Úgy tűnik, ha lassan is, de kezdünk kilábalni a betegségből.
Kinga javulása gyorsabb, néha köhög már csak, az is felszakadó, az orra viszont még folyik, úgyhogy nem is baj, hogy nem ment oviba, itthon jobban “ráérek” kúrálni. Ez az orrfújás téma nem egy egyszerű eset, mert hiába Kinga tudja a 3 gyermek közül legügyesebben kifújni az orrát, mégis aggódnom kell, mert állandóan nyavalyog, hogy miért nem akar vagy bír erősen fújni, csak szuszog nekem, aztán a cucc fele benn marad. Még az orrkiszívás lehetősége sem riasztja, sőt, a minap ő kérte, hogy szívjuk ki, de aztán nagy nevetésbe torkollot, mert rájött, hogy ez nem fáj, hanem elég csikis, ahogy “fúj benn a szél”, aztán mindketten elnevettük a dolgot. (Azt talán még nem ítrtam, de kb. két hónapja kipróbáltam az orrszívót, és semmi különös nincs benne, csak nem tudtam rendesen venni a levegőt az orromon át a művelet alatt. Talán ez az egyik legzavaróbb a picik számára, no, meg, hogy hangos. De nem fáj, az biztos.)
Szóval Kinga egész jól van. Két napig a Jázmin hercegnős jelmezében parádézott, amit vasárnap vettünk neki, és már sikerült is összekoszolnia, sőt, egy helyen kicsit foszlik. Király. Mégis varrhatok idén jelmezt, pedig azt hittem megúszom.
Zita is sokat javult. Elmúltak a nagy, fulladásszerű köhögőrohamok, nem hány már miatta. Álmában kahol még, de pl. már ez is jóval kevesebb volt ma, mint tegnap. Az orra folyik, szívni kell, többször is, de éjszaka azért tud aludni. Kivéve a ma éjszakát, mikor is fél 3-kor felébredt (én fél 2-kor kerültem ágyba Kinga révén, aki még mindig nehezményezi, hogy nem alszik benn egyik szülő sem a szobájukban, és csinálja néha a műsort, de e téren is haladunk, a csatákat mi nyerjük meg sorra), halálosan üdén megszoptattam, de nem aludt vissza. Sírdogált, le kellett menni orrot szívni, aztán két peluscserére is sor került. 4-kor már olyan ideges voltam, hogy rácsaptam a pelenkázóra, és, hát, jól bezúztam az alkarom a pelenkázó fa szélébe. Kicsit bedagadt és bekékült. Végül megkönyörültek rajtam az égiek, és negyed 5-kor zuhantam ágyba. Jani viszont most korán ment, arra ébredtem, hogy Kinga a hálónk ajtajában áll, Csilla meg lenn hív engem a földszinten. Rendesen szédülve keveredtem le, alig bírtam nekiindulni a napnak. Jó lett volna, ha egy kávé mellett 10 percet bambulhattam volna, de persze erre csak évek múlva lesz esélyem. Zita meg aludt 10-ig… Könnyű neki! :-D
Úgyhogy alakulunk, mint púpos gyerek a prés alatt! És még nem is vagyok (annyira) megzizzenve az összezártság miatt. Az kétségtelenül nehéz kicsit, hogy mikor a két kicsi délután alszik, és eljönne az én időm, akkor Kingával kell játszani, kiszolgálni stb., mert ő ugye, nem alszik. Estig így le se nagyon ülök, és még az este sem biztos, hogy lehet pihenni, de mos ez van, ezt kell szeretni. Vagy éppen nem szeretni, de legalább elfogadni.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése