Építkezés: a legfrissebb hírek

Nem a feszültség keltése miatt nem írtam, mi lett végül az eredménye a kivitelezővel való tárgyalásnak, hanem egyszerűen a héten nem tudtam gép elé ülni a bejegyzés erejéig. No, nem mintha fél Magyarország minden áldott nap körömrágva klikkelne a blogomra, hogy "úristen, mi van már?", ;-)) de tudom, hogy van, akit érdekel a téma. Szerintem az egyik legkíváncsibb embernek, apukámnak sem írtam meg még emailben sem ezen időszak alatt, hogy hogyan állunk, ami nem szép tőlem. Éppen ezért annál nagyobb lendülettel fogok hozzá az összefoglalóhoz. :)

Mielőtt kicsit felidézném az elmúlt hónapok idegölő eseményeit és a szakértői vizsgálat eredményeit, gyorsan elárulom, hogy hiba próbáltuk, nem tudtunk megegyezni a kivitelezővel, így kedden reggel az ügyvédünk postázta a szerződéstől való elállásunkat. így pontosan 9 hónap után elváltak útjaink, és nekem elég rosszul esik, hogy az utolsó emailjében a kivitelező azt sugallta, hogy nem nagyon adtunk neki esélyt a megállapodásra, a hibák javítására. Nagy közvéleménykutatást nem kell ahhoz végezzek, hogy megtippeljem: erre bárki azt mondaná, hogy kilenc hónap rettentően sok idő erre.

És akkor jöjjön egy kis építkezési hogyisvolt.

Az egész mizéria tulajdonképpen tavaly decemberben kezdődött. Akkor került fel a belső falakra az OSB-lap, a gipszkarton, de hamar kiderült, hogy a falak nem egyenesek. Jani kérte is a javítást, miután kiderült, hogy a belső falak alapvázai nincsenek egy síkban, ezért volt az egyenetlenség. A falak jó részét ismét visszabontották szigetelésig (csak emlékeztetőül: a gerendaházban-legalábbis a miénkben, ekkora méretű gerendáknál-belülről van a szigetelés, a belülről kerül fel a lambéria, vagy ahol nem faburkolatot szeretne az ember, ott OSB lap és arra gipszkarton és festés), és újra felrakták a belső részeket. Ezekkel a munkákkal január közepére nagyjából végeztek, el is kezdődött a gipszkartonos falak glettelése és egészen az alapozó fehér festésig jutottunk. Ekkor már szinte csak a padlólapozás, csempézés maradt vissza, nagy fejtörések árán kiötlöttük, hol milyen burkolat legyen, amikor is február elején jött a hidegzuhany: ismét bontani kell, mert a falak megint nem jók. A festő hívta fel rá a figyelmet, hogy a glettelés és a festés is repedezik, amiből kiderült az is, hogy ezúttal az OSB-lapok és gipszkarton lapok sem lettek megfelelően felrakva, ami megint a vázszerkezet nem megfelelőségére utalt. Ennek eredményeként a falak helyenként nem voltak elég fixen rögzítve, hogy a csempe rákerülhessen.

Egy részét a falaknak azonnal visszabontották, főleg, hogy láthatóak legyenek a hibák. Bevallom őszintén, nem is emlékszem már pontosan, hogy mikor ki, hogyan lépett, de nem sikerült dűlőre jutni, hogy ki, hogyan javítsa ismét a hibákat. Az eddig dolgozó csapat nagyon levizsgázott. Mivel azonban őket a kivitelező "hozta", elfogadtuk, ellenben az első bontásnál felajánlottuk a kivitelezőnek, hogy hozunk mi egy másik csapatot, da akkor még a kivitelező ezt nem akarta - de persze figyelni figyeltünk. A bizalom már nem volt a régi.

A következő hidegzuhany március elején ért minket: levelet kaptunk a kivitelező ügyvédjétől, abból a fenyegető fajtából, hogy azonnal fizessünk x sok millió forintot az elvégzett munkákért, mert ha nem, akkor bizony felveszik a bankkal a kapcsolatot, értékesítik az ingatlant stb. (jogilag ez azért nem megy olyan könnyen, mint a vádaskodás, fenyegetés)

???????????????????????????????????????

Először elképedtünk, majd ment az ügyvédünk korrekt és világos válaszlevele, hogy szerződés szerint csak hibátlan elvégzett munkáért kell fizessünk, a banknak ehhez semmi köze, és az épület nem az építtető, hanem a kivitelező és vállalkozói miatt náll úgy-ahogy. Ellenben törekedjünk a megegyezésre és próbáljuk elkerülni a peres utat.

El sem hittük nagyon, hogy idáig jutottunk. mi csak egy házat szerettünk volna építettni. Olyat, amire nagyon vágytunk. Hát, megkaptuk, és vele a sok nyűgöt, csűstül.

Teltek a hétfők, kérdeztünk, halogatás volt a válasz, majd április végén volt egy nagyobb közös szakértői vizsgálat, majd egy újabb videó is készült a sok hibáról. Akkor már tudtuk, hogy nem csak a falakkal van gond, hanem a tetővel is (ami amúgy nem gerendaházspecifikus része a háznak, és bizony felmerült, hogy az egész tetőt le kell bontani, cakumpakli), illetve kétségek kezdtek felmerülni a faanyag eredetét is illetően.

A közös szakértői vizsgálat eredménye lehet, hogy közelebb visz a megoldáshoz, ami látszólag működött is, nagy volt az egyetértés a szakértők között, még a kivitelező szakértője is felhívta a figyelmet pár hibára, de sajnos a kivitelező jellemzője, hogy szemtől-szemben mindent megígér/elismer, aztán végül semmit nem teljesít. Így volt ez most is, ezért minden eshetőségre felkészülve előzetes igazságügyi szakértői vizsgálatot kellett kezdeményeznünk a helyi jegyzőnél. Ennek az a jelentősége, hogy mivel a szakértőt a közjegyző rendeli ki, így független és egy bírósági tárgyaláson is számít a szava (ha magadnak hívsz, az nem állja meg a helyét a bíróságon), és lerövidít egy esetleges bírósági tárgyalást.

Ez rendben is lett volna, de ezt a szakértői vizsgálatot hetekbe tellett megszervezni. Június végén vagy július legelején kezdtük intéztetni a vizsgálat megkezdését, és augusztus 18-án ez meg is történt. :-P hosszú procedúra volt: először egy levélben megkaptuk a bankszámlaszámot, hova kell utalni a közjegyző és a szakértő díját; majd a közjegyző választott szakértőt, szakértő kijelölt egy időpontot; értesítette az érintetteket; vártunk, mert a kivitelezőnek lehetősége volt 15 napon belül új időpontért fellebezni, nem tette, örültünk, így augusztus 18-án egy kisebb stáb vonult ki a házunkhoz, és megejtettek egy lájtos, többórás vizsgálatot.

A kivitelező jelen volt kb. 20 percet. Lehet, hogy volt 30 is... Ennek ott van jelentősége, hogy a szakértés végén a szakértő közli az egybegyűltektől, kinek mit kell pótolnia. Mivel a kivitelező lelépett, otthagyta ugyan az emberét, aki átvette a pótolandó anyagok listáját, de mivel ez az ember nem volt hivatalosan megbízva a kivitelező képviseletével (szerződés, pecsét stb.) így később a kivitelező mondhatta, hogy nem kapta meg ezt a listát, küldjük el neki hivatalosan...megint 8 nap, szigorúan a törvény szerint.

A vizsgálat rengeteg mindenre kiterjedt. Itt nem fogom felsorolni idő és hely hiányában, hogy hány helyen van szükség javításra, de sok helyen lesz rá szükség.

Egyik nagyon súlyos hiányosság, hogy a gerendákat és a többi vázat képező faanyagot nem kezelték tűz és gomba ellen,noha ez még a szerződésben benne van: úgy vettük az összes faanyagot, hogy azt kezelik ezekkel a szerekkel. Ha tehát pl. ez most nem derül ki, és valamikor tűzeset történik, akkor sokkal gyorsabban ég le/meg a ház. Míg ha kezelve van égéskésleltető szerrel, ez a folyamat jóval lassabb, ami nem azért számít, hogy leég-e, mert, ha nagy tűz van minden leég, annyiban számít, hogy mennyi időd van kijönni a házból.

Ezeket valamennyire lehet orvosolni, javítani, csak nekünk nem mindegy, hogy vettünk faanyagot, amiben benne volt a szerekkel való kezelés ára, és most ezt ki kell fizessük, mert a házat kezelni kell mindenképpen ezekkel a dolgokkal. ezek miatt még futunk pár kört, az biztos.

Van itt érdekesség bőven. :(

A szakértői vizsgálat eredményét nemrégen kaptuk csak meg (ki hinné, hogy törvényeink szerint 15 napot kell arra is várni, hogy fellebbezhessen a vizsgálat ellen az, aki írta és az is, aki kérte, de még nem is látta...de hisszük, hogy mindennek van valami értelme...), ekkor adtunk esélyt a kivitelezőnek, hogy reagáljon rá. Eközben mi azért kaptunk tőle még egy ügyvédi felszólítást, hogy fizessünk, mert ha nem, megteszik a jogi lépéseket...már nem is csodálkoztunk...

Azért leültünk az ügyvéddel, ajánlottunk a kivitelezőnek egy szerintünk korrekt összeget a teljes befejezésért (fizesse meg azt, amennyibe a javítások nekünk kerültek, kötbértől, egyebektől eltekintve, ez kb fele-fele arány). A kivitelező reagálása minden várakozáson aluli volt, ezért az elállás mellett kellett döntenünk.

Valahol megkönnyebültem, hogy nem ő és emberei fejezik be a házat. az tuti, hogy minden rezdülésüket szakértő figyelte volna, ha ők folytatják, aki amúgy ezután is állandóan jelen lesz az építkezésen. Eddig is figyeltük állandóan a munkálatokat, de nem volt elég.

Így állunk most, és most már tényleg csak egy pozitív folytatásban reménykedünk! :)

Lekváros bukta

A mai uzsonnánk:

Életem első tepsi lekváros buktája ezennel elkészült. Kívülről minden OK vele, nemsokára megkóstoljuk Zitával, és majd kiderül, hogy sikerült. :) Aztán majd két nagyobbik leányom is tesztelheti, ha hazajöttek az oviból.

Recept, inspiráció, útmutató Móninál. :-))

Napfelkelte

Az emeleti erkélyről készült 7 óra előtt kicsivel (a dátum nem jó a képen, ma készült):

Bő fél óra múlva:
Talán a panoráma az, amit sajnálni fogok költözéskor. :)

A kivitelező döntése

Mivel még úton van a válaszunk a kivitelezőnek, ezért várok a nyilvánossággal, de mivel sok az érdeklődő, drukker, szimpatizáns éssatöbbi (nagyon köszönjük!), muszáj megírnom, hogy döntött a kivitelező, mi is, ami által talán látjuk a fényt az alagút végén. Lesz házunk is, jó eséllyel, de az már más kérdés, hogy valószínűleg végig kell menjünk majd egy sötétebb alagúton is, viszont ez még a jövő zenéje.

holnap vagy holnapután talán már feltárhatom a részleteket is. Ha már eddig titkolóztam, épp' itt az ideje, hogy leírjam, hogy s mint végződött a kilenc hónapnyi tárgyalás, egyezkedés, idegtépés, kínlódás. :)

Hétvége a fárasztóbbak közül

Ez a hétvége sem fog bekerülni nálam az év top 5-ös hétvégi közé, az biztos. Öt hónap után végre hazajutottunk Debrecenbe, de kicsit csalódottan jöttem haza. Csak az maradt meg, hogy mennyire elfáradtam, hogy semmire nem volt idő.

Ez most így kicsit negatív indítás lett, de ez az igazság. De megmagyarázom. :)

Az egész már pénteken kezdett elromlani, elsősorban az én hangulatom. eleve nem tudtunk pénteken délután menni, mert Janinak és az ügyvédünknek csak péntek koradélután sikerült leülni egy tárgyalásra a kivitelezőnkkel (szám szerint a 234971-ik tárgyalásra :-P ). Ez jelenlegi helyzetünkben mindennél fontosabb, nem is bánkódtam emiatt. Az van ugyanis, hogy két hete Jani átvette végre az augusztusi szakértői vizsgálat végeredményét, amit nagy nehezen a kivitelező is megkapott múlt csütörtökön a közjegyzőtől, Janiék pedig kérdőre vonták, hogy akkor mit is szól ehhez az egészhez. Még nem sikerült hosszabban beszámolni erről a vizsgálatról, de a lényeg, hogy alig van valami a házon, amit nem kell javítani. Mondjuk a pince. De azt nem is ez a férfi építette. :) Muszáj még mindig elsősorban vele megegyezni, mert hiába tudná befejezni egy másik kivitelező (és már van is jelölt a feladatra, jó ideje várja már, hogy befejeződjön ez a herce-hurca), ha a házat ez a kivitelező építette, a garanciát is csak nála lehet később érvényesítettni.

nem is lenne ezzel gond, mármint, hogy a sokadik tárgyalást ejtjük meg, csak ott "rontottam el", hogy sok-sok-sok hónap után most először őszntén hittem benne, hogy ez az utolsó tárgyalás, és vége. Ezért ért egy kisebb csalódás, mikor Janival utána beszéltem telefonon, és mesélte, hogy mi volt, hogy hétfő (azaz ma) estig kapott a kivitelező haladékot, hogy még egyszer átgondolja az egészet. Jani felajánlotta neki, hogy ha kulcsrakész állapotra javítja egy hónap alatt a házat (és ez egy elég erős időpont, mi már tudjuk, de mivel lassan egy éve bent kéne laknunk, és ezért ő a felelős, azt hiszem, lehetünk "könyörtelenek"), akkor ad neki bizonyos összeget, ha nem, elbúcsúzunk. Ezen rágódhatott most szűk 3 napot az illető, és nagyon kíváncsian várjuk, mit reagál.

nekem pénteken viszont roppant elrontotta a kedvemet a tény, hogy megint egy újabb hétfőt várunk. mint ahogy január vége óta mindig egy újabb hétfőt várunk, amikor az ügyünk továbblendülhet. Nagyon kimerítő, elkeserítő, és az ember kezd nagyon-nagyon türelmetlen lenni. És akkor még most sincs vége. Annyira levert az egész, hogy oviba menet, babakocsit tolva peregtek a könnyeim, kicsit hülyének néztek a szembejövők, de mire leértem az oviba, lenyugodtam, a lányokra már tudtam molyogni, és ez volt a lényeg. nálam a sírás sokat segít, hát, ez most az utcán ért, ez van. tudtam, hogy ezt mind muszáj meglépni, nem nagy idő ez a hétvége, csak, hát, az egész év így ment el, és nagyon belefásultam.

Mivel nem voltam jó hangulatban, és tudtam, hogy muszáj két szót váltanom felnőtt emberrel, és amúgy is meg kellett kérni a főbérlőinket, hogy adjanak enni a két macskusz kitekatusznak, ezért beugrottunk hozzájuk, lányaim nagy örömére, akik szeretnek ott lenni (gondolom, az állandó tábla csoki, amit hárman szépen elfogyasztanak, kellő pozitívum számukra, no meg, hogy ott lehet kutyázni). amint beléptünk az ajtajukon, csörög a telefonom, anyósomék hívnak, hogy ott vannak a mi ajtónkban. Így, ahogy jöttünk, mentünk is.

Mivel vendégeink voltak, nem is tudtam készülni az útra. Se sütit, se tortát, mint ahogy terveztem (főleg apukámnak mákos sütit :-D), egyre jobban elkeseredtem, mert azt is tudtam, hogy alvásidőben sem nagyon tervezhetek ilyesmit, mert Zita gyakran ébred. Estére aztán addig romlott a kedvem, hogy egyszerűen leültem tévét nézni, amikor éppen nem Zitát altatgattam vissza. Így történt, hogy másnapra is jutott pakolnivaló, de az már kapkodásszerűen, amiből majdnem egyenesen következett, hogy magamnak egy csomó mindent nem vittem. És murphy törvényei szerint hiába megyünk nagyvárosba, ahol úton-útfélen már hipermarket van, ha ünnepnap van, és olyankor minden zárva még ott is. :-P

szombaton fél 10-kor indultunk, nagy pozítívumként elmondhatom, hogy végre valahogy üzemelt a gyárilag beépített dvd lejátszó az autóban (de majd cserélni kell, mert nem tökéletes a rendszer, de ez legyen a legkevesebb), így végre nézhettek a lányok mesét. ez sokat javított az utazás minőségén, bár azért így is elhangzott elég gyakran a kérdés, hogy mikor érünk már oda. De nem kellett megállni, így délre ott voltunk apukáméknál. ezúttal apukám és keresztanyukám közösen vásárolt belvárosi házába mentünk, nem a lakásba, ahol én éltem, és ahol aludni szoktunk, mert ezúttal Debrecenben volt a nagyon ritkán látott pécsi nagybátyám és az egyik unokatestvérem. Ennek nagyon örültem, de persze a hétvége folyamán sokat beszélgetni nem tudtunk, mivelhogy mindig volt valami intéznivaló a lurkók körül. Sebaj, jó indok egy nyári pécsi látogatásra! :-)) (na, jó, oda amúgy is mehetnénk, indok nélkül is, de most különösen)

Ebéd után Zitát altatni kellett, elmentünk autózni, és mikor elaludt (Csillával együtt), elkanyarodtunk a Pagony játszótérre, ahol április elején is jártunk. Érdekes volt látni, hogy akkor éppencsak, hogy elkezdtek zöldülni a fák, most pedig minden sárgálott-barnálott így ősz közepén. A pónilovas vállakozó ismét ott volt a játszótér mellett, amit Kinga kitörő örömmel fogadott, én pedig egyből befizettem egy "nagy körre", ami a hatalmas játszótér megkerülését jelentette, tudtam, hogy úgysem fog békén hagyni, így legalább nyugodtan tudtunk utána játszóterezni. :)

Mire Kinga végzett a lovaglással, a másik két lány is felébredt, így együtt játszótereztünk egy kicsit. sokat nem lehetett, mert Zita mindig nyűglődött valamin, az ellenkező irányba ment volna, mint a többiek, csak a 12 éveseknak való mászókákra volt hajlandó felmászni az apja segítségével (ahol még Kinga is félt, de mindegy is :-D), nem tudtuk, hogy mit akar, a végén aztán a több ezer négyzetméteres területen mindenki hallhatta Zita ablakrepesztő sikítását, mi pedig, hogy kíméljük a környék lakóit, illetve a szórakozni érkező embereket, hazamentünk. Otthon aztán evett Zita, megnyugodott, valószínűleg az éhség is közrejátszott a nyűgösségben.

Ezután lelkesen vártuk hat körülre apukámékat, akik mindenkistül, sült csirkecombostul aztán 7 után meg is érkeztek. :) mi ekkor már letudtuk a gyerekfürdetést, ami jó ötlet volt, mert nem sokáig bírták a lányok. A tortát már nem is látták, annyira elfáradtak, jobbnak látszott elaltatni őket. Egyedül Zita forgolódott sokáig, mint aki "pépesre" aludta magát délután, noha kb. 3/4 órát aludt. :) Az esti éberségével egyre inkább kezd Kingára hasonlítani, bár ez nem a ma estére vonatkozik. :)

Miután Zitát elaltattam, megszületett bennem a gondolat, hogy leszek olyan bátor, hogy mindenkit hazaviszek autóval a másik házba, hogy ne kelljen a hidegben a villamosig gyalogolni. Jani ki is pakolta a gyereküléseket, kinyitotta a plusz üléseket,ám ekkor felébredt Zita...Így én nem tudtam elmenni, Janival nem hajlandó aludni. Ha akkor ébred, amíg távol vagyok (max. fél óra lett volna) az más, de így nem indultam neki. Kis családom biztosított, hogy semmi baj, a felajánlásnak is örültek. Én azért csalódott voltam, és a péntek délután óta tartó levertségemen nem sokat javított. És még fogkefém sem volt, hogy fogat mossak. Brrrr. :-)

A vasárnap délelőtt lényegében azzal telt, hogy vártuk, mikor indítják el a koreai F1-es futamot. ez is Murphy, hogy pont ilyenkor van késés és bonyodalom, amikor a legjobban örülnék, hogy időben véget érjen, mert mentem volna nagymamámhoz. Az F1 miatt is, meg más apróság miatt is Janival is vitatkoztunk egyet, aminek a nyakláncom látta kárát, ami éppen a kezemben volt. Mérgembe földhöz vágtam ugyanis.

A láncot, amit Jani rokonaitól kaptam karácsonyra, sok-sok színes gyöngyből fűzött hosszú lánc, amit május végén Debrecenben felejtettem, és most úúúgy örültem, hogy viszontlátom! amikor emeltem a karom, már tudtam, hogy csak magamnak fogok fájdalmat okozni, és így is lett. A lánc több száz darab gyöngye szanaszét repült, nekem pedig majd megszakadt a szívem. Ekkor már nem is bántott más, csak a lánc. Sírva fakadtam, és leviharzottam a játszótérre kicsit lehiggadni, ahol meg majdnem nekem ugrott két apró kutya, hajszál híja volt, hogy nem kapták el a lábszáram. A gazdik pár méterre nyugodtam beszélgettek... Nem vidított fel az incidens, az biztos.

Lehiggadtam, felmentem, könny nélkül megsirattam a láncot, átkoztam a hülyeségemet, de igazából ez is csak azt mutatja, hogy rengeteg feszültég van bennem, amit nem tudok levezetni. Se beszélgetéssel, de sporttal, sehogy. ebből a szemszögből nézve akkor már inkább a lánc essen áldozatul, mint hogy valakit megpofozzak (főleg magamat kellett ez esetben, de tény és való, hogy kivételesen tölthettük volna mással is a délelőttöt, mint forma 1 nézéssel). A láncot amúgy újra lehet fűzni, kérdés, hogy mikor lesz rá időm.

Felhívtam nagymamámat, elindultunk hozzá. Jani levitte az összes gyerekülést (amit végül feleslegesen bányászott ki a kocsiból), már lent voltak a kocsinál, amikor én még a slusszkulcsot kerestem öcsémmel. Sehol nem volt. Már a kukákba is beletúrtam, mert Zita játszott vele utoljára. Végül cseréltünk Janival, én álldogáltam a kocsi mellett a lányokkal, ülésekkel, táskákkal, ő kutatott. nem volt sehol. Yesss!

Jóóóóóól van, gondoltuk, eddig minden rendben akkor. Visszavittük az összes ülést (komolyan, ez már valami viccnek is rossz volt), mindenki lekabátolt, és kerestünk. Kisvártatva valakinek eszébe jutott, hogy talán a nappali kanapéja mögött.... És ott volt. Azt a megkönnyebbülést! Már vizionáltam, hogy Jani apukám autójával még aznap megjárja a Debrecen-Szendehely távolságot oda-vissza a pótkulcsért... De nem, hála istennek. :-))

Így végül dédihez is eljutottunk. :) Ezt a lányok annyira nem szokták élvezni, nagymamám főleg az ő nyűgjeiről beszél, ami engem nem zavar, csak az, hogy ők közben unatkoznak. Pedig én szívesen hallgatom őt, főleg, mert tudom, milyen jó az, ha az ember néha elmondhatja valakinek, ha bántja valami. :) De dédi azért nem püföli a láncait. :)

Dédi után ismét családi ebéd az őházukban papáékkal, majd 3 körül visszatértünk a milakásunkba a bőröndökért, és elindultunk haza. Ekkor már eléggé fáradtak voltunk, nem is hittem volna, hogy másfél nap alatt így ki lehet merülni. A hazaút nyűgösebb lett, mint oda, de a mesenézés most is segített.

így esett hát idei, számszerint 3. debreceni látogatásunk, és most a negyediket tervezem. nem másfél napra, akkor hátha nem lesz ilyen sűrű és pörgős. abba meg beletörődök valahogy, hogy ez most így sikerült, és tudom, hogy úgyis a pozitív pillanatok maradnak meg bennem később. Nem mindig sikerül mindig úgy, ahogy eltervezzük. :)

ui: 10 éve, 2000. október 23-án repültem először repülővel, egyből az USA-ba, akkori barátom rokonai meglátogatására. nos, a tizedik évforduló igencsak másfajta utazással telt el. :-)) Változnak az idők. :)

Szülinap

Tegnap volt a szülinapom. A 31. Ami annyira nem lényeges, mármint az évszám, de azért megemlítem. Én szeretem a szülinapom, akárki akárhogy is van ezzel a témával, no, nem mert ilyenkor dőlnek az ajándékok (bár idén igazán klassz és hasznos ajándékot kaptam, egy gőztisztítót-Hella, megy majd az élménybeszámoló! :-D) vagy agyba-főbe tortázni akarnék, hanem valahogy jó lenne, ha az ez egy nap az évben kicsit különlegesebb lenne. Ezt sem tudom megmagyarázni, hogy miért, mert tulajdonképpen mindegy, ha egy nap spontán jól sikerül és éppen a szülinap nem, de mindegy is.

A tegnapi szülinapom végül is nem lett egy hú de szenzációs nap, de azért leírom, hogy ha továbbiak jobban sikerülnek, legyen összehasonlítási alapom. :)

azzal kezdődött reggel, hogy el akartam menni hajat mosni, mégiscsak ünnepelt vagyok, érezzem magam kicsit rendben. Aztán addig húztam a dolgot, hogy majd mindjárt, csak reggelizünk, csak még kisütöm az ebédet, úgyis olajszagú lenne a hajam, hogy végül este fél 10-kor már szép tisztán ragyogott is a "búrám". :-)

Kicsit reménykedtem, hogy a mai napra látogatóba bejelentkező öcsém kicsit hamarabb érkezik valami csoda folytán az előre beharangozott déli egy óránál, hogy akkor talán elmennénk valahova kirándulni, de amikor reggel észrevettem a mobilomon, hogy hajnali 3-kor küldött nekem egy üzenetet Normafáról, akkor már tudtam, hogy marad az egyes érkezés. :)

Mivel ünnep van, és ilyenkor szabad kicsit macerásabb kaját is bevállalni, és mert én imádom a rántott sajtot, és mert csütörtökön találtunk egy rúd Medve rántanivaló sajtot a Metroban, tudtam már, hogy ma az lesz sült krumplival és tartármártással. No, és előtte fagyasztóból kivett füstölt sonka levéből főzött krumplileves (ez elég hétköznapi leves, de végül tesóm a levest és a tartármártást értékelte a legjobban, :-D de a többivel sem volt gond). Neki is álltam szeletelni a sajtot, de az elkezdett darabokra törni. Nem vitás, mennyire szentségeltem, magam előtt láttam az ünnepi ebéd kudarcát, mivel nem tudtam hirtelen, mi mást dobhatnék össze, húst sem vettem ki a fagyasztóból. Jani már mosolyogva jött a konyhába, látva puffogásomat, és viccesen megkérdezte, hogy "Hozzak valami pótlást a Szepiből?" :) Mondtam, nem, én EZT a sajtot akarom. Erre ő nyugalomra intett és pillanatok alatt kitalálta a sajt vágásának módját, így lettek szép sajtszeletek, amiket be is paníroztam. Utána ő persze nem győzte viccesen mondogatni, hogy az ebéd majdnem hogy az ő érdeme. Kétségtelen, hogy nagyban hozzájárult az ebéd sikeréhez. :)

Már végeztem a panírozással, elkezdtem az olajat melegíteni két serpenyőben a sült krumplinak és a sajtnak, amikor Jani mondja, hogy kimegy, megnézni a kicsi cicánkat. A kicsi Tekla, aki augusztus elején került udvarunkba, és csak azért fogadtuk be, mert pont akkor ütötték el a Jázmin cicát, szombat óta gyanús volt. Nem jött egyből enni, ha jött is, nagyon nehezen húzta fel magát a lépcsőn, nyávogás helyett csak nyekergett, gondoltuk, beteg, és elhatároztuk, hogy hétfőn hívjuk az állatorvost. Jani szombaton fejezte be a telkünkön a macskiknak szánt full-extrás házat (még tüdőgyulladással is kint hegeszette a kis házikót), Tekla egyből el is foglalta, de gyanús volt, hogy a másik kettő nem hajlandó bemenni, vagy maximum az ajtóban feküdtek le. Ebből is világos volt, hogy a kicsinek baja van, kerüli a másik kettő, pedig előtte többször aludtak együtt is összebújva. No, szóval, Jani kiment, hogy megnézze, mert a reggeli etetésnél sem jött, mikor benéztem a házikóba, nagyon lassan nézett csak fel, olyan fura volt, éreztem a bajt a levegőben, csak nem tudtam megfogalmazni.

Jani azzal jött vissza, hogy a cica meghalt.

Hirtelen nem is tudtam, mit gondoljak. A melegedő olaj mellől kirohantam, és én is láttam szegény cicust élettelenül feküdni a házban. Szegénykém beköltözött egy éjszakára meghalni. Kinga kijött velem, zokogott, alig tudtam megnyugtatni (nem is tudtam), Jani pedig hátra vitte a kertbe a másik mellé eltemetni.

Nekem be kellett menni, mert az olaj forró volt, Zita a fürdőben az apja után ordított, egyedül Csilla eszmélt lassan, hogy mi is történt.

Szomorúan kisütöttem a sajtot, miközben magamat vádoltam, hogy miért nem hívtam hamarabb orvost. Ez a cica, mióta itt van, elég ványadtkának tűnt, de betegség konkrétan nem látszott rajta. Reméltem, hogy majd szépen hízik ,erősödik és akkor alakul a külseje is, de csak kicsit lett jobb. Valószínűleg már akkor is lehetett valami baja, mikor idekerült, talán emiatt is tehette itt ki valaki, ezt nem tudom. De akkor kézenfekvő volt, hogy befogadjuk, hiszen pont elvesztettünk egy cicát. Ráadásul a lányoknak is mutatni akartam, hogy azért, mert elsőre nem túl szép a cica, nem dobjuk az utcára, megpróbálunk segíteni neki. Kinga meg amúgy hamar megszerette. És amúgy szerintem nem is lett volna csúnya cica, ha rendesen kikerekedik. Most úgy érzem, hogy cserben hagytam, és ez nem hagy nyugodni. az viszont biztos, hogy újból kereshetek macskát Kingának, mert megint ő maradt macska nélkül .:(

Ilyen események előzték meg végül a nagy Ünnepi ebédet. Amit mi már elfogyasztottunk, mire Bali megjött, mert éhesek voltunk. Balázs érkezése után Zitát elvittem aludni, majd kisütöttem a sütit, aminek a tésztája időközben megkelt, és amit amúgy is hamarabb akartam megcsinálni, de nem úgy alakult a délelőtt, ahogy terveztük. Ettől függetlenül finom lett, Békaszájnak hívják a sütit, ami a hókifli és linzer keveréke, köröket kell szaggatni kelt tésztából, lekvárt, nutellát, diót tenni a közepükre (vagy bármi hasonló tölteléket), félbehajtani és így megsütni. Abból is látszik, hogy finom lett, hogy estére csak néhány darab maradt a sokból. :)

Zita ébredése után kimentünk a házunkhoz. augusztusban járt itt Bali utoljára, amióta nem történt semmi változás, csak a szakértői vizsgálat (amiről végre írhatok, és hamarosan meg is teszem, remélem). Azért körülnéztünk, majd a diósjenői Horgásztó felé jöttünk haza, hogy Balázs lássa azt is. Én még nem vezettem arrafelé, mert rossz az út, tele van alig észrevehető fekvőrendőrrel, de végülis teljesen jól átvittem az autót, rosszabbnak gondolatam előtte a dolgot.

visszaérve Szendehelyre Balázst kitettük a buszmegállóban, visszautazott Pestre. az, hogy eljött tegnap, az egyik legjobb dolog volt az amúgy döcögősre sikerült napban. :) És az ajándékoknak is nagyon örültünk, én már fel is avattam az új vázákat. :)

Mi még beugrottunk a főbérlőinkhez, azt nem mondom, hogy nyugodtan tudtunk beszélgetni, mert olyan elevenek voltak a lánykák (vagyis Jani azért beszélgetett, én meg figyeltem a csajokat). Este 7-kor aztán hazaindultunk, Zita is ordított, de csak otthon derült ki, hogy miért: éhes volt, egész egyszerűen, pedig csipegett előtte a vendégségben is, de nem volt elég. Míg mi Janival becuccoltunk, macskát etettünk, csendesen felmászott az etetőszékébe, elvett az asztalról egy sütit, és lenyugodva, békésen majszolni kezdte. Utána még kettőt. Olyan aranyos volt!

az este azért még tartogatott meglepetést: Zita ugyanis belelépett egy kutyakakiba a főbérlőink háza előtt, amitől a cipője, a nadrágja, a Jani nadrágja (nagyon) illetve a pulóvere olyan lett, úgyhogy este még elindult a mosógép, és még ma is mostam a balesetes ruhadarabokból. abban bízom csak, hogy ezek után valamiben bazi nagy szerencsénk lesz... Ránk férne. :)

Lánykákat ágyba dugtuk egy visítós körömvágásos menet után, eltéptem hajat mosni (lásd bejegyzés elején), és reménykedtem, hogy leírhatom a tegnap hatalmas és maradandó élményeit ;-), de Zitus felébredt, és akárhányszor ki akartam jönni tőle, mindig felébredt, így végül elaludtam vele fél 11 körül.

ezzel véget is 31. szülinapom krónikája. Végülis teljesen átlagos nap volt (nagyjából), és csak azért tűnt a szokottnál átlagosabbnak, mert többet vártam tőle. Ha előre belenyugszom, hogy nem lesz semmi különös, nem lett volna semmi gond. Együtt voltunk, ettünk (végül) finomat, itt volt Balázs, nem volt ezzel semmi gond, egyedül a cica-esetet hagytam volna ki.

Az új családtag

Ő itt, kérem szépen, az új családtag:

Múlt hét pénteken vette Jani Kingával és Csillával Vácon, ezt is több heti kérlelés és kitartó szülői meggyőzés után (mert, hát, Nikinél és Arnoldnál van egy, nehogymá' nekünk ne legyen!;-) ). Mivel az egész nem volt egy eszement nagy költség, a táplálása sem drága, az akvárium "karbantartása" is belefér erőnkbe, időnkbe, zöld utat kapott.

Nagy az öröm, Kinga lelkesen eteti reggelente, remélem az akvárium tisztításánál is ilyen lelkes lesz! :-)) Én meg naponta vizsgálom a kis úszkálót, hogy mindene rendben van-e, jól érzi magát, van elég oxigén, stb., szóval kicsit aggódós üzemmódban "nyomom" még, de majd a haltartásba is belejövök! :) A macskiknak azért nem mutogatjuk gyakran a jószágot, bár nagy veszély sincs, mert a macsekok kint élnek.

Neve még nincs, majd ezután, egyelőre még nevenincs halacska, de majd jön az ihlet, és lesz neve.

Nos, így történt, hogy a halacskával és a 3 macskával együtt már kilencen vagyunk egy család. :)

Családi szülinap

Egy újonnan kapott pulcsiban a kis ünnepelt

Szombaton megünnepeltük Zita és Zalán szülinapját családi körben is, ahogy illik és szoktuk. Teljesen hagyományos szülinapozás volt, sok-sok finom kajával, sütivel és tortákkal. Részünkről csak négyen tudtunk menni, mert Jani beteg lett, és noha nem volt halálán, pénteken már antibiotikumot kapott, nem volt teljesen világos, hogy alakul a köhögése, mennyire komoly másokra nézve, így ő inkább itthon maradt. Tegnap aztán kiderült (miután vasárnap délután kimetn füvet nyírni, és mikor bejött, szúrt a tüdeje lélegzetvételkor), hogy tüdőgyulladása van, így tényleg jobb, hogy nem szórtuk a bacikat.

A lányok nagyon jól elvoltak, Zita is jött-ment, csak az este előrehaladtával kezdett nyűgös lenni, mikor kezdett fáradni, de amúgy nem volt semmi gond.

Természetesen az este fénypontja a tortázás volt. Zsófi gyönyörű tortát csinált Zalánnak (elöl), én, mivel tudtam, hogy szépséges torta készül, egy túró rudi tortát csináltam (háttérben), amit még Zita mellett is meg lehetett csinálni:

Igazából bőven elég lett volna a Zalán tortája, anyósom is csinált még tortát (noha mondtuk neki, hogy mindketten csinálunk), és se az enyémre, se az övére nem volt nagy kapacitás már, ami érthető. viszont egy torta azért Zitának is dukált, így alakult ,hogy kicsit túlkínálat lett torta terén. Jövőre ezt valahogy máshogy kell csinálni, ez így sok volt. így jár az ember két lánya is, ha gyermekeik egy év eltéréssel egy napon születnek! :-)) De ettől nagyobb bajunk ne legyen ezután sem!

És a itt a két kis ünnepelt, a kétéves és a hároméves "aradi vértanús" gyermek :-)

Mindketten érdeklődve figyelték a tüzijátékot, Zita ide-oda billegett a széken, míg énekeltünk, nézett ide-oda, hogy mennyien odagyűltünk, majd szépen elfújta a gyertyákat, és mindenkivel együtt megtapsolta saját magát. :-) Én pedig örülök, hogy nem kellett ott állni mellette, nehogy belenyúljon a tortába, gyertyába, tudtam fényképezni, gyönyörködni benne. :)

Este már fél kilenc is elmúlt, mire elindultunk szerintem, de jól éreztük magunkat. Kinga és Csilla anyósomnál aludtak, én meg hazaautóztam Zitussal. Pillanatok alatt elaludt, mondanom sem kell. Szép kis délután volt újfent!

az ünnepelést pedig folytatjuk Debrecenben, ha Jani állapota megengedi, és talán, talán, most hétvégén végre hazautazunk (május vége óta nem voltunk, emiatt is legfőbb ideje).

Sárival

Niki barátnőm közzétette a hétvégén az ottjártunkkor készült képeket. Katt ide.

Mindenkinek ajánlom figyelmébe: annak, aki rólam hiányolt képet, és annak is, aki kíváncsi rá, milyen lenne, ha Zitának most kistestvére született volna. Ahogy eddig mindig "menetrendszerűen" jött a kistesó 2 év elteltével. :) Mint ahogy most nem jött. De hála Nikiéknek, azért van kivel babázni. :)

Zita második szüliNAPja

Reggel korábban keltünk mint szoktunk, mert Kinga úszni ment, így 7-kor már el is mentek Janival. Zita is felébredt, ami neki korán volt, így a délelőttünk nyűgösen telt. Állandóan hozzámbújva feküdt volna a nappali kanapéján, amit én nem mindig értékeltem, akármennyire is az ő napja volt ez. Valahogy elszöszöltünk délig, majd lebaktattunk az oviba Kingáért és Csilláért, ugyanis ma engedékeny voltam, és Zita szülinapjára azt is ajándékba kapták, hogy hazajöhettek ebéd után. Kiderült, hogy Csilla óvónőjének egyik gyermeke is ma született, így mosolyogva állapítottuk meg, hogy szép ez a nap. ami tényleg szép volt, mert még az idő is derűsebbre változott. Hazagyalogoltunk, még Zita is, aki amúgy ezidőtájt mindig alszik, és kettő körül sikerült is letenni aludni.

Ezután a másik két leánnyal összeállítottuk Zita tortáját, aminek a masszáját már délelőtt sikerült nagy nehezen Zitával elkészíteni, csak formázni kellett. Mármint a massza nem bonyolult, egyszerű kókuszgolyó massza, de ma valahogy Zita nem akarta támogatni az én konyhatündéri törekvéseimet, még akkor sem, ha kimondottan az ő tiszteletére készült minden. :)

Ez a sünitorta lett belőle, egy Anna és Peti epizód ihletése nyomán, bár annak másmilyen volt a tésztája:

A "vadállat" szemből:

Később, délután szép lassan megfürdettem a lányokat, hogy este már ne kelljen nyűglődni ezzel, meg "ünnepi" fotókat készültünk csinálni, és ahhoz illik puccba vágni magunkat, így ezt is letudtuk. Fürdés, öltözés után volt aztán nagy táncolás:

Az ünnepelt is ropta rendesen, ő itt még "alvós" ruhában "nyomja":

nagyon táncolt! :)

Mikor mindenki kitáncolta magát, és én végre az "ünnepi" vacsorát betoltam a sütőbe (na, nem kell nagyra gondolni, csirkemellszeletek voltak hagyma és krumplikarikákkal, császárszalonna-szeletkékkel egy tepsiben, összesütve), nekiálltunk "ünnepi" fotókat csinálni. Nem volt egyszerű menet, a három lányból nagyjából csak Kinga kooperált. :)

Azért nagy nehezen elkaptam egy hármas pillanatot, nem is volt több lehetőségem:

Kingáról már nem nehéz "értelmes" képet csinálni:

Örültem, hogy Csilla is kötélnek állt végül:

És Zita is odahuppant végre, akiről a legtöbb csiniruhás-csinicsatos képet szerettem volna, de pont ő róla alig készült valami. Nem hagyta. :) Ennek a már széthancúrozott hajú képnek is örülni tudok (mire gép elé ült, már a csatja fasorban sem volt :-D):

És még egy egészalakos, egész hivatalosan megnevezve:

Fotózás után végre megkapták az ajándékokat, ami ezúttal visszafogottabb lett. Mindhárman kaptak valamit, hogy ne legyen szomorúság (no, meg azért is, mert Zita hétvégén még kap ajándékot), meg különben is, mindhármójukat imádom, de tekintve, hogy jelenleg építkezési fennforgás van, és Zita sem támaszt még hatalmas igényeket, rövidre vettük az ajándékozást. Zita kapott egy plüss Micimackót (így már 3 méretben is fellelhető eme játékdarab háztartásunkban, persze nem felvágásképp mondom :-D), illetve mindhárman megkapták az Avon új remény szalagja plüss cicáját, ami kellemes csalódás volt, tényleg szépek. Emellett örültem, hogy megvásárlásukkal segítettem is. Kinga és Csilla boldog tulajdonosai lettek egy-egy kutyaruhának és ikeás játékpoharaknak, ugyanis mostanában nagyon megy náluk a babás-kutyás-főzős-berendezkedős szerepjáték. az ajándékok találtak, volt nagy sikítás örömükben, még Zita is örömmel hurcolta a cicát, pedig azt hittem, előbb elveszti az érdeklődését.

Íme, Csilla az új cicával:

Kinga az új cicával, akinek egy ideje nem találjuk a hasonló méretű plüss cicáját, így ő különösen örült:

A felöltöztetett kutyus és cica:

Mindenki, aki számít, rajta van! :)

Zita elgondolkodva, a rá jellemző mutatóujj szopizással, barátkozik mackóval:

Ezután nekiálltam teríteni, de mivel kicsit hangosak lettek a népek, ezért az Alma együttes 'ma van a szülinapom' című számát nézték a youtube-on:

Ezalatt én meg is terítettem, ettünk, és nagy örömünkre Jani is befutott vacsi végére, fél nyolc tájékán. A tortázáshoz már együtt ültek oda:

A két gyertyát többször meggyújtottam, mindenkinek el kellett fújni többször is. Kivéve Janit. :)

Két gyertyát simán elfúj:

A tortázás végére már csak a két ajándék állatka maradt az asztalnál, akik hamarosan elkísérték a kis ünnepeltet az ágyikójába:

A kis ünnepelt azóta mélyen alszik (illetve egyszer felébredt, de visszaaltattam), és innentől kezdve már a harmadik szülinap felé lépkedünk szép lassan. Lassan?? Ez a két év is hogy eltelt! De ezek a gyerekek már csak ilyenek: állandóan öregszenek. Ez valami mánia náluk. :-)

Szombaton pedig jön a nagy családi szülinap Romhányban, annál is inkább nagy, mert Zita keresztszüleinek a második gyermeke, Zalán is 6-án ünnepelte a szülinapját, a harmadikat, így evidens, hogy lesz majd dínom-dánom, eszem-iszom mulatság. :)

Zita-ünnepi képsorozat

Újszülöttként a kórházban:

Félévesen:
1 évesen:
Másfél évesen:
Két évesen:

Nagyon-nagyon boldog szülinapot, már nem is olyan kicsipici Zita! :-))

Hétvégi összesítő

A nagy szusszanásból, amit reméltem a hétvégétől, lett egy kisebb szusszanás. :) Két nagyobbik leányom végül egészen vasárnapig maradtak, mama elmondása szerint haza sem nagyon akartak jönni, jól érezték magukat. Egyetlen negatívum a hétvégében, hogy csütörtökön mindkét lány egész jól volt már köhögésügyileg, vasárnap estére azonban Kinga megint többet köhög, néha a fülét fájlalja. Én egyelőre arra gyanakszom, hogy nem akar nagyon oviba menni, és ez csak kifogás, holnap reggel meglátjuk, mi lesz, de egyelőre véget ért a betegszabi számukra.

Pénteken igazából nagyon kellemes és nyugodt napunk volt Zitával, egyetlen szépséghiba csak az volt, hogy a szomszéd építette az előtetőt a bejárati ajtó fölött, éppen Zita alvásidejében, és persze előbb felébredt, mint szokott. Pedig nagyon vártam az alvásidjeét, sok-sok nap után rengeteg dolgot akartam bepótolni, amiből szinte semmi nem lett. Én természetesen megértem a szomszédot, én mindenkit megértek általában, éppen csak picit csikorgattam a fogaimat.

Szombat késődélután az IKEA-ban jártunk, amit én élveztem volna, ha. HA nem hétvége lett volna, amikor általában sokan vannak, és ezerszer megfogadtam, hogy nem megyek ikeaba hétvégén, és ha ezt a tömeget ne növelte volna az ikea 20. szülinapja, ami miatt szerintem még többen jöttek. Félévente egyszer vagy kétszer, ha sikerül összeszervezni, hogy eljussak oda, hát, most nagyon kifogtuk a tömeget. az volt a szerencse, hogy Zita teljesen jól viselte az egészet, az elején kapot egy lufit ajándékba (no, csak volt valami hasznunk a szülinapból), amire egész végig vigyázhattunk, de ő is lelkesen cipelte az emberek között, állandóan fráaszban tartva, hogy mikor tapossák el. De megoldottuk.

Vasárnap délelőtt pedig átmentünk Jani keresztszüleihez, akik a házuk tetejét erősítették meg, nekik segített Jani több rokonnal, családi baráttal együtt. mi, lányok, a gyerekeket terelgettük, készült közben finom ebéd a sok éhes, megfáradt "munkásembernek". Én megint jól kibabáztam magam kicsi keresztfiammal, aki hatalmasat nőtt az egy hónap alatt, hogy nem láttam. Nagyon komolyan tud nézni, mosolyogni, nagyon édes volt. Ráadásul tegnap volt féléves, aminek örömére még tortát is ettünk (mire nem jó egy "félszülinap"!) :-) Sajnos, egy kép sem készült, mert itthon maradt a gép, hol máshol. :(

A nap meglelpetése számomra Zita volt, aki csak késő délután aludt a kocsiban, addig úgy pörgött, játszott, jött-ment, hogy még, nem nagyon látszott rajta fáradtság. :) Akkor viszont kidőlt.

Átaludta, míg hazaugrottunk néhány fontos dologért, és átautóztunk Tolmácsra, hogy végre megnézzük a kicsi Sára babát. :) Nos, íme itt van a kis alvó királylány:

Niki a blogjában szokott feltenni több képet is, de azért remélem, nem baj, ha megmutatom itt is a kisasszonyt. Sokat fog még az életünkben szerepelni, fontos bemutatni az új szereplőt. :)

Átadtunk néhány apró ajándékot, és természetesen azt is, amiért Kinga úgy hajtott, ezt kis szalvétatechnikával díszített dobozt, amiben Kinga által fűzött nyaklánc és karkötő van-azért az nagyon fontos már egy kéthetes lánybaba életében is!

Jó sok hiba lett a dobozon, de mentségemre legyen mondva, hogy eddig nem sokat csináltam, de szeretem ezt a technikát, szívesen csinálnék több ilyen dolgot is.

Sára babát én is megkaptam kicsit ringatásra, eszméletlen jó érzés volt megint ilyen pici babát fogni, megyünk is majd ahányszor csak lehet babázni (mert, hát, nálunk több bébi nem lesz már, muszáj "kihasználni" a rokonok, barátok pici babáit :-D). Én még maradtam volna, de Zita nagyon nyűgös volt, nem volt túl pihentető az autóban alvás, úgyhogy angolosan távoztunk. Sárit azért hangerőtűrésben megedzettük, de egyelőre nem nagyon zavarta. :)

Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni a nem is olyan jelentéktelen hírt, hogy két héttel azután, hogy a zuhanyzót meg kellett bontani, ismét felkerült a csempe a zuhanyzónkra, a főbérlőnk ma fugázta is, kb. két nap múlva lehet használni is, visszaállhat a régi fürdési rend. Itt még csak egy sor csempe van fent:

Kár, hogy véget ért a hétvége, de szomorkodásra semmi ok, jön egy ünneplésben, nosztalgiázásban, emlékezésben, tortákban gazdag hét, levertségre semmi ok! :-))

Két hét betegápolás után

Két hét betegápolás után jön most egy kis szusszanás. Vagyis én nagyon remélem.

Második hete van/volt itthon a két nagyobbik leányzó nem túl súlyos, de azért kiheverendő betegség miatt. Múlt hét közepén fordult elő még némi láz, de amúgy jó volt az általános közérzet (ennek megfelelően az energiaszint is az egekben), egyedül futkosni nem lehetett nagyon piros torokkal, közösségbe menni, pihenést írt elő leginkább az igen tapasztalt doktos bácsink. Kinga gyógyszert sem kapott, csak Zita és Csilla kakukkfüves kanalast és vitamint. Mára egyedül Zita köhög még intenzívebben, folyik az orra, és mivel még nem fújja, szívni kell (a legkisebb a legbetegebb, akit a legnehezebb gyógyítani), viszont lassan ő is javulgat. A gyerekorvos elmondta, hogy ez megint az a fajta meghűléses betegség, amit igazából türelemmel ki kell hordani, a hagyományos pihenés-meleg tea módszerrel enyhíteni. Nos, a meleg teával próbálkoztam néha, de nem nagyon teások a lányaim, a pihenés viszont nehezebb ügy volt. szeles időben szó szerint a széltől is óvtam őket, mert tudtam, hogy némi rohangálás akkor is van, ha csak sétálni megyünk vagy hintázni az udvarra, amikor viszont napsütéses időnek örülhettünk, akkor én is kitereltem kis báránykáimat friss levegőt szívni.

Mivel gyakorlatilag jól volt ma Kinga és Csilla, és anyósom is vett ki két nap szabit, és szerette volna a két csajszit "elrabolni", megnyugodva engedtem őket mamához. Nagy volt a boldogság, csak türelmetlenek voltak, mert délutánig várni kellett, míg anyósomék befutottak. Azért nagy nehezen sikerült a délelőttöt elütni, mégpedig Kinga szinte egyedül sütött egy tál brownies-t, ami egy külön posztot is megérdemel. Koradélután már katonásan sorakozott a két bőrönd az ajtó mellett, egy rendezőpályaudvarnyi játékkal megtoldva, míg végül fél négy tájékán mindkét lány lelkes integetés mellett elautózott egy kis üdülésre. :)

Bevallom őszintén, ez most megint nagyon jókor jött, nagyon intenzív volt ez a két hét, csak úgy ereszt le folyamatosan a fejem, mint egy lufi. Csak nehogy kiürüljön... :-)

Zitával kettecskén játszottunk kicsit az udvaron délután, és csak szívtam magamba ennek a már nem is olyan apró leánykának a látványát, mosolyogtam nagyokat, ahogy hintázás közben a felhőket bámulta, és időnként megszólalt, hogy "sihuhuhú" vagy "ecci", azaz, hogy vonat és repcsi alakú a felhő. Harmadik gyermekem, mégis ámultam ezen a hihetetlen gyors szellemi fejlődésen, hogy pár hete töredéke volt a szókincse a mostaninak, most meg vonat alakúnak nevezi meg a felhőt. jó volt csak rá figyelni, tudtam nyugodtan ide-oda tologatni neki a kicsi teherautót, amibe homok híjján sódert pakolt (főbérlőnk építési vállalkozó, és egy kis kupac található belőle az udvaron-ezzel kihúztuk most, amíg lesz homokozónk). Édespofa volt, jól éreztük magunkat, de az erős szél behajtott minket a házba.

Két hét betegápolás után én most kezdek kicsit lerobbanni, nem komolyan, csak minden nap kijön rajtam valami. Valamelyik nap orrot fújtam, tegnap nyelni nem tudtam, amit kialudtam, ellenben ma reggel a csipától az egyik szemem nem tudtam kinyitni. 10 percig vakartam róla a "cuccot", és mikor megláttam végre magam a tükörben, majd' elájultam, mert mindkettő vérben úszott. Most is hasonlóan remekül nézek ki, és csak bízni tudok benne, hogy ezt az alkoholista light kinézetet holnapra kiheverem. :) Be kéne ugorjak az oviba egy-két dolgot elintézni. :)

Így aztán talán félre is teszem a klaviatúrát, és megpróbálok pihenni, már, ha Zita is hagyja.

Kinga, a határozott

A lányokról mindig és sokat lehetne írni, de mostanában nagyon gyéren rendelkezek szabad idővel.

Az alábbi eset viszont annyira tipikusan Kingára vall, hogy muszáj leírni.

Hétfőn megszületett barátaink kislánya, Sára. ez volt az a titkolózás, amivel az utolsó bejegyzésem zártam, és ugyan én már hét elején meg akartam osztani ezzel kapcsolatos örömöm a világgal, a lányok betegsége, itthon töltött napjaik nem kedveztek a blogolásnak. így legalább Niki megelőzött, mégiscsak úgy illik, hogy ő kürtölje szét a jó hírt elsőnek.

Beszámolni ugyan nem tudtam róla, de egész héten gyakorlatilag Sárinak készítünk ajándékokat. És itt jön az, amiért leültem írni. Kinga ugyanis kinézett egy dolgot a Tündérek és tündérholmik nagykönyve című könyvében, amihez kicsit speciális hozzávaló kellett. Onnantól kezdve folyamatosan rágta fáradtan hazaérkező apja fülét, hogy mikor hoz neki olyat a megfelelő boltból. És nem mintha Janinak nem lett volna kedve hozzá, sajnos nem tudott rá időt keríteni hétközben. Pedig ő aztán tényleg beszorítja ezeket a feladatokat is, de most nagyon nem ment neki.

Eljött a szombat. Jani délelőtt a Börzsönyben "lenyomott" egy 20 kilométeres teljesítménytúrát. Ebéd táján ért haza, jó fáradtan, éhesen (azér' nem kell ám sajnálni, azután a délelőtt után én is inkább egy ilyen teljesítménytúrán vettem volna részt... :-D). Még éppen ebédelt, amikor Kinga újra kezdte a kérlelést, faggatózást. Jani kérdezte végül tőlem, hogy hol van esetleg még nyitva kreatív bolt, mondtam, hogy hol, és innentől kezdve Kinga cipőben járkált, hogy azonnal induljanak. Próbáltuk meggyőzni, hogy talán máskor kellene menni, hiszen apa fáradt, én éppen benne voltam egy elmaradt leves főzésében, Zita éppen elaludt. Végül Janinak semmi esélye nem volt, beült Kingával és Csillával az autóba, és a fóti Coráig utaztak, hogy megszerezzék a hozzávalót.

Miután hazahozták, elkezdődött a nyomás nálam, hogy mikor csináljuk meg. Annyira "nyomta" a témát Kinga, hogy jobbnak láttam nem húzni a dolgot, nekiálltam megcsinálni. És mivel olyan dolog, aminél száradási idő van, lényegében még most is folyik apró lépésekben a munka. És Kinga állandóan jön, és nyüstöl, hogy folytassuk. Lassan kész lesz, és csak azért nem árulom el, hogy mi az, mert meglepi lesz, és az érintettek is olvassák a blogot.

Hát, szóval, ez Kinga. Ha valamit a fejébe vesz, onnantól mi "el vagyunk veszve", kész. Addig nem hagy minket békén, amíg a terve meg nem valósul, amit persze mi a megvalósíthatóság keretein belül igyekszünk teljesíteni. Olyan határozott elképzelesei vannak dolgokról, hogy én csak ámulok.

De azt hiszem, nagyobb és felnőtt korában ez a tulajdonsága nagyon jól fog neki jönni. Mi meg addig "tűrjük a nyomást" és próbáljuk határozott kis elképzeléseit megvalósítani. :) No, és persze tanítgatjuk, hogy elfogadja olykor azt is, ha nemet mondanak neki. nehéz, nehéz, de ezt is meg kell tanulni. :)

Újra hétfő

Szombaton sikerült a nagyját feltakarítani a kosznak. Az egész szombat délutánom ráment, egyedül a mosdókagyló körül nem tudtam már letörölni, azt másnap pótoltam. Nem azt mondom, hogy nem fért rá a fürdőre amúgy is egy nagy takarítás, de el bírtam volna képzelni, hogy nem most csinálom. :)

Nem baj, megvagyunk vele, ha megszárad a fal, jön még rá csempe. Azért remélem, hogy ez a munkálat feleannyi takarítást fog majd maga után vonni... :-D

Szombaton Csilla elkezdett köhögni, ez azóta is tart. Nem is ment mamához, csak Kinga, egy éjszakára. Azóta már Zita orra is folyik, néha hőemelkedése is van, délelőtt hipernyűgös volt, csak karban volt hajlandó létezni, kicsit fellélegeztem, mikor délután elaludt. Kinga reggel fájlalta a torkát, bágyadtnak tűnt, ezért nem ment oviba egyik lány sem. Kingának viszont kutya baja, holnap rá újra vár az "ovidolgozó". :)

Jani sem százas egészségileg, de hősiesen elindult a "munkadolgozóba", reméljük, nem lesz rosszabb az állapota.

Én továbbra is úszok mindennel, a sok-sok blogbejegyzés téma is itt "tolong", de nem tudom, mikor érek el oda, hogy le is írjam.

De nem baj, ez most nem zavar, nagyon klassz híreket kaptunk délután, örömködünk rendesen. Nem minket érint konkrétan, hanem közeli barátokat, ezért csak akkor írok róla, ha ők is beszámoltak róla. :) Maradok tisztelettel titokzatos. :)

Szombat délutáni program

Twitteres villámhír mellé-az ebből származó port törlöm le éppen az utolsó fülbevalómról és flakonról is, ami a fürdőben fellelhető:

Elvagyunk... :-)

Boldogulgatunk

Eltelik lassan ez a hét is, és most már kicsit örlök neki, az az igazság. Ez nem az én hetem volt, de lesz ez még így se. :-))

Keddig teljesen jól elvoltunk, azt mondhatom, hogy szépen kezeltük az apanélküli állapotot. Vasárnap hiányzott napközben (persze máskor is), de főleg a tudat miatt, hogy vasárnap van, és ilyenkor együtt szoktunk lenni. A lányok viszont szépen játszottak, hála istennek nagy gixer nem volt. Délután meg átautóztunk Jenőre biciklizni egyet, jól kirohangálták magukat, így az este is jól telt. Én meg különösen jól vállon veregettem magam, mert jól ment a vezetés, apró hibákat vétettem csak, de ez nem volt a forgalomra veszélyes (lassan váltok, és ezt kell javítani, de ez is egyre jobb lesz, jót tett, hogy pár napig minden nap vezettem).

Hétfőn normál napirend szerint mentünk oviba, annyi könnyebbség volt, hogy autóval mentünk. Élvezték a lányok, kicsit autóztunk a faluban még, zenét hallgattunk, így jobban ráhangolódtak az ovira. :) napközben minden olyan volt, mintha Jani dolgozna. Hétfőn este mindig nagyon későn jön amúgy is, itt sem volt feltűnő a változás, ellenben az autót kihasználtuk, és meglátogattuk Nikit Tolmácson, így kicsit változatosabb lett a délutánunk (remélem, Niki sem fáradt le túlságosan tőlünk 38 hetes terhesen :-P).

Kedden délben hazaért Jani, igaz, fáradtan, de itthon volt végre. szerdán szabin volt, így elmentünk vásárolni, ami nekem kifejezetten jól esett. :) Szerda este azonban újra útra kelt, dolgozni ment Pestre, a hétfő esti dolgokat bepótolandó. Mivel későn ért volna haza, és másnap már korán reggel a Tisza-tónál kellett volna lennie, ezért egy kollégánál aludt. Tegnap és ma pedig zajlik a céges elvonulásuk, ahonnan csak később este várjuk haza (Kölnbe másodállás kapcsán jutott el, afféle jutalomutazás, a mostani főállású, hivatalos "kiruccanás", szegéény Jani! :-D).

Én tegnap már rosszabbul viseltem a dolgokat, fogy a türelmem, folyamatosan zuhog az eső, természetesen most gyalogolhatunk naponta kétszer oda-vissza az oviba, nincs autó (no nem a gyaloglással van gond, két éve szinte mindig ezt tesszk, de néha jól esik egy kis lazítás). Szerda este ráadásul Csilla és Zita birkóztak a kanapén, ahonnan Zita lezúgott (nem voltam ott, mert a szokásos esti rohanás zajlott, mint mindig, ha egyedül navigálok esténként), és Zita beüthette a fejét. Nagyon sírt, kicsit szédült, és mikor magamhoz húztam, egy-két másodpercig zavartan nézett. aztán semmi. Én már sírtam a tehetetlenségtől, aggódtam egész éjjel, de végül nem történt utána sem semmi. Jani készenlétben várta a fejleményeket, hátha haza kell jönnie, de végül nem volt szükség riadóra.

Nekem az egyik legnagyobb nehézség az éjszakák: együtt alszunk most, egy szobában, de ez nekünk nem műkszik. Zita másfél hónapja kapott új ágyat, ami a gyerekszobába került, de olyan gyakran ébred, hogy Kingát egyenesen zavarja már. Ráadásul Jani nem mehet be hozzá, csak én, így, ha a másik két lány ébred, és felébresztik Zitát, akkor is nekem kell menni visszaaltatni. ezzel gyakorlatilag nincs szabad estém. El is határoztam, hogy Zitával szépen visszaköltözünk a hálóba, Jani ismét a gyerekszobába (ő még nem tudja :-D), de most már nem kell a földön aludnia, hiszen Zita ágya is 90x200-as, azt lehet használni. Én meg szépen leszoktatom Zitust az éjszakai szopikról, a sok sírással járó projektet nem lehet a másik két lány jelenlétében tenni. Ezért is várom most Janit, hogy nekifogjak ennek, mert az elmúlt két éjszaka is rémes volt. sokszor felébredt a leányzó, szopizott néha (már mondja, hogy "kéek szopi"), de aztán nem engedte, hogy a földre lefeküdjek az ideiglenes ágyamba. Ott aludtam mellette vagy az ágya végében, és teljesen elgémberedtem reggelre. Mindkét este elaludtam velük este, reggelig ki sem tudtam jönni (a ház persze úszik), de fáradtabban ébredtem, mintha 5 órát alszok egyhuzamban, normális körülmények között. brrr. :)

Egyszóval meggyűrődtem az elmúlt hét során, mind képletesen, mind szó szerint, várjuk, hogy kiegészüljünk 5 főre, reméljük, hogy kicsit rendeződnek a körülmények. :-) A lányok mamához készülnek, ő is várja őket, én meg csak reménykedem, hogy ők meg meggyógyultak/nak addigra, mert most éppen egy jó kis lebetegedés hiányozna...De hátha nem lesz egyelőre ilyesmi. :)

"mellesleg" ma ünnepeljük a templomi esküvőnk és lagzink 5. évfordulóját (mi ilyen szerencsések vagyunk, hogy két házassági évfordulónk van, bár a polgári az "igazibb"), remélem, még ébren látom ma Janit, hogy legalább annyit mondjak, hogy szevasz, na! ;-) Hátha, hátha... :-))

Boldogulunk mi apa nélkül is

Jani kilépett az ajtón, én megírtam az előző blogbejegyzést, majd utána nemsokára elszállt a wireless internetünk...Mikor, ha nem most? :-)

Hívtam Janit, hogy a 3 vagy 4 router vagy modem közül melyiket kell újraindítani (vagányabbul bútolni :-) ), mikor felvette, alig hallottam, mert a kollégái olyan hangosan kacarásztak a buszban. Éppen akkor indult el velük a busz Kölnbe. Bosszankodtam is, hogy de jó kedvük van, egy szegény magára maradt asszony ura távollétében az internet szerelésével küzd, miközben mindhárom leányának éppen akkor volt valami nyűgje. Ők meg ott vidámkodnak, mint egy csapat gyerek osztálykirándulásra indulva. :)

na, mindegy, én ettől még bútoltam, ki-behúztam, dugdostam kábeleket, imádkoztam; az eredmény: a fenti, régi céges gépen ment is a "kábel"net, de lent a wireless nem (ja, pardon, vezetéknélküli). Sóhaj, sóhaj, apával egyeztetés, hogy akkor bizony fent kell majd még valamit buherálni, hogy a gép ismét tudjon vezeték nélkül csatlakozni is. Hogy mikor tudom megcsinálni, nem tudom, mert közeledett az este, még süti is sült éppen, hát, majd valamikor. Belenyugodtam, azzal vigasztaltam magam, hogy úgysem lesz időm netezni, hiszen elalszok a lányok mellett, vagy valakit visszaaltatok majd, és ellenben akkor is elalszok mellette...

nagy nehezen végre elaludt a kis csipetcsapat, én lejöttem, és újra adtam egy esélyt a netnek, hátha magától "észhez tért", de nem. Ekkor már minden mindegy alapon egy-két dologra ráklikkeltem, kérdezte is tőlem, hogy diagnosztizálja-e a problémát, mondom neki, na, ja, erre megállapítja a rendszer, hogy a wireless-t nem ismeri fel, állítsa-e helyre a problémát, mondtam, nagyon tuti lenne...egy klikk, és kiírja, hogy a probléma megoldódott... Juhéjj!

nos, ennyi volt...persze nem gondoltam, hogy ez összejön, az életben nem csináltam, szerintem szerencsém is volt.

De nagy szükség van egy kis szerencsére is emilyen apátlan időkben. :)

Négy lány itthon

Kicsit szomorkásak vagyunk, mert elapátlanodtunk.

Jani egy órája lépett ki a kapun, hamarosan bent van Pesten, és estefelé indul Kölnbe munkaügyben. Kedden délután ér haza, addig négyesben maradunk a lányokkal.

Reménykedtünk, hátha mama be tud valamiben segíteni, de nem. Pont máshol van dolguk (szobát festenek, takarítanak utána), így kis időre sem tudom legalább a nagyokat rábízni.

nagy gáz azért nincs, ki fogjuk bírni, ráadásul van autóm, mert Jani busszal ment be Pestre, tehát ki tudunk itthonról mozdulni. Kérdés, hogy a folyamatosan zuhogó eső mennyi programot enged meg nekünk, de valamennyit biztos. Emellett az autó jelenléte megnyugtató, ha bármi gond van, tudok menni (most aztán gyakorolhatok, rá vagyok kényszerítve! :-D)

A nagy apátlanságban nehezítő tényező az aggódás, mert 19 óra alatt érnek oda, ami egyrészt szerintem sok, másrészt-és ezért lehet, hogy lesznek, akik hülyének néznek-én jobban örülnék, ha inkább repülne, a buszozás számomra több veszélyt rejt (ha New Yorkba repülne, akkor csak 10 órát kellene paráznom, így majdnem a kétszeresét).

holnapra megpróbálok valamit kitalálni, hétfőn meg már ovi. És úri módon autóval fogunk menni, úgyhogy nézzük a pozitív oldalát a dolognak. az esték és éjszakák nehezek lesznek, ilyenkor állandóan kelek, ingázom, de majd egyszer ezt is bepótolom.

No, és a legpozitívabb vonulata a helyzetnek: Jani elvitte a vasalót, mert kint öltönyt kell húznia, és a szállodában fog vasalni. így még nagyon akarnék sem tudok vasalni, emiatt nem kell görcsölni. Remek. :)

Egy hét az egerek jegyében

Rettentően izgalmas és változatos a témával foglalkozom újra: az egerekkel. Mert, hogy nem teljesen ért véget az “egérdráma”, és ez az egész hetemre rányomta a bélyegét.

egy egeret sikeresen elkaptunk a csapda segítségével keddre virradóra. Másnap megint motoszkálást véltem hallani a gyerekszobában, mikor Zitát altattam, nagy lendülettel át is vonultunk a hálóba a délutáni szieszta erejéig (mármint Zita sziesztázott, én nem). Újabb csapdákat csak tegnapelőtt este sikerült megint kirakni, azóta nem került bele újabb példány, ami bíztató.

Már csak azért is örülök, mert az alsó konyhaszekrényekben viszont mindenhol egérpiszkot találtam elpotyogtatva. Brrrr. Kicsit bosszankodtam heves idegrohamot kaptam, mert így pakolhattam ki az összes alsó szekrényt, minden táljával, reszelőkkel, tepsikkel, moshattam el őket (vagy megkértem a barátomat, mosogatógépet J, hogy segítsen, de még így is sok volt), hogy a piszkokhoz közel esőeket mindenképpen megtisztítsam az esetleges szennyeződéstől. Egy szekrény, amiben nem edények vannak, még mindig hátravan, de már nagyon unom. Egy előnye van csak: a majdani költözésünk alkalmával terveztem, hogy kitakarítom a szekrényeket, no, ezt most megcsináltam. Ennyivel kevesebb lesz akkor a teendő, ami jó hír, mert lesz más egyéb teendő bőven (itt eltakarítani magunk után, ott meg “előtakarítani” az érkezéshez, bárcsak már itt lenne. Amúgy. J).

ha ma éjszaka sem lesz egér a csapdákban, visszaköltözik mindenki a saját alvóhelyére (én Zita ágyának végébe, összekuporodva, jajdejó!:)) , és reménykedhetek csak, hogy az egeres sztori ezzel véget ért. Így végre én is foglalkozhatok mással is, mint az utánuk takarítás. Elég volt. J