-->

2012. április 13., péntek

Kétkeréken!

A mai nap híre, hogy Csilla végre megtanult kétkeréken biciklizni! Olyan régóta várjuk már, mikor szánja el magát, hát, ma megtörtént.
Az előzmény: délután láttuk, ahogy az egyik csoporttársa, aki mostanság tölti be a hatot, egy eggyel nagyobb méretű biciklivel indult haza anyukája és húga társaságában, mint a Kinga bicója (Kingáé még 16-os bicikli, megjegyzem, szerintem kicsi neki, de nem akar nagyobbat, de valószínűleg szükségszerű lesz a váltás). Mi több, a kislány húga, aki két és három éves kor között lehet, anyai segítséggel ugyan, de kétkeréken biciklizett a talán nem is legkisebb 12-es, hanem 14-es biciklin. Én persze, látva ezt, finoman, de azért buzgón dicsérni kezdtem a két kislányt, mire föl Csilla kérte, hogy arra menjünk haza, amerre ők is elindultak...jól megnézte Maját és Zselykét tekerni...úton hazafelé kijelentette, hogy szeretne kétkeréken tanulni...hm. :) Miaszösz. :)

Otthon ettek kicsit, én felfújtam a 14-es biciklink kerekeit (Kingának anno ez volt a legelső biciklije, amikor akkora volt mint most Zita, sőt kisebb!), mert kijelentette, hogy ne a 12-es pótkerekeit szedjük le, hanem a 14-esen akar menni. Jól van, legyen, annál jobb.

Közben megjött Jani, Zita evett, de mondta, hogy akar jönni a "placcra", jól van, megvárjuk. Addig a teraszunkon gyakoroltunk (annyira klassz, hogy ekkora a terasz, hogy rendesen tudnak a lányok biciklizni rajta, ez nagyon fog hiányozni!), fogtam az ülésnél a biciklit, ő tekert. Éreztem, hogy ügyes, valahogy ott volt a levegőben, hogy ma sikerülni fog.

Én amúgy Vácra mehettem volna egy két hónapja felvett hobbi gyakorlására (tánc), de Jani elfelejtette, így nem értem volna oda időben. Sűrűn kérte a bocsánatokat, mondtam, hogy semmi baj, legalább Csillával tanulunk bringázni. Titkon reméltem, hogy ma sikerül és akkor legalább szemtanúja lehetek!
És milyen jó így utólag, hogy a kimenő nem jött össze, mert nagyobb kincset kaptam egy óra táncnál: Csilla nem akarta a "placcon", hogy fogjam, határozottan kérte, hogy egyedül. meglökte magát, mintha futóbiciklizne, majd rátette a lábát a pedálokra és elkezdett tekerni...mintha mindig ezt csinálta volna!! Meg sem ingott, nem dőlt, de kanyarodott, fékezett! Janival futottunk mellette, remegtem, hogy, ha most esik, akkor feladja, de nem!

Volt taps, örömujjongás, ami kell! Az öröm az ő arcán, a büszkeség, hogy megcsinálta, imádom látni!
És utána csak tekert rendületlenül, igaz, szerintem ez a bicikli már neki is kicsi, de nem baj. Ezen biztonságban érzi magát, akkor menjen ezzel.

hazaszaladtam fényképezőgépért, mikor visszaértem, Zita valamiért sírósra fogta a dolgot, haza kellett vele jönni. És akkor jött Kinga is, Csilla meg nem akart Janival maradni.

ahogy hazaértünk, Csilla kérlelt, hogy menjünk vissza, de Zita nem akarta, hogy én menjek, Csilla nem akarta, hogy Janival menjen, így Zitát megnyugtattam, hogy nemsokára visszajövök, és visszamentünk Csillával gyakorolni. így kapott a kis másodszülöttem extra 20 percet, amikor csak rá figyeltem, dicsértem, együtt örültem vele, no, és vele kocogtam, mert kérte, hogy fussak utána (nekem is volt egy kis testmozgás :))
így történt, hogy kivárásos taktika után, önszántából, pillanatok alatt megtanult kétkeréken tekerni a kiscsaj. most arra készül, hogy holnap (ma) meglepi mamát is a tudományával. :) Nagy dolog ez, kérem szépen!
És akkor kéepkben az esemény:
A boldog biciklis pózol:

Kinga biciklije mamánál van, így elkérte a Csilláét, mert nagyon kellett neki is tekerni, de hogyismondjam, neki már tényleg kicsi egy aranycsöppet :)
Zitával haza készülünk, neki még a jól bevált kismotor, de tervek közt szerepel névnapjára egy futóbicikli, hátha ezzel meggyorsítjuk az ő biciklis "tanulmányait":
Igazából azért is akartam Zitának futóbiciklit, hogy hátha Csilla is kipróbálja, jobban ráérez a biciklizésre, és megtanul kétkeréken hajtani. No, emiatt már nem kell futóbringát venni, de Zita miatt még érdemes.
klassz délután volt. Hétfőn azért nem felejtek el egy köszönömöt elrebegni Maja és Zselyke anyukájának is. :)

2012. március 27., kedd

Kunszentmiklósi hétvége

Van nekem egy legjobb barátnőm. Úgy hívják, hogy Szilvi. Nagyon sokat még nem írtam róla, de most, hogy hét év után ismét meg tudtuk látogatni otthonában, Kunszentmiklóson, talán illene néhány sorban megemlékezni erről a barátságról. Például arról, hogyan kezdődött.

Lassan 18 éve. Tavasszal történt, hogy 14 évesen, egymástól függetlenül mindketten írtunk a Bravo magazinban látott hirdetésre, amiben egy lány Bon Jovi levelezőklubot alapított, és kereste azokat a fiatalokat, akik szintén szerették az együttest, és szerettek volna ezáltal levelezőpartnert találni. Annak idején mindketten nagy rajongók voltunk (én továbbra is szeretem az együttest és a zenéjüket, bár nem követem nagyon figyelemmel a velük kapcsolatos történéseket), így mindketten jelentkeztünk. A levelezőklubot alapító lány elküldte nekem a Szilvi címét, másik három lányéval együtt, és én írtam nekik. Egy lány nem válaszolt, a másik három igen. Ebből a négyből végül egyedül Szilvi maradt meg, akivel sűrű levélváltásba kezdtünk, nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Következő évben meg is látogattam, ami számomra nagy szó volt, mert akkor vonatoztam egyedül pesti átszállással, majd ő is meglátogatott engem, főleg nyaranta.
A következő években is megmaradt a levelezés, hol sűrűbben, hol ritkábban, az egyetemi évek alatt ez módosult lassan emailváltásokra. A találkozások is hol összejöttek, hol nem, mikor kinek hogy alakult az élete. Volt olyan év, hogy nem is találkoztunk és alig tudtunk egymásról bármit is, de amikor találkoztunk onnan és úgy folytattuk, mintha ki sem maradt volna egy hosszabb periódus. A jó barátságot bizonyítja, hogy a polgári esküvőn ő volt a tanúm és ő lett Csilla keresztanyukája is (és most nagyon örülünk, hogy végre jó ideje tartós kapcsolata van, így lesz "tiszteletbeli" keresztapukája is a középső lányomnak, ha elfogadja a "posztot" :-)).

Tavaly nyáron eljött hozzánk megnézni az új házunkat, akkor határoztuk el, hogy nem kellene hagyni, hogy ilyen ritkán találkozzunk, és ugyan mindenki elfoglalt és nem is lakunk közel egymáshoz, törekedjünk arra, hogy gyakrabban összefussunk. Így aztán találkoztunk egy napra szeptemberben, december végén, február végén (ilyenkor Pesten találkozunk egy plázában vagy ahol éppen tetszik) és az utolsó találkozáskor lebeszéltük, hogy újra meglátogatjuk őt Kunszentmiklóson. Utoljára akkor voltunk, amikor Kinga fél éves volt, itt volt az ideje! Azóta a vőlegényével lakást vettek, azt is illet már mustra alá venni.

A múlt hétvégére esett a választás, az elkövetkező hetek sűrűek lesznek mindannyiunk számára, így szombaton fel is kerekedtünk.

Másfél óra alatt ott is voltunk, nem volt veszélyes az út. Szilvi finom ebéddel várt minket, a lányok elég hamar oldódtak, azt hiszem, Szilvi vőlegényét, Petit is egész hamar elfogadták. Ebéd után, mivel csudaszép idő volt, átmentünk Tassra a Dunához. A lányok nagyot motoroztak, megcsodáltuk a zsilipet, a helyet, ahol a ráckevei Duna belefolyik a "nagy" Dunába, majd visszafelé elfogyasztottuk az idei első fagyit Tass egyik cukrászdájában. Íme, néhány kép az első napról.
Csak csajok a (zsilipnél-nekünk szemben, háttérben messze a "nagy" Duna), mindketten Szilvivel lájtos terpeszben pózolunk, de muszáj volt a motorokat támasztani, frászoltunk, nehogy leguruljanak, így aztán kicsit koncentrálósan nézünk kamerába-van mosolygós kép is, de ott meg a lányok nem néznek kamerába, nem egyszerű! :-D
Turiék a tassi zsilipnél:
Játék, bohóckodás:
Csilla-Zita játék, nagyon egymásra tudnak találni a Kicsik olykor:
A ráckevei és a Duna találkozása:
Barátnők, csak ketten:
Barátnők, ismét ketten, mosolygósabban, motorok nélkül. :)
másnap délelőtt beiktattunk egy kis játszóterezést, hogy a lányok ne bontsák le a lakást. :)
Csilla végigmászott egyedül ezeken a karikákon, baromi ügyes volt, Jani csak biztonság kedvéért állt ott!

Játszi után besétáltunk a város központjába, a lányok motoroztak vagy ha nem, cipeltették a motorokat velünk. De itt éppen motoroznak, Kingának még éppen jó a motor, de nagyon határeset:
Copfos vad motoros:



A nagy séta után átautóztunk Szilvi szüleihez, akiket szintén nem láttunk hét éve, nagyon jó volt őket újra látni. azt mondták nekünk, hogy mi nem változtunk semmit az elmúlt években, nos, mi ugyanezt elmondhattuk róluk is. :) Szilvi anyukája finom ebéddel várt minket, igazán kitett magáért. Utána jó volt kicsit beszélgetni, a lányok nagy motorozást csaptak a garázslejárónál. Végül mennünk kellett, elbúcsúztunk, visszamentünk Szilviék lakásához, felpakoltuk az autót, tőlük is búcsút vettünk. Kinga, aki előző nap valamiért egyáltalán nem akart menni, már ott siránkozott, hogy ne menjünk haza!
nagyon örülök, hogy összejött a randi, igazán jól éreztük magunkat! amint lehet, megismételjük! :)

este még azért vártak ránk élmények, ugyanis hazafelé bementünk a pesti lakóparkba, ahol a vidékre költözés előtt közel három évet éltünk. az egyik volt szomszédnál volt egy levelünk, ami nemrég valamiért még a régi címükre érkezett (érdekes volt), ezért mentünk be, de jó ürügy volt a látogatásra. Három éve nem jártam a lakóparkban, nem mondom, hogy nem dobogott a szívem, jó volt megint ott lenni. bementünk abba a házba, ahol pár évig naponta jártunk-keltünk, a postládán még mindig ott volt a nevünkből egy darab, nem jött le teljesen a matrica. :) Jó volt Bogit, Győzőt és 5.5 éves kisfiukat, Mátét újra látni, márcsak azért is örültünk, hogy találkoztunk, mert Bogi már bármikor szülhet, e hétvégére van kiírva a második kisfiukkal. A lányok jó ideig visszafogottan viselkedtek, főleg Zita volt nyűgös, akit ébresztettünk az autóban, aztán indulás előtt felélénkült, mintha kicserélték volna, hatalmas hancúrba kezdett Mátéval (kijelentette, hogy tetszik neki Máté :-D), alig bírtunk elindulni, pedig már este hét óra is volt majdnem. Reméljük, minden rendben megy majd a második szülésnél is, aztán ha kicsit "rendeződik" a babával az új élet, akkor ezt a randit is megismételjük, ha más nem, akkor Nőtincsen a Seholszigetben, ahol Győzőék már jártak, és Máténak nagyon tetszett. Úgy legyen, mi örülünk neki, amíg itt lakunk, elmegyünk! :)

Jó kis mozgalmas hétvége volt, jól éreztük magunkat! :)

2012. március 20., kedd

Aktuális kedvencem

Csillával itthon

Csilla tegnap lázasan jött haza az oviból. Egyelőre láztalan, semmi más tünetet nem produkál, de azért itthon maradt velem megfigyelésre. Elszöszölünk kettesben, hol színez (mikulásos-rénszarvasos kifestőt, miért is ne?), hol mesét néz (legújabb mániája a tűzoltók, ezért előkerült a Sam, a tűzoltó dvd), sütünk palacsintát, mert az tutira megfelel kényes ízlésének :), gyönyörű idő van, kimegyünk sétálni, ha nem lesz lázas. És persze várok egy csomagot, amiben a húsvéti ajándékaik vannak, mert miért is ne pont aznap érkezzen, amikor váratlanul itthon marad az egyik megajándékozott. :) Ez nálunk már szokássá válik, úgy tűnik, Murphy dolgozik ezerrel. Majd kitalálok valamit, hogy mi az a csomag, eddig bevált, hogy apa rendelt valamit munkához kapcsolódóan.
És persze reménykedem, hogy nem lesz komolyabban beteg a kis manócska, az lenne a legfontosabb.

2012. március 19., hétfő

Terjed a hír

Így van ez falun: nem is mondtam senkinek, hogy költözni akarunk vagy hirdetjük a házat, mégis azzal fogadott Kinga napközis tanító nénije, hogy látta, hogy el akarjuk adni a házat... Megtalálta a hirdetést a neten. És persze az egész nő egy nagy kérdőjel volt, hogy de miért???

Átmentünk az oviba. Csilla óvó nénije azzal fogadott, hogy hallja ám, hogy el akarjuk adni a házat...nahát.
"Csak" a blogba tettem fel eddig, helyileg nem emlékszem, hogy reklámoztuk volna. :)

A lányoknak még nem mondtuk eddig, annyira nehéz mit mondani, mert nem lehet tudni, mikor lesz ebből eladás, mikor költözünk, ha költözünk és hova, minden bizonytalan. De most hallották, miről beszélgettem, és egyből jöttek a kérdések.

Kinga nem akar költözni, mert lehet, hogy Zorka másodunokatesója pont most jön szeptemberben a mi iskolánkba (ezt még nem tudom, de érdeklődtek), és ő vele akar járni. Ha költözünk, akkor költözzünk anyósomhoz, szerinte (ez a verzió eszünkbe sem jutott, és nem is megvalósítható, valószínűleg ezért nem jutott eszünkbe).
Csilla sem akar költözni, azt mondta: Ti költözzetek akárhova, ő nem megy, mert itt olyan jó lenni!

Hála istennek, egyelőre a témát hanyagolták, de ennél a résznél könnybe lábadt a szemem...

Jó lenne itt lenni, ha nem jelentene ekkora terhet ez a ház...és persze jó lenne tudni, merre visz a sorsunk tovább, amikor menni kell, pár hétnél tovább nem látok semmit előre, és ez nagyon rossz. De mennyit volt ilyen időszak az életünkben! Talán ezért is van elegem belőle...

2012. március 11., vasárnap

A házunkkal kapcsolatos hírek

Nagyon régen írtam már építkezéssel, házzal kapcsolatos dolgokról, ami majdnem természetes is, hiszen a beköltözés után nagyon rendkívüli dolog nem történt. Utána látványos esemény nem volt, főleg, hogy pénzünk sem maradt, hogy bárminemű építési munkálatot folytassunk, bár, befejeznivaló lenne bőven.

Jóval kevesebbet tudtunk megcsinálni azokból a dolgokból, amiket eredetileg elterveztünk. Ennek főleg anyagi akadályai voltak, de igazából annyira nem bántott a dolog, örültünk, hogy beköltöztünk, hogy nem vesztettük el a házat, hogy sikerült befejezni, még ha erős felül is. Mindig csak azt hajtogattuk, hogy lesz még idő bőven, innen nem sietünk, majd apránként mindent megcsinálunk.

Tavaly beperelt minket az első gerendaházas vállalkozó-aki kis híján totál elbarmolta az embereivel a házunkat-, hogy nem fizettük ki a munkadíj egy részét, noha a készültségi szintet elérte a ház, ameddig eljutottak, követelte, hogy márpedig mi fizessünk...Mi meg mondtuk, hogy márpedig ezért a munkáért mi nem fizetünk, mert nemcsak készültségi szintről volt szó, hanem a minőségről is. Vidám dolgok ezek... Október 14-én volt az első tárgyalás, én nem voltam ott, igazából nem már nem is emlékszem, hogy pontosan hogy zajlott. Arra emlékszem, hogy hosszas bizonyítási eljárásnak néztünk elébe, már eleve odáig vissza kell menni, hogy a vállalkozónak bizonyítania kell, hogy a vállalkozási szerződésben leírtak úgy voltak-e vagy sem.
Január közepén volt a második tárgyalás. ezen már én is ott voltam, de csak mint "néző". Most láttam életemben először ezt a csávót, de bár sose láttam volna...Na, mindegy. A lényeg a lényeg, hogy jelenleg nálunk a labda, nem kezdem el boncolgatni a szálakat, de a kedves vállalkozó úr komoly hibát vétett egy engedményezési szerződéssel, felszámoló biztosi lépéseket várunk, akinek elvileg "ki kellene rúgnia" a vállakozót a perből, mert elvileg ő nem perelhet minket, most úgy áll a dolog. Mindezen dolgok vannak most bizonyítás alatt, nem kiabálom el, csak megint ha minden biztos, de egyelőre nekünk kedvez a helyzet.

Emellette a per mellett mi is tettünk feljelentést a vállalkozó ellen, aki úgy adott be papírt az építésügyre, mintha Jani írta volna...
Jani már volt meghallgatáson, azóta is tart az érintettek behívása, az ügyészség dönt, hogy lehet-e ezügyben pert indítani. Ha igen, akkor komolyan remek kalandok várnak még ránk...

Azt hiszem, amit ezek után írok, nem lesz meglepő.

Hiába minden erőfeszítésem, küzdök ellene, de én ezt a házat nem szeretem.

Lehet, hogy ez így megdöbbentő, hiszen rengeteget dolgoztunk, küzdöttünk érte, igazán az a ház, amiről mindig is álmodtunk, de nem megy, nem tehetek róla.
Már a beköltözés után jelentkezett az érzés. Volt egy kis megkönnyebbülés, hogy megcsináltuk, végre a sajátunkban lakunk, de például akárhányszor hazajöttünk, és a kanyarban feltűnt a házunk, mindig nagyot sóhajtottam, hogy milyen szép, de milyen áron...

Nem a mi hibánk volt, hogy így alakult (jó, mi választottuk a vállalkozót, de könyörgöm...), mégis kis híján tönkretett minket. Jani rengeteget dolgozott az elmúlt két-három évben, alig láttuk őt, amit sokáig egész jól tűrtünk, hiszen ott lebegett a nagy cél, hogy ha az megvan, akkor utána jobb lesz. De nem lett jobb. Egyre inkább nyűgnek, tehernek bizonyult a ház, hogy mindig, amikor kicsit egyenesbe jönnénk, akkor mindig jelentkezik valaki, hogy pénzt kellene visszafizetni és borul minden...hogy nem lehet a családdal utazni, kirándulni, ÉLNI, mert Janinak vagy dolgozni kell, hogy pénz legyen, vagy saját maga bütyköl a házon, mert nincs keret valamit megvenni, valakit kifizetni, hogy megcsinálja (így volt november közepén is, amikor egy hétvégére egyedül mentem a lányokkal Debrecenbe, mert Jani kamrapolcot csinált, ami nagyon szuper lett, de nemcsak a hétvégét vitte el, hanem utána következő hetet is majdnem teljesen), és kezdett úgy tűnni, hogy az életünk középpontja a ház és annak fejlesztése, fenntartása lesz.

És ezt egyre inkább nem tűnik kielégítőnek. sokat változott a véleményünk ezügyben, és pár hetes "érlelés" után megszületett a döntés: a házat el kell adni.

Nagyon fura ezt leírni. Bennem már hónapokkal ezelőtt megfogalmazódott a gondolat, és úgy érzem, megkönnyebbülés lenne, ha megválnánk tőle. Szívfájdalom is, hiszen nagyon szerettünk volna itt élni, de ha belegondolok, hogy több mint egy éve lakunk itt, és azóta bútort lényegében nem tudtunk venni, fejleszteni sokat nem tudtunk a házon, és az elkövetkező években mindezekre továbbra sincs sok esély, akkor mi értelme? Lehet, hogy 10-15 év múlva igazi otthon tudunk faragni a házból, de addigra a lányok szinte felnőnek. mi értelme ennek? Emellett nem tudjuk nekik megmutatni a világot, mert mindig a házra kell költeni. Ezzel ugyan tisztában voltunk, hogy ha építkezünk, annak sosincs vége igazán, mindig van valami, amit meg kelle csinálni, amivel nincs is baj, ha nem kizárólag erről szól az élet!! Ha szép apránként tudnánk vele haladni, de emellett élni is tudnánk, akkor nem lenne ezzel semmi gond! De ha csak építkezés az élet, az nem elég.

Rossz érzés, hogy megint menni készülünk. Mióta Janival ismerjük egymást, nincs állandó helyünk, otthonunk. A lányok talán sokat ebből nem éreztek meg, még picik voltak mindehhez, jól alkalmazkodtak, de most már egyre nagyobbak, erősödnek a kötődések, jó lenne tényleg gyökeret ereszteni, és azt mondani, hogy ez itt és így JÓ! Most újra ovit és iskolát kell váltani, amit kezdenek igazán megszeretni, a szívem szakad meg, hogy megint ki kell tenni őket ennek, de nincs más választás. Főleg az ovit sajnálom, azt nagyon szeretjük, remek óvó nénik vigyáznak a lányokra, szuperklassz maga az ovi épülete is, nagyon szomorú leszek, mikor meg kell tőle válni. Az iskola más kérdés. Kinga nem mindig szeret ide járni, főleg a gyerekek miatt. Nemigazán van barátja, az osztálytársai nem annyira a Kinga társasága, nem is barátkozik velük sokat. A tanító néni és a módszer, amivel tanulnak, az jó, de itt ki is fújt az egész. Kinga szeret tanulni, ügyes is (itthon is mindig iskolásat játszana, csak nincs partner, mert Csilla sem elég nagy, hogy bírja Kinga tanító néni iramát :-), de sokszor van olyan érzésem, hogy nincs számára motiváló erő, ő az egyik legügyesebb az osztályban, szerintem inkább visszahúzzák, mint felfelé. ezért érik a gondolat egy ideje, hogy iskolát váltunk, konkrétan mindig a szendehelyi iskola merült fel, a faluból egyre többen hordják oda a gyerekeket (bár, december óta új igazgatónk van Vácról, a most induló elsős osztályoknak elég érdekes programot hirdetett, és van is érdeklődő máshonnan is, nemcsak a faluból, ami amúgy nagyon jó!, bár minket pont nem érint ez az új program), nekünk meg azért is előnyös a szendehelyi suli, mert olyan gyerekekkel járna együtt, akikkel majdnem 2.5 évig együtt járt oviba, és ez elég fontos. Pláne, látván, hogy sokszor mennyit bosszankodik vagy szenved az osztálytársai miatt. :(

Úgyhogy iskola szempontjából nagyot nem vesztünk, szerintem, de Kinga az, aki három oviba járt és most az iskola is a második lesz.

Hogy hova megyünk tovább, az még nagyon nincs eldöntve. sokat gondolkozunk rajta. Vác, Pest, Pécs és Siófok is felmerült.
Úgy érzem, ha most költözni kell, akkor városba szeretnék menni. Küzdelmes ez a falusi élet, hogy a lányokat csak nagy logisztikával lehet akárhova elhordani, én pedig szeretném, ha lenne valamilyen hobbijuk, sport, akármi, ahová könnyen el lehet őket hordani.
Ha város, akkor ha lehet, ne Pest legyen. Mindig is elvágytunk onnan. Lehet, hogy egy ideig bírnánk ott, de nem hiszem, hogy sokáig.
Vác előnyös lenne, mert még így is viszonylag közel vagyunk a rokonokhoz, Pest sincs messze, Janinak is könnyebb, és akár én is könnyebben tudok munkát vállalni.
Pécs az én nagy szerelmem gyerekkorom óta, mikor telket akartunk venni is gondolkoztunk, hogy oda költözünk, de akkoriban úy voltunk vele, hogy legyünk közelebb legalább az egyik családhoz. így lett a Börzsöny: hegyek vannak, a nagy kívánság, de Jani családjához is közel vagyunk.
Nos, a családdal csak egy hangyányit találkozunk többet, mint ha Pécsen laknánk, tényleg szinte csak a szülinapokon sikerül összejönni. Anyósoméknak lenne nehéz, mert most is ott vannak például a Nagyok, ez egy messzebbi költözésnél megszűnne, de most úgy érzem, hogy a józan érvek mellett a szívünkre is kell hallgatni.

Pécs ellen a Pesttől való távolsága szól, autópálya ide vagy oda, Janinak azért még kell járni Pestre, és a négy óra autóút oda-vissza sok. Én sem bírtam volna a napi négy óra utazást, nyilván ő sem. És akkor megint ott lennénk, hogy Jani állandóan távol van, megint nem jutottunk előre.

Siófok új keletű ötlet, talán úgy merült fel, hogy nekem akár a közeljövőben is lehetne ott munkám, és végülis nem biztos, hogy rossz a Balaton mellett lakni. És Pest sincs olyan veszett messze.

Egyelőre most kezdjük a házat hirdetni, egy ingatlanos cég is elkezdi árulni a házat, és mi is. Hirdetjük itthon és külföldön egyaránt. Most ez a nagy feladat, közben pedig alakul az is, hogy hova tovább. Jó lenne látni a végét, megint jön egy bizonytalan időszak, de nincs mit tenni, csak menni előre.

Úgyhogy mindenki, aki szeret minket és az is, aki nem, de anyagilag érdekelt, hogy eladjuk a házat, drukkoljon, hogy ez mielőbb megtörténjen, mert a megnyugvás számunkra most már csak ezzel jöhet el.

2012. március 9., péntek

Újabb lebetegedő, nőnap

Tegnap reggelre Kinga is lázas lett. Nem nagyon, nem volt magas, de őt egy kisebb hőemelkedés is jobban leveri, mint Zitát a majdnem 39 fokos láz. Nem ment iskolába sem tegnap, sem ma, most vannak Janival orvosnál, meglátjuk, mi a diagnózis, mert sok tünetet nem produkál, "csak" levert, fázik, az újonnan kibújt hátsó fogát fájlalta és nincs nagyon étvágya. Lehet, hogy pihire ítéli a doki, és akkor jövő héten már nem megy, az úgyis csak három nap.

Tegnapra vásárlás volt betervezve, de egy gyengélkedő Kingával nem lett volna szerencsés. Pont jókor jött anyósomék hívása, hogy délután elugranának hozzánk, mert sokáig voltak betegek, és nem látták a lányokat. Végül mi vittük el Csillát és Kingát, ott voltak délutánig, mi pedig elintéztük a vásárlást Balassagyarmaton. Még egy szál rózsát is kaptam a pénztárostól az egyik boltban, nőnap alkalmából. Hogy mik vannak...

Vásárlás után Vácon ettünk egy gyrost, ittünk a főtéri csokizóban egy nagyon finom csokis kávét, beszereztünk a lányoknak egy kis apróságot szintén nőnap kapcsán, majd hazamentünk Zitáért az oviba. Onnan haza, majd Jani elment Zitával mamáékhoz, hogy hazahozzák a két "üdülő" leányt, én meg Vácra mentem hobbitevékenység céljából.

Zita ma ismét egyedül ment oviba, de nagyon jó kedve volt, dumált ezerrel, éppen másik óvó néni volt velük, de vele is egyből beszédbe elegyedett, még kettőt sem pislantottam, már el is tűnt a csoportszobában. Ő a leglelkesebb oviba járónk, azt hiszem. :)

Csilla már egész jól van, ez nagyon örömteli, azt hiszem, nem lesz gond, hogy hétfőn ő is visszatérjen az oviba.

Most viszont vár a sok munka, szinte az egész család itthon egész nap, lesz teendő bőven. :-) Csak ne lennének betegek, az lenne az igazi.

2012. március 7., szerda

Helyzet-és állapotjelentés

Csilla állapota javulgat, itthon gyógyulgatunk csendesen. :) Igazából "csak" az orra folyik, délutánra kicsit mindig elpilled, ágyon heverészve mesét néz, de ma délelőtt például lelkesen segített palacsintát sütni, amit legalább megevett, mert az étvágya nem túl nagy. Lehet, hogy ízeket sem érez úgy, mint szokott, mert tényleg semmit nem akar enni néha.

Csillával viszonylag nyugodt az itthonlét, el tud szöszölni magának ha akar, de ha nem, akkor ugráltatni is tud szépen. :) Nagy volumenű dolgokkal persze haladni nem lehet, pedig voltak nagy tervek a hétre, hogy ismét itthon vagyok, de ezeket maximum eltolom egy héttel. Minden megvár.

A két tesó egész jól tűri, hogy nekik menni kell, máskor sokkal több konfliktus szokott ebből lenni, de eddig minden oké ezen a téren is.

Kingáéknál tegnap nyílt nap volt, bemehettek a nagycsoportos ovisok és a szüleik egy-egy órát megnézni, volt esemény.

Én pedig tegnap kipróbáltam a habo-hip táncot, ami igazából a hastánc és az indiai bollywood alapjait elegyíti, nagyon pörgős, dinamikus, indiai, arab, török és görög zenékre. Még sokat kell tanulni (na, ja első alkalom volt, bár a hastáncot már harmadik hete kóstolgatom), de ha belejön az ember, akkor rettenetesen fel tud dobni. igazán klassz, hogy el tudtam menni, és Jani addigra haza tudott érni, hogy ez megvalósulhasson.

Ezek mifelénk most a legfontosabb hírek, nem eget rengetőek, de hírek.

2012. március 5., hétfő

Orvoslátogatás cukrászdával napsütésben

Csilla péntekre virradóra belázasodott, aznap Janival tartott, mivel nem volt, aki vigyázzon rá.

Időközben, ugye, felmondtam, így átvehettem ismét a gyerekfelügyelő-betegápoló szerepet. :)

Reggel Janinak korán kellett menni, így egy hét kihagyás után ismét én vihettem a lányokat, és olyan jól esett! :)
Elvittük előbb Kingát, aztán Zitát, legnagyobb örömömre Zita sem nagyon panaszkodott, hogy ő neki menni kell. Ezt követően Verőce felé vettük az irányt, oda járunk gyerekorvoshoz. Voltak páran előttünk, de itt mindig gyorsan halad a sor, nem volt tragédia. No, meg összefutottunk egy szendehelyi anyukaismerőssel, tudtunk néhány szót váltani.

Csillának nincs komoly baja, pihenést és vitaminszedést javasolt a doki, no, ez tényleg nem vészes. Igyekszünk pihenni, a héten nem megy oviba, amit szerintem ő egyáltalán nem nehezményez. :) Az én heti terveim így ugranak, de a múlt heti őrült hajtás után rettenetesen értékelem, hogy itt lehetek vele, én felügyelhetem minden orrfújását éssatöbbi. erre mindenképpen jó volt az az elmúlt hét. :)

Doki után átsétáltunk a gyógyszertárba, majd hirtelen ötlettől vezérelve beültünk a Vénduna cukrászdába. Csilla választott egy sütit, amiből csak a csokirészt ette meg végül, én ittam egy kávét és ettem egy rétest. Nagyon élvezte a kiscsaj, hogy egyedül lehet velem, bevallom, nekem is jól esett lassítani kicsit, és spontán kényeztetést kiutalni magunknak.

Sütizés után lesétáltunk a Dunához, ami most jóval feljebb jött, mint pár hete, amikor nagy jégtömbök úsztak rajta, megcsodáltuk a kacsákat és a két hattyút, amik egész közel úsztak hozzánk.

Ezután már tényleg hazaindultunk, nemrég értünk haza. Igaz, hogy betegség miatt orvoslátogatásnak indult, de milyen kellemes kis délelőttöt sikerült csinálni? ennél rosszabb betegeskedés ne is legyen, ha lehetne kérnem! :)

2012. március 2., péntek

Egy korszak lezárult

A mai napon töltöttem az ötödik napot a munkahelyen és egyben az utolsót...

Ma hajnalban már a felmondólevelemmel autóztam befelé, és nem kis megkönnyebbülés volt a tudat, hogy ezt ilyen formában nem kell folytatni.

Azt hiszem, nem túlzás azt mondani, hogy ezt így nem lehet hosszú távon csinálni. Ezt nagyon gyorsan felismertük Janival, és megszületett a döntés, hogy akkor kilépek a cégtől.

Fizikailag nagyon megterhelő ez az élet, hogy szinte mindig reggel négykor kelek, késő délután érek haza, és még akkor is sok a teendő a lányok körül, mert Jani nem mindig érhet haza korán. A héten megoldottuk, de állandó jelleggel ez nem megy.

Jani sem tudta volna így ellátni a munkáját, nemhogy a másodállását, de még a főállását sem. És ha azt nézzük, melyikünk fizetése a fontosabb, hát, nem kétséges, hogy a Jani munkáit féltjük. Anyagilag sem nagyon érte meg nekem sem, mivel az utazási költség még úgyis magas, hogy a cég valamennyit megtérít ebből, a nettó fizum fele elment volna utazásra, és nem kaptam olyan hú, de sokat a hatórás munkáért.

Teljesen felborult az életünk, Jani rendezte a gyerekeket, én pénzt kerestem. Neki nem igazán fekszik ez a dolog, legalábbis nem állandó jelleggel. Ha úgy adódik, mindent megcsinál körülöttük, de valljuk be, ezidáig az életünk nem erről szólt. Arról nem is beszélve, hogy nekem is nagyon idegen volt az egész. Sokkal nehezebben követtem nyomon, mi van a lányokkal, az egész olyan távolinak tűnt. Tudom, minden új helyzetet meg lehet szokni, újra lehet osztani a feladatokat, bele lehet rázódni egy új fajta életbe, ha tényleg megéri. De igazából nekem szakmailag sem volt nagyon az igazi, én már annak idején is megállapítottam, hogy a call center-es munka nem az én asztalom. Hiába ismerték el annak idején is a munkámat, ha nem lettem volna terhes Kingával, csoportvezetőnek jelöltek volna, most is mondta a csop.vezető, hogy a többiektől úgy hallotta, hogy ügyes vagyok (na, ezt úgy kell érteni, hogy viszonylag gyorsan jöttek elő az emlékképek, frissült a beporosodott tudás, de én még mindig azt mondom, hogy én nem igazán vagyok alkalmas az effajta a munkára), folyton csak azt éreztem, hogy ezt én nem akarom csinálni. Megint csak hónapokat vagy éveket pocsékolok el az életemből, ha ezt folytatom, ahelyett, hogy megtalálnám azt, amivel szívesen foglalkozom. Mindezt úgy, hogy emellett a gyerekeimet sem kell elhanyagolni, de legalábbis kevesebbet látni, kevesebbet foglalkozni velük.

Kicsit pislogott a csoportvezető is, mikor odavittem a felmondólevelemet, de végül megértette, hogy elfogadhatóak az érveim. Sokkal korrektebb így, mintha egy hónap után mondok fel, amikor már betanultam, amikor terhelhető vagyok, számolnak jobban velem, amikor minden eszközt megkapok, minden jogosultságot. most még nem kaptam meg semmit, se gépem, se asztalom, semmim nem volt még meg. Természetesen a felmondási időtől is eltekintettek, tényleg nem lett volna értelme egy betanulós fázist folytatni. tudom, hogy okoztam ezzel kényelmetlenséget, de a cégre való tekintettel nem lett volna szabad maradni.

A HR-esek is néztek kicsi (szerdán írtam alá a munkaszerződésem módosítását), de végül elintézték, hogy még ma kiléptessenek, aláírtam minden papírt, mindent megbeszéltünk, egyedül az ideiglenes belépőkártyámat kellett leadni, aztán viszlát.

Közel kilenc (megszakított) év után végül kiléptem az irodaépület ajtaján, és borzasztóan megkönnyebbültem.

Jani várt rám Csillával, aki mára belázasodott (november óta lényegében nem voltak betegek egy-két orrfolyástól eltekintve, de ez Murphy, természetesen), és mivel nem volt kire hagyni (anya munkában, ugye), Janinak is be kellett jönni Pestre, így ment Janival a megbeszélésére, amit egy főnöki fotelben, Jani kezét fogva átaludt. Nos, azt hiszem, nem is kérdéses, hogy hol van nekem a helyem...
Anyagilag olyan nagyon nem kerülünk hátrányba, amúgy is megszületett a nagy döntés, hogy fogjuk ezt a részt megoldani, igen drasztikus lépés lesz, de erről még később, ha eljön az ideje.

Újra "megtámadom" az Államkincstárt és csatlakozom a főállású anyák táborához. Ezzel együtt kezdhetem újra megtalálni magamat, itt a lehetőség, hogy felfedezzem azt a bizonyos utat... :-)

2012. március 1., csütörtök

A második fog elvesztése

Én nem tudom, hogy van ez, de ha az embernek gyereke születik, akkor onnantól állandó a fog-téma. :) Hol kisbabaként nyűglődünk, mikor nő, hol akkor nyűglődünk, mikor elkezd potyogni...és akkor is előfordul nyűglődés, amikor a maradó kezd nőni, legalábbis nálunk ez is jelen van.
Kinga a 7. szülinapja előtti napon vesztette el életében először a fogát. már akkor lötyögött a mellette lévő, gondoltuk, ez is kijön hamarosan. De csak nem. Egy idő után ennyire kiállt már a fogacska:
az alatta lévő maradó fog ugyanis tempósan nőni kezdett, és teljesen előrenyomta a fityegő tejfogat (készült róla oldalnézetből közeli fotó is, de gyengébb idegzetű olvasóimra való tekintettel nem közlöm, mert tényleg brutál mód nézett ki, ahogy előre áll a foga :-). És csak nem akart kiesni...Már enni is nehezen tudott, ma már főleg joghurtot vitt uzsira is a suliba, mert nem bírta elharapni a puhább dolgokat sem.

Janival végül ma elmentek a falusi fogorvoshoz. Amint meglátta a fogat, már hozták is az érzéstelenítő ecsetelőt, aztán a fogót úgy közelítette Kingához, hogy ne lássa, mit csinál, egy gézdarabbal eltakarta a szemét, hogy továbbra se lássa mi történik, bár azt hiszem (remélem) valamennyire felkészítették, mi fog történni, aztán "kikapta" a tejfogat.

Kinga nagyon bátor volt, azt mondta, hogy azért kicsit fájt, de végre megszabadultunk a fogtól! Kicsit hátranyomta így is a maradót, figyelni kell majd, hogy "kiegyenesedik-e", valószínűleg még nem okozott kárt a "ragaszkodó" tejfog.
kis seb volt a helyén, már estére is sokat javult, már nem okozott Kingának gondot, hogy egyen a sportszelet sütiből, amit Jani ismét elkészített, amíg távol voltam délután. :)

így vesztettük el a második tejfogat, ami azóta megtisztítva pihen a kis tejfogas dobozkában. Remélem, a többi ettől jóval simábban fog majd kiesni. :)

Negyedik nap munkával

ha már elkezdtem írni a krónikát munkába való visszaállásomról, úgy illik, hogy folytassam...

Na, szóval, ma is már 4-kor pattantam az ágyból, frissen és üdén (khm, csak úúúúgy dobott ki az ágy! :-D), háromnegyed ötkor nekiindultam a nagy setétségnek, jó hideg volt az autóban, nem igazán akar rendesen fűteni, így Vácon már átfagyva szálltam ki. A vonatra várva jót dideregtem, amely tevékenységet tovább folytattam a vonaton. :) Teljes lelkesedéssel. az jó, hogy ilyen hajnali órán annyi még a parkolóhely az állomás körül, csak győzzek választani. :)

Vonat után villamos, ma már bóbiskoltam is, kész szerencse, hogy a végállomásig mentem, és a Combino-n istenesen hangos a végállomást jelző szignál...Fél hétkor már bent voltam, legalább volt időm megreggelizni. :)

délelőtt hol tudtak velem foglalkozni, hol nem, olvasgattam a kinyomtatott papírokat, nem mondanám, hogy el voltam havazva, de ezt ki kell élvezni, mert utána eljön az az idő, hogy az ember vécére is alig tud kimenni. A call centeres munka tisztára robot munka, úgyhogy ennyi lazulást illik elnézni. :) miközben olvasgattam, végighallgattam, ahogy a kollégák kapkodják a telefont, helyzet volt, a Brussels Airlines-nál valami rendszer izmosan lehalt, és hajajj, mennyi volt a munka ezzel...míg ezt hallgattam, elgondolkoztam, hogy tényleg ezt akarom-e csinálni...mivelhogy sosem igazán szerettem ezt a munkát...

nagy nehezen eljött a déli egy óra, akkor végeztem, Janival találkoztam a recepción, eljött értem, együtt ebédeltünk, aztán elautóztunk Vácra a másik kocsiért. Én hazamentem, Jani Kingáért, majd ők visszamentek a fogorvoshoz, de erről majd másik bejegyzésben. Mivel elhúzódott a dolog, én robogtam az oviba a Kicsikért, akkor döbbentem rá, hogy ilyen sem volt mg: csütörtök délután volt már, mikor először az oviban jártam a héten... :) Rámcsimpaszkodott a két kis manólány, majd feldőltem...Jani mesélte, hogy reggel hiányoltak, nem igazán ment mindig a készülődés, Janinak kihívás Kinga haja, szóval, nem volt egyszerű. Hiányolt ő is a reggeli készülődésben. Már negyedik reggel egyedül csinálja, azt hiszem, neki is fárasztó. Nekem meg hiányzik. Persze mehetek későbbre is dolgozni, de akkor meg altatásnál nem vagyok, az sem szerencsés.

Ovi után hazamentünk, kicsit hagytam Zitát bújni, majd újra beautóztam Vácra, ezúttal hastáncra. Múlt héten bukkant fel ez a hobbi, akkor sajnáltam, hogy talán nem is fogok tudni járni, pedig nagyon megtetszett. No, most sikerült elmenni, csak megint rosszul jött ki, hogy épphogy találkoztam a lányokkal, máris lépek. Zita is sírt keservesen, én meg nehezen tudom ezeket helyrerakni, megfordult a fejemben, hogy otthon maradok, de Jani küldött, hogy nem lesz baj. hát, igen, végül is sok-sok éve semmi ilyet nem csináltam, rendjén van ez, hogy hetente egyszer egy órát valamit csinálok, de ilyen munkarend mellett...hm.

Fürdés közben értem haza, utána még néztünk együtt mesét, aztán mentek is aludni.

Én is ezt teszem, még ruhát készítek ki, de holnap ismét négykor kell kellni, így muszáj korábban lefeküdni, mint régebben tettem. Remélem, nem fogok elaludni. :)

2012. február 29., szerda

Harmadik nap a munkában

Ma , amikor hajnalban Vác felé autóztam, már még annyira sem voltam lelkes, mint tegnap. :))

Ma négykor keltem, háromnegyed ötkor indultam, a vonaton hála istennek nem volt tömeg, de nagyon álmosító volt az egész szitu. Fél hétre be is értem,7-re kellett volna eredetileg. Annyi pozitívum volt a dologban, hogy elkerültem a csúcsforgalmat. :)
A délelőtt kicsit álmosítóan telt, így, hogy én csak figyelek, hamarabb bekómázok, és munka sem sok volt. Dél előtt kicsivel aztán voltak megoldandó feladatok, nekem is vissza kellett embereket hívni, akkor kicsit felélénkültem. Kimentem ebédet venni, összefutottam Janival, akinek szintén az irodaépületben volt dolga, találkozott valakivel. Visszamentem, még kicsit dolgoztam, aláírtam a szerződésemet, majd én is ebédeltem Szilvivel, aki kilenc éve, engem, mint újonc kolléganőt, betanított. Ő is most jött vissza gyesről, nagy öröm volt találkozni.

Jani várt a recepción, együtt mentünk Vácig, ott felszedtük a másik autót, aztán a sulinál találkoztunk legközelebb. Együtt elhoztuk Kingust, Jani meg visszament a Kicsikért az oviba.
Nagyon kómás a fejem, de azért neki kell állni itthon kicsit házimunkát is végezni.
szívfájdalmam, hogy ma délelőtt lemaradtam Zita nyílt napjáról. Hála istennek Jani el tudott menni, fényképek vannak, majd megnézem, ha lesz időm, akkor ide is feltöltöm. Állítólag nagyon cuki volt, nekem meg nem kicsit rossz, hogy nagy hirtelen eltávolodtam ezektől a dolgoktól, hogy nem tudok ezekben aktívan részt venni. nem igazán fog ez a dolgozósdi hosszútávon működni, hogy mennyire hosszúra nyújtjuk, csak rajtam múlik. Tervek már vannak, majd időben elárulom.

De most megyek mosni, aztán meg jön a család többi tagja is, kezdődik az esti móka. :)

2012. február 28., kedd

második nap munkában

Ma reggel, amikor Vác felé autóztam, már nem voltam olyan roppant lelkes. :)

Ötkor keltem, háromnegyed hatkor indultam, rövid vonat jött fél hétkor, nagy tömeg volt a vonaton, tényleg örültem, hogy normális állóhelyem volt, de majdnem 20 perccel később ért be a vonat a nyugatiba, így már nem volt vidám az álldogálás. Esett a hó, hát, nem voltam elragadtatva, ráadásul a villamoson is a csúcsidőszakban utaztam. Tudom, más is megteszi, de akkor közel két óra utazás után már tényleg nem élveztem annyira.

Ma munka is kevés volt a csoportomnak, alig volt megoldandó eset, persze az utóbbi két-három hétben úsztak a munkában, most, hogy mutatni kellett volna dolgokat, most alig volt valami. A kolléganő mellett üldögéltem, mivel saját gépem még nincs, de hogy ne zavarjam őket állandóan, így sétáltam az emeleten vagy próbáltam valamit csinálni, elég béna volt az egész.
2-ig voltam bent, elvillamosoztam a nyugatiig, ott most kivételesen várt Jani egy nagy pohár kávéval :-), a vonatutat így megúsztam. elvitt a váci állomásra, hogy összeszedjem a másik autót, de ő ment előre a lányokért, így is késett kicsit.

holnap 7-re megyek, nem is húzom nagyon a beszámolót, mert korán kell kelni, délután én megyek a lányokért. Nagyon bízom benne, hogy nem marad ki vonat, semmi fennakadás nem lesz, ez a stresszes része az egésznek, ettől félek, hogy Pesten ragadok, és nincs senki, aki menne a lányokért. Illetve valahogy biztos megoldom, de nem szeretném megélni ezt a helyzetet.

2012. február 27., hétfő

Sok-sok "elsős" nap!

Nos, ez is megvolt, elmondhatom, hogy közel 7.5 év után ismét dolgoztam. Mindenféle drámai él nélkül mondhatom, hogy eltelt az első nap, tádám!

Reggel azért, elárulom, egy pöttyet izgultam. Na jó, nagyon. :) Háromnegyed hétkor indultam itthonról az autóval, tegnap már kikészítettem mindent a lányoknak, hiszen azzal, hogy én a munkában debütáltam, Jani is átesett az első reggelen, amikor teljesen egyedül vitte a lányokat suliba, oviba. Nekem is fura volt, neki meg pláne! De végül zökkenőmentesen ment minden, a lányok öltöztek szépen, Jani még copfot is csinált Zitának, ami nagy szó, mert soha nem csinált előtte, nem is tudtam megmutatni, hogy kell, elfelejtettük, Zita sosem akar copfot, és most még tetszett is neki! Végül Csilla rondított bele kicsit az idillbe a megjegyzésével, hogy Zita nem is szereti a copfot...Zitának sem kellett több, kihúzta a hajgumit, nesze neked copf! Onnantól nem is öltöztek tovább lelkesen, elkezdődött a nyűglődés, de még így is jóval hamarabb beértek mindenhova, mint máskor szoktunk. nem is kellek én ide... :-)

Én fél nyolckor már vonaton ültem (álltam) Pest felé. Ha ilyenkor kell járni, azt fogom legkevésbbé szeretni, mert ilyenkor megy a nagy tömeg, örültem, hogy állni kényelmesen tudtam. Még szerencse, hogy szűk fél óra az út a vonattal, azt ki lehet bírni. Pesten vettem valami harapnivalót, jegyet (egyelőre nem vettem havi bérletet, nem tudtam, hogy mennyire fog ez az egész tetszeni :-D), majd 20 perc alatt a Móriczra értem. A recepción várakoztam majdnem fél órát, eközben egy rég látott kolléganőm és a férje ugrottak ki hozzám, legnagyobb örömömre. még Szilvi tanított be 9 éve, amikor kezdtem, ő is nemrég jött vissza GYESről, úgyhogy hasonló cipőben járunk.
Aztán bevittek a csoportomhoz, kiderült, kit fogok támogatni (persze nem azt az ügyfelet, akiről az elején szó volt, illetve a csoporton belül több ügyfelet is támogatnak, és abból egy jut nekem). Rögtön leültettek a kolléganők mellé, egész nap okosodtam, zúgott a fejem már 1 körül a sok info miatt, de reményteli a helyzet, sok minden ismerős, csak az a halom rövidítés ne lenne... :-)) De majd belejövök. Nagy pozitívum, hogy ennél az ügyfélnél hívás nem sok van, sőt, effektíve nincs, emailen és a jegykezelő rendszerben érkező ügyeket kell intézni. ahogy azonban ismerem a céget, hamarosan másik ügyfelet is fogok támogatni, és akkor vége lesz ennek a jó életnek. :) A csoport elég nagy, a másik részében kell hollandul is támogatni például, úgyhogy ha nem titkolom el, hogy tudok hollandul, akkor még azt is "megnyerhetem". Aztán majd kiderül, hogy mennyire járok jól. De ez még odébb van. Egyelőre se gépem, se asztalom, azt sem tudni, mikor lesz, hiszen a másik kolléganőnek is két hónap alatt lett saját gépe. De fő az optimizmus!

Ha bírom egyáltalán két hónapig, ugye...Ma kilencre mentem, ez az egyik legrosszabb verzió. A lányokat se elvinni, se hazahozni nem tudtam, Jani itthonról dolgozott, hogy megoldjuk. de ez nem fog mindig működni. HOlnap is ő intézi úgy, hogy délután értük menjen, mivel nyolcra megyek, és neccesen érnék be értük, bár ez még nem vészes. szerdán megpróbálkozunk a hetes kezdéssel, amihez nekem 4:50-kor startolni kell itthonról, és akkor kb. fél hétre érek be. említettem bent, hogy én jobban preferálom a korai kezdést, mert akkor egykor léphetek, és akkor pont ott tudok lenni a lányokért, a kollégák meg örültek, hogy lesz megint valaki, aki vállalja a reggeli műszakot. Csak Janival belegondoltunk, hogy ilyenkor 4-4:15-kor kell kelnem, amint hazaérek, egyből menni kell a lányokért, itthon csinálni velük a teendőket, és ha Jani is éppen később jön, akkor kipurcanok. Az esti altatásnál én alszok el elsőnek. :)

a hatórás műszakkal ráadásul mindösszesen 3x10 perc szünet jár, ebéd nincs, csak ha a 6.5 órás szerződést kötök. De annyit nem ér az egész, majd szünetekben elintézem, hogy harapjak valamit. már így is király ez a három szünet, mikor eljöttem szülés előtt csak kétszer 10 perc szünet volt és az ebéd (az 30 perc volt, ezt is emelték a nyolc órában dolgozóknak 45 percre).

Délután háromkor elindultam haza, rettenet örültem, hogy a hatalmas kazamata irodában megtaláltam a liftet :-P, a Westendben még megleptem magam egy kávéval, amit a vonaton elkortyoltam (igaz, megint zsufi volt a négyes vonaton, ez is sűrű időszak, de most ültem). Vácon már kicsit leeresztve mint a lufi ültem be az autóba, bekapcsoltam a kedvenc számokat, és hazaautóztam. Zita és Kinga repültek felém, majd eleestem, úgy csimpaszkodtak, Csilla csak azután akaszkodott rám, hogy bementem a nappaliba. hej, de jó és más érzés volt őket így viszontlátni!
Jani meg teljesen egyedül (illetve a lányok segítettek) csinált egy tepsinyi sport szelet sütit, hogy meglepjen! Soha semmilyen sütit nem csinált még, de most kitalálta, hogy ismerősnél volt ma és ott evett, hogy megpróbálja megcsinálni. Interneten megtalálta a receptet, kitalálta egyedül, milyen edényben csinálja a dolgokat, és megcsinálta! És nagyon finom lett!

Azt hiszem, igazán emlékezetes "első" nap lett a mai sok téren! :)

2012. február 26., vasárnap

Csilla beszélt álmában

Tegnap este, nem sokkal azután, hogy Janival lefeküdtünk, halljuk, hogy Csilla álmában furán felkiált. Jani fekszik mellette, felkapta a fejét, figyelt. Csilla megszólalt:
"kiesett a fogad!"
J: kinek? nekem?
Cs: nem, Kingának!

aztán aludt tovább. Persze ma semmire nem emlékezett. És Kinga foga sem esett ki. Pedig már nagyon kellene. :)

2012. február 24., péntek

Csilla ovis tornája

Csütörtökön délelőtt Csilla óvónői nyílt délelőttöt tartottak, egész konkrétan meg lehetett nézni egy torna foglalkozást. Természetesen ki nem hagyhattam a lehetőséget, amíg nem dolgozom, hogyne! (és szorul a szívem, hogy a jövő heti Zita nyílt napon nem lehetek ott, olyan fura és olyan rossz!)
Először meg lehetett nézni, ahogy a csoportszobában átöltöznek. Én már kicsit késve értem, felöltözve torna ruhába ültek a székeken:
majd levonultunk az aulába (milyen klassz, hogy ilyen szépen felújították az ovit, és van ekkora aula, mert amúgy a szomszédos iskola tornatermébe szoktak átjárni-nagyobb, biztonságosabb, több az eszköz, no, és persze nem utolsósorban szokják a gyerekek az iskolát, csak valami közbejött a suli részéről, valami program volt ott, ezért nem tudtak átmenni), és egyes sorban sorakoztak óvó néni előtt:
Feladatra figyelnek:
Pöttyös kendőt kapnak a kis Mókusok:
Első feladat: körben futás:
Sípszóra hasalj!
Majd futáááás!
Sípszóra hanyatt fekvés:
Újabb futás után sípszóra leül törökülésbe, kendő fejre:
Újabb futás után sípszóra leguggol:
Kellő futkosás után szétszóródtak, és jött a torna, kendővel lehajolni:
Jó mélyre hátra azt a kendőt! (na, Csillának nem ment olyan mélyre hátra :-D)
Kendőt fej fölé, és...


...oldalra hajlítás:
nyújtózás, köldök kint :-)
talajtorna kezdete, sarokra ülni:

jól le kellett (volna) hajolni- Csilla nem annyira tudott, de hát, anyukája és apukája se nagyon, soha :-)
terpeszülésben ráhajlás a lábakra, nagyon mosolyogtam, mert Csilla inkább a kendőt tologatta, nagyon nem hajolt :-D

Végül felállni, kendőt jól megrázni, lazítás!
És akkor tereprendezés után a sorfeladatokra várva:
roppantul figyelnek a kis Mókuslányok!
Padon végigsétál, a végén leugrik...
...majd szőnyegen bukfenc, óvónők mindenkinek segítettek, nagyon klassz!
Bukfenc után páros lábon ugrálva kerülgetni a karikákat, Csilla teljesen szabályosan ugrált, nem "galopozott" :)
Következő körben hason végighúzza magát a padon:
leszáll, és ismét bukfenc:
Majd pókjárásban kerülgetni a karikákat. Egy csomó gyerek valamiért rákjárásban akart indulni, hogy miért, nem tudom, nekem az tűnik nehezebbnek, ezek szerint nem vagyunk egyformák, de aranyosak voltak!
Csilla ezt is szabályosan teljesítette:
Következő feladatra várva:
Amihez ismét kendőt kaptak, nadrágba be kellett dugni
így:
Volt két fogó, futottak veszettül, a fogónak meg kellett szerezni a kendőket:
akinek megszerezték, leült :-D
Kétszer csinálták végig, nagyon kitartóan futottak, sportszerűen viselkedtek!
Majd jöhetett a lazítás:
levegő bent tart:

kifújták magukat, majd megmutatták, hogy szokták a feszültséget levezetni. Körbeálltak, egymás kezét megfogták, és háromra akkorát sikított-ordított mindenki, hogy majd berepedtek az üvegek:
Néha nekem is jó lenne így feszültséget levezetni... :-))

itt volt a vége. egy másik óvónő és a dadus felkísérte őket öltözni, a két Mókusóvónéni pedig beszélgetett velünk egy kicsit. megállapítottuk, hogy nagyon fegyelmezett volt a társaság,több mint harminc percet teljesen végigkoncentráltak, de tényleg, mindenki figyelt, kisebb hibák voltak csak, nem volt rendetlenség, nem zavarta őket, hogy a szülők ott vannak, nagyon ügyesek voltak, no, és az óvónők is remek munkát végeztek, elmondásuk szerint azért meg kellett ezért küzdeni. :) Ez a fajta torna már a nagycsoportosokéra hasonlít, de úgy döntöttek, hogy inkább felfelé húzzák a gyerekeket, mert jó képességűek, mint lefelé, és úgy tűnik, simán veszik az akadályokat. A két óvónő pedig ismét bebizonyította, hogy nagyon jól tudnak együtt dolgozni, és nagyon nagy az összhang köztük elvárások terén! :) örülök, hogy láthattam!
Daisypath Christmas tickers