Ovis nehézségek és egyebek

Én nem tudom, hogy mikor szokjuk már meg az ovit. A héten eddig teljes gáz ez a projekt. Az igaz, hogy most volt kihagyás, de azért nem gondoltam volna, hogy ma is, már csütörtökön ilyen nehéz lesz elindulni. Kinga csak sírt, öltöztetéstől kezdve végig az úton. Csak úgy sikerült rávenni, hogy legalább kezdjünk öltözni, hogy megígértem, ebéd után érte megyek. Tudom, hogy ez visszalépés, de valamit már muszáj volt kitalálni. Azt viszont megbeszéltük, hogy csak most, legközelebb ott alszik. Az óvó néni mondta aztán, hogy nincs már benn az oviban semmi vész, hamar megnyugszik, de ma már megígértem neki. Holnap pedig ismét más csoportokra elosztva alszanak a gyerekek, úgyhogy egyértelmű, hogy ezt kihagyjuk, és megyek délben érte. Hogy Csilla hogy és mennyit alszik, majd kiderül. Ma Jani itthonról dolgozott, mert megint menni kellett a nőgyógyászomhoz, aki persze csak fél 12-től ért rá, nekem meg negyed 1-re kellett menni Kingáért. Elhoztuk Kingát. Mondani sem kell, vidám volt, megint rajzolt, festett „meglepiket” nekünk, kis barátját, Bencét is akkor vitte haza az anyukája, nagy puszikat adtak egymásnak, még az udvaron játszottak kicsit, szóval nem tűnt nagyon levertnek az én elsőszülött leányom. Ja, és büszkén mesélte, hogy evett paradicsomszószt husival, és otthonra is azt rendelt, úgy, hogy egész délután nyüstölt, hogy menjünk az Intersparba, mert venni kell „szószt”. Eztán mentünk az orvoshoz. Csilla elaludt hamar az autóban, Kinga viszont nem akart ott maradni, így együtt mentünk. Frankó, gondoltam, de mikor felhívtam az orvost, hogy ott vagyok, kiderült, hogy már nem tud megvizsgálni. Klassz. Hazamentünk, Csilla kialudta magát, mire hazaértünk, azaz alig aludt valamit. Jani nem ment már be, így próbáltam nyugalmat biztosítani neki a munkához, de persze ez elég nehéz, ha nincs külön dolgozószoba. Csilla állandóan berongyolt hozzá a kisszobába hangos „Ákká” vagy „Áppá” felkiáltásokkal. (Anyát mostanában nem is mond…) Azért nagy nehezen kibírtuk a délutánt, de az este a nagy alváskihagyások miatt nehéz lett.
Pozitív pillanatok: ahogy Csilla meghallja egy-egy ismerős rajzfilmnek a zenéjét a másik szobából, és rohan ki, hogy rogyasszon rá egy jót. Aranyos, ahogy nagy rohanásból egyből vált rogyasztásra, hajlongásra. Ilyen Minimaxos rajzfilmek mostaság a Miss BG, Rupert maci varázslatos kalandjai, Maya és Miguel, Symfollies, Koala Brothers, Jane és a sárkány, és úgy tűnik Elmo különösen jön fel Csillánál, arra nagyon lelkes lesz. Mikor meglátja, kiabál, hogy apa, néz ránk, hogy mi is látjuk-e Elmot. Már hogyne, éjjel-nappal. J
Csilla nagyon szeret háton lovagolni. Ha én vagy Jani a földön ülünk, akkor nagy huncut vigyorral közelít a hátunk mögé, és már tudjuk, hogy vinni kell egy körre. Ha Kingával a hagyományos négykézláb pacisat játsszuk, ő is szeretne felülni, de ketten segítség nélkül még nem tudnak megülni.
Időközben majdnem egy órát ültem benn Kinga mellett. Megint köhög. Azt hiszem, ez most Janitól van. Itthon dolgozott a torokfájásával, rekedtségével egy délutánt, aztán készen vagyunk. Szuper. Lehet, hogy most engedélyt kérek illedelmesen kiborulni. Mielőtt ismét elkezdem a köptetőadagolós, orrfújós, orrcseppentős, éjszaka állandóan felébredős időszakot. Megint nem megyünk oviba, utána rémes lesz újrakezdeni, ráadásul most készülnek a gyerekek a húsvétra. Megint valami érdekesből marad ki Kinga. Hát, én ezt nem hiszem el. Nem akar már végre valami tartósan kellemes időszak jönni??