-->

2011. november 8., kedd

Az előzmények, a készülődés és odaút

Azt hiszem, ehhez a belga úthoz igen rögös út vezetett. Nagyon régóta terveztük, hogy meglátogatjuk a barátainkat Belgiumban (akikkel együtt is nyaraltunk), de az utóbbi években mindig történt valami, ami miatt halasztódott az ügy. Hol "újabb" baba született, hol javában folyt az építkezés, hol az építkezés miatt nem volt pénz az utazásra. Most nyár végén úgy váltunk el a Petrovszki családtól, hogy talán-talán idén, az őszi szünetben már összejöhet. Én meglehetősen bele is éltem magam az utazásba, ezért ért nagyon váratlanul október legelején a hír, hogy anyagi okok miatt (továbbra is az építkezés terhei miatt) most sem jön össze az utazás. nagyon letörtem, bár tudtam, hogy méltósággal kellene viselni, örülni annak, hogy van egy szép házunk, de nagyon kétségbe estem, nagyon szerettem volna már messzebbre kimozdulni.

Úgy teltek a napok, hogy nem utazunk a szünetben. Ettől függetlenül nem tudtam beletörődni a dologba, biztos, ami biztos alapon, október elején bekalandoztam busszal a lányokkal Rétságra az okmányirodába, hogy személyit csináltassunk, ami még akár meg is érkezhetett október végéig. Időpontunk sem volt az irodában, reszkettem, mennyi ideig kell ott várni a három fáradt lánnyal, végül másfél óra alatt megúsztuk, egy hét múlva pedig megérkeztek az okmányok! Halleluja!

egy hétre rá pedig megoldódtak váratlanul az anyagi problémák (no, nem az építkezésé, hanem meglett az útiköltségre a pénz), madarat lehetett volna velem fogatni, annyira örültem!! Ekkor örültem igazán, hogy csakazértis megcsináltattam a személyiket, pedig akkor tényleg nem volt rá remény, hogy tudunk utazni.

Végül eljött az utolsó egy-két nap, gőerővel próbáltam mindent összekészíteni, de végül a sors úgy intézte, hogy a finisben is küzdjünk némi akadállyal. 28-án pénteken suli-ovi után indultunk, előtte csütörtökön este és péntekre virradó éjjel viszont rettentően rosszul voltam, mindent kiadtam magamból. Csütörtökön egy zoknit nem tudtam bőröndbe csomagolni, minden maradt péntek délelőttre. Hála istennek jobban éreztem magam, tudtam tenni a dolgomat, csak azon izgultam, hogy nehogy rosszabb legyen, netán más családtagon is kijöjjön. nem jött. Sikerült mindent összerakni, és némi késéssel ugyan, de délután fél kettőkor kigördültünk kicsiny falunkból.
Sajnos, nem sajnos, Pesten még két dolgot el kellett intézni: Jani egyik főnökének oda kellett adnia egy papírt, ezért kerengtünk egyet a IV. kerületben, majd a MOM Parkba kellett bemenni, hogy az autónk visszakapja az eredeti gumiját, ami szervízben volt ott, és ennek is csak örülhettünk, hogy egyáltalán elkészült. Lecserélték, szereztünk némi ennivalót, aztán már tényleg nekivághattunk a nagyvilágnak!

nem mondanám, hogy kellemes volt az első napi utazás. A lányok fáradtabbak voltak, estefelé többször nyűgösködtek, elsősorban Csilla. Kinga abszolút nem panaszkodott, csak akkor, ha mertünk valamiért megállni. :) Ő szünetet sem tartott volna, sőt, megaludni sem akart sehol, csak menjünk és legyünk már ott! :) Mi, szülők, nem osztottuk ezt a nézetet olyan szenvedélyes lelkesedéssel, és nekünk volt igazunk. Fél hatkor átléptük a magyar határt, majd este fél 11 körül a Regensburg közelében lévő velburgi szállodát, ahol egy éjszakát töltöttünk. A szállodát Tibiék ajánlották, ők is szálltak már meg ott többször, és tényleg nagyon kellemes, hangulatos bajor szálloda volt, bár az este folyamán többször felmerült, hogy megállunk ad hoc egy másik szállásnál, mert nem bírja Csilla. Jani nyomta a gázpedált rendesen, most inkább nem írnám le, hogy néha mennyivel száguldottunk a német éjszakában, de végül odaértünk, a csajokat "bedobtuk" a fekhelyeikre, és mi is dőltünk ki azonnal.

Másnap reggel vidáman ébredt mindenki, jóval hamarabb, mint számítottam rá, de ez nem volt gond. Egy gyors fürdés után, és némi vidámkodás után reggeliztünk az éttermi részben (annyira imádom ezeket a német reggeliket, annyira finom, friss és illatos minden, hogy az ember legszívesebben mindent végigkóstolna), majd tovább indultunk.
A három leányzó a nagyágyon (itt aludtam én Csillával és Zitával keresztben, összebújva)
Velem:
Janival:

A szállodát elhagyva találtunk egy diszkontot, vásároltunk néhány dolgot az útra, majd délelőtt fél 11-kor ismét autópályán voltunk. Elég monoton tud lenni ez a hosszas autópályás utazás, de a környező táj színes őszi pompája kárpótolt valamennyit:
A lányok jobban bírták már az utat, mesét néztek, zenét hallgattak, rágcsáltak valamit. Bonn közelében következett egy nagyobb pihenő, minijátszótérrel:
kicsit felszabadultabban a hosszú autózás közben:
megfutattuk a népet:
Futkároztak, sült krumplit ettek, tetszett nekik a hiper-szuper higiénikus mellékhelyiség (hazafelé direkt ilyen helyeken akartak már csak pisilni, ahol szinte semmihez nem kell kézzel nyúlni, minden automatán öblít, tisztít, adagol, külön esemény volt, hogy a vécéülőkét is letisztította a gép :-D), úgyhogy kicsit pihentebben mehettünk tovább.

Köln után a gps kerülőt javasolt, itt kerültünk is egy jót, annyira, hogy egyszer csak Hollandiában találtuk magunkat. Elsőre fura volt, de hamar kiderült, hogy ezzel sokat nem vesztünk. Maastricht felett fordított vissza a gps, innen sem lett volna már sok Brüsszel, de kicsit később megint hallgattunk a gps "javaslatára", ami valószínűleg "kapja" a balesetes-torlódásos infókat, és így jutottunk el Liege központjába is. No, itt aztán kaptunk egy kis dugót, én itt kezdtem elveszteni a türelmem kicsit, de aztán próbáltam pozitívabban felfogni a dolgot, és megnézni jól Liege központját, amennyit autóból látni lehetett. Liege-ből kikeveredve végül tényleg könnyen haladtunk, és négy helyett negyed hat körül megérkeztünk a Brüsszel közelében lévő településre, ahol barátaink laknak.
Olyan hihetetlen volt, hogy véget ért a hosszú utazás, nagyon örültünk a viszontlátásnak, annak meg méginkább, hogy az öt lány úgy fogadta szinte egymást, mintha előtte való nap találkoztak volna utoljára. az első este természetesen az új hely megszokásával telt, közös játékkal, ajándékosztással, bontással. Jó volt oda megérkezni, másnaptól pedig megkezdődtek az igazi belgiumi kalandjaink. Innen folytatom. :)

2011. november 7., hétfő

Képes ízelítő az elmúlt hét pillanataiból

a teljesség igénye nélkül kikaptam 5 képet az elmúlt heti több százas termésből, csak, hogy megmutassam, hogy messze jártunk az iskolai szünetben. :)






Amint sikerül az összes kép nagyjábóli feldolgozása, teszek fel többet is, no, persze némi beszámolóval kiegészítve. :)

2011. október 22., szombat

Szőnyegen elterülős-végre!

Most abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy tegnap az autó után ma véletlenül lett szőnyegünk is a nappaliba (amit pont az új autóval hoztunk haza, amire a céges egyterű alkalmasabb lett volna, de mentségünkre legyen mondva, hogy nem tudtuk, hogy szőnyegvásárlás lesz a dologból). A lányok egyből kényelmesen elterültek mesenézés közben:
azért ez így mégis csak melegebb és puhább. :-) És játszani is sokkal kellemesebb rajta, mint a padlón.
Én pedig örülök, mert a szőnyeg színe éppen illik a sötétítő színeihez, ami azért klassz dolog tud lenni, ha különböző helyről szerezzük be a darabokat. Ráadásul spontán, ha terveztük volna, hogy megfelelő szőnyeget keresünk, tuti nem találunk. :-)

2011. október 21., péntek

Az új családtag

Hatalmas nagy örömmel mutatom be új családtagunkat, őt itt:
Ma délután lett családtag ez a 13 éves Mazda 626-os, amely mostantól az én segítségemre lesz a mindenféle intéznivalók ellátásában. Kb. 3 éve várunk arra, hogy a meglévő céges autó mellett nekem is legyen egy saját autóm, és ez most megvalósult!

Itt kell nagyon nagy köszönetet mondjunk annak a barátunknak (akit egyelőre nem említek névvel, nem tudom, mennyire akar inkognítóban maradni), aki önzetlenül ajánlotta fel anyagi segítségét az autó megvásárlásában! Látta, hogy mennyire nehéz az élet ennyire a faluszélen autó nélkül, három gyerekkel, azt is tudta, hogy önerőből ezt most nem tudtuk volna meglépni egy ideig, ezért felajánlotta az anyagi segítséget. Azt hiszem, ehhez sokat nem is tudok hozzáfűzni, csak, hogy KÖSZÖNJÜK!

ezáltal új dimenziók nyílnak meg előttem, nekem is szokni kell, hogy mobilis lettem, de azt hiszem, ez menni fog. :-)) Lehet végre saját magam intézni a vásárlásokat, könnyebben tudom a lányokat külön foglalkozásokra vinni, de ha úgy adódik, anyósomhoz is könnyebben átviszem őket, hiszen ő is már nyugdíjas, tud gyerekfelügyelet terén segíteni, csak eddig macerás volt átjárni Romhányba. És végre nem kell hóban, fagyban, esőben, szélviharban majdnem egy órát hazagyalogolni a lányokkal, hanem helyette itthon tölthetjük tartalmasabban az időt. Nagyszerű érzés!

most pedig indulunk, kipróbáljuk családilag az új járgányt. :-))

2011. október 6., csütörtök

Zita 3. szülinapja

Legkisebb leányunk, Zita hároméves lett ma. Hétköznap lévén nagy ünneplés még nem volt, Jani sem jött ma haza igazolt hiányzás következtében, de azért néhány fotó készült a kis háromévesről, és az esti tortázásról.

Az ünnepelt:
Az ünnepelt fiatalabbik nővére, aki szintén itthon van a még az elhúzódó ovis szünet miatt:
Ketten:
Este, már a torta mellett:
Nővérkék gyűrűjében:
Nővérkék és jómagam társaságában:
Gyertyafújás első forduló (jó gyengén indult neki):
Ezért lett második forduló is :-)
De elfújta, majd jóízűen ettek is a tortából, amit már egész nap úgy vártak. :))

Isten éltessen, már-nem-is-olyan-kicsi Zita! :-)

2011. szeptember 24., szombat

Az új ovi saját képekkel, kommentekkel

Tegnap, mikor közzétettem a felújított oviról készült album linkjét, még nem tudtam, hogy ilyen hamar személyesen is láthatom az ovit a csajokkal együtt. Ma úgy alakult, hogy miután Jani befejezte a szállítmányozást egyik épületből a másikba, hazajött értünk, és mi megnézhettük az új épületet. Még sok minden ideiglenes, még lesznek jövő héten kisebb munkálatok, de a csoportszobákat lehet készíteni a gyerekek fogadására, ezzel párhuzamosan befejeződnek az egyéb munkálatok, bekerül, felkerül minden, ami még esetleg hiányzik.

A bejárati rész fölött a megújult tetőszerkezet:
Az egyik tetőtéri mosdó, ezt fogja a két lányom használni (a bal oldali középső kis vécét gyorsan ki is próbáltuk Zitával, működik :-) ), a csoportszobájuk közvetlen egymás mellett, csak az öltözőjük nem, de ez nem baj. Ami hiányzik itt, azok a vécék közti elválasztó panelek, de ezek is bekerülnek jövő héten:
Nagy örömmel eljátszották, hogy kezet mosnak:
Zita így örül, itt lesz az ő öltözője:
A Zita öltözője, egyelőre másik csoport szekrényeivel, voltak kombinálások, melyik hol lesz jobb, ez került ide, de ezeket át kell címkézni. Sebaj. A lányok élvezik:
Zituék szobája, enyhén kupisan még, de átjött minden!:
Az emeleti étellift, ide érkezik a földszintről az étel:
Csilla-csoportszoba-részlet:
Csilla-csoportszoba-részlet, L-alakú a szoba, nem lehetett mindent tökéletesre csinálni,de fényévekkel szebb és nagyobb minden, mint korábban:
Csilla-csoportszoba, bal oldal:
A harmadik csoportszoba az emeleten, a kis-középsősöké:
A földszinti aula a lépcsőről nézve, régen itt volt Csilla csoportszobája (is):
Kinga régi öltözője a földszinten, felújítva, régi "lakóval" előtte, mellesleg pont Zita szekrénye van a háttérben, ez az amit említettem, hogy nem minden szekrény volt alkalmas mindenhova (földszint-emelet, öltöző nagysága stb., sok szempontot kellett figyelembe venni):
A földszinten a folyosó, ez régen végig folyosós volt még két szobával bal oldalt, most aula lett helyette:
Az aula-a talicskák helyén volt Csilla szobája régen:
A lépcső felfelé:
A földszinti konyha, a lenti étellifttel:
A bejárati rész:
Olyan "extra" dolgok is megvalósultak a tetőtérben mint pl. vezetői szoba vagy testületi szoba az óvónők értekezleteinek és más ügyintézésre.

Nagyon jó volt belülről is látni, Zita sírt, mikor hazaindultunk. :) De legalább már tudok neki mit mondani, hogy 3-án hová megyünk vissza oviba. Addig még lehet, hogy az ünnepélyes megnyitó után is bemegyünk, lesz afféle nyílt nap, hogy a falu lakói is megnézhessék az új épületet. Ilyen kisebb faluban ez nagyon nagy dolog, esemény és eredmény, ez kétségtelen, természetes, hogy azok is kíváncsiak, akiknek nincs ovis gyermeke.
A nyitásig próbálunk türelemmel várni, a két ovissal itthon. amúgy is kicsit mindegyik beteg, lesz mit kiheverni a nagy nyitányig. :-)

2011. szeptember 23., péntek

Bemutatom az új ovinkat!

Április végén kezdődtek a felújítási-átépítési munkálatok az ovinkban, amikor is átköltöztünk az iskola egy részébe, átmeneti megoldásként.

Nagy-nagy hajrával, de úgy tűnik, sikerült befejezni a munkálatokat, ezt bizonyítja, hogy kedden megtörtént a műszaki átadása az új épületnek. Diósjenő hivatalos honlapján megosztották a képeket, ahogy most az ovi kinéz kívülről-belülről, ezt teszem most itt is közzé. Mindezt nagy örömmel teszem, mert rettentően szép és modern lett az új ovi, nagy öröm, hogy két kisebb leányom most már nem csak hogy klassz óvónők terelgetésével tölti mindennapjait, hanem mindezt igényes, kultúrált környezetben. Nagy dolog ez vidéki szinten, rengeteg munkája van benne ebben sok embernek. Onnantól kezdve, hogy pályáztak a felújításra egészen kivitelezésig.

A képekről annyit mondanék, hogy pontosan nem tudom, hogy két kisebb leányom melyik csoportszobában lesz, nem is nagyon ismerem fel az új részeket, de az tuti, hogy mindketten a szépen felújított tetőtérben lesznek, tehát, amikor tetőteres szobát látni, az lehet, hogy a miénk lesz. :-) Én még nem voltam bent, talán-talán az október 1-jei ünnepélyes megnyitó után be lehet menni megnézni, de ezt még nem tudom biztosan. Október 3-án pedig már ott kezdjük ismét az ovit.

Ahhoz, hogy új helyüket elfoglalhassák a kis ovisok, ahogy néhányan mondják az "ovipalotában", ahhoz egy hétre bezár az ovi, hogy lehessen költözni. az óvónők már nagy drukkban, dobozolnak, pakolnak, nagyon várják a költözést, mégiscsak kényelmesebb lesz "odaát". Csilláék ideiglenes iskolai termében már potyognak le a képek, ezt mondta ma reggel Virág óvó néni, viccesen meg is jegyeztük, hogy dob már minket ki az iskola... Külön örülünk, mert ezúttal segíteni is tudnunk a költözésben. Holnap reggel Jani "hadba áll" hétszemélyes, kiürített autónkkal, hogy amit lehet átvigyenek vele az amúgy egy sarokkal arrébb lévő új oviba, ami gyalog nagyon körülményes lenne.

És akkor, mielőtt elfelejtem, itt a link a képekhez: a megújult Aranydió óvodáról

A fenti fotó is ebből az albumból lett kölcsönözve! A kép Hustyava Zoltáné.

2011. szeptember 13., kedd

Csillag Boris...még egy videós poszt

Úgy tűnik, ez egy ilyen videós nap... :-)) Tegnap az Ecc, pecc, kimehetsz... mellett született még két alkotás, ez Csilla ihletése nyomán. Ő először nem is akarta elmondani az Ecc, peccet, nem is erőltettem, gondoltam, énekeljen azt, amit szeretne. Ez a Csillag Boris kezdetű dal nagy kedvence, év végén sokat énekelték az oviban, szerepelt az évzárói műsorban is. Most valamiért előkerült, és íme, így hangzik Csilla előadásában:



Ezután Kingával ketten szerették volna elénekelni, de végül Zita is bekapcsolódott a maga szintjén. szerintem, így még jobb lett. Íme a trió koncertje:

Itt pedig a dalszöveg, ha nem lenne mindenhol világos és érthető, ha valakit érdekel:
"Csillag Boris, tudom a nevedet,
Érted vagyok halálos beteged,
Vesd rám rózsám fekete szemedet!
Hogy tudják meg, ha szeretsz engemet.
konkoly levél, tiszta búza,
Majd kinyílik az ibolya.
Az ibolyát akkor szedik,
Mikor reggel harmat esik."

Variációk egy témára:Ecc, pecc, kimehetsz...

Az alábbi videosorozatot tulajdonképpen Zita produkciója ihlette, annyira édesen mondta az Ecc, pecc, kimehetsz...kezdetű kiszámolót, hogy muszáj volt videóra venni. De akkor már a tesók verzója se maradjon ki, ugye. :) Így megint elmondták mindhárman a kiszámolót. :) Úgy, a fürdőkádban. :)





2011. szeptember 10., szombat

Gipszfestés

Tegnap és tegnapelőtt gipszformákat festettek a lányok. mindnek nagyon tetszett, nagyon sokáig lekötötte őket:
Zita:

Csilla:
Kinga:

Érdekes volt figyelni, hogy míg Kinga kifestette azt az egy pillangót, azalatt Zitu több aprót is csak összepacsmagolt, aztán mindig kérte a következőt. :-)) Csilla már szintén inkább a Kinga kitartásával festett, bár kisebb precizitással, de ő már figyelt az apró részletekre is. Nagyon népszerű tevékenység volt, mondom, két délután is ezt kérték, úgyhogy lassan kezdhetem kiönteni az újabb adag formákat. Különösen a katicákat és pillangókat, azok voltak a nagy befutók. :)

Élmények, tapasztalatok az első héten-Kinga

Eltelt az első teljes iskolai hetünk. Az a nagy szabadidő, amit gondoltam, hogy majd rámszakad, mégsem úgy történt, ahogy gondoltam, mivel Zita beszoktatása és az autó hiánya együttesen gondoskodtak arról, hogy sok szabadidőm ne legyen, ezért most csak a beszámoló.

Hétfőn Kinga debütált délután napközisként is. Olyan sokat nem szokott mesélni, még ha kérdezem is nehezen tudok belőle valamit is kiszedni, de a napközis tanító néni szerint a kezdeti megilletődöttség után feltalálta magát. Hét vége felé nagyjából meg is szokta a délutáni rendszert is. Egyelőre jó, hogy megcsinálják a házit, játszanak az udvaron is (egyébként télen is ki szokták őket vinni, már most kérték a szülőket, hogy akkorra legyen váltóruha), és játszanak is a benti játékokkal. Remélhetőleg tetszeni fog Kingának, bár, ha a munkábaállásom úgy követeli, más választásunk nem is lesz. azért is jó a napközi, mert itt egyesül a nyáron kettéválasztott osztály, itt végre játszhat a többi gyerekkel is.

azt még nem is írtam, de végre kiderült, hogy 1.b-s lett Kinga, úgy mint általánosban anyukája, bár hetediktől én már gimis voltam és ott a-s osztályba kerültem, azért hat évig én is a bések csapatát erősítettem. Na, nem mintha ez halálosan fontos lenne, de eltelt egy-két nap, mire kiderült, hogy melyik osztály melyik.

Kedden délután részt vett Kinga az első képzőművészeti-rajzos szakkörén. Pontosan itt sem tudom, hogy mi történt, de tudom, hogy rajzolt, mégpedig lemásolt egy folyosón kiállított, felsős kislány által kreált igen szép képet. Lehet, hogy nem teljesen másolta, nem tudom, az alkotás bent maradt, de tetszett a választása. Úgy tűnik élvezte is, úgyhogy remélhetőleg megéri őt járatni. Kedden a szakkör miatt itthon kellett leckét írni, ami igen érdekesen alakult majdnem, mert Kinga nem írta fel, mi a házi. Még az volt a szerencse, hogy az oviban kiderült, és hazafelé indulván összefutottunk Katival, a napközis tanítóval, aki megmondta, mit kell megcsinálni. Kezdhettem volna telefonálgatni az ismeretlen anyukáknak, hogy ugyan segítsenek. :) Tanulságos volt, az biztos, Kinga is tanult belőle. :)

Úgy tűnik, tetszik neki a torna is, tetszenek neki a játékok, amiket játszanak. Örömmel csinálja a matek feladatokat, ami egyelőre még nem halálosan komoly, de nem baj. A héten az a és i betűket tanulták, ami nehézséget nem okoz, mert már ismeri egy ideje a betűk nagy részét. Azért szorgalmasan ismételt mindent, amit kértem, és már lelkesen várja, hogy elkészítsem neki a betűvadászós füzetébe az első oldalakat (újságcikket kell egy füzetbe ragasztani, hogy meg tudják benne keresni a betűket).

Volt egy angol órája is, de nem tudta visszamondani, hogy miket csináltak, de köszönni már tud angolul a tanítónőnek. A könyvük mindig bent marad a suliban, így érdeklődök majd a tanítónál, mégis, mégis hogy és mit gyakoroljunk majd.

Az osztályfőnökről is alakul a benyomás, de erről itt nem akarok írni a blog nyilvános mivolta miatt. Mint ahogy az osztálytársakról, osztályösszetételről sem, talán pont amiatt sem, mert azért némi aggodalom kezd a szívembe fészkelődni, de egyelőre optimista vagyok, próbálom nem felfújni a dolgot. Az eredmények magukért beszélnek úgyis, az fog számítani.

Én nekiláttam szmk-s feladataimat elvégezni, lelkesen szedem a beszednivaló pénzt, főleg azután, hogy a másik szmk-s anyuka lazán rámhárította a feladatot. No, nem mintha nem tudnám egyedül megcsinálni, de mindenképpen érdekes volt a hozzáállás.

Összefoglalva az első hét után tart a lelkesedés, még én is lelkesen vágom a következő hétre kiadott vágnivalót (egyelőre betűk, később jönnek szavak, szótagok, mondatok, amit mindig a szülőnek kell előre kivágni, borítékban beküldeni--ez a szülői házi). Aztán majd meglátjuk. De egy biztos: továbbra is úgy gondolom, hogy Kinga abszolút iskolába való, amikor múltkor viccesen kérdeztem, nem akar-e visszamenni oviba, teljes erőből tiltakozott. nem is baj, így is van ez rendjén.

2011. szeptember 5., hétfő

Mindhárom gyermek intézményben

Most jöttünk haza az oviból-iskolából. Közel 3 év 7x24 órás háromgyerekes élet után először egy egész délelőtt egyedül vagyok itthon, mivel ma már Zita is bent marad ebéd utánig.

Rettentően fura érzés. Üres a ház (na, jó, Jani még éppen készül dolgozni), szinte visszhangzik. Most még szoknom kell, nagyon új felállás ez nekem. Azt hiszem, alapvetően nagyon jól fog esni a nyugalom, de ez nem kimondottan az a pihentető nyugalom lesz, mivel szívem kicsi Zita miatt zakatol, de azért próbálom kiélvezni a csendes perceket.

Most úgy tűnik, hogy gyorsan hagytam ott Zitát ebéd utánig, de péntek délelőtt nagyon jól elvolt nélkülem az alatt a bő egy óra alatt, amíg távol voltam, de amint megérkeztem, folyton az ölemben ült. Ráadásul volt egy kisfiú, aki szintén az anyukája után kezdett sírni, rossz volt neki is látni, hogy én ott vagyok Zitával, neki pedig nincs ott az anyukája. Megzavartam az ovis élet nyugalmát. :-) szóval, azt beszéltük az óvónőkkel, hogy nyugodtan lehet Zitával nagyobbat lépni, és majd meglátjuk. Én ráértem volna fokozatosabban csinálni a beszoktatást, de igazság szerint a korábbiaknál is az volt a tapasztalat, hogy minél tovább húzom, annál nehezebb. Zitával ráadásul valamivel könnyebb a dolgom, mert ő rengeteget volt bent Kinga révén a csoportban, ismerte már az óvónőket, azt lehet mondani, hogy őt tavaly félig-meddig már beszoktattam.

szóval, bent maradt. Ismerős érzés, ahogy állandóan rá gondolok, izgulok, hogy mit csinálhat, hogyan szokja az ovis szabályokat, izgatottan fogok futni érte az oviba (konkrétan tényleg futva megyek), és akkor remélhetőleg azzal fogadnak az óvónők, hogy minden rendben volt. Remélem, legalábbis. :) Ha ma még nem, akkor majd előbb-utóbb úgy lesz.

Kinga ügyesen bement reggel, leült a padba és várta a tanító nénit. annyira büszke voltam rá, és annyira jó volt látni, hogy ő már teljesen az iskolapadba "passzol", ez az ő közege. Reggel ő is pityergett, hogy nem akar napköziben maradni, de miattam egyelőre muszáj délutánig maradnia. A napközis tanító néni szimpatikus volt, jó "híre" van, sokat fognak játszani is, ráadásul a nyáron szétbontott osztály napköziben együtt van, így én biztos vagyok benne, hogy jó alkalma lesz Kingának a másik osztályból is barátokra szert tenni (az osztály szétbontásáról szerintem még nem írtam, de talán lassacskán tudok majd időt szakítani erre is, a rám szakadt hatalmas szabadidőben... :-)) ). holnap délután pedig Kinga már részt vesz az első rajzos-képzőművészeti szakkörén, amit egy művészeti iskola hirdetett meg, és az egyik iskolai tanár tartja, Kinga pedig várja is. A tanárnak is jó híre van, állítólag nagyon sok tehetséges gyermek került ki kezei alól (amihez persze kell a gyerek tehetsége is, ezt Kinga részéről még meglátjuk, de az óvónők nagyon ajánlották ezt Kingának, lévén nagyon ügyesen és kitartóan rajzol), szóval megpróbáljuk. Az a lényeg, hogy Kinga lelkes, ez már alapnak jó. :)

Csilla ma abszolút mosolyogva ment be, elméletileg bent is alszik, de ezt majd meglátjuk. Zitáért ugyanis ebéd után megyek, jó esélyem van "lebukni", ha észrevesz, akkor természetesen jön haza velem. Csak mivel elég húzósan menetelős lesz ez a nap, ezért kicsit egyszerűbb lenne, ha bent aludna, de megoldjuk azt is, ha nem.

Én most itthon teszek-veszek kicsit, azt sem tudom igazából, hogy kicsit pihenjek (körmöt lakkozzak, szobabiciklizzek :-))) vagy essek neki egyből valami teendőnek. szerintem az lesz a legjobb, ha jut ebből is, meg abból is. Elvégre majd' hét éve állok állandó "szolgálatban", nagyon érzem, hogy legalább egy picit újra kell töltődjek. Dél körül futóruhára váltok, és bekocogok az oviba Zitáért fél egyre. Azért a futás, hogy minél kevesebb idő menjen el a közlekedésre, ebből kezd kicsit elegem lenni, meg ma többször megteszem a távot amúgy is. És, hát, még mindig van 3 kiló, amitől meg kell szabaduljak az októberi szülinapomig, ártani nem fog a történet. :)

az oviból Zitát "villámgyorsan" hazahozom (ha babakocsiban ül, márpedig nagyrészt még úgy lesz, mert soha nem érnénk haza), akkor fél óra gyors gyaloglás után hazaérek. Ha Csilla is jön, akkor ez megnő 40-45 percre, de sebaj. Zitát itthon gyorsan elaltatom, addig kicsit Csillával egykézek, szerintem nagyon jól fog most ez esni neki. Zitát ébresztjük, és legkésőbb 3/4 3- kor indulás vissza, attól függően, hogy Csilla is itt van-e velem. Ha nincs, Zitával a babakocsiban gyorsabban haladok. Fél négy előtt picivel igyekszem beérni Kingáért, majd, ha Csilla is maradt oviban, akkor őt is felvesszük.
Majd szépen hazasétálok a három lánnyal, hátamon a Hannah Montana-s iskolatáskával. :)) mire hazaérek, meglesz 2 km futás és 6 km gyaloglás a napra. nem olyan vészes, de intenzív lesz ide-oda gyalogolni az erdő széle és a faluközpont között (amúgy komoly erőkkel intéződik nekem egy autó, fantasztikus baráti segítséggel, de erről majd máskor, de nagyon kell most már, az tuti).

Hát, így fog telni az első napom, amikor először van mindhárom intézményben. :) Délután pedig nagy örömmel és büszkeséggel nézek végig a kis csapatomon, és megpróbálok nem nagyon azon agyalni, hogy milyen gyorsan eljött ez is... :-)) Mert, hiszen, ez az élet rendje, ugye? :)

2011. szeptember 4., vasárnap

3 kakaó+2 kávé

Indul a reggel:

2011. szeptember 2., péntek

Zita első ovis élményei képekben

Zita első ovis élményei

A képre kattintva meg lehet nézni a Zita első napjáról készült fotókat. Nem mind csúcsszuper, hol sietni kellett, hol sötét volt, de örülök, hogy meg tudtam örökíteni a fontosabb pillanatokat! Tegnap nagyon jól érezte magát, így ma reggeli előtt eljöttem azzal, hogy nekem is kell reggelit keresni valahol. volt sírás, mert az ovi is úgy a buli, ha anya ott van, de állítólag utána nagyon aranyos volt, evett is, csak talán tejes kávét nem ivott, mert mikor megérkeztem, kérdezte, hogy nincs-e tea. :) Bő órát voltam távol, mikor visszaértem le sem szállt rólam. kimentünk az udvarra, ott is csak velem volt. :) Mikor Kinga végzett el is jöttünk. Hétfőtől valószínűleg ebéd utánig marad, úgy tűnik, "rossz hatással" vagyok rá, ha nem vagyok ott, jól elvan. Tapasztalt róka vagyok beszoktatás terén (ezt nem felvágásból mondom :-), de ez a hatodik beszoktatás, amit végigcsinálok), tudom, hogy lesznek mélypontok, szoknia kell rendesen a hiányomat, de muszáj átesnünk ezen. Ügyes, talpraesett, nagyon barátkozós csajszi (a leginkább a három körül, nekem is szokatlan :-) ), úgyhogy bízom benne, bízom magunkban. :) Hétfőn folyt. köv. :)
Daisypath Christmas tickers