Ez is az orvosi vizsgálat témához tartozik.
Csillának pár hete elég sokat könnyezik a bal szeme, reggelre becsipásodik. De csak reggel, alvás után. azt hittem, beteg lehet a szeme, de végül észrevettem, hogy 3 szempillája állandóan befordul a külső szemzugnál. Borzasztó nehéz kihalászni őket onnan, és pikk-pakk visszafordulnak. most kérdeztük a dokit, mit lehet vele tenni. Egyértelműen szemészt javasolt, hogy mutassuk meg neki, aztán kiderül, lehet-e egyáltalán kezdeni valamit vele. Öröm a köbön. Lehet nyomozni, van-e Vácon gyerekszemész vagy mehetünk be Pestre a szemklinikára. És aztán lehet, hogy nem is tudnak semmit tenni, várni kell, míg kihullik a szempilla. Vagy valahogy kiszedik-levágják, de azt el sem bírom képzelni, hogy megy. Őszintén, a hideg ráz a gondolattól.
Zitának meg a karján és a combján van két nagyobb száraz bőrfelület. Elsőre atópiás dermatitiszre tippelt az orvos. De ezt is meg kell nézetni szakorvossal természetesen. Miután hazaértünk, nemsokra rá betoppant a védőnő (ma kijutott az egészségügyi jóból), javasolt egy megbízható bőrgyógyászt. Nem örültem ennek az atópiás hírnek túlzottan, de ki örülne neki? Most kicsit utánaolvastam a neten, hát, nem túl jóa dolog. Ráadásul eszembe jutott, hogy anyósom egy-két éve hasonló bőrbetegséggel bajlódik, de nála nem tudták megállapítani az okát. Neki nagyobb felületen jött elő. A változó kor, az egészségtelen gyári körülmények, az ottani stressz mind előhozhatta neki, mert előtte nem volt. Nagyon kellemetlen tüneteket produkált, csúnya volt a bőre, és nem vagy csak kicsit javult, néhanapján. Az atópia örökletes, lehet, hogy összefüggésben van a két dolog. Azért ez még csak egy feltevés, kár lenne nagy hirtelen elsiratni Zita bőrét. Utánajárunk, aztán kiderül minden. Remélem. Addig meg kenegetjük Zita lábiját gyógyszertárban kevert krémmel, és elnapolom a babahabfürdők bevezetését.

2 megjegyzés:
Hát egyikse hangzik jól. Remélem hamar lesz megoldás rájuk. SZorítok, hogy így legyen.
Pussz: kata
Én is drukkolok, hogy hamar rendbejöjjenek a csajok!
Megjegyzés küldése