Lehet, hogy lesz egy macskánk?

A tegnapi történet egy kissé vicces szituációval kezdődött. Történt, hogy Kingával fociztunk az udvaron-- ami szintén vicces volt számomra kicsit, afféle női foci Kinga részéről: szoknyában, flip-flop papucsban, labdát-leteszem-és-jól-nekifutok-aztán-mégis-luftot-rúgok című történet, amiken mindig jókat derülök a kapuból, mert én vagyok ugyanis a kapus, ami nekem kényelmes, mert a gyermek futkos a labda után, gyűjtve a kilométereket, én meg néha védek valamit, és mégis együtt játszunk.

No, szóval, állok a kapuban, és magam is meglepődtem, mert Kinga igencsak belerúgott a labdába, jó magasra, hogy a labda kirepült az utcára. Sebaj, odakocogtam a kapuhoz, amelyiket könnyen ki tudtam nyitni, hogy behozzuk a labdát, semmi pánik. Aztán mégis lett némi pánikszerűség, mikor látom, hogy a labda izomból gurul elfele tőlünk: elfelejtettem, hogy az utca lejt, és mi vagyunk kvázi a dombtetőn. Hajajj, utánaeredtem a lasztinak, és mit mondjak, igencsak szedni kellett a lábaimat, hogy elkapjam: három házzal lejjebb sikerült is. Biztos vicces látvány voltam, ahogy száguldok a labda után, kezemben a csörgő telefonommal. Nagy lihegve másztam vissza a házunkhoz, és mikor felértem, hozzánk csapódott egy pici fekete-fehér cica. Kicsit hosszabb bevezető után innen kezdődik a mai történet.

A cica ugyanis bátran odajött hozzánk (ott volt Kinga is), odasimult a lábunkhoz. Azt hittem, hogy talán beteg, azért dörgölőzik ennyire. Végül kiderült, hogy nem beteg, de nem is látszott rajta betegség, a szőre is szép volt. A macsek klasszul besétált velünk az udvarunkra, egyenesen hátra a teraszhoz. Csilla éppen bent ordított valamiért, valamin előtte megsértődött, végül nagy nehezen kijött, és mikor meglátta cicahaverunkat, el is felejtette sérelmét. Nagy cicázás kerekedett a dologból. Eleinte vonakodtam, de végül kapott vizet, majd macskaeledelt is, amit egyszer reklámanyagként egy magazinhoz kaptunk ajándékba. Már hónapok óta pakolgattam a konyhapulton, most jól jött. A cica éhes is volt, rácsapott a kajcsira. Kinga el is nevezte Mortisának a macskát, röviden Mortinak. Állítólag anyósom párja édesanyjának van egy macskája, akit így hívnak. Hát jól van, nekem mindegy. Láttam, hogy Kinga el van bűvölve a cicától, és időben mondogattam is neki ,hogy haza fog menni a cica, nem marad itt örökre. Bár, így, hogy adtunk neki enni, sejtem, hogy fel fog bukkani. Látván az örömüket, fel is hívtam Janit, hogy mi lenne, ha beszereznénk egy kis állatot, persze csak az udvarra. Jani a meglepetéstől elnevette magát, egyből felsorolta a kényelmetlen oldalát a macskatartásnak. Ráadásul nekem egy újabb “szakma” részleteit kéne most kitanulni, és nem biztos, hogy van erőm erre. Egy macska majdnem olyan lenne nekem, mintha negyedik gyereket vállalunk. Mert foglalkozni kell vele, szeretgetni, amíg kicsi főleg, gondozni, takarítani utána, ha kell. Megbeszélés alatt van a dolog, de van egy gyanúm, hogy beadjuk a derekunk, és előbb-utóbb lesz egy kis szőrös izénk.

Mortisa természetesen este elkószált innen, azóta nem láttuk, de Kinga percenként emlegeti, sóhajtozik, hogy mikor jön már vissza, állandóan kérdezi, hogy úton van-e már vissza a macska, és szervezkedik, hogy menjünk át a szembeszomszédhoz, és pakoljuk össze a cuccait a cicának, és költöztessük ide. J Nem tudom, meddig bírom a nyomást… J

Epítkezés: 08.10

A szívem szakadt meg

Még kedden történt, mikor Kingát hazahoztuk mamától szűk két nap erejéig. Este megfürödtek, Kinga lejött az emeletről, és én már csak arra lettem figyelmes, hogy zokog a kanapén. Zitával a karomon melléültem, hogy kifaggassam, mi bántja. És ő jól el is mondta: hogy nem játszik vele senki, hogy Csilla nem akar vele játszani, hogy Zita állandóan alszik, hogy nekem (anya) mindig van valami dolgom és apának állandóan menni kell dolgozni! Hogy ő vissza akar menni mamához, mert mama mindig játszik vele!

Levegőhöz alig jutottam, annyira hirtelen jött és annyira őszinte volt. Mert nem hiszti volt, nem nyávogás: komoly, szavakba öntött érzelmek. Amelyeket érez egy kétéves is, csak nem tudja elmondani. Hanem inkább más módon hívja fel a figyelmet magára: rendetlenkedéssel, szülő bosszantásával, hisztikkel és még sorolhatnám. Kinga, a maga 4.5 évével most ezt jól kimondta.

És igaza van/volt. Nagyon telitalált. Én is sírtam utána. Szemrehányás volt, jogos. Csak nem tudom megértetni vele, elmagyarázni neki, hogy így is a maximumon teljesítünk Janival. Talán mostanában kicsit többet. Próbáltam neki elmagyarázni azért, hogy sajnos a felnőtteknek más dolgokat is meg kell csinálni, de egyelőre nem sok sikert értem el vele. Azt hiszem, a megoldás nem ebben van. Nyilvánvalóan nem ebben. Hanem a maximumról még eggyel feljebb lévő fokozatba kell kapcsolni, még többet kell teljesíteni, hogy még több idő jusson rájuk. Csak nem tudom, hogyan, tényleg nem! A házimunkát abszolút takaréklángon végzem, amolyan túlélős módra, csak a legfontosabbakat: legyen mit enni, azt is a lehető legidőtakarékosabban elérni, legyen tiszta ruha, néha el kell pakolni a játékokat és a konyhát rendben tartani, hogy lehessen dolgozni benne. És hetente legalább egyszer kis takarítást eszközölni, azt is szigorúan porszívózás és egy felmosás erejéig. Még így is nehéz kis időt kipréselni elmélyült játékra. Az megint más kérdés, hogy akár rövid elmélyült játékra is kevés a lehetőség, hiszen a testvéreket nehéz arra az időre “kiiktatni”. Állandóan fel kell ugrálni valamiért, mert vagy pisilni kell, vagy inni töltsek, vagy éppen Zita ébredt hamarabb vagy ha ébren van, éppen nincs hangulata egyedül elszórakoztatni magát. Vagy még ezernyi más dolog. A másik nehezítő tényező, hogy mamával ilyen szempontból nem tudom “felvenni a versenyt”, hiszen, ha Kinga egyedül van nála, tényleg nem nehéz kizárólag rá figyelni. Ott teljes figyelmet, kényeztetést kap, mikor hazajön, hirtelen ő egy lesz “csak” a háromból. Lecsupaszítva ez a tényállás, de a problematika persze ettől árnyaltabb. És persze nem is kell mamával felvenni a versenyt, csak jó lenne a kontrasztot az ott és itt között csökkenteni.

Mondhatná most bárki, hogy nesze, neked, kellett kisebb “alom” gyereket szülni?! Hát, kellett, persze, nekem még így is háromszor több boldogság jut, mint ha csak egy gyerekem lenne, csak a logisztika és válságkezelés egy aranycsöppet nehéz dolog. Tanulni kell, javulni, fejlődni. Immáron egy életen át.

Egy szó mint száz: marad a lelkiismeretfurdalás, saját magam ostorozása, hogy még többet hozzak ki magamból, nincs mese. Nem akarok még egy ilyen szemrehányást kapni, mert akkor tényleg a szívem szakad meg a szomorúságtól. Nem akarok még egy ilyen zokogást hallani, hanem lehetőleg minél több baba –és gyerekkacajt, ami azért akad így is a háznál, csak még több kell. És ha kell, akkor teljesen kifacsarom magam e cél érdekében.

Építkezés: 08.07

És képek a mai nap "terméséből":

Építkezés: fagerendák összeszerelése

Tegnap este Jani beszélt a kivitelezőcég embrével: úgy tűnik, sikerült Janit megnyugtatni, meggyőzni, hogy a penészesedés, amit észleltünk, nem komoly probléma, kezelhető, megoldható. Hogy ez más építkezéseken is előfordul, sőt, más típusú fenyőnél van, hogy gyakrabban is,és hogy ezeket is meg tudják oldani, anélkül, hogy a ház minősége látná kárát. ezekre a dolgokra igen nagy figyelmet fordítanak, hiszen a fával való építkezés egyik fontos tényezője, hogy hogyan lehet megvédeni a fát a különböző károsodásoktól. Márpedig erre már fejlett technológia és szerek léteznek, máskülönben el sem lehetne adni ezt az építkezési formát.

Egyelőre elfogadtuk a helyzetet. Azt ugyan tényleg nem tudjuk még, mert nem került szóba, hogy miért nincsenek már most valamivel kezelve a gerendák penész ellen. Az viszont kiderült, hogy valószínűleg a raktárban, ahol “gyülekezett” a faanyag, lett penészes a fa. A megoldás csiszolás és dupla penészölő szer alkalmazása lesz. Nagyon úgy tűnik, hogy csak a gerendák felszínén telepedett meg a néhol kékes, néhol fekete penész, és könnyű lesz orvosolni a problémát. Amúgy tényleg nincs semmi gond az “áruval”, egy-két gerendáról van szó, a többi szép és illatos. Már elnézést, de én ma is főleg szaglásztam a telken, olyan klassz illata van a gerendáknak. :) Még szerencse, hogy Jani is ott volt, és ő megnézte valamennyire műszaki szemmel is. ;-)

És mivel tegnap adós maradtam képekkel, íme, néhány fotó, hogy meddig jutott tegnap az építkezés.

Építkezés: penészes gerendák ügye

Mint ahogy azt említettem, találtunk néhány gerendát, amin penészfoltok éktelenkedtek. Nem igazán tudjuk, miért lettek ilyenek, véleményem szerint, nem kellett volna előfordulnia, mert vagy a tárolást kellett volna körültekintőbben intézni, vagy hamarabb kellett volna kezelni őket penészellenes szerrel. Nem tudom, nem akarok okoskodni. az is lehet, hogy sok gerendaháznál előfordul ilyesmi, amit vagy észrevesznek vagy nem. Mi észrevettük, szóltunk. Janit próbálta a kivitelezőcég munkatársa meggyőzni, hogy le lehet csiszolni, nem marad ott semmi. Erről próbálta őt meggyőzni a házat összerakó asztalosok vezetője is, bár ő állítólag már kisebb meggyőződéssel. Jani nem tágított. Úgy gondolta, hogy lehet, hogy tényleg nem komoly a penészesedés és könnyű megszabadulni tőle, de mi van, ha nem? Ha nem vesszük észre, és esetleg mélyebbre is hatolt már a gerendában? És 10 év múlva problámat fog okozni... ezt nem mertük, nem lehetett vállalni, rengeteg pénzről van szó.

Elfogadták Jani kérését, nem tették be a penészes darabot. Annyi volt csak a gond, hogy rögtön az alapgerendán volt a penész, amit a betonra kellett rögzíteni, amire a többi épül. Úgy tűnt, várni kell, míg hoznak újat, de akkor csúszik az összerakás. Végül az asztalosfőnök azt találta ki, hogy egy később következő gerendát átszabat, hogy azt le lehessen tenni, és mehessen a munka, azt a későbbi elemet pedig van idő pótolni. Ez nagyon szimpatikus és rugalmas megoldás volt. Azóta jártunk is kinn a telken, szépen haladnak is a pakolgatással. Mivel Jani éppen hazaért Csillával most nem tudok képeket válogatni, de este igyekszem pótolni. Talán azóta hozott friss esti képeket is, hogy hol fejezték ma be a munkát.

Egyébként csak egy-két fagerendán látszódik penész, tehát hála istennek nem nagy tömegről van szó. Azokat cserélni fogják, talán Jani azóta már le is beszélte az illetékessel.

Addig itt egy kép egy kifogásolt gerendáról. No, ilyet nem szerettünk volna beépíteni.

Vendégek

Kedden és szerdán újra vendégeket fogadtunk. Kedden apukám hozta el párja és egyben keresztanyukám gyermekeit, hogy megnézzék, hol lakunk és hol fogunk lakni, mert eddig ők erről lemaradtak. Szerdán pedig szintén apukám elhozta a Pécsen elő bátyját és lányát, hogy kicsit tudjunk találkozni. Este aztán ők továbbutaztak apával Debrecenbe, egy-két napos kirándulás erejéig.

Jó két nap volt, volt esemény, még Kinga is megszakította mamánál töltött nyaralását két nap erejéig. Kedden délelőtt hazahoztuk, ma este visszavittük, ezúttal Csillával együtt: egy éjszakát ő is ott tölt. Mindkét nap nagyjából azonos volt a program: érkezés, ebéd majd kilátogatás az épülő házunkhoz. Annyi különbség volt, hogy kedden tűzött a nap, míg szerdán nagy eső után minden csupa sár volt. Körbejártuk a házat, meséltünk, tegnap láttuk, hogy 1, azaz egy kemény sor gerendát már le is raktak (esett az eső, nem lehetett dolgozni), hogy lehet, hogy gond van a fa minőségével (penészfoltokat fedeztünk fel helyenként, és nem tudjuk, hogy ez normális-e), nyomozást indítunk ezügyben, de a nyomozás részleteiről még nem nyilatkozhatunk, mivel nem derült még ki semmi. Lehet, hogy nincs is gond, és mindez normális jelenség.

A lényeg, hogy kellemes két nap áll mögöttünk, és valószínűleg kellemesen telik majd a hét további része is.

Építkezés: megjött az első gerendaszállítmány

Tegnap délután, egy-két hét csúszással csak, megérkezett az első gerendaszállítmány, amiből maga a ház épülni fog. Jani ment ki “fogadni” a rakományt, ami már egy ideje Magyarországon volt, csak mostanra gyűlt össze egy pesti raktárban. Onnan érkezett ide teherautóval. Csak érdekességképpen: a teherautó 50km/h átlagsebességet ért el Pesttől idáig, annyira nehéz a fa.

Az asztalosok, akiket a kivitelezőcég direkt a környékről szerződtetett, háromnegyed óra alatt lepakolták a rakományt, ami már csak arra vár, hogy elkezdjék összerakni. Ma nem kezdték el, mert az asztalosoknak máshol kellett valamit befejezni, de holnap jönnek, és teljes gázzal nekilátnak. Állítólag két hét múlva állni fognak a falak.

Nagyon szuper érzés volt látni, hogy itt van az, amiről évek óta álmodtunk, hogy mennyit agyaltunk, hogy ez legyen-e vagy tégla vagy esetleg könnyűszerkezetes. ÉS örülünk, hogy ez lesz, fantasztikus illata van a fának, a fél telek fenyőillatban úszik. Jó, hogy Jani most szabin van, így gyakrabban ki tudunk nézni, de legalább ő, és jól megfigyelhetjük, hogyan raknak össze egy ilyen házat. Már most érdekes volt nézni, ahogy a különböző elemek szortírozva álltak. Kicsit olyan ez, mint a lego, csak nagyban. Ezeket az elemeket kell majd összerakosgatni.

Itt még várakozva

És ott jön!
ÉS pakolás

Zita első kúszómozdulatai

Zittbaba kiharcolta magának is a teljes figyelmet: késő este nem aludt vissza egy szopival, hanem kipattant szemmel elkezdett evezni az ölemben, így másfél órát lenn szórakoztunk a nappaliban. Nem mondom, hogy örültem, de kiderült ez alatt a kis idő alatt, hogy tudja magát kúszásban húzni, sőt, ülve is húzza magát kicsit, bár így kis híjján orra bukik. Nagyon törtet és akar a lány, az biztos.

Azért jó, hogy végre hajlandó volt elaludni… (:-P)

Látogatások 2. rész

Ma délelőtt ismét régen látott ismerősök jöttek hozzánk: egy kolléganőm 3 pici gyermekével. Anikóval kb. egy éve találkoztunk utoljára, azóta náluk is megszületett a legkisebb manó. Lilla Kingánál csak másfél hónappal, Matyi Csillánál 3.5 hónappal fiatalabb és Hanna Zita után 4 hónappal született. Egyszóval minden gyermeknek megvan a másik oldalon a “párja”. megosztottuk a feladatokat: Anikó része volt, hogy a XI. kerületből átjön ide ki hozzánk, én álltam az ebédet.

Volt aztán gyermekcsivitelés egész késő délutánig. szépen eljátszottak a csemeték, konfliktus nagyon minimális volt. Ebéd után zsinórban altattunk négy gyermeket 3 szobában (mindenhol a két legifjabbat), itt volt egy kis szusszanás. A két legnagyobb leány mesét nézett, majd mikor mindenki felébredt jött még egy sütizés, csobbanás a medencében, kis piskótamajszolás a fűre telepedve. Csilla Hannával babázott: állandóan mellételepedett, beszélt hozzá, simogatta, szólt, ha lemozgott a takaróról. Meglepett, mekkora érdeklődést mutat egy újonnan megismert baba iránt.

Nagyon gyorsan elment a délután most is, hiába, jó társaságban észre sem lehet venni az idő múlását. Anikó felpakolta a 3 manócskát, és búcsút intettünk nekik. szerintem legközelebb már a mi házunkban látjuk ismét vendégül őket, bár előtte jó lenne még Pesten is összefutni. Nagyon jó volt ez a nap is, én különösen csodáltam Anikót, mert nagyon “jól áll” neki a 3gyerekes anyuka szerep. Látszólag a lehető legnagyobb nyugalommal viselte, ha 3felé is kellett szaladni, én néha azt érzem, ilyenkor fel bírnék robbanni. Tudom, hogy ő is gyakran fáradt, de valahogy nagy nyugalom árad a lényéből, lehet tőle tanulni. J

Este még Kinga motyóját összeraktam, és Jani átvitte őt mamához, ahol pár napot üdül a csaj, mivel anyósom szabin van. Csillával nyugis esténk volt, sokat bohóckodtunk, és miután Zita este hamar elaludt, olyat csináltunk, amit ritkán: ketten egymás mellé kuporodva mesét néztünk, kivételesen az ágyon ehette a vacsiját, szóval jó volt ismét teljesen egy leányzóra figyelni.

Rövid időre benépesült a medence:

Ezalatt a legkisebbek az árnyékban hűsöltek; Hanna:
és Zita természetesen

Látogatások 1. rész

Az utóbbi napokban és hetekben több vendéget is fogadtunk.

Zita születésekor találkoztam utoljára legjobb barátnőmmel, Szilvivel, aki egyben Csilla keresztanyukája is. A távolság is szerepet játszik abban, hogy csak most sikerült összehozni a találkát, hiszen egykori pesterzsébeti lakásunk jobban útba esett neki hazafelé menet, de igazából a tél, a rossz útviszonyok, karácsony, a sok munkahelyi teendője, illetve nálunk a sok családi ünnep miatt volt a legnehezebb időpontot egyeztetni. Miután az iskolájában is most szünet van, végre sikerült összehozni a randit, és Bács-Kiskun megyéből elautózott hozzánk.

Múlt héten kedden este érkezett, és csütörtök délelőttig maradt is. Olyan jó volt újra beszélgetni. Igen, beszélgettünk, még a lányok mellett is sikerült sok mindent kitárgyalni, ami nekem, aki keveset tud más felnőttel mostanában beszélgetni, különösen jól esett. Szilvivel meg amúgy is rengeteget dumáltunk mindig is. 1994 óta ismerjük egymást, azóta, ha ritkán is tudunk találkozni, emailezni, töretlen a barátság köztünk, és ez nagyon klassz. Az különösen jó volt, hogy végre Csilla is többet lehetett együtt keresztmamijával. Csillus majdnem sírt, mikor elment, nagyon szomorú volt.

Nem sokáig volt ideje szomorkodni, hiszen szombaton ismét rég látott vendégek érkeztek, ráadásul ezúttal egykorú pajtikkal: Kati és Tibi két pici leányukkal, Dalmival és Diával. Dalmi Csillával egyidős, Dia 17 hónapos. A messzi Belgiumban élnek, meglehetősen keveset tudunk találkozni, legutóbb Zita kéthetes korában futottunk össze, akkor is ők látogattak meg minket. Tervezgettük, hogy tavasszal elutazunk hozzájuk, aztán az építkezés irdatlan költségei miatt meghátráltunk. Részemről nagy öröm volt őket látni, én még napokig tudtam volna beszélgetni, még most is rengeteg kérdésem lenne, de majd bepótoljuk. Egyszer. J Jani és Tibi amúgy utána még találkoztak, két napra a Mátrába utaztak túrázni, amolyan fiús kiruccanós módra. Szóval, rövid volt a nap, de nagyon klassz. Külön meg voltam lepve, és nagyon jólesett, hogy Tibi anyukája egy nagy svéd almatortát készített csak erre az alkalomra, hogy nekem ne kelljen sütögetni. És tényleg nem jutott időm sütni. J Békéscsabáról utazott fel hozzánk a finomság, ami nagyon finom volt. Természetesen nem elsősorban a süti miatt örültünk a fiataloknak, ez csak külön hab volt a tortán.

Vasárnap aztán mi látogattunk, mint oly gyakran a változatosság kedvéért Romhányba mentünk, Kinga-napozni. Anyósom finom ebédet főzött, ami után mindenki sziesztázni indult, Csilla Janival aludni ment, miközben Jani végre végignézett egy F1-es futamot. Zita viszont álmosodott, és mivel több szoba nem volt, felkerekedtem Kingával, és sétálni indultunk. Nem mondom, hogy nem lett volna jobb dolgom egy vasárnap délután 2 órai sétánál a tűző napon, de végül ez is pozitívan sült el. Elsétáltunk a nagy romhányi játszótérre, ahol egy kötélpálya is van. Nemrég még Csillapocakosan Kingával együtt szaladtam, mert egyedül nem tudott, pici volt hozzá, most meg egyedül felpattant, fél kézzel kapaszkodva, lelkesen nekem integetve száguldott végig az eszközön, hogy csak pislogtam. Zita persze nem aludt. Már miért is, ugye. Elmentünk fagyit venni. Tettünk egy nagy kört. Zita nem aludt, de nagyon álmos volt. Visszamentünk a fagyishoz jégkásáért. Zita nem alszik (gondoltam, ez egy vagyonba fog így nekem kerülni…). Jó, menjünk vissza a játszira, hátha addig, és Kinga még tud játszani. Végül a játszi előtt elaludt váratlanul, így hazaindultunk. Kinga direkt élvezte, hogy félig-meddig csak vele foglalkoztam, jó nagyot beszélgettünk. Anyósomékhoz nemsoká jöttek az unokatesók, Kinga és Zorka gyorsan egymásra találtak. Kellemesen telt a délután, jó volt. J

Kinga, a névnapos

A mai nap Kingáé. Immáron ötödjére a mi életünkben. :)

Nagyon boldog névnapot kívánunk neked, Nagylány!

Rövid infók

Judit, majd Ágnes blogjában is felbukkant a Twitter, ami nagyon megtetszett, hiszen gyors és rövid híreket, gondolatokat lehet közölni anélkül, hogy hosszabb bejegyzést kellene írni. Egy ideje tervezem csak, hogy csatlakozok, ma azonban meg is tettem. Úgyhogy innentől kezdve a Röviden című oldalelemnél lehet majd villáminfókat olvasni rólunk. Ahogy időm engedi.

Építkezés: zsaluk eltávolítása

Tegnap levették a zsalukat a pincéről. Eltűnt mindent megtámasztás, "mankó", oszlop, bot, stb. A pince "megerősödött", egyedül is képes most már tartani magát. Talán most már locsolni sem kell. :)

Bútorunk is van. Kicsit billeg, kicsit instabil, de szeretettel csinálták a fiúk, csak nekünk. Kell ennél több? :)
Egyszer talán két autó is fog itt állni... Vera álma. De előbb a ház legyen kész, ne akarjunk mindent egyszerre, ugye.
Reggeli napfényáradatban
A terasz a garázsok fölött
A képeket persze megint Jani csinálta, én csak a gépről figyelem az eseményeket.

Az építkezés egyelőre a belső pincefalak építésével folytatódik, magához a házhoz még várjuk az építőanyagot, csúszás van. ettől függetlenül, nem állunk rosszul. Háttérmunkaként próbáljuk most kiválasztani a kádakat, zuhanytálcákat, szanitereket, hogy amikor a fűtést elkezdik csinálni, lehessen tudni, mi hol lesz, milyen dolgok kerülnek be. Intézi Jani az ablakokat, ajtókat, az is egy szép feladat: mit honnan, minőség-ár jó viszonyban legyenek, nem egyszerű. A csempenézegetés is folyamatban van, noha ez még nem aktuális, de tudni kell, mit akarunk, ha ez a lépés következik. Esténként próbálok gyűrt aggyal tervezgetni, de szerintem akkor többre jutok majd, ha legalább már a falak állnak. Hát, így ennyi, egyelőre.

Hintázós

És mivel Zita stabilabban ül, már a hintát is egész jól viselte. Több hónap után eljött ez a pillanat: hintáztattam, de egy gyerek sem "lógott" rajtam! Úrinő voltam. Csak gyönyörködtem bennük, örültem nekik. Jó volt. :)

Ja, és Csilla itt hajtja magát először azon a duplahintán. Totál kényeztetnek ezek a nők!! :-P

Ül a baba!

Régóta várom már, hogy Zita megüljön magától. Írtam már arról, hogy a másik két lány ilyen idős korában már rég ült egyedül. Zitus kicsit lassúnak tűnt nekem ezen a téren. Most, úgy tűnik, a hétvégi viharral hozzánk is elérkezett a változás szele: Zita ugyanis ül egyedül. Holnap lesz pont 9.5 hónapos.

No, nem olyan totálbiztosan, de megy a dolog. Egy-két napja lettem figyelmes, hogy ülés közben, ha előre is dől, visszatolja magát, illetve, hogy nem nagyon kellett tartani. Ma egyre bátrabb lettem, hagytam egyedül ücsörögni, de azért mellette maradtam. Egyszer-kétszer kaptam utána, de a nap végére még ez sem volt. Még a fürdővizet megcsináltam, így ücsörgött:

És tetszik neki. Jobban tűri a várakozást, míg a nővéreivel foglalkozom, mint ha feküdne. Így aztán én is nyugodtabb vagyok, hiszen az állandó nyüszítése miatt rohantam, ingerült, feszült voltam, olyan sürgetően hatott rám. Most is tudom, hogy várja a jussát, de legalább békésebb üzemmódban.

Egyszóval, egy kívülállónak ez nem tűnik olyan nagy dolognak, nekem hatalmas. Főleg, hogy Zitával többet vártam erre a fordulatra, mint a két naggyal, és türelmetlenebbül is vártam, mint a két naggyal. J Ahhoz, hogy 100%-osan stabil legyen, még el kell telni egy-két hétnek, de ez már így is szuper.

Kinga-száj

Decemberben volt egy egerünk. Sikeresen eltávolítottuk hajlékunkból, nem mintha bajom lenne az efféle állatokkal, de csak ha kinn vannak. Idebent szűkös a hely számunkra. Mi voltunk az erősebbek, neki kellett menni. A főbérlőnk tett ki több helyen egércsapdát, többek között a pince felé a lépcsőlejáró fordulójában is. Az ott van most is érintetlenül, bár szerintem már nem igazán lenne hatékony.

Történt ma, hogy századjára is összevesztek Csillával a kengurulabdán. Megvan a módszer a kezelésére (az időzítőt beállítom a telefonomon, 4-5 perces időintervallumra, mikor letelik ez az idő, csörög, és a lányoknak cserélni kell-általában műkszik a dolog, de van, amikor nem), de az módszer éppen nem működött, semmi más, én meg bepipultam. Állandóan ezen vesznek össze. Fogtam a labdát, és ledobtam a pincelejáróba. Meg sem néztem, hol állt meg, annyira bögyömben volt a labda, bár nem ő tehet semmiről.

Később délután Kinga lement érte. Jön vissza a labdával, és szemrehányóan kérdezi:

-Tudod, hol volt a labda?

-???

-Ott, ahol az egerek meghalnak!

Hét titkom

Kata invitált játékra, mégpedig, hogy írjam le 7 titkomat, amit eddig nem írtam. Már pár hónappal ezelőtt is elmaradtam egy hasonló játékkal, no nem azért, mert nem akartam részt venni benne, egyszerűen úgy alakult. Mindig volt valami más, amiről írni akartam, a játék csak tolódott, végül elfelejtettem. Most viszont nem halogatom, mert megint elfelejtődik. Íme, a hét “titok”:

Nagyon szeretem a rendet, szeretem, ha logikusan, átláthatóan vannak rendezve a dolgaim, de mindez nem jelenti azt, hogy rendmániás vagyok. Nem zavar, ha a gyerekek felfordítják a házat, csak azt nem szeretem, ha bizonyos időn belül nem tudok rendet rakni. Ilyenkor csak nő a káosz, ami miatt egyre nehezebb rendet rakni és a gyerekek is nehezebben találják helyüket. Nem maga a tudat zavar, hogy rendetlenség van, és micsoda háziasszony vagyok én, hanem egyszerűen olyan káosz érzésem van. Jó dolog (lenne), ha minden este szépen minden visszakerül(ne) a helyére, a konyha tipp-topp várja/várná a másnapot, jó lenne így este kicsit leülni pihenni. De sajnos ez az utóbbi időben nehezen kivitelezhető, kuszák, rohanósak az estéink, hiába minden erőfeszítés, nem sikerül a gyerekekkel rendet rakni, különösen, ha egyedül vagyok. Márpedig ez gyakran van. Így állandóan harcban állok a káosszal. Szeretem, ha praktikusan, átláthatóan tudom pakolni a ruhákat, edényeket, és minden mást, mert ez megkönnyíti a mindennapi életet. Nem szeretem, ha nem használt ruhák foglalják a helyet, híve vagyok egy egészséges mértékű szelektálásnak, illetve feleslegesnek tartom a túlzott mennyiségű ruha felhalmozását is (bár vásárolni meglehetősen szeretek, de nem össze-vissza, céltalanul, inkább azt, amire szükség van). Inkább legyen kevesebb, de jól kombinálható darab vagy egy-egy jobb minőségű, még ha várni is kell olykor a beszerzésére. Ettől függetlenül a rendszerezéssel, szelektálással is hadilábon állok gyakran néha, így ingerült is tudok lenni, ha nem találok valamit vagy pl. dől-borul a sok ruha a szekrényben. Remélem, idővel ezeket a feladatokat is kényelmesebben be tudom iktatni az életembe.

Nemcsak tárgyi szinten, de az életem szervezésében is szeretem a rendet, következetességet, bizonyos fokig a fegyelmezettséget. Úgy, ahogy a gyerekeknél is, én is úgy érzem jól magam, ha tudom, mikor mi következik, mikor minek van meg az ideje. Erre jó példa, hogy nem szeretem az össze-vissza étkezéseket. Ha tehát egy csemete nem óhajt reggelizni, nem kínálom egész délelőtt, következik majd a tízórai. Nem hagyom kint neki a reggelit: ha nem ette meg, kicsit rábeszélek, unszolok, de ha nem, elpakolom. Éhezni persze nem hagyom, akkor előbbre kerül a tízórai, de úgy gondolom, hogy jobb, ha megszokjuk, hogy nem folynak össze a dolgok, mert nem fogom bírni, ha 5 ember ötféle időben eszik. Elég az nekem, hogy most Zita más rend szerint él, örülök majd rendesen, ha ő is felzárkózik hozzánk napirend terén, és megszűnik ez az idétlen időszak, hogy mindig van etetésre váró gyerek. Az etetés, evés csak egy példa persze, lehetne itt említeni a reggeli készülődést is. Az, hogy szeretek bizonyos rutint betartani, nem jelenti azt, hogy görcsösen ragaszkodok is hozzá. Ha úgy adódik, hogy a kocsiban alszik el a gyermek, mert program volt, hát, bumm, kibírjuk, egyszóval bizonyos rugalmasságot is fontosnak tartok. És a történethez itt is hozzátartozik, hogy az utóbbi hónapokban, sőt, talán években azért is éreztem/érzem magam kicsit szétesettnek, mert a különböző korú gyermekeimnek különböző napirendje, igényei vannak, és akárhogy is igyekszem, sokszor csúszok a dolgokkal. Tudom, hogy ezt lazán kéne venni, tisztában is vagyok a ténnyel, hogy több pici gyerek mellett nem lehet katonás rendet tartani, mégis bevallottam már magamnak őszintén, hogy ez olykor zavar. De mint sok minden más is, a kisbabás kor “kinövésével” ez is változni fog, és talán én is rendezetebben tudom szerevzni a napjainkat.

Akkor jöttem rá először, hogy szeretek bizonyos rend szerint élni, amikor 16 éves koromban elkezdtem triatlonozni versenyszerűen. Előtte 5 évig rendszeresen jártunk úszóedzésekre az öcsémmel (ezt nem versenyszerűen, csak egészségmegőrzés céljából, hobbi szinten), de egy idő után kezdett kevés lenni, több kihívást szerettem volna. A triatlonban ezt meg is találtam, remek sportágak ötvözete, szerintem. Maga a sportág szeretete mellett tetszett az új életmód is: egy elég feszített versenysportolós életet kezdtünk élni az öcsémmel (őt is “magammal rántottam”, sőt, apukám is megfertőződött valamennyire, büszkén írhatom, hogy ő is hősiesen végigcsinált egy-két triatlonversenyt szenior kategóriában, úszóversenyre meg még többet járt). Hajnalban úszóedzés suli előtt, majd suli, suli után kerékpár vagy futóedzés, utána otthon tanulás, majd kis pihenő. Így éltem jó ideig. Most sokan lehet, hogy kapásból bezárják a blogot, hogy ez nem normális: maga választ ilyen életet és még élvezi is! Nem kell ám azért (annyira, khm) bolondnak nézni, nagyon jó volt az. Legalábbis nekem. Ha az ember belerázódik, viszonylag könnyen megy, büszkeséggel tölti el az embert, hogy minden egyes nap legyőzi saját maga gyengeségeit. Mindennek megvolt a maga ideje, tudtam, mikor van tanulásidő, azt ki is használtam szorgalmasan, mert tudtam, hogy mikor jön el a lazítás ideje. Szoros rendben éltem akkor az életem, de volt célom, feladatom, és ez erőt adott. (a mostani életem nehézsége, hogy sosincs olyan, hogy leteszem a lantot, megcsináltam a feladatot, tehát utána pihenhetek: állandóan készenlétben kell állni, ha a gyerek úgy “akarja”, én sem pihenek. A szoros élet és állandó feladatok azonban most is jelen vannak, hajajj, nem is kicsit J)

Néhány év versenysportolás után rájöttem, hogy az nem nekem való. Illetve jók a versenyek, de nekem csak arra, hogy saját magam legyőzzem. Nem érdekelt, hányadikként érek célba, az sokkal fontosabb volt, hogy mit mutat a stopperóra. Ha az idő nekem abszolút rekord volt, de csak utolsó helyre volt elég, totál hidegen hagyott. Illetve egy ideig próbáltam azt hinni, hogy milyen rossz nekem, de rájöttem, hogy titokban örömünnepet ülök, mert a munkám eredményes volt, ez volt a lényeg, jobb lettem, és ez büszkeséggel töltött el. Újabb erőt, lendületet, motivációt adott a folytatáshoz. Így történt, hogy az egyetem alatt nagyrészt időhiány miatt átértékelődtek bennem a célok, és elmaradtak a triatlonversenyek. Helyette egyre több utcai futóversenyre jártam el, amiket sokkal jobban élveztem. A kutyát nem érdekelte hányadik helyen végzek, sőt, egy voltam a 10000 futó közül: csak magammal versenyeztem. Így saját magam motiválása gyanánt futottam néhányszor félmaratont (egyet Prágában, talán akkor már egy sejtnyi Kingával a pocakomban-kész csoda, hogy megmaradt, talán ezért futkos ő is ennyit, de komolyan, baromi gyorsan tud futni! J ), és futottam egyetlen egy maratont 2003 őszén. Ha volt verseny, cél, amire fel kell készülni, erőt adott az edzéshez, és ilyenkor egy magam is fegyelmezetten eljártam edzeni. Már várom, hogy újra “ringbe szálljak”, ha eleinte nem is annyit, mint előtte, de jó volna már sportolni. Szeretnék maaaajd, egyszer egy-két félmaratont lefutni külföldi városokban is.

Angol-német szakon végeztem, de emellett a németen belül a hollandot választottam specializációnak. Teljesen nulláról kezdve megtanultam hollandul az egyetem alatt, és bár idén már 7 éve, hogy nem nagyon beszéltem a nyelvet, azért a tudás nem tűnik el csak úgy. Abszolút az idegen nyelvek szerelmese vagyok, következő kiszemelt a spanyol, amit a munkahelyemen el is kezdtem tanulni, de külföldi utak miatt lemaradtam, majd jött Kinga, azóta nem kezdtem újra. Janinak azonban bejelentettem komoly igényemet, hogy szeretnék megtanulni, de most még kis ideig nem kezdek semmilyen tanulmányt. Éljem túl az elkövetkezendő pár hónapot ép ésszel, utána lehetne pihenni lehet újabb feladatot vállalni. Jó lenne egy szláv (talán lengyel) és egy skandináv nyelvet is megtanulni.

Ha már spanyol: imádom Spanyolországot! 8 éve egy hetet töltöttem Madridban az akkori barátom rokonainál, és ez elég volt ahhoz, hogy teljesen megszeressem az országot. Nem tudom, miért, de tetszik: tetszik az éghajlata (abszolút nyárpárti vagyok, bármilyen hőséget szívesebben viselek, mint a vaskos mínuszokat és sötétet), a hangulata, Madrid, a nyelv, az ételek, a kultúra, az emberek, a hozzáállásuk az élethez. Gyönyörű helyeken jártunk Madridon kívül is, nagyon szeretnék több helyre is eljutni. Nem véletlen, de Janival 2004 szeptemberére egy 3 hetes andalúziai túrát terveztünk, ami elmaradt, mivel Kinga kopogtatott, és sürgősen lakást kellett venni. Persze, hogy minden pénzt abba öltünk, amit nem bánunk a mai napig sem, de mivel a körülmények miatt nászúton sem voltunk, azt hiszem ki lehet találni, hová megyünk… J Majd egyszer… És ha úgy hozná a sors, nagyon jó lenne akár két-három évet ott élni, az lenne az igazi próba, akkor lehetne ám igazán megismerni az országot. Nekem amúgy is évek óta mániám, hogy kicsit külföldön éljek. Nem tudom, hogy viselném, egyelőre úgy gondolom, megnyugtató lenne számomra a gondolat, hogy egyszer hazajövünk, hogy az egész egy nagy kaland, amit ki kell élvezni, de minden kiderül. Meglátjuk, alakul-e úgy az életünk, hogy ez összejöjjön, hogy a 3 gyermek életét is tudjuk úgy szervezni, hogy megtegyük ezt a lépést. Nem lenne egyszerű, az biztos, de nem lehetetlen. És az is lehet, hogy Spanyolországból totál kiábrándultan térnék haza, de legalább megtudnám. Amíg nem töltök ott hosszabb időt, nem tapasztalhatom meg.

Végül néhány apróság: szeretem a helyszínelős sorozatokat, hónapok óta nem tudom megunni őket, és bár kevesebbet nézem őket, mint télen, most is odaláncol időnként a tévéhez. Nem szerencsés, de ez van, már nem küzdök ellene. A sorozatnézés alatt lehetne ugyan, de mégsem vasalok. Egyáltalán nem. Csak ingeket, ha szükséges, de lényegében ezt is átvette Jani, illetve nagyon vasalást igénylő darabokat. Nem azért, mert nem szeretem, ha puhák és simák a ruhák, hanem azért mert nincs erőm, ráadásul sok ruhadarabon a felvétel után kis idővel semmi nem látszik, hogy vasaltam volna. Főleg a gyerekekén nem. Zita születése után összeesésig tudtam magam hajtani a vasalás miatt, éjszakába nyúlóan vasaltam, mikor Zita is éjszakázott, rémes volt. És akkor Kinga kiválasztotta fiókból a pólót, odadobta az ágyra, míg választott zoknit, mire az öltözéshez jutott, gyűrődésnyomok voltak a pólón. Ki tudtam borulni rendesen. Egy másik háromgyerekes anyuka egyszer hallván ezt leteremtett, hogy miért nem szüneteltetem a vasalást, meg fogok így zakkanni. Észhez tértem, így most úgy teregetek és hajtogatok, hogy minél szebben tudjam elpakolni a ruhát. Ha Zita kicsit nagyobb lesz, és levegőhöz jutok, újra visszatérek a napi szintű vasaláshoz. És mivel a (késő)esték kezdenek talán kicsit rendezettebbek lenni, kezdek erőt gyűjteni, hogy ismét én vasaljam a ingeket is. :-P

És még egy apróság: gyerekkorom óta nagyon szeretem a pandamacikat, ha tehetném, a meglévő néhány darab mellé, gyűjtenék még jó pár darab plüss pandát. Természetesen ez most az utolsó, amire költünk. Tragédia, nem? J

Zita és a pohár

Sokat kínlódok, mert Zita nem nagyon iszik cumisüvegből. Ezért elkezdtünk pohárra "gyúrni". És ügyes! Na, legalább ez megy nekünk, ha kúszás-mászás terén nem is akarnak beindulni a dolgok. :) PEdig ott is hajszál híja olykor, hogy húzzon magán, meglesz az is nemsoká.

Vihar

Itt is volt/van vihar, naná! Egyedül küzdöttem az istentelen nagy széllel, alig tudtam az ablakokat becsukni, mert a szél nyomta vissza. Emellett nehezek, rosszul záródnak, nagyok is, úgy tűnt, szét fog ázni a ház, mert nem tudom bezárni. Eltűnt a Naszály is hol fekete felhők mögé, hol ilyenbe:

Bosszússág csak, hogy a medencére terített fekete nejlon pillantok alatt lerepült, amit Jani tégladarabokkal és vaslécekkel is lerögzített a földön. Én egy ideig közelharcot vívtam a több méterszer több méteres nehéz fóliával, nem volt vicces, a szomszéd végignézte, de egyszer sem kérdezte meg, segítsen-e. No, sebaj, bepöccentem, egy mozdulattal lerántottam az egészet, benn figyel a pincében a cucc. Este Jani visszateszi vagy tesszük, ha tudjuk, mert megint nagyon fúj. Addig meg dugig lesz a medence a fűzfa levelével...juhéjj!

Nagyobb szomorúság ez itt:
A jó nehéz agyagcserepet simán borította a szél, visszaraktam szerencsétlenül járt tuját, remélem, túléli a megpróbáltatásokat.

És most az jár a fejemben, hogy Kingának nem raktam be zárt cipőt illetve egy pulóver a legmelegebb ruhájuk. Remek. Holnap reggel lehet, hogy haza kell őket hozni, ha ilyen idő lesz. Márpedig miért változna. Igaz, délután is szinte percek alatt esett 10 fokot a hőmérséklet. azt hittem, elromlott a kinti hőmérő, de nem. Szép időket élünk.

De Zita legalább már alszik. Jól lefárasztott a gyermek, pedig csak egyedül volt, egyik helyről ültünk a másikra, sehol nem volt jó neki, mindig máshová "evezett" az ölemben, minden kell neki, küzd, fújtat, nyújtózik, nagyon akar. Csak még sok minden nem sikerül. Azt hiszem, egy kicsit szenvedős időszak hajnalán vagyunk... :) A világ megváltása a mai napon (is) elmaradt, de azért egy lájtos takarításra futotta. Az is több mint a semmi. :)