Havas-overálos, ha már szó volt róla

Az ominózus szombat délelőtti öltözés után, itt már vidáman:

No, csak jó volt felküzdeni azt az overál nadrágot: milyen jó huppani a puha hóba! Zita maradt a biztonságos terepen, ő nem komálta a havat, se a földön, se a szél által arcba verziót :-))
azért cuki:

Még egy huppanós:

hogy örülünk mi a hónak!

Tegnapra virradóra hatalmas hó esett.

Örült aprónép rendesen, mi, felnőttek már visszafogottabban.

Tépni kellett ki ezerrel hóembert építeni, természetesen. De amíg ide eljutottunk...

Mindhárom lány sírt, hisztizett, ordított, nyávogott, ki-ki kedve szerint, vagy külön, vagy együtt, az overál és a sok ruha miatt.

Janival már kínunkban röhögtünk, és fogcsikorgatva felöltöztettük őket. Kint már jó kedvük volt, de az a hangzavar előtte...

Most megint megismételték az egészet, megspékelve azzal, hogy CSAK apa öltöztetheti őket.

Végre kijutottak az udvarra. De Csilla még mindig ordít. szerintem a fél falu hallja. :-P

Én pedig máris unom a telet, mindenkitől elnézést a negatív hozzállásért. De azért persze nagyon örülünk, hogy idén is megérkezett az első hó. De nagyon. :)

történelmi esemény

Tegnap délelőtt Zita is ott maradt anyósomnál, míg Janival ügyet intéztünk Vácon. Ez volt az első, hogy kicsit hosszabb időt töltsön ott a három lány, nélkülünk. :)

Zita remekül elvolt, az ég világon semmi gond nem volt vele.

mi pedig ezerszer könnyebben tudtuk elintézni dolgainkat, jól esett rádiót hallgatni út közben, nyugodtan átbeszélni dolgokat. Őszintén szólva, bírtam volna még a gyerektelenséget, mondjuk estig (egy nyugodt ebéd kettesben, hm ;-) )de nem lehet sokkal kezdeni. Zitának is jó a fokozatosság, és anyósomnak sem szabad, hogy megterhelő legyen. 3 gyerek az nem kettő, főleg, hogy a harmadik még nem annyira önálló mint a többi. Ennek is örülünk nagyon, anyósom is megnyugodott, hogy nem volt semmi gond. Én sejtettem, hogy nem lesz nagy baj, mert szerda délelőtt Zitát kénytelen voltam a főbérlőnk anyukájára bízni, míg elmentem az ovisokkal úszni. akkor nagyon sírt a kis drága, egész végig zakatolt a szívem, de végül kiderült, hogy miután átsétáltak Ritáék ő hozzájuk, Zita remekül elvolt. Joghurtot evett, mesét nézett, a főbérlőnkkel rajzolt.

Anyósomékat azért jobban ismeri, örül, ha odaérünk, így sokkal nyugodtabb voltam. Alakul ez majd szépen. azért az reménykeltő, hogy egy esetleges költözésnél, amikor sok dolgom lesz majd, egy ideig ott is kibírja a leányzó. :)

Álomépítők

Az imént néztük meg a Viasat3-on az Álomépítők egyik részét felvételről, mivel ismerős is felbukkant benne. ez egy olyan műsor, amikor (általában rászoruló embereknek, legalábbis ebben a részben emiatt volt), felújítanak egy házat, lakást.

Most éppen egy 15 éves leukémiás fiúnak és családjának építettek lényegében egy teljesen új házat, mivel a régi romos volt. Párhuzamosan mutatták az építkezés fázisait és az éppen kórházban lévő kisfiú sorsát, mikor milyen kezelést kap (csontvelőátültetés). A csontvelőátültetés sikeres volt, de utána kétszer is intenzívre került a fiú, mert leállt a veséje, vírusfertőzést kapott.

Eközben a ház elkészült, gyönyörű, könnyűszerkezetes ház lett, külön steril szobával és ahhoz tartozó külön fürdővel, direkt a fiúnak. A fiú nem lehetett ott az átadáson, mert intenzíven volt, kómában, leállt vesékkel. a család sem igazán tudta átadni magát az örömnek, hiszen nem volt ott az egyik leginkább érdekelt családtag.

Az átadás utáni 3. napon a kisfiú meghalt.

Ez borzasztó lehet. Ott a vadonatúj ház, és a gyermeket elvesztették, több hónap küzdelem, kórházi tartózkodás és szenvedés után.

Megint magamba néztem egy pillanatra. Rengeteg problémánk van, de ezek fényében a miénk semmi az övékhez képest...

Összefoglaló

Az utóbbi napokban fontos, családunk boldogulását érintő feladatom volt, így nem is tudtam írni jó néhány kisebb-nagyobb eseményről. De mivel végeztem a feladattal, ezért most összefoglalva azért lejegyzem ezeket az eseményeket.

Például a múlt hét csütörtökieket, amikor is kicsit mászkálósabb napban volt részem, lévén Jani itthonról dolgozott, Kimentünk a házunkhoz, élveztem Zitával a sétálást, tócsába kavicsdobálást a kellemes napsütésben. Utána autóban altattam (illetve elaludt az autóban, nem értem már vele haza), ezért kétszer megtettem a házunk és albink közti távolságot, ami kivételesen szintén jól esett, mivel forgalom is alig volt. Estefelé pedig az ovisokkal sétáltunk egyet a falu utcáin, az általunk készített lámpásokkal, Márton-napi felvonulás keretében. Svábfalu lévén, a gyerekek szinte csak németül énekeltek, közülük is főleg az elöl menetelő nagycsoportosok, köztük Kinga is, így a végén már zúgott a fejem a sok Martin, martin-tól. :-)) Jani is elkísért minket, ő lényegében Zitát cipelte végig, vagy futott utána, én Csillával küzdöttem, aki szintén az apjával akart menni, valószínűleg nem sokat uzsizott, ezért volt nyűgös. Kinga elöl szépen lépdelt az ovisokkal, egy-egy fotó erejéig előreszaladtam, no, meg hogy érezze, hogy szeretjük mi őt is, csak hátrébb vívjuk a csatákat a tesókkal. :) nem mondom, hogy élveztem az egészet, de rossz sem volt. Külön tetszett, hogy rengeteg szülő tudott párban jönni, még akkor is, ha esetleg egy nagycsoportost kísértek, akik elöl már fegyelmezetten sétáltak. Kart-karba öltve sétáltak, nagyon hangulatos volt, az utcákra pedig sok lakó kijött megézni a kisebb-nagyobb ovisokat. :)

Pénteken ritkán látott vendégeink voltak, a Belgiumban élő Petrovszki család. Lányaim szabadnapot kaptak ez alkalomból, aminek külön örültek. Délelőtt jöttek, késő délutánig maradtak, és jól esett, hogy itt voltak. Kaptunk tőlük ajándékba egy diavetítőt (persez nem ezért örültünk, hogy jöttek :-D), amitől teljesen padlót fogtam, természetesen nem számítottunk ekkora ajándékra. Nagyon hálásak vagyunk érte, azóta is rendszeres esti program a vetítés, ami még nem megy zökkenőmentesen, és nemcsak a kis kétéves garázdálkodásai miatt, hanem a nagyok sem bírnak mindig a fenekükön megülni, és a fénysugárban táncolnak. Nos, végülis nekem mindegy, hogy mivel töltjük az időt: ha nekik ez tetszik, akkor legyen, csak ne egymást nyúzzák. Szóval, nagyon szépen köszönjük, Tibiék lehet, hogy kicsit megmentettek a közelgő sötét télidőre. :) Lelkiismeretfurdalásom is volt rendesen, mert én meg nem tudtam úgy készülni, ahogy eredetileg terveztem, mivel az előző napot elbóklásztuk, így a helyi fogadóból hoztuk a pizzát, amit azért mindenki jó étvággyal evett meg. Mentségemre legyen mondva, hogy desszert volt háromféle is (fontos!), egy tepsi brownies, és a Móni által bemutatott rétes alagút, almás és túrós változatban-az még belefért az estébe. Nagyon örültünk, hogy meglátogattak minket, mint ahogy az elmúlt öt évben rendszeresen, ez a gesztus az ajándéknál is többet ér, és most már csak nekünk kell anyagilag és szabadidőügyileg helyrerázódni, hogy végre mi is tudjuk viszonozni a látogatást Belgiumban. :)

Szombaton délelőtt ismét jöttünk-mentünk, majd délután már autóban ültünk, Debrecen felé haladva. Az autós babahordozónk új gazdára talált legfiatalabb másodunokatesóm, az egy hónapos Zétény személyében, azt vittük el nekik. Vasárnap délelőtt náluk jártunk, onnan szinte egyenesen hazajöttünk, nagyon fáradtan és éhesen, így noha láttuk a legfiatalabb rokont, megint nem ez volt a legpihentetőbb debreceni utunk. :-P

Hétfő délelőtt Csilla ágya mögött felfedeztem, hogy a sarokban szinte végig penészes a fal...

Ez úgy kellett mint egy falat kenyér...

hogy hogy nem vettem eddig észre, nem tudom, talán a baldachin takart, és nem is értem, miért penészes ott a fal, azt a falat süti legtöbbet a nap. nem tudom, mindenesetre ez sem volt egy ebben a házban marasztaló tényező. Csilla ágyát elhúztam, aki, mikor este meglátta a falat (aznap délután nem jutottam már el oda, hogy lefújjam, annyira a hétvégéről maradt hadiállapotot akartam megszüntetni), kijelentette, hogy fél a penésztől (????). És hogy ő márpedig velem és Zitával alszik a hálóban. De akkor már Kinga sem akar egyedül aludni...

Remek.

Amúgy is hétfő volt, Jani éjfél körül jött, hajmosás mindhárom lánynál, lassabban értem az esti procedúra végére, elmúlt fél kilenc, mire felmentünk aludni, és akkor még ez is jött. Ott győzködtem Csillát, hogy az csak kosz, le lehet takarítani, nem értem el semmit. Végül átcipeltem a matracát a miágyunk végébe, Kingát meg sikerült maradásra bírni. Meígértem neki, hogy amint elalszanak a lányok, jövök hozzá is. na, ja. Zita nem akart aludni, mert feldobta Csilla jelenléte, de mikor már elcsendesedett, Csilla nyöszörgött valamiért. aztán nagy nehezen csak csend lett, de addigra Kinga is elaludt. Majdnem este 10-ig "szórakoztam" velük... Másnap Kingának meg már bent kellett lenni fél nyolckor, mert mentek át az iskola tornatermébe tornázni. Alig lehetett őket kivakarni az ágyból.

Csilla aztán kárpótolt a hétfői allűrért: tegnapelőtt szépen kitartóan kiszínezett egy karácsonyi kifestőt, igaz, kb. 3 színnel összesen (köztük dominánsan rózsaszín :-D), de sokáig ott ült fölötte, élvezettel, és szépen színezett. Ez nekem öröm, mert Csilla nem sokat rajzol, akkor is vázlatosan (sematikus emberfejet és lufit-az ovis jelét), úgyhogy ez a lépés fontos most. Kinga is inkább színezett annak idején, úgy látszik Csilla is ebbe az irányba indul el. nekem mindegy, csak leljék benne örömüket, ha nem akarna semmit sem színezni, az sem izgatna, egyelőre biztos nem. :)

Ezek voltak a legfőbb események, kicsit töményen most egy bejegyzésbe, de örülök, hogy végre le tudtam ülni írni. :)

építkezési szolgálati

Úgy döntöttem, hogy egy időre felfüggesztem az építkezés állásáról szóló bejegyzéseket, de legalábbis egy részét biztos, főleg, ami magát a házat érinti. tudom, hogy sokakat érdekel, de előjött a paranoiás énem (és Janinak is), így bizonyos dolgokról egyelőre nem írok, hacsak nem teszem zárttá a blogot, ezt viszont egyelőre nem tervezem.

Egy kósza ígéretet azért teszek, hogy utólag pótlom, amit lehet. ez az építkezés már csak ilyen "kalandos", nem éppen pozitív értelemben.

Kamubeteg

Reggel Kinga fülfájásra panaszkodott. De úgy, hogy sírva-remegve fogta a fülét, így, ugyan gondoltam, hogy nemigen lehet igazi, azért eldöntöttük, hogy ma kihagyja az ovit. mivel azonban pont ő kérte, hogy velem menjenek oviba (és ne apával, autóval), és Jani el is tűzött, Csilla miatt gyalogolhattunk le az oviba. Csilla a szokásos cirkuszt vágta le az öltözéssel (szúr/szorít a zokni- ami amúgy 72x volt már a lábán-, az új cipő is szorít, pedig a bélés miatt a 26-os lábára a 28-as ment fel, és tuti nem kicsi, na, mindegy), fogszorítva sikerült elindulnunk. Odafele Csilla ült a babakocsiban, Zita szinte végig szaladt nagy vidáman, mi meg utána.

Kinga már határozottan vidámabb volt... :)

Az oviban mondtam Csillának, hogy Kinga most hazajön, mert úgy tűnik, beteg. szegénykém teljesen kiborult. Rövid dilemma után őt is kikértem erre a napra. Akkor tartsunk egy extra nap őszi szünetet, gondoltam. :)

Így aztán, jót sétáltunk, ovimenet oda-vissza, mikor akár telefonon is el lehetett volna intézni. De, mondjuk, tényleg nem volt rossz sétálni.

Főleg úgy, hogy Csillának sem "szúrt" már hirtelen a cipő, hogy nem kellett oviba menni...Olyan vidáman gyalogolt hazafelé, hogy csak itthon vette észre, hogy hoppá, hát, nincs is semmi baj a cipővel!

Még jó, hogy kivételesen tegnap késő este sikerült egy részét előkészíteni a mai ebédnek (ezt csak ritkán tudom megcsinálni), mert volt itt aztán délelőtt hangzavar, még a szokásos keddi porszívózást sem sikerült megcsinálni, nem mintha ez tragédia lenne, csak jó lett volna. Ráadásul két percenként összevesznek, főleg Zita miatt, aki a két nagy játékát állandóan elrontja.

Tegnap este próbáltam leülni játszani velük, de egyszerűen katasztrófa volt. Zita mindent elvesz, nem érti, mit szeretnénk, ha párhuzamosan játszok vele mást, akkor a nagyokéra nem tudok úgy figyelni, szóval, rövid idő alatt kudarcot vall összes kísérletem. Tegnap este úgy kimerültem, hogy komolyan nem tudom, hogy bírom ki az előttem álló hosszú telet...Bláh. nem lenne semmi bajom a bezártsággal, ha értelmesen, tartalmasan tudnánk eltölteni ezt az időt, de egyelőre csak kínlódás az egész. Feladni nem fogom azért, ráadásul hiszek abban, hogy Zita növekedésével napról-napra javulni fog a helyzet. :)

Holnap mindesetre megy mindenki oviba, én meg nekiállok felkutatni a legközelebbi szanatóriumot... :-DDD

Aranyhal és krumplileves esete (nem együtt)

Tegnap délután elpusztult az aranyhalunk. :( Kinga vette észre, hogy nem mozog többé. volt sírás-rívás rendesen. Pedig tegnapelőtt takarítottuk ki az akváriumot. vagy talán pont ott vétettünk hibát, nem tudom. Majd átgondoljuk a dolgokat, utánanézünk, tanulunk belőle. Hétvégén pedig szerintem jön az új halacska. Addig úgysem lesz nyugta Kingának. :)

Ma ebéd után pedig rámborult bő egy liter krumplileves. Hidegen, hála istennek. Megcsúszott a doboz, ahogy tettem rá a tetejét. A konyha elúszott...És pont most volt hajszálrésnyire nyitva az evőeszközös fiók...az evőeszközök is úsznak... az a jó, hogy most valahogy higgadtan vettem tudomásul, bár örültem volna, ha ma nem kell takarítani. mindig van valami extra esemény, hogy ne tudjam letenni a törlőrongyot. :-)))

Megyek is, aztán kisikálom a fiókot. :)

Zita, a táncos

Nagyon szeret Zita itthon táncikálni. ez önmagában véve nem annyira egyedi egy ekkora leányzónál, de az már viszonylag Zita-specifikus, hogy ha berakunk zenét, akkor azonnal megy Csilla fiókjához, kivesz egy szoknyát, és azt akár nadrágra is felhúzza, mert táncolni CSAK SZOKNYÁBAN lehet! :-)) Igaza van, nőből van 100%-ig! :-)

És akkor egy két elem a koreográfiából:

Építkezés: a legfrissebb hírek

Nem a feszültség keltése miatt nem írtam, mi lett végül az eredménye a kivitelezővel való tárgyalásnak, hanem egyszerűen a héten nem tudtam gép elé ülni a bejegyzés erejéig. No, nem mintha fél Magyarország minden áldott nap körömrágva klikkelne a blogomra, hogy "úristen, mi van már?", ;-)) de tudom, hogy van, akit érdekel a téma. Szerintem az egyik legkíváncsibb embernek, apukámnak sem írtam meg még emailben sem ezen időszak alatt, hogy hogyan állunk, ami nem szép tőlem. Éppen ezért annál nagyobb lendülettel fogok hozzá az összefoglalóhoz. :)

Mielőtt kicsit felidézném az elmúlt hónapok idegölő eseményeit és a szakértői vizsgálat eredményeit, gyorsan elárulom, hogy hiba próbáltuk, nem tudtunk megegyezni a kivitelezővel, így kedden reggel az ügyvédünk postázta a szerződéstől való elállásunkat. így pontosan 9 hónap után elváltak útjaink, és nekem elég rosszul esik, hogy az utolsó emailjében a kivitelező azt sugallta, hogy nem nagyon adtunk neki esélyt a megállapodásra, a hibák javítására. Nagy közvéleménykutatást nem kell ahhoz végezzek, hogy megtippeljem: erre bárki azt mondaná, hogy kilenc hónap rettentően sok idő erre.

És akkor jöjjön egy kis építkezési hogyisvolt.

Az egész mizéria tulajdonképpen tavaly decemberben kezdődött. Akkor került fel a belső falakra az OSB-lap, a gipszkarton, de hamar kiderült, hogy a falak nem egyenesek. Jani kérte is a javítást, miután kiderült, hogy a belső falak alapvázai nincsenek egy síkban, ezért volt az egyenetlenség. A falak jó részét ismét visszabontották szigetelésig (csak emlékeztetőül: a gerendaházban-legalábbis a miénkben, ekkora méretű gerendáknál-belülről van a szigetelés, a belülről kerül fel a lambéria, vagy ahol nem faburkolatot szeretne az ember, ott OSB lap és arra gipszkarton és festés), és újra felrakták a belső részeket. Ezekkel a munkákkal január közepére nagyjából végeztek, el is kezdődött a gipszkartonos falak glettelése és egészen az alapozó fehér festésig jutottunk. Ekkor már szinte csak a padlólapozás, csempézés maradt vissza, nagy fejtörések árán kiötlöttük, hol milyen burkolat legyen, amikor is február elején jött a hidegzuhany: ismét bontani kell, mert a falak megint nem jók. A festő hívta fel rá a figyelmet, hogy a glettelés és a festés is repedezik, amiből kiderült az is, hogy ezúttal az OSB-lapok és gipszkarton lapok sem lettek megfelelően felrakva, ami megint a vázszerkezet nem megfelelőségére utalt. Ennek eredményeként a falak helyenként nem voltak elég fixen rögzítve, hogy a csempe rákerülhessen.

Egy részét a falaknak azonnal visszabontották, főleg, hogy láthatóak legyenek a hibák. Bevallom őszintén, nem is emlékszem már pontosan, hogy mikor ki, hogyan lépett, de nem sikerült dűlőre jutni, hogy ki, hogyan javítsa ismét a hibákat. Az eddig dolgozó csapat nagyon levizsgázott. Mivel azonban őket a kivitelező "hozta", elfogadtuk, ellenben az első bontásnál felajánlottuk a kivitelezőnek, hogy hozunk mi egy másik csapatot, da akkor még a kivitelező ezt nem akarta - de persze figyelni figyeltünk. A bizalom már nem volt a régi.

A következő hidegzuhany március elején ért minket: levelet kaptunk a kivitelező ügyvédjétől, abból a fenyegető fajtából, hogy azonnal fizessünk x sok millió forintot az elvégzett munkákért, mert ha nem, akkor bizony felveszik a bankkal a kapcsolatot, értékesítik az ingatlant stb. (jogilag ez azért nem megy olyan könnyen, mint a vádaskodás, fenyegetés)

???????????????????????????????????????

Először elképedtünk, majd ment az ügyvédünk korrekt és világos válaszlevele, hogy szerződés szerint csak hibátlan elvégzett munkáért kell fizessünk, a banknak ehhez semmi köze, és az épület nem az építtető, hanem a kivitelező és vállalkozói miatt náll úgy-ahogy. Ellenben törekedjünk a megegyezésre és próbáljuk elkerülni a peres utat.

El sem hittük nagyon, hogy idáig jutottunk. mi csak egy házat szerettünk volna építettni. Olyat, amire nagyon vágytunk. Hát, megkaptuk, és vele a sok nyűgöt, csűstül.

Teltek a hétfők, kérdeztünk, halogatás volt a válasz, majd április végén volt egy nagyobb közös szakértői vizsgálat, majd egy újabb videó is készült a sok hibáról. Akkor már tudtuk, hogy nem csak a falakkal van gond, hanem a tetővel is (ami amúgy nem gerendaházspecifikus része a háznak, és bizony felmerült, hogy az egész tetőt le kell bontani, cakumpakli), illetve kétségek kezdtek felmerülni a faanyag eredetét is illetően.

A közös szakértői vizsgálat eredménye lehet, hogy közelebb visz a megoldáshoz, ami látszólag működött is, nagy volt az egyetértés a szakértők között, még a kivitelező szakértője is felhívta a figyelmet pár hibára, de sajnos a kivitelező jellemzője, hogy szemtől-szemben mindent megígér/elismer, aztán végül semmit nem teljesít. Így volt ez most is, ezért minden eshetőségre felkészülve előzetes igazságügyi szakértői vizsgálatot kellett kezdeményeznünk a helyi jegyzőnél. Ennek az a jelentősége, hogy mivel a szakértőt a közjegyző rendeli ki, így független és egy bírósági tárgyaláson is számít a szava (ha magadnak hívsz, az nem állja meg a helyét a bíróságon), és lerövidít egy esetleges bírósági tárgyalást.

Ez rendben is lett volna, de ezt a szakértői vizsgálatot hetekbe tellett megszervezni. Június végén vagy július legelején kezdtük intéztetni a vizsgálat megkezdését, és augusztus 18-án ez meg is történt. :-P hosszú procedúra volt: először egy levélben megkaptuk a bankszámlaszámot, hova kell utalni a közjegyző és a szakértő díját; majd a közjegyző választott szakértőt, szakértő kijelölt egy időpontot; értesítette az érintetteket; vártunk, mert a kivitelezőnek lehetősége volt 15 napon belül új időpontért fellebezni, nem tette, örültünk, így augusztus 18-án egy kisebb stáb vonult ki a házunkhoz, és megejtettek egy lájtos, többórás vizsgálatot.

A kivitelező jelen volt kb. 20 percet. Lehet, hogy volt 30 is... Ennek ott van jelentősége, hogy a szakértés végén a szakértő közli az egybegyűltektől, kinek mit kell pótolnia. Mivel a kivitelező lelépett, otthagyta ugyan az emberét, aki átvette a pótolandó anyagok listáját, de mivel ez az ember nem volt hivatalosan megbízva a kivitelező képviseletével (szerződés, pecsét stb.) így később a kivitelező mondhatta, hogy nem kapta meg ezt a listát, küldjük el neki hivatalosan...megint 8 nap, szigorúan a törvény szerint.

A vizsgálat rengeteg mindenre kiterjedt. Itt nem fogom felsorolni idő és hely hiányában, hogy hány helyen van szükség javításra, de sok helyen lesz rá szükség.

Egyik nagyon súlyos hiányosság, hogy a gerendákat és a többi vázat képező faanyagot nem kezelték tűz és gomba ellen,noha ez még a szerződésben benne van: úgy vettük az összes faanyagot, hogy azt kezelik ezekkel a szerekkel. Ha tehát pl. ez most nem derül ki, és valamikor tűzeset történik, akkor sokkal gyorsabban ég le/meg a ház. Míg ha kezelve van égéskésleltető szerrel, ez a folyamat jóval lassabb, ami nem azért számít, hogy leég-e, mert, ha nagy tűz van minden leég, annyiban számít, hogy mennyi időd van kijönni a házból.

Ezeket valamennyire lehet orvosolni, javítani, csak nekünk nem mindegy, hogy vettünk faanyagot, amiben benne volt a szerekkel való kezelés ára, és most ezt ki kell fizessük, mert a házat kezelni kell mindenképpen ezekkel a dolgokkal. ezek miatt még futunk pár kört, az biztos.

Van itt érdekesség bőven. :(

A szakértői vizsgálat eredményét nemrégen kaptuk csak meg (ki hinné, hogy törvényeink szerint 15 napot kell arra is várni, hogy fellebbezhessen a vizsgálat ellen az, aki írta és az is, aki kérte, de még nem is látta...de hisszük, hogy mindennek van valami értelme...), ekkor adtunk esélyt a kivitelezőnek, hogy reagáljon rá. Eközben mi azért kaptunk tőle még egy ügyvédi felszólítást, hogy fizessünk, mert ha nem, megteszik a jogi lépéseket...már nem is csodálkoztunk...

Azért leültünk az ügyvéddel, ajánlottunk a kivitelezőnek egy szerintünk korrekt összeget a teljes befejezésért (fizesse meg azt, amennyibe a javítások nekünk kerültek, kötbértől, egyebektől eltekintve, ez kb fele-fele arány). A kivitelező reagálása minden várakozáson aluli volt, ezért az elállás mellett kellett döntenünk.

Valahol megkönnyebültem, hogy nem ő és emberei fejezik be a házat. az tuti, hogy minden rezdülésüket szakértő figyelte volna, ha ők folytatják, aki amúgy ezután is állandóan jelen lesz az építkezésen. Eddig is figyeltük állandóan a munkálatokat, de nem volt elég.

Így állunk most, és most már tényleg csak egy pozitív folytatásban reménykedünk! :)

Lekváros bukta

A mai uzsonnánk:

Életem első tepsi lekváros buktája ezennel elkészült. Kívülről minden OK vele, nemsokára megkóstoljuk Zitával, és majd kiderül, hogy sikerült. :) Aztán majd két nagyobbik leányom is tesztelheti, ha hazajöttek az oviból.

Recept, inspiráció, útmutató Móninál. :-))

Napfelkelte

Az emeleti erkélyről készült 7 óra előtt kicsivel (a dátum nem jó a képen, ma készült):

Bő fél óra múlva:
Talán a panoráma az, amit sajnálni fogok költözéskor. :)

A kivitelező döntése

Mivel még úton van a válaszunk a kivitelezőnek, ezért várok a nyilvánossággal, de mivel sok az érdeklődő, drukker, szimpatizáns éssatöbbi (nagyon köszönjük!), muszáj megírnom, hogy döntött a kivitelező, mi is, ami által talán látjuk a fényt az alagút végén. Lesz házunk is, jó eséllyel, de az már más kérdés, hogy valószínűleg végig kell menjünk majd egy sötétebb alagúton is, viszont ez még a jövő zenéje.

holnap vagy holnapután talán már feltárhatom a részleteket is. Ha már eddig titkolóztam, épp' itt az ideje, hogy leírjam, hogy s mint végződött a kilenc hónapnyi tárgyalás, egyezkedés, idegtépés, kínlódás. :)

Hétvége a fárasztóbbak közül

Ez a hétvége sem fog bekerülni nálam az év top 5-ös hétvégi közé, az biztos. Öt hónap után végre hazajutottunk Debrecenbe, de kicsit csalódottan jöttem haza. Csak az maradt meg, hogy mennyire elfáradtam, hogy semmire nem volt idő.

Ez most így kicsit negatív indítás lett, de ez az igazság. De megmagyarázom. :)

Az egész már pénteken kezdett elromlani, elsősorban az én hangulatom. eleve nem tudtunk pénteken délután menni, mert Janinak és az ügyvédünknek csak péntek koradélután sikerült leülni egy tárgyalásra a kivitelezőnkkel (szám szerint a 234971-ik tárgyalásra :-P ). Ez jelenlegi helyzetünkben mindennél fontosabb, nem is bánkódtam emiatt. Az van ugyanis, hogy két hete Jani átvette végre az augusztusi szakértői vizsgálat végeredményét, amit nagy nehezen a kivitelező is megkapott múlt csütörtökön a közjegyzőtől, Janiék pedig kérdőre vonták, hogy akkor mit is szól ehhez az egészhez. Még nem sikerült hosszabban beszámolni erről a vizsgálatról, de a lényeg, hogy alig van valami a házon, amit nem kell javítani. Mondjuk a pince. De azt nem is ez a férfi építette. :) Muszáj még mindig elsősorban vele megegyezni, mert hiába tudná befejezni egy másik kivitelező (és már van is jelölt a feladatra, jó ideje várja már, hogy befejeződjön ez a herce-hurca), ha a házat ez a kivitelező építette, a garanciát is csak nála lehet később érvényesítettni.

nem is lenne ezzel gond, mármint, hogy a sokadik tárgyalást ejtjük meg, csak ott "rontottam el", hogy sok-sok-sok hónap után most először őszntén hittem benne, hogy ez az utolsó tárgyalás, és vége. Ezért ért egy kisebb csalódás, mikor Janival utána beszéltem telefonon, és mesélte, hogy mi volt, hogy hétfő (azaz ma) estig kapott a kivitelező haladékot, hogy még egyszer átgondolja az egészet. Jani felajánlotta neki, hogy ha kulcsrakész állapotra javítja egy hónap alatt a házat (és ez egy elég erős időpont, mi már tudjuk, de mivel lassan egy éve bent kéne laknunk, és ezért ő a felelős, azt hiszem, lehetünk "könyörtelenek"), akkor ad neki bizonyos összeget, ha nem, elbúcsúzunk. Ezen rágódhatott most szűk 3 napot az illető, és nagyon kíváncsian várjuk, mit reagál.

nekem pénteken viszont roppant elrontotta a kedvemet a tény, hogy megint egy újabb hétfőt várunk. mint ahogy január vége óta mindig egy újabb hétfőt várunk, amikor az ügyünk továbblendülhet. Nagyon kimerítő, elkeserítő, és az ember kezd nagyon-nagyon türelmetlen lenni. És akkor még most sincs vége. Annyira levert az egész, hogy oviba menet, babakocsit tolva peregtek a könnyeim, kicsit hülyének néztek a szembejövők, de mire leértem az oviba, lenyugodtam, a lányokra már tudtam molyogni, és ez volt a lényeg. nálam a sírás sokat segít, hát, ez most az utcán ért, ez van. tudtam, hogy ezt mind muszáj meglépni, nem nagy idő ez a hétvége, csak, hát, az egész év így ment el, és nagyon belefásultam.

Mivel nem voltam jó hangulatban, és tudtam, hogy muszáj két szót váltanom felnőtt emberrel, és amúgy is meg kellett kérni a főbérlőinket, hogy adjanak enni a két macskusz kitekatusznak, ezért beugrottunk hozzájuk, lányaim nagy örömére, akik szeretnek ott lenni (gondolom, az állandó tábla csoki, amit hárman szépen elfogyasztanak, kellő pozitívum számukra, no meg, hogy ott lehet kutyázni). amint beléptünk az ajtajukon, csörög a telefonom, anyósomék hívnak, hogy ott vannak a mi ajtónkban. Így, ahogy jöttünk, mentünk is.

Mivel vendégeink voltak, nem is tudtam készülni az útra. Se sütit, se tortát, mint ahogy terveztem (főleg apukámnak mákos sütit :-D), egyre jobban elkeseredtem, mert azt is tudtam, hogy alvásidőben sem nagyon tervezhetek ilyesmit, mert Zita gyakran ébred. Estére aztán addig romlott a kedvem, hogy egyszerűen leültem tévét nézni, amikor éppen nem Zitát altatgattam vissza. Így történt, hogy másnapra is jutott pakolnivaló, de az már kapkodásszerűen, amiből majdnem egyenesen következett, hogy magamnak egy csomó mindent nem vittem. És murphy törvényei szerint hiába megyünk nagyvárosba, ahol úton-útfélen már hipermarket van, ha ünnepnap van, és olyankor minden zárva még ott is. :-P

szombaton fél 10-kor indultunk, nagy pozítívumként elmondhatom, hogy végre valahogy üzemelt a gyárilag beépített dvd lejátszó az autóban (de majd cserélni kell, mert nem tökéletes a rendszer, de ez legyen a legkevesebb), így végre nézhettek a lányok mesét. ez sokat javított az utazás minőségén, bár azért így is elhangzott elég gyakran a kérdés, hogy mikor érünk már oda. De nem kellett megállni, így délre ott voltunk apukáméknál. ezúttal apukám és keresztanyukám közösen vásárolt belvárosi házába mentünk, nem a lakásba, ahol én éltem, és ahol aludni szoktunk, mert ezúttal Debrecenben volt a nagyon ritkán látott pécsi nagybátyám és az egyik unokatestvérem. Ennek nagyon örültem, de persze a hétvége folyamán sokat beszélgetni nem tudtunk, mivelhogy mindig volt valami intéznivaló a lurkók körül. Sebaj, jó indok egy nyári pécsi látogatásra! :-)) (na, jó, oda amúgy is mehetnénk, indok nélkül is, de most különösen)

Ebéd után Zitát altatni kellett, elmentünk autózni, és mikor elaludt (Csillával együtt), elkanyarodtunk a Pagony játszótérre, ahol április elején is jártunk. Érdekes volt látni, hogy akkor éppencsak, hogy elkezdtek zöldülni a fák, most pedig minden sárgálott-barnálott így ősz közepén. A pónilovas vállakozó ismét ott volt a játszótér mellett, amit Kinga kitörő örömmel fogadott, én pedig egyből befizettem egy "nagy körre", ami a hatalmas játszótér megkerülését jelentette, tudtam, hogy úgysem fog békén hagyni, így legalább nyugodtan tudtunk utána játszóterezni. :)

Mire Kinga végzett a lovaglással, a másik két lány is felébredt, így együtt játszótereztünk egy kicsit. sokat nem lehetett, mert Zita mindig nyűglődött valamin, az ellenkező irányba ment volna, mint a többiek, csak a 12 éveseknak való mászókákra volt hajlandó felmászni az apja segítségével (ahol még Kinga is félt, de mindegy is :-D), nem tudtuk, hogy mit akar, a végén aztán a több ezer négyzetméteres területen mindenki hallhatta Zita ablakrepesztő sikítását, mi pedig, hogy kíméljük a környék lakóit, illetve a szórakozni érkező embereket, hazamentünk. Otthon aztán evett Zita, megnyugodott, valószínűleg az éhség is közrejátszott a nyűgösségben.

Ezután lelkesen vártuk hat körülre apukámékat, akik mindenkistül, sült csirkecombostul aztán 7 után meg is érkeztek. :) mi ekkor már letudtuk a gyerekfürdetést, ami jó ötlet volt, mert nem sokáig bírták a lányok. A tortát már nem is látták, annyira elfáradtak, jobbnak látszott elaltatni őket. Egyedül Zita forgolódott sokáig, mint aki "pépesre" aludta magát délután, noha kb. 3/4 órát aludt. :) Az esti éberségével egyre inkább kezd Kingára hasonlítani, bár ez nem a ma estére vonatkozik. :)

Miután Zitát elaltattam, megszületett bennem a gondolat, hogy leszek olyan bátor, hogy mindenkit hazaviszek autóval a másik házba, hogy ne kelljen a hidegben a villamosig gyalogolni. Jani ki is pakolta a gyereküléseket, kinyitotta a plusz üléseket,ám ekkor felébredt Zita...Így én nem tudtam elmenni, Janival nem hajlandó aludni. Ha akkor ébred, amíg távol vagyok (max. fél óra lett volna) az más, de így nem indultam neki. Kis családom biztosított, hogy semmi baj, a felajánlásnak is örültek. Én azért csalódott voltam, és a péntek délután óta tartó levertségemen nem sokat javított. És még fogkefém sem volt, hogy fogat mossak. Brrrr. :-)

A vasárnap délelőtt lényegében azzal telt, hogy vártuk, mikor indítják el a koreai F1-es futamot. ez is Murphy, hogy pont ilyenkor van késés és bonyodalom, amikor a legjobban örülnék, hogy időben véget érjen, mert mentem volna nagymamámhoz. Az F1 miatt is, meg más apróság miatt is Janival is vitatkoztunk egyet, aminek a nyakláncom látta kárát, ami éppen a kezemben volt. Mérgembe földhöz vágtam ugyanis.

A láncot, amit Jani rokonaitól kaptam karácsonyra, sok-sok színes gyöngyből fűzött hosszú lánc, amit május végén Debrecenben felejtettem, és most úúúgy örültem, hogy viszontlátom! amikor emeltem a karom, már tudtam, hogy csak magamnak fogok fájdalmat okozni, és így is lett. A lánc több száz darab gyöngye szanaszét repült, nekem pedig majd megszakadt a szívem. Ekkor már nem is bántott más, csak a lánc. Sírva fakadtam, és leviharzottam a játszótérre kicsit lehiggadni, ahol meg majdnem nekem ugrott két apró kutya, hajszál híja volt, hogy nem kapták el a lábszáram. A gazdik pár méterre nyugodtam beszélgettek... Nem vidított fel az incidens, az biztos.

Lehiggadtam, felmentem, könny nélkül megsirattam a láncot, átkoztam a hülyeségemet, de igazából ez is csak azt mutatja, hogy rengeteg feszültég van bennem, amit nem tudok levezetni. Se beszélgetéssel, de sporttal, sehogy. ebből a szemszögből nézve akkor már inkább a lánc essen áldozatul, mint hogy valakit megpofozzak (főleg magamat kellett ez esetben, de tény és való, hogy kivételesen tölthettük volna mással is a délelőttöt, mint forma 1 nézéssel). A láncot amúgy újra lehet fűzni, kérdés, hogy mikor lesz rá időm.

Felhívtam nagymamámat, elindultunk hozzá. Jani levitte az összes gyerekülést (amit végül feleslegesen bányászott ki a kocsiból), már lent voltak a kocsinál, amikor én még a slusszkulcsot kerestem öcsémmel. Sehol nem volt. Már a kukákba is beletúrtam, mert Zita játszott vele utoljára. Végül cseréltünk Janival, én álldogáltam a kocsi mellett a lányokkal, ülésekkel, táskákkal, ő kutatott. nem volt sehol. Yesss!

Jóóóóóól van, gondoltuk, eddig minden rendben akkor. Visszavittük az összes ülést (komolyan, ez már valami viccnek is rossz volt), mindenki lekabátolt, és kerestünk. Kisvártatva valakinek eszébe jutott, hogy talán a nappali kanapéja mögött.... És ott volt. Azt a megkönnyebbülést! Már vizionáltam, hogy Jani apukám autójával még aznap megjárja a Debrecen-Szendehely távolságot oda-vissza a pótkulcsért... De nem, hála istennek. :-))

Így végül dédihez is eljutottunk. :) Ezt a lányok annyira nem szokták élvezni, nagymamám főleg az ő nyűgjeiről beszél, ami engem nem zavar, csak az, hogy ők közben unatkoznak. Pedig én szívesen hallgatom őt, főleg, mert tudom, milyen jó az, ha az ember néha elmondhatja valakinek, ha bántja valami. :) De dédi azért nem püföli a láncait. :)

Dédi után ismét családi ebéd az őházukban papáékkal, majd 3 körül visszatértünk a milakásunkba a bőröndökért, és elindultunk haza. Ekkor már eléggé fáradtak voltunk, nem is hittem volna, hogy másfél nap alatt így ki lehet merülni. A hazaút nyűgösebb lett, mint oda, de a mesenézés most is segített.

így esett hát idei, számszerint 3. debreceni látogatásunk, és most a negyediket tervezem. nem másfél napra, akkor hátha nem lesz ilyen sűrű és pörgős. abba meg beletörődök valahogy, hogy ez most így sikerült, és tudom, hogy úgyis a pozitív pillanatok maradnak meg bennem később. Nem mindig sikerül mindig úgy, ahogy eltervezzük. :)

ui: 10 éve, 2000. október 23-án repültem először repülővel, egyből az USA-ba, akkori barátom rokonai meglátogatására. nos, a tizedik évforduló igencsak másfajta utazással telt el. :-)) Változnak az idők. :)

Szülinap

Tegnap volt a szülinapom. A 31. Ami annyira nem lényeges, mármint az évszám, de azért megemlítem. Én szeretem a szülinapom, akárki akárhogy is van ezzel a témával, no, nem mert ilyenkor dőlnek az ajándékok (bár idén igazán klassz és hasznos ajándékot kaptam, egy gőztisztítót-Hella, megy majd az élménybeszámoló! :-D) vagy agyba-főbe tortázni akarnék, hanem valahogy jó lenne, ha az ez egy nap az évben kicsit különlegesebb lenne. Ezt sem tudom megmagyarázni, hogy miért, mert tulajdonképpen mindegy, ha egy nap spontán jól sikerül és éppen a szülinap nem, de mindegy is.

A tegnapi szülinapom végül is nem lett egy hú de szenzációs nap, de azért leírom, hogy ha továbbiak jobban sikerülnek, legyen összehasonlítási alapom. :)

azzal kezdődött reggel, hogy el akartam menni hajat mosni, mégiscsak ünnepelt vagyok, érezzem magam kicsit rendben. Aztán addig húztam a dolgot, hogy majd mindjárt, csak reggelizünk, csak még kisütöm az ebédet, úgyis olajszagú lenne a hajam, hogy végül este fél 10-kor már szép tisztán ragyogott is a "búrám". :-)

Kicsit reménykedtem, hogy a mai napra látogatóba bejelentkező öcsém kicsit hamarabb érkezik valami csoda folytán az előre beharangozott déli egy óránál, hogy akkor talán elmennénk valahova kirándulni, de amikor reggel észrevettem a mobilomon, hogy hajnali 3-kor küldött nekem egy üzenetet Normafáról, akkor már tudtam, hogy marad az egyes érkezés. :)

Mivel ünnep van, és ilyenkor szabad kicsit macerásabb kaját is bevállalni, és mert én imádom a rántott sajtot, és mert csütörtökön találtunk egy rúd Medve rántanivaló sajtot a Metroban, tudtam már, hogy ma az lesz sült krumplival és tartármártással. No, és előtte fagyasztóból kivett füstölt sonka levéből főzött krumplileves (ez elég hétköznapi leves, de végül tesóm a levest és a tartármártást értékelte a legjobban, :-D de a többivel sem volt gond). Neki is álltam szeletelni a sajtot, de az elkezdett darabokra törni. Nem vitás, mennyire szentségeltem, magam előtt láttam az ünnepi ebéd kudarcát, mivel nem tudtam hirtelen, mi mást dobhatnék össze, húst sem vettem ki a fagyasztóból. Jani már mosolyogva jött a konyhába, látva puffogásomat, és viccesen megkérdezte, hogy "Hozzak valami pótlást a Szepiből?" :) Mondtam, nem, én EZT a sajtot akarom. Erre ő nyugalomra intett és pillanatok alatt kitalálta a sajt vágásának módját, így lettek szép sajtszeletek, amiket be is paníroztam. Utána ő persze nem győzte viccesen mondogatni, hogy az ebéd majdnem hogy az ő érdeme. Kétségtelen, hogy nagyban hozzájárult az ebéd sikeréhez. :)

Már végeztem a panírozással, elkezdtem az olajat melegíteni két serpenyőben a sült krumplinak és a sajtnak, amikor Jani mondja, hogy kimegy, megnézni a kicsi cicánkat. A kicsi Tekla, aki augusztus elején került udvarunkba, és csak azért fogadtuk be, mert pont akkor ütötték el a Jázmin cicát, szombat óta gyanús volt. Nem jött egyből enni, ha jött is, nagyon nehezen húzta fel magát a lépcsőn, nyávogás helyett csak nyekergett, gondoltuk, beteg, és elhatároztuk, hogy hétfőn hívjuk az állatorvost. Jani szombaton fejezte be a telkünkön a macskiknak szánt full-extrás házat (még tüdőgyulladással is kint hegeszette a kis házikót), Tekla egyből el is foglalta, de gyanús volt, hogy a másik kettő nem hajlandó bemenni, vagy maximum az ajtóban feküdtek le. Ebből is világos volt, hogy a kicsinek baja van, kerüli a másik kettő, pedig előtte többször aludtak együtt is összebújva. No, szóval, Jani kiment, hogy megnézze, mert a reggeli etetésnél sem jött, mikor benéztem a házikóba, nagyon lassan nézett csak fel, olyan fura volt, éreztem a bajt a levegőben, csak nem tudtam megfogalmazni.

Jani azzal jött vissza, hogy a cica meghalt.

Hirtelen nem is tudtam, mit gondoljak. A melegedő olaj mellől kirohantam, és én is láttam szegény cicust élettelenül feküdni a házban. Szegénykém beköltözött egy éjszakára meghalni. Kinga kijött velem, zokogott, alig tudtam megnyugtatni (nem is tudtam), Jani pedig hátra vitte a kertbe a másik mellé eltemetni.

Nekem be kellett menni, mert az olaj forró volt, Zita a fürdőben az apja után ordított, egyedül Csilla eszmélt lassan, hogy mi is történt.

Szomorúan kisütöttem a sajtot, miközben magamat vádoltam, hogy miért nem hívtam hamarabb orvost. Ez a cica, mióta itt van, elég ványadtkának tűnt, de betegség konkrétan nem látszott rajta. Reméltem, hogy majd szépen hízik ,erősödik és akkor alakul a külseje is, de csak kicsit lett jobb. Valószínűleg már akkor is lehetett valami baja, mikor idekerült, talán emiatt is tehette itt ki valaki, ezt nem tudom. De akkor kézenfekvő volt, hogy befogadjuk, hiszen pont elvesztettünk egy cicát. Ráadásul a lányoknak is mutatni akartam, hogy azért, mert elsőre nem túl szép a cica, nem dobjuk az utcára, megpróbálunk segíteni neki. Kinga meg amúgy hamar megszerette. És amúgy szerintem nem is lett volna csúnya cica, ha rendesen kikerekedik. Most úgy érzem, hogy cserben hagytam, és ez nem hagy nyugodni. az viszont biztos, hogy újból kereshetek macskát Kingának, mert megint ő maradt macska nélkül .:(

Ilyen események előzték meg végül a nagy Ünnepi ebédet. Amit mi már elfogyasztottunk, mire Bali megjött, mert éhesek voltunk. Balázs érkezése után Zitát elvittem aludni, majd kisütöttem a sütit, aminek a tésztája időközben megkelt, és amit amúgy is hamarabb akartam megcsinálni, de nem úgy alakult a délelőtt, ahogy terveztük. Ettől függetlenül finom lett, Békaszájnak hívják a sütit, ami a hókifli és linzer keveréke, köröket kell szaggatni kelt tésztából, lekvárt, nutellát, diót tenni a közepükre (vagy bármi hasonló tölteléket), félbehajtani és így megsütni. Abból is látszik, hogy finom lett, hogy estére csak néhány darab maradt a sokból. :)

Zita ébredése után kimentünk a házunkhoz. augusztusban járt itt Bali utoljára, amióta nem történt semmi változás, csak a szakértői vizsgálat (amiről végre írhatok, és hamarosan meg is teszem, remélem). Azért körülnéztünk, majd a diósjenői Horgásztó felé jöttünk haza, hogy Balázs lássa azt is. Én még nem vezettem arrafelé, mert rossz az út, tele van alig észrevehető fekvőrendőrrel, de végülis teljesen jól átvittem az autót, rosszabbnak gondolatam előtte a dolgot.

visszaérve Szendehelyre Balázst kitettük a buszmegállóban, visszautazott Pestre. az, hogy eljött tegnap, az egyik legjobb dolog volt az amúgy döcögősre sikerült napban. :) És az ajándékoknak is nagyon örültünk, én már fel is avattam az új vázákat. :)

Mi még beugrottunk a főbérlőinkhez, azt nem mondom, hogy nyugodtan tudtunk beszélgetni, mert olyan elevenek voltak a lánykák (vagyis Jani azért beszélgetett, én meg figyeltem a csajokat). Este 7-kor aztán hazaindultunk, Zita is ordított, de csak otthon derült ki, hogy miért: éhes volt, egész egyszerűen, pedig csipegett előtte a vendégségben is, de nem volt elég. Míg mi Janival becuccoltunk, macskát etettünk, csendesen felmászott az etetőszékébe, elvett az asztalról egy sütit, és lenyugodva, békésen majszolni kezdte. Utána még kettőt. Olyan aranyos volt!

az este azért még tartogatott meglepetést: Zita ugyanis belelépett egy kutyakakiba a főbérlőink háza előtt, amitől a cipője, a nadrágja, a Jani nadrágja (nagyon) illetve a pulóvere olyan lett, úgyhogy este még elindult a mosógép, és még ma is mostam a balesetes ruhadarabokból. abban bízom csak, hogy ezek után valamiben bazi nagy szerencsénk lesz... Ránk férne. :)

Lánykákat ágyba dugtuk egy visítós körömvágásos menet után, eltéptem hajat mosni (lásd bejegyzés elején), és reménykedtem, hogy leírhatom a tegnap hatalmas és maradandó élményeit ;-), de Zitus felébredt, és akárhányszor ki akartam jönni tőle, mindig felébredt, így végül elaludtam vele fél 11 körül.

ezzel véget is 31. szülinapom krónikája. Végülis teljesen átlagos nap volt (nagyjából), és csak azért tűnt a szokottnál átlagosabbnak, mert többet vártam tőle. Ha előre belenyugszom, hogy nem lesz semmi különös, nem lett volna semmi gond. Együtt voltunk, ettünk (végül) finomat, itt volt Balázs, nem volt ezzel semmi gond, egyedül a cica-esetet hagytam volna ki.

Az új családtag

Ő itt, kérem szépen, az új családtag:

Múlt hét pénteken vette Jani Kingával és Csillával Vácon, ezt is több heti kérlelés és kitartó szülői meggyőzés után (mert, hát, Nikinél és Arnoldnál van egy, nehogymá' nekünk ne legyen!;-) ). Mivel az egész nem volt egy eszement nagy költség, a táplálása sem drága, az akvárium "karbantartása" is belefér erőnkbe, időnkbe, zöld utat kapott.

Nagy az öröm, Kinga lelkesen eteti reggelente, remélem az akvárium tisztításánál is ilyen lelkes lesz! :-)) Én meg naponta vizsgálom a kis úszkálót, hogy mindene rendben van-e, jól érzi magát, van elég oxigén, stb., szóval kicsit aggódós üzemmódban "nyomom" még, de majd a haltartásba is belejövök! :) A macskiknak azért nem mutogatjuk gyakran a jószágot, bár nagy veszély sincs, mert a macsekok kint élnek.

Neve még nincs, majd ezután, egyelőre még nevenincs halacska, de majd jön az ihlet, és lesz neve.

Nos, így történt, hogy a halacskával és a 3 macskával együtt már kilencen vagyunk egy család. :)

Családi szülinap

Egy újonnan kapott pulcsiban a kis ünnepelt

Szombaton megünnepeltük Zita és Zalán szülinapját családi körben is, ahogy illik és szoktuk. Teljesen hagyományos szülinapozás volt, sok-sok finom kajával, sütivel és tortákkal. Részünkről csak négyen tudtunk menni, mert Jani beteg lett, és noha nem volt halálán, pénteken már antibiotikumot kapott, nem volt teljesen világos, hogy alakul a köhögése, mennyire komoly másokra nézve, így ő inkább itthon maradt. Tegnap aztán kiderült (miután vasárnap délután kimetn füvet nyírni, és mikor bejött, szúrt a tüdeje lélegzetvételkor), hogy tüdőgyulladása van, így tényleg jobb, hogy nem szórtuk a bacikat.

A lányok nagyon jól elvoltak, Zita is jött-ment, csak az este előrehaladtával kezdett nyűgös lenni, mikor kezdett fáradni, de amúgy nem volt semmi gond.

Természetesen az este fénypontja a tortázás volt. Zsófi gyönyörű tortát csinált Zalánnak (elöl), én, mivel tudtam, hogy szépséges torta készül, egy túró rudi tortát csináltam (háttérben), amit még Zita mellett is meg lehetett csinálni:

Igazából bőven elég lett volna a Zalán tortája, anyósom is csinált még tortát (noha mondtuk neki, hogy mindketten csinálunk), és se az enyémre, se az övére nem volt nagy kapacitás már, ami érthető. viszont egy torta azért Zitának is dukált, így alakult ,hogy kicsit túlkínálat lett torta terén. Jövőre ezt valahogy máshogy kell csinálni, ez így sok volt. így jár az ember két lánya is, ha gyermekeik egy év eltéréssel egy napon születnek! :-)) De ettől nagyobb bajunk ne legyen ezután sem!

És a itt a két kis ünnepelt, a kétéves és a hároméves "aradi vértanús" gyermek :-)

Mindketten érdeklődve figyelték a tüzijátékot, Zita ide-oda billegett a széken, míg énekeltünk, nézett ide-oda, hogy mennyien odagyűltünk, majd szépen elfújta a gyertyákat, és mindenkivel együtt megtapsolta saját magát. :-) Én pedig örülök, hogy nem kellett ott állni mellette, nehogy belenyúljon a tortába, gyertyába, tudtam fényképezni, gyönyörködni benne. :)

Este már fél kilenc is elmúlt, mire elindultunk szerintem, de jól éreztük magunkat. Kinga és Csilla anyósomnál aludtak, én meg hazaautóztam Zitussal. Pillanatok alatt elaludt, mondanom sem kell. Szép kis délután volt újfent!

az ünnepelést pedig folytatjuk Debrecenben, ha Jani állapota megengedi, és talán, talán, most hétvégén végre hazautazunk (május vége óta nem voltunk, emiatt is legfőbb ideje).

Sárival

Niki barátnőm közzétette a hétvégén az ottjártunkkor készült képeket. Katt ide.

Mindenkinek ajánlom figyelmébe: annak, aki rólam hiányolt képet, és annak is, aki kíváncsi rá, milyen lenne, ha Zitának most kistestvére született volna. Ahogy eddig mindig "menetrendszerűen" jött a kistesó 2 év elteltével. :) Mint ahogy most nem jött. De hála Nikiéknek, azért van kivel babázni. :)

Zita második szüliNAPja

Reggel korábban keltünk mint szoktunk, mert Kinga úszni ment, így 7-kor már el is mentek Janival. Zita is felébredt, ami neki korán volt, így a délelőttünk nyűgösen telt. Állandóan hozzámbújva feküdt volna a nappali kanapéján, amit én nem mindig értékeltem, akármennyire is az ő napja volt ez. Valahogy elszöszöltünk délig, majd lebaktattunk az oviba Kingáért és Csilláért, ugyanis ma engedékeny voltam, és Zita szülinapjára azt is ajándékba kapták, hogy hazajöhettek ebéd után. Kiderült, hogy Csilla óvónőjének egyik gyermeke is ma született, így mosolyogva állapítottuk meg, hogy szép ez a nap. ami tényleg szép volt, mert még az idő is derűsebbre változott. Hazagyalogoltunk, még Zita is, aki amúgy ezidőtájt mindig alszik, és kettő körül sikerült is letenni aludni.

Ezután a másik két leánnyal összeállítottuk Zita tortáját, aminek a masszáját már délelőtt sikerült nagy nehezen Zitával elkészíteni, csak formázni kellett. Mármint a massza nem bonyolult, egyszerű kókuszgolyó massza, de ma valahogy Zita nem akarta támogatni az én konyhatündéri törekvéseimet, még akkor sem, ha kimondottan az ő tiszteletére készült minden. :)

Ez a sünitorta lett belőle, egy Anna és Peti epizód ihletése nyomán, bár annak másmilyen volt a tésztája:

A "vadállat" szemből:

Később, délután szép lassan megfürdettem a lányokat, hogy este már ne kelljen nyűglődni ezzel, meg "ünnepi" fotókat készültünk csinálni, és ahhoz illik puccba vágni magunkat, így ezt is letudtuk. Fürdés, öltözés után volt aztán nagy táncolás:

Az ünnepelt is ropta rendesen, ő itt még "alvós" ruhában "nyomja":

nagyon táncolt! :)

Mikor mindenki kitáncolta magát, és én végre az "ünnepi" vacsorát betoltam a sütőbe (na, nem kell nagyra gondolni, csirkemellszeletek voltak hagyma és krumplikarikákkal, császárszalonna-szeletkékkel egy tepsiben, összesütve), nekiálltunk "ünnepi" fotókat csinálni. Nem volt egyszerű menet, a három lányból nagyjából csak Kinga kooperált. :)

Azért nagy nehezen elkaptam egy hármas pillanatot, nem is volt több lehetőségem:

Kingáról már nem nehéz "értelmes" képet csinálni:

Örültem, hogy Csilla is kötélnek állt végül:

És Zita is odahuppant végre, akiről a legtöbb csiniruhás-csinicsatos képet szerettem volna, de pont ő róla alig készült valami. Nem hagyta. :) Ennek a már széthancúrozott hajú képnek is örülni tudok (mire gép elé ült, már a csatja fasorban sem volt :-D):

És még egy egészalakos, egész hivatalosan megnevezve:

Fotózás után végre megkapták az ajándékokat, ami ezúttal visszafogottabb lett. Mindhárman kaptak valamit, hogy ne legyen szomorúság (no, meg azért is, mert Zita hétvégén még kap ajándékot), meg különben is, mindhármójukat imádom, de tekintve, hogy jelenleg építkezési fennforgás van, és Zita sem támaszt még hatalmas igényeket, rövidre vettük az ajándékozást. Zita kapott egy plüss Micimackót (így már 3 méretben is fellelhető eme játékdarab háztartásunkban, persze nem felvágásképp mondom :-D), illetve mindhárman megkapták az Avon új remény szalagja plüss cicáját, ami kellemes csalódás volt, tényleg szépek. Emellett örültem, hogy megvásárlásukkal segítettem is. Kinga és Csilla boldog tulajdonosai lettek egy-egy kutyaruhának és ikeás játékpoharaknak, ugyanis mostanában nagyon megy náluk a babás-kutyás-főzős-berendezkedős szerepjáték. az ajándékok találtak, volt nagy sikítás örömükben, még Zita is örömmel hurcolta a cicát, pedig azt hittem, előbb elveszti az érdeklődését.

Íme, Csilla az új cicával:

Kinga az új cicával, akinek egy ideje nem találjuk a hasonló méretű plüss cicáját, így ő különösen örült:

A felöltöztetett kutyus és cica:

Mindenki, aki számít, rajta van! :)

Zita elgondolkodva, a rá jellemző mutatóujj szopizással, barátkozik mackóval:

Ezután nekiálltam teríteni, de mivel kicsit hangosak lettek a népek, ezért az Alma együttes 'ma van a szülinapom' című számát nézték a youtube-on:

Ezalatt én meg is terítettem, ettünk, és nagy örömünkre Jani is befutott vacsi végére, fél nyolc tájékán. A tortázáshoz már együtt ültek oda:

A két gyertyát többször meggyújtottam, mindenkinek el kellett fújni többször is. Kivéve Janit. :)

Két gyertyát simán elfúj:

A tortázás végére már csak a két ajándék állatka maradt az asztalnál, akik hamarosan elkísérték a kis ünnepeltet az ágyikójába:

A kis ünnepelt azóta mélyen alszik (illetve egyszer felébredt, de visszaaltattam), és innentől kezdve már a harmadik szülinap felé lépkedünk szép lassan. Lassan?? Ez a két év is hogy eltelt! De ezek a gyerekek már csak ilyenek: állandóan öregszenek. Ez valami mánia náluk. :-)

Szombaton pedig jön a nagy családi szülinap Romhányban, annál is inkább nagy, mert Zita keresztszüleinek a második gyermeke, Zalán is 6-án ünnepelte a szülinapját, a harmadikat, így evidens, hogy lesz majd dínom-dánom, eszem-iszom mulatság. :)

Zita-ünnepi képsorozat

Újszülöttként a kórházban:

Félévesen:
1 évesen:
Másfél évesen:
Két évesen:

Nagyon-nagyon boldog szülinapot, már nem is olyan kicsipici Zita! :-))