Építkezés: belső födém, lambériázás

Míg mi legkisebb lányunk (szolid) ünneplésével voltunk elfoglalva, addig az építkezés természetesen nem állt le, és lettek is bizony jelentős változások.

A héten elkezdték felrakni a belső födémként szolgáló lambériát. Ami itt látszik, az lesz a "plafonunk", ezt fogjuk látni. Ezt még természetesen csiszolni és festeni kell /csakhogy legyen jó sokáig elég csiszolni és festenivaló Janinak :-) /, tehát nem marad ilyen natúr színű, de maga a "rendszer" ez lesz. Ilyen lambéria lesz a falakon is a nappali-étkezőben és az előtérben, miután felkerült a gerendafalra belülről a szigetelés. A többi helyiségben gipszkarton borítást kapnak a falak, mondhatni normál falak lesznek, viszont a födém mindenhol ilyen lambéria lesz. Egy ideig úgy terveztük, hogy a hálószobák is lambériásak legyenek, de végül tartottunk tőle, hogy túl sok lesz a fa, és változatosság címszóval a hálók "normál" festett falak lesznek.

Ez itt a nappali födémjének egy részlete

Rakják fel a lambériát
Az étkező és a konyha a jobboldalon
ÉS ez itt már a felső szint, középen éppen az egyik kémény. Itt a padló alapja a lambéria.
A lambériára lefektettek vastag gerendákat, amik közé lépésgátló kerül, majd az egészre jön a hajópadló, ami a végleges padlózat lesz. Ezen a képen látszanak is a lambérián a gerendák, amik a két kis vendégszoba aljzatának a részei már.

Zita első szüliNAPja

Nem nagyon van lehetőségem gyakran leírni, hogy is telik egy napunk (pedig szinte mindig lenne valami tanulságos bennük), de a maival kivételt teszek, hiszen ez különleges, egyedi és megismételhetetlen volt (jó, egyik sem olyan mint a másik, de ez most azon felül is szuperkülönleges volt J ) Hogy mennyire volt végül különleges, az mindjárt kiderül.

Reggel szokásos módon zombiként keltem, ugyanis tegnap este mindketten átaludtuk az estét: Jani lent a nappali kanapéján, én bent a nagyok szobájában. Kivételesen én altattam őket, el is aludtam, annak rendje és módja szerint, csak ezúttal nem volt, aki felébresszen. Így majdnem éjjel egykor vergődtem le, ahol várt egy adag teregetnivaló ruha :-S, zuhanyzás, a konyha, nappali futott (hagytam “futni, persze), aztán még netezni is “kellett” (felébredtem, mire mindennel végeztem), majd Zita is felébredt, így hajnali fél négykor ágyban is voltam. Azaz rávertem az előző évi 2-es lefekvésemre ezen a napon. Király.

Negyed 7-kor vérben úszó szemmel felkeltem, de nyomban elmúlt a rossz kedvem, mert eszembe jutott, hogy ma ünneplünk, milyen jó is nekünk. A nagy napot úgy kezdtük, hogy Csillát és Zitát elegánsan Nikire bíztam, hogy el tudjam kísérni az ovisokat úszni-ezúttal kis “csatolmányok” nélkül. Zitát a lehető legkésőbb ébresztettem, hogy délelőtt jól bírja, és esetleg altatásra haza is érjek. 8 előtt ébredt, és rögtön láttam, hogy gond van: szottyos volt az orra és krákogott kicsit. Így aztán a nagy napon elegánsan elővettük a porszívót, fél év után először (no, nem általában) orrszívás céljából. Nagyon nem tetszett kicsi Zitának, nem is csodálom, édesanyukája jó kis meglepit tartogatott neki…De muszáj, mert nem óhajtok szővődménybe botlani, ráadásul hétvégén családi parti vár ránk, nem jelenthetünk beteget!

Mire végeztem az orrszívással, el is ment az amúgy kicentizett idő, nekem menni kellett Kingával. Niki folytatta tovább, és remekül csinálta, pedig most először maradt ilyen hosszú időre két gyerekkel. Zita elvolt a szűk 3 óra alatt, míg odavoltam, a vége felé kezdett fáradni. Csilla sem keresett, pedig arra számítottam, hogy vele lesz kis küzdelem. De semmi. Niki szabadkozott, hogy Zita alig evett valamit, hogy csak egy túrós lepény kockát evett meg két részletben. A szemem is elkerekedett, hogy mi az, hogy “csak”?? Máskor max. egy fél fogy el, és én azt normális adagnak veszem. J Szóval, enni is evett, tehát tényleg jól bírta nélkülem.

az úszás jól sikerült, Kinga élvezte, én pedig siettem haza a kis ünnepelthez: orrot szívni (pfáj) és altatni. Zizu 11-kor elaludt, és engem is kényeztetvén kicsit, 2-ig durmolt is! Eközben Csilla is elaludt negyed 1-kor, úgyhogy temérdek szabad időm lett! nekem ez volt az ajándék a napban, de tényleg, nagyon jól esett! Elkezdtem csinálni pudingból egy tortára emlékeztető valamit, tényleg csak azért, hogy legyen valami tortaelem a napban. Talán nem is Zita miatt, hiszen ő nem érzékel még az ünnepből semmit, inkább magunk miatt és a két másik lány miatt: hogy lássák, hogy szülinapja van, neki is ugyanúgy jár a torta, mint bárki másnak a családban. Egyszóval amolyan hagyományteremtő lépés volt az egész. Meg is lett a “torta”, ami akkor még egész rendben volt, na, de majd este! De csak lassan, sorban.

Elmentünk Kingáért az oviba, otthon játszottunk az udvaron, majd jött volna, hogy Zitának aludni kell. ÉS itt jött Zitu meglepetése: nem aludt el, noha szopi után teljesen bekomázott. Máskor alszik ilyenkor, most, talán a náthája miatt, felébredt. Vagy egyszerűen úgy gondolta, elég érett és nagylány őm ár ahhoz, hoy hirtelen egy alvással kibírja a napot. vagy talán nem akart egy pillanatól sem lemaradni? nem tudom, de ennek köszönhetően innentől kezdve nagy rohanás lett az este, hiszen várható volt, hogy Zita gyorsan álmosodik. Ha azt akarjuk, hogy ő is ott legyen a tortázásnál, akkor bele kell húzni. Gyorsan összedobtam az ünnepi menüt (bundás kenyér :-S), befejeztem a tortát (ami annyit tett, hgy tortatálra borítottam a “pudingcsodámat”, amit ekkor kellett volna lefényképezni, mert utána már nem volt fotogén). Jani is befutott, vacsiztunk, Csilla hisztizett egyet “háttérzene” gyanánt (nem akart enni csak tortát), és aztán jött a torta. Zita már nagyon álmos volt, úgyhogy a fürdőszoba felé tereltük aprónépet gyors tempóban.

Ezután tutibiztos voltam abban, hogy Zita pillanatok alatt elalszik.

De nem. A tele orra ismét felébresztette, mint pici baba korában. Ki kellett szívni a nóziját, és kezdhettem előlről mindent. Nem is tűnt álmosnak a pici lány, pedig lassan 7 órája fenn volt. végül 9 előtt sikerült szopival Álomországba átsegíteni, de szerintem bármikor felébredhet a náthája miatt. Csúcs.

Hát, így telt volna az első ünneplős napja Zitának, ami valljuk be, nem lett azért túl ünnepélyes. De sebaj, a dolgok egy része nem rajtunk múlt. alapvetően teljesen átlagos nap volt, de most, hogy leírtam, emlékezni fogunk rá jó sokáig.

Kis családom az ünnepelttel

Ua. csak Csilla-cumi nélkül

a torta megcsúszott, ahogy számítottam is rá, hogy statikailag nem erős a dolog. De ez nem zavart. Ez most ilyen lett. Egy gyertya volt rajta, kétszer gyújtottuk, mert a két lány mind elakarta fújni. Megadtuk az örömöt. :) A képen látszik, milyen szépen megadta magát a torta, bár annyira nem lepett meg. :) Legalább a torta hűen szimbolizálta az elmúlt évemet: szétesett és szétcsúszott. :-)))) hehe. Na, majd jövőre...! :)

Ééééés szülinaaap!

Egy éve egy naposan

3 hónaposan
6 hónaposan
9 hónaposan
ÉS a vigyori kis egyéves tündérkénk :)
Nagyon boldog szülinapot, pici Zita, nagyon-nagyon szeretünk Téged! :)

Szülinapi visszaszámlálás 1.

Az utolsó nap a szülés előtt

Egy évvel ezelőtt már nem sok választott el attól, hogy lássam Zitát. Egy éve utoljára voltunk négytagú család. Egy éve vasárnap volt ezen a napon. Egy éve sokkal hűvösebb volt az idő, de azért átmentünk Diósjenőre, hogy a lányok kicsit motorozzanak-bicajozzanak a telkünkhöz közel eső aszfaltozott területen.

Amolyan üssük el az időt valahogy típusú délelőtt volt. Nagyon ideges, feszült voltam, egy porcikám sem kívánta a császármetszés összes nyűgjét, de nem volt mit tenni, át kellett esni rajta. Zitát már a műtét biztos tudatával vállaltam, de akkor sem volt a kedvenc “időtöltésem” J

Délután átvittük a lányokat anyósomhoz, ahonnan megint fájó szívvel jöttem el. Tudtam, hogy jó helyen vannak, hogy ennek most így kell lenni, de akkor is rossz volt elválni tőlük. Este pár órára még kettesben maradtunk Janival, késő estig pakoltunk mindenfélét, készítettem a kórházi csomagomat, vasaltam. Szerintem éjjel kettő is volt, mire lefeküdtem. Ahhoz képest, hogy 5-kor keltünk, nem siettem el a dolgot… Nem akartam lefeküdni, mert húztam volna az időt a műtét miatt, viszont tudtam, hogy jobb, ha túlvagyunk rajta, és ott lesz a karjaimban Zita!

Hajnalban aztán nagy levegőt vettünk, és nekivágtunk az útnak. Az úton még küldtem egy smst az akkor még csak leendő Zita-keresztanyunak, Zsófinak, mert kisfiuk, Zalán szintén ezen a napon született, és aznap volt egy éves. Irigykedtem egy kicsit, hogy ők éppen túlvannak az első éven, de tudtam, hogy naggggyon hamar eltelik az idő, és egy év múlva én is hasonló sms-eket fogok kapni. Inkább élveztem Zita pocakbéli rugdosásait, és búcsúztattam a várandóssággal járó kellemes és szép dolgokat. A nehezebb részekre úgysem fogok emlékezni, az idő elhomályosítja, hogy azért gyakran csak bukdácsolva, vánszorogva teltek a napok nagy pocakkal.

És nem eltelt az idő mint a villám? De igen. Hát, ez van. J És minden nagyon jól van. J

Szülinapi visszaszámlálás 2

Zita egy évesen

Zita egy éves korában nagyjából tud mindent, amit egy ilyen korúnak tudnia kell. Na, jó, a legtöbb egyéves tud többet is, de, mint tudjuk, Zizu a ráérősek táborát erősíti, vagy talán inkább a patópálurak csapatát? Ki tudja? Mindegy is, a lényeg, hogy szépen fejlődik, teszi a dolgát.

Mászik, nagyon gyorsan. Tegnap egy székbe kapaszkodva ki is egyenesítette a lábát, már-már felállásnak is minősíthetnénk, de azért ez még nem ér. J ebből Zita megcsinál még egy párat, és össszejön egy felállás. Menni egyáltalán nem megy, ha leállítjuk a lábára, akkor van, hogy pár másodpercig áll, ránehezedik, de gyorsan le is rogyik, nem érett még a járásra. viszont lelkesen kapaszkodik bele mindenbe, próbálja magát felhúzni, szóval, meglesz az rövidesen.

Enni viszont ügyesen eszik kézzel. Hüvelyk-és mutatóujjal felcsippenti a kis darab ételeket, és csonk nélkül beviszi a szájába. Mindenre vevő, ha ételt lát, hevesen csapkod a kis kezeivel, ami nekem új, mert a másik két lány nem mutatott érdeklődést az ételek iránt. Így aztán nem lehet előtte megenni pár szem mogyorót sem, mert egyből nyújtózik, hogy kér, és még vannak dolgok, amiket nem kaphat. A mogyoró pont ilyen például. Sok dolog azért nincs a tiltólistán, csak az apró magvas gyümölcsök, csoki (bár tegnap pici darabokat kóstolt a csokis muffinból, de ez más kategória, mintha egy tábla csokit majszolna, és nem is adtam neki, csak pár apró falatot. Persze tetszett neki, de ezt még nem erőltetjük. Örülök, hogy örül a gyümölcsöknek is, jó lenne ezt az érdeklődést fenntartani. Kedvenc a szőlő, amit pici darabokra vágva, mag nélkül, simán megeszik.

A darabos ételek evésével könnyebb lett az etetés, sokszor már együt is tudnk enni úgy, hogy én adogatom neki a pici katonákat. Nem túl nyugodtak még így a közösen elfogyasztott étkezések, de legalább nem egymás utáni turnusban váltják egymást a lányok. Ja, és nem kell püréééééézni!!! Jvégre, sok plusz munkától szabadultam meg.

A szilárd ételek mellett lelkesen szopizik. Most már nem szoptatom, mikor ébred, mint ahogy jó ideig történt, elvan nélküle. Alvás előtt viszont jön a bónuszszopi, és ilyenkor örülök, ha másik két lány hagyja, hogy pár percig Zitával elvonuljak. Általában nem szedik szét addig a házat, és ez szuper. Éjszaka is gyakran kel, ilyenkor is automatikusan szopizunk, nem is próbálkozok mással, egyelőren incs erőm. A szopizást én érzem már néha kicsit tehernek, de tényleg csak néha. Alapvetően szívesen szoptatom, ráérek most már, nem lesz több kistesó. J És nézni is jó, ahogy hozzámbújik, ezek a pillanatok csak az enyémek. J

Napközben még kétszer alszik, bár én már szívem szerint elhagynám a késődélutánit, de ő még nem bírja ki estig, így marad, ameddig ő igényli. Azért rosszak már családi szinten az esti alvásai, mert utána Zitát nem lehet este könnyen elaltatni, ha később ébredt. És így nehéz foglalkozni a két másik leánnyal is. De ez ilyen időszak, el kell fogadni, pár hét, egy-két hónap és rendeződik.

Az esti elalvások nehezen mennek mostanság. Álmosnak tűnik, mégsem alszik el. Megy a szopi össze-vissza, mégsem. Ha csak leteszem, akkor ordít, ha nem elég álmos, ha álmos, kis mutatóujját szopogatva elalszik.

Szeret az udvaron lenni, szereti a pici cicánkat, meg is fogná, ha hagynám. De nem hagyom, mert az a macska végét jelentené

El tud játszogatni magának, de nem sokáig. Kisvártatva úgyis felbukkan, belekapaszkodik a nadrágomba, hogy vegyem fel. Eddig nagyon anyás volt, főleg, ha látott engem. Ha nem lát, még elvan nélkülem. A legújabb “divat”, hogy állandóan az apja felé nyújtja a kezét, hogy vegye át tőlem. hiába, ő is nagy apa-fan lesz, Jani így jártál… J J Nagyon kis bújós, szeret ölben, karban lenni, ha éppen nem házimunkát kell így végezni, akkor imádom hurcolni a kis falatmanót: olyan kis puha, babaillatú. J

A testvérei felé is egyre inkább nyílik. szereti, ha azok rohangálnak, bohóckodnak, olyankor ő is kacag. Van közös játékuk is: Kinga vagy Csilla takarót tesz a fejéra, Zita pedig nagy nevetéssel lehúzza.

Sokat mosolyog hálat istennek, integet, ha valaki elmegy, és kezd egyre több “értelmes” dolgot csinálni, mint pl. hogy egy hajcsatot odatett a fejemhez, hogy az oda való.

Babanyelven csacsog, nincs értelmes szó vagy szótag, de azt a csacsogást édes vkony hangon teszi.

Hát, így állunk nagyjából. El sem hiszem, hogy így eltelt ez az egy év…pedig nagyon úgy tűnik. J

Szülinapi visszaszámlálás 3.

Ma van az első alkalom, hogy visszaszámlálós sorozatomban nem tudok érdemlegeset írni. Megint nagyon késő van, elaludtam a tv előtt, amit nem szoktam amúgy, és már nincs erőm a magvas gondolatokat bepötyögni. :) Hát, ez most így sikerült. De majd holnap remélhetőleg jobban sikerül.

Ettől függetlenül már csak hármat kell aludni, hogy meghúzogassuk a kis prücök fülét, és mivel mindjárt itt van a jeles nap, már tervezzük, hogyan lehetne szépen eltölteni azt a napot. :)

Ilyen az én formám

Augusztusban volt utoljára olyan, hogy Kinga anyósomnál maradt éjszakára is, hogy Csilla mikor volt ott így, már nem is tudom, még régebben. Jó volt ez nekem nyáron, hogy viszonylag gyakran ott aludt vagy egy vagy két leányom, bevallom, jól esett kicsit a könnyített, egygyerekes verzió. Mindig megújult erővel vártam őket haza, hiányoztak, de tudtam, hogy kell egy kis szünet, és ők is szeretnek mamánál lenni (én is szerettem anno, és rengeteget köszönhetek ezeknek a nyaralásoknak). Szeptemberben mindig volt valami, nem tudtak menni a lányok.

Na, most este elmentek újra! Kinga határozottan ott akart aludni, Csillával nem tudtam mi a helyzet, végül induláshoz közeledve ötszöri kérdésünkre is azt válaszolta, hogy ott akar aludni, így sebtiben neki is csomagoltam több ruhát. És tényleg ott is maradt gond nélkül, így Jani egyedül ért haza. így most hármasban vagyunk itthon, és megint jól esik a csend. De azért most megküzöttünk. :)

Mert hogy került kis homokszem a gépezetbe, csak hogy tudjuk, Mörfi tényleg mindenhol ott van és nem nyugszik. Zita ugyanis koraeste kicsit elcsúszva aludt el, estefelé később ébredt, így kb. fél 10-kor tudtam őt csak éjszakára elaltatni. Sebaj, gondoltam, még van vissza az estéből, utolérem magam a dolgaimmal, a blogot is megírom még "ma" (azaz tegnap), és sietek mihamarabb aludni, Zitus úgyis gyakran ébred.

De nem. Nem tudom, miért, Zita felébredt negyed 11 körül, és nem akart visszaaludni. így lementünk, szórakoztattuk őt, bár kicsit csaltunk, mert mi meg néztük a tévét mellette, hogy ne aludjunk el, és végül éjfélkor már el is aludt a legkisebb ded. :-P Mondanom sem kell, hogy a dolgaimmal sehol sem vagyok, zuhanyoznom kell, a blogot is "holnap" írtam meg :-))), és lassan két óra. háááát, így jártam. Csak egy gyerek van itthon, de az jól megtréfált minket.

Ebben az a bibi, hogy Zita ezt egyre gyakrabban játssza el: vagy korán elalszik este, de akkor felébred késő este úgy, mint most, vagy eleve későn alszik el, de utána is sűrűn ébred. Fogalmam sincs, mi az oka, állandóan nézem a száját, hátha felbukkan egy fogacska, és akkor tudnám, hogy miért, de nem találok ott semmit. Nincs más hátra, várni kell, talán, ha közeljövőben beállnánk az egyalvásos rendszerre, akkor nagyobb esély lenne a rendeződésre. Kingával anno is ez hozott eredményt. Meglátjuk. Most viszont tépek, mert megint felébred a kis huligánnő, tuti akkor, mikor fullhabos a fejem a zuhany alatt. Mert Mörfi nem alszik (sajnos). Bezzeg én aludnék! :)

Építkezés: képek, hírek

Megint "csak" képek alapján tudom mutatni a házat, azaz Jani csinálta a képeket, én nem voltam a telken. Igazság szerint így egy kicsit nehezebb írnom róla, mint amikor látom is, valahogy jobban megmarad a változás, főleg most, hogy Jani apránként festi az ablakokat, és bevallom őszintén, hogy már elfelejtettem, hogy éppen melyik ablakot kente csak alapozóval, melyiket rendes festékkel, és melyikre került már a mattító, utolsó réteg. Vasárnap én is megyek, minekután vendégeknek mutatjuk a házat, úgyhogy akkor talán jobban megjegyzem, mi az ábra.

Kész a tető, azt én is meg tudom állapítani. :-)))
A bejárati ajtó is barna lett ma, egyelőre kicsit beleolvad a falba, de sötétebb lesz később egy újabb réteg által.

A három lányszoba három ablaka :) Csivitelő madarak, fakopáncsok ébresztik majd a kis hercegnőket (azért remélem, hogy nem túl korán, hogy az alattvalók is tudjanak kicsit szusszanni a "szolgáló" hálóban :-))) )
És kopp-kopp, de az idő tüneményesen szuper, nagyon lehet haladni tőle! Csak mástól nem. Nem érkeztek meg gerendák, ami a belső födém elkezdéséhez kell, hogy a födémlambériát tudják felrakni. Illetve megérkeztek, csak ma délután, így nyilván, nem tudták elkezdeni a munkát. Majd csak hétfőn. Hétfőn amúgy is jön mindenki, mindenféle csöveket lefektetni. Egy lesz a légbefúvásos fűtésnek a csövei, az biztos. Szóval, pezsgünk, Jani holnap is fest, köhögve-náthásan, de őt nem lehet megállítani. :) Most nekem is könnyebb lesz kicsit a távollétét elviselni, mert egy gyermekkel "nyomom" itthon, ami igazán lájtos és csendes üzzemmód minálunk. :)

Szülinapi visszaszámlálás 4.

Zita, a ráérős,

Fantasztikus dolog látni, hogy 3 kis manó háromféleképpen fejlődik. Most már harmadjára látom, hogyan lesz újszülöttből kis egyéves, látom a változást. Önkéntelenül összehasonlítom a folyamtot, de mindez csupán információ számomra, ettől egyik sem jobb a másiknál, nyilvánvalóan. És én imádom figyelni őket, hogy hogyan csinálják ugyanazokat a dolgokat más tempóban, időben és módon.

Volt először Kinga. 3 hónapos korától úgy volt csend és nyugalom, ha járkáltunk vele, és ő nézelődhetett. Lehet, hogy nem voltam elég rutinos anyuka az elején, jobban erőltethettem volna a letevést, én mégsem tettem. Pont azért, mert első gyerek volt, még megengedhettem magamnak, hogy amíg ébren van, szinte csak őt szórakoztassam. Ráadásul 4 hónapos korától 10 hónapos koráig anyósoméknál laktunk, nem nagyon engedte, hogy házimunkát végezzek, hogy én minél többet foglalkozzak Kingával, meg nem is nagyon akartam az ő rendszerébe beleszólni, ezáltal tényleg csak Kingára összpontosítottam. Bevallom, azért néha szinte felüdülés lett volna egy-egy felmosás a sok-sok találjam-ki-hogy-most-mi-van áradat között, de megoldottam.

Egyszer rájöttünk, hogy Kingát, ha hónaljánál lógatjuk, hogy a lába éppen csak hozzáér a talajhoz, de nem áll rá, akkor elkezd sebesen rúgdosni, a lépést imitálva. És ha hagyjuk, ő irányít, hogy merre menjünk vele. Kára nem lett belőle, mert nem állt a lábán, tehát nem terheltük a lábát, viszont csend lett, amíg mentünk vele. Mert irányított, mert ő kisbaba kora óta határozottan tudja, hogy mit akar, és ez már akkor megmutatkozott. Ekkor volt 6 hónapos. Ezt csináltuk kb. 9.5 hónapos koráig, természetesen a derekunk leszakadt a végére, de csend volt.J 9.5 hónaposan ráállt a lábára, szépen szabályosan, kézenfogva járt. Soha nem akartam járatni, de egyszerűen neki az akkor már ment. Mikor a pesti lakásunkba beköltöztünk, elkezdett mászni, bő 10 hónaposan. Mászott kb. 3 hete, amikor váratlanul elindult, bő 11 hónaposan. Ez volt Kinga. Ő türelmetlenebb típus volt, nem bírt maradni, menni kellett vele. Miután elindult, kb. 3 hónap kellett mire a hátam, derekam és térdem rendbejött a gyerekvezetgetéstől J J, gondoltam is magamban, hogy remélem, hogy a kistesó nem ilyen lesz, mert én megzavarodok, ha még egyszer végig kell csinálni. J De legalábbis bérletet vehetek egy gyógytornászhoz a végére. J

De nem kellett. Csilla teljesen átlagos tempóban fejlődött, mintaszerűen, mindent akkor csinált nagyjából, amikor “elő van írva”. Az átfordulásokat 3-4 hónaposan, kúszást 7 hónaposan, mászást 8 hónaposan, felállt szintén 8 hónaposan, majdnem motorozott 10 hónaposan, és ő is elindult 11 hónaposan. Ugyanolyan idősen mint Kinga, de teljesen más út vezetett hozzá. Szépen végigcsinálta a szamárlétrát, amiért hálás is voltam, sokkal kevésbé fáradtam el, mint Kingával. Cserébe ott volt Kinga, aki után mindig lehetett menni, és lehetett Csillát cipelni, ha úgy hozta a helyzet, hehe. J

És aztán itt ez a Zita lány. Vele már kicsit reménykedtem, hogy hasonló tempóban fejlődik majd mint a lányok, de ez persze csak nekem lett volna kényelmes. :-P Persze tudtam, hogy ő neki is meglesz a stílusa. Meg is let: ő a kis ráérős. Ő is járja a szamárlétrát, de jóval lassabban mint Csillu. Sokáig tart, mire ráérez valamire. Mint pl. az, hogy odanyúljon egy tárgyért. Érdekes volt figyelni, hogy napokig vagy hetekig csak merőn nézte a színes játékot maga mellett, aztán mintha megmozdult volna a kis kéz, tétován, de én láttam, majd napról napra határozottabban, és akkor egyszer csak elütötte a kezével a játékot. Innentől viszonylag gyakran ismételte, és hamar belejött, de míg elkezdte, az sokáig tartott. Nagy különbség volt ez a két másik lány után, de én nagyon szerettem nézni ezt a nyilvánvaló fejlődést. Zita saját módszere lett az egyik nap nem csinálom, másik nap viszont villámgyorsan. De tényleg. Egyik nap még csak egyet-kettő ütemet kúszott, másnap bekúszta a fél nappalit. Vagy egyik nap csak pépeset ettünk, pár nap múlva meg darabosat, mert nagy hirtelen bejött neki, és kiköpte a pürét. Hát, ez van Zitával. J A jelenlegi helyzet, hogy feltérdel mindenhol, kapaszkodik felfelé, látszik, hogy húzná magát felfele, de nincs meg az erő, hogy fel is álljon. De nagyon akar, így nemsoká egyszer csak sikerül felállni, és akkor beindul a gépezet.

Azt ki kell hangsúlyozni, hogy mindhárman teljesen normálisan fejlődnek, fejlődtek. Ez az összehasonlítás sem minősítés, egyszerűen összefoglaló.

Én pedig továbbra is nagyon örülök, hogy részese vagyok, hogy láthatom minden pillanatát ennek a látványos változásnak. Zitával még nincs is vége a folyamatnak (a folyamatot most a járástanulásig értem, nyilván, hogy Kinga és Csilla is rengeteget változik nap mint nap, de az már egy más életkor, más kategória).

Egy éve, mikor pár nap választott el attól, hogy lássam végre Zitát, sokszor eszembe jutott, hogy vajon egy évvel később mit fog ilyenkor Zita csinálni. Most már tudom. És ez olyan jó! J

Szülinapi visszaszámlálás 5.

Zita, a mi kis Pöttyös Pannink

Kinga ma a következőt mesélte, miután az oviból hazajött:

-Képzeld, anya, ma N.G. megkérdezte, hogy Zitának mi az a piros bibi a fején, és én mondtam, hogy az egy érdaganat és elmúlik magától, és G. kinevetett!

Szegény, teljesen el volt keseredve, de megnyugtattam, hogy ő nagyon szépen válaszolt, nem lehet tudni, hogy G. miért nevetett, talán csak a szó tetszett neki, hogy idegenül cseng számára, nem kell vele foglalkozni, te ügyes voltál (persze ötmillió más oka is lehet neki, természetesen nem tudom, hirtelen ez jutott eszembe).

Az “ügy” kapcsán felötlött bennem, hogy milyen régóta vissza akartam keresni a fényképek között, hogy mikor is alakult ki Zitának az a kis “védjegy” a homlokán. Én már csak annak hívom, már annyira megszoktam, hogy ott van, hogy nem is tudom, mi lesz, ha elmúlik egyszer. J (na, jó, azt is megszokom, csak tényleg rendben múljon el, végülis még nincs az ügy lezárva) Minekután a napokban állandóan nosztalgiázom, ezért gondoltam, itt az ideje kinyomozni a rejtélyes vörös pötty esetét!

Végig is néztem néhány képet, és végül ezeket válogattam ki:

Ötnapos Zita. Halvány piros folt mintha már látszana a homlokán. Érdekes, akkor fel sem tűnt.

Két és fél hetes, már erősebben látszik, de még mindig csak egy kis folt
Egy hónaposan már egész sötét, kiterjedtebb, de még mindig csak folt
Pár nappal később sokkal tömörebb, valamikor ekkortájt kezdett igazán erősödni
Január közepén, 3 hónaposan már elérte a mostani méretét, tömör, kicsit kiáll a homlokából. Azóta lassan, de szürkül a közepe, ami a daganat elsorvadásának jele
Szerintem egy ideje nem sokat szürkült, lelassult a folyamat. 8 hónapos korában látta az orvos utoljára Zitát, akkor rendben találtatott a pötty. Most készülünk nemsokára újra orvoshoz menni az egyéves kontrollra, akkor majd kiderül, hogy hogyan haladunk e téren.

Szülinapi visszaszámlálás 6.

Egy éve ötösben

A nagy kaland csak azután kezdődött, hogy hazamentünk a kórházból. Meg kellett szokni az új felállást, akámennyire is volt már több gyerekünk, azért mégis csak eggyel többen lettek. Azt hiszem, az új logisztikát viszonylag hamar megszoktuk, főleg, hogy nagyrészt én voltam egyedül a lányokkal. Így aztán nagyon feladatot sem kellett osztani, nem volt gond. J Ettől függetlenül szerintem nem igazán volt könnyű év, sőt, elég sok nehéz szakasz akadt benne.

Az első megpróbáltatás Zita négy hónapig húzódó náthája volt. Az borzasztó volt! Mikor 2 hónapos kora körül elmúlt volna a hasfájás, vagy legalábbis valami hasonló, akkor nem tudott aludni a tele orra miatt. Rémes volt heteken keresztül éjszakázni vele, orrot szívni, altatni. Ekkor volt az, hogy egyszer állva elaludtam, és csúnyán hátraestem Zitával. Neki nem lett baja, csak megijedt, én ütöttem meg magam, de még az sem volt annyira rossz, mint a tudat, hogy jön a vég, nem fogom bírni. Ebbe a nehéz korszakba jött bele a tél, egy elég havas tél, ami miatt az egész napom gyereköltöztetésből állt, hogy kétszer megjárjuk az ovit. Az egész napot ez határozta meg: oviba menni és jönni 2x, közte meg szoptatni, etetni, altatni, mindezt úgy, hogy délutánra menetkészek legyünk. Zita nehezen tűrte, ha várni kellett, így általában ordított, míg elkészültünk. 3 hónapos kora körül kezdett el kicsit érdeklődve nézelődni, innentől egy árnyalatnyit javult a helyzet, de még így is kapkodni kellett, hogy ne hergelje be magát túlságosan. Feszült voltam, fáradt, sokat kiabáltam, nem tudtam senkivel beszélni, nem tudtam a feszültséget levezetni, egész őszintén szólva nem volt ez annyira élvezetes, és nem így képzeltem az egészet. azt lehet mondani, hogy ez a nátha, ami végül Zita 4 hónapos kora körül hirtelen elmúlt (megerősdött az immunrendszere, le tudta magától küzdeni, az orvos is csak annyit mondott, hogy várni kell, de ezt volt a legnehezebb), teljesen megmérgezte Zita újszülött-és nagyonpicibaba korát. Alig emlékszem valamire ebből az időszakból, csak foszlányok élnek bennem. Ilyen körülmények között a blogra sem volt időm és erőm, pedig akkor legalább tudnám, mi volt akkor. ;-) Nagyon sajnálom, mert szerettem volna igazán kiélvezni ezt a pár hónapot is, de máshogy alakult.

Aztán elmúlt a nátha, jött a tavasz, éppen az utolsó pillanatban, mielőtt belezakkantam volna a téli tortúrába. Kezdtem olykor a babázást is élvezni, nem csak egyik napról túlélni a másikra, de az ovibajárás továbbra is feszített napirendet követelt. Eközben Jani másodállásba is kezdett, és szépen lassan elindult az építkezés. Ami persze nagy örömmel tölt(ött) el minket, viszont sok feladatot ró(tt) Janira. Egyszerűen nem lehetett máshogy csinálni, mint hogy ő “építi” a házat, én terelem a lurkókat. Mindketten jól elfáradtunk, és még nincs itt a vége, bár már alakul.

A nyár beköszöntével Kinga is itthon volt, ami egyrészt jó volt, hiszen lazábbak lettek a napok, nem kellett ingázással tölteni a napot, másrészt eggyel több csemete cincálta (elég sokat) az idegeimet, és Csillával egymásét is. Ettől függetlenül a nyár volt a legjobb része az évnek eddig, annak ellenére, hogy nyaralni sem tudtunk menni, és úgy általában sehova. Mégis pityeregtem kicsit, hogy kezdődik az ovi, azóta is egész nap hajtok, hogy legnagyobb leányom megkapja a szükséges szocializálódás adagját.

Voltak jobb szakaszok az évben és nehezebbek, de azt hiszem, idén a nehezebb volt a túlsúlyban. Pont ebben az évben kellett volna kicsit többet együtt lennünk és pont most nem voltunk az épülő ház miatt. Viszont, ha Zita nincs, ház sem igen lenne még. Meg különben is Zita kellett, hogy legyen, ezt egy percig nem bántam meg!! J Kicsit örülök, hogy átbukdácsoltunk ezen az éven, nem is titkolom. Letelik az az első “mágikus” egy év, ami után elvileg, könnyebb lesz minden. Persze tudom én, hogy ez nem egyik napról a másikra megy, de én érzem a bűverejét az évfordulónak. Már csak azáltal is könnyebb minden, hogy Zita darabosat eszik, helyet változtat, jobban elszórakoztatja magát, többet bír türelemmel, nem alszik annyit, fürdés közben elszöszöl, csak figyelni kell rá, de nincs már a fizikai igénybevétel, hogy tartsam őt a kádban. Ilyen apróságoknak örülök, nagyon értékelem, hogy egyre inkább könnyebbek lesznek a mindennapok. És egyre többször ülök a lányok gyűrűjében, és azt veszem észre, hogy csak gyönyörködöm, hogy élvezem, hogy mindhárom ott mászkál körülöttem, nevetnek, csacsognak. Ilyenkor tényleg eszembe sem jut, hogy voltak ettől idegtépőbb időszakok is! Hiszen én vagyok a legszerencsésebb a világon, hogy ez megadatott! J

Ovis úszás 2.

Tegnap délelőtt ismét úszáson voltunk az ovisokkal. Kinga végül hajlandó volt menni, főleg, miután biztosítottam róla, hogy ott leszek. Úgy döntöttem, hogy amíg valahogy el tudom intézni, hogy elkísérjem, addig kihasználom, hogy nem dolgozom, és megyek. Tegnapra már volt két “hivatalos” szülőkísérő, tehát az “úszósbuszba” nem fértem be, de megkértem Nikit, hogy jöjjön el reggel autóval, bepakoltuk a két kicsit is, és így teljes létszámban érkeztünk az uszihoz. Nem sokat tudtam Kingát figyelni, de a lényeget láttam, ő is látott engem, ha igényelte, és ez volt a fontos.

Tegnap már nem szeppent meg annyira, hogy az arcába locsolják a vizet, hogy nagy levegővel alámerül egy pillanatra, és ismerős volt neki a kukac is, amivel úszkáltak. Tegnap már annyi újítás is bejött, hogy háton is evickéltek a kukac segítségével, bár ő még nem sokszor feküdt fel szabályosan a vízre. volt játék is: Zoli kis labdákat dobált be nekik, ők meg kukaccal úszkálva összeszedték. Szedte Kinga a labdákat rendületlenül, szállította a gyűjtőkarikába, nevetett is hozzá. Tehát látszólag élvezte, és utána is azt mondta, hogy jó volt. Örült a jutalommatricának, amit megint kaptak az uszodában, csak elhagyta alvás közben: lejött a keze fejéről. Ez volt a legnagyobb “tragédia”, ami tegnap ért minket. Egyelőre örül, hogy mehet jövő kedden, főleg, hogy én is velük utazok a kis busszal, mert én leszek az egyik kísérő. A kicsiket addig itthon hagyom, úgy néz ki, hogy Nikivel lesznek addig. Így aztán nekem is meglesz a heti Program! J

Szülinapi visszaszámlálás 7.

Kórházi emlékek egy év távlatából

Még mielőtt belevágtunk volna a nagy kalandba ötösben, azért még szép számú napot el kellett töltsek a kórházban, konkrétan egy hetet. Ezt “köszönhettem” a hólyagrepedésemnek, aminek rendbe kellett jönni, mielőtt hazaengednek.

Most sem írom le újra, hogy mi történt pontosan ezeken a napokon, hisz’ már egyszer írtam róla részletesen. Nagyon rossz volt az a pár nap, ha a fájdalmakat nézzük. Fájt rendesen, minden: fájt a császár okozta heg, de talán a hólyag sérülése még rosszabb volt. Folyamatosan javult a helyzet, napról napra könnyebb lett. Ezt is próbáltam a lehető legfegyelmezetebben elviselni, tenni úgysem tudtam semmit, max pihenni. Így jártam, túl kellett valahogy lenni rajta.

Egész héten az adott erőt, hogy egy év múlva valószínűleg már csak emlékfoszlányok jönnek csak elő, és egyáltalán nem fogok már annyit agyalni, hogy mi mennyire fájt, hiszen szülinapi ünnepléseket kell szervezni ennek a pici hölgynek, aki “kedvéért” még ilyen kellemetlenségeket is elvállalok. A legnagyobb problémám az lesz, kivel mikor ünnepeljünk, mi legyen az ajándéka és milyen tortát süssek (vagy vegyünk).

És valóban így van: tudom, hogy nem volt túl jó, de ma már csak mosolygok rajta. Tulajdonképpen egy jó kis sztorivá vált az életemben: Zita születésekor történt valami drámai, helyzet volt, lehet mesélni! Mit mesélnék most, ha nem lett volna komplikáció? Dögúúúúncsi lenne az egész. :-D (No, jó, azért ezt a verziót is kibírtam volna, de akkor meg nem is tudtam volna arról, hogy máshogy is alakulhat egy császár, há' de most komolyan, két sima császár után kellett egy kis "változatosság"! :-P)

A gyerekágyas osztályon töltött napokról maradt meg azért néhány kellemes emlék is. Voltak érdekes esetek, szituk, hallott az ember meghökkentő dolgokat. Mint pl. az anyuka, aki patáliát csapott, amiért nem engedték be a gyerekágyra a 10 hónapos babáját, akit még szoptatott a frissen született babája mellett…végül egy nap sem telt a szülése után, és hazament az anyaotthonba, ahol lakott, és ahol talán 3 vagy 4 gyerek várta, a legfiatalabb 10 hónapos, ugye.

Vagy mosolyogtam, amikor az éjszakás osztályos nővér, K. nekem szólt, hogy átmenne a nőgyógyászatra számítógépezni, ha jönne valaki, mondjam, hogy nemsoká jön. tudni kell, hogy K. volt az, akivel először találkoztam, mikor Kinga született, ő ápolt a műtét után, így, mondhatni, jó ismerősként kezelt. Olyannyira, hogy látott bennem fantáziát, és rámbízta az osztályt kis időre. Nagyon megtisztelő. :-))) Császáros ágyat biztos össze tudtam volna rakni, ha éppen hoztak volna valakit, annyit láttam, hogy kell felkészíteni egy ágyat a frissen műtött nőknek… J Aztán persze elmentem aludni, a babák is a csecsemősöknél voltak, felőlem jöhetett akárki, észre nem vettem volna…Jó kis őr voltam. J

Jó érzés volt, hogy sok mindenkit ismertem, még ha látásból is. Sok csecsemősnővérhez kötött emlék, hogy ki tanított meg fekve szoptatni, ki volt kedves, ki lőtte be Csilla fülbevalóját, éssatöbbi. Szinte otthon voltam, és ez megnyugtató volt, ha már ott kellett dekkolnom egy hétig.

A lányok pokolian hiányoztak, bár tudtam, hogy jó kezekben vannak. Főleg attól féltem, hogy nekik rossz a távollétem, hogy ők hogy élik meg. És persze mikor Csilla elhúzodott tőlem az első látogatásnál, és inkább mama vagy apa ölébe kéredzkedett, el tudtam volna sírni magam. De ezeken is túlvoltunk, és elhatároztam, hogy akárhová megyek, amikor csak lehet, a családom legyen velem. Ne szenvedjenek szülőhiányban, és sem gyerekhiányban, ha lehet. Persze lesz olyan, hogy Janival kettesben utazunk, sőt, muszáj lesz, de amíg picik, csak minimális mennyiségben. A szülés óta olyan sok napot voltunk már együtt, hogy az az egy hét nevetségesen kevésnek tűnik, amit külön kellett tölteni. :-)

Az egy hét alatt szinte burokban éltem, alig jutott el a külvilág lüktetése hozzám. Teljesen lekötött a kórházi napirend, a felépülés, Zita, élveztem a kettesben töltött napokat. Hálát adtam az égnek, hogy nem kapott el semmi fertőzést a műtét alatti tortúra során, és akármennyire is fájt mindenem, és nagyon nehéz volt ellátni őt, azért együtt voltunk! Azóta sem voltam vele ilyen sokat kettesben, de hát, így is van ez rendjén. J

Egy hét után búcsút intettem ideiglenes "otthonomnak", ezúttal végleg, amit persze nem bánok. Mikor kimentünk az utcára, fejbevert a jó meleg októberi napsütés, szinte szédültem a friss levegőtől. Az M0-s új szakaszán is csak bambultam kifelé, mint aki börtönből szabadul (bár ezt azért nem tudom, milyen, és soha, soha nem akarom megtudni!). Vittük a kis szuszogó csomagot haza, akit akkor még csak az üres ház várt, de hamarosan benépesült, és két kis csivitelő manócska köszöntötte az új családtagot. Nnna, innen kezdődött igazából a kaland, ami azóta is tart. J

Nagyon tudott aludni, nagyon sokáig. Én meg tudtam pihenni, már amikor nem más anyukának segítettem. :-P Én voltam a két lábon, katéterekkel járó szoptatási tanácsadó. :-))

Úton hazafelé a kis csomagunk. Olyan pici volt!!! Most pedig már búcsúztatjuk az autós hordozót, és bekerül a következő méretű, kisgyerek ülésbe, mert lelóg nagyon a lába. :-)
együtt a csapat, kezdődhet egy életre szóló kaland! :)