A kórházi napokról

Szép lassan elkészültem végre a kórházi napokról szóló beszámolóval, és ugyan lassan már el is felejtjük az egészet, azért közzéteszem. Főleg, ha már ennyit dolgoztam vele.
A műtét napja, hétfő viszonylag nyugalomban telt. Egész nap feküdtem, vártam, hogy kimenjen a zsibbadás a lábamból, írtam az sms-eket, és igazából nem nagyon tudtam, hogy mi lesz, meg hogy mi is történt valójában, mennyire volt komoly az a hólyagrepedés. Jani délután bejött hozzám, de pont előtte kaptam az infúziómba méhösszehúzó oxitocint, és még fájdalomcsillapítóval is elég nehéz volt a méhösszehúzódásokat elviselni. Estére három másik anyuka került a császáros őrzőbe, úgyhogy volt társaság. Este 7-kor rövid időre kihoztak Zitát. Már nem pólyában volt, hanem csak angol pólyában. Érdekes, hogy ilyenkor nem érzékeli az ember annyira a fájdalmat, nehezen ugyan, de oldalra fordultam, hogy megszoptassam. A nővér kétkedve kérdezte, hogy menni fog-e, mondtam, ezt bízza csak ide. És megérte, mert Zitus erőteljesen, kitartóan szopizni kezdett. Tök ügyes volt, pont mint Csilla két évvel előtte. Nem tudom, mennyit volt kinn Zita, de nagyon örültem, hogy végre magamhoz ölelhettem, még ha nehézkes is fekve az egész. Később este felülhettem, felállhattam egyszer. Éjszaka elég keveset aludtam, hajnalban jött a nővér, hogy rajtam kívül a másik 3 császáros anyukának segítsen felkelni és zuhanyozni menni.
Úgy volt, hogy már én is felkelhetek, hiszen 24 órája feküdtem majdnem, de a nővér elbizonytalanodott a katéterek láttán, hogy velem mit is kell csinálni. Akkor tudtam meg, hogy az egyik katéter, ami kinn egy műanyag palackba a vért gyűjtötte, tulajdonképpen a hasamból jön ki. Valamivel a császáros vágás alatt volt bevezetve, és a hólyagtól vezette ki a vérzést. Addig nem is tudtam, hogy a hasamból jön ki, onnantól kezdve a hideg rázott, ha belegondoltam. Emiatt nem tudta a nővér, hogy mit is lehet velem csinálni. Reggel jött az orvosom (ő vizitált minden reggel, örültem neki, mert így minden nap meg tudott nézni, és jó volt, főleg, hogy spéci eset voltam), és mondta a nappalos nővérnek, hogy felkelhetek, nincs semmi gond. Ebéd előtt aztán sikerült is végre valakit találni, akinek volt annyi ideje, hogy mellettem legyen zuhanyzásnál, ha bármi gond adódna. Nem mondom, hogy nem kerülgetett a sírás a katéterek kezelése közben, meg kellett tanulni felöltözni vele meg ilyesmi, de egy-két nap alatt egész jól belerázódtam. Közben reggel már Zitát is hozták 7-kor „menetrendszerűen”. Szopizott, és szépen elaludt. Sokat nem ehetett, de sokáig szopizott, és elégedettnek tűnt. Az egész kórházi hét alatt ez maradt a szokás: evett és elaludt. Mindenki irigyelt, és nekem is nagyon jól jött, mert így valamit tudtam pihenni. (Na, nem sokat, mert amikor Zita aludt, próbáltam a szobatársaknak segíteni szopizásban, pelust cserélni, meg ilyenek. Mindenki azt gondolta, 3. gyerekkel én mindenben vérprofi vagyok.) Ebédelni már egyedül mentem ki, katéterek ott figyegtek a köntösömre akasztva, nagyon felemelő látvány volt a véres palack. :-S Délelőtt átmehettünk a császáros őrzőből egy másik szobába. Öt ágyas szoba volt, de most csak hárman kerültünk oda, szerdán jött még egy császáros anyuka, de mindenki jó fej volt, nem volt gond a „tömeg”. Most is ugyanaz a szoba volt, mint két éve, csak nem a „kettes” ágyra, hanem az „egyesre” kerültem, ahol mellesleg két éve egy 3. császárral műtött anyuka feküdt, és ez a 3. baba Kinga volt… J
Délután kezdődtek a kellemetlenségei a hólyagrepedésnek. Egyre többször jött rám nagyon erős pisilési inger, főleg mikor felültem vagy felálltam, amit nem lehetett normális módon elengedni, mert benn volt a katéter. Rémesek voltak ezek „rohamok”, sokszor negyed órát is ücsörögtem az ágy szélén, mire fel bírtam állni, de addigra úsztam a verítékben. Jani is jött délután látogatni, de vele se bírtam sokáig üldögélni, mert jöttek a görcsök, be kellett menjek lefeküdni.
A szerda ilyen szempontból ugyanaz volt. Nagyon megkínlódtam ezekkel a görcsökkel. A dokim mondta, hogy ez természetes, a katéter is biztos ingerli a hólyagot. Maradt a türelem, hogy elmúlik. A vizeletem viszont rengeteget tisztult, a jelek szerint jó ütemben gyógyult a hólyag. Délután bejött a kórházba Kinga és Csilla is látogatóba. Nagyon ideges voltam, hogy mit fognak szólni, kinn tudok-e velük maradni. A dolgomat nehezítette most a látogatási rend friss változtatása: most már nem a nővérek mutatták meg látogatási időben a csecsemőszobából a babákat, hanem amikor jöttek a látogatók, Zitát odavihettem a folyosó ajtajához, amin kicserélték az üveget, hogy a látogató belásson. Megmutattam a babát, majd bevihettem a nővéreknek, és kimehettem a látogatókhoz, mindezt 5 és 7 között kb. Így történt, hogy a lányokkal úgy „találkoztam” először, hogy hirtelen megjelentem egy lefüggönyözött ajtó mögött egy „idegen” babával. Érdekes volt a reakció: Kinga érdeklődve, de kicsit megszeppenten nézte Zitát, Csilla viszont nagy szemekkel meredt rá, látszott, hogy nem tudja, hogy mi van. Mikor intettem, hogy beviszem Zitát, és elindultam, Csilla ijedten kiáltott, hogy „Anya, ne!” Nem tudtam, minek szól, hogy én ne tűnjek el, vagy ne a babával, nem tudom. Miután kimentem, elég tartózkodóan kezeltek. Az egyik Janihoz bújt, a másik anyósomhoz, majdnem elsírtam magam. Aztán Csilla felélénkült, örült, hogy lát, ezért elkezdett rohangálni. Kinga viszont elkeseredett. Minden baja lett. Odabújt hozzám, nem akart Szendehelyre hazamenni, hanem mamáékhoz, semmivel nem lehetett megvigasztalni. Akkor már tényleg a sírás határán voltam. Végül Kinga pityeregve ment el, Csilla csak nézett kérdőn, de nem sírt. Aznap már nem, de másnap reggel visszacuccoltak Romhányba, úgy, hogy kedden este hozta el őket Jani onnan. Kinga szerdától ment oviba. Jani hordhatta Romhányból a kisasszonyt. Szóval volt kavarodás bőven, szerintem mindenki intenzíven kezdte várni a hazajövetelem napját…
Csütörtökön javult kicsit a helyzet hólyagügyileg. Nem múltak el a görcsök, de kevesebb lett. Kb. 3-4-et kellett kivárni, pl. ha fel akartam állni, jóval kevesebbet mint előző két nap. Ráadásul délután 5 körül megjött végre az urológus orvos, aki összevarrt hétfőn, és kivette a hasi katétert. Mindent nagyon rendben talált, nem jött sok vér a négy nap alatt, a vizeletem szinte teljesen kitisztult. Féltem, hogy fájni fog a kivétel, de csak egy cuppanást éreztem, ahogy kihúzta, és kész. Megkönnyebbültem. Ráadásul eredetileg úgy volt, hogy hétfőn veszik ki a másik katétert, de az urológus azt mondta, hogy elvileg szombaton ki lehetne már venni, de a biztonság kedvéért maradjon vasárnap reggelig. Akkor megörültem, de nagyon. Reméltem, hátha aznap el is mehetek, de másnap az orvosom mondta, hogy 24 órás megfigyelésre azért benn kell még maradni, ekkor tűzte ki a hétfői hazamenetelt. Beletörődtem, más egyebet úgyse tudtam volna tenni, és örültem, hogy nem kedden megyek, hanem már hétfőn. Ráadásul még szerdán belövellt a tejem (két nappal a műtét után!, szerintem köszönhetem az előző hosszú szoptatásoknak is), így csütörtök este már tudtam Zitusnak tejet fejni. Este 11-ig velünk voltak, reggel 7-kor hozták őket megint, legalább megnyugodtam kicsit, hogy nem tápszert vagy teát kap, hanem tejet. Legalábbis főleg azt.
Pénteken már egész jól voltam, néha jött egy-két görcs, de hamar elmúltak. Egy katéterrel meg már vígan voltam. Reggel mindig negyed hatkor keltem, mivel a mi szobánkban minden császáros anyuka akkor zuhanyzott, mert akkor volt haskötözés, én meg felkeltem időben, hogy legyen időm elszórakozni a katéterrel.
Szombaton délután ismét bejöttek a lányok, Jani húga, az én öcsém és legjobb barátnőm, Szilvi. A lányok most se tudtak mit kezdeni velem egy ideig, aztán megtört a jég. Csilla is oda-odabújt hozzám, Kingának mesét olvastam egy Hercegnős magazinból. A felnőttekkel sokat nem tudtam beszélgetni, ráadásul be kellett fejezni a látgatást, mert elkezdett csepegni a katéterzacsim. Tök kellemetlen volt, pedig nem én tehettem róla. Az osztályvezető nővér felvetette, hogy kihúzza a katétert még este, de mivel nem érte el az orvosomat, hogy engedélyt kérjen, elhalasztottuk. Addigra a csepegés is elmaradt, és végül is egy éjszaka volt vissza. Este kb. 180 ml tejet sikerült Zitának lefejni, én csak néztem, honnan ennyi tej. Bevittem az újszülött szobába, akkor már benn voltak a babák, kb. fél 12 volt. Láttam, hogy Zitán kívül szinte minden baba ordít, a két éjszakás csecsemős nővér pedig a Megasztárt nézte… Rémes érzés volt. Előző nap is bevittem a tejet, akkor is ordított szinte mindegyik, de akkor legalább már éppen rendezte őket a 3 nővér. Csak persze egyszerre mindhez nem tudnak menni. Biztos a szombatiak is elkezdték a dolgukat rövid időn belül, mégis rossz volt, na. Szinte a perceket kezdtem számolni, mikor mehetünk haza. Megfogadtam, ha el is kényeztetem ezt a lányt, akkor sem fog feleslegesen sírni egy percet sem! (Tudom, hogy nem hal bele, de sírni most sem tudom hagyni a gyereket, ebben nem „edződtem” meg mostanra sem.) Sírva feküdtem le én is, és sikerült kibírni az utolsó éjszakát háton aludva. Megengedte az urológus ugyan, hogy nyugodtan forduljak oldalra, csak arra figyeljek, ne nyomjam el a csövet, mert szétrepedhetnek a varratok a hólyagomban. Nekem se kellett több! Onnantól csak szoptatáshoz fordultam oldalra, akkor is 18-szor ellenőriztem, minden rendben van-e a csővel. Így minden éjszaka elgémberedve háton aludtam.
Vasárnap reggel végre kiszedték a katétert. Ó, hogy az mekkora megkönnyebbülés volt! Onnantól már csak attól rettegtem, hogy lesz a pisilés téma, megérzem-e, fog-e fájni, stb. Nem volt végül gond, csak szúrt kicsit, mikor a hólyag kiürült. Mai napig szúr még kicsit, de sokat javult, és el is fog idővel múlni. Vasárnap már jó kedvem volt. A császármetszéstől már egész szépen, gyorsan mozogtam, egyedül pisiltem végre, húzhattam pólót, szabadidőnadrágot, ami nekem kényelmesebb volt, szinte bármit ehettem, a szigorú diéta is véget ért. Délután Angelika és Edina barátnőm tettek meg hosszú utat értem és Zitáért a kórházba. Végül kb. 10 percet sikerült beszélnünk, ugyanis Őfelsége Zita úrnő „kibabrált” velem, és kivételesen nem aludt el egyből, elkezdett csuklani, szoptattam jobbra-balra, végül ébren vittem be a csecsemősökhöz, és tudtam, hogy ha nem alszik el, hamarosan sírás lesz a vége. Kicsit beszélgettünk, aztán be is mentem Zitáért, aki tényleg sírt odabenn, és persze senki nem foglalkozott vele.
Hétfőn aztán végre eljött a „szabadulás” ideje! Pont egy hét után minden rendben volt végre, hogy hazamenjünk. Zitáról csupa jót mondott a gyerekorvos. Minden vizsgálaton kiválóan szerepelt, a csípője egy icipicit feszes, de látszott a doktornőn, hogy ezt ő nem találja komolynak, a gyerekorvosunkra bízza a további csípőszűrés szükségességének eldöntését. Már csütörtöktől 90-100 grammokat szopizott, és ugyan kicsit besárgult, sokat javult a hét folyamán. A kiemelés során bőrvérzések keletkezte a mellkasán, de felszívódtak, azokat én már nem is láttam. A köldökcsonk is leesett. 2910 grammal jöttünk haza, azaz kemény 10 grammal a születési súlyán is túltettünk, úgyhogy a születés utáni súlyveszteséget szépen behozta a lány.
Összességében elmondható, hogy császármetszések körében sem volt túl szép, kellemes és komplikációmentes szülésem, de végül szerencsésen „jöttem ki” a dologból, a kellemetlen kórházi napok elmúltak, és a legfontosabb, hogy Zitának nem lett semmi baja. Azaz nem jártam úgy, mint két anyuka is, akiknek a babája valamilyen fertőzést elkapott szülés közben (azok is császárok voltak), és kb. egy hétre felkerültek a koraszülött osztályra inkubátorba, majd jött egy halom vizsgálat. És hiába volt már jól a baba, szokásos procedúrát végigcsinálták, nem lehetett akármikor szoptatni, és egy hét után ment csak haza baba és anyukája. Én is egy hetet voltam benn, de legalább Zita ott volt velem egész nap, szopizott, gyarapodott, ez mindkettőnknek jó és megnyugtató volt. Így történt a nagy kórházi „kaland”. Most már lehet koncentrálni az itthoni kalandokra, mert nem unalmas ám az életünk azóta sem. Hajaj, de még mennyire nem! Na, de majd szépen lassan arról is biztos be tudok számolni.

Csak képek

Időhiányban szenvedek :), ami nem panasz, csak nem megy a blogírás. :) Irgum-burgum, csajok, este és ejszaka aludni kéne! :) Kicsit kavarodósak ismét az éjszakák, jövünk-megyünk, itt alszunk, ott alszunk, nem alszunk, hanem mulatunk. És nem a legkisebbel van a gond, a két "nagy" csinálja a műsort, főleg Kinga. Úgyhogy most csak képek nagy hirtelen, a többit meg majd pótolom. Vagy nem. De az biztos. :)

Az első (jobban sikerült) fotó a 3 csajsziról:


Állandóan rengeteget eszik, aztán csak pihegünk. Imádom, ahogy kidől evések után. :)

Vajon min filózhat? :)

Kis csomagom a nagy ágyunkon a szülinapomon. Idén ő volt a legnagyobb ajándék. Evidens. ::))

Képek Zitáról

Sebtében végre sikerült képeket feltölteni a szokásos albumba
Aztán csak sikerül a bejegyzésekkel is haladni, csak sajnos az esték foglaltak gyerekaltatásra, elég nehezen jutok gép elé. De törekszem, ez a lényeg! :)

Zita születésének története

Október 6-án reggel negyed hatkor indultunk el otthonunkból, hogy végre hosszú várakozás után találkozhassunk legkisebb leányunkkal. Minden gond nélkül elértünk a kórházba, megtörtént a betegfelvétel. Kicsit ugyan meglepődtem, mikor a nőgyógyászaton kissé leszúrtak, hogy miért nem mentünk előző este, mert hogy az ügyeletes orvos várt. Mondtam, hogy én nem beszéltem meg az orvosommal előző esti befekvést, úgyhogy ezért a félreértésért most ne engem szúrjanak le. Ha lehet. Mindegy. A szülőszobán is felvették az adatokat, bekötötték az infúziót, katétert kaptam. (Hej, akkor még nem sejtettem, hogy majdnem egy hétig hűséges kísérőm lesz! De ne menjünk ennyire előre) Jött a dokim is, kicsit gyorsított az infúzió lefolyásán, sietni kellett, mert kellett a műtő más műtéthez is. Aznap még 3 másik császár volt, még egy programozott, kettő sürgősségi. Aztán negyed 9 körül szóltak, hogy mehetünk. Elbúcsúztam Janitól, eltotyogtam a műtőig, itt találkoztam az aneszteziológus orvossal. Egy nagyon nyugodt ember benyomását keltő férfi volt, kicsit én is megnyugodtam, mert valljuk be, meglehetősen idegesen és feszülten érkeztem a kórházba. Tudom, hogy rutin műtét egy császár, de akkor is műtét, no.

A műtőben profin tudtam már hová kell ülni, mit mikor kell csinálni, de azért jól esett, hogy az anesztes orvos is minden mozdulatáról beszámolt. Az érzéstelenítés most elég kellemetlen volt, de tűrtem mindent, együttműködtem, nem mozogtam, nehogy én legyek az oka, ha esetleg megint „elkap” az a borzasztó fejfájás a kórházban. Rettegtem tőle, mert élni nem tudtam tőle szinte az előző szüléseknél. Most elkerült, hála istennek.

Mikor mindent rám kapcsoltak, a próbaszúrás sem fájt, nem éreztem, elkezdték a műtétet. Rögtön az elején hallom az orvosom: Basszus, megrepedt a hólyag. Nem kicsit estem pánikba, mert sejtettem, hogy baj van, ráadásul sürgősen a Tenke doktorért küldött az orvosom, és egy asszisztens sietve távozott, hogy személyesen megy, mert nem veszik fel a telefont. A Tenke doktor egy urológus volt, mint kiderült. Jött is hamar, hogy segítsen, mert, mint utólag megtudtam, a húgyhólyag rá volt lapulva a méhemre, és amikor az orvosom próbálta félrehajtani, hogy a méhemhez hozzáférjen, megrepedt. Össze is volt nőve a kettő, amit nőgyógyászati ultrahangon nem lehetett látni. Hát, szuper. Ezt én akkor még nem tudtam, ott feküdtem, kérdezni nem volt erőm, mindenki nyugodt volt, úgyhogy próbáltam nem aggódni és nem zavarni a műtő orvosokat. Most örültem, hogy nem váltottam orvost a költözéssel, teljesen megbíztam benne.

A másik nehézség ezután jött. Az én pici bogaram keresztben feküdt, háttal az orvosoknak. Borzasztó nehezen tudták csak kiemelni. A kiemelés az előző műtéteknél sem volt kellemes, az embert jócskán megnyomkodják, mire alul, azon a viszonylag kis nyíláson kijön a baba, most viszont azt hittem megszakadok. Szint rám feküdtek, az orvosom szuszogott, elég feszültem mondta, hogy nem találja a lábát. Egy-két perc alatt maximum kinn van ilyenkor a baba, ez most elhúzódott. Én már levegőt is alig kaptam, annyira nyomtak, és sírni is elkezdtem, hogy neki ne legyen baja. Mikor végre felsírt, zokogtam.

8.53-kor megszületett Zita, 2900 grammal, 48 cm-rel, 8/10-es Apgarral, ami az elhúzódó kiemelést tekintve nagyon jó. Jani állítása szerint ő már 52-kor látta a leányzót, de mindegy, ez már a hivatalos születési idő.

Ekkor készült róla az első fotó, még meglehetősen maszatos a kis hölgy:

(Ehhez a képhez tartozik a történet, miszerint Kinga kijelentette, mikor először látta a képet, hogy neki nem is tetszik Zita baba, mert olyan csúnya, nagy keze van! Még tegnap is együtt nézegettük a képet, és magyaráztam, hogy az a csecsemős nővér keze, kesztyű van rajta, mutattam az én kezem, hogy az is nagy Zitához képest, mondtam, hogy miért koszos a kesztyű, és hogy nem bántották Zitát, csak kesztyűt kell nekik ilyenkor húzni, ami nem szép, de kell, stb. Jó sokáig kérdezősködött a kesztyűs kézről, én meg próbáltam segíteni neki, hogy feldolgozza ezt a fontos kérdést, problémát. No, de ez csak egy rövid kitérő volt.)

Egy-két perc múlva, bebugyolálva ugyan, de még magzatmázasan visszahozták, adtam puszit az arcára, aztán elvitték. Nagyon boldog voltam, hiszen egyik gyermekemet sem láttam ilyen hamar a kiemelés után. Kicsit megkönnyebbültem, lelkileg is, fizikailag is, hiszen a nagy nyomkodás miatt hánytam egy nagyot. Ezután szerintem bóbiskoltam is a műtőasztalon, aztán fázni kezdtem, hideg volt a műtőben, nyitva volt a hasam. Nagyon remegtem, mire az altató orvos betakart felül, amennyire lehetett.

Elfáradtam, úgy éreztem. Ezután még majdnem 1 órát voltam műtőben. Össze kellett varrni a hólyagomat, és befejezni a műtétet. 10 óra előtt egy kicsivel láttam meg magam előtt az órát a falon, akkor vették le előlem a zöld takarót. A műtős fiú megemelte a katéter zacskómat, akkor szörnyülködtem el, mert tele volt vérrel. Nem nyugodtam meg túlságosan, pláne, hogy visszajött az orvosom, elmondta, mi történt. Megnyugtatott ugyan, hogy minden rendben van, szépen rendbe raktak, de elsötétült előttem a világ, mikor elárulta, hogy ezzel bizony 7-8 napig kórházban kell maradni.

Ezután letoltak a gyerekágyra, reszkettem a hidegtől, de ott végre a jól megszokott meleg fogadott, így a remegés hamar elmúlt. Jani kicsit maradhatott velem, pár percre Zitát is kihozták. Gyönyörű volt, nagyon apró, és feltűnően hosszú, ellipszis alakú körmei voltak. Az tűnt fel először. Sok haja volt, az arca mint Csilláé, csak Kinga hajszínével. Minden gyötrelmet megért, ez teljesen egyértelmű. Mivel egy előző nap műtött anyuka szoptatott, ezért Jani inkább elment rövid idő után. Magamra maradtam, és kezdődhetett egy igen fárasztó és kellemetlen kórházi lábadozás. Na, de ez már nem a szüléshez kapcsolódik szorosan, erről majd a következő bejegyzésben. Addig is egy kép, 8 naposan, már ithon:

Két kép Zitáról

Zita egy naposan:



És egy hetesen, már itthon, hazajövetel után:



Bekötötték az internetet végre, így lesz több kép is, már válogattam, csak Zitus pont felébredt este, aztán elaludtam mellette. Most is rohanok, mert hív a kötelesség. ::))

Zita megszuletett

Rovid helyzetjelentes, mert vegre itthon vagyunk!
2008. oktober 6-an reggel 8.53-kor megszuletett legkisebb leanyunk, Zita, 2900 grammal és 48 cm-rel.
Ahogy tervezett volt, csaszarral szultunk, csak nem tervezett komplikacioval. Megrepett a hugyholyagom, mikozben a mehemhez akart az orvos hozzaferni, igy urologus segitsegevel kellett osszevarrni azt is. Zitus is nehezen jott ki, de vegul szepen helyreraktak engem is, es Zitanak sem lett semmi baja.
A holyagrepedes miatt 4 napig ketto, majd vasarnapig egy holyagkateterrel szereltek fel, es csak ma, 13-an hetfon johettunk haza. Hala istennek minden rendben van velem is, Zita meg aztan plane rendben van. Ugyesen, erosen szopizik, sok tejem volt mar a masodik naptol kezdve. A korhazban csak aludt es evett, halas vagyok neki erte. Nagyon nehez het volt, sokszor kiborultam, elkeseredtem, de eltelt, itthon vagyunk.
Itthon nagy orommel fogadtak a lanyok a legkisebb hugit, rendesen tulekedtek, hogy ki fogja olbe, az mindegy volt, hogy a bebi mar uvoltott az ehsegtol. ::)) Azert az esti elalvas nehezkes lett, Kinga nem akart a sajat szobajukban aludni, hanem a mi halonkban, ahol Zita is van. Holnap valoszinuleg atkoltoztetjuk a kisagyat a gyerekszobaba. Legelso sejtesem is ez volt, hogy lenne a legjobb helye a picinek, most ugy tunik, igy lesz tenyleg bekesseg.
Egyelore ennyi nagyon roviden. Az egesz historiat lejegyzem aprankent, csak sajnos az internet-kerdes meg mindig oldodott meg, lassu minden, bar most mar folyamatban van a kabelinternet bekotese. Akkor tudok majd kepeket is felrakni, addig eleg korulmenyes.

Hetfon mutet

Csak egy gyors bejegyezés, mert internetugyuleg továbbra is gyengén állunk.
Kinga ovisprojektje jól halad, a heten nem is sirt reggel, szepen bement a szobába. Szerdan nem ment az en orvosi vizsgalataim miatt, de csutortokon alszik benn eloszor. Ugy tunik, orul neki, remelem, tetszeni is fog neki tenylegesen is.

Ma voltam a masodik ctg-n. Minden rendben van a babaval, bar keresztben fekszik, ami nem annyira elonyos. Nekem sem, mert nagyon nyom, masreszt ebben a helyzetben ne folyjon el pl. a magzatviz, mert akkor a csaszar is veszelyesebben kivitelezheto. Ezt meg Csillaval mondta anno a doki. Hat, en remelem, hogy semmi rendkivuli nem tortenik, es kihuzzuk hetfoig. Reggel fel 7-re kell menni a korhazba, 8-kor a doki szeretne kezdeni a mutetet. ez nekem is jo lenne, ha nem kene varakozni orakon at, tudni a biztos kellemetlensegekrol, hanem tullenni rajta, és megkezdeni gyorsan a felepules szakaszat. Ugyhogy lehet szoritani 6-an kora reggel. :)

Azert remelem, addig meg tudok irni. Foleg az en kisebbik rosszcsontomrol szeretnek mar par sort irni, hiszen o meg pont hetfon lesz 22 honapos, de majd meglatjuk, hogy sikerul.

Mindenfele ujdonsag

Nos, azt kell, hogy mondjam, hogy sok minden nagyon jol alakul uj helyunkon, egyedul internetunk nincs gyorsabb. Az a problema, hogy az elozo helyen egy eves husegnyilatkozatbol meg visszavan valamennyi, most ezen dunnyognek, hogy at lehet-e ide hozni. Meg nem sikerult eldonteniuk, pedig nemleges valasz eseten egy helyi szolgaltato nagyon gyors kabelinternetet tudna bekotni. En mar nagyon varom, mert kicsit furcsa, de megszoktam Pesten ezt a dolgot, es tobbek kozott a blogot is surubben szeretnem frissiteni. Mert lenne mirol irni, az biztos! Persze idot is nehez olykor keriteni ra, mert neha ejszakaba nyuloan rendezkedunk Janival, ilyenkor mar nincs ero gephez ulni, de ha az ember tudja, hogy a net is borzaszto lassu, akkor plane nem motivalt.

Na, mindegy, most nehany dolgorol azert beszamolok, meg ha kicsit ide-oda csapongonak is tunik majd a bejegyzes.

Eloszor is az oviügyrol: Kinga hetfo ota ott ebedel, ebed utan megyek erte. Szerdan nem ment oviba, de a tobbi negy napon keserves sirassal valt el, kapaszkodott belem, majd leszakitotta a dzsekit rolam, Csillaval panikszeruen hagytuk el a terepet minden alalommal. Csilla mindig mondogatja is kikerekedett szemekkel, hogy "Kinga cí", azaz Kinga sir. Hat, bizony a javabol. Nekem ezzel nyomaszto delelottoket okozott, hiaba tudtam, hogy egy-ket perc az egesz, es utana gond nelkul jatszik, rajzol, reszt veszt a csoport munkajaban, uj baratnoje van Karin szemelyeben, szepen es viszonylag sokat eszik. Orommel ujsagolja, mi tortent vele, az udvaron is nagyokat rohangal, ovonok szerint is nagyon jol erzi magat. Csak azok a reggelek ne lennenek... Meg aztan mondogatja otthon is, hogy nem akar menni, de aztan valahogy mindig elindulunk.

Most mar sikerult beszerezni egy szivacsot neki, igy jovo heten, talan kedden, ott is alszik.

Csillaval itthon a delelott igy joval nyugisabb, bar sokszor gondolok ra, hogy Csilla egyedul farasztobb, mintha itt lenne Kinga, aki eltereli a figyelmet. Tobbet log rajtam, ujabban minden megjegyzesemre visszakerdez, hogy Mi?, amitol olykor a falnak birnek mar menni. :) Ettol fuggetlenul altalaban jol el tud szoszmotolni, penteken pl. megtalaltuk a labdas zsakot, amibol mindenfele meretu labda kerult elo (neki minden "golyo" egyelore), es azokkal nagyon jol eljatszott. Ide-oda pakolaszta, hozta-vitte oket, és csak mondogatta, hogy "Mé golyo" azaz meg tobb golyoja van.

Ami nem tetszik, hogy nagyon hamar kell visszaindulni Kingaert, nem sok mindent lehet igy delelott csinalni, raadasul nekem most fizikailag is strapas ennyiszer elgyalogolni oda. oda hagyjan, mert lejt az ovi fele az utca, de vissza felfele kell kaptatni, a mi utcan meg nagyobb aranyban emelkedik, szoval fujtatok rendesen, mig felerunk. Allandoan rettegek, hogy megeroltetem magam,akarmennyire vigyazok, de eddig hala istennek nem tortent semmi baj. Es amugy is mar csak egy het... ::)) Ha meg ott alszik Kinga a heten, akkor a szules elott ket-harom napot kapok meg ajandekba, amikor Kinga oviban, Csilla delutan alszik, tehat eppen nincs gyerek ebren, lehet szusszanni. Utana ki tudja, mikor lesz ilyen idilli a helyzet? :) Bar, ha Pocakmano aktivitasat figyelem, es folytatja a semat idekinn is, akkor napkozben hangjat nem lehet majd hallanni, csak ejszaka lesz parade. Juhejj. :)

Szerdan voltunk az elso magzatszivhang vizsgalaton. Anyosom vett ki szabit, koran hajnalban itt volt a ket leanyzora vigyazni, mi meg elmentunk Janival, és hala az uj M0-s szakasznak egy ora alatt elertuk a del-pesti korhazat. A szivhang rendben volt, sokat mozgott a gyermek, kemenyedesek nincsenek. az orvosom szabin volt, igy egyeb vizsgalat nem tortent. A korhaz utan egesz delutanig szabad voltam, mert Jani csak akkor tudott hazavinni, anyosom meg amugy is vallalta, hogy estig is marad. Igy elmentem a regi ovinkba, leadtam az uj cimet, hova kuldjek Kinga torzslapjat. Kicsit szomorkodtam, hogy ott kellett hagyni az ovit, de aztan azzal vigasztaltam magam, hogy minden ovi jo valamiben, az uj ovink is sok szempontbol szimpibb, mint a regi, Kinga itt is jol erzi magat, es ez a lenyeg. az ovi utan pedig elmentem mindenfele dolgot beszerezni, kesz lazulas volt a nap. Bar delutanra nagyon fajt mar a labam es derekam, azert jol esett egyedul boklaszni a bevasarlokozpontban, és nyugodtan megvenni azt, amire meg szukseg van. Itthon a lnyok vidaman fogadtak minket, bar, eleteben eloszor, Csilla nem aludt delutan! En is mindig kesobb tudom altatni, mivel pont ebedidoben megyunk Kingaert, de azert valahogy mindig elaludt. Na, most nem, hat, nem kicsit volt faradt estere.

Csutortokon meghoztak az uj etkezosztalunkat, amit augusztusban rendeltunk, es harom honapot kellett volna varni, hogy elkeszuljon, de varatlanul megis egy honap alatt meglett. Nagyon orultunk persze, foleg annak, hogy eppen ki is tudtuk fizetni a hatralevo reszletet, mert nem volt keves. Gyonyoru szep nagy osszezart allapotban is, kinyitva 3.6 meterre kinyithato. Ugyhogy most mar sokan elferunk korulotte, csak ra kellett dobbenjunk, hogy most meg szek nincs annyi, konkretan osszesen negy van... Mert ugye, a kis lakasban eddig ennyi fert el. :) itt az ujabb feladat, szeket szerezni.

Gyerekorvost nem talaltunk meg. A vedonovel talalkoztam mar, o kis hijan leszurt, hogy miert olyan hianyos a terheskonyvem, szinte semmi nincs benne. Na, meg ezert is en leszek a hibas. De amugy rendes volt, sok mindent elmondott, hogy videken hogy mukodnek a dolgok. Szendehelyen csak felnott orvos van. A gyerekek lapjat neki is leadhatnank, mert oltani o is tud, de pl. mar az ujszulotteknek kotelezo K-vitamint nem irhatja fel. Tehat, azt a korhazban kellene kernem. Igy felmerul bennem a kerdes, hogy mi van, ha kesobb is esetleg elofordul, hogy valamilyen gyogyszert nem irhat fel. Nagy valoszinuseggel egy verőcei gyerekorvost valasztunk, sokan hordjak át oda a gyerekeket. Csak, hat, igyekezni kene, mert szorit az ido...

Jani igy is allandoan intezkedik, ugyintez, a hazassagi anyakonyvi kivonatrol megsincs meg masolatunk, ami a szuleshez kell... Jani lot-fut, hajnalban megy, koraeste jon, en is varom mint a messiast, hiszen estere nagyon elfaradok a harom lany miatt, ugye, a harmadik is jelentos terhet kepez mar a pocakban. Persze nem negativ ertelemben, de azt hiszem, mindenki alairhatja, hogy az utolso hetek elso terhessegnel sem olyan egyszeruek mar. :)

A hazban irto lassan csokken a kaosz. A babaagyat pl. szerintem Jani a korhazi napok alatt fogja osszeszerelni, annyira el vagyunk havazva teendokkel.

Ma itt volt Jani unokatestvere, Zsofi a csaladjaval. Van nekik egy nagyon eros takaritogepuk, azzal kitakaritottak a padloszonyeges helysegeket. Hat, komolyan, meg a szine is szebb lett! Es jobb a levego. Kinga meg Zorka tudtak egyutt jatszani, bar meglehetosen sok volt a konfliktus is. Ez persze normalis.

A napokban folytatjuk a pakolasi hadmuveletet, szerdan ujabb korhazi vizsgalat kovetkezik, bar most valoszinu nem lesz egesz napos kirandulas, mert anyosom nem vesz ki szabit, hajnalban ejszakai muszak utan jon a lanyokra vigyazni, ami meg faraszto azert. Koran megyunk, meglesz az utolso vervetel es labor a mutet elott.

No, most ennyit, igyekszem hamarosan ujra jelentkezni, foleg kepekkel, amiket most még mindig nem tudok feltolteni a netre.

És ami azóta történt

A szerdáról szóló bejegyzés óta annyi történt, hogy csütörtökön és pénteken is voltunk oviban, Kinga jól érezte magát, de nem akarta, hogy pénteken ott hagyjam kis időre. Egyelőre engedtem, maradtam vele. Csillával nem volt egyszerű, de azért eltelt az idő. Megegyeztünk, hogy hétfőn ebéd után megyek érte. Szilvi óvó néni szerint nem lesz semmi gond, és én is úgy gondolom, hogy a kis siránkozás csak nekem szól. Ügyes ő már, nem most kezdjük az ovit, itt is belerázódik. Az ebéd témát rugalmasan megoldották, annak ellenére, hogy lemaradtunk a befizetésről, simán fizethetjük majd utólag. Pénteken a többi gyerek engem is kezdett megkedvelni, kezdtek óvó néninek hívni, :-P egyik-másikra én adtam a cipőt udvarra menet. Gondoltam is, hogy nekem lassan ideje lesz kilépni a csoport életéből, egyelőre, pocakkal örülök, ha két gyereket és magamat felöltöztetem. Azért nagyon aranyosak voltak, és jól éreztem én is magam köztük.

szombat délelőtt a két leányzót vittük Romhányba, ott aludtak, és vasárnap délután mentünk értük. Szombat hajnali kettőig pakoltunk, szereltünk, takarítottunk, suvickoltunk. A konyha nagyjából egész jó, polcokat szerelt össze Jani, így a lányoknak egész szép játszósarkot tudtam csinálni. Sok doboz eltűnt, de jönnek újabbak, mert szedjük elő Csillának a nagyobb ruhákat, mindkettőjük kinőtt ruháit vinni kellene le a pincébe, úgyhogy a feladatok száma nem csökken, hanem nő. Plusz a legkisebb leányzó cuccait is elő kéne már bányászni, hiszen, ahogy éppen az órára pillantok, látom, hogy hétfő van, és mához két hétre ő is köztünk lesz. Az igaz, hogy kiságyat lehet szerelni a kórházi napok alatt is, de sok minden máshoz csak én értek. Meg olyan jó lenne úgy effektíve is készülni kicsit az érkezésére, ha nem is úgy, mint Kingánál, vagy még annyira se mint ahogy Csillát vártuk, mert ott is volt idő rendezkedésre, de egy picit jó lenne jobban ráhangolódni az egészre. Nem szabad hagyni, hogy a költözés összevisszasága miatt ez elmaradjon, mert az utolsó ilyen alkalom.

Pocakügyben minden rendben. A költözés előtti napon voltunk UH-n, minden rendben volt. Kb. 2500 gr lehetett a leányzó. Az orvos hivatalosan is kérte a császármetszést, október 6-ra jegyeztek elő. Még két hét. Azaz jövő hét utáni héten 3 gyermekem lesz. Ejha! :) A sok esemény miatt sokszor el is felejtem, néha úgy gondolok az egész szülésre, mint valami megoldandó feladatra vagy esetleg egy program. Nincs sok idő parázni, ami nagyon jó, mert amikor mégis eszembe jut a műtét maga vagy a kórházi napok, akkor bizony nem sok kedvem van hozzá, de ez nem is kedv kérdése. Túl kell lenni rajta, mert szeretném már látni Zita lányomat is, és különben is, hóóót rutinos vagyok már benne, így csak könnyebb lesz átvészelni a fájdalmat és a sok kényelmetlenséget is. Gondolom én.
Most megyek, alszom egy kicsit, aztán holnap meglátjuk, hogy küzdünk meg az első anya nélküli délelőttel az új oviban.
Képek is lesznek majd, ha végre meglesz a szélessávú netünk, most csak Jani telefonján keresztül tudok netezni. Egyelőre nem tudom, mikor jönnek bekötni.

Most már az is elegendő lenne nekem, ha kisütne a nap, mert mióta itt vagyunk, talán ha kétszer pár percig sütött. Még ilyet! Na! :)

2008. szeptember 17. szerda

2008. szeptember 17. szerda:

"Ismerkedés a szendehelyi ovival
A napirend a következő a mostani csoportunkban: reggel viszonylag korán jönnek a gyerekek, általában sok vizuális tevékenységet ilyenkor csinálnak a gyerekekkel, mint pl. a festés. Ahogy megérkeznek, 2-3 gyerekkel leülnek festeni. 9-kor van a közös reggeli, előtte kicsit tornáznak nyitott ablaknál. Azután saját ülőpárnájukon a földre ülnek, és valamilyen kis mese következik, valamilyen eszköz segédletével (most pl. a három kismalac és farkas meséjét meséli az óvó néni.) Mese és játék után szabad játék következik, de ha valamelyik gyerek nem bír magával, akkor az óvónő ad neki feladatot, kicsit irányítottá válik a dolog. Kingával ez eddig nem volt gond, ő úgy tűnik, el tudja magát foglalni, még soknak is tűnt neki a kötött program. Jó időben, tehát ha nem esik, fél 11-kor kimennek az udvarra, és délig vannak kinn, illetve akkor már ebédelni kezdenek. Nos, eddig ismerem egyelőre a menetet, bár ebédig még nem jutottunk el, igaz a befizetésről is lemaradtunk, még az októberiről is, nem tudom, hogy lesz megoldva (az ebédet egyébként az óvoda mellől egy étteremből hordják, ahová én is be akarok kukkantani, jól fog jönni, ha néha napján lesz honnan ebédet hozni)
Szerda reggel sikerült pont reggelire odaérni. Hiába igyekeztem, keltem korán, a káosz a házban nagyon lelassított. Ráadásul a hasam miatt egyszerűen nem bírom már gyorsabban csinálni. Hála istennek most még bármikor mehettünk, csak én akartam volna korábban érkezni. Hát, nem sikerült, de azért így is jó volt. Egyből le is ültünk enni, Kinga, sőt Csilla is kapott egy adagot, noha nem fizettük be, ugye. (Csilla is velem volt, Janinak megint menni kellett reggel) Kinga nem evett sokat, egyből ment volna játszani. Emiatt volt rossz az időzítés, hogy pont kötött programra értünk oda. Alig tudtam fegyelmezetten az asztalnál tartani, majd a földre ültetni, hogy még megvárjuk a mesét. Azért sikerült, és a mesét élvezte, odakövülten hallgatta Szilvit. Inkább Csilluval volt nehéz dolgom ezután, ő aztán nem értette a szabályokat. Eljött a szabad játék ideje, így Kinga ideje is. Először hívott, hogy én is menjek oda vele a játékokhoz, de aztán mondtam, hogy nekem le kell ülni, és leültem a szoba másik végében. Nagyon jól eljátszott magában, csak amikor odatömörült a többi gyerek, akkor jött oda hozzám szipogva, hogy nem tud játszani. Elég sok hangos, élénk gyerek van, köztük pár olyan is, aki ismétli a kiscsoportot, mert nyáron vagy ősszel született, és Kinga tart a heves gyerekektől, noha itthon meglehetősen hangos tud lenni ő is. Az persze más. Ettek almát a gyerekek, Kinga nem, csak Csilla, totál meglepődtem. Ja, és sikerült új ovis jelet választani Kingának: sál lesz az új jel. Sokból már nem lehetett választani, a pillangót szerette volna nagyon, már régen, de az természetesen foglalt volt. A tulipán is tetszett volna neki, az is elkelt. Már úgy döntöttünk, hogy marad a régi csillag jele, csinálnak neki újat az öltözőben és mosdóban, de végül kedden az ovis megbeszélés után határozottan kiválasztotta a sálat, otthon közölte velem döntését, és azóta is nagyon meg van vele elégedve. Örömmel veszi, hogy a rajzaira már ezt rajzoljuk, ki is színezi. Rajzolt az első nap is az oviban, ez elég jól leköti, tetszett neki.
Fél 11 körül kimentünk a gyerekekkel az udvarra, de sokat nem tudtak csinálni, csak a betonon játszani, mert minden vizes volt. Továbbra is nyirkos, nedves idő volt, délután esett megint. Az udvari résznél Csilla fáradni látszott, Kinga is haza akart menni, így eljöttünk.
Kingának tetszett odabenn, nagyon bíztató volt a kezdés, annak ellenére is, hogy tudtam, hogy a jelenlétem megnyugtató volt számára.
Délután, koraeste, követve a régi napirendünket, sétálni indultunk. Ez még nagyon bennünk van, hogy megyünk játszira, hiába az udvar, ki kell menni világot látni. Nekem is jó, hiszen az utcánkba néha jön csak autó, olyankor egyből kapom fel a fejem, hű, ki jöhet errefelé. Na, nem mintha Pesten nagyobb lett volna a forgalom, vagy több időm lett volna bámészkodni, de mégis lehet érezni a különbséget. Ez nekem nem negatív változás, nagyon nagy megkönnyebbülés a csend és nyugalom. Idővel biztos ezt is megunom valamilyen szinten, de addigra valószínűleg nekem is lesz autóm, jobban ki tudok mozdulni a gyerekekkel, és hát én is elkezdek majd dolgozni. Akkor úgysem leszünk otthon annyit. Akkor már persze Diósjenőn fogunk lakni, de az is ugyanolyan nyugis hely, mint ez.

Este Jani meglepett, hozott nekem ajándékot, mert 3 éve ezen a napon volt a templomi esküvőnk és lagzink. A polgári előtte évben volt, hivatalosan ezt ünnepeljük. Ennek ellenére ő mégis vett nekem meglepit, emlékezett, hogy valamit kinéztem múltkor, amikor Kingának vettük a fülbevalót, és ott várakozott már 10 előtt a bevásárlóközpontban, hogy kinyisson a bolt, és meg tudja venni. Egy egyszerű gyűrűóráról van szó, több éves vágyam, és noha lehet olcsóbbat is kapni, valahogy sosem került rá sor. De most itt van, és én büszkén "divatozok" vele az oviban. Mert hétköznap túl sok más helyre nem megyünk.

:-D"

2008. szeptember 16., kedd

2008. szeptember 16. kedd:

"Reggel Kinga ivott gyümölcslét, ivott egy Actimelt, és hála istennek nem jött vissza semmi. Janinak ma nem kellett bemenni Pestre, így megbeszéltük, hogy Jani átmegy érte, elhozza hozzánk, és dél körül innen megy dolgozni, mert délutános volt. Minden király lett volna, de olyan lassan tudtunk és tudunk még most is elkészülni, hogy alig két órát volt csak végül nálunk. Semmit nem találok, mindenért fel kell mindent túrni, mire egy gyereket felöltöztettem, egy kisebb maratont legyalogoltam, ráadásul lépcsőkkel tarkítva. A dolgot nehezítette, hogy bejött a nem is kicsit hűvös idő, inkább hideg, a meleg cuccokat kellett előbányászni, azokat meg pláne nem tudtam hol vannak. Plusz Csillának a 80-as ruhák már kicsit kicsik, most váltani kellene 86-osra, abból is a melegebb verzióra, az is egy nagy feladat, hogy megtaláljuk, bár talán még az lesz az egyszerűbb, mert azokat korábban szépen feliratozva dobozoltam.
Jani ment Csillával Romhányba mamáért, én meg Kingával bementem az oviba, hogy akkor meglássuk végre, mi is lesz az ovival. Már a kapuban összefutottunk a vezetőnővel, aki nagyon közvetlenül le is tegezett engem, ami nem volt bántó, inkább meglepő. Utána a többi óvónő is simán letegezett, úgy beszéltek velem, mintha ezer éve ismernénk egymást. A vezetőnő, Szilvi meghallgatta a történetünket, és mondta, hogy befér Kinga a kiscsoportba. Igaz, hogy pont a kiscsoport a legnagyobb létszámú, bár azt csak év végére érik majd el, de kora miatt Kinga még nem mehet a középsőbe. 3 csoport van amúgy, és pont Szilvi a kicsik egyik óvónője. Az ovi nem egy modern épületben van, de minden szépen rendben tartott, udvara is jóval nagyobb a régi ovinkénál. A hiányzást itt sem nagyon szeretik, de végül is itt csak egy utcán kell lesétálni, sokkal egyszerűbben el tudjuk érni, mint Diósjenőt. Alapvetően igazuk van az óvónőknek abban, hogy az össze-vissza ovibajárás a gyereknek se jó, mert nem tudja, mire számíthat. A feltételeket elfogadtuk, így aztán Szilvi fel is írta az adatokat, majd megmutatta a csoportot és csoportszobát. Kinga egyből ment volna játszani, de megbeszéltük, hogy csak másnap jövünk, hiszen most nem is így készültünk. Egyébként Szilviről kiderült, hogy neki is 3 gyereke van, másfél év korkülönbséggel születtek, csak a legnagyobb most lesz 16 éves, 2 lány után egy fiú (van, akinek bejön…), és most júliusban költöztek a mi utcánkba, két házzal lejjebb. Aztán menet közben találkoztam a nagycsoportosok egyik óvónőjével, akiről gyorsan kiderült, hogy a férjével, aki szintén János, már találkoztak szombaton a költözés napján, mert pont a szomszédunkban építkeznek. Nagyon szimpatikus a nő, egyből ellátott hasznos infókkal, hogy lehet a védőnőt elérni, tippet adott gyerekorvosra, stb. (Szendehely nagy hátránya, hogy gyerekorvosa nincs, így vagy váci, vagy diósjenői vagy rétsági orvost választunk, lényeg, hogy jó szakember legyen, és vállalja, hogy ki is jön hozzánk, az nekem nagyon fontos). Találkoztam a nagycsoportosok másik óvónőjével is, aki korábban pont a mi házunkat akarták megvenni a tulajtól, de kiderült, hogy albérletbe fogja adni, majd találkoztam a nagycsoportosok dadusával, aki a házunk tulajának majdnem szomszédja. Tja, kérem, falun vagyunk már vagy mi szösz. Elég családias lett hirtelen a hangulat, ami nekem pont jól jött, hiszen nagyon sok kedves anyuka és kismama ismerőstől kellett a költözés miatt elbúcsúzni, és kicsit pótolja a hiányukat a felénk áradó kedvesség és befogadásra készség. De helyettesíteni persze sosem fogja, ez egy más világ.
Ja, másik érdekesség, hogy éppen most ballagott el egy Turi Kinga az oviból, minden óvónő nagyot mosolygott, mikor hallották, hogy Kinga is Turi, megvan az utánpótlás.
Otthon már várt minket Mama, hozott nekünk ebédet, nagyon jól esett. Az ebéd is, és a segítség is. Ebédnél kerültem Kingával nagy konfliktusba. Történt ugyanis, hogy hétfőn még nem, de kedden már össze volt kötve a dvd lejátszó a tv-vel. ráadásul megtaláltuk Kinga nagy kedvencét, a Némó nyomában dvd-t a költözés során. No, hát természetesen egyből nézni is kezdte, de emiatt nem akart asztalnál ebédelni. Mindenképpen az ágyon, tévézés közben akarta megenni az ebédet. A történethez még azt is kell tudni, hogy a régi lakásban nem volt külön étkezőasztalunk, hanem a konyhapultból alakítottunk ki direkt étkezőrészt. A döntést a helyhiány miatt hoztuk, ami szerintem nem volt rossz. Az evések így is a tévével egy térben zajlottak, és gyakran nézte Kinga tévét evés közben, amit én nem szeretek. Nagyon nehéz volt kizárni a ketyerét, főleg, hogy Jani is gyakran bekapcsolta. Most viszont, hogy elköltöztünk, és lett külön étkezőnk, és egy egyelőre nem saját, hanem kölcsön étkezőasztalunk, elérkezettnek láttam az időt, hogy elválasszuk az evést a tévézéstől. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, és hirtelen váltás lesz Kingának, de úgy gondoltam, rögtön az elején vezessük be az új szabályokat. El is mondtam Kingának, hogy ezentúl ezt szeretném. Próbáltam vele egyezkedni, hogy addig megállítjuk a dvd-t, onnan folytatja, ahol abbahagyta (ez mellesleg régen jól bevált, elfogadta), de nem most. Ő már nem is akart enni, csak mesét nézni. Volt egy halom hisztiszerű sírás, de nem engedtem. Végül egy kis kekszet evett (a kanapén, mese közben), majd az ágyában aludt két órát. Feltételezem, hogy gyenge volt a hányás miatt is. Este eljátszottuk ugyanezt. Nem akart vacsorázni jönni, nem akart fürdeni, hiába megengedtem, hogy folytassa a mesenézést. Evés, fürdés nélkül feküdt le.
Másnap reggeltől szó nélkül ült le az asztalhoz. Ha megy is a mese, megegyezünk, hogy megállítjuk, majd folytatjuk. Teljesen zökkenőmentes a dolog. Az egy más kérdés, hogy most többet nézi a tévét, mint szeretném, de el kell fogadjam, hogy most találtuk meg Némót, amit hónapok óta meg akar újra nézni, és nem tudta. Le fog ez is csengeni, ráadásul az oviprojekt is elkezdődött, azzal is kitöltjük majd a napokat. Ráadásul nekem kicsit haladni kell a pakolással, ezért, kicsit szégyellem, de örülök, hogy olykor valamivel le lehet Kingát ültetni, nem tudok most annyit foglalkozni vele, mint jó lenne. Összességében örülök, hogy megnyertem egy kisebb csatát, ami Kinga makacsságát tekintve nem is kis teljesítmény (a hétfői esőkabát-dolgot csúnyán elveszítettem, sajnos, de persze ő is rosszul járt, mert elmaradt a séta az esőben)"

2008. szeptember 15. hétfő

18-án este ezeket jegyeztem le az első napunkról:

"Janinak reggel menni is kellett egyből ügyintézni, majd Pestre dolgozni, ráadásul este 8-ra ért haza, úgyhogy gyorsan egyedül maradtunk a csajokkal. Plusz egész nap esett az eső, reggel szomorú látvány volt, hogy a Naszály és a körülötte lévő hegyek felhőben vannak. (A szép kis panoráma, ami annyira tetszett már az első ittlétkor is most sehol se volt) Délelőtt megpróbáltam a lányokkal sétálni menni, főleg, hogy pár dolgot venni is kellett volna, de nem jött össze, mert Kinga nem volt hajlandó esőkabátot venni. Elindultunk, de csak nem akart kötélnek állni. Még az első sarokig sem értem el, amikor már teljesen elázott a sapkája és farmerdzsekije, így vissza kellett fordulni. Hasonló okok miatt délután sem mentünk ki, így nem lett kenyerünk és gyufánk, amivel a tűzhelyt be tudtam volna gyújtani.
Sokat a pakolással nem haladtam, de nem is vártam, hogy sikerül. A nap „eseménye” este volt, mikor késő este Kinga felébredt, és hányni kezdett. Mindent kiadott magából, elsőre szinte mindent az ágyába, utána néha sikerült vödörrel odaérni. Éjjel ivott kis gyümölcslét, reméltem, hogy benne marad, a vizet nem akarta meginni. No, hát az sem maradt benne, így már majdnem hajnalban, elcsigázottan megkértem, hogy aludjon velem a mi szobánkban, mert nem bírunk ennyi sprintet levágni, vödörrel szaladni, és időben oda is érni. Ja, merthogy nem akart átjönni hozzánk, mert ott nincsenek hercegnők… Azért végül átjött, és csak egy kis incidens volt csak ezután, azt is gyorsan megoldottuk, és aludtunk tovább."

A költözés

Mikor ezeket a sorokat elkezdem lejegyezni, még nincs gyors internetünk. Az eseményeket azonban célszerű megőrizni az utókornak, ezért döntöttem úgy, hogy utólag töltöm fel ezeket a bejegyzéseket.

Kezdjük az elején, a költözéssel. 12-én, pénteken délután elvittük a lányokat anyósomékhoz, hogy este és másnap teljes gázzal tudjunk pakolni. Hazafelé jövet még vadásztunk egy kicsit Disney hercegnős tapétacsíkra, amit Kingának ígértünk meg, hogy felteszünk majd az új szobájuk falára. Na, azt nem találtunk, de hercegnős és Micimackós falra ragasztható matricákat igen, az is telitalálat lett. Muszáj volt kicsit ilyen életbevágóan fontos apróságokkal is elszórakozni, mert Kinga már beleélte magát, és, hát, reméltük, hogy segít valamennyire megszokni új kis birodalmukat.

Otthon majdnem éjjel 2-ig pakoltunk, Jani szerelte le a polcokat, amiket tudott, aztán 3-kor sikerült is lefeküdni. 6-kor keltünk szombaton, és folytattuk tovább. A költöztető autó 9-re jött volna, de jelezték, hogy késni fognak fél órát. Ez nekünk kivételesen jól jött, nyertünk még időt. Időközben befutott az öcsém és apukám, majd végül 10 körül a teherautó. Úgy számoltuk, hogy másfél óra biztos kell, hogy lepakoljunk mindent. Ebből lett 3 óra. Egy óra is elmúlt, mire elindultunk Szendehely felé.
Én ezen a napon voltam utoljára kis lakásunkban. Érzelmes búcsút vettem nagy hirtelen, és noha nem akarok most nagyon érzelegni itt, de azért kicsit összeszorult a szívem, hiszen első lakásunk volt, és bár nekünk kicsi lett, szerettem ott lakni, főleg a lakóparkot szerettem. Ezentúl teljesen más jellegű életünk lesz, és ezt bizony meg kell szokni, fel kell dolgozni. Új életünk azonban még szebb és jobb lesz, úgyhogy nincs semmi megbánás vagy hasonló.
A költöztető srácok nagyon korrektek voltak, szépen, rendezetten dolgoztak. Semmi nem ment tönkre, minden épen megérkezett új otthonunkba. Időközben Romhányból átjöttek anyósomék is a lányokkal. Onnantól kezdve vagy rajtam vagy Janin lógtak, volt, hogy Jani Csillával a karján hordta be a zsákokat. Őket persze nem érdekelte, hogy most sokat és gyorsan kell dolgozni, egy napig nem láttak minket, mi lettünk újból a sztárok. Illetve Balázs öcsém és Papa (apukáám) is értek el sikereket e téren, :) így azért sikerült megoldani a gyerekfelügyeletet is.
Estére átmentünk még Romhányba aludni, mert nem maradt már idő, hogy annyira előszedjük a dolgokat, hogy gyerekkel ott aludjunk.

Vasárnap Jani visszament Pestre, mert jó adag cucc ott maradt, apukámékkal karöltve még jó nagyot pakoltak. Külön hála nekik a kitartásért, segítségért, hiszen nem egy felemelő munka.

A tágas nappali és étkező megtelt dobozokkal és zsákokkal, rossz volt nézni. Vagy inkább belegondolni, hogy hova fog kerülni az a sok minden. Tudtam, hogy a csajok mellett nem sokra fogok haladni, és ez így is történt. Vasárnap este azért sikerült már ott aludni. Az első éjszaka egész jól telt. Kinga nagy örömmel feküdt le az új szobában, különösen, hogy a már említett matricákból került fel a falra. (érdekes volt, hogy lenn mindenki gőzerővel pakolt befelé, én meg a lányokkal matricákat kezdtem ragasztani a falukra. De mivel nagy sikere volt, azt hiszem, megérte. Én meg úgyse nagyon tudtam cipekedni, sőt, egyáltalán nem, legalább hasznosan telt az idő) Éjjel fel-fel sírtak, de vissza is aludtak. Mi végre ismét normális matracon aludtunk, hiszen kb. 3 és fél éve nem tudjuk használni a jó kis matracunkat, mert a kis lakásban nem fért el, nem volt külön szülői háló, és addig Romhányban várt ránk. Most is csak a földön van, de nekem már ez is szuper.
Így esett a nagy költözés, és azóta megkezdtük a mindennapokat új helyünkön.

Elkoltoztunk

Mivel lassu az internet most, mobiltelefonon keresztul, igy csak annyit irok most, hogy sikeresen átköltöztunk uj helyunkre. Van meg par dolog a regi lakasban, de azokat Jani mar gyorsan elhozza. Nem gyenge hetvege volt, foleg Janinak, apukamnak es ocsemnek, akik oroszlánrészt vállaltak a pakolásban, sot, csomagolasban is, de minden jol ment. Most teszteljuk, hogy megy az elso ejszaka az uj hazban. :)
Emellett a kicsinek nem nevezheto nappali es etkezo dugig van dobozokkal, zsakokkal, és egyelore fogalmam nincs, mikor pakoljuk ki oket. A lurkoktol nem nagyon lehet, Jani holnap megy dolgozni, be is kell mennie Pestre, ugyhogy nem tudom. Mindegy, valahogy majd megoldodik. Mi valoszinu elsetalunk az itteni oviba, és megprobalunk Kingának egy helyet intézni, amennyiben tetszik az ovi, és fel is vennék.
Ha lesz gyorsabb netunk, jelentkezem.

Ovis nehézségek

Az albérlet problémájának megoldásával gondjaink nem értek véget. Ma délelőtt felhívtam a diósjenői óvodát, hogy akkor mire jutottak velünk kapcsolatban. Mármint, hogy nem lesz helyi címünk, és hogy nem biztos, hogy minden nap be tudunk járni.
A vezető helyettes azt mondta, hogy vagy 5 napot járunk vagy semmit, ugyanis, ha kevesebb napot jár Kinga, akkor nem jó a kihasználtságuk, és nem kapnak pénzt a gyerek után. (nem értek hozzá, de nem azután kapják, hány gyerek jár oda?) Erre én mondtam, hogy nem hivatalosan gondoltam kevesebbet járni, hanem csakha úgy alakul a helyzet, hogy nem tudunk bemenni, mennyire probléma a hiányzás. A mostani ovinkban ugyanis 3 napot igazolhat a szülő, tehát egy kis náthát, köhögést lehet itthon kezelgetni, ha úgy látom jónak, ha lázas lesz a gyerek, és elhúzódik a betegség, akkor persze orvosi igazolás kell. Sőt, addig, míg nem tanköteles a gyerek, tehát nincs öt éves, ha szólok, hogy elutaznánk egy hétre, minden gond nélkül meg lehet tenni. Lemondom előre az ebédet, a következő hónapban kevesebbet fizetek, ha már amúgy befizettem azokra a napokra az ebédet. Szóval, teljesen korrekt a rendszer. Itt azt mondták, hogy nem lehet az ebédet lemondani, mert azt is ellenőrzik, és ha látják, hogy nem ebédelt a gyerek aznap, akkor igazolni kell, hogy hol volt. Tehát minden egyes nap hiányzásról orvosi igazolás kell. Megoldás lehet, ha nekünk jó, hogy az ebédet nem mondjuk le, hanem veszni hagyjuk, ha mégsem megyünk egy-egy nap. Tehát a pénzt is bukjuk, és még a kaját is kiöntik.
Nekem zúgott a fejem, semmi logikát nem láttam a dologban. Azt megértem, hogy vannak bizonyos szabályok, de egyelőre nagyfokú rugalmatlanságnak vélem az egészet. Kétlem, hogy minden nap jönne valaki, és ellenőrizné, hány gyerek ebédelt benn, és ha nem, megvan-e az orvosi igazolás. Gondoltam, hogy oké, valahogy eljuttatjuk a gyermeket minden nap az oviba, de tényleg, mi van akkor, ha kicsit csak pihentetni akarom, mert úgy érzem, elfáradt az oviban, maradjon egy napot otthon. Vagy van kicsi náthája, kúrálom otthon egy-két napig, ne kapja el a többi gyerek, ha nem muszáj, megengedhetem magamnak, hiszen otthon leszek a másik két lurkóval. Az itteni oviban ennek nagyon is örültek, hiszen kevesebb gyerek, nem fertőz, stb. Vagy nem tudok majd hazamenni Debrecenbe egy hétre, mint máskor néha tettük, mert szigorúan oviba kell menni. Mintha már tanköteles lenne. Egyszóval kis ellenérzésem van most az egész jenői ovival kapcsolatban.
A telefonbeszélgetés után értem be pont a mostani ovinkba, hogy elbúcsúzzunk az óvó néninktől, és megmondjam, hová küldjék Kinga törzslapját. Az óvó nénink hitetlenkedve hallgatta, hogy milyen rugalmatlan rendszer van itt, noha az ember azt hinné, hogy vidéken minden egyszerűbb. Felvetette, hogy hagyjak ki Kingával egy évet, jövőre úgyis fel kell, hogy vegyék, mert öt éves lesz azt követő januárban. Igen ám, csak Kingának hiányzik a közösség. Most is, amint beértünk az ovi udvarára, ahol éppen kinn voltak a gyerekek, Kinga el is vegyült. Találkozott Bencével, és már ott se volt. Mintha nem is több mint 3 hónap szünet lenne a háta mögött. Szóval, megszokta már, hogy közösségbe jár, most jó egy évre ki kellene vegyem, így még kapcsolatokat sem tud létesíteni, én meg nem tudom a kortársakat pótolni. Autóm nem lesz egy ideig, hogy ide-oda eljárjunk, tehát ilyen verzióban a vidéki élet nem túl izgalmas. Hiába, hogy kertes ház lesz, önmagában Kinga meg fogja unni.

Nehéz ügy. Nem küldik innen, Pestről Kinga törzslapját egyelőre sehova, én pedig gondolkozom egy más megoldáson. Valószínűleg beszélünk a szendehelyi óvodavezetővel, hogy nem tudják-e felvenni, feltéve, hogy ez rugalmasabb óvoda, mint a diósjenői. Ha nem jobb, akkor valószínűleg tovább próbálkozok. Ha Szendehely beválik, akkor lehet, hogy nem is váltunk jövőre, mikor felépül a házunk (ami, ugye, nekem fontos szempont lett volna, hiszen nagyon megviseli a kis embert ez a sok oviváltás), de akkor valószínűleg a többi gyermekem is oda fog járni, hiszen nekik is egyszerűbb a beszokás, ha nagyobb tesó jár oda. Meg ha én is elégedett vagyok velük, akkor pláne nem váltunk. Csak aztán Kinga 3 év múlva iskolába megy, valószínűleg Diósjenőre, és jöhet több év ingázás. Ez így nagyon macerásan hangzik. Ezt elég lett volna középiskolás korban kezdeni. Az időm nagy része a gyerekek szállításával telne el, pedig nem lenne muszáj. Azért nem akartam ennyire megbonyolítani az életünket. Most se lenne baj, ha meglenne a diósjenői albi, de ezen persze kár már filozofálni.

A diójenői vezető helyettes egyből lelkesen ajánlotta, hogy próbáljuk meg Szendehelyet, ami megint fura volt: kicsit mintha lerázni akart volna minket. Mikor mondtam, hogy nem sok az esély, hogy év közben felvegyék, csak annyit mondott, hogy hát, előfordulhat, de érdemes megpróbálni. Szerintem nem érdekelte a dolog, mi lesz velünk, oldjuk meg, őt kötik a szabályok. Jani most menne be hozzájuk, hogy újra megkérdezze, hogy miért ez az akadékoskodás, én meg próbálom lebeszélni. Egyelőre nincs értelme, csak talán még kevésbe kedvelnek majd minket. Ha meg oda kell mégis járni, nem biztos, hogy jól fog jönni.

Még egy megoldás lehet, ha nem tudják most felvenni Szendehelyre (amire év közepén jó esély van), hogy kihagyunk egy évet, de esetleg bejárhat 2-3 napot pl. a szendehelyi oviba, esetleg úgy, hogy fizetünk érte. Ez persze nem hivatalos, ebbe nem tudom, mennyire megy bele egy ovi. Megkérdezni meglehet. Így is el kell válni attól az ovitól, ez a nehézség megmarad, de legalább járt közösségbe Kinga. Ettől otthon is eleget lenne, össze tudna jobban csiszolódni a két húgával. Csillával lassan tudnak majd együtt játszani, és legkisebb húgával is lenne annyit, hogy olyan szoros kapcsolat alakuljon ki köztük, mint most Csillával. Vagy legalább nagyjából, hiszen nagyobb a korkülönbség.

Ez az egész azért is olyan bosszantó, mert a szülés előtt elkezdhettünk volna ismerkedni az új ovival, hogy szülés után már könnyebb legyen. Még ez is kicsit sűrűnek ígérkezett, de most már nincs meg az ovi sem, még ezzel is szórakozhatunk, hogy valamit kitaláljunk.

No, majd próbálok beszámolni, hogy mire jutottunk. Holnaptól kezdünk pakolni, dobozolni, hétvégén költözünk végleg. Jövő héten igyekszem intézkedni személyesen is ez ügyben.

Romhányi vasárnap

Költözés előtt még egy napra leugrottunk Romhányba, főleg, mert Kinga nagyon akart Zorkával játszani. Nos, egyből jól lefoglalták egymást. Ilyenkor hitetlenkedek, hogy Kinga milyen szépen eljátszik a kortársakkal, hétköznap meg simán széttépi az idegeimet, otthon a négy fal közé bezárva. :)

Csilla Zalánnal, Zorka tesójával cicalesen. Éppen 10 hónap a korkülönbség.



Zalán magánpancsiban. HAngját nem lehetett hallani jó ideig:



Egy régi babakocsival. Hiába a mai álom játékkocsik, két lányom megint jól össze tudtak kapni ezen a régin. Itt éppen Csilla a nyertes:

Kinga rátalált a felfújható úszódeszkára. Roppant élvezte. Kár, hogy egész nyárom csak kerülgettem a strandokon ezt a dolgot, és nem vettem meg neki, pedig lehet, hogy jó lett volna. Késő bánat, idén spóroltunk legalább, jövőre meglátjuk, kell-e még. Jövőre szívesen járatnám már úszótanfolyamra. Triatlonos múltam miatt is bennem van, hogy egészséges dolog az úszás, meg amúgy is nagyobb biztonságban van az ember, ha tud úszni. Én is nyugodtabb vagyok, ha tudom, hogy legalább az alapok megvannak. Most annak is örülök, hogy a vizet szereti, és örömmel lábtempózott a medencében Jani unokatestvérééknél. :)

A nagy kánikula után esős hétfővel vágtunk neki utolsó hetünknek PEsten. Jöhet a dobozolás, pakolás ezerrel. ÉS elvileg tegnaphoz négy hétre itt a legkisebb leányzó. Már nagyon várom. :) De hamarabb azért ne jöjjön, remélem, ő is kivárja az idejét. Én türelmes vagyok.

Fülbevaló, kókuszpólya és állatkert

Ez az utolsó budapesti hétvégénk, amikor még viszonylag könnyű szerrel elérhetünk pesti célpontokat.
Elsőként eszembe jutott, hogy el kellene intézni harmadszülött leányunk fülbevaló kérdését. Mindkét lány még a kórházban megkapta a fülbevalóját, most is így tervezem. Kingával már megbeszéltük, hogy az ő elölkapcsos fülbevalóját adjuk a picinek, és ő kap egy „nagylányos” újat. Minekután elméletileg éppen mához egy hónapra születik meg a pici, és a költözés miatt nem sok időnk lesz, jó ötletnek tűnt elintézni a feladatot.

Elindultunk hát a Westendbe, menetközben hozzánk csapódott az öcsém is, aki nem messze onnan lakik. Ebédeltünk egyet, majd az első ékszerüzletben le is zajlott a vásárlás. Kinéztem Kingának egy nagyon szolid, pillangó alakú kis fülbevalót. Igen ám, de ő meg kiszúrt egy kék-rózsaszín közepű, szív alakút, és onnantól kezdve nem lehetett rábeszélni az enyémre. Ő nyert, mi meg mellesleg 4000 Ft-ot, mert annyival volt olcsóbb az övé. Szerencsére 25%-os kedvezmény is járt a pici ékszerre, úgyhogy mindenki elégedett volt, elég olcsón megúsztuk. Kinga nagyon örült, és tudtam, hogy nem vette volna fel a pillangósat, pedig nagy kedvence most a pillangó, szeretné, ha az új oviban az lenne a jele, amit persze nem tudok garantálni, és mégsem fogadta el a pillangós fülbevalót. Most szokja, hogy nem szúr-e alvásnál, mert ez már az átdugós fajta. Az ő régi fülbevalóját pedig szépen megtisztítjuk, és várja következő tulajdonosát.

Íme, a szerzemény:

A Westend előtt bementünk egy közeli bababoltba, amit én nagyon szeretek, csak amúgy sosem esik útba. Sikerült beszerezni egy kókuszpólyát, aminek segítségével talán Kinga is könnyebben tartja majd legkisebb húgát. Nem nélkülözhetetlen dolog természetesen, de boldoggá tette Kingát. (Este meg is jegyezte, hogy ő már nem tudja kivárni, hogy megszülessen a pici baba, de meggyőztem, hogy nem túl jó, ha sokkal hamarabb érkezik.) Neki is találtunk vékony, átmeneti sapkát a közelgő őszre (az egyik pillangós, nagyon tetszett neki… no comment), és Pocakzita is kapott egy vékony sapkát, mivel főleg vastag sapkánk van, lévén mindkét lány téli születésű. Itthon a pólyát kipróbáltuk egy játék babával, és olyan jó kis csihi-puhi veszekedés alakult ki a lányok között érte, hogy győztem diplomáciai képességeimet latba vetni! Aztán inkább elpakoltam, hogy még egyben legyen, mire tényleg szükség lesz rá. Amúgy ez az első babakelengye a sapival együtt, amit a pici kapott, de valószínűleg oltári sok mindent nem kell már neki beszerezni. Azért egy pici új neki is járt.

Csilla, amikor éppen megszerezte a pólyát a babával:

Délután elmentünk az Állatkertbe, ami elég felemásra sikeredett. Az elején kibéreltünk egy húzható kiskocsit, amiben tök jól elutaztak egy ideig, aztán vita kerekedett, hogy ki kit húzzon. Annyira elegünk lett, hogy visszavittük a kocsit, még elmentünk megnézni az elefántokat és a zebrákat, de már nagyon fáradtnak bizonyultak, úgyhogy hazamentünk. Nekem nagyon melegem volt, amiatt is, mert hosszú farmerban voltam (a vékonyabb terhesgatyóim kezdik megadni magukat-3. terhességemet szolgálják ki, na, igazán nem meglepő), meg azért érezni a plusz két kilós gyereket és pár kiló súlyfelesleget is. Összességében nem volt egy sikertörténet ez az állatkerti látogatás, de nem sikerülhet minden tökéletesen.

Itt még minden oké, mindenki hepi:

A nagy majomkezek és Csilla:

Albi, most már tuti, és ovi, ami nem tuti?

Jani elment ma délután, és aláírta a szerződést az albérlet tulajdonosával, ami azt jelenti, hogy megvan az albi. Elméletileg még így is járhatunk pórul, még akkor is, amikor már ott lakunk, de azért talán nem kell ennyire sötéten látni a világot.

Akkor milyen is új, leendő otthonunk. Szép nagy családi ház Szendehely olyan részén, ahol mostanság is épülnek új házak, viszonylag új parcellázású terület. Alá van pincézve a ház, van egy földszint és egy emelet. A földszinten van egy kamra, mellette egy kisebb fürdőszoba egy zuhanytálcával. Rendes a tulaj (aki amúgy építési vállalkozó, minő érdekes fordulat egy építkezés előtt család számára), vállalta, hogy szerel fel vagy paravánt, vagy függönyt a tálca köré, mert nincsen semmi. Nem biztos, hogy nagy dolog, de úgy is hagyhatta volna, hogy csináljuk meg magunk, ha akarjuk. Az ember az előszobából egy nagy étkezőbe ér (ahol elfér majd a már a felépült házunkba tervezett, és megrendelt étkezőasztal). Az egyik oldalán van a konyha, két, párhuzamos munkafelülettel. A konyhabútor két oldalt ugyan különböző, mert a régi tulajok egy válás során megosztották a konyhabútort, de ez nekem mindegy, jó állapotban van minden. A tulaj pluszba megcsinálja nekünk, hogy a mosogatógép is beköthető legyen. (tja, az úrinő már élni sem tud nélküle!) Az étkező másik oldalán egy hatalmas nappali van, ahonnan egy keskeny terasz visz le az udvarba. A nappali előnye, hogy a jelenlegi nappali bútorunkat is be lehet talán illeszteni, ami nagy szó, mert ide méretre készült, és fogalmunk nem volt arról, mit kezdünk a szekrénysorral költözés után. Ráadásul a lányok játékainak is lesz hely, bőséges játszótérrel, ami szintén nagy előny. Amúgy az egész ház teljesen felújított, szépen ki van festve, padlófűtéses. Az emeleten van 3 szoba, kettőből erkély nyílik szép kilátással a Naszály hegyre. Nem hiszem, hogy sok alkalom lesz, hogy nyugiban ott ücsörgünk, és gyönyörködünk benne, de nem rossz, ha az ember szépet lát, mikor a redőnyt felhúzza. Van fent egy nagyobb fürdőszoba fürdőkáddal, szépen csempézve, és még egy kisebb szoba, aminek nagyon megörültem, mert be lehet egy csomó dobozt ideiglenesen hajigálni oda, és szép lassan ki lehet őket onnan üríteni. A mindennapi életünket a dobozhalom nem fogja zavarni, a szülésig nem hiszem, hogy sokat ki tudunk pakolni. Egy szobában elfér a két „nagy” haramianő, a másikban mi a picivel. Egy marad dolgozónak, vendégszobának. Szóval, tiszta luxus a jelenlegi körülményeinkhez képest. A tulaj csinál még nekünk valamiféle ajtót a földszinten, hogy a gyermekek ne mászkáljanak fel állandóan az emeletre.
Az udvar is rendezett, a tulaj az öntözőrendszert is megcsinálja még, hogy azzal se legyen gond. Jövő héttől bármikor költözhetünk. Konkrét tervünk nincs, az tuti, hogy én a két csajszi mellett nem tudok napközben sok mindent csinálni, Janinak rohangálni kell sokat a hét elején, plusz még ultrahangra is el kell menni. Csütörtökön és pénteken szabin lesz, úgyhogy a költözés nagy részét ebben a négy napban fogjuk megcsinálni. Jó lenne kiüríteni a lakást hét végére.

A másik dolog, hogy felhívtam a diósjenői óvodát, hogy mennyit változtat a helyzetünkön, hogy nem rendelkezünk helyi címmel egy ideig. Elvileg nem gond, volt már bejáró gyerekük. Aztán kérdeztem, hogy nagy gond lesz-e, ha időnként csak 3-4 napot jár Kinga oviba. Az itteni ovinkban ez nem volt gond, egy-egy napot szülő igazolhatott, hiszen nincs Kinga 5 éves, nem a kötelező egy óvodai évében jár. (Megjegyzem, talán még örültek is az óvónők, ha kevesebb gyerekre kellett vigyázni) Azért kérdeztem meg, mert nem biztos, hogy minden nap át tudunk vele járni. 12 perc ugyan az ovi a háztól, de autóval és a 2-es úton. Ha nekem nem lesz még autóm, akkor tudjuk vinni, ha Jani otthon dolgozik. Busz van ugyan, de ha mindhárom gyerekkel nehezen fogok egy ideig átbuszozni. Erre már azt mondta a Kinga óvónője, aki a vezető helyettes is egyben, most derült ki, hogy megbeszéli vezetővel, és telefonáljunk jövő héten. Mikor letettem a telefont, már nem tudtam, hogy akkor most mégis van valami probléma vagy mi. Ki ne találják nekem, hogy Kinga nem járhat oviba, mert szívrohamot kapok. De remélem, csak én parázom túl a dolgot. Gyorsan lenyugtattam magam, hogy ha mégis ez lenne a helyzet, akkor is megoldjuk valahogy, hogy járhasson kicsit közösségbe. Mert nemcsak az a lényeg, hogy nekem mennyire lesz könnyű otthon 3 pici gyerekkel, hanem miatta is. Pár napja rendszeresen kérdezgeti, hogy ki jár már oviba, és látszik rajta, hogy hiányzik neki a társaság.

Ma itt voltak nálunk Bencéék, Kinga (volt) ovis társa, legjobb barátja, a két éves húgával és anyukájukkal. Nagyon örült Kinga, nagyon jól eljátszottak, hiába, egy 3,5 éves életében már fontosak a kortársak. A minap ki is jelentette, hogy menni akar oviba, mert Csilla állandóan elrontja a játékát. És ez az esetek 90%-ban így is van. Meglátjuk, hogy alakul az oviügy. Az albi is elrendeződött.

Albi

Délután tettünk egy kis kiruccanást, és megnéztünk 3 potenciális albérletet. Először Vácon kezdtünk, majd Szendehelyre mentünk át, végül Vácon fejeztük be a körutat.

Az egyikre rábólintottunk, nagyon tetszik, és érdekes volt látni, hogy a lányok önkéntelenül is elkezdtek ott rohangálni, visongani, jól érezték magukat, míg a másik két helyen csak néztek körbe, egyből az ajtó felé mentek volna.

Holnap megy Jani aláírni a szerződést. Ha nem baj, addig nem árulom el, hogy melyik, milyen és egyebek, most már csak babonából sem. Akkor talán már biztos lesz a dolog, és lehet róla beszélni.

Zita

Késő este kimondtuk végre az áment születendő gyermekünk nevét illetően: Zitának fogják hívni. Nem volt semmi harc, vitatkozás. Csak megkérdeztem Janit, hogy akkor lehet-e a Zita, mert kismillióan kérdezik meg naponta, és mindig azt válaszolom, hogy nagy valószínűséggel Zita, de azért még… Nos, nem gondolkodunk tovább, mert ez elég régen eldőlt amúgy is.

A Zita névről ezt írja a Magyar utónévkönyv:
„A magyarba a német nyelvből került, ott a Felicitász becézője, és c-vel ejtik. Az olasz Zita név is c-vel ejtendő, és a hajadon jelentésű zita, citta szóból származik. Ritka. Névnap: ápr. 27.”

Legalább ez is egy újabb biztos pont az életünkben. ::::)))

Kiegészültünk, de feje tetején a világ

Jani rendben megérkezett szombat délután. Ugyan egy órát késett a gép, de így is el tudtunk indulni Debrecenbe, ahogy megjött. Az osztálytalálkozóm elejét lekéstem ugyan, nem tudtam a többiekkel elmenni a gimibe, de a vacsira lazán odaértem. Nagyon örülök, hogy sikerült elmenni, hogy ott lehettem. Nem voltunk sokan, de nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy jót beszélgettünk, nevettünk sokat, és végre ismét megehettem nyugodtan egy vacsorát.
Másnap átmentünk Hajdúszoboszlóra strandolni, ahová mamáék is megérkeztek még előző nap nyaralás céljából. Kicsit fárasztóra sikeredett a nap, mert Kinga sokat nyűgösködött, sokára találta meg, hogy mi tetszik neki. Janinak az időeltolódás okozott nehézséget, el is kellett küldeni egyszer aludni kicsit, mert ramaty állapotban volt. Csilla viszont nagyon élvezte a fürdést, az egyik medencében nem is hagyta, hogy fogjam, állig érő vízben menetelt, a mellettünk szóló zenére rugózott, táncolt. Mindenki nagyon fáradt volt, mire hazaindultunk. Azt hiszem, ezzel a strandolással idén le is zártuk a strandszezont, ami minket illet.
Hétfőn délután jöttünk haza Debrecenből, és az igazi izgalmak ezután kezdődtek.
Jani felhívta a leendő albink tulajdonosát, hogy érdeklődjön, mégis milyen ütemben kezdhetünk kiköltözni. Hidegzuhanyként ért a hír, hogy előtte héten pénteken eladták a lakást!!!!!!!!!!!!!! ÉS erről még csak nem is szóltak!!!!!! Júniusban fixáltuk le, hogy megyünk. Augusztus közepén mondták, hogy minden OK, mehetünk. Csak azt felejtették el közölni még júniusban, hogy azért ők tovább hirdetik a lakást eladásra. Azt hittük, hogy a kezdeti dilemma, hogy eladják vagy kiadják a lakást, eldőlt az albérlet irányába. Nem tudom, mikor akartak szólni, hogy nincs lakás, ahová mehetünk. Nekünk innen szept. 15-ig kellene kiköltözni. Nem hallottam, hogy Jani mit mondott a nőnek, mert bevonult a kisszobába, hogy nyugodtan telefonálhasson, de saját bevallása szerint nagyon csúnyát. Meg is kérdezte a nőtől, hogy arra nem gondoltak, hogy velünk mi lesz (legalább szólhattak volna)? Válasz: Ja, háááát, ők arra nem gondoltak.
Jó, Először nevettünk, ilyen nincs. Aztán én felhúztam magam, és szerencséjük, hogy személyesen nem kell találkoznunk, mert hivatalos teendő nincs velük, nem tudom, én is mit mondtam volna nekik. Utána a sírógörcs kerülgetett. Mert eddig sem tűnt jó bulinak a terhesség 35. hét elejére tervezett költözés, de hogy nincs hova, hát ez még rosszabb. Végül nagy levegőt vettünk, tenni ellene nem tudunk semmit, inkább próbálunk a tettek mezejére lépni. Csütörtök délután 3 lakást illetve házat nézünk meg, kettőt Vácon, egyet Szendehelyen. Muszáj gyorsan cselekedni. Valamelyik csak jó lesz, bár kicsit még sírok, hogy nem Diósjenőn vannak, távol mind a leendő ovinktól. Így még macerásabb lesz bejárni, de ezt is megoldjuk majd valahogy. Szóval, ez van.
Közben Kinga kezd eszmélni, hogy költözünk. Ma este sokat pityergett, hogy ő inkább ebbe az oviba akar járni, nem akar költözni. Nem lehetett megvigasztalni. Nem lesz egyszerű menet vele: új település, lakás, ovi, újabb kistestvér. Ájjáj. Ebben a nagy bizonytalanságban már csak annak örülök, hogy nem váltottam szülész orvost és kórházat. Legalább ott tudom, mire számíthatok.

Csak hogy valami jó is történjen

Végre tudok írni kicsit kellemesebb dolgokról is. Nemcsak hisztikről, veszekedésről, szétesettségről, depiről és hasonlókról, hanem hogy tegnap délelőtt két leánykám milyen szépen eljátszott egymással, és én, ha nem is ellazultan és kényelmesen, de két adag kaját meg tudtam csinálni, így ma nem kellett főzni. Együtt babáztak, Csilla főleg figyelte Kingát, ahogy etetéshez rendezi be a babát, közben nagy adag pattogatott kukoricát burkoltak be. (Csillának „kukodi” a kukorica, a krokodil meg talán „kokodi”) Volt néha egy-egy felvisítás, de én is kisimultabb idegekkel tudtam a problémát kezelni. Délután ugyan nem jött össze a 2. napja elhalasztott Bence-köszöntés, mert 7 órakor írt az anyukája sms-t, hogy mindjárt hazaérnek, én akkor meg már nem mentem bele egy gyerekbuliba. Így is majdnem negyed 10 lett, mire Kinga elaludt, pedig siettem mindennel, de egyedül akkor is lassabb az esti procedúra. A kellemes nap estéje kellemetlenül végződött: már mentünk volna aludni, mikor Csilla az ölemben, a fürdőszobában levett a polcról egy karkötőmet, aminek közepén állt egy kis parfümös üvegcse. Leesett a földre, nem tört el, de végigpattogott a kövön, és az a pár milliliter parfüm szétcsapódott mindenhová a fürdőben. Na, ez kicsit eldurrantotta az agyam, mert nyertem egy jó kis takarítást estére. De legalább most kellemes illatban úszik a fürdőszoba.
Ma délelőtt aztán megesett a Bence-köszöntő buli, elmentünk hozzájuk, Kingáék játszottak, bár leányom gyakran megsértődött dolgokon. Szerintem hamarabb ébredt reggel a kelleténél, ezért némileg antiszoci volt. Meg is ebédeltünk náluk, minden gyerek jól evett a maga elvárható kapacitásához képest, ami a társaságnak tudható be. Alvásra hazajöttünk, de ez csak Csillát érintette, Kinga nem volt hajlandó. Jót társasoztunk kettesben, majd ismét a jó öreg játszótér felé vettük az irányt. Tegnap este tudatosult bennem, hogy akármennyire is macerásnak tartom a játszóterezést, jobb, ha megpróbálom még élvezni, mert ezeket az útvonalakat még kb. két hétig járjuk, aztán jön a csendes falusi élet. Ott teljesen máshogy fognak telni napjaink. Bevallom, kicsit összeszorult a gyomrom, hogy nem leszünk-e túlságosan elzárva, de aztán rájöttem, hogy évek óta vágyom a csendes életre, Kingának az oviból úgyis lesznek barátai, és hogy ha jobban belegondolok, itt, a játszótéren sem tudtam olyan borzasztóan elmélyült kapcsolatokat kialakítani, hiszen ahány gyermekem, annyi felé fut. Így mindent lehet, csak trécselni nem. Három gyerek mellett meg lesz dolgom elég, elmegy a nap a teendőkkel. Ha pedig meglesz a vezetési rutin, én is jobban ki tudok mozdulni, illetve, ha felépült egyszer a házunk, akkor ígéretet kaptam egy saját autóra. Már ha nem az adósok börtönében tengetjük addigra életünket. Haha. Na, szóval, csak semmi pánik, más élet lesz, ami új lesz valamennyire, de megszokjuk, és kihasználjuk minden előnyét.

És akkor aztán jött a délután fénypontja: beszéltem Janival, már készülődött a repülőtérre, magyar idő szerint este 8-kor szállt fel San Franciscoból. Kb. mostanság landol Chicagoban, onnan Frankfurt, majd Budapest. Holnap délután lesz, mire ez megvalósul, de azt hiszem, ezt már fél lábbal is kibírjuk. Én pedig megpróbálom addigra útrakészre varázsolni a csapatot, hogy Debrecen felé vegyük az irányt, amint Jani hazaér, és talán még a 10 éves érettségi találkozóm végére odaérek. (mert mikor lenne, ha nem éppen most?) Ehhez kell, hogy ne késsen Jani gépe, de most is fő az optimizmus, aztán meglátjuk. Ámen.

Hisztik, gyerekbánatok

Soha nem látott hisztit vágott le Csilla este. Amúgy is nehéz napja volt, mert alig volt hajlandó enni valamit, tehát ez is közrejátszhatott. A játsziról jöttünk haza, ma kicsit később, már fél 8-kor. Gyanítom, hogy meglehetősen éhes lehetett ekkorra, de ez még azért nem volt elég indok a produkcióra. Bement a sötét lakásba, és keservesen kezdte hívni az apját. Ilyenkor gyakorlat szerint már otthon van, ezért a tudatos keresés. Persze Apa sehol. Csilla elkezdett nagy könnycseppekkel sírni. Odajött hozzám, kivette a szandálját a kezemből, földhöz vágta. Mikor bementem a nagyszobába átöltözni, kitépte a kezemből a pólót, nem engedte felvenni, elcipelte magával, hogy nehogy otthoni ruhát húzzak, hanem maradjon a „kimenős” ruha. Kiment az előszobába, próbálta a szandiját visszahúzni. Ez nem sikerült, ezért csak úgy zokniban odament az ajtóhoz, és a kulcsot babrálta a zárban. Közben persze borzasztóan sírt. Kérdeztem tőle, hogy „Mész apához?”, és csak bólogatott, és dühösen levetette magát a földre. Kezdtem nagyon megsajnálni, hiába magyaráztam, hogy jön apa nemsoká, ezt nehezen érti meg egy 20 hónapos gyerek. Próbáltam magamhoz ölelni, de csak elhúzódott, és sírt tovább. Már én is a sírás határán voltam, mert nekem is nehéz, amikor a legnehezebb napszakban, este nincs otthon Jani, meg amúgy is hiányzik, de én természetesen próbálom fegyelmezetten elviselni a dolgot. Végül sebbel-lobbal kentem nekik egy-egy palacsintát, azt nagy nehezen elkezdte enni Csilla, és szép lassan megnyugodott, felszáradtak a könnycseppek. Hű, de rossz volt! Azért apás is a lelkem, az kiderült.
Reggel is kereste Janit a szokásos durcával, mikor nem találta az ágyában, és ráadásul, míg Kinga fel nem ébredt, (ma majdnem negyed 10 volt már!), tiszta antiszoci volt. Nem evett, állt a kisszoba ajtóban, hívta Kingát, stb. De bezzeg mikor elsőszülöttem felkelt: simogatás, örömteli „kingázás”, kurjongatás ezerrel. Kinga meg azt sem tudta még, hol van, csak húzódott el Csillától nagy kómásan. Jó volt látni a nagy szeretetet. :)

Ma délután úgy volt, hogy megyünk Bencéhez, Kinga kis barátjához, felköszönteni névnapja alkalmából. Az utolsó pillanatban lemondták, mert jött az egyik nagymama hozzájuk. Na, akkor meg Kingát nem lehetett felmosni a bánattól. Hiába próbáltam meggyőzni, hogy a játszin biztos találkozik valakivel, akivel jól tud játszani, nem érdekelte. Aztán persze rövidesen összefutottunk Dzsamival, akivel olykor tényleg nagyon jól eljátszanak, de ő éppen egy másik kislánnyal, Emmával játszott. Kinga nézte őket, és mondta, hogy ő Dzsamival szeretne játszani. Kérte, hogy én kérdezzem meg, hogy játszhat-e velük. Én visszahárítottam a feladatot rá, és mikor Emma nem volt ott, Kinga „lecsapott” Dzsamira. Utána együtt játszottak. Számomra továbbra is furcsa érzés, hogy Kinga ilyenkor már elfelejt engem, és teljesen jól elvan a vele egykorúakkal. Egyszer-kétszer kellett szólni, hogy valami butaságot ne csináljanak, és kész. Sajnos, Csillát nehéz volt lekötni, a végén a pocakomon kényelmesen elüldögélve szemlélte az eseményeket. Még jó, hogy egyre nagyobb, van hova ültetni a gyerekeimet. :-S

Jól elvagyunk

Egyelőre egész jól viseljük a Jani-apa nélkül eltöltött időt. Már 5 napon túlvagyunk, és nem mondom, hogy kisimultak az idegeim, de azért megy a dolog. Csilla ugyan minden reggel sírós hangon hívja az apját, mikor meglátja az üres ágyát, meg földhöz vágja durcásan a kezében lévő játékot, aminek én nagyon „örülök”, mert felébresztheti Kingát, és én is kómás vagyok. Neki még nehezen tudom megmagyarázni, hogy mikor jön haza. Kingával rajzoltunk kis holdakat és csillagokat, amikből minden reggel lehúzunk egyet, jelezve, hogy eggyel kevesebbet kell aludni apa érkezéséig. Ugyan minden napszakban húzna le egyet, én sem bánnám, ha ilyen gyorsan menne, de ki kell várni a dolgokat. Hasznos oldala a helyzetnek, hogy Kingával tanuljuk a földrészek közti különbséget: mikor mi felkelünk, Apa éppen fekszik le, mert a Nap „átjött” hozzánk, és délután fordítva. Akkor már félig Apánál van, nálunk már nem nagyon, Apához „költözik” Nap, és reggel lesz.

Vasárnap voltam elég mélyponton, átaludtam volna a napot, sokat sírtam, alig bírtam a teendőket megcsinálni. Nemtom, mi a szösz volt, szét tudtam volna robbanni. Minden olyan monoton volt, Kinga megint nem aludt délután, estére totál nyűgös lett. Annyi jó volt, hogy a játszin találkozott a kis barátjával, Bencével, jól kijátszotta magát.

Hétfőn délelőtt már túltettem magam ezen a depiféle marhaságon, kellemesen telt a játszóterezés. Elkísért minket a fölöttünk lakó Juditka is. Csilla talán megint hamarabb barátkozott, mint Kinga, de a végére Kinga is belejött. Csillának csak „néni” maradt Juditka. Este is összetalálkoztunk a ház előtt, Kingával elültettek egy növényt, amire Kinga nagyon büszke. Ma is többször megcsodálta, nagyon tetszett neki a kertészkedés. Ez az, amit én nem tudok vele megcsinálni, mert szinte sosem tudom Csillát másra bízni, Csilla meg még nem elég nagy ilyesmihez. Úgyhogy hiába bennem is a sok ötlet, benne is a nyitottság, csak kevés valósul meg. Mikor Csilla délután alszik, akkor meg rám is rám tör az álommanó, valószínűleg a 3. harmad hatása ez is, mert ez jó ideig nem volt. Csak persze Kingától nem tudok aludni, hanem csak kínlódunk egy adagot.

Hétfőn este Szilvi barátnőm is beugrott, és meglepő módon, Csilla a vége felé szívesen elüldögélt az ölében. Csilla a „Kaví” nevet ragasztotta Szilvire, amin csak nevetni tudtunk. A „kaví” elvileg kávé nála, talán azért, mert Szilvi megivott egy kávét… De egyértelmű volt hamar, hogy Szilvire gondol, úgyhogy ez van. Szilvi kaví lett.

Ma délelőtt megjártam velük az Interspart gyalog, fellépős babakocsival. Gyors tempóban is majdnem fél óra, csak oda, így talán több is lett, pedig jól haladtunk. Nem mondom, hogy nem lógott a nyelvem. Meg is fogadtam, hogy amint nem lesz pocakom, és vidékre költözünk, volán mögé ülök, mert ez nem megy. Most is ott áll parlagon az autónk, simán meg lehetett volna vele csinálni a bevásárlást, sőt, egyéb programot is lehetne szervezni, nem lenne olyan bezártság érzésem. Délután Kinga nem aludt most sem, de nyugisan eljátszott, és én sem voltam álmos, kicsit összekaptam a konyhát. Balázs öcsém jött este újfent, hozott nekünk dobozokat a költözéshez. Ez nagyon rendi volt tőle, még az is lehet, hogy összeszedem magam, és holnap este bedobozolok egy adag ruhát. Csilla teljes extázisban rohangált le-fel, mikor Bali megérkezett. Közös megegyezéssel Balázs el is ment fektetés előtt, mert félő volt, hogy Csilla nem lesz hajlandó aludni menni. Így végül is gond nélkül elaludt. Most viszont pihizni kellenne, mert lehet, hogy holnap is nagy gyalogtúrára kell menni a lurkókkal, jó kis ügyintézéssel egybekötve, továbbra is szükség lesz erőre, lelkesedésre.

Apróságok

Apa nélkül nem nagyon tudunk sehova sem menni, egyrészt, mert ő a sofőrbácsi mindig, másrészt nekem már strapás két sajtkukaccal plusz pocakkal egy ilyen manőver. Így kitaláltuk, hogy Balász öcsém jól meglátogat minket. Mióta Pesten dolgozik, nagyon nem is tudott jönni, és ennek már 5 hónapja. Szóval, itt volt egész délután, együtt ebédeltünk. A lányok láthatóan nagyon örültek neki, és megint Csillán kellett meglepődjek, mert azt hittem, hogy meg lesz szeppenve, de nem. Kis ideig figyelte Balázst, aztán emlékezett, hogy nemrég találkoztak Debrecenben, és onnantól állandóan ment a „Badiiii!” azaz Bali! Még majdnem el sem aludt ebéd után, sírt folyton Bali és Kinga után, mert ők kinn maradtak a nappaliban. Balázs kénytelen volt egy kis puffon leülni a kisszobában még elalszik a hölgy. Este is sírt, mikor látta Balit elmenni, pedig elég sokat velünk volt, még a játszira is elkísért minket. Így jobban telt a nap, tudtam kivel beszélni a lányokon kívül is, meg pont egy hónap késéssel Balázs megkapta szülinapi ajándékét is.

Ma vált számomra egyértelművé, hogy Csilla sokkal határozottabban akar önállósodni, mint Kinga anno. Egy-két példa:

Ő is próbál egyedül bemászni a kádba fürdéskor. Látja Kingától, és visít, ha hozzáérek segíteni. A probléma az, hogy neki rövidebb még a lába, nem tudja segítség nélkül megcsinálni, úgyhogy a frász kerülget a próbálkozás alatt, ugrásra készen, ha dőlne-borulna, vagy muszáj legalább egy kezét megfognom, de ilyenkor tiltakozik, esetleg hisztirohamot kap.

Ma reggel a szokásos Nutellás kalácsot nem fogadta el tőlem, sírva hajtogatta, hogy „Kika, Kika”, azaz Csilla, talán, és mikor egyedül nekiállhatott enni, csend lett. Meg hatalmas nutella-maszat mindenhol, de nem volt mit tenni. A 3,5 éves Kinga továbbra is szereti, ha tartom neki a kalácsot, mert különben olyan csokis lesz a keze… No comment, csak annyi, hogy úrinő a lelkem.

Egyedül próbál öltözni. Nadrágot már vett fel egyedül, kis bodyt is, csak éppen az eleje volt hátul. Mikor megpróbáltam korrigálni, nos, enyhén kaptam a fejemre, decibelben nyomatékosítva az akaratát.

Amikor megsértődik, hátat fordít, karját összefonja, szájával jellegzetesen csücsörít, nagy dac a szemekben, fejét felszegi, és így járkál előttem. Komoly a bánat, az tuti, de én csak mosolygok, mert szerintem borzasztóan aranyos. Ha elkezdem utánozni, elkezd ő is nevetni, és jó esetben eltereltem a figyelmét.

Csilla egész sokszor beszél két szavas mondatokban. Tömörített mindig a mondanivaló, de lehet tudni, mit akar. Pl. „Ákko apajé” Apa autója, esetleg jön apa autója. „Baba bíz” Baba fürdik, Csilla fürdik (saját magát legtöbbször babának szólítja) Ilyen és ehhez hasonló „mondataink” vannak. Lát nagyon sok összefüggést, az arcára van írva, hogy úgy mondaná a dolgokat, csak még nincsenek meg a feltételek. De, ami késik, nem múlik.

Kinga ma nagyon aranyosan eljátszott egy hasonló korú kislánnyal a játszin. Csak messziről kellett figyelnem. A kislány anyukája haza is szaladt videókameráért, olyan édesek voltak. Mikor Kinga észrevette, hogy videózzák, egyből felvette a széles műmosolyt, azt hitte fényképezik, és tartotta akár percekig is. Vicces volt.

Most pedig le kellenne feküdni, mert kétszer is bekeményedett a hasam, pedig már alszanak két órája a lányok, és, hááát, még nem kéne szülni, jó lesz vigyázni. Főleg nem most, hogy Jani nincs itthon. Egy-két keményedés még nem a világ, Kingával is volt, de nem árt komoly jelzésként felfogni.

Az utóbbi egy-két nap

Augusztus 20-ra ünnepélyesen levonultunk mamáékhoz Romhányba. Még utoljára eleget tettünk itteni társasházi kötelezettségünknek, és ünneplőbe öltöztettük a házat: kiraktuk a lobogót az erkélyen. (Mi vállaltuk ideiglenes megoldásként, hogy ünnepekkor kibiggyesztjük a zászlót. Elköltözésünkkel most lehet majd rendes megoldás után nézni, mert elég gagyi, ahogy az erkélyre van drótozva a zászló, bár messziről nem látszik az egyszerű megoldás):

20-án délután volt Romhányban Irigy Hónaljmirigy koncert, ami nagyon tetszett, szeretem őket, csak rövidek voltak, de hát, gondolom, mentek máshová is. Színpadon a „mirigyek” egy része:

Volt egy pár körhinta és efféle, amiket én annyira nem szeretek, de lányaim hirtelen nagyon odalettek érte. Külön meglepő volt, hogy Csilla mennyire fel akart ülni, és végül nagyon élvezte, egyszer sem kellett levenni menet közben. Kedvence a traktor volt:

Kinga meg Zorkával ült fel több mindenre is, nagyon várta előtte, hogy együtt játszanak. Érződik, hogy kellenne már az ovis társaság, de Zorkát is nagyon szereti, ezért volt a nagy rajongás:

Csilla jó gyerek volt, csak úgy tuszkolta az apjába a sört:

21-én reggel hazavettük az irányt. Útközben bementünk a diósjenői oviba, jelezni, hogy akkor tényleg jönnénk, minden adott. Meglepődve hallottam, hogy többször kerestek nyáron, hogy rákérdezzenek, hogy mi van velünk, de én egy hívást sem kaptam tőlük, pedig, elvileg, jó számot írtak fel. Na, mindegy, a helyünk megvan, a vezetőnő biztatott, hogy ahogy kiköltöztünk, kezdhetjük is az ismerkedést. Valószínű ez könnyed formájú lesz, én nem ragaszkodom hozzá, hogy a baba születéséig beszokjon Kinga egész napra. Azt hiszem, ez gyors is lenne. Új falu, új emberek, új ovi, stb. szóval sok lehet egyszerre. Ismerkedünk, aztán a szülés körül valószínű úgyis kimarad egy kis idő, utána pedig folytathatjuk immáron 3 gyerekkel az oviba-szokást (hogy hogy a manóba oldom meg, nem tudom, mert viszonylag messze van az ovi a lakástól, de majd kitaláljuk)
Eztán Pest felé vettük az irányt, vásároltunk, többek között Kinga eggyel nagyobb autós ülést kapott, mert a meglévőből már kilógott fenn a feje, én meg a biztonságot fontosnak tartom, így léptünk egyet felfelé. Ez már az ülésmagasító háttámlával kategória, elvileg sokáig fogja használni. Kinga egyből beleszeretett, egy kék, virágos mintás Maxi-Cosi ülés, aminek örülök, mert a színe sem kényes. Most az a nagy baja, hogy nem ülhet az ülésében, mert pont most nem autózunk egy hétig Jani elutazása miatt. Mivel én régen vezettem, ezt az autót még soha, nem hiszem, hogy most egyedül kéne elindulni a nagyvilágba. Mondtam Kingának, hogy mindent összetörnék, de ő kijelentette, hogy törjünk össze mindent, ő feltétlenül utazni akar az új ülésben. Én nem osztom a nézetét.
És akkor még legfrissebb hír, hogy Jani magyar idő szerint este megérkezett San Francisco-ba, ahonnan egy hétvége erejéig elkirándulnak a Yosemite nemzeti parkba, majd hétfőn vissza SF-ba, itt tartják az éves céges világtalálkozót. Hááát, nem olyan rossz neki, bár ő ímmel-ámmal lelkesedett, mert sok itthon a dolog, engem sem szívesen hagyott itthon jelen állapotomban, meg „szegénykém” júniusban is járt Kaliforniában. Nehéz az élet. ;-) Bevallom, én sem lelkesedek, hogy elment, már a mai nap úgy éreztem, hogy a gyereket benn agyonnyomom, annyit hajlongtam, plusz Csilla is majdnem „kitalálta”, hogy nem alszik délután, a sírás kerülgetett. Végül rendesen lenyomtam, mert nagyon álmos volt, és sírás közepette álomba simogattam. Ezt, remélem, nem vezeti be éppen most, mert annak nem lesz jó vége.

Költözés

A telekvásárlásról már írtam korábban. Eljött annak is az ideje, hogy eladjuk a pesti lakásunkat, hiszen csak ebből tudunk majd önerőt szerezni egy építkezés elkezdéséhez. Kb. egy hónapja hirdettük a lakást, és múlt héten, kedden nagy gyorsasággal lecsapott rá egy vevő, egy fiatal nő, 9 hónapos babával. Hétfőn írtuk alá az előszerződést, és Jani azóta már mindenféle papírmunka miatt el is kezdett futkosni. Most a szocpol levétele intéződik, ezt követi majd számos egyéb. Ettől függetlenül mi szeptember közepén költözünk Diósjenőre, ahol már júniusban találtunk egy albérletet, és a tulajdonos megerősített minket szintén múlt héten, hogy augusztus végén, szeptember elején ők el tudnak költözni.

Így aztán felgyorsultak az események. Lehet dobozolni, pakolni ezerrel. A dolgot nehezíti, hogy Jani most pénteken 8 napra San Francisco-ba utazik, ami jelenleg nem éppen ideális, de nem lehet mit tenni, most van a nagy céges találkozó, ahová a világ minden részéről érkeznek a kollégák. Én szívom a fogam, mert 32 hetes terhesen amúgy is buli egyedül maradni, költözés előtt meg pláne. Az biztos, hogy a bébi épségét nem kockáztatjuk, amennyit haladok a pakolással, annyi lesz, a többit majd együtt.

Érthető tehát, hogy nincs lehetőség nagy nyugalommal, békességben, babaszoba csinosítgatással várni legkisebb lányunkat. Sőt, meglehetősen nagy rumliba érkezik. Kicsit szerencsétlen a költözés abból a szempontból, hogy pont akkor megyünk messze a kórházamtól, amikor már sűrűbben kell bejárni, meg jó lenne, ha biztonsági okok miatt közel lenne. Viszont később meg még annyira sem tudnánk költözni, mert akkor már vagy totál finisben leszek a terhességgel, vagy már szülünk vagy újszülött babánk plusz még két nagyobb gyermekünk van, ááá, szóval, nem egyszerű. Na, nem baj, csinálni kell, kicsit pörgünk az elkövetkezendő hetekben, de talán jó is lesz nekem, mert nem lesz időm a legkisebbik miatt aggódni, vigyázni meg úgyis fogok magamra.

Hármaskáról röviden

Tegnap végre eljutottunk ultrahangra. A saját orvosom a 17. héten látott utoljára, azóta volt egy 4D UH a 23. héten, de aztán semmi. Még a 24. héten megcsinált terheléses vércukormérés eredményét is most vettem át, és már a 31. hétben járunk. Hála istennek ez utóbbi vérvételi eredményem teljesen rendben van.
Mint ahogy minden egyéb is. A méhszáj zárt, és azt hiszem, nem is keményedik még a hasam. Talán egy-két játéktenger elpakolása után érzem, hogy ezt most kihagytam volna, de hát mindennel Janit sem lehet megvárni (bár érzésem szerint ennek is eljön majd az ideje, és nekem fegyelmezetten bele kell nyugodni, hogy egy kis ideig nem lehetek olyan aktív mint szeretném vagy szükséges lenne)
A babával is minden rendben. Kb. 1600 gramm már a súlya, ami szerintem, ha tényleg igaz, bár becsült súly, akkor elég jó. A magzatvíz átlagos, aminek szintén örülök, ez sem utal rendellenességre. A feje mérete is megfelelő, úgy emlékszem 28 cm már a kerülete. „Fejjel lefele” helyezkedik el, szakszerűen fejvégű fekvésű. Egyedül a heget nem nézte a doki, azt csak erősen remélni tudom, hogy megfelelő vastagságú. Ja, és ő is maradt a lányverziónál, kb. ezerszázalék, így mondta konkrétan. Én is kb. 67 kg vagyok, nem híztam sokat. 62 voltam a fogantatás környékén, ami nem volt túl ideális, de fogytam az elején kettőt, így jutottam el a 67-hez. Nincs is idő és lehetőség hízni, állandó edzésben tartanak a lányok. :)
Beszélgettünk a várható műtéti időpontról. Egyelőre az október 6-át tűztük ki, de ez természetesen változhat, sőt, szerintem fog is. Abban azért bízom, hogy előbb nem indul be a szülés. Csillánál már örültem volna, ha a 37. hét után nekilódul, mert akkor lett volna esély a természetes szülésre, és koraszülött se lett volna, most viszont nem tudom, nem okoz-e komplikációt egy korábbi szülésmegindulás. Meg amúgy is: eleve hamarabb kiveszik, mint amennyi időt „illik” benn eltölteni, legalább a 38 hetet bírja ki.
3 hét múlva, a 34. héten megyünk legközelebb, utána már valószínűleg kezdődik a 36. héttől a ctg-re járós időszak. Ha így nézem, nincs is már sok hátra… Nem mintha az eddigi idő olyan lassan telt volna, de mostanság néha akaratlanul ledöbbenek, hogy hupsztiri, nekem nemsoká 3, azaz három gyerekem lesz, és még fel sem fogtam! A körülmények sem könnyítik az áhítatos babavárást, és itt most nem a már meglévő két haramianőre gondolok, akik szolgáltatnak elég tennivalót és programot. De erről a következő bejegyzésben.

Nyaralós képek

A nyaralás képei ITT megtekinthetők, a beszámoló is íródik már, csak mindig késő lesz, és nem tudom befejezni.

Romhányi lovasfogathajtó-verseny

Vasárnap elugrottunk Romhányba egy pár órára. Ott derült ki, hogy a falu határában aznap lovasfogathajtó-verseny van. Peches módon csak a végére, az eredméyhirdetésre értünk ki, de azért láttuk a fogatokat, meg a kivonulásukat. Kár, hogy lemaradtunk, de most így sikerült.


Sikerült aranyos kalapokat venni a lányoknak, még Csilla is elviselte magán, sőt, nem hagyta levenni sem. Jani a két saját lányával, és unokatestvérének kislányával, Zorkával:

Köszönet a képekért Hanninak és Zsofinak, Jani unokatestvéreinek, az én gépem itthon maradt.

Megjöttünk

Megjöttünk, és lesz is beszámoló, meg képek, csak valahogy rendezni kéne itthon sorainkat. A táskákból még mindig van pakolatlan, főzni mindig kell szinte, játszóterezni, mert most már nincs más program, ráadásul még ma reggel jönnek ingatlanosok és érdeklődők lakást nézni, tehát jó, ha nyomban minden csillivillre van puceválva. :-P

Úgyhogy jövök nemsoká. ::))