Csilla 18 hónaposan

Azt hiszem, nem árt ezt a bejegyzést mihamarabb megejteni már, mert pár pillanat, és jöhet a kétéves beszámoló… De talán még nem késtem el nagyon.
A babaszoba.hu-n olvastam nemrég, mit is tud egy ekkora gyermek. A Csilláról készített beszámolóhoz ez lesz most a puska, ezt egészítem ki az egyedi dolgokkal.

16-18 hónapos gyermek már egyre ügyesebben közlekedik a lépcsőn is, mire másfél éves lesz, kis segítséggel gond nélkül fellépked rajta. Felfelé mindig könnyen megy, de lefelé csak segítséggel képes haladni, ezért vigyázni kell rá.
Nos, Csilla kifejezetten ügyesen közlekedik, imád is, de igazából mindegy, hogy melyik irányba. Ha korlátba kapaszkodhat a lépcső mentén emeleteket megy már le-fel. Az igaz, hogy borzasztóan kell rá figyelni, könnyen téveszt, elveszti az egyensúlyát. A minap épp sétálni indultunk, a két leányzó pedig elindult lefelé a lépcsőn, míg bezártam az ajtót. Kinga jó testvérhez méltóan fogta Csilla kezét, és talán ez is baj volt, de Csilla állítólag lebukfencezett egy darabon. Nagyon jól megúszta a balesetet, én viszont majdnem megszültem a nagy puffanás hallatán. A gond csak az, hogy pillanatok alatt elillan a kiscsaj, pokolian kell figyelni.

Minden bútorra és megmászható dologra fel tud mászni.
Ez így van. Itthon szék, ágy, kanapé régen nem gond, nagy frászom újabban az emeletes ágy, mert arra is előszeretettel mászna fel, így gyakran csukni kell a kisszoba ajtaját, ha nem akarok állandóan aggódni. (az, hogy Kinga állandóan bemegy a szobába, és úgy marad a szobaajtó, az már más kérdés) A játszótéren is nagy kedvenc a mászóka, rengetegszer képes felmászni a csúszdához, és lecsúszni.

Próbálja elrúgni és gurítani a labdát, forog, zenére táncol.
Nagyon szeret focizni. Aranyos, ahogy toporog a labda előtt, mielőtt rúgna, főleg, ha ide-oda gurul a labda, na, az ki tud vele babrálni, de megvárja, míg megáll, és akkor rúg. Egyértelműen bal lábas, na, nem kétballábas, csak örökölte éccsanyja bal lábas dominanciáját. (egyébként én, ugye jobbkezes vagyok, de sokszor a bal karom erősebb-pl. konzervnyitásnál jobb kézzel meg sem próbálom, egyből ballal tekerek. Itt egy kis kitérő, erről jutott eszembe: egyszer apai nagymamám kisebb vitát nyitott, mikor én a frissen elkészült kompótokra a fedelet bal kézzel tekertem fel. Váltig bizonygatta, hogy de az úgy nem jó, én meg abszolúte nem értettem, mi a különbség, ha ballal vagy jobbal tekerek. Na, mindegy, ezen sokat mosolygok azóta is, én mindenesetre nem szólok majd egyik gyermekemnek sem, ha „kirívó” módon tekerik majd a kupakokat.) Csilla enni főleg jobb kézzel eszik, de érdekes, hogy olykor a ballal is tartja a kanalat.

Szaladni még nem tud, de egyre gyorsabban szedegeti a lábait, és nagyon élvezi a kergetőzést.
Én vitatkoznék, hogy nem tud szaladni, kétségtelen, hogy nem a szabályos futó mozgás, de szerintem már nagyon sebesen fut a lány. És éppen ma kergetőztünk egy jó nagyot, kacagott is mindkét leányzó (hm, még bírok efféléket, persze finomítva, de azt hiszem, később sem árt kiesnem a formából) Az esti fürdés után továbbra is kedvenc a puci-futam, mikor is meztelenül rohangál egyik szobából a másikba, kergetni kell, ilyenkor visong, nevet, aztán szép lassan elkezd lassulni, néha a lépésekbe belezavarodik, láthatóan fárad, abbahagyjuk. De addig nyolcmilliószor átfutunk innen oda és vissza.

Érzelmi, hangulati eseményekre jól reagál, ringatja, etetni és fürdetni próbálja a babáját.
Nnna, ebben kiváló Csilla, valószínűleg Kinga révén is. Nagyon szeret babázni, szabályosan öleli magához, puszilgatja, lefektett, betakarja, eteti, bilizteti a babát (ez utóbbit Kaki! felkiáltással) Megint csak éppen ma történt, hogy Kingával egy jó alaposat babáztak, úgy istenesen kipakolva az összes játék babacuccot (most örültem, hogy belefektettünk pénzt, már ezért megérte). Kinga már ügyesen fürdeti, pelenkázza, kenegeti stb. játékból a babát, beszél, gügyög hozzá, ő már komolyan tud babázni. Csilla pedig ült csendben, és FIGYELt. Így, nagybetűkkel. Szinte sistergett a levegő, ahogy nézte nővérét és szívta magába a tudományt. Aztán persze utánozta is részben.

Segítőkész és együttérző: ha látja, hogy valaki szomorú, vigasztalni próbálja.
Kingát mindig simogatja, ha sír, vagy ha ő maga is fáradt, elkezd ő is sírni. Ilyenkor biztos meg is ijed valamennyire, attól függően, Kinga milyen körülmények között kezdett sírni, mi történt vele.

A dalokat próbálja hallás után dúdolni.
Én is észrevettem már, hogy Csilla énekel olykor, de csak teljes halandzsa az egész, és dallamot sem nagyon lehet felismerni. Ez alól kivétel a Hinta-palinta című dal, annak az első sorát felismerhetően énekli (inta-pajinta, inta-pajinta)

Akárhányszor is képes ugyanazt a könyvet végiglapozni.
Nagyon szeret lapozgatni, nézi a képeket is, és néhány dolgot kikeres az oldalakon. Leggyakrabban az Anna és Peti-könyveket nézegeti, és ott is a labdákat kell keresni ész nélkül. De jöhetnek az állatok is, igaz, továbbra is kutya neki minden (vav=kutya)

Az egyszerűbb ruhadarabokat megpróbálja egyedül levenni.
Nem megpróbálja, leveszi: zokni, cipő, sapka, kalap nem akadály. Ha nem tetszik, vagy anyát akarjuk bosszantani, le vele! Nadrágot próbálja letolni, néha majdnem sikerül.

Szókincs:
apa, aka=apa
anya, aja=anya
Ginga, Gingangangi továbbá mindenféle hasonló giling-galangozás=Kinga
ámm=hamm=éhes vagyok, eszik valaki, bekapni, stb.
inni=inni kérek, szomjas vagyok, baba iszik
ákkó=autó
mé=még
tájájjé=Csilláé
kajji=kanál, villa, kés
mama=mama
tütü=cumi
baba=baba
báci=bácsi (de még most is gyakran apának nevezi az idegen férfiakat az utcán-hehe, nekem olykor mosolyogtató a helyzet)
tata=Kata-Kinga babáját Katának hívják, így Csillának minden játék baba Kata
vav=kutya
ó=orr
Továbbra is imád nagy halandzsa-monológokat előadni, de ezekben már előfordul egy-két ismerős szó is, mint apa, vagy hinta. A mondandója végén néz rám, én meg azt sem tudom, mit reagáljak, pedig látom, hogy komoly dolgok hangzottak el itt kérem szépen. Sokszor a kezeit is forgatja aláfestés gyanánt, komoly arcot vág, szóval megy a duma rendesen, csak érteni is kéne. A minap egy mondatkezdemény is előfordult: kinn nézelődtünk az erkélyen, nézte az üresen álló parkolóhelyünket, és megszólalt: Apa ákkó. Gondolom, hogy apa oda szokott állni autóval, vagy valami hasonlót jelent.
Nagyon figyeli a környezetét, az utcán sokszor leállunk csak úgy bambulni. Mutogat, magyarázni kell neki, az égen a repülőt mindig megcsodáljuk. A galambokat imádja kergetni. A homokozóban egyre többször már formába lapátolja a homokot, szereti szétrombolni az általam megcsinált formát, olykor kóstolgatjuk is a homokot, de ez ritkul. A kavicsot is vödörbe szedi, szállítja, kiönti.
Két hónap alatt hízott 30 dekát, így most kb. 9100 grammot nyom, a magasságát nem mértem, de a 80-as ruhák alapvetően jók rá, nadrágból olykor 86-os. A lába 20-as. Foga alul 7 vagy 8 van, felül kb. 6-7, de ezt sosem tudom rendesen megnézni. 9-én megkapta a másfél éves korban szokásos oltását, ami után késődélután borzasztóan nyűgös volt. Láthatóan fájt a combja, hiába próbáltuk borogatással enyhíteni a húzódást, még jobban sírt. Csak sírt, egy ideig Jani ölében, aztán már engem nem akart ereszteni. Fürdetni sem tudtam betenni a kádba, így csendben mesét néztünk, míg Kinga fürdött, ült az ölemben, meg sem moccantunk, cumizott, bújt hozzám. Olyan szívet melengető szitu volt, noha tudtam, hogy most nyűgje van.
Amúgy is szeret bújni, imádom dögönyözni, lévén nem egy nagydarab gyerek, még inkább kiváltja a gyurmázhatnékot belőle. Egyelőre nem nagyon anyás, annál inkább apás. Janinak semmi esélye szusszanni, ha hazaér, egyből „lecsap” rá. Egyből tolat háttal az apjához, fennhangon kiabálva, hogy inta-pajinta, ilyenkor Jani hónaljánál fogva felfelé lengeti. Ezt imádja. Olykor hozzám is odatolat, de ez most apa kiváltsága, én pocakosan nem kezdek bele ebbe a mutatványba. Ha álmos, fáradt, akkor viszont én vagyok a non plusz ultra, bár múltkor, mikor Romhányban voltak szűk két napot nélkülem, gond nélkül elaludt apával is. Amit még imádok, hogy állandóan puszit oszt, nagy cuppanósokat nyom az arcomra, illetve felszólításra dob puszit is: odanyomja a tenyerét a szájához, és nyom egy puszit bele.
A kérdéseket nagyon jól érti már, pl. ha kérdezem, hogy töltsek-e inni, akkor bólogat stb. Ma kérdeztem, hogy hol a cumisüvege, erre ő bevezetett a konyhába, mert ott dobta le a földre. (ami amúgy irgum-burgum, de legalább megkímélt a hosszas keresgéléstől)

A bilizés témát nagyon szereti. Ha Kinga szól, hogy megy pisilni, Csilla Kaki! felkiáltással rohan vele. Leül Kingával szemben a kis fellépőre, megfogja Kinga két kezét, mint amikor én fogom Kingának, ha nehezen jön a termés, és aláfestés gyanánt nyögdécsel. Akkor is, ha csak pisil Kinga. Utána neki is fel kell mászni a lépcsős wc-ülőkére, ott is nyögdécsel kicsit, feláll, tép papírt, megtörli elöl hátul az amúgy ruhás popoját, bedobja a papírt a wc-be. Fürdésnél a bilit kell neki állandóan elővenni, erre gyorsan egymás után leül majd feláll, nézi a nagy semmit benne. PErsze mondja, hogy kaki, de nincs benn semmi. Én mindenesetre mindig odaadom neki a bilit, ha elhangzik a kaki felkiáltás, hátha egyszer komoly dolog lesz belőle. A minap séta közben is odament egy fához, és gondterhelt arccal mondja, hogy kaki, és tolná le a nadrágot! Megjegyezte, hogy Kinga olykor így pisil. Nosza, én is lehúztam neki a nadrágot, persze kis body, pelus maradtak, felemeltem, mint Kingát, imitáltunk kis pis-pis hangot, játékból töröltünk. Fú, nagyon tetszett neki, párszor el ismételtük nagy komolysággal. Hiába, másodszülöttként nagyon sok minden ragad az ember lányára. Kingának, ilyen idősen, ötödennyi fogalma volt még csak a bilizésről, noha bevezettük már a témát.
Nagyjából ennyi, ami kimaradt, mert van, apránként pótolom. Amúgy is gyorsan fejlődik, nehéz minden apró mozzanatot, jelenséget lejegyezni. Pedig jó lenne!

Újabb webalbum

Annyi mindent szeretnék írni, de mindig lemaradok. AMit lehet, pótolok, és amíg ez meg nem történik, íme, néhány friss kép a lányokról, amelyek május-júniusban készültek.

Bon Jovi koncert

Nagyon megszaladt mostanság nekem szabadság ügyben, mert a hétvégi gyerekmentes lazulás után szerdán este Bon Jovi koncerten voltam Bécs mellett nem messze, Ebreichsdorfban. Annyi volt a különbség, hogy a múlt hétvége szombat reggel dőlt el igazán, míg a koncertjegyeket valamikor november vetettük meg. Akkor tudta meg Szilvi barátnőm (Csilla keresztmamija), hogy koncert lesz. Azt tudni kell, hogy mi a BJ-rajongásunk révén ismertük meg egymást, lettünk legjobb barátnők, immáron 14 éve. Majdnem evidens volt, hogy muszáj egyszer közösen egy koncertre elmennünk.
Jani szabadságot vett ki, délután elvitte a két lányt a Tropicariumba, és gond nélkül (nagyjából) elaludtak este. Mi délután egykor indultunk ki, Szilvi autójával, 5 körül oda is értünk. A koncert egy hatalmas füves területen került megrendezésre, valami lóversenypálya, ha jól tudom. Kismillió ember tartott oda, a szomszédos országokból is. Precízen beirányítottak minket egy parkolóhelyre, több ezer autó közé, minden szépen meg volt szervezve. Bár bennem akkor felmerült, hogy hogy fogunk mi onnan elindulni, de igazából nem gondolkodtam tovább rajta, gondolván, az is ugyanilyen szervezett lesz.
Az eső elkezdett szakadni, mikor elindultunk befelé. Még a kapun sem mentünk be, a farmerem teljesen elázott, hiába volt rajtam amúgy szuper széldzseki felül, nem tűnt rózsásnak a helyzet. Bent egy idő után elállt az égi áldás, az már jó volt. Az egész koncert alatt néha esni kezdett, de erősen sosem. Hatalmas területen volt a koncert, rengeteg étkezdével, fagyissal, szóval semmiből nem volt hiány, és nem is volt megfizethetetlen. Egy giroszt ettünk, gondoltuk, ne legyünk éhesek, később nagyon örültünk ennek a húzásnak.
¾ 9-től játszott a BJ két órát, ami nagyon színvonalas volt, csak én kezdtem egy idő után fáradni. Ugyanis többszáz méterre álltunk a színpadtól (én jelenlegi állapotomban be nem mentem volna a „dühöngőbe”), ami nem lett volna baj, ha két oldali nagy kivetítőt magasabbra teszik. Lényegében azok láthatták jól, akik viszonylag közel álltak… Volt a színpad közepén is 5 kisebb kivetítő, de azoknak állandóan változtatták az elrendezését. Amikor mind az 5 magasan egy vonalban volt, akkor láttam a legtöbbet a sok fej között. Na, mindegy, a zene jó volt, ez a lényeg. 11 körül véget ért, viszonylag könnyen kiértünk az autóhoz, és meg is találtuk, ami nagy szó!
Innen kezdődött a fekete leves. A parkolóból hajnali 3-kor jutottunk ki! Úgy tűnt, annyira ez nem volt megszervezve. Nem is tudom mikor, már jóval éjfél után indultunk kifelé, utána rengeteget araszoltunk. Az eső rázendített, a füves terület kezdett sártengerré változni. Töb autó beragadt, jól nézett ki a dolog. Mikor végre elértük volna a betonutat, ahonnan pillanatok alatt továbbjutottunk, mi is beragadtunk a sárba. Hát, az gyönyörű volt. Kiszálltam, hátha egy kis rásegítéssel kilendül az autó, de persze nem. Én nem voltam abban a helyzetben, hogy autókat emlegessek, hívtam egy biztonsági férfit, az próbált segíteni, de egyedül ő is kevés volt. Végül egy magyar pár is besegített, akik mellettünk hasonlóan jártak, de nekik addigra felforrt a hűtővíz. (szegény csaj ki volt borulva, hogy gyermeke 5-kor kel Pesten, otthon kéne lenni, ez volt 3-kor-mondtam neki, hogy hajajj, ismerős, csak nem ötkor kelnek, de a mi helyzetünk sem volt rózsás). Végül kiértünk, Szilvi érthetően kivolt, kellett kis idő míg rendbejöttünk. Forgalom nem volt, gond nélkül átértünk a határon (még ellenőrzés nélkül, aznap vezették újra be az ellenőrzést a foci eb miatt). Győrnél kávészünet, aztán tépés. Nem volt éppen felemelő utazás, főleg Szilvinek nem. Ekkor megfogadtam, hogy tényleg muszáj valamikor a vezetési rutinomat visszaszerezni, mert nehéz egy embernek ennyit vezetni, és Janival is előfordulhat, hogy váltanom kell. (csak hát átkozottul félek, hogy a szép megtermett céges autónkat meggyepálom, ezért mindig halogatom a témát) Végül negyed 8-ra értünk hozzánk haza. Kinga már ébren volt, egyedül nézte a mesét a nagyszobában, Csilla meg felébredt, mikor bementem szólni Janinak, hogy mehet dolgozni. Szilvi egyből kidőlt, Jani még megvárta, míg egy gyors zuhanyt megejtek, aztán eltépett dolgozni.
A nap hátralevő része siralmas volt. Míg Szilvi aludt, pár percet én is bóbiskoltam a lányok mellett, de ez semmi nem volt. Többször ugrottam, ha Kinga kiáltott, hogy Csilla ide mászik, valamit be akar kapni, stb. Kávét sem bírtam inni, enni semmit. Sírni tudtam volna, pokolba kívántam az egész koncertet. Mikor Szilvi felébredt, kicsit felélénkültem, aztán megpróbáltam egyszerre elaltatni a lányokat, de Kinga nem aludt. Mellette is próbáltam újfent aludni picit, de nem hagyta. Délután összeszedtem magam, hogy megyünk játszira, addigra Jani hazaért. Elmentem velük, de nagy segítség volt, hogy ott volt, nagyon le voltam lassulva. Nem mondom, hogy nem örültem, mikor este ágyba dőltem.
Nagyon kár, hogy ilyen véget ért a dolog, mert nekem így nem túl pozitív a végkicsengés. Persze a kellemetlen emlékek tompulnak majd, meg csak röhögni fogok az egészen, Pedig nagy álmom volt ez a koncert, és azzal magával nem is volt baj.
Szilvinek azért üzenem ezúton is, ha olvassa, hogy összességében nem bántam meg, hogy elmentünk, köszönöm, hogy elvitt. A vége igazán nem a mi hibánk volt.

A színpad oldala a parkolóból, be nem vittem a fényképezőt, nem tudtam, elveszik-e. (Észre sem vették volna, de ezt előre nem tudtam, pedig végigtapogatták a zsebeim)

A parkoló autók töredéke:

ÉS a tengernyi parkoló autó, de igazából ez sem teljes:

Azt hiszem, érthető, miért tartott eddig a kijutás...

Egyedül itthon

Nagy esemény történt ma: Jani elvitte mindkét lányt Romhányba délelőtt, és vasárnap délután hozza vissza őket! Azaz: kaptam szűk két nap pihenőt!
Az előzmény az volt, hogy péntek este Csilla felébredt, és nem aludt vissza, hanem kómásan elindult a szobából kifelé, majd elkezdett ordítani, kis híján felébresztve Kingát. Jani kicsit leszúrósan kérdezte, miért nem vittem be az innivalóját, de én ritkán itatom. Vagy elalszik a cumi visszaadása után vagy az ölemben megnyugszik. Erre én, persze indokolatlanul, elvesztettem a türelmem, lepasszoltam Csillát Janinak, kissé távolabbról odahajítva neki a cumisüveget, és messzebbről dobva neki a cumit, ami, hát izé, de fejbetalálta Janit (ha fejbe akartam volna dobni se sikerült volna, nagyon sajnálom, persze maradandó károsodást nem okoztam, de neki se akartam dobni) Elmentem zuhanyozni dúlva-fúlva. Nagyon ciki, de ezt teszi, ha az ember szünet nélkül csak a gyerekekkel foglalkozik. Akaratlanul is lemerülnek egyszer az elemek, és nincs tovább. A fürdésem végére Jani simán visszaaltatta Csillát. Ekkor említette, hogy mi lenne, ha másnap elmenne a csajokkal Romhányba. Végül azonban nem beszéltünk róla tovább. Reggel aztán újra említette, én nem mertem rákérdezni, hátha csak viccelt előző este. Pedig beültette a bogarat a fülembe, és titkon nagyon örültem volna, ha komolyan gondolja. Komolyan gondolta. Kérdeztem, hogy hogyan jutott ez most eszébe. Erre ő vigyorogva válaszolt, hogy fejbe kellett verjék egy cumival ehhez a lépéshez. látszott, hogy nincs harag érte, de megérezte, hogy Anyánál itt a vég. Így összepakoltam a lányoknak a dolgaikat, és elmentek.
Bevallom, borzasztóan jól esett egyedül. Hirtelen azt sem tudtam, mit is csináljak először. Végül betettem az egyik kedvenc cd-met, amit hónapok óta nem hallottam, nyugodtan megebédeltem, és elkezdtem rendet rakni a lakásban. Ruhát szelektáltam, kicsit alaposabban felporszívóztam, felmostam, teregettem. A legjobb az volt, hogy nem kellett rohanni, még a házimunka is felüdülés volt most. Estefelé beszéltem Janival: elvolt Csilla, de azért sűrűn hívta anyát, és délután is nehezebben aludt el. Kicsit lelkiismeretfurdalásom támadt, de gyorsan megnyugtattam magam, hogy ez másfél év után nagyon kellett, ráadásul Csilla sem olyan pici már, nem szopizik, és egy rakás ember veszi körül, aki imádja. Program meg van nekik bőven, sok ideje nincs búslakodni. Koradélután meg jönnek is vissza.
Úgyhogy most csend honol a lakásban, és én is elmegyek aludni, és remélem, hogy nem fogok nagyon hajnalban magamtól felkelni…

Mozgolódunk-avagy félidei értékelés

Saját számításaim szerint betöltöttem a 19. hetet (a doki ugyan múltkor bezavart, így lehet, hogy picit előrébb tartunk, de ezt persze legtöbbször nehéz pontosan megmondani), így elmondhatom, hogy eltelt a terhesség első fele. Legalábbis számomra, akit, ugye, 38. héten műtenek. Közhely, de hihetetlen, milyen gyorsan elteltek a hetek, de két kis hercegnőm nem nagyon hagyott időt gondolkodni, így könnyen elszaladnak a napok.
A kezdeti nehéz időszak, úgy tűnik, végleg véget ért. Bár egy-két öklendezés még most előfordul, alapvetően jól vagyok. A rosszullevős időszak ugyanúgy elhúzódott, mint Csillával, a 17. héten sem voltam mindig túl jól. Most viszont itt a 2. harmad kellemesebb időszaka: a poci elkezdett ugyan nőni, de még nem korlátoz sok mindenben, így pl. ma jó nagyot takarítottam, ügyelve persze, hogy ne emeljek, és nem is rohantam (ebben más is segítségemre szorult, de ezt a következő bejegyzésben, mert igazán történelmi)
Ami eddig aggasztott, hogy ritkán vagy nem is éreztem a babát. A 14. héten éreztem először, amikor még elég picike volt, nem is vártam, hogy többször ismétlődik. 17-18. hét óta figyelem jobban, és hiába tudom, hogy még mindig pici, gyakran majdnem pánikba estem, hogy miért nem mozgolódik. Sokszor már tényleg a legrosszabbra gondoltam. Gyermekem végül úgy döntött, hogy megkímél az érzelmi stressztől, és 2-3 napja legalább amikor leülök pihenni (leginkább csak este leghamarabb), igyekszik apró bökésekkel jelezni, hogy megvan, él és virul. Két napja késő éjjel feküdtem le, volt vagy 2 óra, és akkor történt először, hogy úgy igazán érezni lehetett, hogy minden végtagjával nyújtózik odabenn, több helyről is jöttek az apró csikizős nyomások. Nagy örömmel figyeltem, amikor is Kinga felsírt picit, és szólt, hogy bepisilt… Napok óta nem volt „baleset” éjjel, de most, mikor végre a legapróbb csemetémre is figyelhetnék egy picit, hát, most igen. És még hogy! Ágyat éjjel eddig nem kellett áthúzni, megoldottuk átmeneti megoldásokkal, most teljes ágyneműcsere következett, ráadásul az egész család fenn vigadott. Utána már nem mozgolódott a picur, így a varázs elmúlt. De kárpótlásul azóta napközben is megejt néhány mozdulatot, az ovis évzárón pl. beszélgetés közben éreztem, hogy tevékenykedik. Megnyugtatnak ezek a pici jelek. Nagyon nem kell neki parádézni odabenn, mert akkor meg amiatt aggódok majd, nehogy a köldökzsinór tegyen benne kárt… Már néha én is lefáradok a felesleges aggódástól.
Mondtam már, hogy jó babát várni, de azt hiszem, megkönnyebbülök, ha ez a baba is kinn lesz egyszer épen-egészségesen? És ha így rohan az idő, akkor a második fele is hamar elmegy, és itt is lesz a kismanó köztünk.

Véget ért az ovi

Legalábbis nekünk, egy nyár erejéig. Működik még az ovi tovább június végéig, csak egyre kevesebb gyerekkel, emiatt csoportösszevonások lesznek, azt meg nem akarom, hogy Kinga új helyen legyen, így mi itt most abbahagyjuk. Az egyetlen óvónőnk is (a másik babavárás miatt februárban táppénzre ment) délután lesz most már (több hónap délelőttözés után, 6-ra járt minden nap február óta, azt hiszem megérdemli), az meg nekünk mindig neccesebb volt, ha reggel fogadott minket idegen óvó néni, mint a délutáni helyettesítés. Sajnos, majdnem minden délután a többi csoport óvó nénije volt beosztva hozzánk helyettesíteni, számunkra legrosszabbkor, hiszen pont a beszoktatós hetek idején kezdődött az egész. Emiatt én végig azt éreztem, hogy Kinga nagyon rosszul érzi magát az oviban, reggelente pityergés, sírás volt elváláskor, úgyhogy nekem sem volt könnyű. Még utolsó nap is sírva váltunk el. Pedig Erzsi néni többször is mondta, hogy csak addig volt mindig így, amíg el nem mentem, utána remekül elvolt. Én mégis állandóan nyugtalan voltam, hogy rosszat tettem a gyermekemmel, hogy oviba adtam, de végül tegnap teljesen megnyugodtam. Erről is mindjárt bővebben.
Megvolt az évzáróval egybekötött ballagás tegnap délután. Idén először mind a négy csoport együttesen búcsúztatta a ballagókat, minden csoport külön, rövid műsorral. Erzsi nénivel megegyeztünk, hogy amint Kinga elkeseredik, és nem akarja csinálni a többiekkel, kiveszi, és odaadja nekem, és nem csinálunk semmi problémát belőle. Azzal kezdődött, hogy délután, mikor visszaértünk az oviba, Kinga nem akart bemenni a többiekhez, pedig már kapták a gyerekek a textilrózsát a kezükre, ingükre, a műsorhoz. Nekem csak pityergett, aztán jött Erzsi néni, szelíden annyit mondott, hogy gyere, felvesszük a virágot, és Kinga szó nélkül ment, csak a játék mobilját szerette volna magával vinni. Az mehetett. Utólag kiderült, hogy a műsorhoz is vinni akarta, de szépen meg lehetett győzni, hogy a teremben megvárja, és ő el is fogadta. Ez nekem azért nagy szám, mert velem tuti hisztit vágott volna ki a kisasszony.
Kint az udvaron vártam a műsor kezdését. Borzasztó ideges voltam, hogyan fog Kinga reagálni a tömegre. Ők voltak a másodikak a sorban. Erzsi néni jött az élen, Kinga kezét fogta. Figyeltem a lányt, semmi. Elkezdték, körbe-körbe mentek, énekeltek, stb. Kinga ugyan nem énekelt, mert elég hosszú dalokat adtak elő, amit a középső-és nagycsoportos társai már tudtak, de neki még hosszú volt. Ettől függetlenül végigcsinálta, tapsolt, forgott, minden ment remekül, főleg Erzsi néni párjaként. Hát, én úgy örültem, hogy végre valami sikerélmény is van az ovival kapcsolatban, hogy na! Nem mintha baj lett volna, ha nem csinálja végig, de úgy gondolom, ez is apró lépés volt, hogy egyre jobban megszokja az ovit. A műsor közben, Erzsi néni mellett:

A műsorok után minden csoport külön ünnepelt, tortát ettek, ittak.

Kinga, mivel nem aludt délután, csak ült szótlanul az asztal mellett, bambult ide-oda, de nem zavarta, mikor eltűntem a teremből, minekután Jani is befutott kettes számú lánykámmal. Aki még aludt, mikor Kingával elindultam otthonról, így számára kicsit új helyzet volt, hogy se én, se Kinga nincs otthon ébredéskor. De nem volt semmi probléma.
Mikor már hazafele mentünk, vettük észre, hogy Kinga telefonja az oviban maradt. Természetesen azért vissza kellett menni. Így esett, hogy a tömeg már elment, és véletlenül tudtam váltani pár szót Erzsi nénivel. Végre megtudtam, hogy Kinga igazából tüneményes kiscsoportos volt, a reggeli nehézségek tényleg percekig tartottak csak, utána mindig jól beilleszkedett a csoportba. Barátja is lett, akiről talán már írtam is, Bence személyében, de egyre több más gyerekkel is játszott, ha Bence nem volt. A foglalkozásokat mindig végigcsinálta, a tornákat is a maga módján, noha az óvónő nem csodálkozott volna, ha Kinga teljesen megrémül a nagyobb csoporttársai vadabb ugrándozása miatt. Az évzárós műsorra is mindig szépen készült, sosem hagyta abba. Erzsi néni szerint, aki nem tegnap kezdte a pályát, ez a féle ragaszkodás a szülők és család felé, ami Kingánál is van, nagyon ritka, és nagyon kell értékelni. Biztosított, hogy ez teljesen természetes, és hogy Kingából nagyon szuper ovis lesz, nagycsoportosnak már „szárnyalni fog”. Mondta, hogy Csilláról rengeteget mesélt, és egyértelmű volt, hogy nagyon szereti a húgát. Komolyan mondom, teljesen meghatódtam. Nem fényezte Kingát, hogy milyen értelmes, okos, egyáltalán nem tűnik ki semmiben, egyszerűen boldog voltam, hogy egy normális gyerek. Hogy amit én néha kudarcnak éltem meg, az tulajdonképpen működik, és nincsen semmi baj. Igazából, ha hamarabb sikerül beszélgetni Erzsi nénivel, akkor hamarabb megnyugszom, de pont mivel lényegében egyedül volt a csoportra hónapokig, nem nagyon maradt idő nyugodt elbeszélgetésre. Egy szó mint száz, nem ártottam a gyereknek, hogy nem tartottam itthon, sőt, igenis pozitív irányban változott az elmúlt öt hónap során.
Ezért nagy köszönet jár Erzsi néninek, aki a nehezített körülmények ellenére is hallatlan nagy türelemmel foglalkozott Kingával is, a többi gyerek mellett persze. Ha ő nem ilyen, akkor talán Kinga sem fogadja el ennyire az óvodát.

Reggeli ébredezős képek

Nem tudatos hobbi, de eddig készült néhány reggeli, ébredező fotó családom aprajáról és egy nagyjáról. Még nem sok, de ha úgy hozza a sors, akkor bővítem a sorozatot. Képek: ITT

Már Csillát se lehet fotózni??

Ma reggel Kinga fényképezett, konkrétan Csillát. Mikor Csilla meglátta, hogy Kinga őt fotózza, eszméletlen idétlen vigyor-grimasz keverékbe kezdett, valahogy így:

Ezt jó pár másodpercig tartotta.
A kép Kinga műve. Rémes, hogy néha milyen gyorsan elnézi a hülyeséget Csilla Kingától, mert hogy, ugye, Kinga idétlen szokása egy ideje, hogy grimaszol fotózás közben.

Dani szülinapi zsúrja

A mai nap igazi eseménye az volt, hogy szülinapi zsúron vettünk részt a lakóparki játszóházban. Kinga egy itt, a lakóparkban megismert kis barátjának volt a 4. szülinapja, és noha télen elköltöztek innen, azért visszajöttek ide szülinapozni, nekünk nem kis örömünkre. Csilla, akit még lehetett igazán csinibe öltöztetni:

Kinga, aki teljesen felszabadultan játszott, teljesen más volt mint tavaly. Most egyből elment egyedül játszani, rohangált a kis ünnepelttel, Danival, ugrálóvárazott, leült egyedül főzőcskézni, babázni, szinte csak figyelni kellett, enni, inni adni neki, nagyon nagy megkönnyebbülés volt. Úgy játszott Danival, mintha minden nap találkoznának, jól megvoltak. Állítólag sűrűn kapott a lányom tőlr kézcsókokat :), erről lemaradtam, de a zsúr végén volt egy ölelkezés, és cuppanós puszi is. :) Hm.

Csilla is el-elvolt kis ideig egyedül, de mivel ő még pici, jobban kellett ügyelni, nehogy lépcsőn leessen, a nagyok elgázolják. Meg anyásabb is volt a szokásosnál, így sok időt töltött az ölemben. Viszont itt sem engedte, hogy segítsek az ivásban, és lám csodát, habos rózsaszín ruhája mindössze icipici narancslécseppet kapott, a többi hibátlanul eltűnt a kis pocakban. :) Kinga a játék házban (itt is értelmes fejet vág, mint szinte mindig :( ):

A kis szülinapos a Gordon alakú tortájával:


Kinga a tortára váró gyerekek között:


És Csilla a játékházban. Itt is teljesen egyedül mászott már be, csúszott egyedül:

A zsúr végén még kint csúszdáztak, rohangáltak a lurkók a játszóház előtt. Ekkor jött egy kisebb konfliktus, mikor is Kinga és egy kisfiú, Sebők, összekaptak, hogy kinek a barátja Dani. Két oldalról ölelték, és visítottak, hogy De nem, az én barátom Dani! Sebők a végén még el is sírta magát. Végül Dani mindenkinek a barátja maradt. :) Kinga nem nagyon akart hazajönni, de csak véget ért a buli. Nagyon jól éreztük magunkat, bár az igazi az lesz, ha Csilla is még nő egy picit, de már jobb volt mint tavaly, amikor Kinga is rajtam lógott, Csilla pláne, ráadásul a végén a fáradtságtól ordítani is kezdett. (de csak türelem, jövőre egy hét hónapos baba fog ismét a karomon lógni, és örülhetek, ha Csilla már nem annyira, hehe ::)) )

Persze itthon Kinga nem aludt délután, úgyhogy estére jól kiütötte magát. Így legalább rekordidő alatt, 3 perc 26 másodperc alatt le is zajlott az altatás. ;-)

Ilyen emberek is vannak

Nem ez a napunk legfontosabb történése, de megint csak hirtelen felindulásból írom le a látottakat.
Kinn állunk az erkélyen mind a négyen. Rálátunk az autónkra, direkt vettünk kültéri parkolót, hogy biztosítva legyen a parkolóhelyünk, mivel egyre több lakás épül a környéken. Sajnos, kicsit pechesek vagyunk, mert egy rövid kavicssáv van a parkolóhely mögött, így sokáig, ha nem állt a helyén az autónk vagy beálltak a helyünkre vagy legalább mögé, hogy mi nem tudtunk odaállni. Aztán jó pénzért leraktunk egy parkolásgátlót, ha nincs ott az autó, akkor is lehessen látni, hogy oda érkezhet autó. (ettől függetlenül is szoktak mögé állni, no comment). Na, de most ugye ott állt az autónk. Pont látjuk, hogy jön egy autó, és precízen beáll az autónk mögé! Nézzük, marad-e, marad. Azt hittük, a házunkba jön a két csaj, akik benne ültek, gondoltuk, leszólunk nekik, hogy mégis, hogy gondolták, hogy így kiáll majd az ott parkoló autó. Erre végül nem került sor, mert ahogy a vezető csaj bezárta az ajtót, észrevette a lezárt parkolásgátlót az autó mögött. És hirtelen leesett neki, hogy ez az autó itt ki is állhat. De apám, az, hogy az autó ott állt, és eleve nem is kéne két centire mögé parkolni, az még nem jutott el az elején hozzá! Csak a parkolásgátlóról jutott eszébe. Még jó, hogy felszereltük… Ekkor hála istennek odébbállt a csaj, és ami a röhej, nem is a mi házunkba jött, hanem egy távolabbiba. Ráadásul terveztük, hogy elmegyünk otthonról. Mi van, ha éppen nem látjuk őket, ki tudja, mikor jön vissza. Se előre, se hátra meg nem tudtunk volna mozdulni. Arról nem is beszélve, mi van, ha hirtelen sürgős dolog miatt kell elmennünk. Hol keressük az illetőt? Nem kéne ilyeneken nagyon felhúzni magunkat, de akkor is elég bosszantó. És sűrűn előfordul hasonló eset, sajnos. Ez van.

Hírek a legkisebb gyermekünkről

Ma voltunk ultrahangon. Jó órát kellett a dokira várni, de kivételesen egész jókedvű volt, úgyhogy elpárolgott a bosszússágom. Pláne, hogy a babával minden rendben van. Megvan mindene, megfelelő nagyságú. Súlya kb. 230 gramm. Egyedül a neméről nem derült ki semmi. Azt mondta a doki, hogy még fiatal, nem akar engem hitegetni, aztán meg kiderül, hogy mégsem. Pedig tudom, hogy fiatalabb terhességnél is mondták már meg a baba nemét. Bár, szerintem főleg a fiú derül ki hamar.
Meg kell jegyeznem, hogy engem mostanában nem érdekel a neme. Mármint nagyon kíváncsi vagyok rá, de egyiknek sem örülnék jobban a másiknál. Mindenki azt hiszi, hogy most epedve várjuk, hogy fiú legyen. Pedig nem. Nagyon jó lányos anyának lenni, de ha fiam is lenne, annak is nagyon örülnék, már csak a változatosság miatt is. :) Igazából a környezetemben kérdezi mindenki azt elsőre, hogy fiú lesz-e vagy lány. Ebből a szempontból jó lenne tudni már, mert könnyebb lenne válaszolni, de erre is megkapjuk a választ, csak türelem, addig meg izgi marad a dolog.
A mozgását kb. a 14. hétben éreztem először. Egy kis nyomás volt, aztán azóta semmi. Csillát 15 hetesen éreztem meg először, aztán a 18. hétig nagyjából semmi. (Kingával „kezdő” voltam nagyon, volt vagy húsz hetes, félidős, mire egyértelműen megéreztem a jelenlétét) Ennek ellenére, hogy már megvan az élmény, a napokban borzasztóan elkezdtem aggódni, hogy él-e még ez a gyerek. Pedig tudtam, hogy felesleges aggódni, hiszen még pici, nem lehet még sűrűn érezni. Alig vártam, hogy menjünk Uh-ra. Tegnapelőtt aztán szerencsém volt: míg Kinga elalvására vártam, feküdtem az ágyamon, és a pici jelzett. Nagyon gyengén, de rövidesen megismétlődött, többször is. Egyértelműen ő volt, a szikla lezuhant a szívemről. Akkor az első gondolatom az volt, hogy már csak arról kéne meggyőződni, hogy egészséges is. Az utolsó volt a sorban a pici örömködés, hogy talán a neme is kiderül. Úgyhogy én most maximálisan elégedett vagyok.

Ja, és az AFP eredménye is jó lett, újabb szikla zuhant le az említett szívemről, mert ennél gyakran jönnek hamisan rossz értékek, aztán lehet aggódni, hogy tényleg beteg-e a baba, vagy csak már későn vagy korán vették le a vért, és azért a rossz érték.

Ja, és a vérvétel helye gyógyul, már csak fele akkora a folt, helyenként lila, de már narancsos, sárgás, pirosas bejátszások is vannak. Gyönyörű. Remélem, a következő vérvételre rendbejön…

A 22. hétig javasolta a doki a 4D UH-t, megpróbáljuk megcsináltatni, és akkor hátha még kép is lesz a csemetéről (már ha túl vagyunk azon, hogy egészséges, mert most nekem az a legfontosabb). A baba méretei alapján jelenleg 18 hetes terhes vagyok, én úgy tudtam, hogy 17, de legalábbis 17 és 18 között, de nem baj, Kingával is mindig változott, hogy éppen milyen idős terhes vagyok. Csak majd tudni kell pontosan, hogy mikor műtsön. De ezt majd az orvos tudni fogja kellő időben. Most október 10-e körülre tette a császár idejét. (Na, ez is eddig október 5. volt). Fog ez még változni, ennyire előre úgysem lehet kiszámolni. De ha így csúszik az időpont hátrafele, még a végén egy napon lesz a szülinapunk a minimanóval. Jani már dörzsölte is a kezét, hogy egy tortával megússzuk… Nna, szép. ::))

Most érezzük magunkat biztonságban

Éppen zajlik még a „dráma” alattunk, a földszinten, úgyhogy most erről kicsit.
Kingát is végre sikerült letenni aludni, negyed 10-kor jöttem ki a kisszobából. Kb. fél óra múlva halljuk, hogy valaki nagyon püföl valamit. Elkezdtem szentségelni, jó hogy. Kimentem az erkélyre, hátha hallom, honnan jön a hang. Na, mondom, alattunk az elsőn nem záródik a spaletta, azt próbálja helyrehozni az illető. Gondoltam, megvárom Janit, míg fürdik, aztán helyrerakjuk. Pedig nem lakik itt a tulaj alattunk, üresen áll a lakás, csak néha járnak ide, csodálkoztam is, hogy miért nem várhat a spaletta szerelése. Felmerült bennem az is, hogy csak nem a földszinti lakáson buherálnak valamit... Jani kijött hamarabb, mert hangos volt a püfölés. Éppen indult volna lefelé, mikor hallom a nyitott erkélyajtón keresztül, hogy itt a rendőrség. Na, a szívem megállt, ki az erkélyre, egy csávót éppen leteper két rendőr, verik bilincsbe. Állítólag részeg volt, először annyi derült ki, hogy bánatos, és ott akart lefeküdni…Aztán a hapsit bevitték, a két megtaláló rendőr maradt, végül előjött a hölgy a szemközti házból, aki jelentette, mert látta, hogy valami nem stimmel. Nem egyszerűen részeg volt, rendesen be akart törni, pajszerral feszegette a becsukott spalettát, a csavarokat már leszerelte. A tulaj nem lakik itt, állítólag az egyetemista testvére van itt, de ő is hazamegy hétvégenként. Szóval, elhagyottabb a lakás, de ettől függetlenül nem túl bíztató más ilyen földszinten lakónak sem. Új építésű lakópark, a földszinti lakásokhoz bárki hozzáférhet, evidens, hogy ők mindig csukják a spalettát. Viszont a rendőrök azt mondták, igazából az sem véd, hisz most is lenn voltak már a csavarok. Mi a másodikon lakunk, ettől függetlenül nem túl kellemes élmény. Főleg, hogy Jani már majdnem lement, és ha ő éri tetten, ki tudja, hogy reagál a fickó. Úgyhogy megy itten kérem most a nyomozás a szomszédok segítségével. Szép kis este, csend és nyugalom, lenn helyszínelő rendőrökkel… De hála az égnek, hogy nem lett nagyobb baj, és hogy volt egy rendes ember, aki felemelte a telefont. Mert a rendőr azt mondta, hogy az is ritka, hogy a többi lakó szól ilyen esetben… Ilyen világban élünk. Nagyon rossz.

Csilla 17 hónaposan

Ez a beszámoló elmaradt 6-a körül, úgyhogy most pótolom. Sok változáson ment át Csilla az utóbbi egy-két hónapban. A legfontosabb, hogy véget ért az idilli időszak Csillával is, amiről egy-két hónapja még írtam. Ő is elérte a hiszti-korszak első fázisát. Nincs még földrevetem-magam jelenség, de ha valami nem úgy alakul, ahogy neki tetszik, jaj a dobhártyáinknak! Nem engedi, hogy segítsünk neki, ha mégis megpróbáljuk, szinte toporzékol. A minap az óvodai csúszdára úgy mászott fel, ráadásul létrán lehet felmászni, hogy visított, ha csak kicsit ott tartottam a kezem a hátánál. Fél méterre megálltam mögötte, azt megengedte. Egyszer kis híján leesett, de elkaptam, persze azt hittem, ott szülök meg. Utána nem engedte, hogy fogjam a kezét csúszásnál. Eleinte kicsit hátralendült, ahogy elindult, pár alkalom után viszont most már egyedül csúszik le, tartja ügyesen a hátát. Sőt, felfedezte a hason csúszást is. Talán írnom sem kell, a csúszda a fő kedvenc a játszin jelenleg. Elkezdődött az agresszívabb viselkedés ideje is. A játszin múlt hét óta spontán dobálja a homokot kavicsot. Irtóra örülök. Itthon Kingát kezdte el gyepálni. Ha Kinga elvesz valamit, vagy rákiabál Csillára, Csilla visít, odamegy kedvenc nővéréhez, és határozottan üti a fejét, karját, mikor hol éri. Kinga meg rendszeresen kiveszi a Csilla kezéből a játékokat, kiabál vele, ha Csilla vesz el tőle valamit, úgyhogy visítástól lett hangos kicsinyke lakásunk. Már volt olyan délután, hogy szinte csak a csetepaté ment. Tudtam én ezt már régóta, hogy ami akkor volt, az még királyság, és a neheze ezután jön. Már csak azért sem könnyű, mert Kinga dackorszakban van, legtöbbször már csak azért sem teljesíti a kérésem, hogy engedjen a húga javára, hiszen ő az okosabb és nagyobb. Csillával meg nem lehet megértetni, hogy nem lehet elvenni mindig Kingától a játékot, ha éppen ő mélyült el valamiben. Szóval, sakk-matt. A ricsajt olykor az én ordibálásom is tarkítja, ha végleg elszakad a cérna, mint tegnap, amikor is olyan mélyponton voltam, hogy egész nap legszívesebben egy sötét szobában sírtam volna. Mindenféle oka volt neki, ez most hosszú, ma már nem volt olyan rossz a hangulatom, mindenesetre leánykáim jól időzítettek idegörlő viselkedésükkel.
Csilla étvágya valamivel jobb már. Nem eszik meg akármit, de eszik húst, krumplit, néhány tejterméket. Mostanában nagyon rácuppant a túró rudira, azt is hangosan követeli a hűtőnél, úgyhogy Janival megbeszéltük, ezentúl nem lesz itthon ilyesmi.
Beszédben is van némi fejlődés. Új szó már jó ideje a „tütü” vagy lazábban ejtve „tötö”, ami cumit jelent. A „tijájé” talán azt jelenti, hogy Csilláé, de lehet, hogy Kingáé. Még nem volt egyértelmű, de én az elsőre jobban fogadnék.
Inta, intapa, pajinta=hinta (a hinta-palinta dalt már valamennyire énekli is, főleg csak annyit, hogy inta-pajinta, de a dallam felismerhető)
kupa=kupak
kájjá=kanál (a villa is ez)
ákkó=autó (a vonat, mozdony is autó)
inni=inni
ámm=enni, hámm
kaki=kaki
kákki=a csücsülés valamilyen ragozott formája lehet, olykor azt hiszem, hogy bekakilt
Erről jut eszembe, hogy sokszor már előre szól gondterhelt arccal, mikor érkezik a nagydolog a pelusba, de legkésőbb utána mutogat a pelusra, és ha kérdezem, hogy cseréljük-e le a pelust, volt, hogy önként lefeküdt az ágyra. Bár erről már lehet, hogy írtam. A pelenkázás, öltöztetés továbbra is horror, forog, elszalad, és persze közben vigyorog, kacag, nagyon élvezi a rosszalkodást. Főleg, ha látja a bosszús arcomat. Rászokott arra, hogy indulás előtt közvetlenül még telerakja a frissen ráadott pelenkát, és ezt szinte mindig eljátsza. Így hiába minden erőfeszítésem, hogy időben elkészüljünk, romba dől cipőhúzáskor. :)
Az apja továbbra is a fő kedvenc. Most hétvégén először maradt ott mamáékkal két délelőttöt. Hála istennek nem volt semmi sírás, és amikor hazaértünk nem hozzám jött, hanem az apjához. Jani alig tudott az autóból kipakolni, amint eltűnt a házban kis időre, Csilla kétségbeesetten keresni kezdte. Este viszont, mikor álmos, akkor csak anya a jó. Ha másból nem, ebből észrevesszük, ha álmos. Ilyenkor hozzám bújik, és a legújabb rendszer szerint az ölemben pilled el, majd az ágyba átteszem, és alszik tovább. No, ilyenkor még idilli a helyzet Csillával, amúgy kezdjük a harcolós mindennapokat. :-P

A szopi vége

Nos, sikerült „kihúzni” a 17 hónapot, de ezzel véget is ért a Csilla-szopi időszaka. A hosszú hétvégén Romhányban voltunk, és ott már mellettem fekve aludt el, ha éjszaka meg is ébredt, akkor a hasamra fektettem (még megtehetem :) ), és nem is igényelte a szopit. Hazaérve ugyanúgy aludt el, egyszóval szépen elhagytuk a szopizást. Most már tényleg lehet készülni a következő megmérettetésre.

Vérvétel

Tegnap reggel elmentem a 16 hetes AFP vérvételre. Nos, megint sikerült egy jól sikerült vérvételen részt vennem. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy a terhesség befejeztével nem fogom visszasírni ezeket a szép napokat.

Amúgy történt velünk mindenféle kellemes is a hosszú hétvége alatt, ezekről is szeretnék majd írni, ez most csak egy kis megszakítás, hogy így is lehet dolgokat csinálni. :(

Amúgy nem vagyok halálomon, csak randa ez a cucc. De lassan kezdem megszokni. :)

A szopi utolsó napjai?

Már januárban akartam írni még a másik blogban arról, hogy lehet, hogy a Csilla-szopi napjai meg vannak számlálva. No, még jó, hogy nem írtam, mert most indokoltabb. Hetek óta nagyon keveset szopik már, az elalvásokkor is sokszor inkább én „erőltettem”, lehet, hogy anélkül is elaludt volna. De mivel nem utasította el, és nekem is jó volt egy kis összebújás, hát maradt. Ma viszont kipróbáltam, és elaludt délután anélkül is. Este Jani pont lefekvés előtt érkezett haza Sopronból, így nem is szopiztunk, amit nem is hiányolt, sőt, mikor Jani kiment a kisszobából, nyomban utána indult, és csak Jani jelenlétében csendesett el. Így életében a mai nap volt az első, hogy egy korty anyatejet sem szopizott. Ez még nem a vég, de ha az is, akkor is minden magától, normálisan zajlott, eljön ennek is az ideje. Így is majdnem 17 hónapos már Csilla, nem panaszkodhatom. És amúgy is „gyúrni” kell a következő másfél évre. :)

A betegség újabb fázisai

Mikor írtam, hogy jól felköthető gatyát kell, hogy keressek, akkor nem is sejtettem, hogy tényleg szükség lesz rá. Jani tegnap reggel korán elutazott, hozzánk jött Jutka, segítségével a spalettáink végre szép tiszták. Kicsit voltunk sétálni a szép időben, aztán ebéd, bár Kinga alig evett valamit. Aztán egy jókora Kinga-hiszti után elaludtak mindketten. Ja, és most Csilla is nagyon „rossz” volt, az istennek nem akart az ágyában maradni, kirohangált, ezzel nehezítve Kinga elalvását is. Végül fél órával Kinga után ő is elaludt, így a másfél órás altatási procedúra fél 3-kor véget ért, Végre én is ebédelhettem. Valószínű, hogy az éhség miatt is tűrtem az egészet rosszabbul. Késődélután aztán elkezdett Kinga hányni. Szerintem még a reggel kakaója is kijött belőle. Egy idő után kért Actimelt. Nem lehetett lebeszélni róla, kapott egy fél üvegcsével. Nem történt semmi. Fürdés után megint egy felet, plusz pici gyümilevet. Na, lehet, hogy ez a pocaknak nem tetszett, megint üresre hányta magát. Még lefekvés előtt kért kis gyümölcslevet, ez már bennmaradt. Ezzel ment aludni, és nem is történt éjjel semmi. Csak én aludtam el velük, de úgy, hogy éjjel fél 3-kor ébredtem. Annyi erőm volt, hogy lekapcsoljam kinn a lámpákat, aztán dőltem vissza aludni. Se Csilla, se Kinga nem ébredt fel éjjel, sőt, Kinga 2-3. éjjel nem pisilt be. Reggel Kinga megint csak Actimelt óhajtott, kis adagokban majdnem 3 üveggel megivott. Utána délutánig csak inni volt hajlandó. Bágyadt, erőtlen volt. Konzultáltam a doktornővel, és arra jutottunk, hogy mivel tegnap délután még nem kapott antibiotikumot a hányas előtt, valószínű, hogy az orrváladék ment a gyomrára, és azt ürítette a szervezete. Ez könnyen előfordulhat, mert hiába tudja ügyesen fújni az orrát, nem hajlandó teljesen kifújni soha, mindig marad benn. Ma már csak két kis hányás volt, két öklendezés után, amúgy semmi, az orrfújás is elmúlt szinte teljesen. Délután kis csokit evett, semmi étvágy. De legalább a gyógyszerek benne maradtak, aztán majd visszajön az étvágy, az is lehet, hogy csak akkor, ha gyógyszereket már nem szedjük. A bágyadtság mellett azért tudott bosszantani: nem akart felöltözni, egész nap egy pólóban és bugyiban jött-ment, meztelenül aludt, mert neki minden bugyi „szúrt”, stb. Teljesen kiakadtam. Ha valamit nem engedtem meg neki, akkor elvonult ordítva a kisszobába, magára csapva az ajtót. Eközben Csilla a felmászós időszakával tette próbára a türelmem: csak felfele mászott egész nap, állandóan rohanni kellett vigyázni rá. Remélem, hamar elmúlik a varázsa ennek a mászós dolognak. Amúgy minden gyakorlattal ügyesebb, ha az egyik alkalommal a lábát nem jól tette, a következő próbánál már tudja. Szóval, megéri az időt rászánni, csak közben sok mindent mást is csinálni kellene.

Délelőtt beszéltem a diósjenői óvodával, mert nagy az esélye, hogy Kinga ott kezdi ősszel az ovit. A beiratkozási időpontot szerettem volna tudni, április 21-22-én volt. De nagyon rendes volt a nő, elmondtam neki, hogy mi a mi helyzetünk, és megnyugtatott, hogy bármikor bemehetünk, és akkor felveszik Kingát. Anyósom is mondta korábban, hogy nem kell aggódjak az ovi miatt, vidéken sokszor lazábban megy minden, de bennem volt a tavalyról ismert stressz: az itteni oviban szigorúan csak beiratkozáskor lehetett menni, nem volt biztos, hogy felvesznek-e, mennyire „diszkriminálnak” a kistesó miatt, stb. Bár az ovit nem ismerem még, remélem, hogy szimpatikus lesz, mert akkor minden olyan egyszerű lenne: jó is az ovi, fel is vesznek gond nélkül, ráadásul a helyi oviba, és nem kell más faluba átjárni. Az ugyanis fontos szempont nekem, mert leghamarabb csak az építkezés után tudunk nekem autót venni, (talán) addig meg valahogy meg kell oldani három csemetével az oviba járást.

Az esti fürdés után fáradtan:

Kinga beteg, Csilla felfelé hódít, és védőnővel is találkoztam

Reggel elmentünk a doktornőhöz: no, most már hörghurutot állapított meg. Most azt az antibiotikumot kapja, amit múlt héten Csilla. Csillánál végre most álltunk le az antigyógyival, meg a Normaflore-ral (olyan hasmenése volt az antibiotikumtól, hogy nem bírtam, az üvegből ugyan nem fogyott el az adag, mint kellett volna, én leálltam vele, 5 napig szedtük) Aztán Kingát is érte kis baleset este, mikor ő már kiszállt a kádból. Egyszer csak ijedten kiáltott fel, és hát, bizony, ott volt a padlón a baleset, szegény megijedt, gondolom, nem tudta tartani. Szóval, klassz minden, csak abban reménykedem, hogy éjszaka nem történik semmi hasonló. A bepisilés is már nyűgös program éjjel, erről ne is beszéljünk. (most az emeletes ágyra fel kell mászni, ami nagy buli tiszta kómásan).

Csilla meg nagy huligán lett, meg kell állapítsam. Ezzel a mindenhova felmászok témával ki tud készíteni. Kis híján felmászik az emeletes ágy létráján, ha jót akarok magamnak, zárni kell a kisszoba ajtaját, bár Kinga jön-megy mindig kinyílik valahogy. Fürdés közben feláll a hölgy a kád ülő szerű részére, és onnan szónokol, vigyorog, mutogat, magyaráz. Ez mind édes, csak nagy az esély a lecsúszásra. Amikor meg odakapok, mert megcsúszik, azt jó poénnak érzékeli, és kacag nagyokat. Ugyanez a helyzet az etetőszékkel. Kiül a tálca szélére, és mikor szaladok, mert billen hátrafele, nagyot kacag, és még rá is tesz. De muszáj szaladnom, mert sokszor néz úgy ki, hogy hátraesik. Az, hogy Kinga megmutatta neki, hogy kell kis széket odavinni a laptop elé, és felmászni a nagy székre, már teljesen „normális”. Felmászik, néha borul minden, ha fenn van pedig kapaszkodik a polcba, amin a nyomtató van, a lapterelő tálcát le tudja nyitni, abba is csimpaszkodik. Már a nagy székünkre is felmászik, onnan a konyhapultra. Vagy feláll a kis bébitaxijára, és belekapaszkodik az etetőszék tálcájába. A kis kocsi meg gurul alatta ide-oda. Szóval, nem lett könnyebb az élet vele mostanság, van olyan nap, hogy mást sem csinálok, mint szaladok, elkapom, megvárom, míg kimászkálja magát, stb. Ma este is éjszaka fél 12-kor teregettem egy adag ruhát az erkélyen, mert csak koraeste sikerült mosást berakni, az esti feladatok miatt meg csak akkor kiteregetni. A szemközti házban valaki kiment az erkélyre rágyújtani, biztos nem nézett hülyének, na, de mindegy, lesz ez még rosszabb is. De legalább egyszer tuti végig kell még csinálni ezt az egészet. De én nem akartam, panasznak helye nincs. :)

Reggel a rendelőben a védőnővel is összefutottunk. Ha már így esett, megnézett. A vérnyomásom 142/nemtommennyi, szóval, magas, pedig mindig normális szokott lenni. Meg is kérdezte, mivel húztam fel magam. Hajajj, ha ő azt tudná! Egy, hogy orvoshoz kell jönni, mindig feszült vagyok. Plusz reggel az öltözésnél Kinga nagy hisztit csapott a zokni körül, hisztérikusan kirántotta a hatalmas ruhás fiókjukat, hogy másik zoknit keressen, az meg kirepült. De úgy, hogy egy görgő elgörbült, bár lehet használni. Oltári szerencse, hogy nem a kis lábára esett. Tajtékoztam, mert már rég az orvosnál szerettem volna lenni, és még mindig az 5. zokniváltásnál voltunk, mert valami sosem tetszett. Brrrr. Szerencse, hogy Jani ma itthonról „dolgozott” (nagyjából elment a nap orvosra-boltra-exszomszéd antennáinak visszavitelére), és autóval mentünk. 9-re értünk oda, 8-10-ig van rendelés, 11 előtt jutottunk be. Pedig jó idő van, elvileg már nincs annyi beteg. Csak van kötőhártya gyulladás járvány, amit Csilla is újra elkapott. (tehát antibiotikum nincs, van szemcsepp plusz még orrszívás és orrcsepp, yessss!)
Holnap Jani két napra Sopronba vonul munkaügyileg, megyek, megkeresem a kötős nadrágomat, hogy legyen holnap mit felkötni. De jól. Kinga nem megy a héten oviba, úgyhogy egymást boldogítjuk. (lemaradunk az első ovis anyák napjáról, pedig kíváncsi lettem volna, milyen egy ilyen dolog, nem mintha nagy szavalást vártam volna Kingától. Nem baj, majd készülünk Bori mama és dédi köszöntésére :) )

A kirándulás további történései

Kinga már unta a telekszemlét, állandóan az étterembe akart menni. Mi azonban kicsit be akartunk sétálni velük a Börzsönybe, ezért azt mondtuk neki, hogy még nincs ebéd az étteremben, sétálunk egy kicsit. Jani bezárta az autót, ekkor vett észre egy siklót az árokban, ami épp' elkapott egy békát. A lábánál fogva tartotta, a béka élt, de mozdulatlanul tűrte sorsát. Nem vártuk meg, hogy mi lett a történet vége, a sikló is érezhette, hogy a közelben vagyunk, csak lassan húzta a békucit biztonságosabb helyre. Kinga mondta, hogy menjünk, nehogy a sikló odajöjjön hozzánk, tartott a jószágtól, hiába győzködtem, hogy mi nem érdekeljük a siklót. El is indultunk sétálni. Csilla ment mint a golyó, alig engedte Janinak, hogy néha megfogja a kezét, ha nagyon hupszlis volt az út. Kinga viszont folyton siránkozott, hogy forduljunk vissza, ő nem tud menni, ő éhes. Így végül, kis gyaloglás után az ebéd mellett döntöttünk.

Ugyanott ettünk, ahol múltkor, azzal a különbséggel, hogy Kinga most alig evett valamit. Először bosszankodtam, mert direkt miatta rendeltünk egy plusz kaját, végül rájöttem, hogy nem érezheti nagyon az ízeket a náthája miatt. Itthon se nagyon eszik, olyan ételeket sem, amiket mostanság tuti megevett. Ezúttal felfedeztük, hogy az étterem másik oldalán egy zárt kerthelyiség is van, hintával gyerekeknek, így váltva Janival meg tudtuk enni az ebédet. Csilla, amint szünetet tart a hintázásban a lépcsőn:

Az étteremből kilépve az utca, amely felmegy a telkünk felé:

Ebéd után ismét elmentünk a múltkori helyre biciklizni, de furcsa módon Kinga hamar megunta. Beült az ülésébe miközben anyósomékat vártuk, akik egy villámlátogatásra átugrottak. Kinga két perccel az érekezésük előtt elaludt. Csilla aktív volt, megkapta a névnapi ajándékát mamáéktól, egy szép hajas babát, amit nagy szeretettel ölelt át. Még visszamentünk a telket megmutatni mamáéknak. Csilla megint keményen ment keresztül minden kis dimben-dombon, Kinga az autóban horpasztott. 4 körül hazaindultunk. Itthon kiderült, hogy Kingának 38,3-as láza van, azért volt bágyadt. Azért az erkélyen rendezett esti pikniknél jelen volt, és a kis asztaluknál linzert rágcsáltak hugival:

Egy jó kis kirándulós vasárnap

Vasárnap muszáj volt valahova kimozdulni, így elhatároztuk, hogy megnézzük a "birtokunkat" napfényes időben is. Most teljesen más volt, minden élénk zöldben, bár a Börzsönyön látszott, hogy még nincs teljes pompájában. Kiérve a telekre hatalmas jókedv kapott el, csend volt, madárcsicsergés, napfény. És noha még messze, hogy ezen a telken a mi álmaink háza álljon, sőt, még a telek sem egészen a miénk, mégis nagy optimizmus lett úrrá rajtam, hogy jöjjön bármi nehézség, megcsináljuk, amit szeretnénk. Fotóztam újra, most megpróbálom bemutatni a telket, amennyire így lehet. Pont a telekkel szemben parkoltunk le, az út baloldalán egy árok széle látható, ha azon átmegyünk, ott kezdődik a telek ezen utcai része (mert megy majd másik út a másik oldalon). Ezt a fotót amúgy Kinga csinálta:

Átléptem az árkon, és készült egy fotó a bal alsó sarkából a teleknek. Jani és Kinga a bal felső sarkában állnak. Tőlük balra út fog húzódni, hogy a felettünk lévő telek is megközelíthető legyen.
Ezután felmentem oda, ahol az előbb Janiék álltak, és katt egy fotó lefelé. Jani mst ott van, ahol az előbb én álltam. Balra tőlem a telek:
Innen átsétáltam a dzsindzsásba, a jobb felső sarokba, ez a teleksarok ugyanis most igencsak gazos helyen van.
Majd lementem (lebukdácsoltam inkább-kell némi tereprendezés majd :) ) a jobb alsó sarokba, és innen a bal alsó pont, ahonnan indultam. Szóval, körbejártam a területet. Itt már Csilla is felébredt, lelkesen vették a föld-és kőzetmintát :)
A nap további történése a következő bejegyzésben.

Eddig minden OK

Jani kedvéért is a következő sorok, aki most jó messze van tőlünk, és hátha kivételt tesz, és bekukkant a blogba. :-D
Az előző, rázós éjszaka hála istennek nem ismétlődött meg. Sőt, ha nem szöszmötölök el a bloggal, akkor még jó nagyot is tudtam volna aludni. De nem panaszkodom: Csilla talán egyszer sírt fel, de gyorsan visszaaludt, Kinga is egyszer ébredt fel, és nem pisilt be egész éjjel, pedig nem voltunk kinn! Fél 8-kor ébredtek, először Kinga, majd pár perc múlva Csilla. Bementem Csilluhoz, ültünk benn picit kettesben az ágyon, ekkor megjelent Kinga az ajtóban. Csilla egyből leugrott az ölemből, odafutott hozzá, nyújtotta feléje a kezét, és rohant vele ki a nappaliba a kanapéra. Nagyokat nevetett rá, nagyon örült nővérkének. Úgyhogy a reggel klasszul indult.

Reggeli után Csilla telerakta a pelust. Az antibiotikum miatt kicsit hasmenős jellege van a dolognak. Állt ott a nappali kanapéja mellett, néz rám gondterhelten, mondja, hogy kaka. Aztán a pelushoz mutatott. Mondtam, lecseréljük a pelust, hozom a popsitörlőt. Ő ezalatt felfeküdt az ágyra, és nyugodtan várta a műveletet.
Ki nem tudunk ma menni, mert esik az eső. Csillának csokis habos tortát csináltunk a névnapjára utólag, bár egész nap készült ez a viszonylag egyszerű édesség. Csilla ebéd után nem akart elaludni, jót kellett vele birkózni, végül kettőkor, jóval később, mint szokott, aludt el. Most is alszik még. Kinga nem alszik, és vele nehezen is bírok, mindig valami zajosat akar csinálni. Éppen azzal megy az idegeimre, hogy mossunk fel megint, meg mikor mosunk fel…Be is fejezem, valahogy le kell kötni a hölgy a figyelmét.

Újabb képek

Újabb képek a webalbumban:
http://picasaweb.google.com/turi.veronika/2008PrilisiVegyes

Újabb betegségek, új matrac, plusz apa-elutazás

Ha azt mondom, hogy elegem van már a betegségekből, akkor azt most őszintén úgy is gondolom. Bár azért talán mi még elég jól megúsztuk a telet, voltak, akiknek rosszabb volt. Nekem akkor is elegem van a rengeteg gyógyszeradagolásból, orrszívásból, köhögés miatti nem alvásból.
Múlt héten vendégségben voltunk Kinga ovis barátjánál, és ott láttam igazán, hogy a vendéglátó gyerekek nem igazán gyógyultak meg a betegségből. Azért reménykedtem, hogy nem lesz semmi baj. Aztán másnap Csillának kezdett ömleni az orrából a cucc, kicsi köhögés, délutánra, az ovis Föld napja alkalmából rendezett családi délutánra már lázzal vittem, bár a gyorsan beadott Nurofen hatott. Kinga másnap kezdett köhögni, vasárnapra már sokszor, szárazat, ingerelte a torkát. Hétfőig kibírtuk, míg a dokink rendelt. Kingának nem olyan nagy a baja, bár oviba nem megy a héten, de Csilla antibiotikumot kapott, neki ronda a torka. Hát, sirály. Rengeteget kell szívni az orrát, kegyetlenül utálja, így én is, nem beszélve a fizikai strapáról, ami egy ilyen akcióval jár. De csináljuk rendületlen, és talán péntek óta mára már csökkent kicsit a váladék mennyisége, és Csilla köhögése is szakadozik, Kingáé kevésbé.
Az éjszakák valamit javultak, ellenben Janival megcsináltuk magunknak a programot, hogy megvettük Csillának a nagy matracot, így mindkét gyermek új ágyba költözött. Tegnap aludt először Kinga az emeletes ágy emeletén, Csilla pedig alul. No, ezt az estét és éjszakát nem fogom visszatapsolni. Eleve, későn aludt el Kinga, mert élvezte az új helyét odafenn. Csilla altatása is elhúzódott, mert egy jó ideig Kingát figyelte, mit csinál odafenn, mikor meg elnyomta volna az álom, felült és nézte az új helyét. Bár sokat hancúroztak ott Kingával, ez most más helyzet volt. Én is elkezdtem áldani a fejemet, hogy mindkét gyereket egyszerre szoktatom új helyre, de Csilla már annyiszor felébredt arra, hogy beakadt a rácsok közé (mert hát keresztben kell aludni, ugye), hogy megsürgettem az ágyváltást. Ráadásul Kinga bepisil még éjszaka, és nem nagy buli éjjel támolyogva emeletet mászni átöltöztetni a csemetét. Pedig most is ez volt. Kinga nagy nehezen elaludt végre, persze én is, fél 12-kor jöttem ki tőlük. Utána 3-ig elmolyoltam a gép mellett. 5-kor hallom, hogy anya, segíts. Felnézek, Csilla ott állt mellettem, én meg nem értettem, hogy akkor miért Kinga szólt. Hát, Kinga is akkor szólt, úgy. Király, bepisilt. Kinga, mióta az emeletes ágy alsó részén aludt, talán kétszer jött ki az ágyából magától, mindig megvárta, hogy bemenjünk, ha felébredt. Nos, Csilla az első éjszaka pikk-pakk kimászott, és útra kelt. Csillát apához kivezettem, felkecmeregtem 2 óra alvás után, halálos frissességgel Kingához, lerendeztem, aztán ki Csilláért, és újra altatás. De valahogy egyik sem akart visszaaludni, Csilla is még vagy kétszer kimászott, Kinga is le akart jönni. Jó keményen visszaszerveztem őket az ágyba, megfogadva, ha ez így megy majd, mindenki megy vissza a régi helyére, én ezt nem csinálom. Végül 8-ig aludtunk, Csilla fél kilencig pihente ki az éjszakai bulit, én is úgy pattantam ki, hogy te jó, isten, 8-ra jön a pótmamink, Jutka, aztán meg sem hallom a kapucsengőt. (Végül így se, mert rosszul volt rátéve a hallgató, szegény fél órát várt, mígnem telefonált, hogy nincs-e valami baj, otthon vagyunk-e).

Aztán kezdődött az újabb gyógyszeradagolós nap, annyi különbséggel, hogy délután Jani hamarabb jött, és elmentünk venni Csillának névnapi ajándékot a Régióba. És persze Kingának is. A sok dolog közül nem akartam nagy dolgot választani Csillának, nem is jutottam dűlőre, végül Csilla döntött. Választott magának egy babát. Hú, én nem akartam már több babát, de látni kellett volna a gyermeket az egyik fajta baba előtt. Ez kisebb méretű, puha testű csecsemőbaba volt, többféle ruhában. Csilla kivett egyet. Magához ölelte, és elindult. Aztán vissza, ledobta az elsőt, és kivett egy másikat. Ezt jó ideig eljátszotta, mi csak mosolyogva néztük, ahogy nem tud mit kezdeni a bőség zavarával. Más fajta babával nem nagyon csinálta ezt, ezért megenyhültem. Mikor eggyel elindult, határozottan elvezettük, és kifizettük. Egyelőre nagyon szereti, mindegy, hogy van már itthon néhány baba, az egész picitől a nagyobbig.
Kinga meg kapott egy kicsi felmosó szettet. ÉS miután Csilla elaludt az autóban, és Jani lenn maradt vele, mi fel tudtunk Kingával mosni. Lelkesen segített, igaz, nem sikerült rávenni, hogy meghatározott irányba haladjunk, így állandóan vízbe léptem, de sebaj. Minden gond nélkül felmostam a lakást, nem hátráltatta a munkát, és gyorsan is végeztünk.
Ma már nem volt semmilyen névnapi megemlékezés, mert este Jani Berlinbe repült, és csak péntek este jön haza. Kicsit rosszkor jött, hogy most betegek a gyerekek, de még csütörtökön jön Jutka segíteni (akiről szeretnék majd kicsit írni), úgyhogy az nagy megkönnyebbülés.

Kinga már tudja

Mint említettem, megmondtuk Kingának, hogy jön az újabb kistesó. Úgy kezdtem, hogy az egyik óvó nénijének is babája lesz, múlt hét szerdán tudtam meg a szülőin. És gyorsan át is vezettem, hogy minő véletlen, de anyának is kisbaba van a pocakjában. Meg is akarta egyből nézni a videót róla, mindjárt kétszer. Magyarázni kellett neki, melyik része hol van. Mikor véget ért a videó megkérdezte: ÉS most megszületett?

Egy este bohóckodtunk, és ülve az ölembe kaptam, hogy jól meggyurmázzam, mire ő hirtelen abbahagyta a bohóckodást, és aggódva figyelmeztetett, hogy megnyomjuk a kisbabát! Hát, igen, amíg nem mocorog a pocakbaba, nő meg a hasam vagy jön rám az öklendezés, hajlamos vagyok én is elfeledkezni róla. Ejnye, a sok dolog. Még jó, hogy van most már kis testőröm.
Mióta tudja a baba létezését, többször is megsimogatja a pocakomat, puszit ad rá, mondogatja, hogy szereti a kisbabát. Naponta többször megkérdezi, hogy mikor fog megszületni. Itt az alkalom, hogy elkezdjunk komolyabban ismerkedni a hónapokkal, még akkor is, ha nem érzi majd reálisan, mennyit is kell igazából várni. Mondogatom neki, hogy majd októberben, ha Zalán egy éves lesz, ha nagy lesz a pocakom, meg hogy addig még sokat kell aludni, szóval elég nehéz kielégítő választ adni. Viszont meg kellett mondani, hogy esetlegesen elkerüljük a múltkori nagy Kinga-elmotorozás megismétlődését.
Sokszor kérdezi, hogy ő is megfoghatja-e majd, mint az Anna, Peti és Gergőben Anna Gergőt, amíg a szülők építették a galériát.
Csilla még nem érti a nagy fennforgást, de borzasztó nagy babarajongó! Legyen az igazi vagy játék, mindegy, hosszú perceken keresztül tudja mondogatni, hogy baba, ha játszik eggyel vagy lát egyet az utcán babakocsiban. Ó, ha fele ennyi babaimádat megmaradna októberig meg utána is, már nagyon örülnék neki.
Nekem pedig nagy élmény figyelni, hogy Kinga mennyire másként éli már meg ennek a testvérnek az érkezését, mint anno a Csilláét.

Újabb videó

Minekután az utóbbi esték azzal teltek, hogy elaludtam a lányok mellett, és éjjel vánszorogtam ki pizsamára váltani, plusz most mindketten betegek, főleg Csilla orra folyik rendesen, ezért sorra lemaradok a lehetőségről, hogy blogot írjak. PEdig lenne mit. Talán sikerül legalább egy részét feltölteni.

Addig ismét egy videó, amit még csütörtökön akartam feltenni, csak most sikerült. Aznap reggel készült. Csilla üdvözli az éppen felkelő Kingát, aki még alig lát, de jól tűri húga lelkesedését.

Amiről mindenképp írni akarok majd, hogy megmondtam Kingának, hogy újabb kistestvére lesz. Most tépek aludni, mert ki tudja, mit hoz az éjszaka. Remélem, hosszú, folyamatos alvást, és minél kevesebb porszívó zajt.

Csilla babát etet és szeretget

Délelőtt megtaláltam Kinga babájának a cumisüvegét, ami mágneses belül, és ha odatesszük a baba szájához, akkor ivást imitál. No, ez nagyon megtetszett a kisasszonynak, rendületlenül itatott, közben meg puszilgatta a babát. Íme, itt a VIDEÓ róla.

A hétfoi nap

Nos, a nagy hir, hogy vettunk egy telket, hetfon voltunk alairni a szerzodest. Diosjenon, az egyik Borzsony labanal, egy 1074 nm-es telek. Egyelore az eloszerzodest. és eloleget adtuk oda, de ket honapon belul odaadjuk az ar felenek a hianyzo reszet, a masik felet pedig december 31-ig, ami hitelbol fog menni. Nagy nap ez nekunk, nagy orom, es persze jon a nagy feladat, hogy felepitsunk rajta egy hazat. De ez volt az almunk, meg is fogjuk csinalni! :) A kepen Csilla és Jani a "nyertes" telek egyik sarkaban.

A telek-ugy utan sikerult megejteni Pocaklako 12 hetes ultrahangos vizsgalatat is. Ez az un. nyakiredo meres, és minden rendben volt. Ezen is nagyon megkonnyebbultem, mert mar irtam, hogy sokkal jobban tartok minden vizsgalattol, mint az elozo ket alkalommal. Keszult a vizsgalat alatt videofelvetel, ami nem tul jol mutogathato, de majd valamilyen modszerrel beszerkesztek egy sztarfotot a kis miniatur manocskam hátáról. Mert felülnézetből volt a legjobb „babakinézése”. Vele kapcsolatos a hir is, hogy ket het beetetes utan, amikor is nagyon jol voltam, visszatert az eros oklendezes, kajaundor, puffadas, émelygés. Hat, gyonyoru. Most kene veget ernie, bar Csillaval is eltartott a 16 hétig. Próbalok kitartani, mas nincs.

Mindenféle vegyes

Kingával egyre jobban megy az ovi. Ez nekem nagy szó. Állandóan kérdezi, hogy ha még egyet alszik, megy-e oviba, és hetekig, ha mondtam, hogy igen, kijelentette, hogy sírni fog. Ez így is történt. Könnyen járunk reggelente már oviba (köszönhető, hogy most négy hetet szinte folyamatosan jártunk), de amint belépett a szobába, térdre vágódott, és elkezdett sírni. Az óvó néni vitte be ölben. Utána elég hamar megnyugodott mindig, főleg, hogy van neki most egy jó barátja, Bence, akivel jókat tud játszani. Múlt héten egyszer csak kijelentette, a szokásos kérdés után, hogy megy-e oviba, hogy ő nem sír. Úgy is lett. Most már nem sír, de azért az óvó nénit megvárjuk, és kézen fogva bemegy. A minap láttam, hogy kézen fogva ment vele vagy másfél métert, aztán Kinga már szaladt is, hogy a szokásos kosárba berakja a „hazai” párducát, és el is tűnt a csoportszoba hátsó részén játszani. A héten spontán vendégeskedtünk Bencééknél, és csak ámultam, hogy ketten milyen jól eljátszanak: építettek, dínósat játszottak. Néha kellett persze kicsit békíteni, de semmi komoly. Mikor Csilla is megszokta az új helyet, ő is elszöszmötölt egy ideig a játékok között, így, hogy hogy nem, én is tudtam Bence anyukájával beszélgetni. Na, nem az totál nyugis gyere-üljünk-be-a-cukiba-egy-kávéra-és-beszélgessünk dolog, de már valami. Bence haza sem akart minket engedni: kijelentette, hogy csak én meg Csilla menjünk haza, Kinga teljesítette az ő kívánságát (ezt ő mondta), hogy ott alszik náluk. Azóta Kinga is mondja állandóan, hogy menjünk hozzájuk, meg hogy Bencéék is jöjjenek hozzánk. Na, arra azért kíváncsi vagyok, mennyire engedi Kinga, hogy Bence játsszon az ő játékaival. De hátha.
A vendégség után két nappal közösen voltunk játszótéren. Ott is klasszul eljátszottak, sőt, Kinga nagyon aranyos volt Bence 21 hónapos húgával, Hannával is. Csinált neki formát a homokozóban, bár Hanna éppen nem nagyon figyelt. Csilla viszont gyönyörűen szétrombolta. Kinga kedvesen megszólalt: Semmi baj, hogy Csilla szétrombolta, csinálok neked másikat. Hanna persze akkor sem figyelt, de Kinga lelkes volt.

Kingával küzdünk az éjszakai szobatisztasággal. Hiába próbálunk neki este nem inni adni, valamennyit akkor is iszik. Ez még nem lenne baj, de mivel frankón dackorszak van, azért sem hajlandó alvás előtt elmenni pisilni. Ha nagyon kell neki, akkor igen, de ez a ritka. Így van, hogy egy órával elalvás után már bepisil, de sokszor fel sem ébred rá, csak én veszem észre. Ez a másik probléma: nagyon mélyen alszik, nem lehet ébreszteni, hogy pisiljen. Amikor valami más miatt felébred, akkor sem hajlandó pisilni, akarata ellenére meg nem lehet bilire tenni. Így, ha szerencsém van, nem pisil be egész éjszaka, ha kevésbé van szerencsém, egyedül a reggeli ébredés után nem kapcsol időben, és ágyban éri a „baleset”. Ha még kevésbé van szerencsém, akkor valamikor egyszer az éjszaka közepén kell őt lerendezni, ha pedig totál peches vagyok, akkor nem sokkal lefekvés előtt és még éjszaka is balesetezünk. Ez, hála istennek, ritka. Minden nap cserélgetni kell az ágyneműt, most már egyre több tartalékkal rendelkezünk, mert volt már, hogy a normál ruhamosások késtek, mert állandóan ágyneműt mostam. Ez nem nagyon buli, kezdek elfáradni. Ezért már ott tartanék, hogy ugyan az az elv, hogy ha egyszer elhagytuk a pelust, ne adjuk vissza, de én mégis visszaadnám, mert ez hosszú távon fárasztó. A doktornő is azt mondta, hogy ebben a korban még előfordul, hogy a gyerek annyira mélyen alszik, ellazult, hogy a húgyhólyag izmai nem tartják benn a vizeletet, és egyszerűen elereszt. A dilemmát Kinga oldja meg, aki már nem hajlandó pelust venni. Marad az állandó ugrálás és „pisitlenítés”.

Harmadik csemeténkről semmi hír egyelőre. Betöltöttem a 12. hetet, most kellett volna menni az ekkor szokásos nyakiredő mérésre. A dokival eredetileg a 11. hetet beszéltük meg, de akkor Jani Romhányban lábadozott, ezen a héten meg végig valamilyen kongresszuson volt az orvos. Hétfőn vagy kedden össze kell hozni a dokirandit, mert kicsúszunk az időből, és ez rossz eredményt adhat, aztán még mindenki bepánikol, hogy beteg a gyerek. Ráadásul Jani Bécsbe megy csütörtökön, pénteken se igen ér rá, meg a dokit sem tudom, mennyire fog ráérni a hét második felében. A héten egy délután nagyot sprinteltem Kinga után, mert elmotorozott. Teljesen szépen szokott mellettem is motorozni már, de most egy kisfiú nagyon rájuk jött a hoppáré, és elinaltak. Zsolti-anyuka elviharzott utánuk, de az ő kisfia se nagyon hallgatott rá. Én nekem még Csillát rá kellett bízni egy másik anyukára, de Csilla persze sírt, mikor eltéptem. Szóval, kis fáziskéséssel próbáltam 200 méteren világrekordot dönteni, mire az egyik garázslejáró előtt egy felsőszomszéd állította meg a szökevény lányomat, a két éves Zsoltit meg utolérte anyukája. Kinga haját távolról leordítottam, visszaparancsoltam, nagy nehezen visszafordult. Én nagyjából hasonló sprintet levágtam vissza Csillához, aki addigra nem sírt, csak a már korábban említett szúrós tekintettel nézte a rá vigyázó anyukát és kislányát. Miután Kinga visszaért, én még sokáig erősen zihálva, adtam nekik kis rágcsálnivalót, addig is egy helyben voltak. Szorongva vettem észre, hogy a hasam alja kicsit szúr. Hála istennek nem volt vészes, gyorsan elmúlt, de nagyon nem volt vicces. Lehet, hogy inkább a császár helye szúrt, bár az sem túl tuti. Kingának mesélek a pici babáról, amint meglesz az ultrahang, és lesz videó a piciről. Megpróbálok rá ésszel is hatni, hogy ha ezt így folytatja, nem lesz ott benn kisbaba. Van már esély, hogy valamennyire el is jut hozzá. Abban meg csak reménykedem, hogy Csilla nem lesz olyan vadmotoros, mint Kinga volt két éve Csilla-pocak idején. Hú, lassan kezdek ráébredni, hogy mire is vállalkoztam. De persze egyáltalán nem bánom. Sőt. Alapvetően jóval kevesebb szorongás van bennem, hogy mi lesz velünk a bébi megszületése után, mint volt Csilla-pocak idején. Biztos a rutin miatt. Viszont annál nagyobb szorongás van bennem, hogy mi lesz még addig. Jóval, jóval több para mint az előző két terhességnél. Biztos a rutin miatt. Na, nem baj, ha ez a baba tényleg kibírja a strapát, akkor ő lesz a legedzettebb.
És még egy: hétfőn nagy nap lehet az életünkben, ha minden jól alakul. Csak akkor írok róla, ha biztos minden, bár jók az esélyek, hogy nem lesz semmi fennakadás. Úgyhogy lehet figyelni a híreket. Már elnézést a szenzációkeltésért, csak tényleg nem akarok semmit elkiabálni.

Csilla 16 hónapos

Csilla elég sokat változott, mióta utoljára részletesebben írtam róla, így most itt az ideje pótolni a lemaradást.
A súlyát eddig elfelejtettem lemérni, de muszáj lesz nem elfelejteni, mert, ugye, fogyott az előző hónapban, úgyhogy kíváncsi vagyok, hogy állunk. Mert hogy enni mostanság nagyon gyéren eszik. Szinte mindenre rázza a fejét, egyedül talán a csokira nem, de azt nem lehet sűrűn enni. Azért nem hal éhen, de pl. mivel gyakran alig vacsorázik, én látom kárát, hogy éjszakázom vele. Ilyenkor nem alszik vissza szopival sem, vagy úgy tűnik, elalszik, de mégis inkább felébred. Általában kap ilyenkor egy kis gyümölcslét, azzal kicsit megtelik a pocak, és onnantól alszik. Tudom, hogy a fogaknak ez nem túl jó, de túl kell élni valahogy ezt az időszakot.
Egyre jobb a kommunikáció Csillával. Valahogy mindig sikerül kitalálni, hogy mit akar. Ha a lábán nem jól van a nadrág, sír, nyüszít, és emelgeti a lábát. Ha valamit akar, mutogat; ha inni kér, hozza a cumisüvegét (pohárból tud inni, csak kedvétől függ, hogy iszik is belőle), sőt, a minap egy gyümölcslé dobozát cipelte oda hozzám, és mondta, hogy tö-tö, azaz töltsek neki. A tö-tö azóta mindennapos, ha ürül az üveg, jön, hogy tö-tö. Szótagokat is mond már, bár még nem sokat: tájjá (tojás), ka (galamb), va-va (kutya-és általában minden állat, főleg a nyúl és a cica),á(m)ppá, azaz lámpa; ákkó (autó)-ezeket legtöbbször szövegkörnyezetből lehet megérteni. Áppá, ákká továbbra is apa, amit állandóan hajtogat. Pár hónap szünet után én is visszakerültem a kegyeltek közé, ma megint hallottam mondani, hogy aja, azaz anya. A baba szót is nemrég mondja, de inkább papa az, mint baba. Bárhol meglát egy babát (képen, tévében, babakocsiban az utcán), felemeli a kis mutatóujját, és mondogatja, hogy baba. A nagyobb gyerekek is babák. A játék babákat is imádja: a sajátját állandóan puszilgatja, magához öleli, ringatja, hozza oda nekünk, hogy nyomjuk meg a lábát, mert akkor síró hangot ad a baba, ilyenkor gyorsan magához öleli.
Már nagyon gyorsan motorozik, ügyesen fordul, kanyarodik, fékez, tolat. A játszin lassan megtanul felmászni a csúszdához a fa lépcsőfokokon. Most még tartom a fenekét, igazgatom a lábát, de érzi a dolgot a leány. Csúszni imád, nagyokat vigyorogva, kézen fogva csúszunk, aztán ismételjük az egészet elölről. Ügyesen pakolja a homokot lapáttal formákba, vagy a kavicsot vödrökbe, de még formákat persze nem csinál. Tetszik neki, ha én vagy Kingaformákat csinálunk, azt előszeretettel egyből szét is rombolja. A többi gyerek mellett még békésen eljátszik, még elvehetik tőle a lapátot, nem reklamál. Az oviban megszokta, hogy a nagyobb gyerekek állandóan körülzsongják, simogatják, terelgetik, néha én se találom a gyermekemet a nagy ovisgyűrűben. Amikor már kicsit elég neki, akkor nyüszít, bújik hozzám. A dadusokkal is egyre jobb viszonyban van, főleg azokkal, akik kalácsot, kiflit adnak neki. J Bár a héten újdonság volt, hogy tőlük nem vette el, csak kicsit később vagy tőlem vagy Kingától. Amúgy is lassan kezd némi bizalmatlanságféleség kialakulni benne az idegenek iránt, már egyre több idő kell, hogy megszokjon egy új arcot.
Azt hiszem, egy fokkal nyugodtabb gyerek mint Kinga volt, de azért ő is tud zsivány lenni. Az esti fürdés után mindig felpörög, ilyenkor lehet nagyon gyurmázni a kis csajt, gyöngyöző kacajjal fogadja a köldökpuszikat, nyakbapuszikat, csikizéseket, meg lehet zabálni. Aztán persze rohangál anyaszült meztelenül a lakásban, azt is imádja, nekünk meg ott a harci feladat, hogy öltöztessük fel. Ez már nem tetszik neki, hevesen tiltakozik, visít, próbálja levenni a ruhadarabot. A peluscsere általában nem könnyű vele, mert amint a hasán összezárom a pelenkát, vigyorogva tépi le. Ezért mindig kell kéznél legyen valami érdekes játék, vagy ha nagy a rohanás, jön a bugyipelus, amit könnyen rá lehet húzni, és hiába kapargatja, azt ugyan ki nem nyitja (még). Ma este történt, miután édesapja felharcolta rá a bodyt és a pelust, hogy talált egy pelenkát, ami még a Kingáé volt, kicsattogott a nappaliba, lefeküdt a szőnyegre, ahol 10 perccel előtte Apa adta rá a pelenkát, lefeküdt, és nyújtotta felém a pelust, hogy ugyan, még azt is jó volna feltenni. Az öltözés terén a másik véglet, hogy ha elmenni készülünk valahova, és tartom a kardigánt, kabátot, ügyesen teszi bele a karjait, és ha kérem, hogy csücsüljön le, hogy cipőt húzzunk, leül a földre és tartja a lábait.
Nagyon sokszor nem hajlandó segítséget elfogadni tőlünk. Sok mindent egyedül akar csinálni, és ha nem sikerül, akkor mérgelődik. Mint pl. a bab ki-betétele a babakocsiból. Néha tényleg fogalmam sincs, hogy most tuliképi be akarja kötni a babát, vagy vegyük ki, vagy mindent, csak éppen ő akarja csinálni. Ha segítünk, akkor azért kezd hiszti jellegű sírásba, és néha durcás arccal, felemelt fejjel, mély bánattal a szívében arrébb ballag. Ilyenkor tud csúnyán is nézni: összeráncolja a szemöldökét, a száját felhúzza az orrához. Idegenekre is általában így néz, bár a szájcsücsörítés általában elmarad.
Az apa-imádatról akár külön bejegyzést is lehetne csinálni, de most nem teszem. A legutóbb feltett videóról amúgy is sok minden kiderül (plusz lásd fenti kép). Amint apa hazaér, anya nincs, csak apa. Kedvenc időltöltése Csillunak, hogy apa a hátára veszi, a kezében tartja hátul a popóját, és így futkározik vele a lakásban. A kis kölök imádja a zötykölődést, néha már saját magát zötyögteti, ha apa éppen csak lassú üzemmódban menne. Kingával is változik a viszonya: az oviban nagyon megörül nővérkéjének, megsimogatja a fejét, nyújtja a kezét, és mennek sétálni (az átöltözés kárára, de nagyon klassz nézni őket). Kinga egyre többször hívja játszani, amit Csilla még nem ért, de ha Kinga elkezd a lakásban rohangálni, bújócskát játszani, az nagyon tetszik huginak is, abba már beszáll. Ilyenkor nagy kacagástól hangos a Turi lakás.
A szopi még megvan, főleg elalváshoz kell, meg éjszaka, ha úgy adódik. Nemigen van már sok tejem, sokszor látom én is, hogy nagyrészt cumizik, de nem baj. Ha fáradt, és elkezdem szoptatni, teljesen ellazul, megnyugszik, átszellemült lesz, legszívesebben jól magamhoz szorítanám, olyan kis picibabás ilyenkor. A világért sem hagynám abba direkt a szopit, nekem ez a kevés alkalom nem teher, sőt, a terhességnek meg nem árt. (Kingával strapásabb volt, mert ő napközben is gyakran követelte a szopit, akkor sokszor éreztem, hogy nem bírom tovább, hagyjuk abba. Aztán sok külső esemény hatására kevesebbszer szopizott, és másfél éves korában elmaradt. A tandemszopiig azért nem akarok eljutni most sem, de még van idő bőven.)
Összességében azt mondhatni, hogy talán az egyik legjobb korszakban vagyunk Csillával. Megvan még a babajellege, köszönhető, hogy nagy súlya sincs (vigyázunk ám a vonalainkra kérem szépen), nem jött el az igazi hiszti korszak, de egyre jobban tudjuk, hogy mit akar. Szóval alakulnak a kisgyermeki vonások, de még lehet vele babázni is. Kingánál 18 hónapos korában kezdődött a nehezebb hisztisebb, akaratosabb, dacosabb korszak (ami még tart, és sose javul). Nem törvényszerű, hogy Csillánál ugyanez lesz, sőt, lehet, ha lesz is, akkor is enyhébb formában, lehet, hogy jobban lehet vele majd kompromisszumot kötni,nyilván nem tudhatom, felesleges is ezen gondolkodni. Mindenesetre most tudatosan kiélvezem ezt a békés korszakot. :)

Közös játék és apa érkezése

Szombat délelőtt a két csajszi nagy sikongatva hancúrozott az erkélyajtó előtt: Csilla elbújt, Kingának meg kellett keresni. Elkezdtem videóra venni, ment is a hancúr, és közben megérkezett apa is. 5 nap romhányi lábadozás után tért haza, és amint a lányok meghallották a kaputelefon pittyenését, miszerint apa bejött a lépcsőházba, egyszerre kurjantottak, hogy apa, és tűztek ki a lépcsőházba. Kinga vezetésével, pizsamában, mezítláb, profin ajtó kikulcs, aztán rohanás. Csilla véletlenül se hagyta volna a motorját. Aztán Apának esélye se volt levegőt venni, amikor meglátták. De, íme, mindez a videón:

http://www.youtube.com/watch?v=0RaAO8eMsAs

Áprilisi teleknéző kirándulás

Végre talán össze tudok hozni egy bejegyzést, és szakítja meg valamelyik leány ébredése. Rengeteg mindent kellenne még leírnom, mégis most előreveszem a tegnapi nap elmesélését, mert lehetséges, hogy a hosszabb távú jövőnkre igen nagy hatással lesz.
Biztos sokan tudják rólunk, hogy nagy vágyunk, hogy telket vegyünk, és egy gerenda-vagy rönkházat építsünk fel rajta. Most, hogy a harmadik csemete is úton van, égető probléma lett, hogy a lakásunk kicsi lesz 5 embernek. És mivel egy faházat általában ősszel kezdenek építeni, adott volt, hogy jó lenne még tavasszal vagy nyáron telket találni. Régóta kinéztünk egy területet nem messze Romhánytól, ami nagyjából ideális lett volna, ha nem derül ki, hogy csak idén ősszel lehetett volna leghamarabb telket venni, de az is csak talán. Sajnos, az nekünk késő, így más után kellett nézni.
A héten Jani küldött át nekem néhány telekről apróhirdetést, hogy nézzem át. Nekem egyből két hirdetés szúrt szemet, új parcellázású telkekről Nógrádon és Diósjenőn. Íme, egy TÉRKÉP a két helyről
Jani, mivel Romhányban lábadozott a héten, elment egyszer megnézni a telkeket. Minekután jónak tűntek, elhatároztuk, hogy családi kirándulás keretében megnézem én is őket.
Nógrádon kezdtük a nézelődést. Igazából erről sokat nem nagyon tudok írni, mert ugyan kellemes volt a vidék, az egyetlen előnye, hogy 3 km-rel közelebb van Pesthez. A következő diósjenői telkek sok szempontból jobban tetszettek.
Diósjenőn két helyen 3 telket néztünk meg. Az első telek 1300 nm volt, lejtése is alig. Itt már vannak szomszédok, fiatal családok. Mindent bevezettek már telken belülre, egyedül szennyvízelvezető nincs. Beszélt Jani az egyik szomszéddal, egy idősebb házaspárral, hogy a távolban látható lovarda szagát lehet-e érezni, de mondták, hogy nem. Ők mondták azt is, hogy az egyik leendő szomszéd lovat akar majd tartani, meg hogy kicsit magas a talajvíz a telken.
Ezután átmentünk a másik részre, ahol még két telek van eladó. Ez közvetlen a Börzsöny lábánál fekszik, erdő mellett, a jenői strand és volt kemping mellett. A kempingből mára vese dialízis központot csináltak. Nekem talán ez tetszett a legkevésbé, hogy a telkekkel szemben ilyen orvosi objektum van, kicsit negatív kisugárzású, plusz nem is szépek a régi apartmanházak. Ezeket állítólag fel fogják újítani, legalább nem lesznek olyan lepukkantak. Igazából nekünk a kisebb telek (1047nm) tetszett jobban, nem tudom, miért. A webalbumba feltett képeken ennek a neve a Börzsöny lábánál, egyes telek. A szomszéd két telket egy angol vette meg, üdülőhely céljából, és mivel az 2000nm-t jelent, a szomszéd se lenne a szánkban. A másikkal sem volt igazából probléma, de mégis a kisebb volt a szimpibb, talán elhelyezkedés miatt. Talajvíz itt is van, ennek kell utánajárni, hogy ez jelent-e valami nagy nehézséget, vagy leküzdhető.
Szóval, most eljött a nagy dilemma-idő. Ugyanis Janival az volt az álmunk, hogy Pesthez ne legyen olyan közel a házunk, mint pl. Fót vagy Budaörs (itt nem is tudnánk venni telket, mert irtó drágák), ha lehet, hegy, erdő közelében legyen, mert a másik álmunkhoz, a faházhoz ez passzol leginkább. Nekem meghatározó emlék és élmény, hogy gyerekkoromban nagyon sokat nyaraltam apukám szüleinél a Mecsek lábánál. 1997-ben pedig német rokonokat látogattam meg München közelében, nekik volt szép nagy házuk, sok fával, és a távolban az Alpok látszott. No, mi Alpokot nem tudunk varázsolni ide, de a Börzsöny lábánál már hasonló jó érzések fogtak el. Nem utolsó szempont, hogy Jenő közel van anyósomékhoz, így én is tudok könnyebben segítséget kérni, és a családdal is könnyebb tartani a kapcsolatot. Debrecen így messzebb van, de nem olyan veszélyes. A 2-es út gyorsan elérhető, onnan Pest határa bő fél óra. Aminek még utána kell járni, hogy az ovi és iskola milyen. Nem akarom most ide leírni a sok apró előnyét és hátrányát egy ilyen telekvásárlásnak, mindenesetre a látottak nagyon pozitívak volt. Ezek a „Börzsöny-lábas” telkek 5 millió forintba kerülnek, aminek egy részét tudnánk kifizetni, de a tulajdonos rugalmasan állt hozzá a maradék kifizetéséhez. (Remélem, ez nem azt jelenti, hogy minél hamarabb meg akar szabadulni a telkektől…) A kérdéses dolgoknak utánajárunk, és azt hiszem, gyorsan döntünk, mielőtt hoppon maradunk.
A teleknézés után beültünk egy kis étterembe, kevesen voltak, viszont gyorsan hozták a kajákat, és finomak voltak. Mindkét lány evett rendesen, nagy örömömre. Sajnos, Csilla itt megkaparintotta a fényképezőt, kicsit zsíros volt a keze, így az ebéd után készült képek kicsit homályosak itt-ott. Ebéd után majdnem a Börzsöny-lábas telkekig mentünk vissza, mert lefeléjövet láttam ott egy nagy placcot, ahol a lurkók tudtak egyet bringázni, motorozni. Nagyon élvezték, és tényleg klassz volt a levegő is. Ez pont jó volt ahhoz, hogy elaludjanak a kocsiban, és aludjanak, amíg én bevásároltam a fóti Corában. Ébredés után bejöttek, akkor készültek a játékvonatokon a képek, amik az albumban vannak. Már Csilla is nagyon élvezi, köszönhető annak, hogy itthon, mikor az Intersparban vásárolunk velük, egy hasonló automata autóba dobok nekik egy százast, és ilyenkor Kinga elvezet Romhányba mamához. Csilla csak ül, fogja a kezem, de mindig élénken figyeli, ahogy Kinga kormányoz. na, most Csilla is kormányozott keményen az álló járműben.
Képek a kirándulásról ITT.