Leányfalu-strandolás

Az előző napi nem éppen sikeres piknik után gondoltuk, megpróbálunk egy sikeresebb strandolást összehozni. Tudtam, hogy sokan vannak ilyen kánikulában a strandokon, de nem zavart, sőt, én sokszor élvezem a tömeget, valahogy jó érzéssel tölt el, hogy minden jel szerint tombol a nyár. Mikor nyár végén üresek a strandok, az lehangol.
A leányfalui (vagy leányfalusi, nem tudom) strandot néztük ki. Délután 3 körül értünk oda, sikerült elfogadható helyet találni. Kellemes kis strand 4 medencével, ebből pont a gyerekmedencét felújították (jókor, az tuti), de végül a két másik strandmedence teljesen jól bevált. Sokan voltak, tény, de elfértünk, tömegnyomor nem volt. A víz is kellemes volt, nem fáztak a lurkók. Kinga már örömmel, magabiztosan ült bele az úszógumiba, bár vele is hosszú utat jártunk be ehhez. Két éve, másfél évesen félt a nagy víztől. Aztán egyszer a Velencei-tóba csak sikerült bevinni, valószínű ösztönösen érezte, hogy muszáj bemenni az irtózatos meleg miatt. De nem engedte, hogy strandszandálra, úszópelusra váltsunk, úgy mentünk be az utcai szandiban, rendes pelussal. Végül engedte, hogy az úszógumiba is beültessük, és legvégül örömmel pancsolt, csapkodott, mi meg örültünk, hogy végre együtt mehetünk be a vízbe. Tavaly már jobb volt a helyzet, bár voltak fenntartások, de sokkal könnyebben ment be a vízbe. Pl. Kehidakustányban alig lehetett kiszedni a vízből, pedig már lila volt a szája. Talán az akkor új fürdőruhája, ami szintén kétrészes volt, mint keresztmamijáé, is számított, örömmel feszített benne. Idén aztán már lelkesen ment be Zsófiék nagy, kerti medencéjébe, Zalán keresztelőjén is már húzta volna a fürdőruhát, amikor kicsit előbújt a nap (3 percre, amúgy végig esett, borult idő volt) Most szeretne megtanulni lemerülni, de most is elbohóckodta, még azt sem tudtuk elérni, hogy bezárja a száját, mikor kezd merülni. De nem baj, Kingával mindenhez idő kell, menni fog ez, csak nem szabad erőltetni. A beülős úszógumijában vidáman kalimpált, azt mondta utána, hogy úszott. Most úszószemüveget szeretne a merüléshez. Lassan eljön az ideje egy úszótanfolyamnak, csak egyelőre én nem tudom hordani, aztán vége a nyárnak, az ősz eleje meg amúgy is mozgalmas lesz, meg ami utána jön, az is. Lehet, hogy jövő nyárra marad.
Csilla Kingával ellentétben gyorsabban szokta a dolgokat. Eleve hagyta, hogy átöltöztessem, szandit cseréljünk. Az ölemben hang nélkül bejött a medencébe, nem sírt, csak nézett nagy szemekkel körbe. Fogta a vállam, a nyakam, de Janihoz már nem akart átmenni. Aztán kis idő múlva elkezdte mozgatni a karját a vízben, azt figyelte. Kicsit később beültettük az úszógumiba. Kapaszkodott, de fogtuk, látta, hogy Kinga is ott ül, hagyta. És aztán elkezdett mosolyogni, ahogy húztuk, végül csapkodott, aztán már kiszállt, kint sétált a medence parton kézen fogva, én a vízben, és nagy csatakiáltással élvezte, hogy beemelem a vízbe, és csobban egyet. Labdáztunk is kicsit, azt is bírta. Úgyhogy Csilla története egyelőre egyszerűbb, aztán meglátjuk, ki mennyire szereti majd a vizet.
Hazafelé kicsit később indultunk a tervezettnél, elmúlt 7 óra is, de nem volt dugó hála istennek, mindenesetre Jani meglehetősen dinamikusan vezetett hazafelé, mert össznépi sörözős EB-döntő nézésre volt hivatalos. Rossz emlékeink vannak, mert 2 éve a vb döntőjének napján egy napra Balatonfüredre mentünk strandolni, de hazafelé kifogtunk egy balesetet az M7-esen, így a két órás útból 4 lett, másfél éves gyerekkel horror. És lemaradtunk a döntő első félidejéről. Most nem, épp’ időben értünk haza. Apa le is pattant, én meg a hullafáradt lurkókat eltettem másnapra, persze csetepaté az még volt bőven. A meccs utolsó 3 percét láttam én is, de mivel 10 éve holland drukker vagyok, és ha ők kiesnek, akkor nagy spanyol drukker, így örömmel vettem, hogy végre egy kedvenc csapatom diadalmaskodott. Ugyan ebből az EB-ből csak perceket láttam össz-vissz, meg lehetek elégedve. (4 éve még nyugiban néztem az EB-t, már pocakosan, 4 év múlva talán megint viszonylag nyugiban megnézhetek egy-két meccset, :) bár közel sem annyira mint 4 éve, viszont „rendelkezni fogok” 3 leányzóval :) ).
Úgyhogy sikeresnek mondható, kellemes strandolás után sikeres véget ért ez a nap, legalábbis nekem biztos. És akkor jöhetnek a szürke hétköznapok.

„Jól sikerült” piknik

Pár napja vettünk a Decathlonban egy piknikplédet (Kingának daketlon-nem szoktam őt direkt javítani, de most mondtam, hogy ugyanolyan könnyű mindkét verziót kimondani, miért nem próbálja meg rendesen, de mivel látta, hogy jót mosolygunk a szóalkotásán, ezért szinte direkt elferdítve mondja ki ezt a szót, de persze nem ez most a lényeg). Onnantól kezdve Kingát elkezdte foglalkoztatni a piknik kérdése. Ráadásul egy kislánnyal a játszótéren a minap piknikeset játszott, még a pléd megvétele előtt, és annyira tetszett neki, hogy megígértem, kivisszük egyszer valahova az új teáskészletét, esetleg ezzel a kislánnyal is összebeszélünk, hogy jöjjön ő is, és rendezünk egy piknikszerűséget.
Szombat délután aztán úgy éreztük, itt az idő, hogy meglegyen ez a piknik. Nem a lakóparkban, úgy döntöttünk, kicsit távolabbra megyünk. Először a Római-partot néztem ki, de elvetettem, á, az túl messze van nekünk, ne autózzuk el az időt. Bár odamentünk volna! Merthogy végül a délegyházi bányatavak mellett maradtunk, ahol 3 éve, Kinga pici korában jártunk utoljára. Hááát, én nemtom, mi történt, de vagy mi voltunk a lúzerek, vagy ennyire beépítették, de nem leltünk egy helyre sem, ahol közel tudtunk volna menni a tavakhoz. Kicsit elkedvetlenedve gondoltuk, akkor megnézzük a dunavarsányi Duna-partot. Lehet, hogy ha több időnk van keresgélni, akkor sikerrel járunk, de nem volt, így csak víkendházakkal beépített részen jártunk. Fogtuk magunkat, hazavettük az irányt, másfél óra autózás után megálltunk a lakóparkunktól nem messze lévő Duna-parton (ami annyira közel van amúgy, hogy a lépcsőházból látszik a Duna, csak kicsit kerülve lehet lejutni), és ott kipakoltuk a piknikfelszerelést. Mert hát muszáj volt piknikezni, Kinga már türelmetlen volt. Ő biztos nem vette észre csalódottságomat, hiszen ide bármikor el tudunk sétálni, és amúgy nem is egy igazán szépen kiépített partszakasz, leszámítva egy rövid füves területet. Na, mindegy. Próbáltuk élvezni azt, ami jutott, de még ezt sem lehetett. A lányok elkezdtek labdázni, de Kinga állandóan elvette a labdát Csillától, nem várta meg, hogy odadobja neki. Csilla most már visszaüt, csíp, harap, úgyhogy ment a csetepaté. Mikor Kinga mégis erősebb volt, Csilla keservesen sírni kezdett. Persze második labda már nem volt nálunk. Aztán Csilla elvitte tologatni Kinga babakocsiját, amitől Kinga kiborult, hogy neki pont az kell. Addig ott álldogált a kocsi érintetlen. Hiába próbáltam terelni a figyelmét, hogy akkor játszunk végre a teáskészlettel, ő csak hisztizett. A végén kezdtem begurulni, végül elkezdtem pakolni, hogy megyünk haza, ha neki semmi nem jó. Ettől elkezdett toporzékolni, visítani. Mellettünk kicsivel négy felnőtt ült egy pici babával, őket sajnáltam a legjobban, de megértően néztek. Az anyuka még meg is jegyezte, hogy az ő fia is simán lehet ilyen (nnna, azt nem kívánom neki, ússza csak meg könnyebben kezelhető gyermekkel). Végül Janiék visszasétáltak, még labdáztak kicsit, de jöttek a szúnyogok, úgyhogy pakoltunk.
Jól elmentünk piknikezni, ugye? Azt hiszem, ezen még lesz mit javítani.

Romhányi hét

14-én érkeztünk meg mamáékhoz, Apa még aznap este ott is hagyott minket, lévén másnap korán indult a repcsi Frankfurton keresztül a kaliforniai San Jose-ba. Előtte még elfújattuk vele a gyertyákat a szülinapi tortáján, mert hát miért is ne pont a szülinapján kerekedett volna útra.
15-e nagy izgalomban telt, mivel Jani sokat volt a levegőben, de ez már csak az én bajom, hogy mindig van bennem egy adag drukk, míg le nem száll. Ezek az amcsi utak meg pláne nem a kedvenceim. Reggel fél 7-kor indult itteni idő szerint, és végül éjfélkor megkaptam a megnyugtató sms-t, hogy San Francisco után autóval elérte SJ-t. Neki ott délután volt, így ünnepelhette még magát kis ideig.
Nekünk esős idő volt itthon, ami bosszantott is, de csak ott derült ki, hogy Kingának kicsi a gumicsizmája, a vízálló cipőket is kinőtte, Csillának meg nagy az elvitt esőkabát. Azért elsétáltunk a templomig, ott megnéztük a falu pici játékboltjának kirakatát. Kingának megígértem, hogy másnap megnézzük, hogy lehet-e kapni olyan kis porcelán teáskészletet, ami Zorkának is van, mert az neki és Csillának is nagyon tetszett. Kinga le is ült egy padra, hogy megvárja a nyitást, amiről sikerült lebeszélni.
Délután Zsófiék jöttek vendégségbe, ettünk Jani tortájából. Zorka és Kinga egész jól eljátszottak, annak ellenére, hogy most Kingának kellett a saját játékait megosztani.

16-án, hétfőn elsétáltunk a hőn áhított teáskészletért, ami nem volt pöttyösben, mint Zorkának, csak kis mosolygós arcokkal, és már éppen megegyeztünk az eladó lánnyal, hogy hoznak a boltba pöttyöset, mikor Kinga kijelentette, hogy mégis tetszik a mosolygós. Megörültem, mert így minden egyszerűbb lett, és mellesleg nekem is tetszett nagyon. Utána mindkét lány nagy örömmel játszott vele, nagyon megérte. Íme, ahogy Csilla ügyeskedik, pici kezeivel gyakorolja az ide-oda öntögetést:

Még lesétáltunk a távolabb lévő gyógyszertárba, mert Kinga két hete meglévő köhögése kezdett romlani, feltehetően a hűvös időjárásnak köszönhetően. És nem volt semmi ellenszer nálam. Megjártuk ezt is, bár nem volt közel, és a hazaút is nyűgös lett, hol egyik gyermek ült a kocsiban, hol a másik, de megjártuk.
17-én, kedden délelőtt elsétáltunk a nagy játszótérre, hogy mama is tudjon otthon kicsit aludni, mivel egész héten éjszakás volt. Még aznap is rossz idő volt, de legalábbis változékony, sokat küzdöttem Kingával, hogy mit vegyünk fel. Csillának meg volt meleg ruhája, de nem annyi, hogy több napra elég legyen, meglepett az elhúzódó rossz idő. Alig vártam, hogy javuljon.
Szerdán aztán javult is, de csak délutántól. Délelőtt még esett, így a szobában próbáltam csendes játékkal elütni az időt, ami meglepően sikeres lett, bár együtt nem tudom a két lányt foglalkoztatni. Délután nagy szerencsében volt részem, anyósom megszervezte, hogy elmenjek a fodrászához, így végre ismét kicsit rendezettebb a búrám. Csilla aludt végig, akkor ébredt, mikor hazaértünk, Kinga meg végigülte a „beavatkozást” türelmesen. Utána mamáék elvitték Kingát, elmentek Jani húgáért Rétságra, kettesben maradtam Csilluval. Jó sokat játszottunk, bát sokszor majd elaludtam az álmosságtól. Itt éppen babázunk:

Csütörtökön délelőtt megismételtük a hétfő délelőtti túrát, de most csak vásárolni mentünk. Csilla meglehetősen sokat gyalogolt hazafelé, Kinga nagy örömére, aki így elfoglalhatta a babakocsit. Azt hittem, úgy beájulnak a nagy melegben tett hosszú sétától, de még Csillával is nagy harcot vívtam 2-kor, hála istennek sikerrel, Kinga viszont nem aludt el. Így esett, hogy ugrott a szusszanásnyi nyugodt beszélgetés Nikivel, egy romhányi barátnőmmel, az idő nagy részét Kinga toporzékoló hisztijével töltöttük. Este Kinga köhögése eldurvult, alig kapott levegőt, öklendezett, végül hányt. Elmúlt már este 9 óra, de még ott görnyedt a kis manó a bili fölött, alig bírta már az álmosságtól, de nehezen múlt a köhögés. Még ő is megjegyezte lecsukott szemekkel, aléltan, a vége felé, hogy „Már nézni sem bírok!” Fél 10-kor ájult be, Csilla negyed 10 körül magától elaludt, hiába várta, hogy kicsit odafekszek mellé, egyszerűen nem tudtam. Én is nagyon fáradt voltam, azt hiszem, aznap feküdtem le a legkorábban a héten.
Péntek reggel ismét hányásos köhögéssel kezdtünk. Ezt már orvosnak is meg kellett mutatni. Hála istennek a gyerekorvos délig rendelt. 3 éve fél évig ő volt a gyerekorvosunk, mikor anyósoméknál laktunk. Akkor Kinga pici volt ugyan, mégis örömmel fogadott minket, rendesen megvizsgálta Kingát. Csilla mamával maradt, aki szerintem hulla fáradt volt, mert munka után gyakorlatilag semmit nem aludt, mégis vállalta Csillát. Kisebbik leányom pokolian sírt, mikor elmenni látott minket, még sokáig hallottam, hogy zokogva hív. Anyásabb lett az utóbbi időben. Mivel azonban még többet kellett gyalogolni, mint a vásárlásoknál, könnyebb volt csak Kingával menni. Így beült a kocsiba, én meg elszáguldottam vele. Szegény, végigköhögte az utat, a rendelőben is aléltra köhögte magát, előre is akartak engedni minket. Kaptunk receptet, azt beváltottuk, beugrottunk Kingának innivalóért a boltba (megjegyzem, Kinga a kis szívószálas innivalóból automatikusan kettőt vett le, noha a húga ott sem volt, de azt mondta, haza kell egyet vinni Csillának-ilyenkor Bűbájkinga, imádom ezért). Mire hazaértünk Csilla már elaludt, valószínű belefáradt a várakozásba. Fél egykor ébredt, mikor bementem, hatalmas nagy megkönnyebbülés volt a tekintetében. Egyből karattyolni kezdett nekem, magyarázott hatalmas szemekkel, bohóckodott, biztonságban érezte magát.
Délután mamáék ismét Ritáért mentek Rétságra. Kinga kinézte magának anyósom cipőjét, mindenáron hasonlót szeretett volna. Nekem nagyon érdekes, hogy Kinga gyakran meglehetősen határozottan tudja, mi tetszik neki ruhában, cipőben. Néha az utcán is megszólal, hogy neki tetszik egy kislánynak a papucsa, nadrágja stb. Én nem emlékszem hasonló dolgokra ebből a koromból, bár talán ezt csak Papa tudja cáfolni vagy megerősíteni. Mama megígérte, hogy néznek neki olyan cipőt. Persze nem volt a méretében, helyette kapott egy játék vasalót. Majdnem ugyanaz. Azt is imádja azóta is, sokat vasal játékból, sajnálom, hogy nem működik igaziból, nem lenne egy darab vasalatlan ruhánk sem, az tuti. közben a nap a jól ismert drukkal telt, mert Jani magyar idő szerint reggel fél 7-től majdnem este 9-ig gépen ült, nagy fellélegzés volt, mikor megérkezett Pestre.
Szombaton délelőtt Nikiékkel mentem volna Vácra, ahonnan Jani hazavitt volna, és lett volna egy szűk gyerekmentes napom, egy éjszakával. Be akartam pótolni a jól elmaradt ajándékvásárlásokat. Ebből nem lett semmi. Csilla a héten elég gyéren evett. Mindenki aggódott körülöttem, hogy ez így nem lesz jó, hiába mondtam, hogy úton az egyik foga, ilyenkor így viselkedik. Mellesleg sosem halt éhen, sokszor engem is meglepett egy-egy spontán evése: pl. egyik délután leállt szinte szó szerint legelni a ribizlibokornál. Még picit savanyú, de már ehető, úgy ette, mint a pinty. Egy másik délután találtam még neki pár szem epret. Nem győztem mosni a kútnál, úgy nyomta magába, mikor elfogyott, kijelentette, hogy „Mé!” (még), is indult az eper felé, hogy szedjek még. Így egy kis bodyja is tönkrement, totál eperfoltos lett, de a világért sem zavartam volna meg előkefelvétellel. (egyébként egy textil előkét sem vittem, amit még elvisel magán, tehát sokat nem is tudtunk volna felvenni. Gratula anyuka! Az ottani műanyag előkéjét meg nem szereti.) Na, mindegy, az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy ott maradok. Jani így elindult Romhányba, kicsit össze-vissza kótyagosan az időeltolódástól. Érkezése után persze nem hagyták nyugton a lányok, ment az apamánia. Délután Kinga ment mamáékkal Bánkra kacsát etetni, mi mentünk Diósjenőre egy potenciális albit megnézni, majd elautóztunk Vácra fagyizni. Este otthon szalonnát sütöttünk, ami nagyon jól esett, legalábbis nekem. Így végül jól sikerült a nap, bár az előre eltervezett verzió szimpibb lett volna. A lányok majdnem 10-kor aludtak el, sokáig rohangáltak az udvaron, míg sütögettünk.
Vasárnap délutánra aztán szinte csak a hazaút maradt.
Jó kis hét volt, sokkal egyszerűbb volt az élet kertes házban. Még nagy meleg idején is ki tudtunk menni, mert a fák árnyékában el lehetett lenni. Most itthon vagyunk a négy fal között, koraestig ki sem tudunk mozdulni, mert mindenhol tűz a nap. Azért jó lesz, ha egyszer felépül a házunk, bár ahhoz még sokat kell tenni.

Gyors info

Hazajöttünk mamától egy hét vendégeskedés után, amiről majd írni is szeretnék, remélem, nem jön közbe semmi, és a csajok is lefekszenek kb. 9-ig, nem úgy mint tegnap, mikor fél 11-kor sikerült ugyanezt abszolválni.
Addig is egy sokakat foglalkoztató infó: harmadik gyermekünk esetében sem kell fiú nevek után kutatni, ugyanis ezúttal is leányzót hordok a szívem alatt. :)
Mielőtt bárki megsajnálna: tökéletesen meg vagyunk elégedve, ugyanis mindene rendben van, teljesen egészséges. :) És ez a lényeg. Ma délelőtt voltunk 4D ultrahangon, és a nemét még én is 100% meg tudtam volna mondani, még ha az orvos nem mond semmit, akkor is.
Készültek képek is, ezekből is próbálok majd feltenni, csak most Kinga itt alszik mellettem a nappali kanapéján, nem akarok zajongani, hogy előkotrom a táskából a dvd-t.

Toporzékkinga és néhány apróság

Kingáról is esedékes már egy beszámoló, mert csupa jó dolgot művel mostanság. Leszámítva a mai hisztiparádét egy könyvesboltban, ahová nehezen eljutottunk, hogy ajándékot vásároljunk, és meg akart venni egy könyvet, amit én nem. Legalábbis nem most. Szuper jó kis könyv, Zorka kapott múltkor ilyet, elhatároztam, hogy Kingának is megvesszük majd, csak neten rendelem meg, mert olcsóbb. Amúgy is ráérünk, akár névnapra is jó lesz. Mondtam Kingának a boltban, hogy megvesszük majd, de ő pokoli makacsan ölelte a könyvet, nem értett a szóból. Azt hajtogatta, hogy ő nézni akarja benne, hogyan villámlik (természetről szóló Micimackós enciklopédia pici gyerekeknek, ezt a részt látta benne Zorkánál, hogyan „működik” a villám) Ez aranyos beszólás volt, el is mosolyodtam, de ezután közelharc következett. Nagy nehezen sikerült a könyvet visszarakni a helyére, és kivezettem a boltból a toporzékoló Kingát. Az emberek nem is kicsit halkan tették a megjegyzést a decibelre, amin szintén jól felhúztam magam, noha nem kellett volna vele foglalkozni. A bolt előtt Kinga mérgében a hasamra is ráütött, nem konkrétan a hasam és lakója ellen irányult a támadás, inkább itt ért, de még jobban feltoltam az agyam. Növelve az ordítás erejét, kivezettem Kingát a bevásárlóközpont parkolójába, aztán eljöttünk haza. Kis híján sírtam, mert megint két ünnepeltnek nem viszünk Romhányba ajándékot, amiért nyilván nem fognak megszólni, csak nekem rossz érzés. Kinga a hisztitől teljesen kikészült. Jani még Csillával beugrottak az intersparba néhány apróságért, Kingával büntiben az autóban maradtunk. Hát, ilyen klassz esténk lett, ennek ellenére Kinga bűbájos oldalát szeretném majd megörökíteni, a ma délutánt meg ez a rövid bejegyzés örökítse csak meg az utókornak. Mindenesetre tanulságos volt: egy ideig csínján lehet csak Kingával vásárolni menni, ha lehet így fogalmazni.
Most egy hétre Romhányba megyünk, mert Jani San Jose-ba repül egy szűk hétre, ne legyek egyedül itthon. A Kinga-beszámolót valószínűleg utána tudom megejteni, ha hazajöttünk. 23-án végre el tudunk menni 4D ultrahangra, így remélhetőleg a számomra szinte kötelező jó hírek mellett talán harmadik csemeténk nemére vonatkozóan is hallunk valamit. Mert, hogy már nagy a feszültség, úton-útfélen a neméről kérdeznek. És most már én is kezdek egyre kíváncsibb lenni, bár én már azzal is nagyon elégedett vagyok, hogy egyre többször érzem a mozgását, ma este már kicsit a hasamra tett kezemet is megemelte, de legalábbis jól megbökte. Megnyugtat, hogy érzem, mert az utóbbi néhány hétben kicsit többet aggódtam a nagy benti csend és nyugalom miatt. Amúgy egy ideje kellemes fázisba érkezett a terhesség: nem nagy még a teher, nincs rosszullét, a babát már gyakrabban érzem, így próbálom ezt kiélvezni. Úgyis pikk-pakk nagy pocakom lesz, és kezdődhet a szülésig a túlélés. :)

Csilla 18 hónaposan

Azt hiszem, nem árt ezt a bejegyzést mihamarabb megejteni már, mert pár pillanat, és jöhet a kétéves beszámoló… De talán még nem késtem el nagyon.
A babaszoba.hu-n olvastam nemrég, mit is tud egy ekkora gyermek. A Csilláról készített beszámolóhoz ez lesz most a puska, ezt egészítem ki az egyedi dolgokkal.

16-18 hónapos gyermek már egyre ügyesebben közlekedik a lépcsőn is, mire másfél éves lesz, kis segítséggel gond nélkül fellépked rajta. Felfelé mindig könnyen megy, de lefelé csak segítséggel képes haladni, ezért vigyázni kell rá.
Nos, Csilla kifejezetten ügyesen közlekedik, imád is, de igazából mindegy, hogy melyik irányba. Ha korlátba kapaszkodhat a lépcső mentén emeleteket megy már le-fel. Az igaz, hogy borzasztóan kell rá figyelni, könnyen téveszt, elveszti az egyensúlyát. A minap épp sétálni indultunk, a két leányzó pedig elindult lefelé a lépcsőn, míg bezártam az ajtót. Kinga jó testvérhez méltóan fogta Csilla kezét, és talán ez is baj volt, de Csilla állítólag lebukfencezett egy darabon. Nagyon jól megúszta a balesetet, én viszont majdnem megszültem a nagy puffanás hallatán. A gond csak az, hogy pillanatok alatt elillan a kiscsaj, pokolian kell figyelni.

Minden bútorra és megmászható dologra fel tud mászni.
Ez így van. Itthon szék, ágy, kanapé régen nem gond, nagy frászom újabban az emeletes ágy, mert arra is előszeretettel mászna fel, így gyakran csukni kell a kisszoba ajtaját, ha nem akarok állandóan aggódni. (az, hogy Kinga állandóan bemegy a szobába, és úgy marad a szobaajtó, az már más kérdés) A játszótéren is nagy kedvenc a mászóka, rengetegszer képes felmászni a csúszdához, és lecsúszni.

Próbálja elrúgni és gurítani a labdát, forog, zenére táncol.
Nagyon szeret focizni. Aranyos, ahogy toporog a labda előtt, mielőtt rúgna, főleg, ha ide-oda gurul a labda, na, az ki tud vele babrálni, de megvárja, míg megáll, és akkor rúg. Egyértelműen bal lábas, na, nem kétballábas, csak örökölte éccsanyja bal lábas dominanciáját. (egyébként én, ugye jobbkezes vagyok, de sokszor a bal karom erősebb-pl. konzervnyitásnál jobb kézzel meg sem próbálom, egyből ballal tekerek. Itt egy kis kitérő, erről jutott eszembe: egyszer apai nagymamám kisebb vitát nyitott, mikor én a frissen elkészült kompótokra a fedelet bal kézzel tekertem fel. Váltig bizonygatta, hogy de az úgy nem jó, én meg abszolúte nem értettem, mi a különbség, ha ballal vagy jobbal tekerek. Na, mindegy, ezen sokat mosolygok azóta is, én mindenesetre nem szólok majd egyik gyermekemnek sem, ha „kirívó” módon tekerik majd a kupakokat.) Csilla enni főleg jobb kézzel eszik, de érdekes, hogy olykor a ballal is tartja a kanalat.

Szaladni még nem tud, de egyre gyorsabban szedegeti a lábait, és nagyon élvezi a kergetőzést.
Én vitatkoznék, hogy nem tud szaladni, kétségtelen, hogy nem a szabályos futó mozgás, de szerintem már nagyon sebesen fut a lány. És éppen ma kergetőztünk egy jó nagyot, kacagott is mindkét leányzó (hm, még bírok efféléket, persze finomítva, de azt hiszem, később sem árt kiesnem a formából) Az esti fürdés után továbbra is kedvenc a puci-futam, mikor is meztelenül rohangál egyik szobából a másikba, kergetni kell, ilyenkor visong, nevet, aztán szép lassan elkezd lassulni, néha a lépésekbe belezavarodik, láthatóan fárad, abbahagyjuk. De addig nyolcmilliószor átfutunk innen oda és vissza.

Érzelmi, hangulati eseményekre jól reagál, ringatja, etetni és fürdetni próbálja a babáját.
Nnna, ebben kiváló Csilla, valószínűleg Kinga révén is. Nagyon szeret babázni, szabályosan öleli magához, puszilgatja, lefektett, betakarja, eteti, bilizteti a babát (ez utóbbit Kaki! felkiáltással) Megint csak éppen ma történt, hogy Kingával egy jó alaposat babáztak, úgy istenesen kipakolva az összes játék babacuccot (most örültem, hogy belefektettünk pénzt, már ezért megérte). Kinga már ügyesen fürdeti, pelenkázza, kenegeti stb. játékból a babát, beszél, gügyög hozzá, ő már komolyan tud babázni. Csilla pedig ült csendben, és FIGYELt. Így, nagybetűkkel. Szinte sistergett a levegő, ahogy nézte nővérét és szívta magába a tudományt. Aztán persze utánozta is részben.

Segítőkész és együttérző: ha látja, hogy valaki szomorú, vigasztalni próbálja.
Kingát mindig simogatja, ha sír, vagy ha ő maga is fáradt, elkezd ő is sírni. Ilyenkor biztos meg is ijed valamennyire, attól függően, Kinga milyen körülmények között kezdett sírni, mi történt vele.

A dalokat próbálja hallás után dúdolni.
Én is észrevettem már, hogy Csilla énekel olykor, de csak teljes halandzsa az egész, és dallamot sem nagyon lehet felismerni. Ez alól kivétel a Hinta-palinta című dal, annak az első sorát felismerhetően énekli (inta-pajinta, inta-pajinta)

Akárhányszor is képes ugyanazt a könyvet végiglapozni.
Nagyon szeret lapozgatni, nézi a képeket is, és néhány dolgot kikeres az oldalakon. Leggyakrabban az Anna és Peti-könyveket nézegeti, és ott is a labdákat kell keresni ész nélkül. De jöhetnek az állatok is, igaz, továbbra is kutya neki minden (vav=kutya)

Az egyszerűbb ruhadarabokat megpróbálja egyedül levenni.
Nem megpróbálja, leveszi: zokni, cipő, sapka, kalap nem akadály. Ha nem tetszik, vagy anyát akarjuk bosszantani, le vele! Nadrágot próbálja letolni, néha majdnem sikerül.

Szókincs:
apa, aka=apa
anya, aja=anya
Ginga, Gingangangi továbbá mindenféle hasonló giling-galangozás=Kinga
ámm=hamm=éhes vagyok, eszik valaki, bekapni, stb.
inni=inni kérek, szomjas vagyok, baba iszik
ákkó=autó
mé=még
tájájjé=Csilláé
kajji=kanál, villa, kés
mama=mama
tütü=cumi
baba=baba
báci=bácsi (de még most is gyakran apának nevezi az idegen férfiakat az utcán-hehe, nekem olykor mosolyogtató a helyzet)
tata=Kata-Kinga babáját Katának hívják, így Csillának minden játék baba Kata
vav=kutya
ó=orr
Továbbra is imád nagy halandzsa-monológokat előadni, de ezekben már előfordul egy-két ismerős szó is, mint apa, vagy hinta. A mondandója végén néz rám, én meg azt sem tudom, mit reagáljak, pedig látom, hogy komoly dolgok hangzottak el itt kérem szépen. Sokszor a kezeit is forgatja aláfestés gyanánt, komoly arcot vág, szóval megy a duma rendesen, csak érteni is kéne. A minap egy mondatkezdemény is előfordult: kinn nézelődtünk az erkélyen, nézte az üresen álló parkolóhelyünket, és megszólalt: Apa ákkó. Gondolom, hogy apa oda szokott állni autóval, vagy valami hasonlót jelent.
Nagyon figyeli a környezetét, az utcán sokszor leállunk csak úgy bambulni. Mutogat, magyarázni kell neki, az égen a repülőt mindig megcsodáljuk. A galambokat imádja kergetni. A homokozóban egyre többször már formába lapátolja a homokot, szereti szétrombolni az általam megcsinált formát, olykor kóstolgatjuk is a homokot, de ez ritkul. A kavicsot is vödörbe szedi, szállítja, kiönti.
Két hónap alatt hízott 30 dekát, így most kb. 9100 grammot nyom, a magasságát nem mértem, de a 80-as ruhák alapvetően jók rá, nadrágból olykor 86-os. A lába 20-as. Foga alul 7 vagy 8 van, felül kb. 6-7, de ezt sosem tudom rendesen megnézni. 9-én megkapta a másfél éves korban szokásos oltását, ami után késődélután borzasztóan nyűgös volt. Láthatóan fájt a combja, hiába próbáltuk borogatással enyhíteni a húzódást, még jobban sírt. Csak sírt, egy ideig Jani ölében, aztán már engem nem akart ereszteni. Fürdetni sem tudtam betenni a kádba, így csendben mesét néztünk, míg Kinga fürdött, ült az ölemben, meg sem moccantunk, cumizott, bújt hozzám. Olyan szívet melengető szitu volt, noha tudtam, hogy most nyűgje van.
Amúgy is szeret bújni, imádom dögönyözni, lévén nem egy nagydarab gyerek, még inkább kiváltja a gyurmázhatnékot belőle. Egyelőre nem nagyon anyás, annál inkább apás. Janinak semmi esélye szusszanni, ha hazaér, egyből „lecsap” rá. Egyből tolat háttal az apjához, fennhangon kiabálva, hogy inta-pajinta, ilyenkor Jani hónaljánál fogva felfelé lengeti. Ezt imádja. Olykor hozzám is odatolat, de ez most apa kiváltsága, én pocakosan nem kezdek bele ebbe a mutatványba. Ha álmos, fáradt, akkor viszont én vagyok a non plusz ultra, bár múltkor, mikor Romhányban voltak szűk két napot nélkülem, gond nélkül elaludt apával is. Amit még imádok, hogy állandóan puszit oszt, nagy cuppanósokat nyom az arcomra, illetve felszólításra dob puszit is: odanyomja a tenyerét a szájához, és nyom egy puszit bele.
A kérdéseket nagyon jól érti már, pl. ha kérdezem, hogy töltsek-e inni, akkor bólogat stb. Ma kérdeztem, hogy hol a cumisüvege, erre ő bevezetett a konyhába, mert ott dobta le a földre. (ami amúgy irgum-burgum, de legalább megkímélt a hosszas keresgéléstől)

A bilizés témát nagyon szereti. Ha Kinga szól, hogy megy pisilni, Csilla Kaki! felkiáltással rohan vele. Leül Kingával szemben a kis fellépőre, megfogja Kinga két kezét, mint amikor én fogom Kingának, ha nehezen jön a termés, és aláfestés gyanánt nyögdécsel. Akkor is, ha csak pisil Kinga. Utána neki is fel kell mászni a lépcsős wc-ülőkére, ott is nyögdécsel kicsit, feláll, tép papírt, megtörli elöl hátul az amúgy ruhás popoját, bedobja a papírt a wc-be. Fürdésnél a bilit kell neki állandóan elővenni, erre gyorsan egymás után leül majd feláll, nézi a nagy semmit benne. PErsze mondja, hogy kaki, de nincs benn semmi. Én mindenesetre mindig odaadom neki a bilit, ha elhangzik a kaki felkiáltás, hátha egyszer komoly dolog lesz belőle. A minap séta közben is odament egy fához, és gondterhelt arccal mondja, hogy kaki, és tolná le a nadrágot! Megjegyezte, hogy Kinga olykor így pisil. Nosza, én is lehúztam neki a nadrágot, persze kis body, pelus maradtak, felemeltem, mint Kingát, imitáltunk kis pis-pis hangot, játékból töröltünk. Fú, nagyon tetszett neki, párszor el ismételtük nagy komolysággal. Hiába, másodszülöttként nagyon sok minden ragad az ember lányára. Kingának, ilyen idősen, ötödennyi fogalma volt még csak a bilizésről, noha bevezettük már a témát.
Nagyjából ennyi, ami kimaradt, mert van, apránként pótolom. Amúgy is gyorsan fejlődik, nehéz minden apró mozzanatot, jelenséget lejegyezni. Pedig jó lenne!

Újabb webalbum

Annyi mindent szeretnék írni, de mindig lemaradok. AMit lehet, pótolok, és amíg ez meg nem történik, íme, néhány friss kép a lányokról, amelyek május-júniusban készültek.

Bon Jovi koncert

Nagyon megszaladt mostanság nekem szabadság ügyben, mert a hétvégi gyerekmentes lazulás után szerdán este Bon Jovi koncerten voltam Bécs mellett nem messze, Ebreichsdorfban. Annyi volt a különbség, hogy a múlt hétvége szombat reggel dőlt el igazán, míg a koncertjegyeket valamikor november vetettük meg. Akkor tudta meg Szilvi barátnőm (Csilla keresztmamija), hogy koncert lesz. Azt tudni kell, hogy mi a BJ-rajongásunk révén ismertük meg egymást, lettünk legjobb barátnők, immáron 14 éve. Majdnem evidens volt, hogy muszáj egyszer közösen egy koncertre elmennünk.
Jani szabadságot vett ki, délután elvitte a két lányt a Tropicariumba, és gond nélkül (nagyjából) elaludtak este. Mi délután egykor indultunk ki, Szilvi autójával, 5 körül oda is értünk. A koncert egy hatalmas füves területen került megrendezésre, valami lóversenypálya, ha jól tudom. Kismillió ember tartott oda, a szomszédos országokból is. Precízen beirányítottak minket egy parkolóhelyre, több ezer autó közé, minden szépen meg volt szervezve. Bár bennem akkor felmerült, hogy hogy fogunk mi onnan elindulni, de igazából nem gondolkodtam tovább rajta, gondolván, az is ugyanilyen szervezett lesz.
Az eső elkezdett szakadni, mikor elindultunk befelé. Még a kapun sem mentünk be, a farmerem teljesen elázott, hiába volt rajtam amúgy szuper széldzseki felül, nem tűnt rózsásnak a helyzet. Bent egy idő után elállt az égi áldás, az már jó volt. Az egész koncert alatt néha esni kezdett, de erősen sosem. Hatalmas területen volt a koncert, rengeteg étkezdével, fagyissal, szóval semmiből nem volt hiány, és nem is volt megfizethetetlen. Egy giroszt ettünk, gondoltuk, ne legyünk éhesek, később nagyon örültünk ennek a húzásnak.
¾ 9-től játszott a BJ két órát, ami nagyon színvonalas volt, csak én kezdtem egy idő után fáradni. Ugyanis többszáz méterre álltunk a színpadtól (én jelenlegi állapotomban be nem mentem volna a „dühöngőbe”), ami nem lett volna baj, ha két oldali nagy kivetítőt magasabbra teszik. Lényegében azok láthatták jól, akik viszonylag közel álltak… Volt a színpad közepén is 5 kisebb kivetítő, de azoknak állandóan változtatták az elrendezését. Amikor mind az 5 magasan egy vonalban volt, akkor láttam a legtöbbet a sok fej között. Na, mindegy, a zene jó volt, ez a lényeg. 11 körül véget ért, viszonylag könnyen kiértünk az autóhoz, és meg is találtuk, ami nagy szó!
Innen kezdődött a fekete leves. A parkolóból hajnali 3-kor jutottunk ki! Úgy tűnt, annyira ez nem volt megszervezve. Nem is tudom mikor, már jóval éjfél után indultunk kifelé, utána rengeteget araszoltunk. Az eső rázendített, a füves terület kezdett sártengerré változni. Töb autó beragadt, jól nézett ki a dolog. Mikor végre elértük volna a betonutat, ahonnan pillanatok alatt továbbjutottunk, mi is beragadtunk a sárba. Hát, az gyönyörű volt. Kiszálltam, hátha egy kis rásegítéssel kilendül az autó, de persze nem. Én nem voltam abban a helyzetben, hogy autókat emlegessek, hívtam egy biztonsági férfit, az próbált segíteni, de egyedül ő is kevés volt. Végül egy magyar pár is besegített, akik mellettünk hasonlóan jártak, de nekik addigra felforrt a hűtővíz. (szegény csaj ki volt borulva, hogy gyermeke 5-kor kel Pesten, otthon kéne lenni, ez volt 3-kor-mondtam neki, hogy hajajj, ismerős, csak nem ötkor kelnek, de a mi helyzetünk sem volt rózsás). Végül kiértünk, Szilvi érthetően kivolt, kellett kis idő míg rendbejöttünk. Forgalom nem volt, gond nélkül átértünk a határon (még ellenőrzés nélkül, aznap vezették újra be az ellenőrzést a foci eb miatt). Győrnél kávészünet, aztán tépés. Nem volt éppen felemelő utazás, főleg Szilvinek nem. Ekkor megfogadtam, hogy tényleg muszáj valamikor a vezetési rutinomat visszaszerezni, mert nehéz egy embernek ennyit vezetni, és Janival is előfordulhat, hogy váltanom kell. (csak hát átkozottul félek, hogy a szép megtermett céges autónkat meggyepálom, ezért mindig halogatom a témát) Végül negyed 8-ra értünk hozzánk haza. Kinga már ébren volt, egyedül nézte a mesét a nagyszobában, Csilla meg felébredt, mikor bementem szólni Janinak, hogy mehet dolgozni. Szilvi egyből kidőlt, Jani még megvárta, míg egy gyors zuhanyt megejtek, aztán eltépett dolgozni.
A nap hátralevő része siralmas volt. Míg Szilvi aludt, pár percet én is bóbiskoltam a lányok mellett, de ez semmi nem volt. Többször ugrottam, ha Kinga kiáltott, hogy Csilla ide mászik, valamit be akar kapni, stb. Kávét sem bírtam inni, enni semmit. Sírni tudtam volna, pokolba kívántam az egész koncertet. Mikor Szilvi felébredt, kicsit felélénkültem, aztán megpróbáltam egyszerre elaltatni a lányokat, de Kinga nem aludt. Mellette is próbáltam újfent aludni picit, de nem hagyta. Délután összeszedtem magam, hogy megyünk játszira, addigra Jani hazaért. Elmentem velük, de nagy segítség volt, hogy ott volt, nagyon le voltam lassulva. Nem mondom, hogy nem örültem, mikor este ágyba dőltem.
Nagyon kár, hogy ilyen véget ért a dolog, mert nekem így nem túl pozitív a végkicsengés. Persze a kellemetlen emlékek tompulnak majd, meg csak röhögni fogok az egészen, Pedig nagy álmom volt ez a koncert, és azzal magával nem is volt baj.
Szilvinek azért üzenem ezúton is, ha olvassa, hogy összességében nem bántam meg, hogy elmentünk, köszönöm, hogy elvitt. A vége igazán nem a mi hibánk volt.

A színpad oldala a parkolóból, be nem vittem a fényképezőt, nem tudtam, elveszik-e. (Észre sem vették volna, de ezt előre nem tudtam, pedig végigtapogatták a zsebeim)

A parkoló autók töredéke:

ÉS a tengernyi parkoló autó, de igazából ez sem teljes:

Azt hiszem, érthető, miért tartott eddig a kijutás...

Egyedül itthon

Nagy esemény történt ma: Jani elvitte mindkét lányt Romhányba délelőtt, és vasárnap délután hozza vissza őket! Azaz: kaptam szűk két nap pihenőt!
Az előzmény az volt, hogy péntek este Csilla felébredt, és nem aludt vissza, hanem kómásan elindult a szobából kifelé, majd elkezdett ordítani, kis híján felébresztve Kingát. Jani kicsit leszúrósan kérdezte, miért nem vittem be az innivalóját, de én ritkán itatom. Vagy elalszik a cumi visszaadása után vagy az ölemben megnyugszik. Erre én, persze indokolatlanul, elvesztettem a türelmem, lepasszoltam Csillát Janinak, kissé távolabbról odahajítva neki a cumisüveget, és messzebbről dobva neki a cumit, ami, hát izé, de fejbetalálta Janit (ha fejbe akartam volna dobni se sikerült volna, nagyon sajnálom, persze maradandó károsodást nem okoztam, de neki se akartam dobni) Elmentem zuhanyozni dúlva-fúlva. Nagyon ciki, de ezt teszi, ha az ember szünet nélkül csak a gyerekekkel foglalkozik. Akaratlanul is lemerülnek egyszer az elemek, és nincs tovább. A fürdésem végére Jani simán visszaaltatta Csillát. Ekkor említette, hogy mi lenne, ha másnap elmenne a csajokkal Romhányba. Végül azonban nem beszéltünk róla tovább. Reggel aztán újra említette, én nem mertem rákérdezni, hátha csak viccelt előző este. Pedig beültette a bogarat a fülembe, és titkon nagyon örültem volna, ha komolyan gondolja. Komolyan gondolta. Kérdeztem, hogy hogyan jutott ez most eszébe. Erre ő vigyorogva válaszolt, hogy fejbe kellett verjék egy cumival ehhez a lépéshez. látszott, hogy nincs harag érte, de megérezte, hogy Anyánál itt a vég. Így összepakoltam a lányoknak a dolgaikat, és elmentek.
Bevallom, borzasztóan jól esett egyedül. Hirtelen azt sem tudtam, mit is csináljak először. Végül betettem az egyik kedvenc cd-met, amit hónapok óta nem hallottam, nyugodtan megebédeltem, és elkezdtem rendet rakni a lakásban. Ruhát szelektáltam, kicsit alaposabban felporszívóztam, felmostam, teregettem. A legjobb az volt, hogy nem kellett rohanni, még a házimunka is felüdülés volt most. Estefelé beszéltem Janival: elvolt Csilla, de azért sűrűn hívta anyát, és délután is nehezebben aludt el. Kicsit lelkiismeretfurdalásom támadt, de gyorsan megnyugtattam magam, hogy ez másfél év után nagyon kellett, ráadásul Csilla sem olyan pici már, nem szopizik, és egy rakás ember veszi körül, aki imádja. Program meg van nekik bőven, sok ideje nincs búslakodni. Koradélután meg jönnek is vissza.
Úgyhogy most csend honol a lakásban, és én is elmegyek aludni, és remélem, hogy nem fogok nagyon hajnalban magamtól felkelni…

Mozgolódunk-avagy félidei értékelés

Saját számításaim szerint betöltöttem a 19. hetet (a doki ugyan múltkor bezavart, így lehet, hogy picit előrébb tartunk, de ezt persze legtöbbször nehéz pontosan megmondani), így elmondhatom, hogy eltelt a terhesség első fele. Legalábbis számomra, akit, ugye, 38. héten műtenek. Közhely, de hihetetlen, milyen gyorsan elteltek a hetek, de két kis hercegnőm nem nagyon hagyott időt gondolkodni, így könnyen elszaladnak a napok.
A kezdeti nehéz időszak, úgy tűnik, végleg véget ért. Bár egy-két öklendezés még most előfordul, alapvetően jól vagyok. A rosszullevős időszak ugyanúgy elhúzódott, mint Csillával, a 17. héten sem voltam mindig túl jól. Most viszont itt a 2. harmad kellemesebb időszaka: a poci elkezdett ugyan nőni, de még nem korlátoz sok mindenben, így pl. ma jó nagyot takarítottam, ügyelve persze, hogy ne emeljek, és nem is rohantam (ebben más is segítségemre szorult, de ezt a következő bejegyzésben, mert igazán történelmi)
Ami eddig aggasztott, hogy ritkán vagy nem is éreztem a babát. A 14. héten éreztem először, amikor még elég picike volt, nem is vártam, hogy többször ismétlődik. 17-18. hét óta figyelem jobban, és hiába tudom, hogy még mindig pici, gyakran majdnem pánikba estem, hogy miért nem mozgolódik. Sokszor már tényleg a legrosszabbra gondoltam. Gyermekem végül úgy döntött, hogy megkímél az érzelmi stressztől, és 2-3 napja legalább amikor leülök pihenni (leginkább csak este leghamarabb), igyekszik apró bökésekkel jelezni, hogy megvan, él és virul. Két napja késő éjjel feküdtem le, volt vagy 2 óra, és akkor történt először, hogy úgy igazán érezni lehetett, hogy minden végtagjával nyújtózik odabenn, több helyről is jöttek az apró csikizős nyomások. Nagy örömmel figyeltem, amikor is Kinga felsírt picit, és szólt, hogy bepisilt… Napok óta nem volt „baleset” éjjel, de most, mikor végre a legapróbb csemetémre is figyelhetnék egy picit, hát, most igen. És még hogy! Ágyat éjjel eddig nem kellett áthúzni, megoldottuk átmeneti megoldásokkal, most teljes ágyneműcsere következett, ráadásul az egész család fenn vigadott. Utána már nem mozgolódott a picur, így a varázs elmúlt. De kárpótlásul azóta napközben is megejt néhány mozdulatot, az ovis évzárón pl. beszélgetés közben éreztem, hogy tevékenykedik. Megnyugtatnak ezek a pici jelek. Nagyon nem kell neki parádézni odabenn, mert akkor meg amiatt aggódok majd, nehogy a köldökzsinór tegyen benne kárt… Már néha én is lefáradok a felesleges aggódástól.
Mondtam már, hogy jó babát várni, de azt hiszem, megkönnyebbülök, ha ez a baba is kinn lesz egyszer épen-egészségesen? És ha így rohan az idő, akkor a második fele is hamar elmegy, és itt is lesz a kismanó köztünk.

Véget ért az ovi

Legalábbis nekünk, egy nyár erejéig. Működik még az ovi tovább június végéig, csak egyre kevesebb gyerekkel, emiatt csoportösszevonások lesznek, azt meg nem akarom, hogy Kinga új helyen legyen, így mi itt most abbahagyjuk. Az egyetlen óvónőnk is (a másik babavárás miatt februárban táppénzre ment) délután lesz most már (több hónap délelőttözés után, 6-ra járt minden nap február óta, azt hiszem megérdemli), az meg nekünk mindig neccesebb volt, ha reggel fogadott minket idegen óvó néni, mint a délutáni helyettesítés. Sajnos, majdnem minden délután a többi csoport óvó nénije volt beosztva hozzánk helyettesíteni, számunkra legrosszabbkor, hiszen pont a beszoktatós hetek idején kezdődött az egész. Emiatt én végig azt éreztem, hogy Kinga nagyon rosszul érzi magát az oviban, reggelente pityergés, sírás volt elváláskor, úgyhogy nekem sem volt könnyű. Még utolsó nap is sírva váltunk el. Pedig Erzsi néni többször is mondta, hogy csak addig volt mindig így, amíg el nem mentem, utána remekül elvolt. Én mégis állandóan nyugtalan voltam, hogy rosszat tettem a gyermekemmel, hogy oviba adtam, de végül tegnap teljesen megnyugodtam. Erről is mindjárt bővebben.
Megvolt az évzáróval egybekötött ballagás tegnap délután. Idén először mind a négy csoport együttesen búcsúztatta a ballagókat, minden csoport külön, rövid műsorral. Erzsi nénivel megegyeztünk, hogy amint Kinga elkeseredik, és nem akarja csinálni a többiekkel, kiveszi, és odaadja nekem, és nem csinálunk semmi problémát belőle. Azzal kezdődött, hogy délután, mikor visszaértünk az oviba, Kinga nem akart bemenni a többiekhez, pedig már kapták a gyerekek a textilrózsát a kezükre, ingükre, a műsorhoz. Nekem csak pityergett, aztán jött Erzsi néni, szelíden annyit mondott, hogy gyere, felvesszük a virágot, és Kinga szó nélkül ment, csak a játék mobilját szerette volna magával vinni. Az mehetett. Utólag kiderült, hogy a műsorhoz is vinni akarta, de szépen meg lehetett győzni, hogy a teremben megvárja, és ő el is fogadta. Ez nekem azért nagy szám, mert velem tuti hisztit vágott volna ki a kisasszony.
Kint az udvaron vártam a műsor kezdését. Borzasztó ideges voltam, hogyan fog Kinga reagálni a tömegre. Ők voltak a másodikak a sorban. Erzsi néni jött az élen, Kinga kezét fogta. Figyeltem a lányt, semmi. Elkezdték, körbe-körbe mentek, énekeltek, stb. Kinga ugyan nem énekelt, mert elég hosszú dalokat adtak elő, amit a középső-és nagycsoportos társai már tudtak, de neki még hosszú volt. Ettől függetlenül végigcsinálta, tapsolt, forgott, minden ment remekül, főleg Erzsi néni párjaként. Hát, én úgy örültem, hogy végre valami sikerélmény is van az ovival kapcsolatban, hogy na! Nem mintha baj lett volna, ha nem csinálja végig, de úgy gondolom, ez is apró lépés volt, hogy egyre jobban megszokja az ovit. A műsor közben, Erzsi néni mellett:

A műsorok után minden csoport külön ünnepelt, tortát ettek, ittak.

Kinga, mivel nem aludt délután, csak ült szótlanul az asztal mellett, bambult ide-oda, de nem zavarta, mikor eltűntem a teremből, minekután Jani is befutott kettes számú lánykámmal. Aki még aludt, mikor Kingával elindultam otthonról, így számára kicsit új helyzet volt, hogy se én, se Kinga nincs otthon ébredéskor. De nem volt semmi probléma.
Mikor már hazafele mentünk, vettük észre, hogy Kinga telefonja az oviban maradt. Természetesen azért vissza kellett menni. Így esett, hogy a tömeg már elment, és véletlenül tudtam váltani pár szót Erzsi nénivel. Végre megtudtam, hogy Kinga igazából tüneményes kiscsoportos volt, a reggeli nehézségek tényleg percekig tartottak csak, utána mindig jól beilleszkedett a csoportba. Barátja is lett, akiről talán már írtam is, Bence személyében, de egyre több más gyerekkel is játszott, ha Bence nem volt. A foglalkozásokat mindig végigcsinálta, a tornákat is a maga módján, noha az óvónő nem csodálkozott volna, ha Kinga teljesen megrémül a nagyobb csoporttársai vadabb ugrándozása miatt. Az évzárós műsorra is mindig szépen készült, sosem hagyta abba. Erzsi néni szerint, aki nem tegnap kezdte a pályát, ez a féle ragaszkodás a szülők és család felé, ami Kingánál is van, nagyon ritka, és nagyon kell értékelni. Biztosított, hogy ez teljesen természetes, és hogy Kingából nagyon szuper ovis lesz, nagycsoportosnak már „szárnyalni fog”. Mondta, hogy Csilláról rengeteget mesélt, és egyértelmű volt, hogy nagyon szereti a húgát. Komolyan mondom, teljesen meghatódtam. Nem fényezte Kingát, hogy milyen értelmes, okos, egyáltalán nem tűnik ki semmiben, egyszerűen boldog voltam, hogy egy normális gyerek. Hogy amit én néha kudarcnak éltem meg, az tulajdonképpen működik, és nincsen semmi baj. Igazából, ha hamarabb sikerül beszélgetni Erzsi nénivel, akkor hamarabb megnyugszom, de pont mivel lényegében egyedül volt a csoportra hónapokig, nem nagyon maradt idő nyugodt elbeszélgetésre. Egy szó mint száz, nem ártottam a gyereknek, hogy nem tartottam itthon, sőt, igenis pozitív irányban változott az elmúlt öt hónap során.
Ezért nagy köszönet jár Erzsi néninek, aki a nehezített körülmények ellenére is hallatlan nagy türelemmel foglalkozott Kingával is, a többi gyerek mellett persze. Ha ő nem ilyen, akkor talán Kinga sem fogadja el ennyire az óvodát.

Reggeli ébredezős képek

Nem tudatos hobbi, de eddig készült néhány reggeli, ébredező fotó családom aprajáról és egy nagyjáról. Még nem sok, de ha úgy hozza a sors, akkor bővítem a sorozatot. Képek: ITT

Már Csillát se lehet fotózni??

Ma reggel Kinga fényképezett, konkrétan Csillát. Mikor Csilla meglátta, hogy Kinga őt fotózza, eszméletlen idétlen vigyor-grimasz keverékbe kezdett, valahogy így:

Ezt jó pár másodpercig tartotta.
A kép Kinga műve. Rémes, hogy néha milyen gyorsan elnézi a hülyeséget Csilla Kingától, mert hogy, ugye, Kinga idétlen szokása egy ideje, hogy grimaszol fotózás közben.

Dani szülinapi zsúrja

A mai nap igazi eseménye az volt, hogy szülinapi zsúron vettünk részt a lakóparki játszóházban. Kinga egy itt, a lakóparkban megismert kis barátjának volt a 4. szülinapja, és noha télen elköltöztek innen, azért visszajöttek ide szülinapozni, nekünk nem kis örömünkre. Csilla, akit még lehetett igazán csinibe öltöztetni:

Kinga, aki teljesen felszabadultan játszott, teljesen más volt mint tavaly. Most egyből elment egyedül játszani, rohangált a kis ünnepelttel, Danival, ugrálóvárazott, leült egyedül főzőcskézni, babázni, szinte csak figyelni kellett, enni, inni adni neki, nagyon nagy megkönnyebbülés volt. Úgy játszott Danival, mintha minden nap találkoznának, jól megvoltak. Állítólag sűrűn kapott a lányom tőlr kézcsókokat :), erről lemaradtam, de a zsúr végén volt egy ölelkezés, és cuppanós puszi is. :) Hm.

Csilla is el-elvolt kis ideig egyedül, de mivel ő még pici, jobban kellett ügyelni, nehogy lépcsőn leessen, a nagyok elgázolják. Meg anyásabb is volt a szokásosnál, így sok időt töltött az ölemben. Viszont itt sem engedte, hogy segítsek az ivásban, és lám csodát, habos rózsaszín ruhája mindössze icipici narancslécseppet kapott, a többi hibátlanul eltűnt a kis pocakban. :) Kinga a játék házban (itt is értelmes fejet vág, mint szinte mindig :( ):

A kis szülinapos a Gordon alakú tortájával:


Kinga a tortára váró gyerekek között:


És Csilla a játékházban. Itt is teljesen egyedül mászott már be, csúszott egyedül:

A zsúr végén még kint csúszdáztak, rohangáltak a lurkók a játszóház előtt. Ekkor jött egy kisebb konfliktus, mikor is Kinga és egy kisfiú, Sebők, összekaptak, hogy kinek a barátja Dani. Két oldalról ölelték, és visítottak, hogy De nem, az én barátom Dani! Sebők a végén még el is sírta magát. Végül Dani mindenkinek a barátja maradt. :) Kinga nem nagyon akart hazajönni, de csak véget ért a buli. Nagyon jól éreztük magunkat, bár az igazi az lesz, ha Csilla is még nő egy picit, de már jobb volt mint tavaly, amikor Kinga is rajtam lógott, Csilla pláne, ráadásul a végén a fáradtságtól ordítani is kezdett. (de csak türelem, jövőre egy hét hónapos baba fog ismét a karomon lógni, és örülhetek, ha Csilla már nem annyira, hehe ::)) )

Persze itthon Kinga nem aludt délután, úgyhogy estére jól kiütötte magát. Így legalább rekordidő alatt, 3 perc 26 másodperc alatt le is zajlott az altatás. ;-)

Ilyen emberek is vannak

Nem ez a napunk legfontosabb történése, de megint csak hirtelen felindulásból írom le a látottakat.
Kinn állunk az erkélyen mind a négyen. Rálátunk az autónkra, direkt vettünk kültéri parkolót, hogy biztosítva legyen a parkolóhelyünk, mivel egyre több lakás épül a környéken. Sajnos, kicsit pechesek vagyunk, mert egy rövid kavicssáv van a parkolóhely mögött, így sokáig, ha nem állt a helyén az autónk vagy beálltak a helyünkre vagy legalább mögé, hogy mi nem tudtunk odaállni. Aztán jó pénzért leraktunk egy parkolásgátlót, ha nincs ott az autó, akkor is lehessen látni, hogy oda érkezhet autó. (ettől függetlenül is szoktak mögé állni, no comment). Na, de most ugye ott állt az autónk. Pont látjuk, hogy jön egy autó, és precízen beáll az autónk mögé! Nézzük, marad-e, marad. Azt hittük, a házunkba jön a két csaj, akik benne ültek, gondoltuk, leszólunk nekik, hogy mégis, hogy gondolták, hogy így kiáll majd az ott parkoló autó. Erre végül nem került sor, mert ahogy a vezető csaj bezárta az ajtót, észrevette a lezárt parkolásgátlót az autó mögött. És hirtelen leesett neki, hogy ez az autó itt ki is állhat. De apám, az, hogy az autó ott állt, és eleve nem is kéne két centire mögé parkolni, az még nem jutott el az elején hozzá! Csak a parkolásgátlóról jutott eszébe. Még jó, hogy felszereltük… Ekkor hála istennek odébbállt a csaj, és ami a röhej, nem is a mi házunkba jött, hanem egy távolabbiba. Ráadásul terveztük, hogy elmegyünk otthonról. Mi van, ha éppen nem látjuk őket, ki tudja, mikor jön vissza. Se előre, se hátra meg nem tudtunk volna mozdulni. Arról nem is beszélve, mi van, ha hirtelen sürgős dolog miatt kell elmennünk. Hol keressük az illetőt? Nem kéne ilyeneken nagyon felhúzni magunkat, de akkor is elég bosszantó. És sűrűn előfordul hasonló eset, sajnos. Ez van.

Hírek a legkisebb gyermekünkről

Ma voltunk ultrahangon. Jó órát kellett a dokira várni, de kivételesen egész jókedvű volt, úgyhogy elpárolgott a bosszússágom. Pláne, hogy a babával minden rendben van. Megvan mindene, megfelelő nagyságú. Súlya kb. 230 gramm. Egyedül a neméről nem derült ki semmi. Azt mondta a doki, hogy még fiatal, nem akar engem hitegetni, aztán meg kiderül, hogy mégsem. Pedig tudom, hogy fiatalabb terhességnél is mondták már meg a baba nemét. Bár, szerintem főleg a fiú derül ki hamar.
Meg kell jegyeznem, hogy engem mostanában nem érdekel a neme. Mármint nagyon kíváncsi vagyok rá, de egyiknek sem örülnék jobban a másiknál. Mindenki azt hiszi, hogy most epedve várjuk, hogy fiú legyen. Pedig nem. Nagyon jó lányos anyának lenni, de ha fiam is lenne, annak is nagyon örülnék, már csak a változatosság miatt is. :) Igazából a környezetemben kérdezi mindenki azt elsőre, hogy fiú lesz-e vagy lány. Ebből a szempontból jó lenne tudni már, mert könnyebb lenne válaszolni, de erre is megkapjuk a választ, csak türelem, addig meg izgi marad a dolog.
A mozgását kb. a 14. hétben éreztem először. Egy kis nyomás volt, aztán azóta semmi. Csillát 15 hetesen éreztem meg először, aztán a 18. hétig nagyjából semmi. (Kingával „kezdő” voltam nagyon, volt vagy húsz hetes, félidős, mire egyértelműen megéreztem a jelenlétét) Ennek ellenére, hogy már megvan az élmény, a napokban borzasztóan elkezdtem aggódni, hogy él-e még ez a gyerek. Pedig tudtam, hogy felesleges aggódni, hiszen még pici, nem lehet még sűrűn érezni. Alig vártam, hogy menjünk Uh-ra. Tegnapelőtt aztán szerencsém volt: míg Kinga elalvására vártam, feküdtem az ágyamon, és a pici jelzett. Nagyon gyengén, de rövidesen megismétlődött, többször is. Egyértelműen ő volt, a szikla lezuhant a szívemről. Akkor az első gondolatom az volt, hogy már csak arról kéne meggyőződni, hogy egészséges is. Az utolsó volt a sorban a pici örömködés, hogy talán a neme is kiderül. Úgyhogy én most maximálisan elégedett vagyok.

Ja, és az AFP eredménye is jó lett, újabb szikla zuhant le az említett szívemről, mert ennél gyakran jönnek hamisan rossz értékek, aztán lehet aggódni, hogy tényleg beteg-e a baba, vagy csak már későn vagy korán vették le a vért, és azért a rossz érték.

Ja, és a vérvétel helye gyógyul, már csak fele akkora a folt, helyenként lila, de már narancsos, sárgás, pirosas bejátszások is vannak. Gyönyörű. Remélem, a következő vérvételre rendbejön…

A 22. hétig javasolta a doki a 4D UH-t, megpróbáljuk megcsináltatni, és akkor hátha még kép is lesz a csemetéről (már ha túl vagyunk azon, hogy egészséges, mert most nekem az a legfontosabb). A baba méretei alapján jelenleg 18 hetes terhes vagyok, én úgy tudtam, hogy 17, de legalábbis 17 és 18 között, de nem baj, Kingával is mindig változott, hogy éppen milyen idős terhes vagyok. Csak majd tudni kell pontosan, hogy mikor műtsön. De ezt majd az orvos tudni fogja kellő időben. Most október 10-e körülre tette a császár idejét. (Na, ez is eddig október 5. volt). Fog ez még változni, ennyire előre úgysem lehet kiszámolni. De ha így csúszik az időpont hátrafele, még a végén egy napon lesz a szülinapunk a minimanóval. Jani már dörzsölte is a kezét, hogy egy tortával megússzuk… Nna, szép. ::))

Most érezzük magunkat biztonságban

Éppen zajlik még a „dráma” alattunk, a földszinten, úgyhogy most erről kicsit.
Kingát is végre sikerült letenni aludni, negyed 10-kor jöttem ki a kisszobából. Kb. fél óra múlva halljuk, hogy valaki nagyon püföl valamit. Elkezdtem szentségelni, jó hogy. Kimentem az erkélyre, hátha hallom, honnan jön a hang. Na, mondom, alattunk az elsőn nem záródik a spaletta, azt próbálja helyrehozni az illető. Gondoltam, megvárom Janit, míg fürdik, aztán helyrerakjuk. Pedig nem lakik itt a tulaj alattunk, üresen áll a lakás, csak néha járnak ide, csodálkoztam is, hogy miért nem várhat a spaletta szerelése. Felmerült bennem az is, hogy csak nem a földszinti lakáson buherálnak valamit... Jani kijött hamarabb, mert hangos volt a püfölés. Éppen indult volna lefelé, mikor hallom a nyitott erkélyajtón keresztül, hogy itt a rendőrség. Na, a szívem megállt, ki az erkélyre, egy csávót éppen leteper két rendőr, verik bilincsbe. Állítólag részeg volt, először annyi derült ki, hogy bánatos, és ott akart lefeküdni…Aztán a hapsit bevitték, a két megtaláló rendőr maradt, végül előjött a hölgy a szemközti házból, aki jelentette, mert látta, hogy valami nem stimmel. Nem egyszerűen részeg volt, rendesen be akart törni, pajszerral feszegette a becsukott spalettát, a csavarokat már leszerelte. A tulaj nem lakik itt, állítólag az egyetemista testvére van itt, de ő is hazamegy hétvégenként. Szóval, elhagyottabb a lakás, de ettől függetlenül nem túl bíztató más ilyen földszinten lakónak sem. Új építésű lakópark, a földszinti lakásokhoz bárki hozzáférhet, evidens, hogy ők mindig csukják a spalettát. Viszont a rendőrök azt mondták, igazából az sem véd, hisz most is lenn voltak már a csavarok. Mi a másodikon lakunk, ettől függetlenül nem túl kellemes élmény. Főleg, hogy Jani már majdnem lement, és ha ő éri tetten, ki tudja, hogy reagál a fickó. Úgyhogy megy itten kérem most a nyomozás a szomszédok segítségével. Szép kis este, csend és nyugalom, lenn helyszínelő rendőrökkel… De hála az égnek, hogy nem lett nagyobb baj, és hogy volt egy rendes ember, aki felemelte a telefont. Mert a rendőr azt mondta, hogy az is ritka, hogy a többi lakó szól ilyen esetben… Ilyen világban élünk. Nagyon rossz.

Csilla 17 hónaposan

Ez a beszámoló elmaradt 6-a körül, úgyhogy most pótolom. Sok változáson ment át Csilla az utóbbi egy-két hónapban. A legfontosabb, hogy véget ért az idilli időszak Csillával is, amiről egy-két hónapja még írtam. Ő is elérte a hiszti-korszak első fázisát. Nincs még földrevetem-magam jelenség, de ha valami nem úgy alakul, ahogy neki tetszik, jaj a dobhártyáinknak! Nem engedi, hogy segítsünk neki, ha mégis megpróbáljuk, szinte toporzékol. A minap az óvodai csúszdára úgy mászott fel, ráadásul létrán lehet felmászni, hogy visított, ha csak kicsit ott tartottam a kezem a hátánál. Fél méterre megálltam mögötte, azt megengedte. Egyszer kis híján leesett, de elkaptam, persze azt hittem, ott szülök meg. Utána nem engedte, hogy fogjam a kezét csúszásnál. Eleinte kicsit hátralendült, ahogy elindult, pár alkalom után viszont most már egyedül csúszik le, tartja ügyesen a hátát. Sőt, felfedezte a hason csúszást is. Talán írnom sem kell, a csúszda a fő kedvenc a játszin jelenleg. Elkezdődött az agresszívabb viselkedés ideje is. A játszin múlt hét óta spontán dobálja a homokot kavicsot. Irtóra örülök. Itthon Kingát kezdte el gyepálni. Ha Kinga elvesz valamit, vagy rákiabál Csillára, Csilla visít, odamegy kedvenc nővéréhez, és határozottan üti a fejét, karját, mikor hol éri. Kinga meg rendszeresen kiveszi a Csilla kezéből a játékokat, kiabál vele, ha Csilla vesz el tőle valamit, úgyhogy visítástól lett hangos kicsinyke lakásunk. Már volt olyan délután, hogy szinte csak a csetepaté ment. Tudtam én ezt már régóta, hogy ami akkor volt, az még királyság, és a neheze ezután jön. Már csak azért sem könnyű, mert Kinga dackorszakban van, legtöbbször már csak azért sem teljesíti a kérésem, hogy engedjen a húga javára, hiszen ő az okosabb és nagyobb. Csillával meg nem lehet megértetni, hogy nem lehet elvenni mindig Kingától a játékot, ha éppen ő mélyült el valamiben. Szóval, sakk-matt. A ricsajt olykor az én ordibálásom is tarkítja, ha végleg elszakad a cérna, mint tegnap, amikor is olyan mélyponton voltam, hogy egész nap legszívesebben egy sötét szobában sírtam volna. Mindenféle oka volt neki, ez most hosszú, ma már nem volt olyan rossz a hangulatom, mindenesetre leánykáim jól időzítettek idegörlő viselkedésükkel.
Csilla étvágya valamivel jobb már. Nem eszik meg akármit, de eszik húst, krumplit, néhány tejterméket. Mostanában nagyon rácuppant a túró rudira, azt is hangosan követeli a hűtőnél, úgyhogy Janival megbeszéltük, ezentúl nem lesz itthon ilyesmi.
Beszédben is van némi fejlődés. Új szó már jó ideje a „tütü” vagy lazábban ejtve „tötö”, ami cumit jelent. A „tijájé” talán azt jelenti, hogy Csilláé, de lehet, hogy Kingáé. Még nem volt egyértelmű, de én az elsőre jobban fogadnék.
Inta, intapa, pajinta=hinta (a hinta-palinta dalt már valamennyire énekli is, főleg csak annyit, hogy inta-pajinta, de a dallam felismerhető)
kupa=kupak
kájjá=kanál (a villa is ez)
ákkó=autó (a vonat, mozdony is autó)
inni=inni
ámm=enni, hámm
kaki=kaki
kákki=a csücsülés valamilyen ragozott formája lehet, olykor azt hiszem, hogy bekakilt
Erről jut eszembe, hogy sokszor már előre szól gondterhelt arccal, mikor érkezik a nagydolog a pelusba, de legkésőbb utána mutogat a pelusra, és ha kérdezem, hogy cseréljük-e le a pelust, volt, hogy önként lefeküdt az ágyra. Bár erről már lehet, hogy írtam. A pelenkázás, öltöztetés továbbra is horror, forog, elszalad, és persze közben vigyorog, kacag, nagyon élvezi a rosszalkodást. Főleg, ha látja a bosszús arcomat. Rászokott arra, hogy indulás előtt közvetlenül még telerakja a frissen ráadott pelenkát, és ezt szinte mindig eljátsza. Így hiába minden erőfeszítésem, hogy időben elkészüljünk, romba dől cipőhúzáskor. :)
Az apja továbbra is a fő kedvenc. Most hétvégén először maradt ott mamáékkal két délelőttöt. Hála istennek nem volt semmi sírás, és amikor hazaértünk nem hozzám jött, hanem az apjához. Jani alig tudott az autóból kipakolni, amint eltűnt a házban kis időre, Csilla kétségbeesetten keresni kezdte. Este viszont, mikor álmos, akkor csak anya a jó. Ha másból nem, ebből észrevesszük, ha álmos. Ilyenkor hozzám bújik, és a legújabb rendszer szerint az ölemben pilled el, majd az ágyba átteszem, és alszik tovább. No, ilyenkor még idilli a helyzet Csillával, amúgy kezdjük a harcolós mindennapokat. :-P

A szopi vége

Nos, sikerült „kihúzni” a 17 hónapot, de ezzel véget is ért a Csilla-szopi időszaka. A hosszú hétvégén Romhányban voltunk, és ott már mellettem fekve aludt el, ha éjszaka meg is ébredt, akkor a hasamra fektettem (még megtehetem :) ), és nem is igényelte a szopit. Hazaérve ugyanúgy aludt el, egyszóval szépen elhagytuk a szopizást. Most már tényleg lehet készülni a következő megmérettetésre.

Vérvétel

Tegnap reggel elmentem a 16 hetes AFP vérvételre. Nos, megint sikerült egy jól sikerült vérvételen részt vennem. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy a terhesség befejeztével nem fogom visszasírni ezeket a szép napokat.

Amúgy történt velünk mindenféle kellemes is a hosszú hétvége alatt, ezekről is szeretnék majd írni, ez most csak egy kis megszakítás, hogy így is lehet dolgokat csinálni. :(

Amúgy nem vagyok halálomon, csak randa ez a cucc. De lassan kezdem megszokni. :)