-->

2009. március 12., csütörtök

Fél éve vidéken-1.rész: hátrányok, negatívumok

Éppen holnap (13-án) lesz fél éve, hogy egy teherautó elindult a pesti lakóparkunkból, és cók-mókustól elköltöztetett minket egy vidéki kis faluba.

Ide ideiglenes ugyan, míg házunk felépül, de a lényeg: elhagytuk a fővárost, és teljesen más jellegű életet kezdtünk élni.

Eddig nem nagyon írtam arról, hogy hogyan is érezzük magunkat, mik a tapasztalatok, benyomások ennyi idő elteltével. Itt az idő egy rövid összegzésre.

Alapvetően azt kell, hogy mondjam, hogy eddig egy percig nem bántuk meg, hogy erre a lépésre szántuk el magunkat. Tisztában voltunk azzal, hogy a vidéki életnek meglesznek a hátulütői, de azt hiszem, jóval több előnye van, mint hátránya. Legalábbis nekünk biztosan.

Először arról, ami kicsit furcsa, kicsit új volt, vagy éppen arról, amit most sem szeretek igazán, azaz az itteni élet hátrányairól említek pár szót.

Ami eleinte különös volt, az a nagy csend és semmi mozgás. Szinte. Kicsi forgalma van az utcánknak, néha jár erre autó, szemben az egy sarokra lévő fő utcától, De megszoktam, és szeretem a nyugalmat.

Autó: nekem sokszor jól jönne egy külön bejáratú auto. Így nem kellene mindig Janihoz igazítani dolgokat, hogy mikor ér haza a kocsival, én is el tudnék intézni sok mindent. A 3 gyerekkel együtt mondjuk így sem mennék el még nagyon egyedül, mivel Zita sok figyelmet igényel, nehéz lenne kordában tartani a másik kettőt. Viszont apróságokat, mint pl. ovibajárás, mamához átmenni, esetleg Csillás-Zitás bevásárlást csinálni, még megoldható lenne. Egyelőre azonban nem futja autóra, viszont a későbbiekben sem Jani, sem én nem tudjuk elképzelni a család életének navigálását egy autóval. (ha Pesten maradtunk volna, akkor is “befigyelt” volna előbb-utóbb egy járgány, hogy odaérjünk mindenkihez, mindenhova időben.)

Szolgáltatás: amit határozottan nem szeretek a faluban, hogy nincs gyerekorvos, nincs gyógyszertár, nincs egy nagyobb élelmiszerbolt, csak egy kisebb mini ABC, sem zöldséges. A kis ABC is bezár délelőtt 10-kor, és délután 2-kor nyit ki megint. Ezek mondjuk Szendehely speciális negatívumai, Diósjenő jóval nagyobb település, sokkal fejlettebb ilyen téren. Egyelőre azonban Verőcére járunk gyerekorvoshoz (amihez ugye, Jani kell mindenképp, az autó legalábbis tutira), a gyógyszereket Jani szerzi be, a vásárlást már említettem. Ideiglenes címszóval ezt is ki lehet bírni, de nem véletlenül választottunk lakhelyül egy nagyobb falut, fontos volt, hogy alapdolgok azért ott is legyenek. Hát, talán, egyszer eljön az az idő is, mikor ott gyűjthetjük már a tapasztalatokat.

Játszótér: hiányzik a sok “hasonszőrű” anyuka. Ha keveset is, de lehetett beszélgetni, panaszkodni, utána sokszor könnyebb let minden, legalábbis egy időre. Itt ezt most leginkább a jó idő beköszöntével lehet majd megtenni, mikor jobban lesz alkalommal másokkal találkozni. Úgy érzem azonban, hogy ez a kibeszélős-játszóterezé főleg kisbabás-kisgyerekes korban fontos, amint az ember dolgozni kezd, teljesen megváltozik a helyzet.
Ház: sok hibája van, annak ellenére, hogy szépen néz ki. Rosszul szigetelő ablakok, falak, nyekergő lépcső, rossz elrendezés, rosszul letett padlószőnyeg és még néhány, amin sokat nem tudunk változtatni, talán kicsit javítani. Irtózatosan magas a rezsije, a gázszámla a fűtés miatt borzasztó, ami az előbb említett dolgok (falak, ablakok, nem szeparálható földszint és emelet) miatt alakult így. Különösen megvan a motiváció , hogy mielőbb elkészüljünk saját, energiatakarékosabb, praktikusabb elrendezésű házunkkal. De most sok minden nem rajtunk múlik, hanem a bankon. Az albérlet-választásnál viszont nem sok lehetőségünk volt válogatni, különösen nem szűk két héttel a kiköltözés tervezett időpontja előtt, főleg vidéken nem, 36 hetes terhesen,két gyerekkel (mert, ugye, a Diósjenőn kinézett albit eladta a tulaj, és csak mintegy mellékesen tudtuk meg...)
A negatívumok után azért beszámolok a kellemesebb oldaláról is a dolgoknak. Mert azért vannak ám azok is! :-)

Nincsenek megjegyzések:

Daisypath Christmas tickers