-->

2010. június 1., kedd

Debrecen-ami még kimaradt

A péntek délutáni találkozót sikerült úgy-ahogy kipihenni, így nagy lendülettel vágtunk neki a hétvége többi részének. Szombat délelőtt befejeztem apukám szülinapi tortáját, aki még 5-én ünnepelte a szülinapját, de együtt még nem ültük meg, ezért most kellett pótolni. Időhiány és az egyszerűség kedvéért ezúttal bolti tortalapot vettem, és csak a narancsos csokikrémet és a csokis tejszínhabot készítettem el ott, ami gyors is volt, és estére szépen le is hűlt még a torta.

Megejtettünk egy gyors vásárlást is, ebédeltünk az előző nap rendelt óriási pizza maradékából, majd Zita pihenőre tért. A két nagyobbik csemete viszont nem bírt a hátsóján megülni, el kellett velük menni sétálni. szegény öcsémnek nem sok választása volt, a lányok kerek-perec és ellentmondást nem tűrően ragaszkodtak ahhoz, hogy Balázs is velünk jöjjön, így ő is "nyert" magának egy jó nagy sétát. Janit magára hagytuk az alvó Zitával, és végül két óra pihenőidővel lett gazdagabb. :)

Elmentünk a közeli Egyetem térre, ahol a lányoknak már előző nap is nagyon tetszett a szökőkút és a körülötte lévő szobrok:

Ebbe a szökőkútba (is)egyszerűen muszáj belenyúlni és pacsálni egyet:
neki is:
Kötelező szobormászás (ez valami gyerekkényszer lehet, én is állandóan felmásztam rájuk gyerekkoromban):
És neki is :)
Irány az egyetem!
Menyasszonyfotózást lesve a díszudvarban, ahol pár éve én a diplomám vettem át a rektortól:
Nemcsak a lányok lesték a menyasszonyt :) Menyasszonyból amúgy több is volt aznap, népszerű az egyetem esküvői fotozás helyeként:
A szökőkút melletti parkban már, újabb pacsálás:
Sablonos turistafotó :)
Hogy azért a nadrágot és szoknyát is legyen miért mosni, egy kis kavicsozás a kicsit saras kavicstengerben, abszolút kihagyhatatlan programpont :)
És ez már a Békás-tó a Nagyerdőn, amin rengeteg tavirózsa úszkált. Szemben a menyasszonyokkal, tavirózsából még sosem láttam ilyen sokat ezen a tavon. Persze menyasszonyt is csak a tó mellett láttam eddig, rajta nem :-P :)
A Békás-tónál még kicsit hintáztunk, pattogatott kukoricáztunk, fagyiztunk (vagyis csak a lányok), elsétáltunk a Csónakázó-tóhoz, bekukkantottunk az Aquaticum hatalmas ablakain, végighallgattuk Kingát, ahogy százszor kéri, hogy siessünk fürdőruhát venni, mert a sajátunk otthon maradt, és másnap jöjjünk a víziparkba. Míg ezt hallgattuk, az Orvostudományi egyetem felé sétáltunk, onnan vissza az egyetemhez, és haza. Csillát hosszú szakaszon már nyakban vittem, Kinga hősiesen sétált, bár néha bepróbálkozott Csillánál, hogy nem adná-e át a helyét. Csilla sem volt bolond, Kinga Balázs nyakában nem akart utazni, így gyalogolt. Mire hazaértünk az esőfelhők is megérkeztek nagy dörgéssel, éppen jókor érkeztünk haza. Szegény Jani arról panaszkodott, hogy ezalatt az idő alatt elszunnyadni sem mert, nehogy ne hallja meg Zitát, így kénytelen volt tévét nézni és pihengetni. Rettentően sajnáltuk, természetesen. :-)) Én azért annyira nem, mert nekem végre nem volt olyan fárasztó ez a séta, a két nagyobbik csemetével már egész kulturáltan lehet ilyen programokat csinálni, kicsi Zita meg szépen belenő ebbe is. Ő nagyot aludt ezalatt, így mindenki jól töltötte az időt. :) Remélem, Bali te is így gondolod! :)

Azért a zuhét nem úsztuk meg, mert még nagymamámhoz is elautóztunk. A lányok elég fáradtak voltak, de nem tudtam, másnap a gyereknapi tervek mellett be tudjuk-e iktatni a meglátogatását, ezért még késődélután hozzá is elugrottunk.

Apukámékkal együtt értünk haza, hozták a finom rántott husit, krumplisalátát, amit keresztanyukám készített. Előbb a lányok ettek, majd a felnőttek, de mikor én ettem, Jani már fürdetett, mert kezdtek nyűgösek lenni a legfiatalabb családtagok. A tortázást még azért kivárták, igaz pizsiben, de azt muszáj volt!
Ettünk a roppant csokis tortából, azt hiszem, nagyon finom volt, egész szerényen meg lehet állapítanom (meg azért a többiek is dícsérték), még a bolti tésztát is ki lehetett bírni a krém finom ízének segítségével. :)
A lányok altatása után még jutott idő némi beszélgetésre, majd késő este apukámék is hazaszállingóztak, mi pedig nyugovóra tértünk.

Másnap délelőtt, gyereknap lévén, elmentünk az állatkertbe. Itt már nem készült kép, mert egyszerűen nem tudtam fotózni. Rettenetesen elfáradtam, pedig olyan veszettül sokan nem is voltak, abszolút kibírható volt, de Zitára nagyon kellett figyelni. Azt hiszem, simán három felnőttet is kibírt volna ez a móka, akkor talán kicsit szabadabban jöhettek-mehettek volna a lányok, így azért fogni kellett a gyeplőt. A lányoknak nagyon tetszett, pont megfelelő méretű a debreceni állatkert, pont ennyi állat elég is volt nekünk, és nagyjából láttunk is mindent.

Ismét fáradtan tértünk haza, haraptunk valamit, majd fel is kerekedtünk, hogy hazainduljunk. A lányok álmosak voltak, így sokkal egyszerűbb utazni, ha mindegyik alszik. Útközben úgy döntöttünk, hogy mégsem hazamegyünk, hanem Romhányba, felköszöntjük Jani egyik unokatestvérét névnapja alkalmából. Ott is ettünk jóféle igen-igen csokis tortát, majd anyósoméknál is tiszteletünket tettük, és ha már ennyire belejöttünk az országjárásba, hát beugrottunk Nikihez és Arnoldhoz Tolmácsra, hogy megnézzük, minden rendben-e velük és a frissen felépült házukkal. Persze minden rendben volt. Tolmács után nem akaródzott továbbra sem hazamenni, így még a mi házunkat is megnéztük, Jani be is ment szemlét tartani, és csak ezután értünk haza. Fáradtan, mondani sem kell, de mi akartuk.:)

Itt jött a szomorú rész, hogy 3 helyett már csak két cicát találtunk otthon, Kinga rettenetesen szomorú volt, sírt sokat, szeretett volna elmenni a "sírjához", de a főbérlőnk valahol az erdőben ásta el a cicust, oda nem tudtunk elmenni. Így történt, hogy ez az igen mozgalmas és eseménydús hétvége kicsit szomorúan zárult, de azért összességében véve jól éreztük magunkat. :)

"Nyár" van

Június 1-je van. Elvileg mától nyár van. De csak nagyon elvileg, úgy tűnik. Errefelé 10 fok van, zuhog, ömlik az eső.

Március 1-jén is úgy voltam, hogy attól kezdve "hivatalosan" tavasz van, biztos jön a nagy enyhülés, könnyebbség. Aztán még márciusban is esett hó bőven.

Úgy tűnik a nyár sem akar idén eljönni vagy csak nehezen. Azért remélem, hogy nagyon rövid időn belül elvonul már ez a pocsék idő, mert ebbe is kezdünk rendesen belefáradni. Éppúgy mint pár hónapja a télbe.

Most pedig húzom a gumicsizmám, is elviszem Zitával Csillát az oviba. Jó móka lesz.

2010. május 30., vasárnap

Egy cica mínusz

Ahelyett, hogy örömmel számolnék be arról, hogy a péntek délutáni kimenőm után milyen jól sikerült a debreceni hétvége, itt szomorkodunk, mert időközben az egyik cicánkat elvesztettük.

még péntek este telefonált a főbérlőnk, aki jött a cicusokat etetni, hogy a vörös cica (aki nemrég még lány volt, de állatorvosi vizsgálat után kiderült, hogy bizony ő is fiú, és lassan elkezdtük Jázmin helyett Jácintnak szólítani) az úton fekszik véresen. Valószínűleg autó ütötte el. A bolhairtó nyakörv alapján azonosítottam, hogy tényleg ő. Hogy hogyan került az autó elé a gyér forgalommal sem rendelkező utcánkban, rejtély, de valahogy megtörtént. :(

Főbérlőink nagyon rendesek voltak, elvégezték azt a legkevésbé hálás feladatot, hogy eltemetik a cicust. Emiatt kicsit rossz érzésem volt, hogy pont akkor történik, amikor elutazunk, másrészről talán annyiból "szerencsés" volt, hogy a lányok nem látták. normál esetben Jani későn jött volna, tuti én veszem észre, azt sem tudom, hogy tartottam volna távol őket, míg én eltávolítom az utcáról.

Ma este csak két cica szaladt elénk, falták a kaját, mintha mi sem történt volna, és ezúttal több is jutott fejenként, mert csak kétfelé oszlott.

Kinga nagyon ki van borulva, már újabb cicát kér, én meg nem tudom egyelőre eldönteni, hogy engedjek-e neki vagy sem. Jó eséllyel be fogom adni a derekam, mert a vörös cicus volt nem hivatalos felosztás szerint a Kingáé, és ő most cica nélkül maradt. Igaz, hogy nekem megint újabb feladat lenne egy macskakölyök ellátása, és azt sem tudom, a két nagy macska hogy fogadná (ez az új jövevény és féltékenység témakör úgy látszik nálunk állandó szereplő az életünkben), de az kétségtelen, hogy a 3 gyerek-3 macska egyensúlya megbomlott, az egyensúlyra pedig mindig törekedni kell. Ha már egyszer belekezdtünk és így alakult...

Kis ideig még gondolkodunk, addig pedig szomorkodunk a cicus miatt. Újabb szülői kihívás, hogy hogyan fogadtassuk el az 5.5 és 3.5 évessel a kis kedvenc elvesztését. De hazudni nem akartunk, azt hiszem, ez így tisztességes, úgyis elszólta volna magát valaki. Megvan a feladat, az biztos.

Hogy ne csak szomorú dologgal zárjam a hétvégét, beszámolok a kicsit sűrű, de annál szebb debreceni hétvégéről is.

2010. május 28., péntek

Öregdiák-találkozó Debrecenben

Ma délután tartottak a Debreceni Egyetemen, ahol én is végeztem, egy hollandos öregdiák-találkozót, ahová nekem is volt szerencsém eljutni.

2003-ban végeztem Debrecenben angol-német szakon, német szakon belül azonban a holland specializációt is felvettem, aminek segítségével 4 év alatt a nulláról megtanultam hollandul. Szakként is felvehettem volna a hollandot a vége felé, de azért akkoriban, 3. szak lévén fizetni kellett volna, amit nem tudtam megtenni. Így is rengeteg holland órám volt, nyelvvizsgákat is tettem le, és ezen hollandos múlt kapcsán voltam én is hivatalos erre a rendezvényre.

Az indulás Debrecenbe nem pont úgy sikerült, ahogy terveztem, mert tegnap este nem tudtam előre összepakolni, mert elaludtam a lányokkal, de végül gyorsított tempóban összedobtam a 4 lány családtag cuccát, és hálát adtam az égnek, hogy Jani összepakolt magának. Délelőtt 11-kor startoltunk otthonról, és délután 1-kor már ki is rakott az egyetem parkolójában. Innentől ő vette kezelésbe a lányokat, hazavitte őket apukámék lakásába, pizzát rendelt, amiből mindhárom csemete evett is rendesen, játszótereztek, majd, amikor én egyszer rájuk telefonáltam, hogy hogy vannak, Kinga kitalálta, hogy jöjjenek el hozzám az egyetem elé, úgyis olyan klassz dolog a szökőkutas nagy téren a vadiúj görkoriban botladozni.

Én ezalatt furcsa érzésekkel mentem be az egyetemre, 7 éve effektíve nem jártam ott, az előadót is keresni kellett kicsit, ahol a rendezvény volt, de persze megtaláltam. Fura volt kicsit a sok pelenkázás, éjszakázás, hintáztatás után hirtelen ilyen közegbe csöppenni, és alig akartam elhinni, hogy pár évvel ezelőtt minden nap ide jártam, ez volt a második "otthonom". PEdig talán pont jó napon tértem vissza, hiszen, ha jól emlékszem, éppen 2003. május 28-án tettem le az utolsó államvizsgámat.
A holland nagykövetség és a flamand közösség képviselői nyitották meg az eseményt, természetesen hollandul, és én csak úgy szívtam magamba a szavaikat, hiszen nagyon régóta nem hallottam hollandot beszélni. Igaz, hogy nem is értettem mindent, de ez ennyi év után nem nagy bűn, azonban, ha nagyon figyeltem, azért ment a dolog. Ennek különösen örültem.
A holland prezentációk után a holland tanszék tanárai bemutatták a tanszéket, és én álmélkodva hallgattam, mennyit változott a képzés jellege az elmúlt években. A blogonai képzésrendszer itt is sok mindent megváltoztatott, így a BA képzés már sokkal inkább gyakorlati irányba megy el, a régi rendszerű képzésű diákok közül most végzett az utolsó évfolyam.
A záróprogram részeként cégek mutatkoztak be, akik hollandul beszélő embereket is alkalmaznak. Ez is célja volt kicsit ennek a rendezvénynek, hogy a diákokat, az egyetemet összehozzák a munkaerőpiaccal. Ez a része a programnak számomra kicsit állásbörze jellegű lett, így én meghosszabítottam a kávészünetet, és az utolsó három munkáltatót előadását "ellógtam", és régi barátnőkkel beszélgettem kicsit. Ezeknél a cégeknél kicsi az esély, hogy dolgozni fogok, ezért mertem ezt megengedni magamnak. Mikor végetért, nekem is futotta egy kis rövid beszélgetésre volt tanáraimmal, ami talán a jövőmre nézve is hasznos lehet. Előfordulhat, hogy visszaülhetek az iskolapadba, hollanddal kapcsolatban, de mivel sok részlet még nem ismert, én sem írok még róla. Mindenestre hasznos infókat gyűjtöttem, ezért már megérte elmenni.

No, és azért is, mert találkoztam régi barátnőkkel, és ez talán minden hasznos infónál jobb volt! Igaz, hogy rövid időre, de találkoztunk. Az utolsó beszélgetés alatt kis családom már befutott az Egyetem térre, nekem is indulni kellett. Csilla és Zita messziről futott elém, Zita utána nem is engedett el. :) Kinga csak azért nem futott szerintem, mert görkori volt a lábán, meg különben is: ő már nagylány. :)

Így esett, hogy 2008-as érettségi találkozóm után ez a 4 órás kimenő lett a második leghosszabb, ami a lányok nélkül töltöttem, Zitától pedig először voltam ennyi ideig távol. Bevallom őszintén, hogy nagyon jól esett, már nagyon kellett, úgyhogy nagy köszönet Janinak is, ilyen ügyesen és hősiesen helytállt a lányokkal! :-))

2010. május 22., szombat

Lesz egy fiunk :)

Mármint keresztfiunk. Mielőtt bárki megörülne/felkapná a fejét, hogy jön a negyedik Turi... :-)

Nem, nem jön a negyedik, soha nem is fog, de félig-meddig mégis lesz egy fiunk, egy keresztfiunk, nyár végén. Vagyis a baba már megvan, csak nyár végén lesz a keresztelő. Hogy pontos legyek.

Ma délután Jani keresztszüleinél ünnepeltük sógornőm névnapját, összefutottunk Zita keresztszüleivel is, és ők kértek fel minket a megtisztelő szerepre, feladatra, hogy legyünk a lassan két hónapos Zekő baba keresztszülei. Én úgy örülök, pedig elvileg attől sok minden nem változik, hogy éppen ki tartja a szentelt víz alá, ugyanúgy szerethetem a kis srácot enélkül is. Legalábbis mondhatná akárki, hogy nem nagy ügy. De azért én nagyon örülök, mégiscsak egy esemény egy pici baba életében, jó érzés, hogy éppen én tarthatom majd azokban a percekben. Lehet, hogy én vagyok a bolond, de azt hiszem, nekem ez fontos dolog lesz.

Meg, no, később is azt mondhatom, hogy ő a Keresztfiam. Éppen ugyanúgy szeretem Zekő két testvérét is, de köztünk lesz egy különleges kapocs.

Mivel egyelőre nem igazán van szerencsés és jó minőségű kép Zekőről, ezért csak egy alvós kép:

Az a kis csomag lesz a Keresztfiam. A Keresztfiunk, párdon. :-) Jó érzés! :-)

2010. május 20., csütörtök

Egy éve...

Készülök egy ideje lélekben, hogy az építkezés elkezdésének évfordulójáról majd jól megemlékezem. Hogy majd itt hümmögök kicsit szomorúan (mert ennyit talán megengedhetek magamnak), hogy ezt az évfordulót nem ebben a "gödörben" ünnepeljük még, ahogy egy éve kinézett a "házunk":

Hogy nem gondoltuk volna, hogy ilyen kacifántos egy építkezés lesz. Hogy így elhúzódik. Hogy az amúgy is rengeteg gond, intéznivaló és stressz mellett kapunk extrastresszt is. Hogy megtudjuk, hogy vannak igen megvetendő emberek (már bocsánat).

De mindegy. Ez most így alakult. A következő évfordulót már tuti javában ott ünnepeljük.

Erre rosszul emlékeztem a dátumra...Tegnap volt egy éve, hogy elkezdtük az építkezést...

gigaprobléma...bárcsak ez lenne a legnagyobb gondunk! :-)

vigaszdíj gyanánt hétvégén Jani segít Nikinek és Arnoldnak költözni a frissen felépült házukba. Nekik sikerült és nagyon örülünk!! :-)) Én meg főzöm holnap este a túrógombóc hegyeket, hogy legyen erejük cipekedni. :))

2010. május 17., hétfő

Építkezés: az elmúlt hetek eseményei

Éppen egy éve indult az építkezés, nem gondoltam volna, hogy ilyen megemlékezést írok az évfordulóról, de nem lehet mit tenni.

Az utóbbi pár hónap nem volt egyszerű építkezés fronton. Sokszor jó lett volna leírni, kiírni magamból a történteket, de taktikai, stratégiai és biztonsági okok miatt nem volt tanácsos így tenni. Ezért úgy döntöttem, hogy majd utólag, amikor bizonyos részek publikussá tehetők lesznek, majd leírom. Így van az a mostani információ adaggal is: ezt már lehet publikálni, a jövőnket, az építkezés irányát már nem befolyásolja, ha közzéteszem. Azért előrebocsátom, hogy próbálok kimért, higgadt és visszafogott maradni, noha azért át fog jönni, hogy néha ordítani is lehetett volna mérgünkben, dühünkben. Neveket, cégneveket sem közlök, egyelőre ez nem fontos.

Lehet, hogy lesz ismétlés korábbi bejegyzésekhez képest, ezért elnézést, de most megpróbálom az egészet összefogni, egyben leírni.

Január végén állt meg az építkezés, amikor végre, egy hónap csúszás árán sikerült a belső falak hibáit kijavítani, újra felkerült a gipszkarton, sőt, a falak alapozó festéséig jutottunk. Mivel azonban a festés állandóan repedezett, a festő állandóan javítgatta, újra át kellett nézni az egészet, és ekkor derült fény egy csomó más hibára. Igaz ugyan, hogy a javítás során próbálták a falak nem egyenes mivoltát korrigálni, talán sikerült is néhol, azonban újabb hibákat követtek el, mégpedig, hogy nem erősítették fel megfelelően a gipszkartont, tehát a vizes helyiségekben nem biztos, hogy hosszú távon bírta volna a csempét. Ráadásul szabad szemmel is látszott, hogy “görbül” a fal, tehát evidens volt a hiba. Emellett kiderült, hogy a lambéria, ami a nappali-étkezőben a falra felkerült, nem elsőosztályú, mint ahogy kellett volna lennie, így leszedték. Mint ahogy az összes többi helyiségben is lekerült ismét a gipszkarton és OSB-lapok, tehát újra a szigetelés látszik. Azóta is. Mert azóta egy négyzetcentiméternyi nem került vissza.

Ehelyett elkezdődött egy halom műszaki ellenőrzés, vizsgálat. Több szakértő is járt kint, videók készültek, és mindenki megerősítette, hogy sok minden nincs rendben. Az említett belső falak hibája mellett hibát találtak a tető fontos gerendáiban is (vannak olyan gerendák, amelyek vékonyabbak, mint ami a tervben amúgy elő volt irányozva), tehát a tetőt is meg kell erősíteni. És mivel ez csak úgy lehetséges, hogy a cserepet is leszedik, ezért még egy teljes tetőbontás is előttünk van.

A tető hibája mellett kiderült, hogy a főfalak sincsenek rendesen “összefogva”, amin én, személy szerint nagyon meglepődtem. A téglaházaknál betonkoszorút alkalmaznak amikor állnak a falak, ezek tartják össze az összes falat. Mindig az jut eszembe erről, hogy ez olyasvalami, mint amikor gyerekként lego házat építettem, és az utolsó sorba hosszú elemeket tettem, hogy ne dőljenek össze-vissza a falaim. Bevallom őszintén, hogy gerendaháznál nem tudom pontosan milyen technológiával érik ezt el (bár hamarosan megtudom, ha javítják), de meg sem fordult a fejemben, hogy ilyet ki lehet hagyni. Márpedig ki lehet, jó példa erre a mi házunk is, az egyik főfalon lógó “cicajátékunk” is tisztán mutatja. A cicajáték nevet én adtam neki, noha köze sincs hozzá, amikor egyszer észrevettem azt a vékony madzagon lógó anyacsavart, amit a teraszon kívülről, a tető alatt lógattak fel a falra. Ennek a lógó csavarnak fel kellene feküdnie a falra, ehelyett eláll tőle, kifelé lóg, ami mutatja, hogy a fal felső rész kifelé dől. Egy-két centi az egész, de már ez is elég. Tehát felül nincs “összehúzva”. (csak azért lett cicajáték a neve, mert a macskinknak csináltunk hasonló lógó bigyókat játék gyanánt)

Nagyjából ennyi hibát találtak így hirtelen, de még persze akadhatnak apróbbak is. Azt hiszem, természetes reakció volt a részünkről, hogy nem akartuk így hagyni, hanem a javításukat kértük. Nekem néha megfordult a fejemben, hogy hagyjuk a fenébe az egészet, költözzünk be, csak nem lesz semmi baj, de aztán a józan eszem elhessegette ezeket a gondolatokat. Ezek olyan hibák, amik később nagyobb károkat okozhatnak, és ezt nem lehet annyiban hagyni.

Bosszankodtunk rendesen (nagyon visszafogottan fogalmazva), de gondoltuk, ugorjunk neki még egyszer, javítsunk, kezdjük újra, keressünk megoldást a gerendaházas kivitelezővel (továbbiakban Kivitelező, bár lehet, hogy a nagy kezdőbetűt megvonom tőle, ennyit talán meg lehet nekem bocsátani). A nagy megegyezési kedvünknek egy március eleji ügyvédi levél vetett véget, melyet kivitelező küldetett, melyben felszólított minket, hogy fizessük ki az eddigi költségeket ha nem, felveszik a bankukkal a kapcsolatot, árvereztetik az ingatlant, hogy a kártérítést megkapják (???), továbbá kijelentették, hogy a ház így nem biztonságos.

Hoppá, hoppá! Újabb fordulat, újabb hangvétel. Ment a válaszlevél ügyvédi szinten, hogy fizetni csak kifogástalan állapotban lévő házért fogunk, a banknak ehhez semmi köze, az, hogy nem biztonságos, nem az építettő (azaz mi) a hibás, tovább kért az ügyvédünk bemutatni néhány engedélyt és anyagok eredetigazolását, továbbá kérte a kivitelezőt, hogy egyezzünk meg, legyen ez a fő cél. Amennyiben ez nem sikerül, bíróságon leszünk kénytelenek az igazságunkat érvényesíteni.

Ha lehetek őszinte, ezt akartuk a legkevésbé. Érthető, azt hiszem. A március és április elment ilyen olyan egyezkedésre, majd mikor már majdnem a bíróság asztalán volt az ügyünk, kivitelező bejelentette, hogy szeretne megegyezni. Király. Újabb szakmai stáb vonult ki, újra felmérték a helyzetet, kértük őket, készüljön tervezet a javításra.

Ami tervezet készült is, és ez újabb fejlemény, ám eszerint a tervezet szerint kivitelező nem biztos, hogy óhajtja elismerni az eddigi javítási és bontási költségeinket.

Innentől ismét nem nagyon tudok konkrétumokról írni, mert nem akarom publikussá tenné az éppen folyó döntési folyamatokat, így, ha valami konkrét és publikálhatóvá válik, ismét megírom. Terveink vannak a hogyantovábbot illetően, meglátjuk, hogy alakul majd az egész.

Azért, hogy némi érzelmet is vigyek a dolgokba, megjegyezném, hogy én személy szerint nagyon megviselt vagyok amiatt, hogy két hónapja az új házunkban kellene laknunk, ám ehelyett továbbra albérletezünk. Nem vagyunk nyomorúságos körülmények között, de én “belőttem” magamnak nagyjából a márciust, hogy addig maradunk, és azóta minden idegesít itt. Hogy itt látom az orgonát virágozni, hogy fel kellett állítani a hintát, a medencét is fel kell majd, noha ezeket mind “odaát” kellett volna megtennünk. Eddig is bosszankodtam a szerintem takaríthatatlan padlószőnyeg miatt (hacsak nem szuper porszívója van az embernek), most még jobban idegesít. Szegény Jani ezért is áldozott még 12000 forintot egy új porszívóra, ami erősebb a mostaninál, mert látta, hogy ki fogok teljesen borulni a hálószobák rossz levegője miatt. Vagy pl. nehezen viselem, hogy a kamra totál messze van a konyhától, a bejárat mellett az előszobából nyílik, állandóan “kilométereket” futkosok egy-egy dologért, noha az új házunkban egyből a konyhából nyílik, teljesen logikusan és praktikusan. arról nem is beszélve, hogy gigászi összegek mennek el az albi fenntartására, több évnyi nyaralásunkat fizettük már ki erre. Egyszóval, hiába sokkal jobb itt élni vidéken, mégis egyre több a keserűség, bosszúság. Kívülről nézve banális hülyeségek ezek, néha én is csak mosolygok rajtuk, derűsebb, türelmesebb perceimben, de amikor nagyon sietnék valamit megcsinálni, és ezek a praktikátlan dolgok akadályoznak, akkor elküldök néhány embert melegebb éghajlatra. akik miatt ez az egész így alakult. Akiknek van egy szakmájuk elvileg, amihez értenek elvileg, és mégsem képesek normális munkát végezni. Semmi luxus nincs a házunkban, mégsem tudták megcsinálni, szégyent hozva ezzel a gerendaházas építkezésre is. ami pedig ugyanolyan jó és tartós, mint a “hagyományos” építkezés, épp” csak más technológiával készül (amit a mesterember elvileg kitanult, ugye?), de semmivel sem bonyolultabb. Az albérletre visszatérve, öröm az ürömben, hogy a főbérlőinkkel nagyon jó a kapcsolatunk, mondhatni, öröm, hogy ők a főbérlőink, örülünk, hogy hozzájuk “kerültünk” (talán ők is, igyekszünk jó albérlők lenni J), sok segítséget kapunk tőlük, csak egyet említve a sok közül, hogy Rita többször vigyázott már Zitára, ha úszni mentem az ovisokkal (és ezalatt egy halom ruhát is kivasal nekem, “mellesleg”!), vagy most csütörtökön mindhárom lányra, amíg szülői értekezleten voltam az oviban, és Jani haza nem ért. Szóval, mindig számíthatunk rájuk. Ez olyan kincs nekem, ami megfizethetetlen, ilyen segítségem nem lesz “odaát”, legalábbis egy ideig nem valószínű. Ezért nem tudom utálni a jelenlegi állapotot, mert rengeteg jó is van benne.

És, hogy a vége pozitív kicsengésű legyen, jöjjön az optimista zárszó. Mégpedig, hogy nagyon unjuk ugyan már a banánt, de továbbra is próbálunk az egészre pozitívan gondolni, mert máshogy nem fog felépülni a ház. Mert hogy fel fog épülni az tuti, továbbra sincs más választásunk. Kitartónak kell lennünk, ki kell tartanunk az igazunk mellett, mert nem akarunk minőségileg hibás házat. Több évtizedre szeretnénk építeni, nem öt évre. Alapvetően örülhetünk, hogy kiderültek a hibák, tudjuk, hogy más nem volt elég figyelmes, és bizony rossz minőségű házat vehetett át.

Így aztán most nehéz olykor beletörődni, hogy még mindig nincs kész, hogy jelentős anyagi teherrel jár a finálé, mi több, nagyon-nagyon jelentőssel, de ha eddig eljutottunk, innen már becammogunk a finisbe. Kitűztünk egy új költözési időpontot, pár hét múlva, ha kiderül hogyan, milyen irányban haladtunk tovább, el is árulom, hogy ez tartható lesz-e.

Sikerült optimistára alakítani a végét?

2010. május 16., vasárnap

Anyák napja a középső csoportban

Múlt héten pénteken tartották Kingáék csoportjában az anyák napi ünnepséget. Kinga részvétele igencsak kétséges volt, mert először kötőhártyagyulladással, majd torokgyulladással is itthon volt egész héten, de mivel pénteken jól érezte magát, ezért úgy döntöttünk, elmegyünk. A szövegeit prímán tudta, ezt itthon többször magam is leteszteltem, hiszen állandóan ezeket szavalta, így nem számítottunk nehézségre. az óvónő ugyan aggódott, hogy fogja-e tudni, hol kell állnia, mert végül a kiscsoport szobájában tartották az ünnepséget, de én biztosítottam az óvónőt, hogy ha segíteni is kell neki, bakizik, akkor sem történik semmi, hiszen nem híres színdarab ez, amit profin tudni kellene, hanem egy anyák napi ünnepség, amivel az anyukáknak akarnak kedveskedni, és nem hiszem, hogy bárkit is zavart volna, ha egy ötéves gyerek annyi ember előtt elront valamit. Engem különösen nem. Én már annak is örültem, hogy el tudtunk menni.

Zitára a főbérlőnk anyukája, Rita vigyázott, míg én elszáguldottam Kingával az oviba. Elhoztuk Csillát is, aki szintén velem nézte a műsort, mint Kinga előtte egy héttel. Nem lett volna már idő hazajönni vele, így maradt velem. Mire beértem a terembe, már tele volt anyukákkal, apukákkal, nagymamákkal. Hátul álltunk meg Csillával, aki egy idő után felült a nyakamba, így innentől egy "élmény" lett az egész műsor. Eleve nem sokat láttam az előadásból, mert álltak előttem, így még nehezebb lett a helyzet. Egyszer "természetesen" pisilni is ki kellett mennem vele, a vége felé azonban eljátszott a játék konyhában, amitől megkönnyebbültem. Ettől még nem láttam többet az egészből, mint előtte, de végre nem zsibbadt a nyakam és vállam. :-)

Kinga az egyik szóló szerepében (egy papír gólyát tart a kezében), ügyesen mondott mindent
Már az ajándékokkal:
Rémrossz képeket sikerült csak csinálni, újra sokat bosszankodtam a fényképezőgép miatt, de ezen nem tudunk most változtatni, meg aztán rossz pozicíóban is voltam. Messze voltak tőlem, így gyatra minőségűek lettek a fotók. No, mindegy, azért én örülök, hogy valamit láttam az egészből, rövidebb volt a kiscsoportos műsornál, ami rengeteget számított!, a gyerekek is jobban bírták. És azért örültem az ajándéknak is, amit ezúttal az óvónők készítettek el, mivel Kinga hiányzott a héten. :-)
És végül egy már valamire használható kép a műsor után az ovi udvarán, bár a naptól alig bírták a szemüket kinyitni :)

2010. május 14., péntek

Előzetes

Nagyon nem megy a blogírás mostanában. No, nem mert nincs miről vagy nem szeretnék, nem, nem, sőt! Nekem tenne legjobbat most az írás, ennek ellenére más dolgokat vettem újabban előre. az utóbbi időben addig nem szeretek leülni pihenni, amíg nincs rendben minden körülöttem, és ez úgy tűnik nem mindig válik be. Mert a házimunka sosem fogy el, időnként venni kell egy nagy levegőt, és félbe kell szakítani.
Mert az is ugyanolyan fontos, hogy leírjam, mi minden történik velünk mostanság, hiszen később nem fogok rá emlékezni.
Ezért aztán a hétvégén, ha a lányok kétharamada mamához vonul ismét ottalvós vakációra, nekiülök végre, és megpróbálom behozni a lemaradást. És akkor nem mosok fel, porszívozok, pakolok, sütök, helysziínelőket nézek. Csak írok. Szigorúan! :)
Amiről írni fogok:
-Kinga anyák napi szereplése
-blogdíjakról, amiket kaptam
-építkezés, mert most már vannak olyan dolgok az utóbbi hónapokról, amiket végre leírhatok, amúgy továbbra is áll az építkezés
-Zitáról néhány érdekesség
-és ha belefér, arról egyáltalán, hogy miért nem írok

Most már nyilvános, számon lehet rajtam kérni! :-))

2010. május 4., kedd

Copfos Csilla

Délután hármasban mentünk Csillért az oviba, minekután Kinga is itthon "vakációzik" a szeme (és láza miatt-a kettő nemigen függ össze, még nem tudjuk mi van). Csilla sokáig nem vett észre minket. Ma véletlenüll csupa rózsaszínben volt, általában ilyen azért ritkán van. Néztem messziről, ahogy a műanyag mérleghintára felül a kis pöttyös harisnyás lányka, ücsörög, nézelődik, majd végül kiszúrt minket. Felpattant, hatalmas "Auf wiedersehen!-t" köszönt(itt németül köszönnek el, mert németajkú is a falu), és repült felém. Repült, szaladt, ragyogott az arca, két kis copfja lobogott utána, majd nagy lendülettel hozzámbújt. Olyan szép volt (nekem) maga a kiscsaj, és olyan szép volt a pillanat.

Biztos nem (csak) a kis copfjai tették, de tutira hozzájárultak az összképhez. Mert bizony nálunk a copfok újak Csilla részéről.
Többször kért már két copfot, de vasárnap benne is hagyta a hajában. Egyik oldalon rózsaszín, másik oldalon lila hajgumival, hozzá passzoló rózsaszín ill. lila (csillogó-természetesen) csatokkal. Nem vette ki visítva, miután derekasan megdolgoztam vele, hanem bent hagyta. Tetszett neki. Én meg sokáig rettegve vártam, mikor tépi ki őfelsége a gumikat, és foszlik semmivé a helyes kis frizura. De nem. Bent hagyta. :)
Éjszakára sem engedte kivenni a gumikat, csak a csatokat, nagy nehezen. Pedig ezeddig szóba sem jöhetett csatolás vagy copf. Most egyik pillanatról a másikra megtetszett neki. Hihetetlen. Ki érti ezt? :)
Olyannyira, hogy elkezdett komolyan érdeklődni a csatok iránt. Azt hiszem, ha tartós marad az új hajviselet iránti szerelem, akkor Csilla előlép másodikszámú hajcsathasználóvá. Kinga az első, jó ideje, és lassan Zita is előkelő helyet foglal el a sorban, hiszen szemébe lógó haját már csatolni kell, vágni nem akarom. Jól áll neki a kis csat. Persze már el is kavart majdnem egy lapnyi szép csatot, de a Ziták már csak ilyenek. Meg a csatok is: feszt eltűnnek. :)

No, és természetesen arról sem szabad akkor majd elfeldkezni, hogy pár perccel korábban keljünk reggel, hogy Csilla fodrászolása is beleférjen az időbe. Még szerencse, hogy komolyan jön a nyár, egyre kevesebb ruhát kell kompenzációként rájuk adni. Még szerencse.

Anyák-napja Csillával

Mikor Kinga az első félévét töltötte még a pesti oviban, lemaradtunk az anyák napi ünnepségről, mert pont beteg lett. Így még sosem láttam 3 éves gyermekemet ilyen apropóból szerepelni, hiszen tavaly Kinga már bő négy éves volt, amikor először láttam őt. Kíváncsi voltam, hogy kicsi középső leányom mit "alakít" majd, hogy egyáltalán hajlandó lesz-e szerepelni. :) Fel voltam készülve az ellenkező esetre is, az sem zavart volna.
De nem így lett. nagy mosolyogva vonult be a többiekkel, aranyosan mosolygott, viigyorgott, integetett, láthatóan nagyon érdekelte a hirtelen bevonult embertömeg.

Éenekelt a többiekkel, bár néha ki-kimaradtak neki részek, de látszott, hogy tudja a szöveget, csak nem mindig koncentrált. Lekötötte a többi dolgo körülötte, De a többi gyerek is el-elbambizott, édes volt a sok kis hároméves, ahogy izegtek-mozogtak, álandóan igazgatni kellett őket. :)
Volt körjáték is, ez nem a legszerencsésebb kép, hiányzik óvónéni feje, de olyan kevés hely volt, úgy össze voltunk passzírozva az anyukákkal, hogy örültem, ha képet tudtam csinálni, nemhogy figyelni ilyen apró-cseprő dolgokra. :)

Itt már az ajándékokkal, a finisben, ekkor már a kicsik is alig bírtak figyelni.
Nagyon helyesek voltak a lurkók, Csilla is nagyon cuki volt, örültem, hogy jól érezte magát. Nekem azért nem volt felhőtlen a szórakozás, mert nagyon kevés volt a hely a csoportszobában, ráadásul majd' minden gyereknek eljött anyukája, nagymamája, tesója, apukája, volt ott apró újszülött baba is. Ülőhely alig, úgyhogy tényleg nagy öröm, hogy láttam valamit. Ez persze nem az ovi hibája, ilyen az ovi, régi épülte, és amíg nem nyernek pályázaton, hogy nagyobb, korszerűbb ovit építsenek, addig ez így is marad. Ráadásul szerintem a műsor is hosszú volt (45 perc), ilyen pici gyerekekhez ez sok, de itt ez a szokás. Én ezzel nem értek egyet, de ez legyen az én bajom.

Kinga csoportja most pénteken ünnepli anyák napját, úgyhogy újból hivatalos vagyok az oviba. Csak reménykedni tudok, hogy Kinga meggyógyul addig, mindenesetre valamelyik délelőtt várják be őt is az oviba próbálni. Ha nem lesz lázas, elesett, bemegyünk. Érezhetően komolyan veszik az óvónők ezt az egészet, bár én nem érezném tragédiának, ha valamiért bakiznának, hiszen nem híres színházi előadás ez, csak egy kis megemlékezés. no, mindegy, biztos én vagyok rosszul összerakva.

2010. május 1., szombat

Lovagolni voltunk

Május első napjának délelőttjén itthon tettünk-vettünk, délután azonban Zsuzsa és Zoli invitálására elmentünk Gödöllő mellé, ahol a lányok lovagolhattak kicsit Zsuzsi lován, Tequilán. Elméletileg az éppen ma megrendezett díjugrató versenyre is mentünk volna, de Zita alvása miatt lemaradtunk róla. biztos érdekes lett volna, így viszont Zita kialudta magát, nem nyűgösködött, és ez sokat számított.

Kinga ült fel először Tequilára
Zita Janival repülőket nézett, megörült mindnek, és valami "app" felkiáltással kommentált minden egyes repülő járgányt
Csilla is felült ezúttal, nagyon lelkes volt, nyoma nem volt a Debrecenben megismert félénkségnek, vigyorgott nagyokat, és hagyta, hogy Zoli és Zsuzsi vezessék a lovon, nem kellett loholni mellette :)
Együtt is felültek, a képen is látszik, hogy Kinga elég bágyadt volt, és a péntek este észlelt (valószínű) kötőhártyagyulladásnak tulajdonítottuk a csendességét, levertségét. Ettől függetlenül kedvvel csinált végi mindent, a végén kéreckedett csak le a lóról, hogy elfáradt.
A szurkolótábor


Kinga ügetett is a lovon

Nagyon jól éreztük magunkat, nagyon szép helyen jártunk, csak Kinga szeme aggasztott. A poros, lószőrős környezet most nem volt ideális számára. Hazafelé el is aludt az autóban, itthon is vacogott, és kiderült, hogy majdnem 39 fokos láza van. Gyors zuhany, kamillázás, Nurofenes lázcsillapítás után ágyba került, és gyorsan el is aludt, mint ahogy két testvére is. Csak remélni tudom, hogy holnapra jobban lesz.

Májusi nyitány

Tegnap estefelé megállt egy utánfutót húzó traktor a házunk előtt, lepattant a vezetőülésről Kinga egyik csoporttársának és egyben jelenleg legjobb barátnőjének apukája, lerángatott egy fát az utánfutóról, majd bekiáltott az udvarra hozzánk, hogy itt vannak akkor a májusfa. Jól meglepődtem, hirtelen azt sem tudtam, tényleg hozzám beszél-e (pedig egyértelmű volt), de tényleg nekünk hozta. Hétfőn voltunk náluk, lányaink kicsit játszottak ovi után, akkor kérdezte, hogy szeretnénk-e májusfát. Azt válaszoltam, hogy nem, mert gőzöm nem volt, hogy fel tudom-e majd díszíteni, hova rakjuk, stb. Azt hittem, a témát le is zártuk, erre tegnap váratlanul csak beállított a fával, és nekünk ajándékozta. nagy hirtelen csak rózsaszín és piros krepp-papírt találtam itthon, de ez elégnek is bizonyult. Lányokhoz kapcsolódó szimbólum igazán lányos díszítéssel. :)
A már pizsibe bújt leánykáimmal még lefekvés előtt kiszaladtunk, és gyorsan felkötözgettem a szalagokat, hogy ha Jani este megjön, még fel tudja állítani.
Örült is Jani nagyon, hogy késő este még ilyen feladat vár rá, de így jár egy lányos apuka. Meg is adta a módját a ceremóniának, este 11-kor öltönyben fel is állította fel a kerítésnek kötözve a fát, hogy május 1-jét már teljes díszében várja. A hagyomány szerint eladósorban lévő lányok házainál állítanak májusfát, és noha mi még nem akarjuk zsengekorú lányainkat kiházasítani, a hagyományt ápolni kell, és mindenképpen jó móka, vidámságot és üdeséget hozott a napjainkba a hirtelen érkezett fa. Persze úgy még könnyebb az egész, ha az embernek nem kell a fakivágással és hurcolással vesződni... :-)) Sem Debrecenben, sem Pesten nem nagyon láttam májusfát, itt pedig több helyen is áll.
ez pedig az extra ráadás, a kivirágzott orgonabokrok, ontják isteni illatukat, egyszerűen imádom! :))

Írtam már valaha, hogy a május a kedvenc hónapom?

2010. április 27., kedd

Kicsi Zita napja

A legkisebb a családban, de az egyik legfontosabb személy számunkra.
Még csak a 2. névnap, de ugyanolyan fontos, mint a 25. lesz.
Picike még, de ma van az ő napja. Vagy mire "kimegy" a bejegyzés, lehet, hogy "tegnap volt" lesz a helyes.
Nem ünnepeltünk igazán, mert nem fogja még fel, de rengeteg puszit kapott ma tőlem. :) az ajándékát meg még Debrecenben megkapta, mert akkor fogtunk ki akciós Duplo-t, ami még nem sok van itthon (nem is értem hogyan, komolyan, még egy ilyen háztartást!! ;-) ). Biztos örült neki, de nővérei talán még jobban. :-))
Nagyon szeretem a nevét, ettől már csak őt magát szeretem jobban. Egyre nehezebb vele is, nyílik a kis csipája a világra, engedi ki a hangját, visít eleget egy nap, de akkor is tündéri kis manó. Mert bújik, ragaszkodik, nyálas puszit ad, ami néha cuppan is, és mert egész nap "kínaiul" beszél, folyamatosan, gesztikulálva, mutogat, magyaráz. Csak én nem értem még. De fogom, ha átvált magyarra, addig meg ezt élvezem. :)
Kinga ilyen idős korában olyan nagynak tűnt nekem. Zita még mindig babás számomra. Még szopizik: elalvás előtt és éjszaka, ha megébred. Kis husi, de nem kövér, párnás lábakkal, a 10 kilójával, ahogy szedi a kis virgácsait, futást imitálva, riszálva kis pelusos popóját. Imádom.
sokféleképpen szólítjuk: elsősorban Zitának, kedvelt a Zitus, Zitu, mamának Zituka, no, és Csillának az ezerféle becenévváltozata sem piskóta, amit le sem tudok mindet jegyezni-Zitti, Zittimitti, Zittermitter, Zitterke, Zizu. Ja, és, ha butaságot csinál, akkor Zizi. Ez utóbbi először akkor bukkant fel, amikor Zalán másodunokatesóját Zazának kezdték becézni. Én is generáltam egy Zizit magunknak. Ja, és néha Bütyike. De ez nem a Zitából ered, csak úgy. De ezt ritkán használom.
Csilla névnapján nem sikerült, ma azonban Jani elég korán hazaért, így ünneplés gyanánt átmentünk Diósjenőre, felpakolva biciklikkel, és a szokásos kemping melletti "placcon" bicikliztek a lányok és fociztunk is egyet. Kinga egyre profibb, a kis ünnepelt pedig korához képest irtó ügyesen rúgta a labdát. Ha nem feledkeztem volna bele a pillanat szépségébe, ha nem gyermekem ügyesedése köt le éppen, akkor talán le is tudtam volna fotózni, aminek talán nagypapája is örült volna, hiszen biztos eszébe jutatta volna az egyszeri, huszonpárévvel ezelőtti kislányt, aki a majálisokon-juniálisokon is hasonlóan "brillírozott" a lasztival (khm, igen, rólam van szó, nagy focista voltam kicsi koromban, szerényen ezt itt meg lehet súgni a Zitás sorok között :-D)
A nagy focizás után az egyik falubeli pizzériából hozott Jani két pizzát, amit az épülő házunkban meg is ettünk, "dobozasztalokon", kempingszékeken. Csináltunk már máskor is ilyet, nagyon romantikus, bár ezt igazából már rendes körülmények között, rendes étkezőasztalon ott kellett volna elfogyasztani, de az egy másik történet. Gyönyörködtünk a nagyon élénk zöld erdőben, eszméletlen szép ilyenkor minden, éled a Börzsöny, egyre zöldebb az egész, csicseregtek a madarak, kopácsolt egy harkály és csend volt amúgy.
Kicsit későn értünk haza, de még ekkor is hintázni óhajtott a kis ünnepelt ("inta" hangos csatakiáltással, ezt a szót nagyon tudja), alig lehetett őket beterelni.
Aztán elfáradt a kis huncut manó, alszik egy ideje, kipiheni, feldolgozza második névnapján átélt "hatalmas" élményeket. :)
Boldog névnapot kicsi gyöngyszemünk! :)

/Nagyon szépen köszönöm Zita nevében is a sok köszöntést, nagyon jól esett, hogy ennyien gondoltatok a kiscsajra! :)/

2010. április 22., csütörtök

Csilla-nap

Immáron negyedjére ünnepeljük Csilla névnapját. Hogy mekkora ünneplés lesz még kérdéses, de mindenesetre ez a nap ma Csilláé nálunk.

Ma töprengtem éppen, hogy vajon miért lett Csilla pont Csilla. De már nem emlékszem pontosan. Szerintem, mert tetszett a hangzása. Mert amúgy a jelentése nem túl extra, eredetileg írói névalkotás, Dugonics András Etelka című regényében szerepelt először 1788-ban. Emellett növénynév is, ami meg pláne prózai,a Scilla növénynemzetség magyar nevének, a csillagvirágnak a változata. A nyelvjárási csilla szó jelentése: a gyékény és a nád gyenge hajtása, illetve gyéren növő sás.

Nem túl emelkedett, no. :) Meg problémám volt, hogy kettősbetűvel kezdődik, ami esetleg később külföldön nehézséget jelenthet neki. De ezen a ponton léptem túl leghamarabb, azt hiszem, rengeteg Csilla boldogult már külföldön, úgyhogy nem kell aggódni. Ezek ellenéretetszett maga a név. És nem utolsósorban az is fontos volt, hogy a névnapja távol esik a szülinapjától, ami, szerintem, egy december 6-án született ember életében nem olyan rossz. Minden gyereknél próbáltunk úgy választani, hogy ha sikerül, ne legyenek közel a szüli-és névnapok. Csak akkor tettünk volna kivételt, ha valamelyik névhez nagyon-nagyon ragaszkodtunk volna.

Mi leginkább Csillusnak becézzük, mamának Csilla babám, az egyik óvó néninek (aki Kinga) pedig Csili. :)
az elszánt biciklis:

Ma volt az oviban az anyák napi fotózás, nagyon klassz képek születettek lánykáimról, külön örülök, hogy névnapi emléknek is eltehetjük. :)
Jani pedig ma délelőtt "szabadult meg" két anyajegyétől a fejéről, no persze nem csak úgy, hanem rövid műtét keretében, ennek is megjegyezzük a dátumát. Ha bármikor kellene később. :)
Itthon várja a kis névnapost egy-két apróság ajándék gyanánt (főleg ruha ezúttal, azon belül is a hiánycikk a pizsama, szép Minnie egeres változatban), és remélem, sikerül valami sütizést is csapni délután, ez csak Zita alvókáján múlik. :) És különösen reméljük, hogy ezúttal Jani is részese tud lenni kicsit az eseménynek, ha már egy hétvégi ünneplést meghiúsít egész hétvégére történő elutazása.
Daisypath Christmas tickers