Pénteken reggel elmentem vérvételre a nogyógyászom kérésére. Amúgy sem szeretem ezeket az alkalmakat, de most aztán végképp rossz lett. Ugyanaz a no vette le a vért, akihez a két lánnyal is jártam (csak a sok munkának tudható be, hogy éppen nem kérdezte meg, hogy maga megint itt?, de szerintem megismert látásból). Alapvetoen jól csinálja a munkáját, de most olyan jól sikerült a szúrás, hogy még ma este (szombat) is zsibbad a jobb felkarom. Utána muszáj volt ennem valamit a büfében, mert éhgyomorra mentem, ugye, és biztos rosszul lettem volna a hazafelé vezeto úton. Érdekes módon a büfében a szendvicsek látványától nem lettem rosszul, bár az édes sütikre magamban fintorogtam. Sebaj, egy szendót sikerült nagyjából normális tempóban megenni, ha nem is ráérosen, így a kimenom is megvolt egy kis idore. Utána viszont sietosen hazaindultam, hátha már Apa zöldül a kis haramianoktol. De nem volt semmi gond otthon.
Este Jani elvitte Kingát Romhányba, hogy négy hónap után ismét ott töltsön egy hétvégét. Azt hiszem legalábbis, hogy novemberben volt utoljára ilyen. Vagy csak én érzem ilyen távolinak? Már Kinga is nagyon várta, állandóan kérdezte, hogy mikor megy már mamához. No, most ismét eljött ez a pillanat. Így Csillával kettesben mentünk játszótérre délután, és konstatálnom kellett, hogy milyen határozott elképzelései vannak az ifjú hölgynek dolgokról. Pl.: tolni akarta a babakocsit. Felemeltem, o fogta a tolókart, én ot. Néha azonban nekem is kellett irányítani, mert félrehúzott a járgány. Ahányszor hozzáértem a tolókarhoz, Csilla nagyot visított, és kicsit rácsapott a kezemre, értésemre adva, hogy o bizony egyedül akarja tolni. A tologatás mellett elég sokat motorozott is. Egyre gyorsabban, ügyesebben megy vele, és egyre nagyobb távokat. Kinga ilyen idos korában még csak ismerkedett a szobában a motorral.
Legnagyobb döbbenetemre reggel arra ébredtem, hogy Csilla átaludta az éjszakát. Igaz, hogy felsírt, amikor én már pont kényelmesen elhelyezkedtem az alváshoz, de nem kellett kivenni, és utána csend volt. Ez hihetetlen, történelmi, de remélem, hogy nem megismételhetetlen. Ugye, Csilla? J
Ma, szombaton, reggel Jani visszajött, csendes délelottünk volt. Mikor Jani hazaért, felhívtuk mamát, hogy hogy vannak. Kinga addigra már kétszer reggelizett, de telefonaálni nem volt ideje, mert, mint mondta, mennie kell a boltba Lacival.
Csináltam egy zöldséglevest, és legnagyobb örömömre Csilla jó adagot bepuszilt belole. Végre valami sikerélmény evés terén. Utána néhány palacsintát is sütöttem. Az apja palacsintájából kedve szottyant egyet-egyet harapdálni, így abból is jutott a pocakba. Így, hogy evett, másfél órát aludt, amit nekem is sikerült vele együtt végigdurmolni, noha csak kicsit akartam pihizni.
Pihi után a Decathlonban megvettük Kinga elso biciklijét, amit húsvétkor szándékszunk neki odaadni. Kíváncsi leszek, mikor lesz hajlandó ráülni, és esetleg menni vele. Nagy dilemma után végül kéket vettünk, az szinte tuti befutó, ráadásul a többi színnel ellentétben ennek van sárvédoje is. Így nincs akadálya, hogy vízben, sárban is lehessen kerekezni. Csak a kíséro bírja.
Holnap össznépileg megyünk Kingáért, kezdodik újra a hajtás.
A fényképezést mostanában kicsit hanyagolom, de tegnap készült egy a lányokról, amikor békésen elütyködtek egymás mellett. Kinga az általunk pötyi nevu játékkal játszott nagyon ügyesen, Csilla pedig pakolgatta a kis részeket egyik dobozból a másikba.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése