Szilvaszombat Kétbodonyban

Idén is megrendezték Kétbodonyban a Szilvaszombatot, amiről az elmúlt években hallottunk a rokonok révén, akik rendszeresen járnak ki, de még egyszer sem volt szerencsénk eljutni. Én is kíváncsi voltam rá nagyon, kiírás alapján jó kis programnak ígérkezett. A két Nagy már mamáékkal ott voltak szombat délután, amikor mi megérkeztünk. Fotót nem sokat tudtam csinálni, mert nagyon kellett a lányokra figyelni vagy éppen evett valamelyik (vagy pisiltettem vagy körhintázott vagy nyűglődött blablabla... :D), de egy-kettőt ellőttem.

A Szilvaszombat fő eseménye, hogy több sátornál szilvásgombócot főznek (főleg asszonyok), amit meg is lehetett kóstolni "gombócjegy" ellenében (vagy hogy hívták). Sőt, ha jól tudom, versenyeztek is egymással, aki benevezett arra. Itt vannak a pavilonok, futtában készült kép, de azért látszik, miről beszélek; több helyen népviseletbe öltözött asszony is felbukkant:

Zita keresztapukájának az anyukája (huh, ezt csak egyszer kell leírnom, röviden Magdi :-D) is ott főzött a sok asszony között, kevéssel indulás előtt az ő és "csapata" gombócait sikerült megkóstolni, igaz, azt is futtában... :-) És, hát az mennyei volt! Idén már én is kétszer csináltam házilag szilvásgombócot (taps, taps! :) Judit segítségével, aki közzétett Twitteren egy videót, hogyan kell szilvás gombócot csinálni, az alapján készítettem), nagyon finom, puha lett, amit napokkal később is meg lehetett enni némi melegítés után, de a Magdiék gombócai ezen is túltettek! Jövő héten fogunk velük találkozni egy nagy esemény kapcsán, biztos kifaggatom, hogyan lett nekik ilyen finom. Emellett nemcsak simán zsemlemorzsába vagy dióba hempergetett gombócot ettünk, hanem cukrozott darált mákba forgatottakat is, amilyet előtte még nem kóstoltam. Nagyon tetszett, mit ne mondjak, tudtam volna még kóstolgatni! Ha nem lettek volna már nagyon nyűgösek a lányok, vagy talán csak hűvös volt már, nem tudom, mindenesetre elindultunk hazafelé.

A mákos verzió kapcsán apukámra is gondoltam, aki nagyon szereti a mákos ételeket (Apa, remélem, nem baj, hogy lebuktattalak! :) ), el is határoztam, ha egyszer végre hazakeveredünk Debrecenbe, tuti csinálok neki ilyet. Persze elég sok jó mákos receptet találtam az utóbbi időben, mindnél megfogadtam ugyanezt, úgyhogy nem kell majd meglepődni, ha utánfutóval megtoldott autóval gördülünk be debreceni házunk elé, megpakolva mákos ételekkel... :) (amihez előbb másik autót kell keríteni, mert a miénken nincs vonóhorog...hoppá)

visszatére a fesztiválra, volt színpad is, sok-sok fellépővel, jórészt népi együttesekkel, én el tudtam volna nézni őket kis ideig (fellépett a diósjenő néptánc együttes is, egy pillanatra láttam őket, hurrá!), de hát nem lehetett túlzottan bambizni:

Zitus és Kinga lufija:

Csilla a saját lufijával parádézik, aki nem volt hajlandó cipőt húzni (papucsban nyomult a jó hűvös idő ellenére), sírba kergetve ezzel szerintem szegény anyósomat, de ma már felvette, bár nem lehetett könnyű menet mamának:

És megint Zita, a körhinta "huligán", két körre is be kellett fizetni (jó pénzért, persze), eszméletlenül élvezte, én meg a körmöm rágtam, mikor akar hirtelen kiszállni, bár duplán és viszonylag szorosan volt bekötve:

mikor megállt a körhinta, éktelen hangos sírásban tört ki, alig lehetett megnyugtatni, majd elnyammogott egy gombócot, utána egyből derűsebb lett a kis manó :)

Nagyon jól éreztem magam, ahhoz képest, hogy egy tényleg kis falunak a programja, nagyon színvonalas, sokan el is jöttek. mi is összefutottunk sok ismerőssel, de volt akit csak futtában láttam, még köszönni sem tudtam, annyira erősen kellett a lányokat figyelni. És nemcsak az enyémeket, hanem Zsófiék legidősebb gyermeke, Zorka is olykor a felügyeletem alá került (Zalán aludt egy ideig Zekő babakocsijában, utána kómás volt kicsit, Zekő meg még ugye, "nem játszik"), így különösen koncentráltam. Pár hete láttam egy Gyilkos elmék epizódot, amiben pont egy hasonló búcsú vagy karneválszerűségről tűnt el egy nyolc éves kislány, az anyukája mellől rabolták el, pillanatok alatt, és noha tudtam, hogy az egész kitalált történet, olyan borzasztó lett a vége (bár említett kislány előkerült), hogy sírtam is (ha gyerekekről szól egy ilyen történet, az mindig kiakaszt, persze minek nézek ilyeneket...). Elevenen élt bennem tegnap ez az epizód, és noha tudtam, hogy ahhoz hasonló esetek nem történnek minden nap meg csak úgy, jobbnak láttam figyelemmel kísérni minden mozdulatokat. Ha az egyikkel arrébb kellett menni, mindig vezényeltünk egymásnak, ki kire figyel, számoltuk rendszeresen őket, nyilvántartottuk ki melyik felnőttel van. :-)

Jól elfáradtunk, de ez nem változtatja meg a véleményem, hogy jó kis rendezvény volt, és jövőre és szándékozunk menni, talán akkor már csipetcsapat is tovább bírja kicsivel! :-)) ott fogunk nyomulni az esti koncerten is, az első sorban! ollé! :)

Az angyalok köztünk járnak

Angyalok márpedig léteznek, tegnap óta én is tudom. Lehet, hogy más már régóta tisztában van ezzel, de nekem tegnap lett igazán nyilvánvaló.

Tegnap délelőtt beautóztunk az Aréna Plaza-ba, hogy elsősorban Kingának némi melegebb ruhaneműt vásároljunk. Első gyerek lévén nem örököl senkitől, nőtt is sokat, muszáj őt ellátni új darabokkal (utána Zitát a sorban, aki hiába már harmadik, és ráadásul azonos nemű testvéreivel, sok ruhát viszonylag leharcoltabb állapotban kap meg-pont mert ő már harmadik-, ráadásul érezzük az őszi-téli születés okozta méretbeli különbségeket, igényeket, Csilla leginkább vigaszdarabokat kap, illetve nyilván később kicsit az ízlésvilágát is figyelembe kell majd venni, de egyelőre ő még nem olyan határozott ilyen téren, emiatt nem kell neki új kollekciókat venni-hála istennek).

Na, szóval, elmentünk, elsőre betértünk a C&A-ba, el is kezdtem válogatni. Néhány vállfa már lógott a karomon, mikor megállított egy bolti alkalmazott, valami lila papírt lobogtatva a kezében, hogy hallgassam meg az ajánlatát. Már előre féltem, hány ezer forintért kell majd vásárolni, hogy a "kihagyhatatlan akcióban" részt vegyek, de csak ennyit mondott: mutassam fel a kupont fizetéskor, és minden egyes ruhadarab után 20% kedvezményt kapok. Ennyi. alig hittem el! Hogy honnan érezte meg a nő, hogy ez nekünk milyen jókor jött, nem tudom, de fizetéskor balzsamozta szivemet, lelkemet, ahogy a kedvezmény hatására csak úgy olvadt le a részösszeg a kasszán minden tétel után. :)

Mi ez, ha nem egyértelműen egy angyal földre szállása a lehető legjobb pillanatban?

Eztán átsétáltam a H&M-be, titkon remélve újabb angyalok megjelenését. Ilyen jellegű égi eredetű kinyilatkoztatás most nem jött, de végül ebben az áruházban is nyertem, mert minden 6000 Ft-os gyerekruha vásárlás után kapott az ember (lánya) egy 1500 Ft értékű ajándék kártyát, amit ott lehet levásárolni szept. 1-ig. Mivel nekem sok ruha gyűlt össze, 3 ilyen kártyát is lenyúltam, amit azonmód le is vásároltam, mert tudtam, hogy szept. 1-ig nemigen térek vissza ebbe a kereskedelmi objektumba (aminek szerintem Jani örül leginkább...). Így lett Zitának is extra pizsije és egy pöttyös béleltebb nadrágja. Nem mondom, hogy jobban örültem volna, ha inkább ennyivel kevesebbet kell fizetni, de ne legyünk elégedetlenek. Sőt, sőt! :)

A vásárlás után villámgyorsan autóba pattantunk, hogy egy másik "angyalhoz" induljunk, egy fiatalemberhez, Szendehely-Katalinpusztára. Történt ugyanis, hogy már odafelé Pest határában jártunk, mikor Janit hívta a húga, hogy egy férfi kereste őket telefonon otthon, miszerint megtalálta Jani összes iratát a pénztárcájával együtt...mindketten elsápadtunk, de a jó hír az volt, hogy megvan a tárca (amiben pénz nem volt). Hozzá indultunk tehát, hogy átvegyük az iratokat. Hogy hogyan találták meg, Jani nem kérdezte (én azért kíváncsi lettem volna), mindenesetre a Szendehely és Sz.hely-Katalinpusztát összekötő szerpentinen találták meg. Aki már járt erre, tudja, hogy egyrészt elég szép kanyargós, emelkedő útszakaszról van, nagy "szakadék" (na, jó meredek hegyoldal) mentén, ahol megállni sem egyszerű. mindegy, a lényeg, hogy előkerült (Jani valószínű az autó tetejére tette, míg Zitát beültette a kocsiba, remélem, ilyet többé nem csinál, inkább dobja be az ülésre). A srác önzetlenül adta vissza, nekünk illet volna valami ajándékot vinni talán, de nem nagyon volt már időnk ezután szaladgálni, mert Zita is fáradt volt, meg siettünk, nehogy elmenjen otthonról a srác.

Így esett, hogy tegnap csupa angyalba botlottunk, amiért nagyon hálásak vagyunk!

Megint eljátszottam

El sem hiszem. Megint megtörtént: ez "azt hittem van még a kamrában belőle, de mégsem", és ott áll a kaja félig készen, és nincs meg az egyik legfontosabb összetevő. De most este fél 11-kor konstatáltam, hogy bizony nekem nincs se habtejszínem, se főzőtejszínem. A habtejszínről tudtam, de tutira biztos voltam, hogy egy nagy doboz főzőtejszín ott figyel a kamra polcán.

éppen szilvás lepényt sütök (a hétvégi kétbodonyi Szilvaszombat ihletése nyomán), Limara receptje alapján, aminek az egyik különlegessége, hogy pálinkás tejszínnel kell sütés előtt meglocsolni a lepényt. nagy nehezen találtunk Janival szilvapálinkát, erre hiába keresem a tejszínt a kamrában...azért ez borzasztó. :)

A lepényt meg kell azonban már sütni, úgyhogy némi tejet, tejfölt kevertem el a pálinkával, és most reménykedem, hogy talán megközelíti az íze a tejszínes verziót. Amit persze úgy tudok majd összehasonlítani, ha egyszer megsütöm tejszínnel is. :) Ezek után nem nyugszom!

Mindegy, ez most így alakult, de holnap első dolgom lesz elmenni egy boltba és venni egy raklap habtejszínt, majd egy raklap főzőtejszínt, biztos ami tuti alapon, de persze csak azután, hogy fél raklap élesztőt is a kosárba tettem (vagy valami óriási bevásárlókocsiba), a múltkori esetemből tanulva. :-)

Most pedig rákukkantok a lepényre, nehogy az egész odaégjen... :)

Próbálkozom

Próbálom mindhármat értelmesen, tartalmasan lekötni. Nem egész nap, mert az nem menne. De amikor sikerül, mindent megteszek.

Az imént is nagy levegőt vettem, és kiültünk az udvarra plédre könyvet nézegetni. Használjuk már ki a kertet, ha van!

Különböző könyveket vittem ki, hogy mindenkinek legyen megfelelő. Zitának állatosat, annaéspetit, böngészőt, Csilla nem nagyon akart leülni, de ez nem is annyira baj, Kingának neki való gyerekenciklopédiát. Próbáltam Kingának olvasgatni, de közben: Zita állandóan befúrta magát vagy az ölembe vagy Kinga elé, hogy ne lássa a könyvet. Mert őt is érdekelte, nyilván, csak ő állandóan el akart lapozni. Próbáltuk a többi könyvvel lekötni, persze hiába. Jó, nem baj, fejen állva ugyan, megszakítva minden mondatot, de olvasgattunk. De aztán: Csilla elkezdett a kötélen lengedezni, ami mellettünk van felkötve. Csakazértis úgy lengett vele, hogy felénk is belendüljön. hiába kértem, hogy másik irányba, nem. megemeltem a hangom, megsértődött. Én vagyok a hülye, hogy miért olyan közel raktam le a plédet. Evidens.

Kinga kérdezgetett volna, de egyre sem tudtam válaszolni.

Nehéz mindenkinek megfelelni, mindegyiknek jót tenni.

Pár perc után elfáradtam, bejöttem levegőt venni, most éppen motoroznak a ház körül, amitől minden ablak remeg.

Szerintem kimegyek, újra próbálom, akkor legalább csak én küszködök, a szomszédok megússzaák a hangzavart... :-))

Kemencei strand

A tegnapi Börzsönyben tett autóút végén fedeztük fel Kemence község határában, de még pont az erdőszélen azt a kicsi strandot, ahová ma elkirándultunk. Ez volt az úticél, amit tegnap nem árultam el, gondoltam, ha nagyon nem jön be, akkor nem is említem. bár, negatív élmény is lehet egy tapasztalat, információ. Nem így történt azonban, a programmal nem fürödtünk be, mint ahogy tartottam tőle, helyette nagyot fürödtünk a kicsi strandon.

Mikor tegnap láttuk a strandot, az fogott meg elsőre, hogy mennyire kevesen vannak, pedig gyönyörű helyen van, gondoltuk, biztos van valami turpisság a háttérben. Jó, jó, pici falu határában pici strand, nem felkapott helyen, de miért vannak ilyen kevesen? A záráshoz közeli időszak miatt vajon? Nos, nem tudjuk, hogy tegnap miért voltak annyian, de este Jani megnézte a strand honlapján, hogy a medencék vize hideg, nem melegítik, nagyjából annyira melegszik fel, amennyire a nap felmelegíti. Lehet, hogy ezérta gyér látogatószám? Kezdtem kicsit aggódni, hogy tényleg jó ötlet-e ez a strandlátogatás, féltem, hogy vékonyka lánykáim pillanatok alatt jégcsappá fagynak a vízben, és fél óra után csomagolhatunk majd...

De mivel már megígértük nekik, hogy megyünk és éjnek évadján megsütöttem a kétszeres adag palacsintát (okulva a múltkori gödi strandolás során végigszenvedett étkezésből, mikor mindenféle kaját "jó" pénzért vettünk, de senkinek nem volt jó szinte semmi), muszáj volt legalább kipróbálni.

Kicsit később indultunk a tervezettnél, negyed 11-kor, de végül ez sem volt később probléma. Ismét átgurultunk a Börzsönyön, és ezúttal kattintottam néhány képet, amik nem a legprofibbak, de lehet érezni valamennyire a táj szépségét.

Ez itt épp' egy tisztás, de sokáig magas fák árnyékában halad az út:

Megérkeztünk, a strand bejárata:

Mikor bementünk, pont elhaladt egy kis vonat, valamiféle erdei vasút a strand egyik oldalán, ha valakinek jó a szeme, fel is fedezheti a fák között. :)) viszont arra jó a kép, hogy látszik valamennyire a strand szinte végig árnyékos oldala (ahol a szemetes és a padok vannak), ha valaki nem szereti a napot huzamosabb ideig (és kisgyerekes családoknak is előnyös), itt van hely bőven letelepedni:

A nagyobbik medence a strand bejáratával háttérben:

És a másik irányban a három kicsi medence, ahová a lányok egyből bementek, élen Zitával:

Csilla, aki megint el tudott szöszmötölni egy-két kicsi játékkal (Katinak és Tibinek újfent köszönet a tavaly tőlük kapott kicsi Ariel és Erik figurákért, ők voltak a játék középpontjában, úsztatta őket, utaztatta őket a "szörfözőn"=úszódeszkán) :)

És Zita, a medencék mai királynője, komolyan, nem túlzok! tényleg hűvös volt a medencék vize, de őt alig lehetett kirobbantani! Esetleg egy kis palacsinta evés erejéig hajlandó volt kijönni, de húzott is hamar minket vissza a vízhez:

Csilla és Zita az egyik kismedencében, Csilla rengeteget csimpaszkodott:

Csilla-csobi:

Kinga épp' partra szállt:

nagyon családias volt a légkör, alig volt egy-két család, néhány pár, idősebb és fiatalabb korosztályból is, ha a kis medencénél hagytunk valamilyen játékot, labdát, senki el nem vette, ott folytatták a lányok a játékot, ahol abbahagytuk. A nagy medencénél is volt rövid időszak, amikor csak mi voltunk bent. életünkben nem lesz ekkora saját medencénk még egyszer... :-))

Csilla a "szörfözőn", imádta, a nagy medencében is örömmel húzatta magát rajta:

Egy csimpaszkodás, aminél égnek állt a hajam, mindig féltem, hogy lecsúszik (a háttérben a "szörfözőn" Ariel és Erik figurák "szörföznek" :-D):

távolabbi kép a kis medencében pancsoló családomról. Próbáltam volna megörökíteni, ahogy a hegyek melletünk fölénk "tornyosultak", de nem jön át jól ezen a képen:

A hegyek és az egyszem strand büfé, ahol végül most nem vettünk semmit, de tetszett, hogy a strand felől és kívülről is lehet rendelni, több biciklis és gyalogos túrázó is megállt itt felfrissülni:

Éppen kis ideig parton, kacsalábas papucsozás:

Kinga nagy medencében:

Tavaly elvolt ugyan az itthoni medencénkben, de ha víz érte az arcát, jócskán visított. Most, egy évvel később, pedig a kis úszófenoménjelölt:

A strand búcsúzóul:

A nagymedence vize is hideg volt elsőre, de mikor az ember túlvolt az első borzongáson, és egy-két tempót úszott, rájött, hogy teljesen élvezhető, kellemes és frissítő és nem vacogott többé. Úszómedencék hőmérséklete volt a víznek, kb. 24-25 fokra tippelem, ami szerintem egyáltalán nem veszélyes. A lányok vacogtak ugyan egy idő után, de időnként ki-kimentünk felmelegedni, és így jól működött a dolog. Zita még kis időre sem akart kimenni... A legkisebb volt a legnagyobb medenceőrült. :-D

Két óra felé kezdtünk csomagolni, mert elfáradtak a lányok. Én nem szívesen mentem még, jól lett volna maradni. Ekkor jött volna jól egy plusz ember, aki kicsit vállalta volna a lányok felügyeletét, és így le tudtunk volna ülni Janival kettesben szusszanni kicsit. Intenzív volt a 3 lány strandoltatása, de azért megoldható, ezerszer könnyebb mint tavaly lett volna. az, hogy Zita is lelkes volt, hogy hajlandó volt vízbe jönni (hajajj, még az úszópelus felvételét is alig bírta kivárni!), és hogy be tudtuk már vinni (tavaly még talán kicsi lett volna), sokat segített. De azért jól esett volna néhány hossz úszás is, egy jégkrém elnyalogatása az egyszem büfé asztalánál. No, majd jövőre. Ha lett volna most egy gyorsan felállítható, cipzározható sátrunk, akkor megpróbálhattuk volna Zitát ott altatni. Csak nyitott strandsátrunk van (de nem is vittük), ott nemigen aludt volna el, tuti állandóan nézelődni akart volna. De nem volt ilyensátrunk, így ezúttal menni kellett. Még kettőt sem kanyarodtunk Kemence községben, és Zita már teljesen ájultan aludt. Olyan kis drága volt! :-) Kicsit később Csilla is "megadta" magát, ő is durmolt egy jót. Ezúttal északnak mentünk haza, Parassapusztánál "átintegettünk" Szlovákiába, majd Drégelypalánk-Nagyoroszi felé jöttünk haza. Ezzel elmondhatjuk, hogy ezen a hétvégén több részletben, szakaszban ugyan, de megkerültük a Börzsönyt! :)

Azért nincs nagy búslakodás a viszonylag rövid strandolás miatt, mert nagyon jól éreztük magunkat, jól esett ez a nagy nyugalom, csend, a fák, a hegyek közelsége (annak ellenére, hogy amúgy is hegyekhez közel lakunk és méginkább fogunk a jövőben). Talán gyerekkori emlékeim, élményeim miatt is élvezhettem ezt ennyire: gyerekkoromban több hetet nyaraltam apai nagyszüleimnél a Mecsek határán fekvő Mázán. A szomszédos Szászváron is hasonló kaliberű kis strand volt, mint a kemencei, és mindig nagy volt az öröm, mikor odamentünk apukámmal. emlékszem, hogy majd megfagytunk a hideg vízben, de nagyon élveztük! Csak remélni tudom, hogy egyszer az én lányaim is hasonlóan kellemes érzésekkel gondolnak vissza ezekre a strandolásokra! Gyakori visszatérésekkel lehet az emlékeket mélyíteni, és mi mindent megteszünk majd ennek elősegítéséért! :-) Ide is visszajövünk!

Börzsönyi körút

Pár héttel ezelőtt megfordult a fejünkben a gondolat, hogy Diósjenőnél kezdve átautózunk a Börzsönyön. El is mentünk za útig, ahol az erdei út kezdődik, de aztán a javaslatomra megfordultunk. Tartottam tőle, hogy erdészeti engedély kell, és nem mertem megkockáztatni, hogy elkapjanak. Amúgy kétsávos aszfalt út köti össze Diósjenőt és Kemencét, van rajta forgalom, csak nem a nagy forgalom részére. ami érthető. A cél biztos az, hogy inkább mindenki túrázzon, sétáljon vagy biciklizzen, kevésbé szennyezve ezzel a hegységet.

A napokban újra előkerült a téma, és ezúttal át is autóztunk a Börzsönyön. Kiderült, hogy szombat-vasárnap NEM kell engedély végigmenni az úton, amit a látottak is megerősítettek: miért hoztak volna létre máskülönben szinte csak autóval megközelíthető helyeken piknikező, sütögető helyeket?

Kicsit furán éreztem magam, mikor túrázó, sétáló emberek mellett haladtunk el, hogy mi meg autóval "turistáskodunk", de nekünk még ötösben nem nagyon mennének a hosszabb séták, de még a rövidek se biztos. Főleg nem délután, amikor Csilla fáradt, mert hát, neki bojkottálni kell mindenképpen a délutáni alvást... Túlléptem ezen a dolgon, és inkább jól kinyitottam a szemem, hogy jól megnézzem magamnak azokat a helyeket, ahová mindenképpen vissza kell jönni megnézni, lehetőleg nem autóval, inkább túrabottal... (egy Börzsöny kapujában lakó családnál furán is nézne ki, ha egyáltalán nem ismerné a hegységet, aminek a dombjai délután már az árnyékát veti a házukra...)

Nagyon szép az út, röviden és tömören ennyit tudnék mondani, megérte végigmenni! Több helyen is vannak padok, meg lehet állni pihenni, be lehet sétálni az erdőbe. több helyen is felkiáltott Kinga, hogy "Ide holnap jöjjünk el!". Ha nem is holnap mindhez, de apránként visszatérünk. :)

Az egyik helyre azért már lehet, hogy holnap visszamegyünk. Ez Kemence nevű község határában van, pont mikor az erdei út véget ért, akkor tárult a szemünk elé. De nem írom le, hogy mi, ez legyen titok (hátha mégsem megyünk, hátha befürdünk a programmal, de egyelőre nagyon várjuk!)

Hazafelé a gps a 2-es útra akart minket vezetni, de mi ezúttal nem a gyorsabb verziót választottuk, hanem elindultunk "lefelé" Letkés-Szob-Nagymaros-Vác irányába, és hát ez újfent gyönyörű volt! Egyrészt gyönyörű a Börzsöny Szlovákiához közel eső, "másik" oldala, másrészt a Duna-kanyar...

A Duna-kanyarnál már jártam többször, de nem bírok betelni a látvánnyal, és ez még nem is a legjobb kép (autóból, menet közben készült):

Jó nagy kört tettünk, Csilla a Börzsönybe érkezéskor elaludt, és csak Vácon ébredt, Kinga nézelődött végig, Zita a végén nagyon megunta, örültünk, hogy kiszállhattunk. A váci Tescoban kellett megejteni egy villámvásárlást, ami ezúttal tényleg nem lett hosszú, mert Zita, kiszabadulva a "fogságból", eszement szaladgálást rendezett a hipermarketben, így most mindenki képzeljen el egy 22 hónapos szaladó szoknyás manócskát és anyukát, aki utána lohol, miközben a polcról kapja le-futtában-az éppen szükséges dolgot... :-))

A futkározás a parkolóban is tartott, majd rúdra mászott:

Remélem, hogy Zita rúdon lengedezéséből ennyi elég is volt, a távoli jövőben nem lesz folytatás... :-))

most pedig megyek, és előkészülök a holnapi programra, ami némi palacsinta megsütésében merül ki ezúttal.

Tolmácsi lakásavató buli

Lakásavató vagy évfordulóparti, nagy hirtelen nem is tudom, mi volt a pontos apropója az összejövetelnek, hiszen Niki és Arnold most rendezett nagyobb összejövetelt, mióta beköltöztek új otthonukba, de házassági évfordulójukat is ünnepelhettük akár, hiszen egy éve, 22-én tartották a "második" fordulóját az esküvőjüknek: a templomi részt és a lagzit.

Én egy kicsit zilált állapotban voltam az előző bejegyzésemben is megemlített aznapi sütési mizériám miatt, de az este folyamán lassan elfelejtettem, hogy mi miatt idegeskedtem aznap. Viszont a hirtelen ötlettől vezérelt diós muffint azért megkóstolhattam volna, úgy vittem el az összeset nagy önzetlenül és lelkesen, hogy egy falatot sem ettem belőle (és előtte sem csináltam soha), és nem nekem hiányzott az édesség, de azt sem tudom, mit vittem magammal. azt mondták, finom volt, hát, remélem. máskor azért előkóstolok...

Mindegy volt végül, milyen alkalomból gyűltünk össze pontosan, vagy ha mind miatt az sem baj, a lényeg, hogy összejöttünk náluk néhányan a barátaik közül, volt beszélgetés, sűrű koccintgatás (én nem, sofőrállásban voltam), nevetés, mókázás. Arnold csirkecombból készített pörköltje remek volt, merészelem titkon megsúgni, hogy repetáztam is, már amikor végre le tudtam ülni enni... :)

Az én szemszögemből azért más volt kicsit a buli, de hát ez várható is volt és az elmúlt évek alatt meg is szoktam. A lányok után járkáltam, Zita nem akart a "tömeg" közelébe menni, így tisztes távolban tőlük repülőket bámultunk és számoltunk az égen (nem kimondottan alkalmas a szitu hosszas beszélgetésekre :-D). Majd a teraszról ugráltak le a kezemet fogva, és mikor Jani felbukkant, vele is folytatták. Az étel elkészülte után megetettük őket, majd Janival felváltva mi is asztalhoz ültünk. Ekkor már jöttek elő a fáradtság jelei a lányokon: bent akartak maradni a házban, fáztak, öltöztünk, majd végül az autóba kívánkoztak. Gyorsan bekaptam az utolsó falatokat, és gyors búcsú után hazaindultunk.

A hazaút történelmi jelentőségű számomra, két okból.

1. Nem emlékszem, hogy korábban mennyit vezettem sötétben, az alkalmak száma a nullához konvergál, de lehet, hogy el is éri...A mostani nagy come back óta nem vezettem sötétben, nyár lévén később is sötétedett.

2. Az új autót most vezettem először...nem volt semmi faluban kis gyakorlás, itt-ott kicsi rutin, hogy az új kezelőszerveket megszokjam...neeem, nem.

Tehát sötétben, új autóban nekivágtunk a hazaútnak. Én kezeltem az alapvető dolgokat (amik persze a régi auótval megegyeztek, bár minden más egy kicsit, az autó méretétől kezdve sok minden), Jani a további kütyüket, mint zene, gps éssatöbbi. Majd egyszer én is...

De: hazaértünk, és nem is lett pánikjárat a vége, teljesen kulturáltan, csak az alapvető gyengeségekkel (mint pl. hogy néha lassan váltok, de ez a régi autónál is megvolt) hoztam haza a kocsit, büszke voltam magamra!

Másik autóval jött utánunk Tomi, Jani egyik barátja, aki Janit azon mód vissza is vitt a partira, én meg nyugovóra tértem a lányokkal. Vagyis tértem volna, de amint hazaértünk, mintha az életben semmi bajuk nem lett volna! Nem voltak már álmosak: leültek Barbie babákkal játszani, Zita mesét nézett...pedig hogy rohantunk haza, hogy szegény gyerekek milyen fáradtak! Kicsit hagytam őket, majd 10 körül takarodót fújtunk. Sajnos, nem sajnos, én is elaludtam Zita mellett, később is csak annyira bírtam felkelni, hogy a lépcsőházban lekapcsoljam a lámpát, majd elaludtam, reggel pedig Zita ágya végében kuporodva ébredtem, elzsibbadva, fázva, mert Zita a vékony plédet is lehúzta rólam. :P Jani másnap délelőtt keveredett haza Niki jóvoltából, aki hazafuvarozta a Zuramat. :-D

Kinga grimasz a sötétben

Csilla már útra készen, hátizsákkal, amibe a világ legaróbb mütyürjeit pakolta, azt vittük magunkkal, és persze Arnoldéknál ki is borult, szedhettük az apróságokat serényen! :)

E heti húzásaim

Azt hiszem, lassacskán el kéne érni valahogy, hogy többet aludjak, mert kezd a helyzet kimondottan rossz lenni. Vagy legalább azt a keveset ne Zita ágya végében összekuporodva, takaró nélkül, reggelre összefagyva. Ilyen kurta éjszakák után kezdek nem csodálkozni, hogy halmozom az Eseteket.

1. eset: talán kedden reggel történt. Nagyon kómás voltam, és kicsit levert is (talán ez is a tartós kialvatlanságból fakad), nem sok kedvem volt elkezdeni a napot. Mikor éppen egy perc nyugi állt be, gondoltam, gyorsan lemosom a körömlakkot a körmömről, ami itt-ott lekopott, és nem volt éppen építő látvány ilyen állapotában (pont emiatt nem festem túl gyakran, pedig amúgy jól állna, vagy ha igen, világos színekkel). Öntöttem is lelkesen a vattapamacsra a lemosófolyadékot, de csak nem "mozdult" a körömlakk. Hej, gondoltam, de extratartós ez a körömlakk, ezt reklámozni fogom, de azért már jó lenne, ha lejönne, mert ez így nem maradhat...

Ekkor lenéztem a flakonra, amiből öntöttem a folyadékot, és...arctonik volt...

Tanulság: egy jó ideig lehet, hogy tényleg mellőzhetném a körömlakkot, vagy tényleg rendet rakhatnánk alvás terén, ami viszont nem csak tőlem függ...hanem még legalább három hat éven aluli kiskorútól.

2. eset: tegnap, péntek délelőtt történt. Spontán ötlettől vezérelve elhatároztam, hogy kakaós csigát sütök. Kenyérsütő gépem segítségével ez nem olyan bonyolult már számomra, hiszen a gép végzi a dagasztást és kelesztést, egyedül a sütés, ami kicsit több időt vesz igénybe (de még ez is rövidebb lenne, ha már a miházunkban laknánk, és "normális" méretű sütőm lenne, no, mindegy, majd lesz az is). A kenyérsütő táljába tényleg 10 perc belerakni a hozzávalókat, pont nekem való. Már minden bent volt, mikor tenném be a száraz élesztőt...nincs...egy zacskó sem...pedig nemrég vettünk legalább tízet...hova a szöszbe lett? Hát, király. Telefonáltam a főbérlőnknek, van nekik felesleges élesztő, igaz, "rendes" élesztő, de az sem gond. Jani átment érte autóval, kértem, hogy ne beszélgessen kivételesen sokat, mert már eleve késésben vagyok, és még másfél óra a dagasztás-kelesztés, nem lesz időm kisütni, ha a délutáni programra is oda akarunk érni.

PErsze azért beszélgetett, nagyjából akkor került be a gépbe a "cucc", amikor már készen akartam vele lenni. Ezt a fajta élesztőt meg is kell ugye futattni, gyorsan számoltam, mennyi kell majd. 50 grammos volt az élesztőkocka, számolgattam, hogy egy zacskó száraz élesztő kb. 2.5 dkg normál élesztőnek felel meg, nekem van 50 gramm, hát, az ugyan ennek az ötöde (!!!???), de megpróbáljuk...

Megpróbáltuk...mikor láttam, mekkorára nőtt a tészta a gépben, lassan elkezdett kattogni az agyam, mint valami lassított filmen, és hirtelen leesett, mekkorát tévedtem, pedig soha nincs semmi gondom a mértékegységátváltással. 50 gramm az ugye 5 deka, azt el kellett volna felezni. Kétszer annyi élesztő ment a tésztába, mint kellett volna...

Ezek után senki nem hiszi el, hogy nincs gondom a mértékegységátváltással. Amúgy. máskor.

A tésztát nem tudtam megmenteni, elkezdtem lisztet hozzágyúrni, de rengeteg kellett volna, valószínű liszt íze lett volna az egésznek, szóval, nem küzdöttem tovább.

A kenyérsütő belsejéről letakarítottam a kifutott kelt tésztát (mert jócskán túlkelt, kifolyt a melegítőszálra, gyönyörő projekt volt), ami olyan emléket hagy ezután bennem, hogy soha, de SOHA nem felejtem el, hogy 50 gramm az 5 deka, aminek a fele 2.5... :-))

Tanulság: el kell menni matek továbbképzésre vagy nem kellene kapkodni, ami amúgy hónapok óta jellemzi mindennapjaimat.

aztán délután sütöttem nagy hirtelen egy diós muffint baracklekvárral, de mielőtt nagyon beledurrantottam volna a sütés közepébe, megnéztem, megvan-e még az a zacskó darált dió a kamrában, amire úgy emlékeztem, hogy ott volt...Ott volt, lett muffin, bár Csillát ez nem vidította fel, ő kizárólag kakaós csigát akart. A kakaós csiga sütést meg kell ismételni, majd ha beszereztünk valahonnan élesztőt. Most már nincs pofám kérni...

A szakértői vizsgálat

Tegnap megvolt az igazságügyi szakértői vizsgálat, mint ahogy ezt a tegnapi bejegyzésemben beharangoztam. Kicsit gondban vagyok azonban, hogy mit írjak róla, ugyanis a kivitelezőnk mindössze 20 percre jelent meg, ő nem tudja, hogy pontosan mit, hogyan vizsgáltak meg, én meg nem szeretném, ha esetleg az én blogomon keresztül értesülne róla. Megvolt a lehetősége, hogy jelen legyen, neki megvolt az oka, hogy hiányzott, viszont én nem akarom őt informálni. Kb. szeptember közepére készül el a hivatalos végeredmény, összefoglaló, így akkor, amikor újfent mindenki megkapja hivatalosan az iratokat, akkor számolok be én is a konkrét problémákról.

Annyit azért el lehet árulni, hogy tényleg vannak komoly gondok, de semmi sem helyrehozhatatlan. Le voltam döbbenve, ahogy Jani mesélte, mik a hiányosságok (olyanok is, amiket mi sem sejtettünk), el sem hiszem, hogy néha ennyire alapvető dolgokat elmulasztottak. Illetve bizonyos eredményeket még meg kell várni, és akkor lehet ítéletet hirdetni, de néhány dolognál egyértelműen látszik a hiba. Egy konkrét példa, hogy ne beszéljek itt nagy általánosságokban, a fő falak kifelé dőlése. Téglaházaknál a falak felhúzása után kapnak a falak körben felül egy betonkoszorút, amiről már talán régebben írtam is. Talán azt is írtam, hogy én 8 éves koromban, mikor Lego házat építettem, ösztönösen összekapcsoltam a falak tetejét hosszabb elemekkel, mert látszott, hogy amúgy könnyen kidőlnének, mozognának. Nos, ez nagyban is így van, a ház falait össze kell kötni, kapcsolni. Ez gerendaházaknál is így van, csak nem betonkoszorút kap, hanem más technológiával csinálják, ami nem hiszem, hogy sokkal bonyolultabb, csak más. Nos, nálunk ez az összekapcsolás szépen kimaradt...így most a tető lényegében szétfelé nyomja a ház falait. nagyon elszomorító, hogy elméletileg egy jó hírnévvel rendelkező gerendaházas cég ennyire alapvető dolgokat sem csinált meg. Igazából ez évek múlva lett volna először probléma, amikor a házon meglátszanak ennek a nyomai, akkor viszont egyrészt kevésbé bizonyítható, hogy ki a felelős, másrészt lehet, hogy nehezebb javítani. Most még lehet, és nekünk ez a fontos! Az első reakció a ledöbbenés volt, a második, hogy javítható. Akkor lennénk igazán nagy bajban, ha végérvényesen rossz lenne minden. Igaz, hogy ez egy halom plusz pénz nekünk, ilyenkor az ember titokban tényleg elkeseredik, hogy miért pont ezekkel az emberekkel építettük a házat. Visszalépni azonban nem lehet, csak előre. Ez a helyzet, ezt kell megoldani, nincs mese.

Ennek megfelelően várjuk az eredményeket, és közben gondolkozunk, hogyan tovább.

Tornádó videó

Diósjenői ismerősünk, Kati tette fel az iwiw-re a linket. Megosztom itt is mindenkivel:

Bár, erősem töröm a fejem, hogy hol készülhetett a felvétel, ilyen útra nem emlékszem a közelben, de ha valaki jártasabb és tudja, nyugodtan szóljon!

Amúgy délelőtt láttuk a pusztítás egy részét, miután Jani kiment a házhoz, és ha már Kinga így itthon maradt, mi is kimentünk vele. A Horgász-tó felé mentünk be a faluba, ahol a tornádó is végigsöpört, és bizony láttuk a mgdőlt kerítéseket, lehullott cserepeket, sok-sok már felvágott fát, amit a szél tett tönkre, és egy-két helyen cserepeztek is. Már sok mindent rendbe hoztak azóta, de azért így is felismerhető volt, hogy melyik sávban tombolt legjobban a szél.

Tábor-kudarc és kiakadás

Most nem is tudom, mit érzek: dühös vagyok? Mérges? Csalódott? De kivagyok, az biztos.

Kinga az utolsó napon nem volt hajlandó úszni menni. Elmentek az usziba, aztán ott rákezdte, hogy fáj a füle. Meg sírt. Jani hívott, hogy mi az ábra. Tudtam, hogy nem fáj a füle, mert akkor attól létezni is alig tud az ember.

Kérdezgetés után azt derült ki, hogy azért nem akart maradni, mert Domiék nem játszanak vele. Ez új volt, tegnap semmi ilyet nem mondott, nagy örömmel mesélt a napjáról, örömmel búcsúztak el a lányok. Nem értem a ma reggelt.

Aztán támadt egy sejtésem, hogy azért nem akart menni, mert Jani "okosan" elárulta neki, hogy ma nem megy be Pestre, itthonról dolgozik.

Mérges vagyok, mert tudom, hogy tetszett a tábor Kingának. Tudom, hogy ügyes volt úszáson is, és jó programokat csináltak nekik a köztes időben is.

Mérges vagyok, mert 3000 forint a mai napért csak úgy kirepült az ablakon... Bár

Mérges vagyok, mert nekem is kellett volna egy kicsit csendesebb nap. Még egy. Csak egy nap még ezen az egész nyáron (na, jó, volt egy-két nap, amikor mamánál voltak, de az egész nyárra vetítve még ez sem olyan rengeteg, a többin . Több mint két hónapja itthon vannak, nem tudok nekik különleges programokat csinálni, mert nem tudok elmenni velük sehova, itthon rengeteget veszekednek, gyakran egymás agyára mennek és én sem bírok már játszani velük. Nem is lehet, hármójukkal egyszerre egyáltalán nem, valaki biztos visít, méltatlankodik. Egy nap lett volna még, amikor kicsit könnyebb. Mikor Zita aludt a héten, Csilla bámulatosan szépen elszöszölt, annyit mosolyogtam rajta, elbabázott, gyurmázott, jött-ment, és noha figyelni kellett rá, mégiscsak kicsit elcsendesült a ház. amúgy is ez életem második leggyatrább nyara (a tavalyi után), alig várom, hogy vége legyen, még ilyenek is belejönnek. Hiába csak egy nap, nekem fontos lett volna, most minden tervem bukott a mai napra. Egyre nehezebben viselem. Nem tudom semmikor sem behozni a dolgaimat, úszok mindennel (én bezzeg úszok).

Már bánom, hogy nem maradtunk a júliusi időpontnál, amikor Vivi beteg lett, de Domi és Kinga mehetett volna. Akkor Domi nem tudott volna a nővérével összetapadni, talán jobban figyel Kingára. Vagy, ahogy mások is írták, nem fogom soha többet barátnőkkel beiratni. Nem gondoltam, hogy mi is bebukjuk. Csak hát idén rá voltunk szorulva a délutáni fuvarsegítségre. Bár, én továbbra sem hiszem, hogy ez volt a valódi oka annak, hogy haza akart jönni.

Szomorú vagyok, mert a kerti medencében sem nagyon tudnak már fürdeni, mert hideg a vize és nincs is lehetősége felmelegedni. Kinga meg nagy medence rajongó lett, és külön örültem, hogy a hűvösebb idő ellenére úszkálhat, pancsolhat az uszodában.

Tiszta baromság ez az egész, nem kéne ezt úgy felfújni, egy nap ide vagy oda mit számít alapon, de emiatt is jön kifelé az egész nyáron ért sok feszültség, a bezártság, egyedüllét miatt. A hétköznapok a túlélésre mentek, és kezdek elbukni ezen a túlélőpróbán. minden este úgy fekszem le lassan két hónapja, hogy megkérdőjelezem anyai képességeimet, háromgyerekeset meg pláne. Nem tudok már miből erőt meríteni, nem tudok feltöltődni, egész nyáron a monoton hétköznapokat csináltuk, nem gyűjtöttünk különösebb élményeket, és még ez az egy kis nap is elúszott. Ebből is látszik, hogy elfáradtam, mert már ilyeneken is kiborulok. Annyira sajnálom. Én ezt nem akarom. Én nem ilyen vagyok (remélem).

Sajnálom, hogy így kifakadtam. tulajdonképpen naponta tudtam volna hasonló bejegyzést írni, minden nap volt valami, ami hasonló érzéseket váltott ki, de nem akartam mindig ezzel "terhelni" a blogot. Meg hát időm sem volt leírni, így csak gyűjtögetem magamban. Az sem jó.

az igaz, hogy mire megint ezt megírtam, egész jól lehiggadtam. mikor Kinga belépett az ajtón alig bírtam ránézni. Pedig nem az ő hibája volt! most viszont lenyugodtam, megpusziltam a kis csajt, szent a béke... Nem a Kinga hibája az egész, csak most ez hozta elő belőlem a felgyűlt feszültséget.

Tiszta hülye vagyok, tudom én. De majd egyszer ez is elmúlik, tudom én. :)

ui: a következő bejegyzésem vidámabb lesz igérem. vagyis majd meglátjuk, mert a szakértői vizsgálatról fogok írni. :-P Na, jó, vidám nem lesz, de legalább visszafogott és semlegesebb hangnemű. :)

Megszakértés

Az építkezésről ritkán írok mostanában, főleg azért, mert hivatalos-ügyintézős úton haladt a projekt, ezeket az információkat meg nem szívesen tártam nyilvánosság elé. Akkor tudok róla beszámolni, ha az az ügyünk végkifejletét, menetét nem befolyásolja.

Így van ez a mai igazságügyi szakértői vizsgálattal is. Mára tűzték ki az időpontot, de addig nem akartam írni róla, amíg meg nem bizonyosodunk róla, hogy tényleg meg is történik, tehát nem jön közbe egy fellebbezés új időpontért.

Ez az igazságügyi vizsgálat nemperes bizonyítási eljárás keretében történik, aminek célja, hogy igazságügyi szakértő megvizsgálja a ház hibáit. Hosszadalmas procedúra volt ezt elintézni, a bürökrácia lassúsága miatt. Lényegében már június vége óta folyik az intézése, de csak mostanra jött össze az időpont. A szakértőt közjegyző választotta ki, ő értesítette, és ez a rész volt a leghosszabb. Először meg kellett várni a levelet, amiben benne volt a számlaszám, hová utaljuk a szakértők és a közjegyző díját (ami több százezer forint, égnek állt a hajunk, egyedüli szerencsénk, hogy Jani előkotorta rá a pénzt, különben most is várhatnánk, mikor tudjuk ezt a vizsgálatot megejteni). Mikor jött a levél, Jani gyorsan elutalta a pénzt. Mikor a közjegyző megkapta, kiválasztotta az igazságügyi szakértőt, értesítette, ő időpontot választott, ő is kiértesített minden érdekelt felet. Egy-egy ilyen lépés között napok teltek el, mindenre várni kellett, hogy hivatalosan megkapjon mindenki mindent, akkor lehetett továbbhaladni.

Természetesen mi nem kicsit voltunk végig feszültek, sürget minket az idő, de ennél a folyamatnál nem lehetett semmi megsiettetni. A közjegyzőtől függött a dolgok nagy része, hogy milyen gyorsan intézi el a dolgainkat.

Végül augusztus elején kiderült, hogy a mai nap lesz az időpont, de még ekkor is ki kellett várni azt a pár napot, amíg nem érkezik fellebbezés új időpontért. Úgy néz ki, nem jött, elvileg két óra múlva kezdődik a hacacáré, az igazságügyi szakértőhöz kellett volna érkezni fellebbezésnek, eddig nincs tudomásunk ilyenről. Hát, most már ne is legyen!

A vizsgálat során megvizsgálják újra, hogy mik a ház hibái. többek között megnézik a főfalak kifelé dőlésének mértékét, a tetőgerendák megfelelő méretét, tényleg a megfelelő teherbírású gerendák kerültek-e be (a tavaszi vizsgálatok során az derült ki, hogy nem), a belső falak megfelelő burkolását (amikről én is írtam már, hogy szerintünk nem megfelelőek, pont ezeken a falakon bukott ki először, hogy hibák vannak) valamint ellenőrzik a fa eredetét (amivel szerintünk szintén nem stimmel valami).

Ezeket vizsgálták már tél végén-tavasszal is, azok a vizsgálatok azonban nem számítanak bizonyíték gyanánt, ha peres útra kerülne sor... Emellett, ha pereskedésre kerül sor, akkor is kirendel a bíróság igazságügyi szakértőt, aki kijön megvizsgálni a házat, amit időközben esetleg mi befejeztünk, mert muszáj valahol laknunk, a kijavított házon azonban már hogy mutatnánk meg a hibákat?? Tehát akármennyire is idegörlő ez a hatalmas csúszás, akármennyire is sok pénz, most kell megcsináltatni, ha később bizonyítani akarjuk az igazunkat.

Jó páran lesznek kint, kisebb megszállás lesz ismét a háznál: az igazságügyi szakértő és társszakértő, a műszaki szakértőnk (talán még egy műszaki ellenőr is, ha jól tudom a státuszát), az ügyvédünk, Jani és ha minden igaz, eljön a kivitelező is még valakivel (ügyvéddel, tanácsadóval, nem tudom), ha eljön egyáltalán. az eddigi vizsgálatok során nem volt jelen, bár ez most más jellegű.

Meglátjuk, mi hogyan alakul, drukkolok, hogy minden rendben menjen, momentán megint csak távolról, mert megint nem tudok jelen lenni. Nem mintha nélkülem nem menne le a vizsgálat, csak kíváncsi lettem volna. Mindegy, az a lényeg, minden rendben legyen, és ezzel is közelebb kerüljünk a ház befejezéshez. :)

Mivel régen írtam már az építkezésről és új olvasóim is lettek időközben (köszönöm a figyelmet! :-) ), ezért emlékeztetőül: oldalt a Címkék között az Építkezés és A mi házunk címke alatt szinte az összes bejegyzés megtalálható az építkezéssel kapcsolatban.

Úszótábor-további sikerek

Kinának tetszett a második nap is, ma már mondogatta, hogy játszott Vivivel és annával (a másik kilenc éves kislány), és állítólag valami csapatot akarnak alkotni titkos jelszóval...Nagyon kemény. Nem hiszem, hogy magányos lenne a lánykám. holnap meg már Domi is mehet, úgyhogy lesz öröm. Domi amúgy ügyesen úszik ,szereti a vizet, ő már akkor átúszta a medencét a víz alatt, amikor Kinga éppenhogy elős merülésére készült, még szeptemberben. Szóval, Domi még húzóerő is lehet.

ma valahol állatokat néztek meg, nem tudtam eldönteni, hogy valami mini állatkert vagy állatkereskedés volt, de voltak halaktól kezdve nyuszigi mindenféle apróbb állat. Természetesen Kinga úgy jött haza, hogy ő szeretne egy nyuszit...Mikor mondtam, hogy ez most necces szitu, akkor csak egy hörcsögöt kért...Halakba belemennék, de leghamarabb költözés után, még úgy is, hogy akár a saját szobájába kapna egy kisebb akváriumot, ami nagy álma. Kingánál már számíthatok is rá, hogy komolyabban részt is vesz a gondozásukban. Meg amúgy is, ha ő valamiért lelkesül, ha szeretne nagyon valamit, akkor azt komolyan is gondolja. Persze akvárium is csak akkor lesz, ha végre felépült a ház, észhez térünk anyagilag, mert ez a rész most nagyon fájó pontja életünknek...

Azt hiszem, ez az állatos porgram vitte a pálmát ma Kingánál, úgy foglalta össze a napot, hogy az állatok, az étterem és a játszi voltak a legjobbak. És az úszás?-kérdeztem, de erre csak rázta a fejét, hogy az nem tetszett, de, hogy konkrétan mi nem, nem tudom.

Egyébként én azt hittem (nagy naivan), hogy egy-egy ilyen nap után Kinga hullafáradtan fog itt nekem este nyüszögni. De mondom én, hogy naiv voltam: hazaérkezés után még itthon rohangál, játszik Csillával, motorozik, és csak este kilenc körül látszik, hogy fáradt. Van energiája a csajnak az biztos!

Vihar Diósjenőn

Mint ahogy többek között az Index is beszámolt róla, nagy vihar volt tegnap Diósjenőn. Én nem is tudtam róla addig, míg Szilvi meg nem kérdezte, hogy jól vagyunk-e, egész este ébredő aprónéphez járkáltam fel, neten olvasgatni sem tudtam, így hozzám csak akkor jutott el a hír, amikor Jani fél 1 körül hazaért, és mondta, hogy elment megnézni a házunkat. Az amúgy általános hétfő esti késői hazaérése ezzel még jobban megcsúszott, de meg kellett róla bizonyosodni, hogy minden rendben van.

Mert minden rendben van, a háznak nincs baja, a falu másik részében keletkeztek inkább károk, főleg a horgásztó környékén. A mi házunk éppen a másik oldalán áll a falunak. Úgyhogy minden rendben, ház áll, és bár nagyon-nagyon sajnálom azokat, akiknek a vihar kárt okozott, azért most örülök, hogy ez legalább elkerült minket.

Bár, kicsit keseregve gondoltam magamban, hogy ha még jönnie kell ilyennek, akkor most jöjjön, úgyis le kell bontani a fél házatjavítás céljából...Fog az szerencsétlen rosszabul is kinézni mint egy tornádó pusztítása után...(de csak egy ideig, mert utána gyönyörű szép és "egészséges" lesz) :-)

Az első táboros nap...

...teljesen flottul ment, és Kinga ragyogó arccal, élményekkel telve ért haza! Úgy örültem neki! (az más kérdés, hogy két percig sem tudtam folyamatosan hallgatni az élménybeszámolót, mert a két kisebbnek éppen akkor volt szintén szüksége a figyelmemre, hiába, megérezték, hogy az egész napos hármasban töltött lét után hirtelen Kinga lett a középpontban, és nem viselték jól-pedig Kingának kijárt volna néhány perc osztatlan figyelem)

Kétszer úsztak a nap folyamán, délelőtt és délután egyszer, volt reggeli, ebédelni egy étteremben ettek, Kinga elmondása szerint finom volt a leves és a pörkölt is, délután uzsonna után pedig játszótérre vitték őket. A köztes időben rajzoltak, természetesen Kinga innen is egy szépen színezett kifestő lappal tért haza, nem is ő lenne, ha nem hozott volna valami alkotást! :)

A többi gyerekkel szerintem még nem nagyon barátkozott össze, nem is tudom, milyen idős gyerekekkel van együtt, de azt tudom, hogy a Cápa csoportba osztották be. Vivi keveset játszott vele, Kinga elmesélte, hogy inkább Annával játszott, aki Vivivel kb. egykorú, azaz kb 9 éves, csak amikor Anna más valakivel kezdett játszani a játszin, és Vivi megsértődött, akkor ment vissza Kingához. Nagyon komoly. :-) Ebből is érződik, hogy kis barátnője, Domi hiányzott neki, aki még holnap sem mehet, mert ma ugyan tünetmentes volt hányásügyileg, az orvos javasolta, hogy nézzék meg még egy napig "terhelés" mellett is, mármint, hogy reagál, ha eszik is. Domi nagyon menne, úgyhogy, ha holnap jól van, szerdán csatlakozik. Addig meg remélem, hogy Kinga ellesz valahogy nélküle, vagy máshogy alakulnak a kapcsolatok holnap. Nem tűnt amúgy letörtnek a kiscsaj, volt történés körülötte, nem hiszem, egyedül érezte magát.

Az úszások is tetszettek neki, hiszen most már ügyesebb a vízben. Csak úgy áradt belőle a szó, és csak mesélte és mesélte, hogy milyen feladatok voltak, deszkás és anélküli úszás, karikába ki-bebújás, beugrálás és sok más. Olyan szívesen megnézném, hiszen biztos hatalmas a különbség a mostani úszó Kinga és a június eleji Kinga között, aki elég visszafogottan ült mindig a medence partján, és látszott, hogy nem érzi magát teljesen biztonságban. viszont az egész éves rendszeres úszásoktatásnak köszönhető, hogy nyár eleje óta bátrabb az itthoni medencében, ahol egyszer csak még továbbfejlesztette-észrevétlenül-a tudását, mikor megtanult lemerülni, és rájött, hogy ez milyen jó, és mennyivel nagyobb buli így a medencézés!

Jó ideig gondolkoztam tavasz végén, mikor beírattam ide, hogy nem korai-e neki még egy ilyen táborozás, de végül arra jutottam, hogy ha nem tetszik neki, abbahagyjuk. Nyilván senki nem fogja kényszeríteni, hogy ott legyen, ha nagyon nem tetszik neki. Nem akartam és nem is akarok majd soha nagy terhet rakni rá, hogy olyan helyzetekbe kényszerítsem ,amire nem érett meg, de úgy gondoltam, ha meg sem próbáljuk, nem ismerjük meg a határokat sem. Bíztam abban, hogy ismerős helyre megy, hiszen ide jártunk szeptember óta úszni, bíztam abban, hogy hátha a táborig még jobban megbarátkozik a nagyobb vízzel a kerti medencében (ami végül szerencsére megtörtént). Emellett Kinga a legbátrabb, legbevállalósabb a három lányom közül (bár ez az összehasonlítás nem teljesen "ér", hiszen a korkülönbségek miatt ilyen téren nem lehet összehasonlítani Kingát és Zitát, de még Csilla is kicsi ehhez), ő a nagy pörgős, akinek mindig program kell, aki állandóan pezseg. Tudtam, hogy az idei nyarunk pont nem a pezsgésről és a világjárásról fog szólni, tehát muszáj volt egy hét másféle programot összehozni neki. Gondoltam, hogy az elején nem fog lelkesedni, de ő olyan, hogy nehezebben kezd el mindent, de amikor látja, hogy az jó, akkor minden oké. Csak azt kell elérni nála, hogy elinduljon, megtegye az első lépést, részt vegyen az első alkalmon. komoly és megfontolt is, teljesen elfogadja akár idegenek irányítását is, szépen teszi a feladatát, idegen helyen jobban is eszik, egyszóval (ilyenkor) abszolút problémamentes a hölgy. Ami nekem megnyugtató, ezért mertem remélni, hogy könnyen megszokja majd az új szituációt.

űamikor még csak beszéltünk a táborról, nem akart menni, mondta is, hogy ő inkább itthon maradna. Győzködtem sokat, hogy pedig neki milyen jó programjai lesznek, de mivel ismeretlen volt a dolog, joggal tartott tőle. Sokan vagyunk ezzel így felnőtt fejjel is, sokszor kell nagy levegőt vegyünk, ha valami új dologba vágunk.

Egyelőre örülök, hogy végül tetszett neki, remélem, holnap is örömmel megy, és hogy legalább ennyi élménnyel gazdagabban jön haza. Az első nap mindenesetre bíztató.

Az első tábor

Így indult ma a legnagyobb királylány élete első napközis táborába, úszótáborba, Vácra. :)

Tegnap nem akart még nagyon menni, de az segített, hogy ovis barátnője, Domi és annak nővére, Vivi is együtt mennek vele. Júliusban ment volna eredetileg, de akkor Vivi beteg lett, és akkor úgy döntöttünk, hogy ne maradjon le ő sem, próbáljunk meg új időpontot kérni hármójuknak. Kis esélyt láttam erre, de végül szerencsénk volt.

A nagy szervezkedés ellenére ma mégis ketten indultak el reggel, Kinga és Vivi, mert ezúttal Domi gyengélkedik. Tegnap érte haza a nyaralásból, és valószínűleg a sok lenyelt tengervíztől lebetegedett a pocija. még hazafelé is rosszul volt, csak remélni tudjuk, hogy nem vírus, és akkor holnap csatlakozni tud a lányokhoz. nekik is jó lenne, nekem is, ha tudom, hogy a kis barátnő is ott van, bár Vivivel is jól kijön Kinga.

Megegyezés szerint Jani viszi őket reggelente, Domiék anyukája délután haza.

Jani már telefonált, hogy rendben beértek, bementek egy kis tornaterembe, amit a tábort szervező magánuszodások alakítottak ki, direkt, hogy tudjanak szárazföldön is tornázni a kis táborozók, ott rajzolgatnak addig, amíg az összes gyerek meg nem érkezik.

Aggódni nem aggódok, ügyes lesz Kinga, a vízzel való kapcsolata is fényévekkel jobb, mint nyár elején, tehát szerintem jobban is fogja élvezni a foglalkozásokat. Inkább kíváncsi vagyok, hogy úgy általában hogy tetszik majd neki az egész, hogy jön ki a többi gyerekkel, hogy bírja az egész napos programot (bár más szülő elmondása alapján pont Kinga energiaszintjének felel meg a tábor, estére pont eléggé lesz fáradt :-)) ). Meglátjuk, és majd beszámolok! :)

Gödi strandolás

A futóverseny délutánján a gödi strandon lazítottunk a "nagy" futóverseny után. Bár a lazítás az erős kifejezés, a lányok biztos lazítottak, mi annyira nem, de muszáj volt már egyszer együtt is elmennünk. az idő is jó volt, a mostani szeszélyes nyáron sosem lehet tudni, adódik-e még igazi alkalom a strandolásra.

Bali ide már nem tartott velünk, délután ismét Budapest felé vette az irányt, mert neki már programja volt estére. Azért vittünk plusz személyt magunkkal, Katit, aki már délelőtt is velünk volt. Így esett, hogy teszteltük 6 üléses változatban is a nagy pedzsót, és jól vizsgázott. A két leghátsó ülésnél nincs túl sok hely a lábnak, ráadásul ha a középső soron gyerekülések vannak, mint ahogy nekünk alapjáraton vannak is, akkor egy szélső gyerekülést ki kell venni (ami nálunk kis ideig fixen a Kingáé lesz, mert az már nincsen bekötve a biztonsági övvel, könnyebb kiemelni), hogy a szélső ülést előre lehessen tolni, és be lehessen mászni hátra. másik lehetőség, hogy gyerekülést kötünk be leghátra, de ezt én nem preferáltam nagyon, mert a két ülés között nagyobb a rés, nem támasztják egymást, így délelőtt Kinga is dűlöngélt az ülésével, mikor a futóversenyre tartva oda kötöttük be. Kistávon azért még elment, hosszabb úton stabilabb helyre jobb tenni a gyerekeket.

Így én ültem be hátra, (mert Katiért elmentünk Diósjenőre, ő szállt be utoljára, egyszerűbb volt, ha anyósülésen utazik), majd Kingát kötötte be Jani, kiszállásnál pedig végig kellett várnom, amíg Jani a gyerekzáras ajtókat kívülről kinyitja, kiszedi a lányokat (akikre most szerencsére Kati vigyázott, míg én is kiszálltam), majd utána gyerekülés kiszed, ülés előretol, anya kiment... :-))

azért nem kell ám sajnálni minket, tudtuk, hogy ez ilyen lesz, hiszen ez a 7személyes autók között a kisebb verzió. A hátsó ülések amolyan pótülésszerűek, mi nagyon örülünk így is, hogy van ilyen lehetőség, és most sikerült kitapasztalni, hogy is működik a sokszemélyes utazás. Legalább tudjuk, kit hova ültessünk legközelebb, ha így utazunk, tehát magas embert nem paszírozunk be leghátra, hosszabb úton tuti nem. ezúton nyugtatnám meg leendő, magas utasainkat. :-)

Én pedig azért élveztem a hátsó utazást, Jani a vezetőülésen már jó messze volt tőlem, ha beszélgettem az elöl ülőkkel, mindig kértem, hogy ismételjék meg, amit mondanak, mert nem hallottam, mint ahogy a zenét sem, már annyira nem jutott el hozzám... :-))

Ennyi autós bevezetés után essék néhány szó a strandolásról is, végül is az lenne a fő téma... Maga a strand nem olyan hú de extra, mint ahogy anyósomék beszámolójából gondoltam, akik egyébként szintén ott voltak tegnap délután. Ettől függetlenül nem rossz a strand: van egy meleg vizes medencéje, ahová először mentünk, de egy idő után melegnek bizonyult. Ezután átmentünk a nagyobb, hűvösebb vízű pancsoló medencébe, ahol Kinga nagyokat ugrált, Csilla kézenfogva ugrált be a vízbe, Zita pedig apjával pancsizott. Zita egy idő után átment mamával az egyik gyerekmedencébe (kettő van), ahová sajnos felnőtt állva sem léphet be, így azért Zitára nehéz volt vigyázni. Szerencsére ott pacsált a szélén, merülés esetén be lehetett volna lépni, de nekem az nem tetszett, hogy ha nem mehet be szülő (ami amúgy rendjén van a fertőzések elkerülése végett), akkor miért nem áll legalább egy úszómester a medencében. Sekély volt ugyan a víz, de tudjuk nagyon jól, hogy a legkisebb vízben is történhet baj. Ha egy szülő történetesen két gyerekre figyel a partról (és ez nem ritka), és pont az egyik vonja el a figyelmét, és pont azalatt pont arra az egy pillanatra leveszi a szemét a másikról, és pont akkor történik valami... belegondolni is rossz. Természetesen az úszómester sem tud egyszerre minden gyereket felügyelet alatt tartani, de akkor legalább nem kell lekiabálni a szülő fejét sem, aki némi segítség gyanánt bemerészel menni a vízbe. Mert volt egy ilyen eset, pont láttam. No, mindegy. Pont.

Ezen kár filozofálni, idén már nemigen megyünk, jövőre meg Zita is stabilabb lesz a vízben, a másik két lányról nem is beszélve. Kingáért most sem aggódtam, csak szemmel tartottam.

Két fürdés között haraptunk valamit, bár a lángos nem volt éppen tökéletes, de a Csillának vett gyros tál igen. Persze Csilla egy falatot sem evett belőle, csak fagyit...no comment.

Evés után még belefért az időbe egy merülés a meleg medencében, aztán hazafelé vettük az irányt, elmúlt fél hét, mikor hazaindultunk. hazavittük Katit Diósjenőre (ó, de jó lett volna, ha nekünk is csak két utcával arrébb kellett volna gurulni, hogy otthon legyünk, de sebaj, majd jövőre már tutira!), Zita aludt is egy jót (sajnos) a kocsiban. A két nagyobb szinte percek alatt elaludt este, Zitával azért küzdöttem egy kicsit, de ő is fáradt volt, és végül az álommanók győztek (nálam is :-P).

Jó kis eseménydús nap volt, este már emlékeztetni kellett magamat, hogy délelőtt még futóversenyen is indultunk... :-))

Gödi strandolás

A futóverseny délutánján a gödi strandon lazítottunk a "nagy" futóverseny után. Bár a lazítás az erős kifejezés, a lányok biztos lazítottak, mi annyira nem, de muszáj volt már egyszer együtt is elmennünk. az idő is jó volt, a mostani szeszélyes nyáron sosem lehet tudni, adódik-e még igazi alkalom a strandolásra.

Bali ide már nem tartott velünk, délután ismét Budapest felé vette az irányt, mert neki már programja volt délután. Azért vittünk plusz személyt magunkkal, Katit, aki már délelőtt is velünk volt. Így esett, hogy teszteltük 6 üléses változatban is a nagy pedzsót, és jól vizsgázott. A két leghátsó ülésnél nincs túl sok hely a lábnak, ráadásul ha a középső soron gyerekülséek vannak, mint ahogy nekünk alapjáraton vannak is, akkor egy szélső gyerekülést ki kell venni (ami nálunk kis ideig fixen a Kingáé lesz, mert az már nincsen bekötve a biztosnági üléssel, könnyebb kiemelni), hogy a szélső ülést előre lehessen tolni, és be lehessen mászni hátra. másik lehetőség, hogy gyerekülés kötünk be hátra, de ezt én nem preferáltam nagyon, mert a két ülés között nagyobb a rés, nem támasztják egymást, így délelőtt Kinga is dűlöngélt az ülésével, mikor a futóversenyre tartva oda kötöttük be.

Így én ültem be hátra, (mert Katiért elmentünk Diósjenőre, ő szállt be utoljára, egyszerűbb volt, ha anyósülésen utazik), majd Kingát kötötte be Jani, kiszállásnál pedig végig kellett várnom, amíg Jani a gyerekzáras ajtókat kívülről kinyitja, kiszedi a lányokat (akikre most szerencsére Kati vigyázott, míg én is kiszálltam), majd utána gyerekülés kiszed, ülés előretol, anya kiment... :-))

azért nem kell ám sajnálni minket, tudtuk, hogy ez ilyen lesz, hiszen ez a 7személyes autók között a kisebb verzió. A hátsó ülések amolyan pótülés szerűségek, mi nagyon örülünk így is, hogy van ilyen lehetőség, és most sikerült kitapasztalni, hogy is működik a sokszemélyes utazás. Legalább tudjuk, kit hova ültessünk legközelebb, ha így utazunk, tehaát magas embert nem paszírozunk be leghátra, hosszabb úton tuti nem.

Én pedig azért élveztem a hátsó utazást, Jani a vezetőülésen már jó messze volt tőlem, ha beszélgettem az elöl ülőkkel, mindig kértem, hogy ismételjék meg, amit mondanak, mert nem hallottam, mint ahogy a zenét sem, már annyira nem jutott el hozzám... :-))

Ennyi autós bevezetés után essék néhány szó a strandolásról is. Maga a strand nem olyan hú de extra, mint ahogy anyósomék beszámolójából gondoltam, akik egyébként szintén ott voltak tegnap délután. Ettől függetlenül nem rossz strand: van egy meleg vies medencéje, ahová először mentünk, de egy idő után meleg volt. Ezután átmentünk a nagyobb, hűvösebb vízű pancsoló medencébe, ahol Kinga nagyokat ugrált, Csilla kézenfogva ugrált be a vízbe, Zita pedig apjával pancsizott. Zita egy idő után átment az egyik gyerekmedencébe (kettő van), ahová sajnos felnőtt állva sem léphet be, így azért Zitára nehéz volt vigyázni. Szerencsére ott pacsált a szélén, merülés esetén be lehetett volna lépni, de nekem ez nem tetszett, hogy ha nem mehet be szülő (ami amúgy rendjén van a fertőzések elkerülése végett), akkor miért nem áll legalább egy úszómester a medencében. Sekély volt ugyan a víz, de tudjuk nagyon jól, hogy a legkisebb vízben is történhet baj. Ha egy szülő történetesen két gyerekre figyel a partról (és ez nem ritka), és pont az egyik vonja el a figyelmét, és pont azalatt pont arra az egy pillanatra leveszi a szemét a másikról, és pont akkor történik valami... belegondolni is rossz. Természetesen az úszómester sem tud egyszerre minden gyereket felügyelet alatt tartani, de akkor legalább nem kell lekiabálni a szülő fejét sem, aki némi segítség gyanánt bemerészel menni a vízbe. Mert volt egy ilyen eset, pont láttam. No, mindegy. Ezen kár filozofálni, idén már nemigen megyünk, jövőre meg Zita is stabilabb lesz a vízben, a másik két lányról nem is beszélve. Kingáért most sem aggódtam, csak szemmel tartottam.

Két fürdés között haraptunk valamit, bár a lángos nem volt éppen tökéletes, de a Csillának vett gyrostál igen. Persze Csilla egy falatot sem evett belőle, csak fagyit...

Evés után még belefért egy merülés a meleg medencében, aztán hazafelé vettük az irányt, elmúlt fél hét, miko hazaindultunk. hazavittük Katit diósjenőre (ó, de jó lett volna, ha nekünk is csak két utcával arrébb kellett volna gurulni, hogy otthon legyünk, de sebaj, majd jövőre már tutira!), Zita aludt is egy jót (sajnos) a kocsiban. A két nagyobb szinte percek alatt elaludt, Zitával azért küzdöttem egy kicsit, de ő is fáradt volt, és az álommanók győztek.

Jó kis eseménydús nap volt, este már emlékeztetni kellett magamat, hogy délelőtt még futóversenyen is indultunk... :-))

Börzsönyi hegyi félmaraton és családi futás

Szombaton rendezték meg a Börzsönyi Hegyi Félmaratont, aminek keretében öccsémmel indultunk a 3.1 km-es távon. A rajt és cél Diósjenőn volt, szinte az épülő házunk szomszédságában, így gondoltam, vegyünk részt életünk első olyan eseményén, ami leendő lakóhelyünkhöz köt.

Jó ideje szeretnék már visszatérni a régen megszokott sportos életmódhoz, amit 6 éve, mikor terhes lettem Kingával részint feladtam. A fő sport, amit űztem, a futás nem volt éppen alkalmas pocakosság idején, a gyerekek születése után pedig nem sok időm és erőm maradt az edzésekre. Most tavasszal újra futócipőt húztam, mikor Zita aludt, az utcánkban futkostam egy-egy fél órát, ami jobb volt a semminél, de az igazi sem volt. Mikor a lányok megkezdték a nyári szünetet, teljesen elmaradtak a futások, hiszen valaki mindig van/volt ébren, Jani gyakori kései érkezései miatt pedig az esti futások nem jöttek össze. A hajnaliak még annyira sem, talán majd egyszer, ha alszok is éjszakánként…

Ezekből is kiderül, hogy a nagy visszatérés még most sem sikerült igazán, edzettségi szintem gyakorlatilag a nullával volt egyenlő, mégis úgy gondoltam, hogy 3.1 km-t valahogy csak le bírok kocogni, legyen tehát a diósjenői verseny a nagy debütálás a futóversenyeken ( legalábbis remélem, lesz még folytatás J). Testvéremet, Balázst is sikerült elcsalni, aki már pénteken nálunk töltöte az éjszakát, nehogy lekéssünk bármit is szombaton. Edzés gyanánt múlt vasárnap és csütörtök este kocogtam a faluban kicsit , ami alapján azért reménykedtem, hogy a legrövidebb táv menni fog. És gazdagabb lettem egy tapasztalattal, hogy az ilyen falubeli futásokhoz be kell szerezni egy kutyariasztót, mert egy kutya tuti kiszabadul valahonnan, mint ahogy volt most csütörtökön is, és szerintem nem kis szerencsémnek volt köszönhető, hogy végül nem ugrott nekem az eb… L

Jani vigyázott a 3 lányra a verseny alatt, időközben csatlakozott hozzájuk a főbérlőnk diósjenői barátnője, Kati, így volt segítsége Janinak. Elmentek fagyizni, míg mi futottunk, de előtte még feljöttek megnézni a rajtot. Zita sírdogálását jó ideig hallottam a hátam mögött, mikor elindultunk…

Nagyon klassz volt szombaton az idő, bár előtte éjszaka hatalmas özönvíz zúdult le errefelé, ami miatt aggódtam is, hogy mennyire lesz dagonya az erdőben, de végül emiatt kár volt pánikolni: a mi távunkon nem kellett bemenni az erdőbe, mi végig aszfalton futottunk (csak úriasan). A félmaraton és a 7 km-t teljesítők futottak erdőben, no, ők tényleg saras lábakkal szelték át a célszalagot.

Legtöbben a félmaraton távján indultak, amin meg is lepődtem, azt hittem, a rövidebb távok lesznek a “tömegtávok”. A nagy pesti utcai futóversenyeken legalábbis ezt tapasztaltam, ez a verseny volt a nagy ellentét. A félmaratonon is kb. ha ötvenen indultak, ami miatt tényleg csendesebb, családiasabb volt az egésznek a hangulata. Ettől jóval kevesebben, de még szép számmal indultak a 7 km-en, a 3.1 km-re már csak néhány induló jutott, legtöbbje gyerek… J

Kicsit irigykedve néztem a hosszabb távok indulóit, hogy ők vannak annyira edzettek, hogy le bírják futni ezeket a távokat. Régebben én is a hosszabb távokon indultam, de most reálisan kellett nézni a helyzetet, nem hiszem, hogy kibírtam volna. Ezt már rögtön a rajt után meg is állapítottam, hiszen egyből hegynek felfelé futottunk, és noha nem volt meredek, a fordítóig végig emelkedett. Egyből kibuktak az edzetlenség jelei: fájt a lábam, a tüdőm, pedig tényleg csak kocogtunk. Balázzsal szépen megfontoltan komótosan tettük meg a távot, ő sem akart elhúzni, ő sem érezte most magát olyan fittnek. A gyerekek jó része simán előttünk ért be, de ezen meg sem lepődtem. J Visszafelé aztán csak úgy “száguldottunk”, lejtőn lefelé már könnyű profinak lenni. A házunk melletti erdei úton futottunk ki az erdőből, hogy aztán a kemping mellett átszakítsuk a képzeletbeli célszalagot. nem futottunk nagy időt, nem is szándékoztunk, de lefutottuk, és végre újból beleszagoltam az ilyen futóversenyek hangulatába. El is határoztam, hogy jövőre, ha a félmaratonon még nem is tudok elindulni, legalább a 7 km-t már tudnom kéne teljesíteni. Arról nem is beszélve, hogy kis családom akkor már saját házunk teraszáról fog drukkolni. J

A motiváció és lelkesedés megvan, már “csak” az időt és alkalmat kell megtalálni az edzéseknek. J Ez most mindenesetre jó volt egy élménynek, tapasztalatnak és programnak, abból is a sportos fajtának.