek nagyon is örültek, hiszen kevesebb gyerek, nem fertőz, stb. Vagy nem tudok majd hazamenni Debrecenbe egy hétre, mint máskor néha tettük, mert szigorúan oviba kell menni. Mintha már tanköteles lenne. Egyszóval kis ellenérzésem van most az egész jenői ovival kapcsolatban.
A telefonbeszélgetés után értem be pont a mostani ovinkba, hogy elbúcsúzzunk az óvó néninktől, és megmondjam, hová küldjék Kinga törzslapját. Az óvó nénink hitetlenkedve hallgatta, hogy milyen rugalmatlan rendszer van itt, noha az ember azt hinné, hogy vidéken minden egyszerűbb. Felvetette, hogy hagyjak ki Kingával egy évet, jövőre úgyis fel kell, hogy vegyék, mert öt éves lesz azt követő januárban. Igen ám, csak Kingának hiányzik a közösség. Most is, amint beértünk az ovi udvarára, ahol éppen kinn voltak a gyerekek, Kinga el is vegyült. Találkozott Bencével, és már ott se volt. Mintha nem is több mint 3 hónap szünet lenne a háta mögött. Szóval, megszokta már, hogy közösségbe jár, most jó egy évre ki kellene vegyem, így még kapcsolatokat sem tud létesíteni, én meg nem tudom a kortársakat pótolni. Autóm nem lesz egy ideig, hogy ide-oda eljárjunk, tehát ilyen verzióban a vidéki élet nem túl izgalmas. Hiába, hogy kertes ház lesz, önmagában Kinga meg fogja unni.

Nehéz ügy. Nem küldik innen, Pestről Kinga törzslapját egyelőre sehova, én pedig gondolkozom egy más megoldáson. Valószínűleg beszélünk a szendehelyi óvodavezetővel, hogy nem tudják-e felvenni, feltéve, hogy ez rugalmasabb óvoda, mint a diósjenői. Ha nem jobb, akkor valószínűleg tovább próbálkozok. Ha Szendehely beválik, akkor lehet, hogy nem is váltunk jövőre, mikor felépül a házunk (ami, ugye, nekem fontos szempont lett volna, hiszen nagyon megviseli a kis embert ez a sok oviváltás), de akkor valószínűleg a többi gyermekem is oda fog járni, hiszen nekik is egyszerűbb a beszokás, ha nagyobb tesó jár oda. Meg ha én is elégedett vagyok velük, akkor pláne nem váltunk. Csak aztán Kinga 3 év múlva iskolába megy, valószínűleg Diósjenőre, és jöhet több év ingázás. Ez így nagyon macerásan hangzik. Ezt elég lett volna középiskolás korban kezdeni. Az időm nagy része a gyerekek szállításával telne el, pedig nem lenne muszáj. Azért nem akartam ennyire megbonyolítani az életünket. Most se lenne baj, ha meglenne a diósjenői albi, de ezen persze kár már filozofálni.

A diójenői vezető helyettes egyből lelkesen ajánlotta, hogy próbáljuk meg Szendehelyet, ami megint fura volt: kicsit mintha lerázni akart volna minket. Mikor mondtam, hogy nem sok az esély, hogy év közben felvegyék, csak annyit mondott, hogy hát, előfordulhat, de érdemes megpróbálni. Szerintem nem érdekelte a dolog, mi lesz velünk, oldjuk meg, őt kötik a szabályok. Jani most menne be hozzájuk, hogy újra megkérdezze, hogy miért ez az akadékoskodás, én meg próbálom lebeszélni. Egyelőre nincs értelme, csak talán még kevésbe kedvelnek majd minket. Ha meg oda kell mégis járni, nem biztos, hogy jól fog jönni.

Még egy megoldás lehet, ha nem tudják most felvenni Szendehelyre (amire év közepén jó esély van), hogy kihagyunk egy évet, de esetleg bejárhat 2-3 napot pl. a szendehelyi oviba, esetleg úgy, hogy fizetünk érte. Ez persze nem hivatalos, ebbe nem tudom, mennyire megy bele egy ovi. Megkérdezni meglehet. Így is el kell válni attól az ovitól, ez a nehézség megmarad, de legalább járt közösségbe Kinga. Ettől otthon is eleget lenne, össze tudna jobban csiszolódni a két húgával. Csillával lassan tudnak majd együtt játszani, és legkisebb húgával is lenne annyit, hogy olyan szoros kapcsolat alakuljon ki köztük, mint most Csillával. Vagy legalább nagyjából, hiszen nagyobb a korkülönbség.

Ez az egész azért is olyan bosszantó, mert a szülés előtt elkezdhettünk volna ismerkedni az új ovival, hogy szülés után már könnyebb legyen. Még ez is kicsit sűrűnek ígérkezett, de most már nincs meg az ovi sem, még ezzel is szórakozhatunk, hogy valamit kitaláljunk.

No, majd próbálok beszámolni, hogy mire jutottunk. Holnaptól kezdünk pakolni, dobozolni, hétvégén költözünk végleg. Jövő héten igyekszem intézkedni személyesen is ez ügyben.

Romhányi vasárnap

Költözés előtt még egy napra leugrottunk Romhányba, főleg, mert Kinga nagyon akart Zorkával játszani. Nos, egyből jól lefoglalták egymást. Ilyenkor hitetlenkedek, hogy Kinga milyen szépen eljátszik a kortársakkal, hétköznap meg simán széttépi az idegeimet, otthon a négy fal közé bezárva. :)

Csilla Zalánnal, Zorka tesójával cicalesen. Éppen 10 hónap a korkülönbség.



Zalán magánpancsiban. HAngját nem lehetett hallani jó ideig:



Egy régi babakocsival. Hiába a mai álom játékkocsik, két lányom megint jól össze tudtak kapni ezen a régin. Itt éppen Csilla a nyertes:

Kinga rátalált a felfújható úszódeszkára. Roppant élvezte. Kár, hogy egész nyárom csak kerülgettem a strandokon ezt a dolgot, és nem vettem meg neki, pedig lehet, hogy jó lett volna. Késő bánat, idén spóroltunk legalább, jövőre meglátjuk, kell-e még. Jövőre szívesen járatnám már úszótanfolyamra. Triatlonos múltam miatt is bennem van, hogy egészséges dolog az úszás, meg amúgy is nagyobb biztonságban van az ember, ha tud úszni. Én is nyugodtabb vagyok, ha tudom, hogy legalább az alapok megvannak. Most annak is örülök, hogy a vizet szereti, és örömmel lábtempózott a medencében Jani unokatestvérééknél. :)

A nagy kánikula után esős hétfővel vágtunk neki utolsó hetünknek PEsten. Jöhet a dobozolás, pakolás ezerrel. ÉS elvileg tegnaphoz négy hétre itt a legkisebb leányzó. Már nagyon várom. :) De hamarabb azért ne jöjjön, remélem, ő is kivárja az idejét. Én türelmes vagyok.

Fülbevaló, kókuszpólya és állatkert

Ez az utolsó budapesti hétvégénk, amikor még viszonylag könnyű szerrel elérhetünk pesti célpontokat.
Elsőként eszembe jutott, hogy el kellene intézni harmadszülött leányunk fülbevaló kérdését. Mindkét lány még a kórházban megkapta a fülbevalóját, most is így tervezem. Kingával már megbeszéltük, hogy az ő elölkapcsos fülbevalóját adjuk a picinek, és ő kap egy „nagylányos” újat. Minekután elméletileg éppen mához egy hónapra születik meg a pici, és a költözés miatt nem sok időnk lesz, jó ötletnek tűnt elintézni a feladatot.

Elindultunk hát a Westendbe, menetközben hozzánk csapódott az öcsém is, aki nem messze onnan lakik. Ebédeltünk egyet, majd az első ékszerüzletben le is zajlott a vásárlás. Kinéztem Kingának egy nagyon szolid, pillangó alakú kis fülbevalót. Igen ám, de ő meg kiszúrt egy kék-rózsaszín közepű, szív alakút, és onnantól kezdve nem lehetett rábeszélni az enyémre. Ő nyert, mi meg mellesleg 4000 Ft-ot, mert annyival volt olcsóbb az övé. Szerencsére 25%-os kedvezmény is járt a pici ékszerre, úgyhogy mindenki elégedett volt, elég olcsón megúsztuk. Kinga nagyon örült, és tudtam, hogy nem vette volna fel a pillangósat, pedig nagy kedvence most a pillangó, szeretné, ha az új oviban az lenne a jele, amit persze nem tudok garantálni, és mégsem fogadta el a pillangós fülbevalót. Most szokja, hogy nem szúr-e alvásnál, mert ez már az átdugós fajta. Az ő régi fülbevalóját pedig szépen megtisztítjuk, és várja következő tulajdonosát.

Íme, a szerzemény:

A Westend előtt bementünk egy közeli bababoltba, amit én nagyon szeretek, csak amúgy sosem esik útba. Sikerült beszerezni egy kókuszpólyát, aminek segítségével talán Kinga is könnyebben tartja majd legkisebb húgát. Nem nélkülözhetetlen dolog természetesen, de boldoggá tette Kingát. (Este meg is jegyezte, hogy ő már nem tudja kivárni, hogy megszülessen a pici baba, de meggyőztem, hogy nem túl jó, ha sokkal hamarabb érkezik.) Neki is találtunk vékony, átmeneti sapkát a közelgő őszre (az egyik pillangós, nagyon tetszett neki… no comment), és Pocakzita is kapott egy vékony sapkát, mivel főleg vastag sapkánk van, lévén mindkét lány téli születésű. Itthon a pólyát kipróbáltuk egy játék babával, és olyan jó kis csihi-puhi veszekedés alakult ki a lányok között érte, hogy győztem diplomáciai képességeimet latba vetni! Aztán inkább elpakoltam, hogy még egyben legyen, mire tényleg szükség lesz rá. Amúgy ez az első babakelengye a sapival együtt, amit a pici kapott, de valószínűleg oltári sok mindent nem kell már neki beszerezni. Azért egy pici új neki is járt.

Csilla, amikor éppen megszerezte a pólyát a babával:

Délután elmentünk az Állatkertbe, ami elég felemásra sikeredett. Az elején kibéreltünk egy húzható kiskocsit, amiben tök jól elutaztak egy ideig, aztán vita kerekedett, hogy ki kit húzzon. Annyira elegünk lett, hogy visszavittük a kocsit, még elmentünk megnézni az elefántokat és a zebrákat, de már nagyon fáradtnak bizonyultak, úgyhogy hazamentünk. Nekem nagyon melegem volt, amiatt is, mert hosszú farmerban voltam (a vékonyabb terhesgatyóim kezdik megadni magukat-3. terhességemet szolgálják ki, na, igazán nem meglepő), meg azért érezni a plusz két kilós gyereket és pár kiló súlyfelesleget is. Összességében nem volt egy sikertörténet ez az állatkerti látogatás, de nem sikerülhet minden tökéletesen.

Itt még minden oké, mindenki hepi:

A nagy majomkezek és Csilla:

Albi, most már tuti, és ovi, ami nem tuti?

Jani elment ma délután, és aláírta a szerződést az albérlet tulajdonosával, ami azt jelenti, hogy megvan az albi. Elméletileg még így is járhatunk pórul, még akkor is, amikor már ott lakunk, de azért talán nem kell ennyire sötéten látni a világot.

Akkor milyen is új, leendő otthonunk. Szép nagy családi ház Szendehely olyan részén, ahol mostanság is épülnek új házak, viszonylag új parcellázású terület. Alá van pincézve a ház, van egy földszint és egy emelet. A földszinten van egy kamra, mellette egy kisebb fürdőszoba egy zuhanytálcával. Rendes a tulaj (aki amúgy építési vállalkozó, minő érdekes fordulat egy építkezés előtt család számára), vállalta, hogy szerel fel vagy paravánt, vagy függönyt a tálca köré, mert nincsen semmi. Nem biztos, hogy nagy dolog, de úgy is hagyhatta volna, hogy csináljuk meg magunk, ha akarjuk. Az ember az előszobából egy nagy étkezőbe ér (ahol elfér majd a már a felépült házunkba tervezett, és megrendelt étkezőasztal). Az egyik oldalán van a konyha, két, párhuzamos munkafelülettel. A konyhabútor két oldalt ugyan különböző, mert a régi tulajok egy válás során megosztották a konyhabútort, de ez nekem mindegy, jó állapotban van minden. A tulaj pluszba megcsinálja nekünk, hogy a mosogatógép is beköthető legyen. (tja, az úrinő már élni sem tud nélküle!) Az étkező másik oldalán egy hatalmas nappali van, ahonnan egy keskeny terasz visz le az udvarba. A nappali előnye, hogy a jelenlegi nappali bútorunkat is be lehet talán illeszteni, ami nagy szó, mert ide méretre készült, és fogalmunk nem volt arról, mit kezdünk a szekrénysorral költözés után. Ráadásul a lányok játékainak is lesz hely, bőséges játszótérrel, ami szintén nagy előny. Amúgy az egész ház teljesen felújított, szépen ki van festve, padlófűtéses. Az emeleten van 3 szoba, kettőből erkély nyílik szép kilátással a Naszály hegyre. Nem hiszem, hogy sok alkalom lesz, hogy nyugiban ott ücsörgünk, és gyönyörködünk benne, de nem rossz, ha az ember szépet lát, mikor a redőnyt felhúzza. Van fent egy nagyobb fürdőszoba fürdőkáddal, szépen csempézve, és még egy kisebb szoba, aminek nagyon megörültem, mert be lehet egy csomó dobozt ideiglenesen hajigálni oda, és szép lassan ki lehet őket onnan üríteni. A mindennapi életünket a dobozhalom nem fogja zavarni, a szülésig nem hiszem, hogy sokat ki tudunk pakolni. Egy szobában elfér a két „nagy” haramianő, a másikban mi a picivel. Egy marad dolgozónak, vendégszobának. Szóval, tiszta luxus a jelenlegi körülményeinkhez képest. A tulaj csinál még nekünk valamiféle ajtót a földszinten, hogy a gyermekek ne mászkáljanak fel állandóan az emeletre.
Az udvar is rendezett, a tulaj az öntözőrendszert is megcsinálja még, hogy azzal se legyen gond. Jövő héttől bármikor költözhetünk. Konkrét tervünk nincs, az tuti, hogy én a két csajszi mellett nem tudok napközben sok mindent csinálni, Janinak rohangálni kell sokat a hét elején, plusz még ultrahangra is el kell menni. Csütörtökön és pénteken szabin lesz, úgyhogy a költözés nagy részét ebben a négy napban fogjuk megcsinálni. Jó lenne kiüríteni a lakást hét végére.

A másik dolog, hogy felhívtam a diósjenői óvodát, hogy mennyit változtat a helyzetünkön, hogy nem rendelkezünk helyi címmel egy ideig. Elvileg nem gond, volt már bejáró gyerekük. Aztán kérdeztem, hogy nagy gond lesz-e, ha időnként csak 3-4 napot jár Kinga oviba. Az itteni ovinkban ez nem volt gond, egy-egy napot szülő igazolhatott, hiszen nincs Kinga 5 éves, nem a kötelező egy óvodai évében jár. (Megjegyzem, talán még örültek is az óvónők, ha kevesebb gyerekre kellett vigyázni) Azért kérdeztem meg, mert nem biztos, hogy minden nap át tudunk vele járni. 12 perc ugyan az ovi a háztól, de autóval és a 2-es úton. Ha nekem nem lesz még autóm, akkor tudjuk vinni, ha Jani otthon dolgozik. Busz van ugyan, de ha mindhárom gyerekkel nehezen fogok egy ideig átbuszozni. Erre már azt mondta a Kinga óvónője, aki a vezető helyettes is egyben, most derült ki, hogy megbeszéli vezetővel, és telefonáljunk jövő héten. Mikor letettem a telefont, már nem tudtam, hogy akkor most mégis van valami probléma vagy mi. Ki ne találják nekem, hogy Kinga nem járhat oviba, mert szívrohamot kapok. De remélem, csak én parázom túl a dolgot. Gyorsan lenyugtattam magam, hogy ha mégis ez lenne a helyzet, akkor is megoldjuk valahogy, hogy járhasson kicsit közösségbe. Mert nemcsak az a lényeg, hogy nekem mennyire lesz könnyű otthon 3 pici gyerekkel, hanem miatta is. Pár napja rendszeresen kérdezgeti, hogy ki jár már oviba, és látszik rajta, hogy hiányzik neki a társaság.

Ma itt voltak nálunk Bencéék, Kinga (volt) ovis társa, legjobb barátja, a két éves húgával és anyukájukkal. Nagyon örült Kinga, nagyon jól eljátszottak, hiába, egy 3,5 éves életében már fontosak a kortársak. A minap ki is jelentette, hogy menni akar oviba, mert Csilla állandóan elrontja a játékát. És ez az esetek 90%-ban így is van. Meglátjuk, hogy alakul az oviügy. Az albi is elrendeződött.

Albi

Délután tettünk egy kis kiruccanást, és megnéztünk 3 potenciális albérletet. Először Vácon kezdtünk, majd Szendehelyre mentünk át, végül Vácon fejeztük be a körutat.

Az egyikre rábólintottunk, nagyon tetszik, és érdekes volt látni, hogy a lányok önkéntelenül is elkezdtek ott rohangálni, visongani, jól érezték magukat, míg a másik két helyen csak néztek körbe, egyből az ajtó felé mentek volna.

Holnap megy Jani aláírni a szerződést. Ha nem baj, addig nem árulom el, hogy melyik, milyen és egyebek, most már csak babonából sem. Akkor talán már biztos lesz a dolog, és lehet róla beszélni.

Zita

Késő este kimondtuk végre az áment születendő gyermekünk nevét illetően: Zitának fogják hívni. Nem volt semmi harc, vitatkozás. Csak megkérdeztem Janit, hogy akkor lehet-e a Zita, mert kismillióan kérdezik meg naponta, és mindig azt válaszolom, hogy nagy valószínűséggel Zita, de azért még… Nos, nem gondolkodunk tovább, mert ez elég régen eldőlt amúgy is.

A Zita névről ezt írja a Magyar utónévkönyv:
„A magyarba a német nyelvből került, ott a Felicitász becézője, és c-vel ejtik. Az olasz Zita név is c-vel ejtendő, és a hajadon jelentésű zita, citta szóból származik. Ritka. Névnap: ápr. 27.”

Legalább ez is egy újabb biztos pont az életünkben. ::::)))

Kiegészültünk, de feje tetején a világ

Jani rendben megérkezett szombat délután. Ugyan egy órát késett a gép, de így is el tudtunk indulni Debrecenbe, ahogy megjött. Az osztálytalálkozóm elejét lekéstem ugyan, nem tudtam a többiekkel elmenni a gimibe, de a vacsira lazán odaértem. Nagyon örülök, hogy sikerült elmenni, hogy ott lehettem. Nem voltunk sokan, de nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy jót beszélgettünk, nevettünk sokat, és végre ismét megehettem nyugodtan egy vacsorát.
Másnap átmentünk Hajdúszoboszlóra strandolni, ahová mamáék is megérkeztek még előző nap nyaralás céljából. Kicsit fárasztóra sikeredett a nap, mert Kinga sokat nyűgösködött, sokára találta meg, hogy mi tetszik neki. Janinak az időeltolódás okozott nehézséget, el is kellett küldeni egyszer aludni kicsit, mert ramaty állapotban volt. Csilla viszont nagyon élvezte a fürdést, az egyik medencében nem is hagyta, hogy fogjam, állig érő vízben menetelt, a mellettünk szóló zenére rugózott, táncolt. Mindenki nagyon fáradt volt, mire hazaindultunk. Azt hiszem, ezzel a strandolással idén le is zártuk a strandszezont, ami minket illet.
Hétfőn délután jöttünk haza Debrecenből, és az igazi izgalmak ezután kezdődtek.
Jani felhívta a leendő albink tulajdonosát, hogy érdeklődjön, mégis milyen ütemben kezdhetünk kiköltözni. Hidegzuhanyként ért a hír, hogy előtte héten pénteken eladták a lakást!!!!!!!!!!!!!! ÉS erről még csak nem is szóltak!!!!!! Júniusban fixáltuk le, hogy megyünk. Augusztus közepén mondták, hogy minden OK, mehetünk. Csak azt felejtették el közölni még júniusban, hogy azért ők tovább hirdetik a lakást eladásra. Azt hittük, hogy a kezdeti dilemma, hogy eladják vagy kiadják a lakást, eldőlt az albérlet irányába. Nem tudom, mikor akartak szólni, hogy nincs lakás, ahová mehetünk. Nekünk innen szept. 15-ig kellene kiköltözni. Nem hallottam, hogy Jani mit mondott a nőnek, mert bevonult a kisszobába, hogy nyugodtan telefonálhasson, de saját bevallása szerint nagyon csúnyát. Meg is kérdezte a nőtől, hogy arra nem gondoltak, hogy velünk mi lesz (legalább szólhattak volna)? Válasz: Ja, háááát, ők arra nem gondoltak.
Jó, Először nevettünk, ilyen nincs. Aztán én felhúztam magam, és szerencséjük, hogy személyesen nem kell találkoznunk, mert hivatalos teendő nincs velük, nem tudom, én is mit mondtam volna nekik. Utána a sírógörcs kerülgetett. Mert eddig sem tűnt jó bulinak a terhesség 35. hét elejére tervezett költözés, de hogy nincs hova, hát ez még rosszabb. Végül nagy levegőt vettünk, tenni ellene nem tudunk semmit, inkább próbálunk a tettek mezejére lépni. Csütörtök délután 3 lakást illetve házat nézünk meg, kettőt Vácon, egyet Szendehelyen. Muszáj gyorsan cselekedni. Valamelyik csak jó lesz, bár kicsit még sírok, hogy nem Diósjenőn vannak, távol mind a leendő ovinktól. Így még macerásabb lesz bejárni, de ezt is megoldjuk majd valahogy. Szóval, ez van.
Közben Kinga kezd eszmélni, hogy költözünk. Ma este sokat pityergett, hogy ő inkább ebbe az oviba akar járni, nem akar költözni. Nem lehetett megvigasztalni. Nem lesz egyszerű menet vele: új település, lakás, ovi, újabb kistestvér. Ájjáj. Ebben a nagy bizonytalanságban már csak annak örülök, hogy nem váltottam szülész orvost és kórházat. Legalább ott tudom, mire számíthatok.

Csak hogy valami jó is történjen

Végre tudok írni kicsit kellemesebb dolgokról is. Nemcsak hisztikről, veszekedésről, szétesettségről, depiről és hasonlókról, hanem hogy tegnap délelőtt két leánykám milyen szépen eljátszott egymással, és én, ha nem is ellazultan és kényelmesen, de két adag kaját meg tudtam csinálni, így ma nem kellett főzni. Együtt babáztak, Csilla főleg figyelte Kingát, ahogy etetéshez rendezi be a babát, közben nagy adag pattogatott kukoricát burkoltak be. (Csillának „kukodi” a kukorica, a krokodil meg talán „kokodi”) Volt néha egy-egy felvisítás, de én is kisimultabb idegekkel tudtam a problémát kezelni. Délután ugyan nem jött össze a 2. napja elhalasztott Bence-köszöntés, mert 7 órakor írt az anyukája sms-t, hogy mindjárt hazaérnek, én akkor meg már nem mentem bele egy gyerekbuliba. Így is majdnem negyed 10 lett, mire Kinga elaludt, pedig siettem mindennel, de egyedül akkor is lassabb az esti procedúra. A kellemes nap estéje kellemetlenül végződött: már mentünk volna aludni, mikor Csilla az ölemben, a fürdőszobában levett a polcról egy karkötőmet, aminek közepén állt egy kis parfümös üvegcse. Leesett a földre, nem tört el, de végigpattogott a kövön, és az a pár milliliter parfüm szétcsapódott mindenhová a fürdőben. Na, ez kicsit eldurrantotta az agyam, mert nyertem egy jó kis takarítást estére. De legalább most kellemes illatban úszik a fürdőszoba.
Ma délelőtt aztán megesett a Bence-köszöntő buli, elmentünk hozzájuk, Kingáék játszottak, bár leányom gyakran megsértődött dolgokon. Szerintem hamarabb ébredt reggel a kelleténél, ezért némileg antiszoci volt. Meg is ebédeltünk náluk, minden gyerek jól evett a maga elvárható kapacitásához képest, ami a társaságnak tudható be. Alvásra hazajöttünk, de ez csak Csillát érintette, Kinga nem volt hajlandó. Jót társasoztunk kettesben, majd ismét a jó öreg játszótér felé vettük az irányt. Tegnap este tudatosult bennem, hogy akármennyire is macerásnak tartom a játszóterezést, jobb, ha megpróbálom még élvezni, mert ezeket az útvonalakat még kb. két hétig járjuk, aztán jön a csendes falusi élet. Ott teljesen máshogy fognak telni napjaink. Bevallom, kicsit összeszorult a gyomrom, hogy nem leszünk-e túlságosan elzárva, de aztán rájöttem, hogy évek óta vágyom a csendes életre, Kingának az oviból úgyis lesznek barátai, és hogy ha jobban belegondolok, itt, a játszótéren sem tudtam olyan borzasztóan elmélyült kapcsolatokat kialakítani, hiszen ahány gyermekem, annyi felé fut. Így mindent lehet, csak trécselni nem. Három gyerek mellett meg lesz dolgom elég, elmegy a nap a teendőkkel. Ha pedig meglesz a vezetési rutin, én is jobban ki tudok mozdulni, illetve, ha felépült egyszer a házunk, akkor ígéretet kaptam egy saját autóra. Már ha nem az adósok börtönében tengetjük addigra életünket. Haha. Na, szóval, csak semmi pánik, más élet lesz, ami új lesz valamennyire, de megszokjuk, és kihasználjuk minden előnyét.

És akkor aztán jött a délután fénypontja: beszéltem Janival, már készülődött a repülőtérre, magyar idő szerint este 8-kor szállt fel San Franciscoból. Kb. mostanság landol Chicagoban, onnan Frankfurt, majd Budapest. Holnap délután lesz, mire ez megvalósul, de azt hiszem, ezt már fél lábbal is kibírjuk. Én pedig megpróbálom addigra útrakészre varázsolni a csapatot, hogy Debrecen felé vegyük az irányt, amint Jani hazaér, és talán még a 10 éves érettségi találkozóm végére odaérek. (mert mikor lenne, ha nem éppen most?) Ehhez kell, hogy ne késsen Jani gépe, de most is fő az optimizmus, aztán meglátjuk. Ámen.

Hisztik, gyerekbánatok

Soha nem látott hisztit vágott le Csilla este. Amúgy is nehéz napja volt, mert alig volt hajlandó enni valamit, tehát ez is közrejátszhatott. A játsziról jöttünk haza, ma kicsit később, már fél 8-kor. Gyanítom, hogy meglehetősen éhes lehetett ekkorra, de ez még azért nem volt elég indok a produkcióra. Bement a sötét lakásba, és keservesen kezdte hívni az apját. Ilyenkor gyakorlat szerint már otthon van, ezért a tudatos keresés. Persze Apa sehol. Csilla elkezdett nagy könnycseppekkel sírni. Odajött hozzám, kivette a szandálját a kezemből, földhöz vágta. Mikor bementem a nagyszobába átöltözni, kitépte a kezemből a pólót, nem engedte felvenni, elcipelte magával, hogy nehogy otthoni ruhát húzzak, hanem maradjon a „kimenős” ruha. Kiment az előszobába, próbálta a szandiját visszahúzni. Ez nem sikerült, ezért csak úgy zokniban odament az ajtóhoz, és a kulcsot babrálta a zárban. Közben persze borzasztóan sírt. Kérdeztem tőle, hogy „Mész apához?”, és csak bólogatott, és dühösen levetette magát a földre. Kezdtem nagyon megsajnálni, hiába magyaráztam, hogy jön apa nemsoká, ezt nehezen érti meg egy 20 hónapos gyerek. Próbáltam magamhoz ölelni, de csak elhúzódott, és sírt tovább. Már én is a sírás határán voltam, mert nekem is nehéz, amikor a legnehezebb napszakban, este nincs otthon Jani, meg amúgy is hiányzik, de én természetesen próbálom fegyelmezetten elviselni a dolgot. Végül sebbel-lobbal kentem nekik egy-egy palacsintát, azt nagy nehezen elkezdte enni Csilla, és szép lassan megnyugodott, felszáradtak a könnycseppek. Hű, de rossz volt! Azért apás is a lelkem, az kiderült.
Reggel is kereste Janit a szokásos durcával, mikor nem találta az ágyában, és ráadásul, míg Kinga fel nem ébredt, (ma majdnem negyed 10 volt már!), tiszta antiszoci volt. Nem evett, állt a kisszoba ajtóban, hívta Kingát, stb. De bezzeg mikor elsőszülöttem felkelt: simogatás, örömteli „kingázás”, kurjongatás ezerrel. Kinga meg azt sem tudta még, hol van, csak húzódott el Csillától nagy kómásan. Jó volt látni a nagy szeretetet. :)

Ma délután úgy volt, hogy megyünk Bencéhez, Kinga kis barátjához, felköszönteni névnapja alkalmából. Az utolsó pillanatban lemondták, mert jött az egyik nagymama hozzájuk. Na, akkor meg Kingát nem lehetett felmosni a bánattól. Hiába próbáltam meggyőzni, hogy a játszin biztos találkozik valakivel, akivel jól tud játszani, nem érdekelte. Aztán persze rövidesen összefutottunk Dzsamival, akivel olykor tényleg nagyon jól eljátszanak, de ő éppen egy másik kislánnyal, Emmával játszott. Kinga nézte őket, és mondta, hogy ő Dzsamival szeretne játszani. Kérte, hogy én kérdezzem meg, hogy játszhat-e velük. Én visszahárítottam a feladatot rá, és mikor Emma nem volt ott, Kinga „lecsapott” Dzsamira. Utána együtt játszottak. Számomra továbbra is furcsa érzés, hogy Kinga ilyenkor már elfelejt engem, és teljesen jól elvan a vele egykorúakkal. Egyszer-kétszer kellett szólni, hogy valami butaságot ne csináljanak, és kész. Sajnos, Csillát nehéz volt lekötni, a végén a pocakomon kényelmesen elüldögélve szemlélte az eseményeket. Még jó, hogy egyre nagyobb, van hova ültetni a gyerekeimet. :-S

Jól elvagyunk

Egyelőre egész jól viseljük a Jani-apa nélkül eltöltött időt. Már 5 napon túlvagyunk, és nem mondom, hogy kisimultak az idegeim, de azért megy a dolog. Csilla ugyan minden reggel sírós hangon hívja az apját, mikor meglátja az üres ágyát, meg földhöz vágja durcásan a kezében lévő játékot, aminek én nagyon „örülök”, mert felébresztheti Kingát, és én is kómás vagyok. Neki még nehezen tudom megmagyarázni, hogy mikor jön haza. Kingával rajzoltunk kis holdakat és csillagokat, amikből minden reggel lehúzunk egyet, jelezve, hogy eggyel kevesebbet kell aludni apa érkezéséig. Ugyan minden napszakban húzna le egyet, én sem bánnám, ha ilyen gyorsan menne, de ki kell várni a dolgokat. Hasznos oldala a helyzetnek, hogy Kingával tanuljuk a földrészek közti különbséget: mikor mi felkelünk, Apa éppen fekszik le, mert a Nap „átjött” hozzánk, és délután fordítva. Akkor már félig Apánál van, nálunk már nem nagyon, Apához „költözik” Nap, és reggel lesz.

Vasárnap voltam elég mélyponton, átaludtam volna a napot, sokat sírtam, alig bírtam a teendőket megcsinálni. Nemtom, mi a szösz volt, szét tudtam volna robbanni. Minden olyan monoton volt, Kinga megint nem aludt délután, estére totál nyűgös lett. Annyi jó volt, hogy a játszin találkozott a kis barátjával, Bencével, jól kijátszotta magát.

Hétfőn délelőtt már túltettem magam ezen a depiféle marhaságon, kellemesen telt a játszóterezés. Elkísért minket a fölöttünk lakó Juditka is. Csilla talán megint hamarabb barátkozott, mint Kinga, de a végére Kinga is belejött. Csillának csak „néni” maradt Juditka. Este is összetalálkoztunk a ház előtt, Kingával elültettek egy növényt, amire Kinga nagyon büszke. Ma is többször megcsodálta, nagyon tetszett neki a kertészkedés. Ez az, amit én nem tudok vele megcsinálni, mert szinte sosem tudom Csillát másra bízni, Csilla meg még nem elég nagy ilyesmihez. Úgyhogy hiába bennem is a sok ötlet, benne is a nyitottság, csak kevés valósul meg. Mikor Csilla délután alszik, akkor meg rám is rám tör az álommanó, valószínűleg a 3. harmad hatása ez is, mert ez jó ideig nem volt. Csak persze Kingától nem tudok aludni, hanem csak kínlódunk egy adagot.

Hétfőn este Szilvi barátnőm is beugrott, és meglepő módon, Csilla a vége felé szívesen elüldögélt az ölében. Csilla a „Kaví” nevet ragasztotta Szilvire, amin csak nevetni tudtunk. A „kaví” elvileg kávé nála, talán azért, mert Szilvi megivott egy kávét… De egyértelmű volt hamar, hogy Szilvire gondol, úgyhogy ez van. Szilvi kaví lett.

Ma délelőtt megjártam velük az Interspart gyalog, fellépős babakocsival. Gyors tempóban is majdnem fél óra, csak oda, így talán több is lett, pedig jól haladtunk. Nem mondom, hogy nem lógott a nyelvem. Meg is fogadtam, hogy amint nem lesz pocakom, és vidékre költözünk, volán mögé ülök, mert ez nem megy. Most is ott áll parlagon az autónk, simán meg lehetett volna vele csinálni a bevásárlást, sőt, egyéb programot is lehetne szervezni, nem lenne olyan bezártság érzésem. Délután Kinga nem aludt most sem, de nyugisan eljátszott, és én sem voltam álmos, kicsit összekaptam a konyhát. Balázs öcsém jött este újfent, hozott nekünk dobozokat a költözéshez. Ez nagyon rendi volt tőle, még az is lehet, hogy összeszedem magam, és holnap este bedobozolok egy adag ruhát. Csilla teljes extázisban rohangált le-fel, mikor Bali megérkezett. Közös megegyezéssel Balázs el is ment fektetés előtt, mert félő volt, hogy Csilla nem lesz hajlandó aludni menni. Így végül is gond nélkül elaludt. Most viszont pihizni kellenne, mert lehet, hogy holnap is nagy gyalogtúrára kell menni a lurkókkal, jó kis ügyintézéssel egybekötve, továbbra is szükség lesz erőre, lelkesedésre.

Apróságok

Apa nélkül nem nagyon tudunk sehova sem menni, egyrészt, mert ő a sofőrbácsi mindig, másrészt nekem már strapás két sajtkukaccal plusz pocakkal egy ilyen manőver. Így kitaláltuk, hogy Balász öcsém jól meglátogat minket. Mióta Pesten dolgozik, nagyon nem is tudott jönni, és ennek már 5 hónapja. Szóval, itt volt egész délután, együtt ebédeltünk. A lányok láthatóan nagyon örültek neki, és megint Csillán kellett meglepődjek, mert azt hittem, hogy meg lesz szeppenve, de nem. Kis ideig figyelte Balázst, aztán emlékezett, hogy nemrég találkoztak Debrecenben, és onnantól állandóan ment a „Badiiii!” azaz Bali! Még majdnem el sem aludt ebéd után, sírt folyton Bali és Kinga után, mert ők kinn maradtak a nappaliban. Balázs kénytelen volt egy kis puffon leülni a kisszobában még elalszik a hölgy. Este is sírt, mikor látta Balit elmenni, pedig elég sokat velünk volt, még a játszira is elkísért minket. Így jobban telt a nap, tudtam kivel beszélni a lányokon kívül is, meg pont egy hónap késéssel Balázs megkapta szülinapi ajándékét is.

Ma vált számomra egyértelművé, hogy Csilla sokkal határozottabban akar önállósodni, mint Kinga anno. Egy-két példa:

Ő is próbál egyedül bemászni a kádba fürdéskor. Látja Kingától, és visít, ha hozzáérek segíteni. A probléma az, hogy neki rövidebb még a lába, nem tudja segítség nélkül megcsinálni, úgyhogy a frász kerülget a próbálkozás alatt, ugrásra készen, ha dőlne-borulna, vagy muszáj legalább egy kezét megfognom, de ilyenkor tiltakozik, esetleg hisztirohamot kap.

Ma reggel a szokásos Nutellás kalácsot nem fogadta el tőlem, sírva hajtogatta, hogy „Kika, Kika”, azaz Csilla, talán, és mikor egyedül nekiállhatott enni, csend lett. Meg hatalmas nutella-maszat mindenhol, de nem volt mit tenni. A 3,5 éves Kinga továbbra is szereti, ha tartom neki a kalácsot, mert különben olyan csokis lesz a keze… No comment, csak annyi, hogy úrinő a lelkem.

Egyedül próbál öltözni. Nadrágot már vett fel egyedül, kis bodyt is, csak éppen az eleje volt hátul. Mikor megpróbáltam korrigálni, nos, enyhén kaptam a fejemre, decibelben nyomatékosítva az akaratát.

Amikor megsértődik, hátat fordít, karját összefonja, szájával jellegzetesen csücsörít, nagy dac a szemekben, fejét felszegi, és így járkál előttem. Komoly a bánat, az tuti, de én csak mosolygok, mert szerintem borzasztóan aranyos. Ha elkezdem utánozni, elkezd ő is nevetni, és jó esetben eltereltem a figyelmét.

Csilla egész sokszor beszél két szavas mondatokban. Tömörített mindig a mondanivaló, de lehet tudni, mit akar. Pl. „Ákko apajé” Apa autója, esetleg jön apa autója. „Baba bíz” Baba fürdik, Csilla fürdik (saját magát legtöbbször babának szólítja) Ilyen és ehhez hasonló „mondataink” vannak. Lát nagyon sok összefüggést, az arcára van írva, hogy úgy mondaná a dolgokat, csak még nincsenek meg a feltételek. De, ami késik, nem múlik.

Kinga ma nagyon aranyosan eljátszott egy hasonló korú kislánnyal a játszin. Csak messziről kellett figyelnem. A kislány anyukája haza is szaladt videókameráért, olyan édesek voltak. Mikor Kinga észrevette, hogy videózzák, egyből felvette a széles műmosolyt, azt hitte fényképezik, és tartotta akár percekig is. Vicces volt.

Most pedig le kellenne feküdni, mert kétszer is bekeményedett a hasam, pedig már alszanak két órája a lányok, és, hááát, még nem kéne szülni, jó lesz vigyázni. Főleg nem most, hogy Jani nincs itthon. Egy-két keményedés még nem a világ, Kingával is volt, de nem árt komoly jelzésként felfogni.

Az utóbbi egy-két nap

Augusztus 20-ra ünnepélyesen levonultunk mamáékhoz Romhányba. Még utoljára eleget tettünk itteni társasházi kötelezettségünknek, és ünneplőbe öltöztettük a házat: kiraktuk a lobogót az erkélyen. (Mi vállaltuk ideiglenes megoldásként, hogy ünnepekkor kibiggyesztjük a zászlót. Elköltözésünkkel most lehet majd rendes megoldás után nézni, mert elég gagyi, ahogy az erkélyre van drótozva a zászló, bár messziről nem látszik az egyszerű megoldás):

20-án délután volt Romhányban Irigy Hónaljmirigy koncert, ami nagyon tetszett, szeretem őket, csak rövidek voltak, de hát, gondolom, mentek máshová is. Színpadon a „mirigyek” egy része:

Volt egy pár körhinta és efféle, amiket én annyira nem szeretek, de lányaim hirtelen nagyon odalettek érte. Külön meglepő volt, hogy Csilla mennyire fel akart ülni, és végül nagyon élvezte, egyszer sem kellett levenni menet közben. Kedvence a traktor volt:

Kinga meg Zorkával ült fel több mindenre is, nagyon várta előtte, hogy együtt játszanak. Érződik, hogy kellenne már az ovis társaság, de Zorkát is nagyon szereti, ezért volt a nagy rajongás:

Csilla jó gyerek volt, csak úgy tuszkolta az apjába a sört:

21-én reggel hazavettük az irányt. Útközben bementünk a diósjenői oviba, jelezni, hogy akkor tényleg jönnénk, minden adott. Meglepődve hallottam, hogy többször kerestek nyáron, hogy rákérdezzenek, hogy mi van velünk, de én egy hívást sem kaptam tőlük, pedig, elvileg, jó számot írtak fel. Na, mindegy, a helyünk megvan, a vezetőnő biztatott, hogy ahogy kiköltöztünk, kezdhetjük is az ismerkedést. Valószínű ez könnyed formájú lesz, én nem ragaszkodom hozzá, hogy a baba születéséig beszokjon Kinga egész napra. Azt hiszem, ez gyors is lenne. Új falu, új emberek, új ovi, stb. szóval sok lehet egyszerre. Ismerkedünk, aztán a szülés körül valószínű úgyis kimarad egy kis idő, utána pedig folytathatjuk immáron 3 gyerekkel az oviba-szokást (hogy hogy a manóba oldom meg, nem tudom, mert viszonylag messze van az ovi a lakástól, de majd kitaláljuk)
Eztán Pest felé vettük az irányt, vásároltunk, többek között Kinga eggyel nagyobb autós ülést kapott, mert a meglévőből már kilógott fenn a feje, én meg a biztonságot fontosnak tartom, így léptünk egyet felfelé. Ez már az ülésmagasító háttámlával kategória, elvileg sokáig fogja használni. Kinga egyből beleszeretett, egy kék, virágos mintás Maxi-Cosi ülés, aminek örülök, mert a színe sem kényes. Most az a nagy baja, hogy nem ülhet az ülésében, mert pont most nem autózunk egy hétig Jani elutazása miatt. Mivel én régen vezettem, ezt az autót még soha, nem hiszem, hogy most egyedül kéne elindulni a nagyvilágba. Mondtam Kingának, hogy mindent összetörnék, de ő kijelentette, hogy törjünk össze mindent, ő feltétlenül utazni akar az új ülésben. Én nem osztom a nézetét.
És akkor még legfrissebb hír, hogy Jani magyar idő szerint este megérkezett San Francisco-ba, ahonnan egy hétvége erejéig elkirándulnak a Yosemite nemzeti parkba, majd hétfőn vissza SF-ba, itt tartják az éves céges világtalálkozót. Hááát, nem olyan rossz neki, bár ő ímmel-ámmal lelkesedett, mert sok itthon a dolog, engem sem szívesen hagyott itthon jelen állapotomban, meg „szegénykém” júniusban is járt Kaliforniában. Nehéz az élet. ;-) Bevallom, én sem lelkesedek, hogy elment, már a mai nap úgy éreztem, hogy a gyereket benn agyonnyomom, annyit hajlongtam, plusz Csilla is majdnem „kitalálta”, hogy nem alszik délután, a sírás kerülgetett. Végül rendesen lenyomtam, mert nagyon álmos volt, és sírás közepette álomba simogattam. Ezt, remélem, nem vezeti be éppen most, mert annak nem lesz jó vége.

Költözés

A telekvásárlásról már írtam korábban. Eljött annak is az ideje, hogy eladjuk a pesti lakásunkat, hiszen csak ebből tudunk majd önerőt szerezni egy építkezés elkezdéséhez. Kb. egy hónapja hirdettük a lakást, és múlt héten, kedden nagy gyorsasággal lecsapott rá egy vevő, egy fiatal nő, 9 hónapos babával. Hétfőn írtuk alá az előszerződést, és Jani azóta már mindenféle papírmunka miatt el is kezdett futkosni. Most a szocpol levétele intéződik, ezt követi majd számos egyéb. Ettől függetlenül mi szeptember közepén költözünk Diósjenőre, ahol már júniusban találtunk egy albérletet, és a tulajdonos megerősített minket szintén múlt héten, hogy augusztus végén, szeptember elején ők el tudnak költözni.

Így aztán felgyorsultak az események. Lehet dobozolni, pakolni ezerrel. A dolgot nehezíti, hogy Jani most pénteken 8 napra San Francisco-ba utazik, ami jelenleg nem éppen ideális, de nem lehet mit tenni, most van a nagy céges találkozó, ahová a világ minden részéről érkeznek a kollégák. Én szívom a fogam, mert 32 hetes terhesen amúgy is buli egyedül maradni, költözés előtt meg pláne. Az biztos, hogy a bébi épségét nem kockáztatjuk, amennyit haladok a pakolással, annyi lesz, a többit majd együtt.

Érthető tehát, hogy nincs lehetőség nagy nyugalommal, békességben, babaszoba csinosítgatással várni legkisebb lányunkat. Sőt, meglehetősen nagy rumliba érkezik. Kicsit szerencsétlen a költözés abból a szempontból, hogy pont akkor megyünk messze a kórházamtól, amikor már sűrűbben kell bejárni, meg jó lenne, ha biztonsági okok miatt közel lenne. Viszont később meg még annyira sem tudnánk költözni, mert akkor már vagy totál finisben leszek a terhességgel, vagy már szülünk vagy újszülött babánk plusz még két nagyobb gyermekünk van, ááá, szóval, nem egyszerű. Na, nem baj, csinálni kell, kicsit pörgünk az elkövetkezendő hetekben, de talán jó is lesz nekem, mert nem lesz időm a legkisebbik miatt aggódni, vigyázni meg úgyis fogok magamra.

Hármaskáról röviden

Tegnap végre eljutottunk ultrahangra. A saját orvosom a 17. héten látott utoljára, azóta volt egy 4D UH a 23. héten, de aztán semmi. Még a 24. héten megcsinált terheléses vércukormérés eredményét is most vettem át, és már a 31. hétben járunk. Hála istennek ez utóbbi vérvételi eredményem teljesen rendben van.
Mint ahogy minden egyéb is. A méhszáj zárt, és azt hiszem, nem is keményedik még a hasam. Talán egy-két játéktenger elpakolása után érzem, hogy ezt most kihagytam volna, de hát mindennel Janit sem lehet megvárni (bár érzésem szerint ennek is eljön majd az ideje, és nekem fegyelmezetten bele kell nyugodni, hogy egy kis ideig nem lehetek olyan aktív mint szeretném vagy szükséges lenne)
A babával is minden rendben. Kb. 1600 gramm már a súlya, ami szerintem, ha tényleg igaz, bár becsült súly, akkor elég jó. A magzatvíz átlagos, aminek szintén örülök, ez sem utal rendellenességre. A feje mérete is megfelelő, úgy emlékszem 28 cm már a kerülete. „Fejjel lefele” helyezkedik el, szakszerűen fejvégű fekvésű. Egyedül a heget nem nézte a doki, azt csak erősen remélni tudom, hogy megfelelő vastagságú. Ja, és ő is maradt a lányverziónál, kb. ezerszázalék, így mondta konkrétan. Én is kb. 67 kg vagyok, nem híztam sokat. 62 voltam a fogantatás környékén, ami nem volt túl ideális, de fogytam az elején kettőt, így jutottam el a 67-hez. Nincs is idő és lehetőség hízni, állandó edzésben tartanak a lányok. :)
Beszélgettünk a várható műtéti időpontról. Egyelőre az október 6-át tűztük ki, de ez természetesen változhat, sőt, szerintem fog is. Abban azért bízom, hogy előbb nem indul be a szülés. Csillánál már örültem volna, ha a 37. hét után nekilódul, mert akkor lett volna esély a természetes szülésre, és koraszülött se lett volna, most viszont nem tudom, nem okoz-e komplikációt egy korábbi szülésmegindulás. Meg amúgy is: eleve hamarabb kiveszik, mint amennyi időt „illik” benn eltölteni, legalább a 38 hetet bírja ki.
3 hét múlva, a 34. héten megyünk legközelebb, utána már valószínűleg kezdődik a 36. héttől a ctg-re járós időszak. Ha így nézem, nincs is már sok hátra… Nem mintha az eddigi idő olyan lassan telt volna, de mostanság néha akaratlanul ledöbbenek, hogy hupsztiri, nekem nemsoká 3, azaz három gyerekem lesz, és még fel sem fogtam! A körülmények sem könnyítik az áhítatos babavárást, és itt most nem a már meglévő két haramianőre gondolok, akik szolgáltatnak elég tennivalót és programot. De erről a következő bejegyzésben.

Nyaralós képek

A nyaralás képei ITT megtekinthetők, a beszámoló is íródik már, csak mindig késő lesz, és nem tudom befejezni.

Romhányi lovasfogathajtó-verseny

Vasárnap elugrottunk Romhányba egy pár órára. Ott derült ki, hogy a falu határában aznap lovasfogathajtó-verseny van. Peches módon csak a végére, az eredméyhirdetésre értünk ki, de azért láttuk a fogatokat, meg a kivonulásukat. Kár, hogy lemaradtunk, de most így sikerült.


Sikerült aranyos kalapokat venni a lányoknak, még Csilla is elviselte magán, sőt, nem hagyta levenni sem. Jani a két saját lányával, és unokatestvérének kislányával, Zorkával:

Köszönet a képekért Hanninak és Zsofinak, Jani unokatestvéreinek, az én gépem itthon maradt.

Megjöttünk

Megjöttünk, és lesz is beszámoló, meg képek, csak valahogy rendezni kéne itthon sorainkat. A táskákból még mindig van pakolatlan, főzni mindig kell szinte, játszóterezni, mert most már nincs más program, ráadásul még ma reggel jönnek ingatlanosok és érdeklődők lakást nézni, tehát jó, ha nyomban minden csillivillre van puceválva. :-P

Úgyhogy jövök nemsoká. ::))

Szünet

Mármint most kisebb szünet következik a blogírásban, mert ha nyaralásnak nem is mondanám, vagy legalábbis nem konkrétan annak készül, de egy hétre elutazunk. Holnap Békéscsabára megyünk, régen látott barátokat pici gyermeikkel meglatogatni, majd hétfőn, május eleje óta először, Debrecenbe apáékhoz, aztán 10-én jövünk haza. B.csabán sátras alvás lesz, tavaly működött a dolog a Balatonnál, remélem most is fog. Csak ha lehet, még több cuccot kell vinni. ::)) Kinga már lelkes, különösen a beígért hajdúszoboszlói strandolós kiruccanás miatt (Debrecenből, természetesen).

Megyek is, hogy legalább összehajtogassam azt a tonnányi tiszta ruhát, amit a héten mosómacit megszégyenítve sikerült kimosnom.

Aztán majd jön a beszámoló, ha hazajöttünk.