Romhányi hét

14-én érkeztünk meg mamáékhoz, Apa még aznap este ott is hagyott minket, lévén másnap korán indult a repcsi Frankfurton keresztül a kaliforniai San Jose-ba. Előtte még elfújattuk vele a gyertyákat a szülinapi tortáján, mert hát miért is ne pont a szülinapján kerekedett volna útra.
15-e nagy izgalomban telt, mivel Jani sokat volt a levegőben, de ez már csak az én bajom, hogy mindig van bennem egy adag drukk, míg le nem száll. Ezek az amcsi utak meg pláne nem a kedvenceim. Reggel fél 7-kor indult itteni idő szerint, és végül éjfélkor megkaptam a megnyugtató sms-t, hogy San Francisco után autóval elérte SJ-t. Neki ott délután volt, így ünnepelhette még magát kis ideig.
Nekünk esős idő volt itthon, ami bosszantott is, de csak ott derült ki, hogy Kingának kicsi a gumicsizmája, a vízálló cipőket is kinőtte, Csillának meg nagy az elvitt esőkabát. Azért elsétáltunk a templomig, ott megnéztük a falu pici játékboltjának kirakatát. Kingának megígértem, hogy másnap megnézzük, hogy lehet-e kapni olyan kis porcelán teáskészletet, ami Zorkának is van, mert az neki és Csillának is nagyon tetszett. Kinga le is ült egy padra, hogy megvárja a nyitást, amiről sikerült lebeszélni.
Délután Zsófiék jöttek vendégségbe, ettünk Jani tortájából. Zorka és Kinga egész jól eljátszottak, annak ellenére, hogy most Kingának kellett a saját játékait megosztani.

16-án, hétfőn elsétáltunk a hőn áhított teáskészletért, ami nem volt pöttyösben, mint Zorkának, csak kis mosolygós arcokkal, és már éppen megegyeztünk az eladó lánnyal, hogy hoznak a boltba pöttyöset, mikor Kinga kijelentette, hogy mégis tetszik a mosolygós. Megörültem, mert így minden egyszerűbb lett, és mellesleg nekem is tetszett nagyon. Utána mindkét lány nagy örömmel játszott vele, nagyon megérte. Íme, ahogy Csilla ügyeskedik, pici kezeivel gyakorolja az ide-oda öntögetést:

Még lesétáltunk a távolabb lévő gyógyszertárba, mert Kinga két hete meglévő köhögése kezdett romlani, feltehetően a hűvös időjárásnak köszönhetően. És nem volt semmi ellenszer nálam. Megjártuk ezt is, bár nem volt közel, és a hazaút is nyűgös lett, hol egyik gyermek ült a kocsiban, hol a másik, de megjártuk.
17-én, kedden délelőtt elsétáltunk a nagy játszótérre, hogy mama is tudjon otthon kicsit aludni, mivel egész héten éjszakás volt. Még aznap is rossz idő volt, de legalábbis változékony, sokat küzdöttem Kingával, hogy mit vegyünk fel. Csillának meg volt meleg ruhája, de nem annyi, hogy több napra elég legyen, meglepett az elhúzódó rossz idő. Alig vártam, hogy javuljon.
Szerdán aztán javult is, de csak délutántól. Délelőtt még esett, így a szobában próbáltam csendes játékkal elütni az időt, ami meglepően sikeres lett, bár együtt nem tudom a két lányt foglalkoztatni. Délután nagy szerencsében volt részem, anyósom megszervezte, hogy elmenjek a fodrászához, így végre ismét kicsit rendezettebb a búrám. Csilla aludt végig, akkor ébredt, mikor hazaértünk, Kinga meg végigülte a „beavatkozást” türelmesen. Utána mamáék elvitték Kingát, elmentek Jani húgáért Rétságra, kettesben maradtam Csilluval. Jó sokat játszottunk, bát sokszor majd elaludtam az álmosságtól. Itt éppen babázunk:

Csütörtökön délelőtt megismételtük a hétfő délelőtti túrát, de most csak vásárolni mentünk. Csilla meglehetősen sokat gyalogolt hazafelé, Kinga nagy örömére, aki így elfoglalhatta a babakocsit. Azt hittem, úgy beájulnak a nagy melegben tett hosszú sétától, de még Csillával is nagy harcot vívtam 2-kor, hála istennek sikerrel, Kinga viszont nem aludt el. Így esett, hogy ugrott a szusszanásnyi nyugodt beszélgetés Nikivel, egy romhányi barátnőmmel, az idő nagy részét Kinga toporzékoló hisztijével töltöttük. Este Kinga köhögése eldurvult, alig kapott levegőt, öklendezett, végül hányt. Elmúlt már este 9 óra, de még ott görnyedt a kis manó a bili fölött, alig bírta már az álmosságtól, de nehezen múlt a köhögés. Még ő is megjegyezte lecsukott szemekkel, aléltan, a vége felé, hogy „Már nézni sem bírok!” Fél 10-kor ájult be, Csilla negyed 10 körül magától elaludt, hiába várta, hogy kicsit odafekszek mellé, egyszerűen nem tudtam. Én is nagyon fáradt voltam, azt hiszem, aznap feküdtem le a legkorábban a héten.
Péntek reggel ismét hányásos köhögéssel kezdtünk. Ezt már orvosnak is meg kellett mutatni. Hála istennek a gyerekorvos délig rendelt. 3 éve fél évig ő volt a gyerekorvosunk, mikor anyósoméknál laktunk. Akkor Kinga pici volt ugyan, mégis örömmel fogadott minket, rendesen megvizsgálta Kingát. Csilla mamával maradt, aki szerintem hulla fáradt volt, mert munka után gyakorlatilag semmit nem aludt, mégis vállalta Csillát. Kisebbik leányom pokolian sírt, mikor elmenni látott minket, még sokáig hallottam, hogy zokogva hív. Anyásabb lett az utóbbi időben. Mivel azonban még többet kellett gyalogolni, mint a vásárlásoknál, könnyebb volt csak Kingával menni. Így beült a kocsiba, én meg elszáguldottam vele. Szegény, végigköhögte az utat, a rendelőben is aléltra köhögte magát, előre is akartak engedni minket. Kaptunk receptet, azt beváltottuk, beugrottunk Kingának innivalóért a boltba (megjegyzem, Kinga a kis szívószálas innivalóból automatikusan kettőt vett le, noha a húga ott sem volt, de azt mondta, haza kell egyet vinni Csillának-ilyenkor Bűbájkinga, imádom ezért). Mire hazaértünk Csilla már elaludt, valószínű belefáradt a várakozásba. Fél egykor ébredt, mikor bementem, hatalmas nagy megkönnyebbülés volt a tekintetében. Egyből karattyolni kezdett nekem, magyarázott hatalmas szemekkel, bohóckodott, biztonságban érezte magát.
Délután mamáék ismét Ritáért mentek Rétságra. Kinga kinézte magának anyósom cipőjét, mindenáron hasonlót szeretett volna. Nekem nagyon érdekes, hogy Kinga gyakran meglehetősen határozottan tudja, mi tetszik neki ruhában, cipőben. Néha az utcán is megszólal, hogy neki tetszik egy kislánynak a papucsa, nadrágja stb. Én nem emlékszem hasonló dolgokra ebből a koromból, bár talán ezt csak Papa tudja cáfolni vagy megerősíteni. Mama megígérte, hogy néznek neki olyan cipőt. Persze nem volt a méretében, helyette kapott egy játék vasalót. Majdnem ugyanaz. Azt is imádja azóta is, sokat vasal játékból, sajnálom, hogy nem működik igaziból, nem lenne egy darab vasalatlan ruhánk sem, az tuti. közben a nap a jól ismert drukkal telt, mert Jani magyar idő szerint reggel fél 7-től majdnem este 9-ig gépen ült, nagy fellélegzés volt, mikor megérkezett Pestre.
Szombaton délelőtt Nikiékkel mentem volna Vácra, ahonnan Jani hazavitt volna, és lett volna egy szűk gyerekmentes napom, egy éjszakával. Be akartam pótolni a jól elmaradt ajándékvásárlásokat. Ebből nem lett semmi. Csilla a héten elég gyéren evett. Mindenki aggódott körülöttem, hogy ez így nem lesz jó, hiába mondtam, hogy úton az egyik foga, ilyenkor így viselkedik. Mellesleg sosem halt éhen, sokszor engem is meglepett egy-egy spontán evése: pl. egyik délután leállt szinte szó szerint legelni a ribizlibokornál. Még picit savanyú, de már ehető, úgy ette, mint a pinty. Egy másik délután találtam még neki pár szem epret. Nem győztem mosni a kútnál, úgy nyomta magába, mikor elfogyott, kijelentette, hogy „Mé!” (még), is indult az eper felé, hogy szedjek még. Így egy kis bodyja is tönkrement, totál eperfoltos lett, de a világért sem zavartam volna meg előkefelvétellel. (egyébként egy textil előkét sem vittem, amit még elvisel magán, tehát sokat nem is tudtunk volna felvenni. Gratula anyuka! Az ottani műanyag előkéjét meg nem szereti.) Na, mindegy, az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy ott maradok. Jani így elindult Romhányba, kicsit össze-vissza kótyagosan az időeltolódástól. Érkezése után persze nem hagyták nyugton a lányok, ment az apamánia. Délután Kinga ment mamáékkal Bánkra kacsát etetni, mi mentünk Diósjenőre egy potenciális albit megnézni, majd elautóztunk Vácra fagyizni. Este otthon szalonnát sütöttünk, ami nagyon jól esett, legalábbis nekem. Így végül jól sikerült a nap, bár az előre eltervezett verzió szimpibb lett volna. A lányok majdnem 10-kor aludtak el, sokáig rohangáltak az udvaron, míg sütögettünk.
Vasárnap délutánra aztán szinte csak a hazaút maradt.
Jó kis hét volt, sokkal egyszerűbb volt az élet kertes házban. Még nagy meleg idején is ki tudtunk menni, mert a fák árnyékában el lehetett lenni. Most itthon vagyunk a négy fal között, koraestig ki sem tudunk mozdulni, mert mindenhol tűz a nap. Azért jó lesz, ha egyszer felépül a házunk, bár ahhoz még sokat kell tenni.