-->

2009. október 19., hétfő

XXX

Tegnapelőtt, szombaton harmincéves lettem. Úgy, kereken. J Gondoltam, nem csinálok ebből nagy ügyet, egy icipicit merengek csak, hogy huss, eltelt 30 év! Semmit nem változott az életem attól, hogy most harminccal kezdődik az életkorom száma és nem a huszonévesek táborát erősítem. Nem tört rám a reuma hirtelen, sőt, semmiféle nyavalya, hála istennek, és nem is zavar, hogy innentől a negyvenhez közelítek (egyelőre, gondolom J ).

Inkább kicsit izgalmas, olyan, mintha most valami új kezdődne: egy új évtized, ami tele még ismeretlen dologgal. Lehetett ünnepelni szűk családi körben Debrecenben, 3.5 hónap után sikerült újra hazautazni, hogy megüljük Zita és az én szülinapomat. Ez alkalmomból igen szép ajándékokat kaptam, amit nagyon-nagyon köszönök, és becsben tartom őket, nagyon.

Ami miatt szomorú voltam, hogy anyukámmal már nem ünnepelhettem közösen e jeles napot. Ő volt a „hős”, ő adott nekem életet, ő volt az egyik ember, aki segítségével az lettem, aki vagyok (a másik természetesen apukám), rossz érzés, hogy nem köszönhetem meg neki mindezt. Mióta én is anya vagyok, sokkal nagyobb a késztetés, hogy megmondjam neki, mennyire hálás vagyok mindenért, amit értünk tett, de nem lehet. Illetve lehet, csak éppen fejet lehajtva, csendesen, sóhajokkal.

Más. Hogy ne vegyen szomorú irányt a bejegyzés, hiszen vidáman, jó hangulatban telt a hétvége: Jani piszkált sokat a hétvégén, hogy a szintén 17-én 30. szülinapját ünneplő Kimi Raikönnen Forma 1-es pilóta hány millióval rendelkezik ennyi idősen, míg én mennyivel, nos, hát, valóban nem vagyok milliomos. Nem is építettem túl nagy karriert, mert nem volt időm. Sokat nyertem így is ebben az évtizedben, hiszen jártam számos külföldi országban, szereztem egy angol-német tanári diplomát, megtanultam hollandul, lett egy normális állásom, megismertem a jelenlegi férjemet, akivel hamar családot alapítottunk. Ők az én fő „eredményeim”, minden egyéb a következő évtized kihívása lesz. Azt hiszem, szerencsés vagyok, nagyon is, hogy ők vannak nekem. Általuk van feladatom az elkövetkezendő még legalább 30 évre, de inkább 2x 30 évre, ha lehet. J

8 megjegyzés:

Linda írta...

Szia Vera!

Isten éltessen így utólag is.
Hát... szerintem sem telt az elmúlt tíz éved hasztalanul. Legyél is büszke a tetteidre. Az meg, hogy mennyi vagyonod van, nem számít.
Nagyon szép a családod.

Pusza: Linda

Szitya írta...

Úristen Vera!
Hát, hogy néznél ki, ha nem egy fárasztó évet tudnál magad mögött????!!!!! Komolyan! Ez a kép egy érettségi tablóra való, nem egy harmincéves, háromgyerekes, építkező anyukáé!!!! Tényleg, valahogy eddig nem nagyon szerepeltél a blogos képeken, és most teljesen elhűltem a kép láttán! Úgyhogy, amellett a sok, méltán nagy büszkeségre adó ok mellett, amit felsoroltál, én odatenném a lenyűgöző kinézetet is!
Le a kalappal előtted, a szép családod, és a szép, épülő házad előtt is,no meg a diplomád, nyelvtudásod, stb.! A Raikönnen kismiska melletted!
Mondjuk, mindez nem csoda, hiszen pompás dátumon születtél.... :-)
Boldog születésnapot utólag is!
Puszi,

Szilvi

u.i.: És az tényleg borzasztó, hogy mindezt Anyukád csak fentről láthatja, és hallható szavakkal nem tudja kifejezni, hogy milyen büszke rád! Élesen él emlékeimben, ahogy leírtad annak idején, János halálakor, hogy miként élted meg Anyukád halálát. Megsirattam akkor is, most is könnyes lett a szemem.

? írta...

Isten éltessen és üdv a klubban. Én februárban ünnepeltem eme nemes eseményt, de én sem éreztem túl nagy változást :)!

Szépek vagytok nagyon :).

És az arcod annyira ismerős, vagy emlékeztet valakire. Mi volt a lánykori neved? Ha nem titok...

RJMLP

Vera írta...

Köszönöm mindenkinek! :)

Szilvi, én úgy vagyok"kitalálva", hogy nem látszik túlzottan az sem, ha semmit nem alszom. nem lehet rajtam észrevenni, hogy szinte alig alszom valamit. Egyszer tűnt fel a csoporttársaimnak, hogy mintha fáradtabb lennék, mikor anya meghalt, majdnem egész éjjel fent voltam és sírtam, majd másnap reggel bementem az egyetmre vizsgázni (tudom, fura, de valahogy kínomban is történt minden, rosszabb lett volna otthon maradni)-akkor azt hitték, sokat tanultam, azért vagyok fáradt. hát, nem, sajnos, bárcsak. Bár a vizsgám 3-as lett még így is. :-P
Úgyhogy ha azt akarom, hogy "sajnáljanak" :), akkor mondani kell, hogy húzós éjszaka van mögöttem. :) Azért szerncse, hogy nem látszik rajtam, ha fáradt vagyok, mert akkor öt éve igen zúzós ábrázatom lenne. Meg aztán ott van a remény, hogy milyen csodaszép leszek, ha egyszer a lányok hagynak aludni! Khm. Meg irtó szerény. :-)))

Judit, Máté Veronika a lánykori nevem, nem titok. Én is gondolkodtam már, hogy nem ismerlek-e valahonnan, de nem ötlött még fel semmi. AKkor kölcsönös az érzés. :)

Névtelen írta...

Szia Vera!

Isten éltessen nagyon sokáig! Már a múltkor is írtam Neked, hogy 30 éves korodra igen szép számvetést készíthetsz, legyél rá nagyon büszke!

Ami anyukádat illeti, Te egyet tehetsz: vigyázzál nagyon magadra, hogy a lányaidnak ne kelljen ezt az érzést megismerniük. Mondom ezt egy olyan nagymama unokájaként, aki igen hamar és váratlanul távozott (51 évesen, szintén karácsony előtt) és akinek a lánya (anyukám) ezt sosem tudta igazán feldolgozni (nem is lehet). Viszont vigyázott magára, túlélte az 51. születésnapját és ma már két unoka boldog nagymamája!

Puszi: Eszter

S. Nora írta...

Szia Vera!

Nagyon-nagyon boldogat!!!

Ami a milliokat illeti: szard le (bocsanat). Ahogyan irsz a csaladotokrol es eletetekrol, nem az jon le, hogy ez rossz Neked. :) Karriert meg majd epitesz, ha a lanyok nagyobbak lesznek - mar ha egyaltalan akarsz. :)

Puszi Nektek, edesek vagytok!

Nori

éva írta...

Isten éltessen születésnapod alkalmából, utólag is. Tényleg letagadhatsz a korodból legalább tíz évet. Minimum. :)
Szép család.
puszil,
éva

jutka írta...

Jó látni Titeket.Szép család vagytok.
Puszi :Jutka.

Daisypath Christmas tickers