Építkezés: aljzatbeton előkészítése

Tegnap délután is volt szerencsénk kimenni családilag a házhoz. Bár, szerintem ezt nem gyakran fogjuk csinálni, mert a lányok rengeteget tudnak nyafogni, Kinga kevésbé, ő élvezi a terepszemlét jövendőbeli szobájában, de Zitát nem lehet letenni, de menne, Csilla meg tud menni, de nem akar. Így mindkettőnk kezében egy csemete, a mesteremberekkel alig lehet beszélni, ráadásul nehéz így átevickélni a sártengeren (tegnap majdnem belezúgtam Zitával és Kingával a gázcső árkába, mert jól megbillent a hídnak használt raklap, a frász jött rám, itt még a csodagummicsimmám sem segített volna :))) ) No, mindegy, azért láttuk, csináltunk képeket.

Tegnap lefedték az egész házat nejlonnal, és pont, amikor ott voltunk, elkezdték behordani rá ezeket a nagy vasrácsokat, ami már az aljzatbetonozáshoz kell majd

Csajok a konyhában, gummicsimmában :-)

A nappali. nem éppen otthonos még, de azért alakul :-) Előtérben a mosogató csöve teljes életnagyságban. Ha belegondolok, ezt a képet fogom látni hátralevő életem legnagyobb részében... :-)))

Most is folyik a munka, szerencse, hogy a zuhogó eső már nem sokat zavar. A fényképező kint üdül a telken, tehát jövök majd újabb képekkel. :) Most pedig balra el ebédet főzni. :)

Csilla csajosodik

Csilla még mindig állandóan szoknyát húzna. Kintre is. Végre elértük, hogy kint csak nadrág van, elfogadja. És végre elértük, hogy bent harisnyát húzzon a szoknya alá, mert rossz volt nézni hűvös napokon szoknyában, olykor mezítláb... Nem lehetett beszélni a fejével, rémesen konok ő is. Nehéz időszak, hümm-hümm.

Felfedezte, milyen klassz cipő, amit augusztusban vettünk neki az esküvőre. Időben...Csinos, kopogós, fehér cipellő. Kingának is van. Kinga felvette akkor is, de Csilla nem volt hajlandó. Most viszont állandóan ebben lennének itthon. Most próbálom védeni a kopástól a cipőket, mert közeleg a december eleji fotózás az oviban, nem lenne rossz, ha megmaradna sértetlenül.

azért főzni sem lehet akármiben és akárhogy!

Még Zitáról

ami kimaradt a Zita-összefoglalóból:

erre a fellépőre akar állandóan felmászni. Az őrületbe kerget vele néha (gyakran) :-))

Zitt nagy autótologató. ez nálunk nagy szám, mert ezt konkrétan senkitől nem látta! Fogta a kisautót, és elkezdte négykézláb mászva tologatni. Nemcsak ezt, hanem más matchbox-okat is, mert azért van ám nekünk ezekből is néhány (Csilla volt nagy autós, neki vettünk egy-két járgányt, és milyen jól tettük! :) )
Zitának van a legtöbb féle beceneve. A hivatalos megszólítás: Zita, Zitus, Zitu, mamának Zituka

Emellett éccsapja és két nővére (jó, néha én is :) ) szerte-széjjel ragozták a nevét, így mi millióképp szólítjuk a kisasszonyt. Ezekből néhány: Zittusmittus (főleg Csilla, neki Zittuszmittusz), Zittermitter, Zitt, Zittbaba, Zitti, Zizi, Ziti, Zizu.

Megmértem a lányt, 8500 gramm, tehát nem hízott, szerintem. Pedig azért eszik, a fene sem tudja mi van. Megint szórakozhatok az evésével, bár amíg a védőnő nem tudja, nem tud felidegesíteni. Szóval, senki ne szóljon neki, jó? :-)

Építkezés: villany-és fűtésszerelés

Gyorsan egy kis képes beszámoló, mielőtt az építkezésen elhúznának a dolgok. Mert, hogy zajlanak az események, hála istennek. A hétvégén itt tartottunk:

Fel van túrva az egész telek. Itt a légbefúváshoz egy árok, és benne a cső, az udvar sarkában pedig a levegőztető kimenet.

A kimeneti cső az erkélyről nézve.
A nappali, étkező és konyha az erkélyajtóból. Lefedték az egész házat hungarocell lapokkal, kerülnek be folyamatosan a víz és fűtés csövei. A földből kiálló szürke cső pl. a mosogató helyét jelöli
Kinga szobája. A légbefúvás csöve mellett ott a "normális" fűtés piros csöve is.
A fűtésrendszer elosztója
A benti nagyobb fürdő. A szürke csövek a víz csövei, az egyik kiállás a zuhanyé, a másik a kádé.
szennyvíz, légbefúvás és fűtés csövek az egyik wc-ben
Villanykábelek
Hátul, a bejárati ajtónál ismét túrás, a légbefúvás csövének
A gázcsonkhoz vezető árok, itt vezetik majd be a gázt
A teraszról lenézve, a piros kijövő cső lesz a szennyvíz, és az elvezető árok
Hm, ez nem építkezés, csak ilyen szép autóval furikáztunk egy hétvége erejéig. szuper volt, de azért örülünk, ha visszakapjuk a sajátot, erre nagyon vigyáztunk, nehogy saras legyen. Amúgy Dávid Ibolyának volt félretéve az autó a kölcsönző cégnél, de inkább mi kaptuk. :-))))
Azért biztos került bele sár, mert merő sártenger a telek, be sem álltunk, csak az út szélén parkoltunk. Mindenesetre a gumicsizma, amit az anyósoméktól kapott pénzből vettem, príma szolgálatot tett, anélkül elsüllyedtem volna. Nem kell röhögni, trendi rózsaszín gummicsimmám van a Decathlonból... :-))) Kis családom össze-vissza csúszkált, én voltam a stabil pont. :) Persze így cipelhettem is át a lurkókat mindenhol, de ez már mindegy. :)

Na, majd jövő nyáron! Olyan pázsittenger lesz itt a sár helyett, hogy megszólal. Khm, ha futja fűmagra tavasszal... :-))) Na, de csak optimistán.

Zita 13 hónapos

Nos, az a helyzet, hogy ez a lány egyre ügyesedik. Ehhez kétség nem fér.

Zita továbbra is a kényelmes gyerekek táborát erősíti. Nem kapkod el semmit. Ugyan a szülinapja előestéjén már kapaszkodva felállt, csak erről sunnyogva nem számoltam be, és ezt azóta is lelkesen gyakorolja, sőt, egyre erősebben, gyorsabban teszi, a tudomány itt meg is állt. Az oviban ugyan a cipőfelhúzáshoz letett padba kapaszkodva egyszer lépkedett néhány lépést, de az is egyszeri eset volt. A járástól szerintem még nagyon messze vagyunk, Természetesen nincs elkésve, továbbra is normális a ráérős tempója, csak én kezdek már kicsit fáradni. Jó volna, ha elindulna, hogy fizikailag kicsit helyrerázódjak. Kívánom mindezt úgy, hogy mindenki mondogatja, hogy akkor majd meg szaladhatok utána. Ez nálam azonban nem hat, én a másik két lánynál is úgy találtam, hogy inkább utána, mint vele. Az oviban például Csillára mindig rájön a pisilhetnék. Ahogy beérünk. Míg Kinga átöltözik, addig én megpisiltetem a kabátos Csillát, Zita ezalatt a mosdóban négykézláb mászkál, mert ugyan hova tegyem a dedet, ha a kocsiban hagyom kint, egy-két perc után méltatlankodva sír, joggal, és hideg is van. Szóval, klassz, ahogy ott mászkál, majd pár pillanat múlva veszi szájába a mutatóujját, ahogy azt szopogatni szokta. Nem ecsetelném, mennyire örülök ebben az influenzapánikos időszakban, pláne, hogy meghoztam a nehéz döntést, hogy ne oltsunk. Na, mindegy. Egyszer csak elindul Zita, és kevesebb lesz az efféle stressz. Ha karácsonyra meglepne ezzel a tudománnyal, már jók lennénk! J Addig meg élvezem a látványt, amint vigyorogva, kis kezeit a földre csapva, riszáló popóval mászik, hát, azért az imádnivaló!

A lépcsőn bezzeg fürgén mászik felfelé! Úgy felmegy az emeletre mint a pinty, csak nem árt mögötte lenni, ha rosszul tenné a lábát. De amúgy már többször felment segítség nélkül, csak bátorító támogatással a háta mögött. Zárjuk is a lépcsőnél a csapóajtót, nehogy baleset legyen.

egyre több „okos” dolgot csinál mint pl. beteszi a csatot a hajamba, etet (az én számba teszi a falatot a sajátja helyett, hurrá). Ha éppen olyanja van, elszöszmötöl, de egyre gyakrabban anyuka csípőjén szeret utazni inkább (anyuka csípője ezt nem imádja már… J ), imád szekrényből ruhákat kihajigálni (én kevésbé vissza J ), imád minden szöszt bekapni (én kevésbé imádom, és állandóan stresszelek a takarítás miatt), és nemcsak szöszöket, hanem játékokat is. Akárhogy vigyázok, Csilla valahogy mindig úgy borítja ki a Barbie babák cipőit vagy hozza be a csatos dobozt, hogy Zita is elérje, aztán rohanhatok. Lepakolja a lányok rajzolós asztalát, amin amúgy is mindig káosz van (főleg, hogy Csilla imád vagdosni, és állandó papírhalom van az asztalok alatt, na, ehhez jön most jó nagy kupac filctoll és ceruza, wow!), de ezeket az asztalokat nem tudom megszüntetni. Nem baj, amíg kárt nem tesz magában, veszélytelen a kaland, csak nekem kell (megint) pakolni. J

Evése most nem túl jó, hol tetszik neki az étel, hol nem. Még mindig két ujjával „csipeszelve” eszik a legszívesebben, de már kapta be a falatot villával is. Ha villával nyújtom a falatot, leveszi a villáról. Egyre többször csinálja, hogy nagy kedvvel elkezd enni, majd hirtelen hátravágja magát az etetőszékben, megfeszül, sír. fogalmam sincs, mi baja ilyenkor, de utána nem kell neki az étel. Hogy most a foga jön, nincs étvágya, vagy egyedül szeretne csinálni dolgokat, csak találgatom. Mindenesetre elkezdtem vele is kicsit küzdeni, hogy elegendő táplálékhoz jusson. Szopizik még sokat, főleg elalvásnál, de ha nyűgös, továbbra is megkínálom, utána jobb a kedve, megint le lehet tenni kicsit játszani.

Éjszaka meg aztán szopizunk nyakra-főre, mert az éjszakák kezdenek ám jól kitalált krimivé változni. Az egyik újdonság az, hogy ha szopizik és utána beteszem az ágyba, hirtelen felül, és sír. Mintha nem akarná, hogy ott hagyjam, hogy egyedül hagyjam. Visszafektetem, betakarom, de keservesen sír tovább. ott hagyom, mert ha álmos, ez csak pár másodperc. HA nem álmos, akkor lehet mindent elölről kezdeni, és várni, hogy elálmosodjon. Éjszaka ez úgy néz ki, hogy mivel vele alszok egy szobában, nem alszik vissza pici sírás után, hanem áll az ágy végében, és néz, várja, hogy kivegyem. Már sokszor rázza a fejét szopi után, jelezvén, hogy ne tegyem be az ágyba, és „evez” a nagyágy felé. Eddig azt csináltam, hogy magam mellé vettem, annak ellenére, hogy tudom, jó úton vagyunk „elrontás” felé. De ő nem aludt, hanem elkezdett kínlódni. Irtó álmos ugyan, állandóan felül, hozzámbújik valamilyen formában, fejét nekem dugja, keresztbefekszik rajtam, és még a jóég tudja hogyan, és ez nagyon fárasztó. Hosszú idő után elalszik ugyan, de én teljesen kimerülök, mert én persze gyorsan elszenderülök, és nagyon rossz, ahogy félálomból ugrok, ha úgy érzem, hogy leesik, átesik, stb. Összefoglalva: szeretné valahogy, hogy ott legyek elalvásnál, de ha ott vagyok, az ébren tartja, tehát sakk-matt. Ez az egész így nagyon nem jó, ezért egyre gyakrabban alszom a dolgozószoba kanapéján. Ha ugyanis kimegyek a szobából, pár másodperc múlva csend van. Így talán átvészeljük ezt az időszakot, aztán egyszer talán abbamarad a letevés utáni sírás. nagyon jó lenne, mert két rosszul alvó gyerek mellé ha Zita is felsorakozik harmadiknak, megbolondulunk. Már így is. J

Még kétszer alszik, délelőtt és délután, általában oviból hazatérés után. Ez is nagy halálom már, mert ilyenkor késő este alszik csak el. E téren is várom az enyhülést, hogy beálljunk az egy alvásra, addig meg küzdögetünk, sakkozunk, napirendbe nyúlunk, éssatöbbi.

egy szó mnt száz, eltelt ugyan a „bűvös” első év, de én még nem érzem, hogy javult volna valamit az életünk minősége, már ami a feladatok, programok szervezését illeti. Zita nem megy még, csúsztatott a napirendje a másik kettőhöz képest, egyedül az evés jobb, mert a mi ételeinket eszi. Most kíváncsi vagyok, hoz-e némi enyhülést a 14. hónap.

addig pedig...

így állunk most

így imádjuk apát, mert apa az szent és csak egy van :)
Útban felfelé
csak a hátát látjuk :)

Három macskával

Hát, szóval hazajött ez a kószáló macska. elég hihetetlen, oedig tudom, hogy vannak hosszabb időre elkóborló macskák, de Móziról nem gondoltuk, tényleg annyira ragaszkodó volt.

Mindegy, most itt van, és ma délelőtt is itt várt minket, mikor úszás után hazaértünk. az éjszakát szeparáltan töltötték a macskák, fogalmam nem volt, mit kezdenek egymással.

Ma összeengedtem őket. Kerülgették egymást, Jázmin többször fújt Mózira, mikor közeledett. aztán a két kisebb elkezdett bírkózni egymással, Mózi figyelt és közeledni próbált. az volt az érzésem, hogy annak ellenére, hogy idősebb, mintha csatlakozni akart volna. Aztán össze-összekaptak Gyémánttal, de nem tűnt harcosnak a dolog. Ezt még úgyis meg tudom állapítani, hogy hasonló macskás szituban nem voltam. Sokáig nem tudtam figyelni őket, mert dolgom volt, de ott hagytam őket. Gondoltam, ha komolyan összekapnak, azt hallom, mert akkor van nyávogás meg más egyéb. Csend volt. Párszor lementem megnézni őket, és nem volt semmi. Mózi itt pihent, a másik kettő ott játszott, majd egymás táljából ettek, és nem történt semmi.

Este egy tálból ettek.

Ha elfértek volna, ezért Mózinak külön adtam, de amúgy nem ellenkezett a másik kettő sem. :)

Most nincsenek már elkülönítve, aminek örülök, mert a belső pincerészbe nem kell macskát zárni, legalább ott ne piszkítsanak. Bár rendesen használják az almot, azzal nincs gond.

Hát ,ez van. Mózi ugyan este kiszaladt a nyitott garázsajtón, Kinga el is kezdett zokogni, hogy megint elmegy. Bevallom, nekem is elszorult a szívem, de előfordulhat újra. (a dolog nehéz része, a lehetőség, hogy újra eltűnik), aztán végül sikerült Mózit visszahívni, épp' csak az árokparton játszott. Most itt van mindhárom biztonságban. Kinga megnyugodott, könnycseppek felszáradtak.

És nagyon örülünk, bár azért tényleg váratlan fordulat a nulla macska után gyorsan három. :-))

De inkább három, mint egy se, és bánatos gyermeklelket kelljen ápolni. :) Majd meglátjuk, hogy bírunk velük. :)

Majd csinálok képet a hatalmas, gyönyörű szőrű Móziról, csak ma gép az építkezésen volt.

Mózi hazajött!!!

Hazajött Mózi, igen. Jani késő este jött haza, és a macska ott nyávogott a pince ajtajában, mintha mi sem történt volna, csak épp' majdnem két hét telt el, mióta eltűnt,folyt. köv. onnan, ahol abbahagytuk.

El sem hisszük nagyon a dolgot, pedig előfordul macskáknál ilyesmi, de Mózinál nem hittem, hogy hosszabb idő után előkerül. Pedig ő az, a szőre, szeme minden ismerős, csak hatalmasat nőtt!! Látszik, hogy evett, tehá valaki gondozta, de ugye smmit nem tudunk az elmúlt két hetéről.

Nem tudom, örüljek-e. Marad most velünk vagy újra eltűnik. Örülünk, hogy itt van, aztán megint szomorkodhatunk, ha elmegy.

Arról nem is beszélve, hogy így már hárman vannak :-P, és gőzöm sincs, hogy fognak kijönni. Mózit most így is beraktuk az egyik belső részébe a pincébe, mert a két hím fújt egymásra, bár viszonylag szolid formában. Tanácstalan vagyok, mi van ilyenkor, nem tudom, hogy kell ezt kezelni.

Majd folyt köv, mert Zita felébredt.

Zita szülinapi ajándéka

szeptember végén kaptam egy hírlevelet egy névreszóló takarókat gyártó cégtől, hogy kínálatukban újdonságként megjelent a lábzsák. Már többször rendeltem tőlük takarót ajándékba, mert ugyan nem túl olcsó, de ajándéknak kiváló, és sikere is volt mindig. kis családomban is már csak nekem nincs ilyen takaróm, magamnak mégsem rendelek, pedig olyan jóóóóó puha... :)

Ezt a lábzsákot is ugyanolyan puha polár anyagból gyártják, és úgy alakítják, hogy kényelmesen be lehessen kötni a babakocsiba. A gyermek így nem tudja lerúgni, mint a sima takarót. Nekem egyből megtetszett, és mivel éppen akciós volt, és nem is találtam még ki semmit Zitának szülinapjára, lecsaptam rá.

Kellett rá várni, tudtam, hogy a szülinapra nem lesz meg, de bíztam benne, hogy Zita nem fog méltatlankodni. :-) Végül elkészült, Jani ment el érte személyesen, így csütörtökön végre hazakerült a lábzsák. íme, összezárva.

Befűzött állapotában elfelejtettem képet csinálni, meg nem is ezzel a kocsival használjuk gyakrabban majd, de a kis ajándékozottról készült fotó, amint éppen mélázva várja, hogy tesói kibicajozzák-motorozzák magukat. Fázni biztos nem fázott, tényleg kellemes meleg, persze nem tomboló mínuszokban, de most még elég.

Ez nem lábzsákos kép (de abban ül az alany), ez inkább amolyan tegnapi kedvenc felvétel. :)

Halloween és Mindenszentek

Halloween-nek nincs nagy hagyománya nálunk, de mivel Magyarországon is egyre több helyen ünneplik, ki-ki a maga módján, akár bulikkal, akár "csak" tökfaragással, bennem is évről-évre megfogalmazódik, hogy meg kellene róla emlékezni. Már csak a buli kedvéért is, ez is egy program a lányoknak, és mert egyszerűen szeretem a narancssárga és fekete színt együtt... :-))) /fontos!!! :-)/

Angol szakos ex-egyetemistaként az angolszász kultúra nem is áll tőlem távol, ráadásul 9 évvel ezelőtt ezekben a napokban még éppen Dallastól nem messze időztem rokonlátogatás alkalmával, ahol részese lehettem kicsit az amerikai típusú halloween hangulatnak. nagy dolog nem történt, de jópofa dolog volt nyitogatni az ajtót a jelmezes gyerekeknek és osztani a cukorkákat, ügyelve, nehogy rágó keveredjen a cukorhalomba, mert ha netán baleset lenne belőle, és kiderül, honnan a rágó, komolyan felelősségre vonják az embert. Legalábbis vendéglátónk erre figyelmeztetett, gondoltam, biztos úgy van, az USA-ról el bírok mindent képzelni, bár nekem elég furának tűnt a dolog, na, mindegy. Természetesen nem lett semmi komoly tragédia a cukorosztásból (valószínű volt), nekem viszont lett kis Halloween élményem.

Ettől függetlenül idén sem vittük túlzásba a készülődést, ami nem olyan nagy baj, de egy tököt szívesen kifaragtam volna. Jani viszont biztos a világból is kirohant volna, ha megkérem, hogy még egy tököt is kerítsen nekem valahonnan, a Zita szülinapi ajándékát így is jócskán lemaradva tudta megszerezni, már annak is örültünk. Így, idén meggyújtottunk két asztali műtöklámpást, a lányoknak ez is tetszett. Űztük a szellemeket késő éjszakáig, :) míg a mécsesek el nem aludtak maguktól. halloween-i elem még, hogy kaptunk Jani unokatesójától sütőtökös sütit, kicsit kekszszerű, nagyon finom, így csak lett kis "töközés". Majd meglám, jövőre sikerül-e "rémisztőbb" halloween-t csinálni.

Ma aztán felkerekedtünk, és átmentünk Romhányba, a temetőbe, hogy gyertyákat gyújtsunk.

Gyönyörködtünk a koszorúkban...

...a temérdek virágban, amik kicsit megfagytak, de akkor is nagyon szépek voltak

...mama gyönyörködött kicsit legkisebb unokájában

...gyönyörködtünk a gyertya-és mécsestengerré váló temetőben, ami a szomorkás ünnep ellenére engem minden évben lenyűgöz. Gyönyörűek a temetők, ragyognak, rengeteg az ember, egész nagy családok keverednek össze a síroknál, mégsincs stresszes tömegélménye az embernek.

...és végül most este meggyújtottam két gyertyát azokért, akiknek a sírjára személyesen nem tehettem és csendben emlékeztem. Van kire...

Vidám, csajos, táncos

Tegnap reggeltől ma délig egyedül voltam a 3 haramianővel, és, hát, eléggé megtépázták az idegeim. A vége felé egyre többet kiabáltam, fogyott a türelmem, a kötélidegeim nemhogy vastagodtak volna, de vékonyodtak, és ez nem volt túl jó.

No, szóval már meglehetősen paprikás hangulatban voltam délelőtt, mikor kérték, hogy tegyem be az "anya-zenét", csak így, egyszerűen. az anya-zene a Modern Talking 'Back for good' című albumát takarja, amit még aznap vettem, hogy megírtam a matek érettségit. akkor volt kedvencem az együttes, amikor akkora voltam kb. mint most Kinga, és mivel akkor jelent meg ez az album, jutalom gyanánt, amiért túl voltam a két írásbelin, megvettem. akkoriban többször hallgattam, majd évekig elő sem vettem. Augusztusban, mikor közeledett a lagzi, gondoltam, hogy "gyakoroljuk" a bulizást, és kerestem, milyen könnyedebb, pattogós, de nem gyerekdalos cédét rakhatnék be a lányoknak. Ezen a MT cédén akadt meg a tekintetem, és a lányoknak is tetszett. Azóta milliószor berakatták velem, főleg Csilla, annyira, hogy kezdtem kiütéses lenni az MT daloktól, jóból is megárt a sok alapon. Most egy ideje nem hallgattuk, "kipihentem" magam, ezért újból képes voltam végighallgatni, mikor délelőtt ezt óhajtották hallani.

És, csodák csodája, paprikás hangulat egyből tovasuhant, mikor megláttam, hogy 3 gyermekem vidáman perdül táncra, ki-ki a maga módján persze. :)

Mivel továbbra sem tudom beilleszteni a videót, és időm sincs utánajátni a problémának, ismét csak a LINK a vidám táncikálásról.

Azért kiemelném Zita extraegyedi technikáját... :-)))

Ovis úszás 5-6.

Múlt héten egyedül ment Kinga úszni. Történelmi esemény!!!

Történt ugyanis, hogy előtte hétfőn tudtuk meg, hogy Niki másnap nem tud jönni vigyázni a két kicsire, mert talált egy állást, felvették, és ügyintéznie kellett. Mondtam Kingának, hogy nem tudok vele menni úszni. Ő kijelentette, hogy márpedig akkor ő nem megy! Elindult a győzködés. Semmi nam hatott. A végén kissé ingerülten az asztalra csaptam valamilyen evőeszközt (szerencsétlen módon eltalálva egy tányért, ami egyből el is repedt, kettétört-az ovis úszás első tárgyi áldozata. :-( ) Kimentem a fürdőszobába lehiggadni. Mikor visszamentem, Kinga nagy sóhajtással bejelentette, hogy "na, jó, elmegyek egyedül!" Alig akartam hinni a fülemnek, többször visszakérdeztem, hogy biztos-e. Végül egy jutalommagazint is felajánlottam, ha ügyes lesz. Tudtam, hogy egyszer kell valahogy kipróbálnia az úszást nélkülem, onnantól könnyebb lesz.

másnap Jani korábban vitte be az oviba, így az ovisokkal indult úszni, nem én búcsúztattam a busznál. Ez is eredményesebb megoldás volt.

És természetesen ügyes volt, semmi "tragédia" nem történt, élvezte, és be is gyűjtötte a jutalom matricát, amit egy füzetben gyűjtünk. eredetileg a kezük fejére kapják, de ő most már a füzetet viszi, nehogy elhagyja a matricát. Mert az fontos. :-D

Ma délelőtt megint én voltam az egyik kísérő, így, Kinga nagy örömére, velük utaztam a kisbusszal. Örült, hogy ott vagyok, többször integetett, és ügyesen csinálta a feladatokat. Ma már megcsinálta, hogy a medence szélén kapaszkodva nagy levegőt vett, és lemerült. A vízi kukaccal háton és hason is ügyesen mellúszó lábtempózott, nagyjából szabályos is volt és haladt is. Príma. Anyuka büszke lehet a dedre. :)

Az úszás végén anyukák részére igencsak pörgős feladat volt a 14 gyermek felöltöztetése, akik között van 7, de 4 éves is. No, a kisebbekkel lehet elszöszölni, lassúak, bambiznak. Egyszer volt, hogy 5 kislánynak segítettem egyszerre, de úgy, hogy Kingát kértem, hogy amennyire lehet, öltözzön egyedül (mert ő tud természetesen), hogy tudjak a többieknek segíteni. Kinga segített is önállóságával. Jól lefőttem, mire kiértünk a lurkókkal a buszhoz, de teljesítettük a próbát.

Az egyik kislány mosolyogtatott meg minket, aki, miután segítettem neki felöltözni, szépen elegánsan ott is hagyott a vizes cuccaival. Legjobb tudásom szerint visszaemlékeztem, melyik papucs az övé, stb., beraktam a táskájába, a kisasszonyt pedig a játszósarokból hívtam le, hogy ugyan, zoknit húzni kéne. Később már utazunk vissza a busszal, mikor C. előre kiált: "Jaj, anyukák, elpakoltuk a papucsomat???" Jó, hogy eszébe jutott. :) Természetesen megnyugtattam az amúgy egyik legkisebbnek számító kislányt, hogy minden rendben van. Aztán lehet, hogy anyuka holnap jön öklét rázva, hogy márpedig hol a papucs... (no, jó, ilyen nem lesz, anyuka is volt már kísérni, tudja, hogy mekkora felfordulás egy ilyen öltöztetés)

Még két alkalom van ebből a turnusból, én lelkesen fel is iratkoztam jó előre kísérőnek, úgyhogy jövő héten folytatódik a móka és kalandtúra. :-)))

Mindent a gyermekért. :-)

ui: jövő héten levonulok az uszodatérbe is képeket csinálni, mert üvegen keresztül nem lehet normálisat csinálni.

Az új cicák

A villámhírekben már írtam, hogy megérkezett a két új cicánk, tegnap este. Így két új családtaggal bővültünk, én pedig kaptam két új "gyereket". :))

igazán csajos neveket választott Kinga (természetesen határozott volt, mint mindig). Ő itt Jázmin (aki először Hercegnő volt, de módosult Jázminra). Háromszínű, mert a farka vége szürke, a szeme pedig kék. Ő lány, ha minden igaz, és ő talán a félénkebb a kettő közül. Sokat játszanak ezzel a gyökereztetés alatt álló növénnyel, amit már Mózi is leharcolt. Teljesen szétkarmolták a leveleit, mire észbekaptam volna, hogy a pince belső részébe vigyem. Különösebben nem zavar, amúgy is baromi nagy növény lett volna, egyelőre meg nem akarok sok szobanövényt beszerezni. Úgyhogy hagyom, hogy játszanak a leveleivel. :)

Ő pedig Gyémánt, a fiú cica. Ő is nagyon szép csíkos, és ő az elevenebb, belevalóbb. Még Jázmin óvatosan szglászott tegnap új helyén, érkezés után, addigra Gyémánt már felfedezte a pince számukra fenntartott részét.

Ma kivittük őket napozni, a kinti dolgokkal ismerkedni, de alapvetően egyelőre pince-cicák. Hideg is van, kicsik is, és valljuk be, sokkal óvatosabb vagyok Mózi eltűnése miatt. Nem akarom, hogy ők is elkóvályogjanak, aztán netán valaki felpakolja őket. Ebből a szempontból pozitív,,hogy jóval bizalmatlanabbak az embrekkel szemben, Gyémánt hevesen ficánkol, ha felemeljük, nem nagyon engedi. Persze, nem is én akarom alapvetően emelgetni... :)

sokat vannak együtt, figyelik egymást, ha valamelyik új dolgot próbál ki (mint pl. az alom), akkor a másik bátrabban követi. Jó, hogy ketten vannak, összebújva alszanak doboz kuckójukban, sokat bírkóznak, édesek.

Más természetű macskák, mint Mózi volt, de az is számít, hogy Mózi egyedül volt, nekünk kellett a testvéreit és anyját pótolni, amennyire tudtuk. Ők sokkal több tejet isznak, viszont ők is a konzervkaját részesítik előnyben, mint Mózi. :)

Nagy most az öröm a lányok részéről (is), nekem még szokni kell az új lakókat (persze gyorsan megy a dolog, meg rutinosabban látom már el őket, mint Mózit, aki első saját macska volt), ráadásul éberebbnek kell lenni, mert ketten vannak, nehogy valamelyikre rálépjek. De jó, hogy vannak, vigyázunk is rájuk rendesen! :)

Építkezés: villanyszerelés, festés, lépcsőépítés

A nagy Mózi-siratásban és konyhatervezésben elmaradtam az építkezős hírekkel.

Megtörtént villanyvezetékek bevezetése, tele van vezetékkel az egész ház. Komoly fejtörés kitalálni, hogy hol legyen konnektor, háztartási gép, internet stb., többé-kevésbé meg kell hozzá tervezni a szobákat is (pl. hol lesz írósztal és ehhez hasonlók), ami elég nehéz feladat, mert nem nagyon lehet még érezni a teret a szobákban. Azért nagyjából megvan a dolog, de sajnos ettől függetlenül a villanyszerelők munkájával nem vagyunk megelégedve.

Úgy beszélték meg Janival, hogy a vezetékek a pincében fussanak egy csatornában, ha valahol meghibásodik, lehessen javítani. Ehhez képest most a lakótér padlózatán futnak a vezetékek mindenfelé, ami nem jó: azt senki szét nem szedi, ha történik valami, ha javítani kell valamit.

A másik, amin Jani eléggé kiakadt, egy tornácon lévő konnektor helye. Kívülről megjelölték, hol legyen. Eddig oké. Jani szerette volna, hogy minél közelebb a fal széléhez, ne legyen szembetűnő a falon a konnektor. Ehhez képest kb. 10 centivel mellette fúrtak ki, jóval messzebb a fal szélétől. Bentről fúrtak kifelé, és ott nem volt bejelölve… ezt illet volna ellenőrizni, hogy jó helyen van-e, ha mégis jobbnak látják máshol fúrni, akkor meg illik egyeztetni.. Arról nem is beszélve, hogy a külső részen meghasadt a gerenda, úgy fúrták a lyukat!! Ha fordított irányban fúrnak, senkit nem zavar hasonló hasadás, mert a belső falra még rájön a szigetelés és burkolás, nem fog látszani. Jani pokolian dühös volt, jogosan. Rendezzük az emberekkel a dolgot sürgősen.

Látszik a kiálló kábal, és jobbra tőle talán, a széhez közelebb egy x-szerű jelölés. Ennyivel ment csak mellé... A széthasadt fal viszont jól kivehető. (jó, nyilván nem gigászi méretű sérülés, de bosszantó, mert elkerülhető lett volna.)

Jani kihasználta a 3 napos ünnepet és a jó időt, és haladt tovább a festéssel. Most már minden tornác-oszlop le van festve, a teraszfödémet végig lecsiszolta és alapozózta. Emellett felkerült sok ablak keretére kívülről a sötétebb szín.

Egyelőre úgy gondoljuk, hogy csak a keret marad sötétebb. Lehet, csak azért, hogy minél kevesebbett kelljen Janinak festeni? Khm. J A ház belsejében még így is ott a tengernyi nagyságú födém, ami festésre vár, meg biztos lesz egyéb festenivaló is, szóval, lesz móka bőven. A legnagyobb gondot azonban hideg idő fogja jelenteni, hiszen 5 fok alatt nem lehet festeni. Így csak bizakodunk, hogy lesz még 5 fok feletti idő, és nem akkor, amikor Jani dolgozik, mert ezeket a tennivalókat is be kell fejezni.

Én eközben szombat éjszaka nekifeküdtem a tervezésnek, és előrukkoltam egy konyhatervvel. Részletek változhatnak még, de az nagyjából megvan, hol lesznek a gépek, csap, éssatöbbi. Ez most a lényeg. Az, hogy utólag az egyik szekrény nem 3, hanem 4fiókos lesz, már csak részletkérdés. Hamarosan indul a víz és gáz szerelése, ezért fontosak ezek a részletek.

Másik viszonylag új dolog, hogy kiöntötték betonnal a lépcsőházi lépcsőt.

Ez már talán két hete, hogy történt, csak viszonylag „csendben” zajlott. Nem tudtuk pontosan, mikor öntik ki betonnal, így kicsit kellemes meglepetés volt, de inkább ilyen meglepetések érjenek, mint másmilyenek. Most már lehet kulturáltabban közlekedni a pince és a földszint között. És, hát, persze, lehet járni locsolni a betont, ahogy azt már jóól megszoktuk és begyakoroltuk. :-D

Mózi eltűnt

Csillát és Kingát az imént vitte el Jani mamához egy kis üdülésre, Zita éppen elaludt, így rámszakadt az egygyermekes „szabadság”. Rengeteg mindent kellene és jó lenne csinálni, úgy mint tornázni egy jót, ebédet főzni, vagy éppen felszámolni a csatateret, amit a két leányzó hagyott maga után. Mert most még tegnapról is maradt pakolnivaló, tegnap ugyanis teljesen levert, már-már depis voltam. Semmi nem nagyon érdekelt, ingerült voltam, szomorú, estére pirosra és dagadtra sírtam a szemeimet. Mózi, a pici cicánk ugyanis eltűnt.

Tudom, hogy hülyeség ez egy immáron harmincéves nőtől, de nem tehetek róla. Szerda este óta nem láttuk a kis szőrmókot. Este 6 körül még ott mászkált az erkélyen, gondoltam is, hogy lassan be lehet vinni a pincébe. Kicsi még, jobbnak láttuk őt az éjszakai hideg elől a pince viszonylagos melegségébe zárni. Aztán végül nem mentem le bezárni őt, mert egyedül voltam Zitával éppen, macerás lett volna őt is felöltöztetni. Gondoltam, hogy Janiék fél órán belül hazaérnek a főbérlőinktől, akikhez éppen átugrottak, egyszerűbb lesz akkor elintézni a macska dolgait. Végül este 8 körül jutottam ki, de ez nem kellett volna, hogy probléma legyen, volt már, hogy este 9 körül értünk haza, és jött elénk a cicus. Most azonban nem. Ajtónyitásra, garázskapu nyitására, fényre, hívásra sem, semmi. Kiöntöttem neki azért a kaját a garázsban, gondoltam, ki-kinézek, hátha csak kicsit átkószált a szomszédokhoz. A közvetlen szomszédokhoz járt kicsit, néha, de onnan is gyakran visszajött. Ha éhes volt, azonnal megjelent, lekuporodott a bejárati ajtó előtt. Ha kimentem, ha nem is volt éppen az ajtóban, egyből hallotta, és futott. Ugrott fel a lábamhoz, rólam már tudta, hogy én hozom neki a kaját, szóval, lelkesesen fogadott. nekem is jól esett ez a ragaszkodás, jó volt őt gondozni. Ezért aztán felettébb aggasztó, hogy szerda este óta nem jelent meg. Tudom, hogy a macskák mászkálósak-kószálósak, főleg a hím macskák, de Mózi pici volt még, nem is csinált ilyet. Lehet, hogy most szokott rá a csavargásra, de ennyire? A szomszédok macskái is mindig hazamennek este legalább enni. Mózi pláne jött, hiszen tudta, hogy éjszakára mehet a jó meleg garázsba (kinti hőmérseklthez képest).

Nem jött haza tegnap egész nap, sem este, és most, mindjárt dél, és híre nincs neki.

Tegnap egész nap nézegettem ki az ablakokon, hátha feltűnik feket kis alakja, de hiába! Nem gondoltam volna, hogy ilyen rossz ez. Egy átlagos macska, tényleg SEMMI extra nincs benne, de a miénk, hozzánk kötődik. Én ápoltam, etettem, takarítottam utána, sokszor bosszankodtam isa félrement macskapiszok miatt, ennek ellenére jó érzés volt kicsit megdögönyözni, olyan szép, fényes lett a szőre az utóbbi időben. Megnőtt, helyes, jópofa macska lett belőle. Másfél hónapja van (volt) itt, már éppen túlvoltunk az első időszakon, amikor kicsit megerősödött. Ennyi lett volna? Megszakad a szívem, ha belegondolok, hogy baj érte, valaki, valami bántotta, de nem tehetek semmit. Talán ez a legrosszabb, hogy tehetetlen vagyok, nem mehetek be más udvarára keresni a cicát. Mert a macskáknak ilyen a természete, hogy jönnek-mennek, tudtuk mi ezt, hogy el fog mászkálni, és hogy teljesen nem lehet megvédeni. Neki kell megtanulni megvédeni magát bizonyos helyzetekben. Egyszer a 3 házzal lejjebb lakó szomszédunk, az óvoda vezetőnője, Szilvi, visszahozta, nehogy a kutyájuk bántsa az akkor is elcsavargó Mózit. Akkor megúszta lehet, de tudtam, hogy őrt nem állhatok felette, és a pincébe sem zárhatom egész napra. Azért reménykedtem, hogy nem lesz baja, hogy tud magára vigyázni. Talán tudott is, de jó lenne erről tudni.

Talán annyit tehetek, hogy szórólapokat dobok be a környező házaknál, hátha látták, tudnak róla BÁRMIT is. Lehet, hogy hülyének néznek majd, hogy a sokszáz macska közül pont egy ilyet keresek, de jó lenne tudni, hogy mi van vele. És esetleg fel lehet hívni az állatorvost, hogy nem vitt-e alaki hozzá hasonló cicát, bár nem tudom, ezzel mennénk-e valamire. Ha baja is történt, legalább feldolgozzuk, szomorkodunk, de túllépünk rajta, és szerzünk új cicát, vagy cicákat. Mert Kinga már nagy szomorúan, sürgősen szeretne újat, de inkább kettőt. Már nevük is van, bár cica még sehol. Kinga már szomorkodik a macska miatt, sírdogál érte, de nagyon még nem érzi át, hogy mi minden történhet egy ilyen cicával. nem is baj. Elég, ha én tudom. Csilla csak mondogatja, hogy elment Mózi, de még annyira sem fogja fel mint Kinga. Úgyhogy, úgy tűnik, én szenvedek a legjobban. Még reménykedek, hogy visszajön, hiába lehetne egyszerűen új macskát hozni, belül dacolok, hogy nekem EZ a macska kell. Nem lehet, hogy másfél hónap ápolás, nevelgetés után egyik pillanatra a másikra eltűnjön, hogy ennyi volt.

Pedig lehet. De akkor nem tudom, hogy akarok-e még házi állatot, hogy el tudom-e ezt gyakran viselni, hogy eltűnnek, hogy bajuk lesz.

Azt hiszem azonban, hogy pont a gyerekek miatt újra bele kell majd vágni, remélni, hogy nem sokszor fordul elő ilyesmi, de ha igen, próbálni kicsit „rutinosabban” kezelni a veszteséget.

Mert nagy luxus depisen kóvályogni itthon, miközben dolog ezernyi van. Úgyhogy megyek is, összeszedem magam, utolérem magam, aztán majd lesz valami. Talán most segített, hogy kiírtam magamból a bánatot.

készült egy videó nemrég a cicusról, ahogy egy pici plüss elefánttal birkózik. Még Kinga választotta neki a saját plüss játékaik közül, hogy az legyen a Mózi játéka. mosolyogtam magamban kicsit, gondoltam, hogy sok értelme nincs, mert a macsek majdnem minden mással jobban eljátszott, rá sem hederített a mű játékra, végül azonban Kingának lett igaza. A macska valamiért felfedezte a játékot, és hatalmasakat birkózótt vele. Nagyon mulatságos volt. Itt a videó róla, sajnos megint nem tudom a videó script-jét átmásolni a youtube-ról, ezért illesztem csak be a LINKET . Ha valaki fél perc mosolyt szeretne, nézze meg! Sajnos, úgy tűnik, nekünk is már csak ennyi maradt Móziból.

Debreceni szülinapozás

Pénteken délután nekivágtunk az útnak, hogy Debrecenben ünnepeljük a meg a duplaszülinapot. Irtó mázlink volt, mert először a két kicsi, majd később Kinga is elaludt, és mindegyik kicsivel Debrecen előtt ébredt fel. Így megállás nélkül, két óra alatt megtettük az utat, nagyon örültem neki! Persze lehet, hogy apa is odalépett kicsit a gázra…Ejnye! :)

így utazott a kis csapat egyik fele
Így a másik fele (egy képre nem fértek fel az anyósülésből fényképezve, annyian vannak ezek a nők! :-)) )

Fél 6-kor már ott voltunk, volt ideje a lányoknak megszokni az új helyet. Igen, mostanában, sajnos, szinte új helynek számít szülővárosom és a lakás, ahol felnőttem, annyira ritkán jutunk haza. Zitának ez sem volt elég, késő este akkora „bulit” tartott alvás helyett, hogy csak na! Ketten aludtunk egymás mellett két kihúzott a fotelágyon, és nem tudom, hogy mi lehetett az oka, talán vonzotta a nagy ágy adta lehetőség, de össze-vissza hancúrozott, viháncolt, mászkált, nevetett, kacagott. Este 11-kor is még ott küzdöttem vele, ráadásul a két másik lány ott aludt a szobában, kész csoda, hogy fel sem ébredtek ekkora zajra. A csatát végül megnyertem, eljött hozzánk álommanó, de úgy, hogy varázspálcájával rám is suhintott egyet, és én, aki a szülinapi tortát aznap hajnalban negyed 5-kor fejeztem be, nem sok ellenállást mutattam: elaludtam én is ruhástul, ahogy ért. Fél 8-ig két szopis ébredéssel megúsztuk, de azúttal még visszaaludt Zita.

Szombat délelőttre beígértem a lányoknak egy látogatást az Aquaticumba. Tősgyökeres debreceniként még soha nem voltam, itt volt az ideje elmenni, és, hát, szülinapi programnak sem rossz, főleg, hogy egész nyáron egy strandon nem voltunk. Igen ám, de kisbabával az élet nem ilyen egyszerű. 10-kor nyitott a létesítmény, Zita pedig pont fél 11-re álmosodott volna el. Előre gondolván a dolgokat rájöttem, hogy semmi értelme Zitával elmenni, és ott küzdeni az altatással, szopival, ezért nagyot nyeltem, és maradtam otthon. Így Jani és öcsém elment a két csajszival. Zita 11 körül elaludt, szülinapi ajándékként lehúzott 3 órát egyben, pedig a konyhában néha sikerült akkorát kolompolnom-véletlen persze-hogy tutira vettem, hogy felébred. Még a lányok vígan voltak, addig én bőven elkészültem az ebéddel, hogy az éhes szájaknak legyen mit adni, és a délutáni szülinapos menüt is befejeztem. Hát, hol is máshol ünnepeltem volna ezt a kerek évfordulót, ha nem a gáztűzhely mellett?? J Csak, hogy tudjam, hol a helyem… J Az igazat megvallva, sajnáltam, hogy ez a program most nekem kimaradt, de tudtam, hogy ez most így egyszerűbb volt. Persze az sem volt rossz, hogy az eltervezett ételeket nyugalomban meg tudtam csinálni. Most jutalom volt, hogy nem 3 gyerekkel a nyomomban főzök, hanem gyakorlatilag egyedül. Ezt is értékelni kell, na !:::--)))

Itt mutatom a tortát, amivel péntek hajnalig bíbelődtem, no, nem azért, mert olyan irtó bonyolult volt, csak volt más teendő is, most nem volt segítségem, mint előtte héten. Ráadásul a torta bevonása kalandosra sikerült, de ezt majd leírom egyszer, talán. Lényeg a lényeg, nem lett túl szép, de már nem bántam, csak kész legyen. A receptet és a számos díszítés ötletét ezúttal Yasmine blogjában találtam, csak persze az enyém nyomába sem ér szépség terén, :), bár ízre finom volt. És még szerencse, hogy lefényképeztem elkészülte után, az amúgy még igen hadiállapotos étekzőasztalon, nem túl illusztris háttérrel, mert a szállítást kissé megsínylette. Hiába találtam neki szuper dobozt, a 3-as szám egyik vége letörött, valószínűleg hideg volt neki az erkélyen, a vékony csokilap nem bírta a feszültséget. A marcipángolyókat majdnem gyertyagyújtás előtt befalta a nép, a rózsa első ilyen jellegű alkotásom...látszik is, khm. :) Ja, a torta Zitával közös (a' hiányzott volna még, hogy kettő tortát csináljak! :) ), azért a két szám, szóval, az nem 301!

Délután aztán tényleg szűk családi körben összegyűltünk, ettünk-ittunk, tortáztunk, bár Zita kihagyta a késődélutáni alvást, így nyűgös lett pont a gyertyafújásra. Máskor lehet, hogy örülök, ha 5 óra után már nem alszik, most jó lett volna. Anya tervez, gyermek végez, de Mörfi is velünk volt rendesen. Este sem adta meg magát egy könnyen alvás téren, annak ellenére ,hogy maratonira nyúlt az ébrenlét, ugyanúgy küzdöttünk az elalvással, mint előző nap, ugyanúgy elaludtam én is, így az ünneplős, beszélgetős este itt be is fejeződött számomra. Hajnalban ugyancsak úgy gondolta, hogy bulizzunk, így kezdte előlről a hancúrt, amitől a kiborulás szélére kergetett. És mikor a két másik 7-kor kelt, ő akkor aludt el a hajnali vigalom kipihenésére. Így ugrott a vasárnap délelőtti vásárlós programunk (többek között nekem akartunk szülinapi ajándékot venni), mert mire felébredt, már készülni kellett hazafelé. Mire elindultunk volna, újra álmos volt, így elhagytuk a vásárlást, és hazafelé vettük az irányt:

Most is aludt a 3 lány a kocsiban, de meg kellett állni tankolni, amire felébredtek, így hazafelé pihenővel együtt jöttünk.

Így esett az ünneplős hétvége, ami jó volt, de remélem, jövőre már simábban mennek majd az alvások, elalvások, altatások. Majd a 31. szülinapomat jó harsányan megünneplem! J

Az elmaradt vasárnapi vásárlás helyett lehetett évfordulós fotók készíteni. Tesóm készítette őket, akivel megtárgyaltuk, hogy a háttér ugyan nem teljesen művészi, de nekünk most ez megteszi.

Na, szóval, a hármasszámú csemetével anyuka
Kettes számú rosszasággal anyuka
Elsőszámú haramianővel anyuka

XXX

Tegnapelőtt, szombaton harmincéves lettem. Úgy, kereken. J Gondoltam, nem csinálok ebből nagy ügyet, egy icipicit merengek csak, hogy huss, eltelt 30 év! Semmit nem változott az életem attól, hogy most harminccal kezdődik az életkorom száma és nem a huszonévesek táborát erősítem. Nem tört rám a reuma hirtelen, sőt, semmiféle nyavalya, hála istennek, és nem is zavar, hogy innentől a negyvenhez közelítek (egyelőre, gondolom J ).

Inkább kicsit izgalmas, olyan, mintha most valami új kezdődne: egy új évtized, ami tele még ismeretlen dologgal. Lehetett ünnepelni szűk családi körben Debrecenben, 3.5 hónap után sikerült újra hazautazni, hogy megüljük Zita és az én szülinapomat. Ez alkalmomból igen szép ajándékokat kaptam, amit nagyon-nagyon köszönök, és becsben tartom őket, nagyon.

Ami miatt szomorú voltam, hogy anyukámmal már nem ünnepelhettem közösen e jeles napot. Ő volt a „hős”, ő adott nekem életet, ő volt az egyik ember, aki segítségével az lettem, aki vagyok (a másik természetesen apukám), rossz érzés, hogy nem köszönhetem meg neki mindezt. Mióta én is anya vagyok, sokkal nagyobb a késztetés, hogy megmondjam neki, mennyire hálás vagyok mindenért, amit értünk tett, de nem lehet. Illetve lehet, csak éppen fejet lehajtva, csendesen, sóhajokkal.

Más. Hogy ne vegyen szomorú irányt a bejegyzés, hiszen vidáman, jó hangulatban telt a hétvége: Jani piszkált sokat a hétvégén, hogy a szintén 17-én 30. szülinapját ünneplő Kimi Raikönnen Forma 1-es pilóta hány millióval rendelkezik ennyi idősen, míg én mennyivel, nos, hát, valóban nem vagyok milliomos. Nem is építettem túl nagy karriert, mert nem volt időm. Sokat nyertem így is ebben az évtizedben, hiszen jártam számos külföldi országban, szereztem egy angol-német tanári diplomát, megtanultam hollandul, lett egy normális állásom, megismertem a jelenlegi férjemet, akivel hamar családot alapítottunk. Ők az én fő „eredményeim”, minden egyéb a következő évtized kihívása lesz. Azt hiszem, szerencsés vagyok, nagyon is, hogy ők vannak nekem. Általuk van feladatom az elkövetkezendő még legalább 30 évre, de inkább 2x 30 évre, ha lehet. J