Fodrászkodás

Zita kivételével minden nőnek a családban szükség volt már hajvágásra. Nagy szerencsénk van, mert a házunk tulajdonosa egy fiatal fodrász lány, aki ráadásul nagyon aranyos volt, és átszaladt hozzánk, hogy megnyírjon minket. Kingával kezdtük. Ő már profin, ügyesen ülte végig az amúgy gyors vágást. Kinga hihetetlen határozottsággal tudatta velünk, hogy ő olyan hajat szeretne, mint keresztmamijának, Jani húgának, azaz egy rövid kleopátra frizurát. Felkészítettem, hogy akkor nincs most hajfonás, hosszú lófarok, nehogy csalódás, sírás legyen a vége. Azt mondta, rendben. Izgultam rendesen, mi lesz a vége. Levágták a haját, és teljesen meg van elégedve. Hihetetlen, milyen határozott ez a lány!

Azután jött az én hajam. Eddigre Csilla is megszokta a látványt, így az apja ölében, ha nem is totál nyugodtan, de kibírta a műveletet. Ez szuper, mert az ő haja volt a legkuszább. Ja, és születése óta ez volt az első hajvágás, úgyhogy most szabadultunk meg először a puha babahajtól :)

Íme, Csilla vágás közben:


Kinga vágás közben:



Csilla előtte:


Csilla utána




Kinga utána



Rólam nem készült kép, azt inkább hanyagoljuk. Amúgy is csak gyorsan levágta Betti, se beszárítás, semmi. Így is örülök, hogy a frissen ébredt Zita kibírta a pihenőszékben nézelődéssel, és csak a hajeltakarításkor kezdett méltatlankodni. :) az egész kb. fél óra volt. Örülök, hogy megvolt.

Hóember, olvadás, fürdőruha

Ennek a remek hóembernek kívántam a halálát tegnap:


Meg is kaptam, ma csórikám szinte teljesen elolvadt, úgy nekiindult az olvadás napközben. Bár még reggel zuhogó hóesésben vittem Kingát oviba, nem gondoltam volna, hogy lesz javulás. Lett, és most kezd mindenhol oltári nagy sár lenni. De nem baj, az is jobb mint a térdig érő hó, úgyhogy alakul ez! :)
Csilla már nagyon nyarat érez. Tegnap rátalált Kinga első bikinis fürdőruhájára, amit gyorsan fel is adatott magára.


Remélem, mihamarabb használni tudjuk "élesben" is. Addig meg néha felveszi fürdéshez, a fíling kedvéért.

A hó fogságában, jégtörés, nehézségek

Nem akar ez a tavasz jönni, én mondom. Legalábbis itt nem. Múlt héten rengeteg hó hullott, 15-20 cm kb. Jó móka a gyerekeknek, ők nem érzékelik annyira a terhet, amit a hó jelenléte jelent. Pl. tegnapelőtt is klassz kis hóembert építettünk az udvaron a jól tapadó hóból, Kinga sáljával, sapkával, kis virgáccsal felvértezve hóhaverunkat. Napközben már ugyan olvad, mert plusz pár fokot azért elér a hőmérséklet, ezért egyre megrogyottabb állapotban van a drága odakinn.

De nemcsak ő kerül megrogyott állapotba, hanem más is. Ki lehet-e találni, ki lesz az illető?
Íme, a történet máról, talán ebből kiderül minden:
Kinga 3 napot nem ment most hét elején oviba, kis köhögés, megfigyelés miatt. Semmi komoly, ma ismét mentünk. Én vittem őket. Meglehetősen tépett idegekkel indultam. Kingával éjszakáztam (ez külön történet, talán máskor leírom), Zitával hajnalban keltem, mert két hét megváltó szünet után újból nagyon náthás, orrot kellett szívni. Brrr. Elaludtunk a nappaliban: ő a játszószőnyegen, én a kanapén. Jani hajnali 5-kor már elment, én meg elaludtam. Nem nagyon, de elég volt a rohanáshoz. Kinga nyűglődött, nem akart oviba menni, Csilla hülyére vett, nem akart öltözni, és a finisben telerakta a pelusát (itt eldőlt, hogy elkésünk), Zita meg már fáradtan kínlódott a pihenőszékben, majd ordított az overálba-tuszkolás alatt. Klassz volt eleve az alaphangulat. (Ja, és a postás csaj pont ekkor jött egy Janinak címzett ajánlott levéllel, mellesleg, abernatürlich, 10 helyen kellett csak aláírjak-nyomtatott, írott, meg hogy felesége, igen, majd másik papíron kétszer ugyanez-Zita pelenkázon hagyva, hol máshol??, két nagyobb már vadul motorozik a zárt garázsban, eszement hangzavarral...)

Kiérünk az utcára. A “remek” hangulatom tovább fokozódott, mikor megláttam az útviszonyokat. A járda OK, az út (ha annak lehet nevezni a szórt kő és döngölt föld keverékét) viszont rémes. Az előző nap latyakká olvadt hó megfagyott rajta, az autók által kijárt keréknyomban alig lehetett menni. Mert hogy nekem ott kell tolni a kocsit, mert a járdán a szomszédoknál lépcsők vannak. Már miért is ne? No, mindegy. Kingát felküldtem a járdára, én meg nekifeszültem, hogy a testvérfellépős kocsit eltoljam ezen a jégrémen. Hát, alig haladtam.

Két ház elhagyása után újabb nehézség. A 3. ház tulaja a járdát félútig takarította csak le, az egyik részen a rajtamaradt hó összefagyott, csupa jég volt a járda. Kinga nem tudott továbbmenni, ki kellett evickélnie hozzám az útra. Csikorgattam a fogam, egy kézzel toltam a rögös jégdarán a kocsit, fogtam Kingát, hogy ne csússzon el. Leérünk a sarokra ezen az amúgy nem hosszú, de idegörlő szakaszon. Összetalálkozok a sarkon lakó asszonnyal, akinek mellesleg szerintem takarítani kellett volna a jeges szakaszt is. És mellesleg Kinga egy csoportársának a nagymamája. Aranyos ő, meg minden, de ma majdnem nekimentem. Történt ugyanis, hogy mikor meglátott minket, elkezdett sajnálni, hogy, jaj, szegény gyerekek elcsúsznak, miért nem megyünk a járdán??? Vááááá. Mit mondtam volna? Szerintem csöppet vörös lett fejem, de csak annyit mondtam, hogy lépcsők vannak a járdán. Előttük már fel tudtam tolni a járdára a kocsit, azt a szakaszt időben takarították, az már száraz volt. A nő közben megkérdezte tőlünk, hogy az unokája volt-e oviban, mert nem voltak nála, nem tudja. Hát mittomén? Nincs telefon? Persze nem ezt mondtam neki, csak higgadtan annyit, hogy nem voltunk mi sem oviban. Aztán ő még elmélkedett, hogy talán felhívja őket (na, klassz, gondoltam, jó ötlet), de én már rohantam volna. Zita elkezdett ordítani, mert megálltunk, a reggeli már elkezdődött az oviban, masszív késében voltunk. Ő meg csak filozofált. És amúgy is merges voltam rá, nem akartam tovább csevegni vele. Ma nem. Gyorsan elbúcsúztam, és elszáguldottunk. Volt még egy-két csúszósabb szakasz, de sikerült egyben leérni az ovihoz.

Visszafelé nehezebb volt, különösen az utcánkban. Alig tudtam a lábam megtámasztani, hogy toljam a kocsit felfelé. Mikor végre a járda járható szakaszára értünk, Csillát felküldtem, aztán a Zitás kocsit már nehezen ugyan, de feltoltam a házunkig. Néhány cifra szó elhagyta halkan a számat, de a sírás is kerülgetett. Ezt elfojtottam, inkább imádkoztam a tavaszért.

Délután, mikor Csilla és Zita elaludtak, fogtam a hólapátot, lementem a sarki szomszédhoz, aztán feltörtem (az amúgy megint olvadásnak indult) jeget a járdán. Totál elfáradtam, remegett utána a kezem, ráadásul nemsokra rá Csilla felébredt, alig maradt időm másra. De muszáj volt, hogy a lányok legalább tudjanak biztonságosan közlekedni délután. Hasznos is volt, a mi utcánkban a járda így teljesen járható lett.

Aztán délután, mikor elindultam Kingáért, mi fogad odakinn? Esett a hó! Azt hittem elájulok. Egyelőre azonban nem marad meg, hála istennek.

Azt hiszem, ki lehetett találni, ki az a szellemileg-fizikailag megroggyant emberke, aki most már óránként fohászt mond a tavasz beköszöntéért. Kivagyok, mint a liba, a rengeteg öltöztetés, a bezártság, a sötétség, az az időjárás miatti átlagon felüli küzdelem miatt. Lesz még idén meleg egyáltalán?? Sajnálom szegény hóhaverunkat az udvaron, aki mellesleg kedvesen az étkezőnk felé mosolyog nekünk kavicsszájával, de én most mégis, galád módon, az olvadását kívánom, minél hamarabb, ha lehet. Csúnya dolog, irgumburgum, de ez van. Vagy valaki küldjön nekem még egy kis plusz humorérzéket, hátha azzal jobban átvészelem a dolgot! Erősen fogytan a tartalékaim.

Csilla-beszéd: Mickey egér, szavak, egy kis nyelvészet

Nincs sajnos annyi időm, hogy állandóan lejegyezzem, hogy gyermekeim éppen miket mondanak, hogyan fejlődik a szókincsük, beszédkészségük. Nagyon sajnálom, de tényleg, bár, ha jobban meggondolom, hogy ha igazán precízen le akarnám jegyezni a változást, az napi szinten is komoly időt venne igénybe, és ezt nem tudom megoldani.

Ettől függetlenül én mindig csak ámulok és bámulok, hogy milyen szédületes tempóban fejlődnek beszéd terén ezek a lurkók. Nekem különösen érdekes végigkövetni minden egyes szintet, hiszen nyelvszakon nyelvészeti szakirányt választottam, és ugyan leginkább 3 idegen nyelv nyelvészetével foglalkoztam, nagyon sok dolgot a magyarra is lehet alkalmazni. Sokat tanultunk, mint leendő nyelvtanárok a nyelvtanulásról, mint folyamatról, pl. arról is, hogyan sajátítja el az ember az anyanyelvét és utána (vagy mellette) egy idegennyelvet. Ezt a részt nagyon szerettem, és ugyan most már sok mindenre nem emlékszem, mégis örömmel tölt el, amikor egy-egy érdekesebb fázisba jutnak el a lányok a beszéd terén, és ismerős jelenségeket vélek felfedezni.

Mostanság Csilla a legérdekesebb alanya a nyelvészeti megfigyeléseimnek. Kingát is “szemmel tartom”, de ő már elég szépen beszél, nem olyan látványos a fejlődés mint Csillánál. Természetesen Zita is figyelve vagyon, hiszen az első gurgulázások, hangok, szótagok is ugyanolyan fontosak, mint a szavak. mondatok, hiszen erre épül később minden. három lány, három életkor, három különböző szint, sok a figyelnivaló, szuper, én mondom! De tényleg! :-)) Mielőtt bárki megsajnálna. :)

No, de térjünk rá most Csillára: rengeteget ügyesedett beszéd terén az utóbbi hónapokban. Most már bonyolultabb összefüggéseket is elmond, igaz, sokat gondolkozik egy-egy összetettebb dolgon, ragozás még hol van, hol nincs, ettől függetlenül szuper jól meg lehet érteni őt.

És persze lehet rajta mosolyogni is. Egy példa:
Az utóbbi időben sokat nézték a Mickey egér varázslatos karácsonya című dvd-t. Csilla állandóan Niki egérnek hívta Mickey egeret (megjegyzem, Kinga is kis ideig, de mikor felhívtuk figyelmét a különbségre, hamar kijavította magát). Nem úgy Csilla. Az ő korában még a direkt helyesbítés nem sokat ér, de egy idő után már poénból is mondogattuk neki, hogy figyelj már, az nem , hanem egér. Valamiért ez tetszik neki, így azóta néha elénk áll, és komolyan megmondja a frankót: “Nem Niki egér, Niki egér!” Nyomaték jeléül megnyomja jól a nikiket. :-))
Nyelvész anyuka okos (khm) megjegyzése: gyermeke abban a fázisban jár, amikor hallja a különbséget, de nem képes még esetleg javítani magát, mert pl.nem tudja azt a hangot kiejteni, tehát fizikai okai vannak a háttérben. Jelen esetben szerintem simán kimondaná Csilla a mikit is, de szórakozik velünk a kis csibész. Nem baj, nekünk is tetszik a móka.

És végezetül néhány frissebb szóhasználat Csillától, ami különlegesebb lehet:

Tepkike=Csipkerózsika
Őfike=Hófehérke
Hapukőke=Hamupipőke
Lákkádó=nadrág (bár a naglág egyre gyakoribb)
Micicó=Micimackó
Belelala=berakod
Kelegele=kell valami csinálni (pl.kell menni fürdeni az “kelegele pűdeni”)
Cipet pacat=csipet csapat (rajzfilm)


Ja, és még egy nagyon friss, mai beszólása Csillának. Kinga kiszínezett egy általunk nyomtatott színezőt. Csilla mutatja nekem, valamiért nem tetszett neki, ezért panaszosan megszólal:
“Kinga eefíkálta a Mulant!” = Kinga összefirkálta Mulánt (az összefirkál és elront keveredése)

Vannak itten gyermeki problémák, kérem szépen! Ex-nyelvész anyuka meg elemzett :-)) és vadul mosolygott, :-D mert azért ő is inkább élvezi, átéli ezeket a pillantokat, mint tudományosan okoskodik.

Zita-blokk

Havas tél

Úgy tűnik, idén kijut nekünk a hóból bőven. Amúgy is sok esett országszerte ezen a télen, de mi most az elköltözésünkkel jóval többet élvezhetünk e fehér finomságból.

Már amennyire finomság ez az egész. Mert hogy én szeretem ám a havat meglehetősen, de idén valahogy nem repestem az örömtől, mikor láttam, hogy esik. Ha még decemberben esett volna, akkor ok, olyankor csak kiemeli a hónap meghitt mivoltát. De Hóanyó úgy döntött, hogy újévtől kezdve köszönt be inkább, és most rázza ki hófelhőit, betakarva mindent fehér takaróval. A vidék azóta szinte folyamtosan fehér errefelé. Ami szintén nem biztos, hogy rossz, mert kicsit elviselhetőbb a téli sötétség, csak a közlekedésben ne zavarjon.

Pedig sajnos, elég sokat zavart a hó és a jég. Kinga és Csilla születésekor nem voltak kemények a telek. Örültem is neki rendesen. Most, hogy itt a 3. baba, kiköltöztünk vidékre, ahol amúgy sem olyan szervezett a hóeltakarítás mint a fővárosban, (már ahol ott is van egyáltalán, mert azért ott sem működik ez a dolog mindig olyan megbízhatóan), ráadásul ez egy meglehetősen dombos falu, no, most bekeményített a tél, és volt itt minden, nagy hótól kezdve hatalmas jégpályáig. És nem egy-két napig, nem, olyan könnyen nem úsztuk meg: eltartott hetekig, mire kicsit olvadt. Egyszer kis időre teljesen elolvadt, két hete kb., amikor egy-két napig tavasziasan enyhe volt az idő, de azóta megint fehér minden. Fú, pedig hogy élveztem, hogy végre nem havat taposok, hanem végre sárban tapicskolok! De, huss, vége lett az örömnek.

Úgyhogy szeretem én a havat meg a telet, de azt hiszem, ennyi elég volt idén belőle. Ha lehetne kérnem, ne essen többet, mert fáradt vagyok az állandó közlekedési gyötrelemtől (fellépős babakocsit tolni két gyerekkel 10 centis hóban, egynek a kezét fogni, hogy ne essen el, hát, bizarr, és nem árt, ha én sem vágódok el izomból, ugye); na, és fáradt vagyok már az állandó aggódástól, hogy Jani-Apa hazaérjen épségben. (és közben fohászkodok az égiekhez, hogy hátha a jövő telet már saját házunkban töltjük, ott nincs ennyi domb, leszámítva a szomszédos Börzsönyt, de oda nem kell majd napi szinten bemenni, főleg nem autóval és babakocsival, hála istennek)

Jövő héten vasárnap március. Hivatalosan kezdődik a tavasz. Ugye, hogy ugye. Szeretném én ezt már a gyakorlatban is látni. :-))

Addig meg néhány kép, milyen is errefelé a téli táj, és hogy közlekedünk oviba-oviból.

Az udvarunk, messzebb a háttérben a Naszály, szintén hóval borítva, csak az enm látszik most nagyon.

Jani indul Kingáért Csillával:



Készülődés az oviba:



Útrakészen "Ketteske":

Szabadság, kimenő vagy ahogy tetszik

Mindegy, hogyan nevezzük a dolgot, a lényeg: két nagyobbik gyermekem tegnap estétől vasárnapig nagymamájuknál töltik az időt, megteremtve a lehetőségét annak, hogy én is szusszanjak egy kicsit. Vagy nem is olyan kicsit, mert hogy ez már igen szép hosszú idő. :)

Kingának ma szünet van az oviban, ez adta az alapot az “üdülésre”. A másik, nem túl vidám dolog, hogy anyósomat múlt héten elbocsátották a gyárból, ahol dolgozott, így majdhogynem időmilliomos lett. :-( Elég nehezen viseli a helyzetet, főleg, hogy már úgy nézett ki, hogy talán “megússza” a leépítést. Hát, nem, sajnos. Próbálunk lelket, erőt önteni belé, főleg azzal, hogy biztosítottuk, mi mindenképpen igényt tartunk rá, sokat fogjuk alkalmazni és garantáltan nem rúgjuk ki. Persze ő is örül, hogy most az unokákra több idő jut, és ezzel nekem is segít, de anyagilag ettől nem kerül jobb helyzetbe. Bizakodunk, hátha valamelyest javul a gazdasági helyzet, előbb-utóbb, addig meg igyekszünk sok időt együtt eltölteni.

Szóval, most biztosan nem unatkozik, hogy a két kis huligáncsajszi ott van. :-P Én sem, de persze a mostani felállás lényegesen lájtosabb az alapfelállásnál. Dolgozok itthon ezerrel, és valahogy most mindennel körbeérek, végre ehettem meggyszószt krumplilepénykékkel, amit nem nagyon főzök, mert nem tetszik az én ínyenc lánykáimnak, és próbálom magam pár dologban utolérni. Mint pl.a blogírásban is. Úgyhogy, ha valaki meglepődne, hogy most több bejegyzés születik, akkor ismert az ok: Verocskának beütött a nagy szabadság. :-)) Nagy kincs, jól ki kell használni.

Egy éve

A minap rendezgettem Kinga néhány Hercegnők című magazinját, és egyszer csak felfigyeltem az egyikre. A tavaly februári szám volt. Egy ideig nem tudtam, miért hoz elő furcsa érzéseket belőlem, aztán rájöttem.

Tavaly azon a napon vettem ezt Kingának, mikor megtudtam, hogy Zitapocak létezik. Pár perc erejéig átengedtem magam a nosztalgiázásnak. Hogy milyen őrült és hajtós nap volt a tavaly február 20-a: Csillával a fülészeten voltam, kész rohanás és aggódás volt az egész nap, és hogy mintegy mellékesen csináltam meg tesztet, és tényleg nem gondoltam, hogy pozitív. Nem hittem, hogy a 3.csemete is ilyen gyorsan elszánja magát az útra, de persze tudtam, hogy az esély megvan. Még előtte kicsivel elmélkedtem, hogy nem is tudom akarom-e egyáltalán, egyszóval kicsit bizonytalan voltam. Jani is utólag mondta, hogy nála sem villogott még a “zöld lámpa”, inkább a sárga. De a kérdés gyorsan eldőlt.
Hála istennek. Attól a naptól kezdve tudtam, hogy “sorsom eldőlt”. Hogy nálunk soha többé nem lesz igazán csendes a ház (hála istennek), hogy egy életen át rohanhatok, hogy mindig mindennel elkészüljek, a feladatokat elvégezzem, jó anya, feleség, barát legyek (hála istennek); hogy egy jó ideig nem tudjuk Janival pótolni az elmaradt nászutunkat (nem hála istennek, de kibírjuk), és még sok minden más.
Nagyon jó, hogy minden így történt. Érdekes módon lenyugodtam, úgy érzem, így kerek a világ. Nem kell többé gondolkodni, akarok-e még gyereket, mikor jöjjön, megbánom-e, ha nem vállaljuk stb. Vállaltuk, megszületett egészségesen, megvalósult az álmom, hogy 3 gyermekem legyen. Szóval, jól érzem magam, én így lettem teljes.

Első ovis farsangunk

Ugyan tavaly már ovis volt Kinga farsangkor, lemaradtunk róla betegség miatt. Így az idei lett az első, igazi farsang, amikor jelmezt is húzott. 11-én, szerdán történt a nagy esemény, csak szokásos időzavarom miatt jutok csak most oda, hogy beszámoljak róla.

Tavaly, ha el tudott volna menni Kinga a farsangra, Ariel szeretett volna lenni, A kis hableány című Disney DVD hatására. Igazából nem tudom, mi lett volna, ha nem beteg, mert jelmezt sehonnan nem tudtunk akasztani, nekem meg biztos nem volt egy éve annyi erőm, hogy magam varrjak. Mondhatni, “megúsztam” a dolgot, elsunnyogtuk akkor. Kinga azonban, szokásos kitartásával, egész évben faggatott, hogy mikor lesz már farsang, mikor varrok már neki Ariel-jelmezt. Az őrületbe bírt néha ezzel kergetni.

November-december táján aztán megnéztük itthon az Aladdin című DVD-t, és onnantól teljesen Jázmin hercegnő rajongók lettünk. Arielt gyorsan ejtve, megszületett az új ötlet, hogy ő Jázmin lesz farsangkor. Január eleje táján Jani elvitte egy vásárlásra a Corába, ahol Kinga egyből kiszúrta egy helyen a Jázmin hercegnő-parokákat. Nem volt olyan tutiolcsó, de belementünk, megvettük. Egy jó héttel a farsang előtt meg én találtam egy kész Jázmin hercegnő jelmezt, szintén az említett hipermarketben. Nem sokat haboztam, raktam is a kosárba, beletörődve a tudatba, hogy én most abszolút nem voltam kreatív és szellemes jelmez ügyben. Kicsit aggódtam, hogy mi lesz, ha szembejön vele a jelmez farsangkor, de: 1. Biztos voltam benne, hogy Kinga repesni fog az örömtől a ruha láttán, ami be is jott, hiszen már itthon annyit játszott benne, hogy farsang előtt toldozni-foltozni kellett; 2. MEgint nem vagyok az az időmilliomos, hogy saját kezűleg kreáljak egyet. Jani húga volt egy varrónőnél, ő vállalta volna, hogy megvarrja, de most még az anyagbeszerzés is kihívás lett volna. Így egyértelműen kapóra jött a bolti jelmez.

Ezek után már csak azzal a kellemetlen mellékzöngével kellett együtt éljek, hogy sok helyről burkoltan vagy kevésbbé burkoltan megkaptam, hogy mennyire gáz a hercegnős jelmez, mert mindenki az lesz. Persze ezzel nem sokáig foglalkoztam. Ha minden kislány hercegnő lett volna se biztos, hogy lebeszélem Kingát (na, jó, próbálkozni biztos próbálkoztam volna), más részről Kinga konokságát ismerve esélyem sem lett volna eltéríteni elhatározásától. Más jelmezt akkor már csak azért sem vett volna fel, úgyhogy kár a gőzért. Az volt a lényeg, hogy ő jól érezze magát, annak a szerepében játszon egy napig, aki éppen aktuálisan tetszik neki, a többi nem számít.
A farsang reggelén Jani picit később ment be, így én mehettem Kingával az oviba, hogy én öltöztessem be. Erről nem akartam lemondani, látni akartam őt is, meg kicsit bele akartam szagolni az ovis farsangi jókdevbe. Az oviba vezető út ilyen volt, előző nap esett egy csomó hó:

Volt is vidámság bőven, óvó néniktől kezdve mindenki jelmezben. Beöltözött Kinga, és meg is csodálták a jelmezét.

(A csoportjában senki más nem volt hercegnő, és mikor a nagycsoportosok szobájába bekukkantottam, ott se láttam hercegnőt ) Délelőtt jelmezben voltak, jött egy lábbal bábozó művész az oviba, aki egy mulatságos darabot adott elő nekik. Ettek sütit, ihattak gyümölcslevet, Kinga elmondása alapján minden klassz volt. Én is külön örültem, hogy saját sütésű minimuffinokkal emelhettem az ünnep fényét (remélem legalábbis, azt mondták, finom volt), amit előző nap a két kicsi jelenlétében, kicsit hajat eldobva, de sikerült megsütni (az volt a megállapodás, hogy lányos anyukák sütit visznek, fiús szülők innivalóról gondoskodnak…puff neki egyenlőség, testvériség!, persze én is vihettem volna egy doboz bolti vaníliás karikát, de gondoltam, ha sikerül, mégis én sütök) Délután, hazamenetelkor kaptak egy lufit ajándékba, amin Csillával azonmód összevesztek. Mint kiderült, Csilla is kaphatott volna, csak a helyettesítő délutános óvó néni elfeljetette. Másnap kapott Csilla is, persze akkor már majdnem mindegy volt, de szép a gesztus.

Így esett az első farsangunk élesben. Nem nagy felhajtás, de nekünk színfolt. Azóta megnéztük a Mulan című Disney DVD-t is. Kinga természetesen jövőre Mulan akar lenni farsangkor, már el is döntötte. Ismerve őt, el bírom képzelni, hogy nem felejti el, de azért megvárjuk, mit hoz addig ez a szűk egy év. Jövőre Csilla is farsangol már az oviban, kíváncsi leszek, neki hogy fog tetszeni.

Könyvlistám 2008

Két helyről is érkezett felkérés, hogy nevezzem meg azt az 5 könyvet, amit 2008-ban olvastam, így most eleget teszek a kérésnek, főleg, hogy jó ideje nem tudom megírni ezt a bejegyzést, nem illik tovább halogatni.

Az a nagy helyzet, hogy ez a felkérés döbbentett rá, hogy igazából milyen kevés könyvet olvastam a múlt évben. Kerestem az okokat, hiszen angol-német szakosként nekem az életem egyik része volt évekig az olvasás, sőt, ugye a holland is ott volt “mellékesen”, és nem csak kötelességből olvastam, hanem szerettem is. Az igaz, hogy annak idején sokszor nem volt annyira örömteli az olvasás, mikor egyik napról a másikra kaptam egy amerikai és egy brit regényt, amit másnapra szemináriumra kellett volna elolvasni, és sok esetben még németből is volt hasonló feladat. Gyakran éreztem úgy, hogy túlvállaltam magam (hm, érdekes, mintha manapság is eszembe jutna néha hasonló gondolat—csak a gyereket nem lehet “leadni”, nem úgy mint egy szakot; akkor lett volna lehetőségem lazítani, ma nem tehetem meg ugyanezt :-))). A könyveket rohanva olvastam, volt, amit el sem tudtam már olvasni (na, ezt most senki se köpje be a tanszékeken, légyszi, mert még utólag elveszik a diplomám—angol szakon is akkora szigor volt a másodéves szigorlaton, hogy ha kiderült, hogy egy verssort nem olvasott az illető a töménytelen mennyiségű kötelezőből, repült, mint a pinty. Én a hatalmas lista felét olvastam el, khm, nem lógásból, ennyire volt idő). Mindegy, a diplomám megkaptam, az olvasás szeretete megmaradt, erre jött egy fogadalom, hogy a nem olvasott kötelezőket szépen folyamatosan pótolni fogom. Hiszen mind érték, mindből tanulni lehet. Különösen, ha az ember az eredeti nyelven olvassa, ha megteheti, mert a legjobb fordítással is veszít valamit az értékéből, és a nyelvtanulásnak is egyik legjobb formája.

Ennek ellenére én az elmúlt évben alig olvastam valamit. Ha rendeltem könyvet, mindig a gyerekeknek rendeltem, mire eljutottam oda, hogy én is olvasnék valamit, elértem az anyagi limitet, így arra már nem áldoztam. Nem bántam meg, mert a lányok nagyon szeretik azokat a könyveket, amiket kaptak.

Aztán ott volt a terhesség kezdeti szakasza betegségekkel társítva, rossz alvó gyerekek, költözés nagy pocakkal, új élet kezdete, és “mellesleg” egy újabb baba születése, ami mostanában alapból kilövi az olvasás esélyét. Az esti elhúzódó kínlódások miatt rászoktam néhány sorozatra a tv-ben, amit most is nézek, ha éppen tudok, még ha alszanak is normálisan a lurkók. Mondjuk most már unom őket, el tudok tőlük szakadni, és a kábeltévé szolgáltató is megoldja a dolgot: kiveszi a kínálatából a Viasat3-at (a "ludas" adó), mert drágálja a jogdíjakat, amit fizetni kéne feléjük, árat meg nem akarnak emelni, így nekem sem lesz gondom, hogy szokjak le ezekről tv-műsorokról. És ha egyszer az estéink is normálisak lesznek, akkor talán gyakrabban le tudok kucorodni egy könyvvel (állólámpát olvasólámpával kaptam névnapomra, ki kellene használni, nemde? ) :-))

Ennyi bevezető után itt a lista, amely könyveket hasznosnak találtam. Több ötnél, és főleg gyerekneveléssel-gyerekekkel kapcsolatosak, de most ez van.

Dr. Dorothy Einon: Kreatív játékok
Donna Erickson: Donna játszóháza

Mindkét könyve tele jól használható, alkalmazható játékkal, ha az ember kifogyna az ötletekből. Nagyon ajánlom.

Johanna Friedl: Féleleműző játékok

Még igazából nem használtam fel a benne lévő ötleteket, de nagyon sok gyermeki félelem leküzdéséhez nyújt segítséget szülőknek.

Adele Faber-Elaine Mazlish: Testvérek féltékenység nélkül
Adele Faber-Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje

A nevelési könyvekkel általában hadilábon állok, mert vagy bejön, amit tanácsolnak vagy nem. Ez is olyan: nem szentírás, de eddig ez áll hozzám a legközelebb, tele példával, rajzokkal, könnyű használni, volt már több sikerélményem testvéskonfliktus megoldásában. És több anyukaismerősöm méltatta már.

Peter Kerr: Egy nyár Mallorcán

Tavaly márciusban volt szomszédaink kiköltöztek Mallorcára. Ők olvasták a másik részét az Egy tél Mallorcán-t. Tőlem kapták amolyan búcsúajándékként a nyári részt, és mivel engem is érdekelt, magamnak is megvettem. Egy skót férfi családjával elköltözik a szigetre, hogy próbáljon szerencsét. A családfő szemszögéből mutatja be az ottani életüket, és ezáltal a szigetet is, alkóival, hagyományaival, hangulatával együtt. Tetszett, hogy nem egy hagyományos útikönyv, attól sokkal több.

Gyerekeknek ajánlom:

Első enciklopédiám Micimackóval 3 része: Természet, Föld, Állatok

A minket körülvevő világot mutatja be a gyerekeknek az évszakoktól kezdve a vulkánokon át szinte mindent, Micimackó és barátai segítségével. Lehet, hogy igazán akkor lesznek majd favoritok a könyvek, mikor a lányok olvasni tudnak majd, de nekünk most is nagy segítség, sokat nézegetjük, és beszélgetünk a látottakról. Az Állatok rész még nincs meg, de talán idővel azt is beszerezzük, mert nem olyan olcsó könyv.

Bízom benne, hogy ebben az évben más jellegű könyveket is el tudok majd olvasni. Első lépésként az lesz, hogy ha nemsoká hazautazunk Debrecenbe, előhalászom a szigorlati kötelezőlistámat, és szépen nekivágok a bepótolnivalónak. Aztán majd jövő év elején számon lehet kérni ismét, mennyit sikerült elolvasni.

Kinga és Csilla-csak úgy

Néhány fotó a másik két leányzóról is, nehogy megkapjam, hogy csak Zitáról írok. :) Testvériség, egyenlőség, vagy mi szösz, ugye. :)

Itt ragasztottunk, festettünk. Kinga miatt főleg, de Csilla is aktívan részt vett. Kiválóan összeragasztózott mindent, de fogam szorítva, hősiesen tűrtem. Nagyjából. ;-) Muszáj volt valamit kezdeni velük múlt héten, hogy Kinga is itthon volt. Ahhoz képest egész jól "megúsztuk" a hetet. ::))





Kinga is meggyógyult, megyünk ismét oviba,és készül lelkiekben a nagy ovis farsangra az én kis Jázmin hercegnőm (Aladdinból) :)



itt Csilla Kinga hátát simizi, és éppen nagy komolyan magyaráz: "Megszimizem Kinga 'átát. Kinga nem cíjon." (megsimizem Kinga hátát, hogy se sírjon.) Persze Kinga közelében sem volt a sírásnak, de aranyos gesztus. :)



Jókislányok:

Zita 4 hónapos

Az utóbi időben nem nagyon tudtam írni, hogy fejlődik a lány, hogy is telnek általában a hétköznapok. Mivel azonban Zita pénteken 4 hónapos lett, úgy döntöttem, itt az ideje pótolni. Már amennyire a lányok (jó)alvókája engedi.

A fizikai adatokról az előző bejegyzésben már írtam, most jöhet minden egyéb róla.

Zita határozottan jó és nyugodt baba, de meglehetősen érzékeny is. Kb. 3 hónapos korától kezdve kezdtem picit fellélegezni, mikor le lehetett tenni időnként, és képes volt nézelődni, még ha akkor pár percet, akkor is. Ez a pár perc azótakitolódott. Szeret nézelődni pihenőszékében (ki is kopott a haja hátul, jelezvén, hogy végre le lehet tenni a hölgyet hosszabb időre is), de eltekereg a földön kialakított játszószőnyegen is. Nem fordul még oldalra, csak tekeri a fejét, ha valahogy kiszúr valami érdekeset a feje fölött. Ha ott vagyunk a közelében, akkor viszont nem kötik le a tárgyak körülötte, teljesen ránk koncentrál, minket néz.

Most már nagyokat mosolyog, sőt, nevet, olykor kurjongat. A testvéreit különösen nagy mosollyal köszönti, újabban élvezi, ha Kinga kicsit dögönyözi. Szigorú felügyelet mellett, de ügyesen csinálja Kinga, aki ráadásul szintén élvezi, hogy Zitának tetszik a játék.
A minap pl. a Mulan rajzfilm zárózenéjére lötyögtünk a lányokkal, Zita a karomban kifelé fordítva, és rendesen kacagott, ahogy zötykölődött, de az is lehet, hogy tetszett neki, ahogy Kinga ide-oda balettozott a zenére. Amúgy érdekes módon azt nagyon utálja, amikor jövünk le a lépcsőn, de csak ha magam felé fordítva tartom. Ilyenkor teljesen megfeszül, visszatartja a lélegzetét, majd elkezd sírni. Nem tudom, miért, talán nem tetszik neki, ahogy “zuhan” lefelé. Ha kifelé tartom vagy karon fekve hozom le, nincs semmi baj.
Azt is szereti, ha magunk felé tartva kicsit rázogatjuk, ha csikizzük, ilyenkor göndör kacajjal jutalmaz meg minket. Ezt nagyon imádom, hogy lehet vele kicsit játszani már.

Amit nem mindig szeret, az a fürdés. Egy hónapig ordított fürdetés alatt. Sokáig a törlés alatt is, alig lehetett megnyugtatni, majd már “csak” a vízben. Nem is fürdettem minden nap, nekem is kínszenvedés volt. Mostanság már többször is előfordult, hogy nyugodtan tűrte, de ez változó, bármikor előfordulhat, hogy eltörik a mécses, és nem igazán tudom, miért. Lehet, hogy magát a vizet nem szereti, de akkor meg nem értem, hogy olykor miért nem sír. Bonyolult lélek.

A napirendje eléggé változó. Attól is függ, kell-e oviba menni. Ha nem, délelőtt alszik egy hosszabbat, akár 3-4 órát is, de éppen ma összesen másfél jött össze, úgyhoyg lehet, hogy eljött a változás szele. Délután is alszik egy hosszabbat, ami szerencsés, mert Csilla alvásával még össze tudom hozni. Késő délután, mikor megyünk Kingáért, már rövidebbet alszik, ami viszont nem szerncsés, mert jön a kínlódás a babakocsiban. Koraeste is alszik egy fél órát vagy még fürdés előtt vagy utána, mikor hogy jön ki a fürdetése, hogyan alakul a másik két lány esti rendje. Tudom, hogy nem jó, de egyelőre nem tudok nekik fix esti napirendet tartani, tehát mem mindig tudok elkészülni a vacsorával mondjuk 6-ra, csúszkálok az időben sokszor, de igyekszem minden erőmmel. Így sokszor Zitával a vállamon készítem nekik a vacsit, csak hogy haladjunk, de ez igen kimerítő. Ha Jani hazaér emberi időben, akkor könnyebb a helyzet. Az este a legnehezebb napszak,mert mindent egyszerre kellene csinálni, ha 3 lenne belőlem sem lenne elég, ha meg egyedül vagyok, hááát…csak rohanok, lótok-futok, nyelvem a földön. Az változik, hogy mikor alszik el Zita este. Felzavarja-e büfi, a náthája, köhögés (bár most úgy tűnik meggyógyult, ímmel-ámmal köhög csak), de egyszer késő este tuti elalszik úgy, hogy leghamarabb hajnalban kel. 4-5 órát biztos alszik egyben, és talán most már megtudom majd csinálni lassan, hogy szopi után kis büztetéssel leteszem ismét, és nem ébred fel 10 perc múlva egy büfire. Azért Zita szerintem a legnehezebb eset eddig a 3 csemete közül, a másik kettő leányzóval ilyen idős korukban nem volt semmi ilyen gond már. Még Kingával sem, aki az elejés sírós, hasfájós baba volt még éjjel is. Egy szó mint száz, ha Zita esti szokásait már egy kicsit jobban tudom igazítani a nagyokéhoz, már ismét könnyebb dolgom lesz.

A cumit nem sikerült megszeretettni vele, feladtam. Viszont észrevettem, hogy képes egyedül elaludni. Erre rácsaptam,és igyekszem nem szopival altatni. Este előfordul, hogy mégis a szopi segít, mert nem jó, ha Zita sírdogál a nagyok szobája mellett, bár ha igazán álmos, akkor ez már inkább csak nyöszörgős sírás, én álomtusának hívom. Hamar megadja magát, és alszik szépen. Ezek a sírások is egyre rövidebbek. Ha valami komolyabb nyűgje van, azt észreveszem, mert akkor erőteljesen sír, olyankor persze kiveszem, és megkeressük az okát.

Azt hiszem, lassan Zitával is eljön az időszak, amikor végre nagy örömmel lehet babázni,bár kétségtelenül nem az a önfeledt babázás, ami az első gyermeknél megadatik. Sokkal rohanósabb, kevesebb idő jut a picire, amire persze igyekszem figyelni, hiszen azért mert 3.gyerek még neki is joga mindenhez, amit a testvérei megkaptak. Csak egy példa: Zitát sokszor nagy rohanva pelenkázom, öltöztetem, hiszen vár még 2 gyerek, hogy rendbetegyem. Elgondolkozva teszem a dolgom, amikor ránézek, ő meg néz nagy szemekkel, komolyan. Elszégyellem magam, hogy még egy mosolyra se futotta az erőmből, és akkor persze pótolom. Ő meg széles mosollyal hálalja meg a figyelmet. Imádom. Utána magamhoz ölelem, ő hozzám simul, és ez nagggggyon jó!

Janival. Ritka pillanat, mert Csilla nem szereti, ha Jani felveszi Zitust. Úgyhogy sietve megörökítettük a pillanatot:

Nagyon komoly kép Pöttyös Panniról:



Derűs nézelődés közben:



Újfent komoly, figyelős kép:

Védőnői vizit

Ma délelőtt befutott a védőnő, hogy Zita 3 hónapos adatait utólag felvegye, meg Kinga 4 éves státuszát megcsinálja. Rendes volt tőle, nekem most nagy macera lenne bevinni őket a tanácsadóba.

Kinga jelenleg 106 cm magas, elvileg 17 kiló (két órával később 1 kilóval kevesebbet mutatott a mérleg, nem tudom, mikor nem volt helyes a mérés). Ő vele nincsen semmi gond, minden egyéb dologban “megfelelt” Kinga, amit kérdezett a védőnő. Koncentrál jó ideig feladatokra, szépen színez, felismerhetően rajzol, egy lábon ugrál, stb. Ehhez hasonló vizsgakérdésekre kellett választ adni.

Zita adatait is megadtam már, ha ott volt, a 3 és 4 hónaposat is, hiszen holnap már 4 hónapos ez a kis maszatka.
Jelenleg 6400 grammot nyom a lány, 63cm hossza, a fejkörfogat 42,a mellkas 44cm. Ezek a hivatalos adatok. Múlt hét óta ugyan stagnál a súlya, de egy hónap alatt 400 grammot hízott, és nyúlt két centit.

Kérdeztem a védőnőt is, hogy mit szól ehhez az elhúzódó náthához, felvetve a tejallergia témát, amiről Linda barátnőm írt egy hozzászólásban. Ildikó azt mondta, hogy a tejallergia okozhat ilyen tüneteket, de egyelőre nem kell különösebb intézkedéseket tenni. Ő nagyobb valőszínűségét látja annak, hogy Zita nem bír kilábalni ezekből a betegségekből, hisz Kinga révén állandóan ki vagyunk téve a lappangó fertőzéseknek is. Ehhez jön, hogy a szülés utáni erősebb védettség szűnőben van, amit nehezített a már akkor is “dúló” nátha, és legyengülve “nézett elébe” azoknak az időknek, amikor már gyengébb ez a védelem. Állandóan küzd a kis szervezete, és várhatóan tavasszal illetve a szárazabb, melegebb idő beköszöntével lehet javulásra számítani. Nem tesz jót neki, hogy a szobákban a padlófűtés mellett padlószőnyeg van (nekem ez a rémálmom amúgy is, de albérletet nem újít fel az ember nagy mértékben, el kell viselni). Így állandóan száll a por, a bacik, atkák is jobban megtelepszenek, akármennyire is tisztítom, ami amúgy is nehezebb, mert padlószőnyeg, a víz nehezen szárad ki belőle.

Egyelőre én sem vezetek be tejmentes diétát. Ha viszont tavasszal nagy ne adj isten, nyáron sem javul a helyzet, akkor elkezdjük az okát kutatni. A védőnő szerint akár az orrmandula is okozhta ilyesmit, de ezt is majd később látjuk. Addig meg kúráljuk, ahogy tudjuk, és én is megpróbálom elfogadni, hogy olykor nehezebb az életünk emiatt a nátha miatt. Én most annak is örülök, ha elmúlik a köhögés- ahhoz képest ez a nátha semmiség.

Javulás

Úgy tűnik, ha lassan is, de kezdünk kilábalni a betegségből.

Kinga javulása gyorsabb, néha köhög már csak, az is felszakadó, az orra viszont még folyik, úgyhogy nem is baj, hogy nem ment oviba, itthon jobban “ráérek” kúrálni. Ez az orrfújás téma nem egy egyszerű eset, mert hiába Kinga tudja a 3 gyermek közül legügyesebben kifújni az orrát, mégis aggódnom kell, mert állandóan nyavalyog, hogy miért nem akar vagy bír erősen fújni, csak szuszog nekem, aztán a cucc fele benn marad. Még az orrkiszívás lehetősége sem riasztja, sőt, a minap ő kérte, hogy szívjuk ki, de aztán nagy nevetésbe torkollot, mert rájött, hogy ez nem fáj, hanem elég csikis, ahogy “fúj benn a szél”, aztán mindketten elnevettük a dolgot. (Azt talán még nem ítrtam, de kb. két hónapja kipróbáltam az orrszívót, és semmi különös nincs benne, csak nem tudtam rendesen venni a levegőt az orromon át a művelet alatt. Talán ez az egyik legzavaróbb a picik számára, no, meg, hogy hangos. De nem fáj, az biztos.)
Szóval Kinga egész jól van. Két napig a Jázmin hercegnős jelmezében parádézott, amit vasárnap vettünk neki, és már sikerült is összekoszolnia, sőt, egy helyen kicsit foszlik. Király. Mégis varrhatok idén jelmezt, pedig azt hittem megúszom.

Zita is sokat javult. Elmúltak a nagy, fulladásszerű köhögőrohamok, nem hány már miatta. Álmában kahol még, de pl. már ez is jóval kevesebb volt ma, mint tegnap. Az orra folyik, szívni kell, többször is, de éjszaka azért tud aludni. Kivéve a ma éjszakát, mikor is fél 3-kor felébredt (én fél 2-kor kerültem ágyba Kinga révén, aki még mindig nehezményezi, hogy nem alszik benn egyik szülő sem a szobájukban, és csinálja néha a műsort, de e téren is haladunk, a csatákat mi nyerjük meg sorra), halálosan üdén megszoptattam, de nem aludt vissza. Sírdogált, le kellett menni orrot szívni, aztán két peluscserére is sor került. 4-kor már olyan ideges voltam, hogy rácsaptam a pelenkázóra, és, hát, jól bezúztam az alkarom a pelenkázó fa szélébe. Kicsit bedagadt és bekékült. Végül megkönyörültek rajtam az égiek, és negyed 5-kor zuhantam ágyba. Jani viszont most korán ment, arra ébredtem, hogy Kinga a hálónk ajtajában áll, Csilla meg lenn hív engem a földszinten. Rendesen szédülve keveredtem le, alig bírtam nekiindulni a napnak. Jó lett volna, ha egy kávé mellett 10 percet bambulhattam volna, de persze erre csak évek múlva lesz esélyem. Zita meg aludt 10-ig… Könnyű neki! :-D

Úgyhogy alakulunk, mint púpos gyerek a prés alatt! És még nem is vagyok (annyira) megzizzenve az összezártság miatt. Az kétségtelenül nehéz kicsit, hogy mikor a két kicsi délután alszik, és eljönne az én időm, akkor Kingával kell játszani, kiszolgálni stb., mert ő ugye, nem alszik. Estig így le se nagyon ülök, és még az este sem biztos, hogy lehet pihenni, de mos ez van, ezt kell szeretni. Vagy éppen nem szeretni, de legalább elfogadni.

Orvosi vizit

Délelőtt sikerült megvizsgáltatni a lurkókat a házi orvossal. Ez elsőre nem tűnt egyértelműnek, mert kismillióan voltak a rendelőben, de mivel máskor nem nagyon tudtunk volna menni, mert Jani időbeosztása sűrű, hát kivártuk. Végül egész hamar sorra kerültünk, és Zita is csak nagy cuppogva szopogatta a kezét a vége felé, de nem balhézott, nézelődött nyugodtan. Az orvosnak egy nagy széles mosolyt is küldött, miközben hallgatta a mellkasát.

Kingának nem olyan komoly a baja, bár a hörgők is érintettek már a dologban, meg van némi garatgyulladás, de ACC100 szedésével valószínű rendbjön. Ő amúgy is sokat javult szombat óta. Egész nap a frissen beszerzett farsangi jelmezében parádézott, veszekedtem is vele eleget, hogy tán le kéne venni, mert tönkre megy jövő hétig, az ovis farsangig. Ezért is kúrálom itthon nagy gázzal, hogy ne maradjon le róla. De neki aztán lehet beszélni. :)

Zitának hörghurutja van, nagyjából hasonló, mint Kingának, csak neki talán jobban "húz" tüdeje, és eléggé le van tapadva a váladék. Kapott gyógyszert, de mondta az orvos, hogy figyeljük, hogy nem veszi-e esetleg nehezebben a levegőt vagy sípol levegővételkor, mert akkor komolyabb a dolog. Egyáltalán nem nyugodtam meg. Most este is volt néhány köhögő rohama, olyan fuldoklószerű, addig-addig, míg megint ki nem hányt szinte mindent. Már alszik, de időnként megébred, nehezen köhög, de egyelőre nem ébredt fel. Éjjel is volt incidens, lehetett hajnalban takarítani, utána viszont nyugodtan aludt. A nappaliban, a pihenőszékben, anya a kanapén. De most betakaróztam. :)

Múlt héten szerdán voltunk vendégségben egy itt megismert anyukánál és 2,5 éves kislányánál. Andi szólt még reggel is, hogy köhög Hanna, rám bízza, átmegyünk-e, és mivel a tünetek alapján nem tűnt veszélyesnek a dolog, és mellesleg Kinga akkor már szépen köhögött, csak még vártuk, hogy kilábal-e vagy sem, hát elmentünk. A kislány talán kétszer köhögött, míg ott voltunk, ami nem jelenti azt, hogy nem beteg esetleg vagy nem lehet valamit elkapni. Aztán pénteken megtudtam, hogy tüdőgyuszi gyanúja miatt röntgenen voltak. Végül kiderült, hogy nincs tüdőgyulladása a kislánynak, de én most már nehezen tudom eldönteni, hogy Kingától vagy tőle kaphatta-e el a betegséget. Na, mindegy. Egyelőre figyelünk, nagyon bízom benne, hogy javul rövidesen. Mert egyáltalán nem vidít a gondolat, hogy Zita révén kipróbálhattam, milyen egy majdnem 4 hónaposba kanalas gyógyszert diktálni. Csilla is köhögött egyszer 3 hónapos korában, de neki nem kellett gyógyszeres kezelés.

Most itthon vagyok az összes manóval, egész hétre "kiírattam" Kingát. Hét vége felé biztos meg leszek majd kicsit zizzenve a tartós összezártság miatt, de sebaj, decemberben is "csak" egy műanyag edényemet törtem szét a feszültségtől, inkább, mint a gyermeket, talán ezúttal nem teszek kárt semmiben. Jani el van havazva, az építkezés projektet jobban kell nyomni, mint gondoltuk, mert a talajvíz a telken most olyan, hogy el lehetne kezdeni az építkezést. Így most rá sem számíthatok annyira, de valahogy majd csak megoldjuk. :)

Beteg banda

Az elozo bejegyzesben felvazolt helyzetet jelenleg tarkitjak a betegseghegyek. Kinga kohog egy ideje, de tegnapra teljesen lerobbant. Szinte folyamtosan kohogott egesz nap, par masodperc szunetekkel. A nap vegere kezdtem mar idegbajt kapni, persze nem az o hibaja, inkabb a tehetetlenseg miatt. Az egyertelmuen latszik, hogy a hazilag adott kopteto, parasitas és egyeb trukkok itt mar nem valnak be, muszaj a dokit holnap felkeresni. Ma ugyan jobban volt, de jobb azt megnezetni és rendesen kikuralni.

Csilla "csak" nathas, de o javuloban van. Neki a heten volt rosszabb az allapota, de orrszivassal megusztuk. Nagy orom, hogy elkezdte egyedul fujni az orrat. Ha maganak csinálja, akkor nagyon ugyesen, erosen kifujja az orrat, csak nem torli le. Ilyenkor lehet szaladni torolni, mielott a foldon kot ki a cucc. Ettol fuggetlenul idonkent meg igenybe kell venni a porszivo szolgaltatasait, amit Csilla nem kedvel kulonosen, le is izzadok rendesen egy-egy hadmuvelet utan, de megeri. Utana egy ideig kap levegot.

A legrosszabbul most Zita van. Ha sokat nem is kohog, de olyankor aztan erosen, szarazan, fulladozva, és nem egyszer oklendezes, hanyas a vege. Es persze akkor jonnek ra a rohamok, mikor mar nagy nehezen elaltattam, és kezdhetunk mindent elolrol. Tegnap este ketszer hanyt vissza tejet, ket altatas dugaba dolt, majd a 4. altatasra aludt el vegleg. Ejjel felebredt, szopizott, de nem tudott visszaaludni. Dugig volt az orra, oklendezni, kohogni kezdett, és csak annyira volt lelekjelenletem, hogy a halo elotti eloterbe kiugorjak vele, mar ment is ki a pocak tartalma. Jani mar rutinosan jott torolni...Mi meg mentunk le ruhat, pelenkat cserelni, orrba cseppenteni, orrot szivni es hasonlo nyalanksagok. Majd en elaludtam a kanapen, Zita a pihenoszekben. Fel 8-kor a csalad ebresztett, teljesen komasan koszontottem oket, és majd megfagytam, mert be sem takaroztam hajnalban.
Most este is volt egy-ket malor, most is nagy nehezen aludt el a legkisebbkenk, azota is hallom neha kohogni. Remelem, erre nem azt mondja az orvos, hogy majd megerosodik az immunredszere, és elmulik, mert kitepem a hajam.


A nap pozitivuma, hogy el tudtunk Janival és Zitaval menni a Coraba kicsit vasarolni. A ket nagy mamaek vendegszeretetet elveztek addig. Zita indulaskor elaludt, mikor odaertunk kicsit fenn volt, majd visszaaludt. Bevasaroltunk, és visszamentunk anyosomekhoz a lanyokert, akkor ebredt csak fel. Ez kb. 3 ora alvas volt. Ez kedves huzas volt tole.

Nem megy ez nekem…alvásügyi gondok

Voltam olyan naiv, hogy azt hittem, hogy rendeződött az alvás-ügy mifelénk. Már amikor múltkor beszámoltam, hogy jól alakulnak a dolgok, akkor este órákba tellett Zitát elaltatni, és azóta is teljes gáz az egész. Ráadásul a több mint 3 hónapos náthája is elmúlt, és éppen tegnap akartam volna ezt megírni, persze csupa apró betűvel, nehogy megint elromoljon a dolog, de erre már nem volt szükség, mára ismét teljes gázzal üzemel a nátha, sűrűn kell szívni, teljesen kész vagyok tőle.

Egész nap teljesen jól elvan a kis hölgy. Mi több, határozottan jó gyerek. Úgy tűnik, ha akar, elalszik egyedül is, igaz, némi sírdogálás van, de ez afféle “álomtusa”. Repesek az örömtől, nagy lépés ez mifelénk, főleg, hogy mindezt cumi segítsége nélkül teszi. Mert arról teljesen letettem, öklendezik tőle, feladtam, hogy megszeretessem vele. És aztán jön az este. Az nagyon nehéz. Egyrészt még alszik egy rövidet 6 óra magasságában, amikor nagyon nehéz nyugodt körülményeket biztosítani neki, nem is alszik sokat. Így azt várnám, hogy este 9 körül legalább álomra hajtja a fejét, valami azonban mindig bezavar. Lehet, hogy el tudna aludni magától, de nem tudom felvinni a szobába, mert a másik szobában a két nagyobbik haramianő él és virul, meglehetősen hangos üzemmódban. Így, hogy a sírása a két másikat ne zavarja, felveszem. Ekkor azonban megérzi, hogy nálam van, heves kézszopizásba kezd, aminek a vége úgyis az, hogy megszoptatom. El is alszik közben, innentől viszont rendszerint megint sok minden szokott közbejönni. A legújabb, hogy rájön egy köhögési roham (tegnap óta erősen köhög is, hétfőn esélyes egy orvoslátogatás), ez teljesen felébreszti. Vagy felemelem büfipózba, alszik tovább, 10 percig nyugi van, felviszem az ágyába, leteszem, és akkor kezdi el kínozni a büfi, ettől is fel szokott ébredni, és hogy megint ne legyünk hangosak, leviszem, és kezdünk mindent elölről. Egy 3. változat, hogy már büfipózban megkínozza a beszorult büfi, és akkor ébred fel. Most a visszatért náthája miatt a tele orra is újra okoz hasonló jelenséget. Úgy tűnik, a szopis elalvás Zitának nem hozott sok szerencsét. Kinga és Csilla ilyen idős korukban gond nélkül aludtak tovább, mikor letettem az ágyukba. Én tényleg kezdek megpurcanni.

Csak egy példa, amihez hozzájön még némi folytatás is:

Tegnap Zitát majdnem éjfélkor tudtam végleg letenni. Nagy küzdés volt, Jani bealudt a két nagy mellett, egyedül cipelgettem ide-oda, szopi-büfi-simi-séta követte egymást, fájt a karom, a hátam a cipeléstől, idegeim megtépve. Lementem az földszintre, leültem szusszanni. Abban a pillanatban hallom, hogy Kinga botorkál le a lépcsőn. Pisilnie kellett… Fogam szorítva felmegyünk, megejtjük az ügyet, de Kinga nem alszik vissza egykönnyen. Valamiért éber. Én elszunnyadok mellette. Mikor osonnék ki, hirtelen sírva felül, hogy ne menjek. Nos, ekkor szakad nálam a cérna, majdnem egy óra van. Rászólok, hogy most picit nézelődjön nélkülem, el kell menjek végre zuhanyozni. Le is megyek, Kinga hangosan sírni kezd. Jani ekkor már jön a dolgozóból, megfürödve már, éppen netezett…(már kipihente a fáradságos Nagyok altatását :) ). Megzuhanyzok, felmegyek, örülök, hogy minden gyerek alszik, bár Jani mondja, hogy Kinga ott volt vele kicsit a dolgozóban, és rajzolt nekem valamit. (??) Kicsit leülök a gép elé. Két perc múlva maszatolást hallok odakinn. Kinga jött ki a szobából, és ragyogó arccal mutatja nekem a rajzot. Mit mondjak? Meghatódtam. Azután, hogy leszúrtam, és puffogva elvonultam, rajzolt nekem… Megölelem, bekísérem a szobába, betakarom. De jön egy kis műsor. Ő nem akar aludni, nem akar egyedül aludni. JA, mert a legújabb, hogy Zita ágyát visszavittük a mi hálónkba, mert mindig a mi matracunkra tettem le, nem akartam, hogy a két nagy esetleg felébressze. Az lett volna gyönyörű, a sok küzdés után! Meg aztán az ágyában van légzésfigyelő, szerettem volna használni, meg amúgy is, jobb, ha az ágyában alszik. Ráadásul Jani a két lánynál alszik már egy ideje a földön egy matracon, az sem kényelmes örökké. (Mondjuk ezt ő vezette be, mert így kényelmesebb volt kelni hozzájuk, bár én szóltam neki, hogy nehéz lesz őket leszoktatni.) Jani tehát visszaköltözött hozzám a hálóba, de azt sejteni lehetett, hogy nem fog ez tetszeni egyeseknek. Hát, úgy is lett. Kinga sírdogál, mondja, neki mama kell, nem akar itthon lenni, meg apa jöjjön vissza a gyerekszobába, stb. Sikítófrászt tudok kapni a sok nyavalygástól, éjjel különösen. Jön Jani is, mondjuk neki, hogy nem kell neki aludni, nézelődjön, nézegessen Boribonos könyet, de mi lefekszünk a szomszéd szobában. Egész jól viseli, hallom, hogy lapozgat, de már ásítozik is. Jó ideig éberen figyelek, lasan csend lesz, kezdek lazulni, mikor megjelenik az ajtóban! Panaszkodik, hogy még nem olvastunk mesét! Víííííííváááááábrrrrr!!! Apa mélyen durmol. Felkelek, átmegyek, suttogva elolvasom a Jó éjszakát, Annipanni! Boribonos mesét, lefekszik, megnyugszik, kicsit várok, majd visszamegyek a mi szobánkba, és végre csend lesz. Éjjel két óra van…

Ez majdnem egy átlagos este volt. Hála istennek csak majdnem. Nem túl rózsás. Viszont: 1. Zita, ha elalszik végre, képes 9 órát is aludni, bár most sokat köhög, öklendezik, meglátjuk, hogy felébred-e rá. 2. Végre rendezni kezdtük a két nagy alvása körüli káoszt, ami az utóbbi egy-két hétben kezdett elburjánzani. Tudom, hogy néhány dolgot elrontottunk, de ezeket a dolgokat általában én hozom egyenesbe, engem viszont leköt Zita, így a probléma fennállt. Most viszont jó úton haladunk, hogy újra visszaszokjanak, hogy egyedül alszanak, igaz, nekünk többet kell rohangálni éjjel, hosszútávon viszont ez éri meg.

Az estéim persze elúsznak, semmit nem tudok csinálni. Ezt a bejegyzést is éjjel írom, de ebből rendszert nem tudok csinálni, mert aludni kell, ráadásul nem tudom, hogy alakul még az éjjel. Úgyhogy reménykedtem én itten kérem szépen, hogy alakul az alvásügy, blogot is megint tudok írni gyakrabban, de rá kell jöjjek, hogy korai volt az öröm. Nem megy ez még nekem. Csak a türelem marad, továbbra is, bár kicsipicit fogyóban. De még van, és úgyis kitavaszodik egyszer, csicseregnek majd a madarak, süt majd a nap, és ezen a hosszú bejegyzésen is csak mosolyogni fogok nemsoká, alvó gyerekeim szuszogását hallgatva. Úgy legyen!

Apróbetűs megjegyzés, hogy a mai este teljesen normálisan lezajlott, Zita nehezen aludt el, de azóta mindenki alszik. Ezt most nagyon gyorsan lekopogom!! ::)) És tépek aludni. Fél kettő van. Juhéjj.

Zita Live! egy percben :)

Amíg újabb bejegyzéssel elő nem tudok rukkolni, egy felvétel Zitáról, amint legfrissebb beszédtudományát mutatja be. Sok nyelvtani elemzést nem igényel, de én nagyon bírom a "szövegét". ::))

ZITA-BESZÉD

Szomorúság és döbbenet

Teljesen ledöbbentett a belga bölcsődében történt mészárlás híre. Még akkor is, ha tudom, hogy ilyen világban élünk, naponta jönnek ehhez hasonló hírek, de mégis. Vagy én vagyok most érzékenyebb, mindegy, akkor is borzasztó. Egész nap könnyek gyűltek a szememben, mikor eszembe jutott vagy a hírekben újra és újra bemondták.

Aztán éjszaka történt (miután az alvásunk javulásáról szóló bejegyzésem napjától kezdve megint kritikusak lettek az éjszakáink, mörfi, ugye), fél 3-kor másodjára tettem tisztába Zitát, úgy hogy még egy percet nem aludtam az éjjel, és remény sem volt rá, hogy hamar ágyba kerülök, úgy ki volt nyílva a csipája. Hát, kicsit ingerült voltam, ő is megérezte, elkezdett keservesen sírni. És akkor nagyon elszégyeltem magam. Mertem felháborodni, mert rosszul sikerült az éjszakánk, néhány szülő meg a karjait odaadná, ha aznap éjjel is csak annyi bajuk lenne, hogy a gyerek nem alszik valamiért! Hol van az én bajom ahhoz képest, hogy mit él át most az a sok belga család, akik elvesztették a kis kincsüket illetve anyukájuk, nagymamájuk vagy akiknek még életveszélyben van a hozzátartozója??

Elbőgtem magam, felkaptam és én kis Zitamakimat, úgy szorongattam magamhoz, míg meg nem nyugodott. Lehet, hogy hülyén hangzik, de a jövőben is megpróbálom majd magam lehiggasztani a gondolattal, hogy ne legyen nagyobb bajunk, mint hogy nyűgösek, hisztiznek, keveset alszanak, széttépik az idegeim. Persze törekedni kell ezen problémák kezelésére, nem kell nagy nyugalommal, mosolyogva elviselni ezeket a pillanatokat, de nem árt észben tartani, hogy mennyire nagy dolog, hogy vagyunk egymásnak, és hogy milyen törékeny ez az idill.

Csilla és a szobatisztaság

Úgy tűnik, nálunk hagyomány, hogy kb.két évente egy gyermek leszokik a pelenkáról. Most Csilla révén ápoljuk e hagyományokat. És remekül haladunk a projekttel.

Igazság szerint én nem nagyon erőltettem ezt a leszokás-témát. Most lehet engem bolondnak nézni, hogy miért jobb egy gyereket pelenkázni mint ha bilibe végezné a dolgát, de a helyzet ennél sokkal árnyaltabb. Azt leszögezném, hogy én is nagyon örülnék egy szobatiszta gyereknek, de tekintve jelenlegi körülményeinket meg, hogy nem olyan sima ügy egy ilyen leszokás, gondoltam, jobb lenne tavaszig várni, legalább. Itt a nagy tél, kintre nem szívesen adok egy kezdő leszokóra bugyit, mert nehéz is gyorsan kihámozni a ruciból, ha helyzet van, hideg is van, az utcán nem tudunk egy bokorhoz szaladni, tartani sokáig nem tudja, és ha be is szalad a bugyiba valami, pláne nem tudom átöltöztetni. Gondoltam, jó lesz elkezdeni tavasszal, akkor következetesen el tudom hagyni kint és bent is a pelust. Zita is nagyobb lesz, és talán jobban fogja bírni, ha többet pepecselek biliürítéssel és az ehhez kapcsolódó, igen felemelő dolgokkal.
Történt aztán, hogy a lányok mamánál szilvesztereztek. Mama meg elkezdte biliztetni. Kiderült, hogy ügyesen pisil és kakil bilibe. Mondjuk itthon is csinálta már előtte is többször, hogy fürdés közben szólt, hogy helyzet van, és szépen elvégezte a dolgát bilibe (Jani egy ideig nem nagyon hitt a dolog komolyságában, de egyszer aztán minden megváltozott, mikor Csilla szólt neki, hogy “Jön kaki!”, és ő nem vette nagyon komolyan, és takaríthatta, fertőtleníthette a kádat utána, mert a gyerek igenis komolyan gondolta a dolgot-no, azóta ő is rohan a bilivel :-P).Mamánál viszont napközben bugyi volt rajta, és állítólag ügyes volt. Ennek én nagyon örültem, de kicsit bosszantott, hogy a megkérdezésem nélkül indult el egy ilyen nagyvolumenű dolog. Mert úgy éreztem, hogy én egyelőre nem tudnék hosszú időt a bili mellett ácsorogni, hogy jön-e, nem jön, mikor kell törölni, stb., de ha Csilla rákapott az ízére, akkor folytatnom kell. Meg akkor hogy lesz a kint tartózkodással? Adjak rá pelust, miközben bent már nincs? Hol a következetesség? Össze fogom zavarni a gyereket!

Kiderült azonban, hogy pánikra semmi ok, Csilla itthon maradt a pelusnál, bár egy igen makacs popsipirosságot szedett össze, ami láttán már én is hajlottam volna a bili-projekt megkezdése felé.

Múlt héten aztán, én nem is tudom, hogyan, kérte a bilit. Ja, persze, Kinga végezte a dolgát a wc-n, és ő is kedvet kapott. Lekuporodott Kinga mellé a bilire, és egymást támogatva mindenki sikerrel járt. Volt nagy öröm! Kinga egyből előszedte kinőtt bugyikáit, átpakolta a Csilla fiókjába, segített neki egy bugyit felvenni, nagyon komoly nővérkeként viselkedett. Büszke volt a húgára, tervezték, hogy mamának is majd jól elmesélik a nagy hírt. Én kitettem a szobába a bilit, hogy ha kell, kéznél legyen. Vettem egy nagy levegőt, hogy akkor most kezdődik az állandó takarítás, bilihez futkosás, de nem baj, ha Csilla akarja, akkor csináljuk.

Aztán alig akartam hinni a szememnek. Csilla mindig, ha pisilni, kakilni kellett, ment a bilihez,tolta le a bugyit, és elvégezte a dolgot. Még most is kakit kiállt akkor is, ha csak pisilni kell, ez nekem okozott kicsi zavarodást, de hamar rájöttem, hogy egy neve van mindkettőnek. Sokkal ügyesebben hagyja megtörölni magát, mint anno Kinga, de Csillának előnye van, hiszen sok mindent látott Kingától. Kingának magyarázhattam akkoriban, hogy hogyan hajoljon le, hogy a popsit meg tudjam törölni, nem értette. Csilla most minden alkalommal egyből jól helyezkedik. Megbeszéltem vele, hogy alvásnál, és ha kimegyünk akkor pelus kell. Ez nem mindig tetszik neki, kicsit visít, hogy bugyiban akar kimenni, de azért sikerül ráadni. Aztán mikor hazaérünk, visszakapja a bugyit, és nincs semmi összezavarodás.

Két hét alatt egyszer pisilt be, az is vicces szitu lett: a kanapé mellett állt, én mellette ülve szoptattam, és hallom ám, hogy valami csurog. Hát, bizony a lelkem elkésett, és kiszaladt a pisi. Viszont a lábánál a földön volt egy játék bili, egészen kicsi, kb. 6 cm átmérőjű. Na, abba folyt bele a pisi nagy része, pár csepp ment mellé! Ha direkt akartam volna, hogy abba célozzon se sikerült volna. Mondtam is neki, hogy végül is bilibe pisilt így is. :)

Jobban belegondolva ez így most nagyon jó, hiszen mire meleg idő lesz, tök jól begyakoroljuk a dolgot, még biztosabban érzi majd, mikor kell pisilni, talán időben fog tudni szólni kint is, ha már akkor sem lesz rajta pelus. Most meg, úgy tűnik, ő is jól elvan ebben a helyzetben, és élvezi is. Igaz, hogy rengeteg a kényelmetlen helyzet, sokszor szoptatok, amikor ő bilizni akar, sokat iszik, ezért sokat pisil, van, hogy egész délután szinte csak bilit ürítek. Mert mire pisilt egyet, kakilnia is kell, mire az megvan, Kinga akar a vécén valamit, na, akkor Csilla is bilizni szeretne párhuzamosan, és annyira jó csak a dolog, hogy nekem újra bilit is kelljen takarítanom, gyerekkezet mosni stb. Az én kezem bőre is szétrepedt már a sok kézmosástól, hiába a jó krémek, a hideg mellett nehezen bírja ezt a sok áztatást. No, mindegy. Ebcsont beforr, az a fontos, hogy 25 hónaposan középső leányom magabiztosan használja a bilit, mikor ébren van, és ez nagy szó! Csak így tovább.