Teszteltük

Még mindig autó-téma. Mert ez most nálunk nagy dolog, hiszen tegnap késő este hazaérkezett a legújabb családtag, a Nagy "Pedzsó". Érthető, hogy rettentően kíváncsiak vagyunk/voltunk rá, így ma Jani úgy intézte, hogy itthonról dolgozzon, és el tudjunk ugrani egyet bevásárolni az új szerzeménnyel.
Utas szempontból nagyon kényelmes, vezető szempontjából is nagyon klassz, csak szokni kell dolgokat. Ezt eddig csak Jani tudja megmondani, én egyelőre nem vezethetem, csak, ha ő is ott van, ha megkapom az engedélyt, akkor ülhetek be egyedül. Erre azonban még nem készülök, de Jani oldalán hamarosan én is tesztelem sofőrként.

Itt éppen az egyik kényelmi újdonság számunkra, az első ülésről lehajtható tálca, amin lehet a lurkóknak ténykedni; Kinga már alkotott is egy rajzot rajta:
Csilla babát altatott rajta:
Amúgy a 3 gyerekülés is lazábban fér el az üléseken, nincsenek úgy összeszorítva, pedig első ránézésre keskenyebbnek tűnik az autó a Passat-nál. ÉS magasabb is, az üvegfelületek is nagyobbak.

Itt dolgozik a sofőr, van itt minden kérem szépen!
Tesztelgetjük szorgalmasan, reménykedünk, hogy beválik, mert Magyarországon is most kezd megjelenni ez az autó, nem tudjuk, mennyire megbízható, stabil. Egyelőre minden OK vele, még nagy örömmel tervezgetjük, kit, mikor viszünk magunkkal a két plusz ülésen.

Lehet jegyeket előfoglalni! .-))

ui: a Passatot sem kell sajnálni, Jani egy kollégája, aki a végleges leadásig használja, elment ma vele Horvátországba. Végre "kipihenhet minket" a mi ex-autónk, nyaral egy kicsikét...

Panírozós

Anyósomtól kaptam két patiszont. Gyerekkoromban nagymamám sokszor csinált rántott patiszont, amit imádtam. Ma reggel, mivel nem volt más ötletem, elhatároztam, hogy én is csinálok.

hátha megeszi aprónép.

Ackét nagy bámulatosan sokáig elbabázott, tényleg ámultam és bámultam, és persze mosolyogtam, olyan aranyosak voltak, Zita sem nagyon rondított bele a játékukba, így viszonylag könnyen bepaníroztam a nagyobbik példány 3/4-ét. Azért így is elment sok idő vele, meg is állapítottam, hogy a paníros kaják-noha amúgy szeretem őket, és helye van az ételeink között-nem a gyorsan elkészíthető kategória. Legalábbis nekem, egyelőre, ilyen korú gyerekek mellett.

végül elkészült, kisütöttam egy adagot. kíváncsian vártam a reakciókat.

Csilla, legnagyobb meglepetésemre, hajlandó volt megkóstolni. Egyet harapott belőle, majd savanyú ábrázattal letette.

Kinga lelkesen jelentette, hogy finom, majd utána hozzá sem ért a zsenge zöldséghez, hanem a köretnek felszolgált sült krumplit kezdte eszegetni. /???/ amúgy a krumplit sem szereti...

Zita is harapott vagy kettőt belőle, aztán ő is inkább még a hétvégéről megmaradt vajban átforgatott, főtt krumplit ette.

Én jóízűt ettem belőle. Megállapítottam, hogy ma egy fél délelőtt árán, csináltam saját magamnak ebédet. váááááá! Öröm ennek a családnak főzni... :)

Evidens, hogy a másik patiszont valahogy máshogy kell elkészíteni. Lehet, hogy kirpóbálom Móni patiszon saláta receptjét. az biztos, hogy egy ideig nem rántok efféle ételt. :-)

Az új családtag

Jövő héten végre megérkezik az új családtag. (ezúttal nem macska vagy más egyéb állat, huh!:-D)

Eltelt 3 év, és lecserélik Jani céges autóját. Már júliusban el kellett volna búcsúznunk a Passat-tól, de csúszás volt a gyártás során, Németországban is várt a továbbszállításra, és még csak a napokban ért Magyarországra az autónk. Jani kollégája már elment a sajátjáért, és lefotózta a miénket is, és mivel teljesen be vagyok sózva, gyorsan meg is mutatom:

nem olyan nagy dolog, hiszen csak egy autó, de mi izgatottak vagyunk. Különösen, hogy hétszemélyes, és ez hatalmas kincs számunkra!!

az új autó talán kicsit amolyan vigasz is most nekünk, hogy a házunk még mindig nincs kész (bár ott is lépegetünk előre, csendben, lassan, megfontoltan, járva a bürökrácia kanyargós útjait, és talán e téren is beszámolhatok lassan előrelépésről), és amíg azt is birtokba nem tudjuk venni, legalább ennek az új szerzeménynek örülünk. Jövő hét első felében jó eséllyel már mi is megcsodálhatjuk. :-)

22 és 44

Zita ma 22 hónapos.

Csilla ma 44 hónapos.

22 hónappal ezelőtt Csilla kereken 22 hónapos volt, mikor világra jött a húga. Milyen más volt az a hóforduló! :) És milyen más Csillával és Zitával az első 22 hónap!

Zita ma 22 hónapos. Viszont ma nem érkezik se hugi, se öcsi.

Én 3 gyerekre voltam "beállva", mikor Zita megszületett, megnyugodtam, éreztem, így kerek a világ.

Ennek ellenére valami ma mégis piszkál belülről: milyen lenne vajon, ha most jött volna egy negyedik... :-D szépen tartva a mintát...

Sok mindenen lehet gondolkodni, merengeni, egyelőre lefekszem, aztán majd reggel megölelgetem afféle extra-hófordulós módon a 22 hónapost (ő van csak "kéznél"), majd délután, estefelé a mamától hazatérő 44 hónapost. :-D /no, és persze a 67 hónapos 3 naposat is;-)/ Sok puszit kell majd osszak!

Szép az a három szám, azt hiszem, szerintem maradunk ennél. :)

cica-hírek

Hét elején gondoltam rá, hogy írok egy bejegyzést Macskafarm címmel, ugyanis megjelent a kertünkben egy vékonyka, kicsit gebének tűnő, sötét barna, tarka kölyökcica. hétfőn sem ment el, pedig nem adtunk neki enni, majd Kinga hazaérkeztével változtak a dolgok: ő ugyanis szépen vitt ki neki tejet, kaját, plédet, ahogy kell, sokáig észre sem vettem, pedig tiltakoztam volna.

Mi azért nem etettük, mert, ugye, volt már három, nem akaródzott még egy negyediket befogadni. Persze nagyon édi kis cica, meg sajnáltam is, mert kicsit alultápláltnak tűnik, ugyanakkor felmerült, hogy a környékről kószált el, és talán a gazdit is meg kéne keresni. Eddig nem haladtam ezügyben előre, de lehet, hogy nem is fogok.

Hétfőn még azon morfondíroztam magamban, hogy miért most jelenik meg egy új cica, amikor amúgy is van elég, bezzeg, amikor eltűnik, elpusztul egy, akkor meg kutathatjuk a helyet, ahonnan kapunk új cicust. Miért nehezíti a helyzetem, úgysem tudok ellenállni, hogy ne adjak neki enni, inni, közben tudom, hogy nem tudjuk befogadni...

Erre tegnap elment a legkisebb cicánk...

Ma már nem gondolkodtam olyan vehemensen arról, hogy hová is tegyem ezt a kis kószálót...

Az egyik szomszédasszony is látta az állatot, szerinte nem olyan kicsi már a cica, mert a lábai hosszúak, inkább sovány, nem valószínű, hogy olyan nagyon kellett a gazdinak.

Lehet, hogy marad.

Ma este már direkt vittem neki tejet, mert egyelőre csak azt fogadja el, nem is nagyon ijed már meg tőlünk, a lányok már meg is tudják fogni. Ha továbbra sem áll tovább, hívunk egy dokibácsit is hozzá, "bevizsgáltatom", mert nem tudom, honnan van, nem beteg-e, aztán meglátjuk.

Ez közel sem olyan szép, mint foltos kis társa volt (nála titkon bíztam abban, hogy ha kicsinye születik egyszer, és hasonlóan foltos lesz, akkor meggyőzzük Janit egy példány megtartásáról, mert annyira tetszett :-( ), de lehet, hogy csak a soványsága csúfitja el. Mindenesetre a lányok újabb mamás kiruccanása alatt is táplálgatom, és majd meglátjuk. De ezt már írtam. Hogy meglátjuk. :)

így aztán nagy macskafarmunk nem lesz továbbra sem (ami azért jó), de talán ismét kiegészül a macskák száma a nálunk megszokott háromra. :-D

In memoriam Jázmin cica

Ez volt az egyik első kép, ami június elején a legújabb családtagról készült:

Sajnos, több kép nem készül már róla, kicsi családtagunk nincs többé, mert este elütötte egy autó.

Koraeste kaptuk a telefont az egyik szomszédasszonytól (már eleve kongott a vészharang, hogy ő hív, mert nem szokott), azzal, "hogy van-e nekünk egy fehér alapon foltos cicánk...mert akkor rossz híre van". Május végén a főbérlőnk ugyanígy kezdte a telefonban, mikor utánunk telefonált a vörös cica halálhírével.

Pont odaértünk az ismerőshöz Diósjenőn, akihez igyekeztünk, köszöntünk neki, és fordultunk is vissza. És, igen, kicsi cica ott feküdt élettelenül a földön, az út közepén. Beszaladtam gumikesztyűért, egy régi pólóért, gyorsan letakartam, mert az egyik oldala csúnya volt, és hátravittem a kert végébe. Kinga zokogott (egész úton hazafelé, megint az ő cicája lett az áldozat), hiába erősködött, nem engedtem megnézni. Egyedül a pocakjánál takartam ki kicsit, ott megsimogatta még utoljára. Jani hozott is ásót, és eltemettük. Ha őszinte akarok lenni, én sem temettem még el soha cicát, és nem kicsit volt szomorú látni a gyönyörű kis szőröskét a fekete földben. Jani óvatosan tette rá a földet, hogy a rögök ne üssék meg nagyon...pedig már nem érzi (és Jani nincs is oda annyiért a cicákért, mégis)

Így esett, hogy egy klassz nap után, amikor is vendégül láttuk kolléganőmet, Anikót 3 gyermekével (egy éve nem láttuk egymást), és (szerintem) remek napunk volt (és amiről amúgy írni akartam), ilyen szomorúan térünk nyugovóra. Ezért most úgy illik, hogy néhány képpel felidézzem a pici cica két hónapos ittlétét.

Csilla a nagy Jázmin-nyúzó, rengeteget ciepelte, úgy kellett rimánkodni, hogy néha letegye, de a kis foltos jól tűrte:

Kinga készítette fotó:

A szürke Gyémánttal nagy barátságban voltak:

Nagyon szép volt:

A fekete Mózival is jól kijött egy idő után, íme:

Macska-pihi (balra fent az egy plüsskutya :-D-ezt is Kinga csinálta, vagy Csilla, nem tudom):

És most itt nyugszik lent, egy kis csokor begóniát kapott is a sírjára-cserépben már száradozott, hátha itt még kicsit erőre kap:

És a fő gyászolónk kis kedvence sírjánál:

ne legyen már több ilyen, jó? Hol lehet ezt kérvényezni??

Nagyon szomorú vagyok én is, ez tényleg kicsit különleges és szép macska volt, örültem, hogy hozzánk került. nagyon sajnálom Kingát is, ő már nehezen viseli, és tuti, hogy megint szereznünk kell neki új cicát. Ha letelik a gyászidő, most kértem én is időt. nekem is össze kell kicsit szedni magam, hogy újra apró cica nevelgetésébe kezdjek.

holnap pedig a fő program lesz elzarándokolni apró falunk apró virágüzletébe, és venni valamilyen virágot (Kinga rózsát szeretne) a kis cicus sírjára. Jani pedig fő harci feladatként megkapta, hogy csináljon kis keresztet a sírra. Mindennek meg kell adni a módját.

És ami szomorú, hogy Anikó legnagyobb kislánya ma szomorúan búcsúzott a cicától, nagyon megszerette ez alatt a szűk egy nap alatt. Megígértem Lillának, hogy Anikónak küldök emailben képeket róla. Megszakad a szívem, hogy már csak a régiekből tudok válogatni... :-((

Gyadai-tanösvény

Tegnap délelőtt végigmentünk a Gyadai-tanösvényen, amely éppen Szendehely-Katalinpuszta határában indul, amikor Szendehely felé elhagyjuk a falurészt a 2-es úton. Éppen a falu végét jelző táblánál kell megállni, van parkolóhely, majd beljebb sétálva kezdődik a kb. 5 km hosszú tanösvény. Nagyon-nagyon régóta látjuk kiírva a tanösvényt hirdető táblát, hiszen nemcsak mióta itt lakunk, hanem mióta Romhányba járunk anyósomékhoz is milliószor elhaladtunk mellette, így érthetően kíváncsiak voltunk már rá. Hallottuk másoktól, hogy nagyon kellemes túraútvonal az erdőben, gyerekekkel is vállalható, így most, hogy csak Zita volt velünk, teszteltük az útvonalat. annyit előrebocsátanék, hogy sajnálom, hogy nem előbb jártunk itt, nagyon klassz két órát töltöttünk a hegyek-dombok közt. De jöjjön akkor a képes beszámoló!

Még a parkolóban a térkép mellett, útra készen:

Utazik hátiban a kis csaj, ő kérte magát hordozóba; a parkolótól kell még kicsit gyalogolni a tényleges bejáratig, az erdő széléig:

A tanösvény bejárata mellett kis tó, mellette több pad, kuka, minden szépen rendben tartva:

Belépünk a bejáraton, és...

...és megkezdjük a sétát a magas, árnyat adó fák között:

Nem sokat gyalogoltunk még, még hallani lehetett a 2-es úton zúgó autók hangját, mikor Zita hevesen ki akart szállni. Volt egy-egy pad pihenő gyanánt az út mentén, így rögtön az elején kapott egy kis erőnövelő kekszet:

Majd egy ideig gyalogolt is, de végül visszaült a hordozóba, különben még most is ott császkálnánk:

Az út mentén végig sok-sok tábláról olvashattunk mindenféle okos dolgot, a Naszály-hegységben élő madarakról, állatokról, erdőgazdálkodásról, talajerózióról és még rengeteg érdekes dologról. Mi persze nem tudtuk elolvasni, Zita nem bírta volna ki, de el tudom képzelni, hogy már egy Kinga korú gyermeknek is el lehet mesélni egy részét, nagyobb gyerekekkel akár végig is lehet olvasni. Érdekes, lényegretörő adatokat emeltek ki, nem volt unalmas, és ugyan számos táblával találkoztunk, mégsem találtam (volna) fárasztónak elolvasni:

A tanösvény egész vonalán sok-sok számozott madárodú volt látható a fákon, ez itt a négyes számú, a túra végén kb. a 34.-nél vesztettem el a számolás fonalát:

Ilyen T jelzéssel jelezték végig az útvonalat, kétszer voltunk csak bizonytalanok, hogy merre menjünk, de mindig másodpercek alatt előkerült a következő jelzés. Jól járhatóak voltak az utak, nem lehetett eltévedni, ami szerencse, mert most kicsit trehány módon nem készültünk térképpel:

Séta, séta; az erdő részen volt néha egy-egy kisebb emelkedő, de nem durva kaptató, ami abszolút kibírható kezdő túrázóknak, kisebb gyerekeknek is, sőt, egy túrához ennyi emelkedő még szükséges is :)

Rövid erdei séta után egyszer csak kiértünk egy hatalmas rétre, a Gyadai-rétre:

Állandóan kaszálják, karbantartják, nagyon szép volt, akár piknikezni is lehet, de később elértünk egy rendes pihenőhelyet is:

Séta a réten:

ÉS szemből is, hogy ne mindig a hátsó felüket lássuk (szaladtam egy jót, hogy a jó iramban lépkedő Janit megelőzzem egy fotó erejéig :-D):

A rétről aztán jött egy kis kerülő egy mocsarasabb, láposabb részre, emitten a bejárat:

mindjárt fapallókon indult az utunk, lévén mocsarasabb, ingoványosabb terület.

No, nem valami vad mocsárra kell gondolni, ha leléptem volna se süllyedtem volna el, de így kényelmesebb volt. Ez is stabilan össze volt rakva, nem kellett félni, hogy a gerendák közé esünk:

A mocsaras részen való séta után kiértünk egy tisztásra, amit Óriások pihenőjének hívnak, mert hatalmas rönkökből készültek itt padok és asztalok, ahol enni-inni-pihenni lehet:

Volt egy kis esőház is asztalokkal, ahol Zita ismét kekszet kapott:

A bal oldali "hupszli" a Naszály-csúcs:

Pihi után folytattuk utunkat a mocsarasban, ahol ilyen gerendákon is lépkedtünk:

majd ismét a gerenda "úton", majd jött egy híd, amiről kiderült, hogy kicsit cseles...

...mert ahogy átmegy az ember, átbillen, mint egy libikóka-Jani jól meg is lepődött, de ez is direkt van így, nem mert elavult a hidacska:

A mocsaras után ismét kijutottunk a rétre, lényegében tettünk egy kis kitérőt:

Igen, én is ott voltam:

A távolban látszik a mocsaras bejárata:

A rét után visszatértünk az erdőbe, innen már visszafelé vezetett az utunk, Zita jól bírta, kicsit bágyadt volt néha, de nem volt semmi gond:

Az erdőben várt még ránk egy kis érdekesség, egy függőhíd:

Janiék már átmentek:

Itt én is a hídon vagyok, egy gyors fotó, és...

...már át is értem! Ez is egy új szerkezet, teljesen biztonságos:

az utolsó kilométeren már Zita is kezdett éledezni, felállt a hordozó támasztó rúdjára, kacagott, ha Jani kocogott vele, és mivel sok volt a szúnyog és légy, szedtük is a lábunk:

Itt pedig már kiértünk a tanösvényről, kifelé tartunk a kettes út mellé, ahol az autót hagytuk:

Nagyon klassz kis kirándulás volt, túrának is nevezhetjük, de abból is a könnyű fajta, inkább kellemes erdei sétának mondanám. Amit meg lehet tenni gyorsan is, de kényelmesen, ráérősen is, táblákat olvasgatva, piknikezve. Mi bő két óra alatt tettük meg, ez Zitának épp' megfelelő volt, de a Nagyokkal hosszabbra is nyújthanánk. Kellemesen elfáradtunk, de nem kitikkadtunk, Zita is hatalmasat aludt délután. :) még visszatérünk, az biztos!